Boldog születésnapot Tamás!

A mai napon ünnepli 32. születésnapját, a Békéscsaba 1912 Előre 28-as számú mezét viselő védője, Vaskó Tamás. A védelem egyik alapemberének számító, 193 cm magas labdarúgónk a 2015/2016-os bajnokság elején érkezett a Lilákhoz. Tamás az aktuális szezonban kilenc bajnoki és három Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára, összesen 1.060 percet játszott és eddig egy gólt szerzett.

20160220_vasko_tamas_01

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

20160220_vasko_tamas_02

http://1912elore.hu/site/player/vasko-tamas/

Sok boldogságot Zoran!

Január 12-én ünnepli 51. születésnapját, a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője – Zoran Spisljak. Mesterünk 2014-ben érkezett a klubhoz azzal a céllal, hogy két év alatt feljuttatja a csapatot az NB I-be. A kitűzött feladatot egy évvel hamarabb, tíz év alsóbb osztályokban való szereplés után sikerült teljesíteni. A történelmi 2015. május 31-én megrendezett, Cegléd elleni 3-0 arányú győzelemmel vívtuk ki a legfelsőbb osztályban való indulás jogát.

20160112_zoran_spisljak

Edzői karrierjét 1998-ban kezdte a Cardiff City FC-nél, mint ifjúsági edző. 2002-ig négy év és öt hónapot töltött a wales-i csapatnál. 2004 és 2007 között a Barnet FC futball akadémián edzősködött, ott az U19-es csapattal foglalkozott. 2007-ben került Magyarországra és Herczeg András asszisztense lett a Debreceni VSC-nél. A Lokinál három évet és egy hónapot töltött el, ezalatt a debreceni csapat bajnok lett, bejutott a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga csoportkörébe is. 2010-ben decemberében visszatért Angliába, ahol 8 hónapon keresztül különböző csapatoknál volt tanulmányúton, többek között a Manchester United FC-nél és a Manchester City FC-nél. 2011 és 2012 között egy éven keresztül az Újpest FC kispadjára is leült, mint vezetőedző.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

http://1912elore.hu/site/staff/zoran-spisljak/

Hetvenéves Schneider István, a volt csapatkapitány

Január 14-én ünnepli hetvenedik születésnapját Schneider István, a Békéscsabai Előre Spartacus egykori csapatkapitánya, aki nyolc évig szolgálta az Előrét és két évig szerepelt a Lilákkal az NB I-ben.

A ballábas, remek lövőtechnikájú, korábbi labdarúgó Csanádapácán született és tizenöt évesen 1961-ben mutatkozott be a helyi, Megyei másodosztályú együttesben. Egy évvel később Szombati Gyuri bácsi hívására a VTSK-ba igazolt, ahol olyan kiválóságokkal együtt, mint Dobó Jani, Szurgent Lajos, Csepregi János, Lonovics Imre feljutottak az NB III-ba. Három évig volt az NB I B-s Kecskeméti Dózsa játékosa, majd hazatért az NB II-es Békéscsabai Előre Spartacushoz, amellyel bajnoki címet nyert. Az NB I B-ben több évig szerepelt a lila-fehéreknél, majd 1974-ben felkerültek az NB I-be, ahol két szezonban 34 bajnokin lépett pályára és két gólt is szerzett. Ezt követően visszament a békéscsabai TASK-ba. Vezetőként dolgozott az Előre Spartacus és az Előre FC elnökségében, majd a Jaminánál tevékenykedett.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot és további jó egészséget kívánunk!

Átigazolási időszak

Változott a hivatásos nagypályás labdarúgók 2015-2016-os téli átigazolási időszaka.

mlsz-palya_mlszhu

Az MLSZ Elnöksége a tavaszi fordulók időpontjainak változása miatt a Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat 11.§ (1) d. pontját is megváltoztatta, ennek következtében a téli átigazolási időszak hivatásos labdarúgók esetében módosult, 2016. január 12-től február 9-én éjfélig tart.

Az átigazolási időszak a bajnoki éven belüli időkeret, amelyen belül a labdarúgók átigazolása és/vagy kölcsönadása végrehajtható.

Előre programozva

Összeállt a Békéscsaba 1912 Előre pontos felkészülési programja. Idegenben kezdünk, majd két hazai mérkőzéssel melegítjük be a Kórház utcai Stadiont.

20160107

A felkészülési mérkőzések időpontjait és ellenfeleinket a lejjebb látható táblázatban tekinthetik meg. Véglegessé vált a Kozármisleny elleni, Magyar Kupa 5. forduló első mérkőzésének kezdési időpontja is. A Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzés 2016. február 10-én (szerdán) 18:00 órától kerül megrendezésre, Békéscsabán a Kórház utcai Stadionban. Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy a MK-mérkőzést INGYENESEN tekinthetik meg azok az érdeklődők, akik felmutatják a 2016. február 13-i Ferencvárosi TC mérkőzésre, elővételben megváltott belépőjüket. Így két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen mindamellett hogy biztosítják helyüket a 2016-os év első bajnokijára, az ezt megelőző meccs számukra teljesen díjmentes lesz! Amint az OTP Bank Liga 20. fordulójának kezdési időpontjai is konkretizálódnak, azonnal megkezdjük a jegyértékesítéseket, így mindenkinek lehetősége lesz időben megváltani tikettjeit!

Felkészülési mérkőzések 2015/2016-os szezon tél

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Eredmény
2016.01.16.12:00FC Dabas SEBékéscsaba 1912 Előre1-0 (0-0)
2016.01.20.14:00Békéscsaba 1912 ElőrePankotai Şoimii3-1 (0-0)
2016.01.23.13:00Békéscsaba 1912 ElőreFK Spartak Subotica1-0 (0-0)

A változtatás jogát fenntartjuk. A hazai felkészülési mérkőzések megtekintése ingyenes.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/naptar/