Edzőtábor 6. nap

A törökországi edzőtábor hatodik teljes napján, minden játékosunk és a stáb tagjai továbbra is fegyelmezetten és alázattal végzik munkájukat.

20160201_belek_24

A kiküldetés nyugalmát és rendjét eddig semmiféle különösebb esemény nem befolyásolta vagy zavarta meg. Vezetőedzőnk minden utasítását maximálisan szem előtt tartva, ma délelőtt a kezdő keretben helyet kapó játékosaink nem edzettek – egy átmozgató, egészségügyi közös sétán vettek részt. A bevetésre készen álló labdarúgóinknak azonban az Arcadia edzőközpontban tartott foglalkozást Zoran Spisljak. Többen továbbra is kisebb sérülésekkel bajlódnak, így játékukra a törökök elleni felkészülési mérkőzésen nem számíthatunk. Minden tényezőt figyelembe véve, a taktikai értekezleten kihirdetésre került a kezdők névsora: Mursits Roland (1), Vadász Viktor (18), Fehér Zsolt (15), Damjanovic Slavko (23), Juhász György (21), Borbély Bálint (14), Alexander Svedyuk Pál (30), Birtalan Botond (6), Matus Paukner (20), Szalai Dániel (7), Laczkó Zsolt (86). Cserék: Czinanó Antal Áron (33), Pilán Márkó (27), Konyecsni Zoltán (88), Hudák Martin (22), Spitzmüller István (10), Oláh László Dávid (17), Bényei Balázs (4). A többi teljesen egészséges labdarúgónk bevetésre készen áll.

line_purple

[nggallery id=109]

line_purple

A csapat időközben elindult a mérkőzés helyszínére, hogy minden időben készen álljon a kezdésre.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Edzőtábor 4. nap

A negyedik teljes napot közös egészségügyi sétával kezdték a Lilák Belekben.

20160129_ertekezlet_01

Tekintettel arra, hogy 2016. január 30-án, magyar idő szerint 14:00 órától újabb felkészülési mérkőzés játszunk a PFK Lokomotiv Plovdiv (bolgár I. osztály) csapata ellen a törökországi edzőtáborban – a szakmai stáb úgy döntött, hogy ma nem lesz fizikai edzés. A korai reggeli után az egész csapat egészségügyi, átmozgató sétát tett a tengerparton, amelyet 10:00 órától (CET) egy rövid taktikai értekezlet követett, ahol Zoran Spisljak kihirdette a kezdők névsorát: Vukašin Poleksić, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Damjanovic Slavko, Fabio Nascimento de Oliveira, Takács Péter, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente, Nathan Eccleston, Birtalan Botond. A többiek bevetésre készen állnak. Laczkó Zsolt a vádliját fájlalja, így valószínűleg nem tudja vállalni a játékot.

Mesterünk kiemelte, hogy a mai mérkőzésen egyértelmű győzelmet vár és nagyon lényeges, hogy csapatként, egységként működjünk. Szó volt a hosszú labdák kezeléséről, fokozott figyelmet kell fordítanunk a szélsők védekezésére, nagyobb hatékonysággal kell ütközni, valamint a pozíciókat is fegyelmezettebben kell tartanunk. Higgadt játékra, megfelelő dinamikára és sebességre lesz szükség, hiszen bolgár ellenfelünk keretében is több igen hatékony külföldi (pl. brazil, argentin) játékos is játéklehetőséget kap majd.

20160129_ertekezlet_02

További információk Belekből: említettük korábban, hogy több magyar csapat is itt tartózkodik. A Fradi ma utazott haza, ellenben a Nyíregyháza február 2-ig, az MTK-Budapest január 31-ig, a Paks február 7-ig marad Törökországban. Érkeznek még: február 1-jén a Soroksár, február 4-én a Siófok, január 31-én az FTC U19-es és február 12-én a női csapata.

Jó szurkolást kívánunk! Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Edzőtábor 1. nap

Zoran Spisljak összességében elégedett volt az edzőtábor első napjával.

20160127_belek_15

Ideális időjárásban bonyolította az Előre az edzőtábor első napját. A délelőtti összevont edzést a beleki labdarúgó központban vezényelte vezetőedzőnk. Délután azonban már két csoportra osztva dolgoztak játékosaink a konditeremben, illetve a pályán. A kombinatív, gyors játékra irányuló, ellenben igen fárasztó gyakorlatsorok végén Zoran Spisljak nyilatkozott weboldalunknak az edzőtábor nyitó napjáról.

– Tegnap este fél tíz körül fejeztük be a programot. Szerencsére az utazást és az ezt követő tennivalókat is sikerült időben lebonyolítanunk. A csapat és a stáb minden tagja fegyelmezetten és felelősséggel végzi a dolgát, így a szerdai nap igazából az akklimatizációval telt – például át kellett állnunk a műfüves borításról, a rendes füves pályára. Ettől függetlenül igyekeztünk megfelelő edzésmunkát végezni, hiszen csütörtökön már előttünk áll az első megmérettetés – az FC Botosani (román első osztály) csapatával mérkőzünk meg. A délelőtti közös edzés után, délután már két részre osztva dolgoztak játékosaim. Mindent összevetve teljesen elégedett vagyok az első nappal, a körülmények is rendben vannak – így a megfelelő adaptáció után nem látom akadályát annak, hogy a következő napokban igen komoly munkát tudjunk végezni.

Az első törökországi felmérő

Az edzőtábor második teljes napján, délután 17:00 órakor (magyar idő szerint) a Lilák első felkészülési mérkőzése következik, amikor csapatunk román első osztályú FC Botosani együttesével mérkőzik meg.

20160128_17

Vezetőedzőnk csütörtökön délelőtt egy mozgásokkal és taktikai elemekkel tarkított tréninget vezényelt, majd meghatározta a kezdő tizenegyet. Az edzés folyamán a szomszédos pályán munkálkodó MTK-Budapest szakmai stábjával folytattunk eszmecserét és kiderült, hogy a budapestieknél több játékos is vírusos fertőzéssel küszködik. Sajnos minket sem került el a betegséghullám, hiszen Birtalan Botond már a tegnapi napon sem érezte jól magát. Az éjszaka kicsúcsosodott a rosszullét, így Barta doktor javaslatára pihenőt kapott – tehát a románok elleni edzőmeccsen sem lép majd pályára, csakúgy mint Czinanó Antal Áron sem – aki a kezét fájlalja.

Ennek fényében a kezdők névsora a következő: Vukašin Poleksić, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Fabio Nascimento de Oliveira, Takács Péter, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente, Nathan Eccleston, Hudák Martin. Cserék: Vadász Viktor, Fehér Zsolt, Borbély Bálint, Szalai Dániel, Alexander Svedyuk Pál, Matus Paukner.

Az Előre csütörtök délutáni programja a következőképpen alakul: ebéd után rövid pihenés, majd taktikai értekezlet és indulás a mérkőzés helyszínére. Időközben az is kiderült, hogy a sorrendben harmadik edzőmérkőzésünket 2016. február 1-jén (hétfőn) 16:00 órától (CET) a török I. ligában szereplő Yeni Malatyaspor csapata ellen játsszuk.

A ma délutáni mérkőzés eseményeit élőben követhetik Facebook oldalunkon vagy weboldalunk erre a célra szolgáló Facebook Feed rovatában!

Felkészülési mérkőzések Törökország

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Eredmény
2016.01.28.17:00 (CET)FC Botosani (román I. osztály)Békéscsaba 1912 Előre2-1 (1-0)
2016.01.30.14:00 (CET)PFK Lokomotiv Plovdiv (bolgár I. osztály)Békéscsaba 1912 Előre2-0 (1-0)
2016.02.01.14:30 (CET)Yeni Malatyaspor (török I. liga)Békéscsaba 1912 Előre2-0 (1-0)
2016.02.04.14:00 (CET)FC Vereya Stara Zagora (bolgár II. osztály)Békéscsaba 1912 Előre1-1 (1-0)

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Megérkeztek a Lilák Törökországba

A Békéscsaba 1912 Előre szerencsésen megérkezett a törökországi edzőtábor helyszínére, Belekbe. Bár a repülőgépek némi késéssel tudták csak teljesíteni a távolságot, ettől függetlenül magyar idő szerint este fél kilenc körül elfoglalhattuk szállásunkat az Atlantis Hotelben.

Gyors vacsora és eligazítás után mindenki pihenőre tért, szerdától azonban már elkezdődik az előre tervezett munka. Napi két edzéssel készülünk az első felkészülési mérkőzésre, amelyről megpróbálunk majd élőben jelentkezni. A negyedik ellenfél is holnap kerül meghatározásra, így további beszámolókra is számíthatnak. Az alábbiakban az út közben készült fotókat tekinthetik meg.