Beharangozó: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 419 másodperc.

Kétnapos, hosszú túrával egybekötött, újabb igen fontos mérkőzés következik 2023. április 26-án (szerdán) 17:00 órától, amikor Szombathelyen lépünk pályára a Haladás ellen.

Szombathelyi Haladás - Békéscsaba 1912 Előre

Az előző fordulóban megszerzett ETO elleni győzelem (2-0) úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Ráadásul a Szentlőrinc, a Dorog és a Kozármisleny is vereséget szenvedett, így számunkra abszolút kedvezően alakultak az eredmények. Bízunk benne, hogy a siker ízét megkóstolva, a lendület és lelkesedés kitart majd a hátralévő öt fordulóra is, ezáltal a még szerezhető 15 pontból minél többet sikerül majd begyűjteni! A végén pedig meglátjuk, hogy ez akár bennmaradást, vagy adott esetben csak osztályozót ér.

Az előző forduló kapcsán annyit még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a DVTK most már biztosan feljutott az első osztályba, hiszen matematikai értelemben sem csúszhat már le erről. Ehhez mindenképpen gratulálnunk kell, viszont számunkra még hátravan öt igen lényeges mérkőzés, sorrendben: Haladás, Siófok, Soroksár, Tiszakécske és Ajka – így a koncentrációt és a fókuszt ebbe az irányba szükséges állítanunk. Egyik sem könnyű falat, mint ahogy a másodosztályban lényegében nem is létezik könnyű meccs, de soron következő ellenfeleink jelen pillanatban nálunk előrébb rangsoroltak, így az újabb győzelmek gyakorlatilag bravúrszámba mennének. Bravúr ide, meglepetés oda, ezen a szinten sincs lehetetlen és csak hit, akarat, koncentráció kérdése az egész. A tudás, erőnlét, képesség megvan, a többi pedig már csak fejben dől el. Persze tudjuk, hogy könnyű ezt mondani, hiszen a tét okozta feszültség, sokszor felülír mindent és inkább görcsös akarássá alakulhat a foci, de ezt a típusú érzelmi állapotot most, ebben a helyzetben, a hátralévő öt mérkőzésre is valahogy meg kell próbálnunk eltüntetni, hogy legalább minimális céljaink teljesüljenek!

Békéscsaba 1912 Előre - Szombathelyi Haladás 2-2 (1-1)

A két mérkőző fél közös múltja igen veretes, bár ez inkább a korábbi első osztályú találkozásoknak köszönhető. A másodosztályban ez lesz a tizedik, míg az első vonalban eddig 41 alkalommal játszottak egymás ellen a csapatok, ahol igencsak megoszlanak az eredmények, hiszen 16 zöld-fehér siker mellett, 15 békéscsabai győzelmet, valamint 10 döntetlent is kiolvashatunk a számokból. Sajnos a másodosztályú egyenleg szombathelyi fölényt mutat, mert ezen a szinten még sohasem tudtuk legyőzni őket. Szempontjukból a 6 győzelem és 3 döntetlen mindenképpen megnyugtatónak tűnik. Na meg az is, hogy ebben az idényben már különösebb gondjuk nem lehet, hiszen 33 mérkőzés teljesítése után 13 győzelem, 9 döntetlen, 11 vereség, valamint 48 bajnoki pont birtokában a hetedik pozíciót birtokolják. Bár a táblázat ezen szegmense is igen szoros, hiszen a 6. és 10. helyek között mindössze hat pont, azaz két mérkőzésnyi a különbség, vélhetően a kieséstől már egyáltalán nem fenyegetett csapatok egészen más céloknak rendelhetik alá a hátralévő fordulókat. Például játszhatnak a fiatalok, akiket a jövőben már teljes értékű labdarúgóként szeretnének bevetni, ráadásul összekötve a dolgot a produktivitási mutatóval, hasznot is termelhetnek a klubnak. A táblázat elején, illetve közepén elhelyezkedő csapatok ezáltal már tervezhetik a 2023/2024-es idényt, dolgozhatnak előre, hogy minél kevesebb meglepetés érhesse őket.

Utoljára 2022. november 6-án találkoztunk a Halival, amikor 2-2 arányú eldöntetlen eredmény született Békéscsabán. A statisztika szerint utoljára 2021. augusztus 18-án tudtak győzni ellenünk, nekünk viszont sokkal régebben 2004. április 10-én sikerült három pontot begyűjtenünk a Szombathelytől. Egy szó mint száz, közel húsz éve nem győztük le zöld-fehér barátainkat, úgyhogy most már igencsak itt az ideje ennek! A 3,6 gólos mérkőzésenkénti átlag egészen biztosan közönségszórakoztató és izgalmas összecsapást aposztrofál és az sem elhanyagolható tényező, hogy a két csapat másodosztályú mérkőzései alkalmával még sohasem maradtunk gólok nélkül. A Haladás mindemellett igen jó sorozatban van, hiszen négy forduló óta nem talált legyőzőre és az elmúlt vasárnap is nekünk segítettek a Dorog 1-4 arányú legyőzésével. Hazai mérlegük is a mezőny közepére rangsorolja őket, mert a 16 otthon lejátszott mérkőzésükből hatot tudtak megnyerni, nyolcszor döntetlen eredményt értek el, kétszer pedig kikaptak.

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott, a humán erőforrás beosztása viszont továbbra is hatalmas jelentőséggel bírhat, hiszem második csapatunk éppen ugyanabban az időben szintén bajnokit játszik Békéscsabán, de április 30-án (vasárnap) már a Siófokot fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-0)

A Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Vígh-Tarsonyi Gergőt és Mohos Milánt jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Muhari Gergő látja el. Az 1986-os születésű sporival 2023. április 16-án, a Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 883 sárga- és 64 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabellát jelenleg a DVTK (74 pont), az MTK (66 pont) és az Ajka (58 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Szentlőrinc (33 pont), a Kozármisleny (32 pont) és a Dorog (27 pont) próbál elmozdulni. A forduló kapcsán szurkolhatunk a Csákvár – Kozármisleny mérkőzés döntetlen eredményéért, a Dorog siófoki vereségéért, valamint a Soroksár újabb esetleges sikeréért a Szentlőrinccel szemben.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 34. fordulóját április 26-án (szerda) 15:00 órától ETO FC Győr – Budafoki MTE, 17:00 órától FC Ajka – Gyirmót FC Győr, Aqvital FC Csákvár – HR-Rent Kozármisleny, Nyíregyháza Spartacus FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Dorogi FC, 18:00 órától PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC, DVTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint április 27-én (csütörtök) 17:00 órától Tiszakécskei LC – MTK Budapest, Soroksár SC – Szentlőrinc párosításokban rendezik meg.

A mérkőzést élőben (live stream) követhetik az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=OsZudJpwTPw

Az előrejelzés szerint Szombathely térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 26-án (vasárnap) 19 óra 49 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez mindig fontos! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: