Címkézett bejegyzés

100 százalék kell!

Hétfőn délután Zoran Spisljak vezetőedzőnk – betegsége ellenére – eligazítást tartott első csapatunk tagjainak és a szakmai stábnak, ezzel megkezdődött a Lilák felkészülési programja a Balmazújváros elleni, hétvégi bajnokira.

Mesterünk minősítve a ceglédi teljesítményt, elmondta: – Mindenkinek ki kell lépnie a komfort-zónájából és akkor is a maximumot kell nyújtania, ha ez fáj! Ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben nem elég elhinni, hogy a mérkőzést mi irányítjuk és egyszer csak hibázik az ellenfél, amelyből esetleg gólt tudunk elérni. A másik 19 csapatnak is ugyanaz a célja, mint nekünk és ezért mindenkitől a megfelelő teljesítményt várom el. Nem csak magatokért, hanem a klubért, az ott dolgozó személyzetért, a városért és a szurkolókért is játszotok. Szurkolóink elégedetlensége teljes mértékben érthető, hiszen az elmúlt hétvége egyáltalán nem tükrözi céljainkat és nem ezért dolgoztunk eddig. Tőlük ezúton is elnézést kérünk!

Zoran Spisljak a szigorú büntetések kiszabása után, további megszorításokat is kilátásba helyezett – ha a következő mérkőzéseken nem a számunkra megfelelő eredmények születnének.

Kedden délelőtt tréninggel, délután mérkőzés-elemzéssel, majd még egy edzéssel folytatódik a program. Szerdán kondicionális felkészülés, majd késő délután labdás foglalkozás vár labdarúgóinkra. A hét negyedik napján a szokásosnak nevezhető két pályás testedzés, pénteken pedig regenerálás és némi pihenő szerepel a recepten. Szombaton újabb videózás, majd fél hattól még egy tréning szerepel a tervben.

A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga bajnoki labdarúgó mérkőzés 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órakor kezdődik a Kórház utcai Stadionban.

Az első nap

Nagy volt a nyüzsgés hétfő reggel az Előre Székházban és az első csapat öltözőjénél. Minden még, vagy már érvényes szerződéssel rendelkező játékosunk – a letöltött szabadság után – jelentkezett a felszerelésért és felvette a munkát. A nap egy közös megbeszéléssel kezdődött, ahol Zoran Spisljak vezetőedző az újonnan érkezettek számára is bemutatta a stábot és alkalmazottainkat, majd egyértelmű célként kitűzte az első osztályba kerülést. Kozma János, az igazgatóság elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket – majd elmondta, hogy a másik cél a klub biztonságos működésén túl, a csapategység mielőbbi megteremtése.

Az eseményen több média és megjelent, így miután az interjú felkéréseknek eleget tettünk – kezdődhetett az első átmozgató, labdás edzés. A mai első foglalkozáson készült interjúkat és egy stúdió beszélgetést, a 7.TV hétfő este 20:20 órakor kezdődő "Kezdőkör" című műsorában tekinthetik meg.

Ahogy azt korábban ígértük, a klub alkalmazottainak körében történt változásokról is beszámolunk – melynek értelmében az első csapat asszisztens edzői pozíciójára Boér Gábort jelölte ki a klubvezetés. A technikai vezetői feladatokat Steigerwald Ernő, míg a szertárosi teendőket ezentúl Szilágyi Attila kollégánk látja el. Második csapatunk vezetőedzőjeként tevénykedik tovább az Előrénél Szenti Zoltán és nem utolsó sorban a gazdasági ügyekért ezentúl Belanka Csaba felel majd. Sok sikert és hasznos munkát kívánunk mindannyiuknak!

További fontos információ, hogy ügyfélszolgálati irodánk – tekintettel a feladatok csökkenő mennyiségére – ezentúl munkanapokon 11:00 és 13:00 óra között fogadja majd az érdeklődőket. Kérjük, hogy bérlet-, belépőjegy- és klubkártya ügyekkel kizárólag ebben az időpontban keressék fel az Előre Székházat!

line_purple

[nggallery id=141]

line_purple

Hajrá Lilák!

Visszatérünk

Igen, a cím kétértelmű – hiszen egyrészt visszatérünk a másodosztályba, másrészt pedig a klubvezetés egyértelmű szándéka, hogy minél gyorsabban, újra a mennyeiben szerepelhessen az Előre. Ez azonban nem egyszerű feladat: lássuk a tényeket, kiegészítve vezetőink nyilatkozataival.

A 2016/2017-es szezonban húszcsapatos lesz az NB II. mezőnye, amely azt aposztrofálja mindenki előtt, hogy az esetleges feljutás innen még nehezebb lesz, mint talán bármikor. Az aktuális NB II-es versenykiírás szerint a bajnokságban való részvételre a sportszervezetek az alábbiak szerint szereznek jogot: 2015/2016. évi NB I. osztályú bajnokság 11-12. helyezett csapata (2 db), 2015/2016. évi NB II. osztály bajnokság 3-13. csapata (11 db), 2015/2016. évi NB III. osztály bajnokság három csoportjának 1-2. helyezett, valamint a legjobb 3. helyezett csapata (7 db). A bajnokság 2016. július 30-án (szombaton) kezdődik és 2017. június 4. (vasárnap) fejeződik be. Nincs tehát idő a kesergésre, hiszen az ütőképes keret kialakítására, a csapatépítésre három hónap áll rendelkezésre, amely ugyan szurkolói szemmel hosszúnak tűnik, de figyelembe véve a körülményeket egyáltalán nem az.

A szerződésekkel kapcsolatos döntések meghozatalát a vezetés egyrészt szakmai, másrészt gazdasági szempontok alapján is mérlegeli. A játékjogosultságot a kiírás többféleképpen is szabályozza a következők szerint, amelyek bizonyos mértékig korlátozzák a lehetőségeket. A bajnokságban résztvevő csapatoknak a mérkőzéseikre legalább 2 fő 1996. 01. 01. és utána született labdarúgót kell nevezniük. A labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük – kivéve, ha a játékosokat kiállították vagy az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően fogyatkozik sérülés miatt 10 vagy 9 főre. A bajnoki mérkőzéseken a sportszervezet számbeli korlátozás nélkül jogosult azokat a labdarúgóit szerepeltetni, akik az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárai, továbbá azon országok állampolgárait, amely országokkal az Európai Unió olyan egyezményes megállapodást kötött, amely azonos, diszkrimináció-mentes elbírálást biztosít a munkakörülmények tekintetében az Európai Unió területén. Azon országok labdarúgóiból, akik állampolgárságuk alapján kívül esnek az előző felsorolásban meghatározott országok körén, mérkőzésenként legfeljebb 3 labdarúgó szerepeltethető egy időben.

Ezért a megfelelő és eredményre vezető irányvonal meghatározása nehéz és felelős döntés. A vezetőség természetesen bizonyos mértékben felkészült az előállt helyzetre, azonban érdemes mérlegelés és megfontolás tárgyává tenni a körülmények által biztosított lehetőségeket és ezek alapján kijelölni egy mindenki számára vállalható, optimális utat.

A stadion rekonstrukciója, amely főképp az önkormányzat hatáskörébe tartozik – függetlenül a másodosztályú indulástól – megvalósul és bízunk benne, hogy a hosszadalmas közbeszerzési eljárás, tervezés és előkészítési munkálatok mihamarabb lezajlanak és elkezdődik a Kórház utcai Stadion végleges átépítése. Azonban addig a létesítménynek minimálisan is meg kell felelnie az MLSZ Infrastruktúra Szabályzata által előírt másodosztályú pályára meghatározott összes minimum követelménynek. A másodosztályú mérkőzések megrendezéséhez elegendő az úgynevezett D vagy E pályalicenc beszerzése, amely sok elemében hasonlít az NB I-es mérkőzések lebonyolításához kötelező A, B vagy C minősítéshez, ám bizonyos dolgokban – a jelenlegi körülmények tekintetében – lényegesebben egyszerűbb és teljesíthetőbb előírásokat tartalmaz. Amennyiben a klub a stadion vonatkozásában D vagy E pályalicencet kap, akkor például szurkolói szempontból például nem lesz kötelező a névre szóló jegyértékesítés, beléptető rendszer, kamerarendszer használata. A Békéscsaba 1912 Előre alkalmazkodva az első osztályú szerepléshez, egyik alapfeltételként bevezette a számítógépes és helyre szóló bérlet-, valamint belépőjegy értékesítést – amelyet a jövőben is használni fog. Tehát a bérlet- és belépőjegy vásárlás a már megszokottak szerint zajlik majd, annyi különbséggel, hogy a jegyek nem névre szólóan kerülnek kiadásra, így a beléptető rendszer alkalmazását nagy valószínűséggel mellőzük. Természetesen a kiváltott Előre Klubkártyák továbbra is érvényben maradnak, és bármilyen más – akár első osztályú, akár válogatott mérkőzésekre továbbra is megvásárolhatók a tikettek.

Zoran Spisljak (vezetőedző): – Azokkal a játékosokkal, akiket érvényes szerződésük továbbra is a klubhoz köt és szeretnének maradni, tárgyalnunk kell. Természetesen figyelembe kell vennünk a másodosztály által támasztott feltételeket, de a fő szempont egy olyan ütőképes csapat megszervezése, amely már az újabb első osztályú részvételre készül. Vannak olyan focisták, akik már távoztak, de egészen biztosan lesznek új érkezők is – ez minden átigazolási szezon velejárója. Nagyon közel álltunk a bennmaradáshoz – így látszik, hogy ennek a klubnak van jövője. Sajnos ez alkalommal egyet hátra kellett lépnünk, de mindenképpen sokat tanultunk az egész szezonból és tudjuk mik azok a dolgok, amelyekre legközelebb sokkal jobban oda kell figyelnünk. Tovább fogjuk építeni, amit elkezdtünk – ehhez idő kell és tudom, hogy a klub jó úton jár! Sajnos a szezon előtti tízévnyi lemaradást nem sikerült egy esztendő alatt behoznunk, de azok az eddigi és jövőbeni változtatások, melyek az első osztály hozományai, nem múlhatnak el nyom nélkül.

Kozma János (igazgatósági elnök): – Sajnos erre a lehetőségre is készülnünk kellett, de ettől függetlenül nagyon megviselt a klubnál mindenkit a kisesés. Egyértelműen abban gondolkozunk, hogy nagyon hamar vissza kell kerülnünk az első osztályba, ehhez viszont olyan játékosokra van szükségünk, akik ebben segíteni tudnak és akarnak. Természetesen azt szeretnénk, ha több olyan meghatározó játékos maradna, aki tudja vállalni a következő egy évet és velük együtt talán újra és gyorsan visszakerülhetnénk az élvonalba. Barkász Sándor, többségi tulajdonosunk (Békés-Drén Kft.) egyértelmű szándéka szintén az, hogy a klub a lehető legrövidebb idő alatt ismét kivívja az NB I-es tagságot. Ehhez szükség van egy hatékony együttesre, de egyelőre nem tudok a játékosok szerződéseivel kapcsolatban konkrétumokkal szolgálni – hiszen ezeket újból át kell tekintenünk, meg kell vizsgálnunk a lehetőségeket és ennek fényében tudunk új ajánlatokat tenni.

Barkász Sándor (többségi tulajdonos): – Személy szerint már túltettem magam a kiesés okozta keserűségen és a továbbiakban is azon leszünk, hogy csapatunk a lehető legrövidebb időn belül visszakerüljön az első osztályba. Fogjuk fel úgy a dolgot, hogy egy év szabadságra megy a csapat az NB I-ből. Annyit már elmondhatok a jövővel kapcsolatban, hogy vezetőedzőnk irányában változatlan a bizalom – tehát a Zoran irányításával képzeljük el a másodosztályú szereplést is. Mivel egyértelmű szándékunk a gyors feljutás, így az NB II támogatási rendszerének sajátossága miatt akár még az is elképzelhető, hogy – ésszerű keretek között – az új igazolások és szerződések tekintetében nem biztos, hogy ez lesz az elsődleges szempont.

Vissza kell térnünk

A kiesés ellenére Békéscsabán továbbra is bíznak vezetőedzőnkben, aki folytatná az építkezést a csapatnál.

zoran_reggeli_start

Az OTP Bank Liga hétvégi fordulója után eldőlt, hogy a Honvédtól vereséget szenvedő újonc Békéscsaba sorsa megpecsételődött, az Előre biztosan kiesik az NB I-ből. A viharsarkiak vezetőedzője, Zoran Spisljak a Digi Sport keddi műsorában értékelte a szezont.

– A tavaszi menetelés fényében nagy csalódás a kiesés?

– Ha a tavaszt nézzük, akkor igen, de a bajnokság két fél szezonból állt, és az első része miatt nagy nehézségeink voltak. Az első öt meccsen kerültünk olyan hátrányba, amit már nem tudtunk behozni. Nagyon nehéz volt az átmenet az NB II-ből az NB I-be, és itt kezdődött a probléma. Tíz napunk volt ezt megoldani, és sajnos nem sikerült. A télen már pótoltuk a hiányosságokat, és februártól mostanáig egészen jó időszakot zártunk, de ez sem volt elég. Egy lépéssel lemaradtunk a kupában a döntőről, a bajnokságban pedig arról, hogy benn tudjunk maradni – kezdte Zoran Spisljak. – Nagyon sok oka volt annak, hogy az elején nehezen vettük fel a lépést a többi csapattal. Természetesen ebben a pillanatban kudarcot érzünk, és mindenkinek nehéz ezt feldolgoznia a klubnál. Ugyanakkor tudjuk, hogy jó alapot tettünk le, erre kell építeni és a jövőre kell gondolnunk.

– Mi változott a télen? Mi hozta vissza a reményt? Az izgalmas végjátékban úgy tűnt, hogy a csapat akár benn is tud maradni…

– Idő kellett a játékrendszernek, amelyet próbáltunk megvalósítani. Tapasztalatból mondom, hogy hat hónap kell, amire beáll a rendszer, amire a játékos eléri azt a szintet, hogy a maximumot tudja adni. Az új játékosok beépítésére is kellett idő, de februártól már lehetett látni a csapaton, hogy szervezettebb, stabilabb. Kevesebb gólt kaptunk, jobban tudtunk támadásokat vezetni. A statisztikát visszanézve a Békéscsaba dolgozta ki a legtöbb helyzetet meccsenként, de sajnos nem rúgtuk be őket. A rendszer elérte azt a szintet, hogy versenyben tudtunk lenni a többiekkel és minőségi meccseket játszottunk. A helyzetkihasználásunkkal volt probléma, mert az a csapat el sem jut helyzetig, amely fizikálisan vagy mentálisan nem bírja ezt a terhelést. Csak a végső pillanatban a koncentráció és a jó döntés, valamint annak a technikai kivitelezése hiányzott.

– Mi fog most történni Békéscsabán? Távozik a vezetőedző és széthullik a csapat, vagy az a cél, hogy egyből visszakerüljenek az élvonalba?

– Tovább akarjuk építeni, amit elkezdtünk, mert úgy érzem, hogy a klub jó úton jár. Pozitív változások történtek a klubnál ebben az időszakban, gondoljunk csak arra, hogy válogatott és külföldi meghatározó játékosok érkeztek Békéscsabára. Persze a kiesés kudarc, mert közel voltunk ahhoz, hogy benn maradjunk, de tovább kell építkeznünk. Előre kell gondolkozni, ennek a klubnak van jövője, és van helye az első osztályban. Most ebben a pillanatban egyet hátra kellett lépnünk, de majd a következő alkalommal még jobban odafigyelünk azokra a dolgokra, amelyeket most kihagytunk. A Békéscsaba még erősebb és még jobb állapotban lesz, amikor legközelebb feljut az NB I-be. Információim szerint a klub bízik bennem és a stábomban, arról pedig még korai beszélni, hogy a játékoskeret mennyire fog átalakulni.

A teljes interjút itt tekinthetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=qJMS05PtrcA

line_purple

Kozma János, az igazgatóság elnöke szintén nyilatkozott a 7. TV 2016. április 25-i Kezdőkör című műsorában és elsősorban a jövőbe tekintve próbálta meg értékelni a szezon történéseit.

kozma_janos_20160427

– Sajnos erre a lehetőségre is készülnünk kellett, de ettől függetlenül nagyon megviselt a klubnál mindenkit a kiesés. Egyértelműen abban gondolkozunk, hogy nagyon hamar vissza kell kerülnünk az első osztályba, ehhez viszont olyan játékosokra van szükségünk, akik ebben segíteni tudnak és akarnak. Aki nem szeretne az NB II-ben maradni, annak mennie kell vagy menni fog, illetve az is, akivel nem volt elégedett a szakmai stáb. Természetesen azt szeretnénk, ha több olyan meghatározó játékos maradna, aki tudja vállalni a következő egy évet és velük együtt talán újra és gyorsan visszakerülhetnénk az élvonalba. Barkász Sándor, többségi tulajdonosunk – a Békés-Drén Kft. ügyvezetője – egyértelmű szándéka szintén az, hogy a klub a lehető legrövidebb idő alatt ismét kivívja az NB I-es tagságot. Ehhez szükség van egy hatékony együttesre, de egyelőre nem tudok a játékosok szerződéseivel kapcsolatban konkrétumokkal szolgálni – hiszen ezeket újból át kell tekintenünk, meg kell vizsgálnunk a lehetőségeket és ennek fényében tudunk új ajánlatokat tenni.

A teljes interjút itt tekinthetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=cVkWfQ1R8vE

line_purple

Csapatunk a héten tovább folytatja a munkát, hiszen a bajnokságból hátravan még egy forduló. Minden nap két foglalkozással készülnek a szombati DVSC elleni, utolsó első osztályú mérkőzésre és mindenképpen szeretnének fair módon, becsülettel helytállni és ezzel szurkolóinknak is köszönetet mondani.

20160426_edzes

Az utolsó mérkőzés előtt a Békéscsaba 1912 Előre elbúcsúztatja Baukó András – legendás gyúrónkat, szertárosunkat, aki a vezetőség felé korábban már bejelentette visszavonulását. Tusi bácsit köszönti majd a klub vezetése és természetesen a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint szurkolóink is kifejezik tiszteletüket. Bandi bácsi 1964 óta, 52 éven keresztül szolgálta a klubot – a példaértékű kitartás mindenképpen tiszteletet és elismerést érdemel! Köszönjük Tusi!

A mentális állapot dönthet

A Békéscsaba 1912 Előre első osztályú csapatára két igen fontos – fogalmazhatnánk úgy is, hogy élet-halál – mérkőzés vár. Egyet aludtunk a felemás érzésekkel fogadott Újpest FC elleni Magyar Kupa elődöntő visszavágó után, de pihenni és meditálni nincs idő – hiszen 2016. április 16-án (szombaton) már Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként lép pályára együttesünk. A szerdai edzés előtt vezetőedzőnket kérdeztük az előttünk álló sorsdöntő meccsel kapcsolatban.

20150716_zoran_spisljak

– Különleges módon készültök szombatra?

– Igen, természetesen. A következő két mérkőzésünkre úgy készülünk, mintha egy BL kupa döntő résztvevői lennénk. A Puskás Akadémia és a Vasas elleni meccsre nagyon oda kell figyelnünk és a maximumot szükséges kihoznunk a csapatunkból.

– Kétszer is legyőztétek már idén a PAFC-ot. Meglesz a harmadik győzelem is?

– A két győzelmünk már csak történelem. Ebből a két sikeres mérkőzésből ki kell szűrnünk a pozitív és negatív dolgokat egyaránt. A következő kilencven percre kell koncentrálnunk és nem szabad kizárólag az előzményekből táplálkozni. A Puskás egy erős, masszív csapat, és mint azt az Újpest ellen is megmutatta, képes nagyon veszélyesen játszani.

– Nagy a tempó, ráadásul két fronton is szerepelt még a Békéscsaba. Milyen állapotban van a csapat, mennyire fáradtak a fiúk?

– Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a srácoknak, hiszen kiváló eredménnyel – az elődöntőben fejeztük be az idei Magyar Kupa sorozatot. Egy olyan Újpest ellen vívtunk összességében kiegyenlített küzdelmet, amely már kilencszer hódította el a Magyar Kupa győztes címet. Fáradságról pedig nem szoktunk beszélni, hiszen a labdarúgás főképpen nem erről szól. Itt az a lényeg, hogy milyen módon sikerül egy-egy mérkőzést feldolgozni és hogyan tudunk megfelelőképpen felkészülni a soron következő összecsapásra.

– Mit vársz a szombati mérkőzéstől? Milyen képe lehet a felcsúti találkozónak?

– Mindenképpen egy izgalmas, feszültségekkel teli meccsre számítok, hiszen azonos súlyú két csapat, egyforma nyomás alatt találkozik majd egymással. Annak az együttesnek lesz nagyobb esélye pozitív eredménnyel zárni, aki a terhelést és a pszichikai tényezőket jobban tudja majd kezelni.

– Mit gondolsz a Puskás Akadémia FC csapatáról?

– A Puskás egy nagyon jó, veszélyes, ütőképes és focizni tudó labdarúgókból álló együttes. Nem szabad abból kiindulni, hogy jelen pillanatban a tabellán hol állnak, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy játékosaik sokkal többre képesek, mint amennyit eddig mutattak. Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert ellenfelünk minden körülmények között képes meglepetést okozni.

– Komoly tétje lesz az összecsapásnak. Mit gondolsz, melyik csapat reagál majd jobban a nyomásra?

– Mindenki tisztában van azzal, milyen komoly tétje van a találkozónak és nem elsősorban a játékosok fizikai állapotán múlhat az eredmény. Ebből a megmérettetésből az jöhet ki jobban, aki mentálisan, fejben jobban ott tud lenni a mérkőzésen.