Címkézett bejegyzés

Szezonértékelés – Zoran Spisljak

Játékosaink és az edzői stáb az ünnepekre szabadságot kapott, így mindenki hazatért, hogy családjaik körében tölthessék az év utolsó napjait. Zoran Spisljak vezetőedzőnk elutazása előtt még a média és weboldalunk rendelkezésére állt és értékelte a 2016/2017-es őszi szezont.

20161119_zoran_spisljak

– Rögtön az elején szeretném megragadni az alkalmat, hogy igazi szurkolóinknak megköszönjem a segítséget, amire igen nagy szükség volt ebben a szezonban is. A tavalyi idény és az első osztályból való kiesés után mindig nehéz egy csapatnak talpra állni és ebben az időszakban hatalmas szükség volt arra, hogy drukkereink elfogadják a helyzetet, mellénk álljanak és segítsék együttesünket mérkőzésről-mérkőzésre. Őszintén köszönöm nekik, hiszen nélkülük a kialakult jó teljesítmény biztosan nem jött volna össze.

–  Nem kezdődött könnyen az őszi idény, hiszen sorozatban négy meccsen is kikaptunk. Nagyon nehéz helyzetben voltunk, mivel öt mérkőzés alatt mindössze egy pontot szereztünk. Sajnos lassabban rázódott össze a társaság, mint ahogy azt gondoltuk – több új játékos érkezett, igyekeztünk fiatal labdarúgóknak is lehetőséget adni – hiszen valamilyen szinten az új játékosok hozhatják az impulzusokat és az új dinamikát, de ebben az évben ez több időt vett igénybe. Az első osztály után gyakorlatilag ismét egy teljesen új csapatot kellett építenünk, ami nem megy egyik percről a másikra. Nyilván számítottunk erre – tudtuk, hogy kicsi az esély arra, hogy rögtön az első fordulótól kezdve minden összeálljon, de nem tudhattuk pontosan mikor kerülünk olyan státuszba, hogy az már megfelelő szintű játékot és eredményeket produkáljon.

–  Mindig azt szoktam mondani, hogy az elvégzett, tervszerű munka beérik és jönni kell az eredményeknek. Nálunk ez a folyamat most a hatodik fordulótól kezdődött el. Akkor fordult át valami, amikor a Puskás Akadémiát 5-0-ra tudtuk legyőzni. Ettől kezdve produkáltunk öt mérkőzéses győzelmi sorozatot, amely visszahozta a játékosok magabiztosságát és a csapat ismét versenybe került. Elhittük, hogy tudunk nyerni és pontokat szerezni. Elértük azt a stablitást, amellyel mérkőzéseket lehetett hozni, amellyel már tudtunk irányítani és helyzeteket kidolgozni. Nyilván, voltak olyak meccsek a sorozatban, amelyeket nem tudtunk megnyerni – bár nagyon szerettük volna – de a labdarúgás már csak ilyen és ha minden úgy sikerülne, ahogy az ember tervezi, akkor minden nagyon egyszerű és letisztult lenne. Azt látni kell, hogy ebben a kiélezett bajnokságban minden csapat igyekszik odatenni magát és bármikor, bárki ellen képes meglepetéseket okozni. Egyformán fontos az összes meccs, nem lehet egy pillanatra sem kihagyni és koncentráció nélkül pályára lépni – sokszor a pillanatnyi lelkiállapot dönthet a pontok sorsáról.

–  Azt viszont abszolút pozitívnak értékelem, hogy a csapatnak kialakult a tartása, karaktere és ezt az ősszel többször is sikerült bebizonyítania. Képesek voltunk több alkalommal hátrányból visszatérni, mérkőzésbe kerülni és pontot-pontokat szerezni. Soha nem adtuk fel a küzdést, mentünk előre és fegyelmezetten, higgadtan játszottunk. Játékosaim megmutatták igazi arcukat, ami nagyon fontos – hiszen csak így, közösen érhetjük el a kitűzött célt. Versenyben vagyunk a dobogóért és a feljutást érő helyekért, mindössze három pont a lemaradásunk a tabella élén álló Puskás Akadémiával szemben – ez jobb esetben egy mérkőzést jelent.

– Mindenkinek látni kell azt is, hiszen rengeteget dolgoztunk azért – amit már korábban is sokszor hangsúlyoztam -, hogy az utánpótlás korú játékosokat felhozzuk és beépítsük az első csapatba. Békéscsabán továbbra is egyértelmű célkitűzés, hogy elsősorban saját nevelésű játékosokkal oldjuk meg a feladatokat. Ehhez az is szükséges, hogy a fiatalok saját szemükkel lássák és érezzék, kitartással, tisztelettel és munkával hova juthatnak el. Szerencsére, a több évvel ezelőtt megkezdett hagyományteremtő programjaink ismét hozzájárultak ehhez, gondoljanak csak a közös edzésekre, a mikulás bulira és az akadémiával szorosan együttműködve megszervezett egyéb összetartásokra. Úgy gondolom, hogy ezek a dolgok talán mindennél többet érnek, hiszen amikor látjuk a gyerekek örömét és lelkesedését egy-egy ilyen eseményen, akkor az ember szívébe nyugalom és békesség költözik. Ezekben a pillanatokban mindenki gyermekké válik és a felnőtt csapat tagjai, a szakmai stáb is felhőtlenül, minden egyéb problémát félretéve csak arra koncentrál, hogy az Előre-család tagjaként mindent megtegyen azokért a gyermekekért, akik büszkén viselik a lila mezt! Ezek a dolgok talán a legfontosabbak és az évek folyamán sikerült ebben is sokat fejlődnünk, előre lépnünk – ennek pedig szépen-lassan kézzelfogható eredményei vannak-lesznek. Higgyék el, nem csak sportolókat oktatunk, fejlesztünk – elsősorban embereket, jó embereket próbálunk nevelni! Ha ez sikerül, akkor a jó sportemberből olyan játékos válhat, aki mindig tud majd Békéscsabának segíteni.

– Vége az őszi szezonnak, összességében sikerült pozitívan lezárni ezt az idényt. Emlékezetes túrák, mérkőzések vannak mögöttünk, de ne felejtsük el – a java még csak ezután jön. Mindenekelőtt az átigazolási időszak következik, amikor megnézzük, hogy az általunk már korábban kiszemelt játékosokat meg tudjuk-e szerezni?! A télen nem egyszerű olyan játékost igazolni, aki valóban segítséget jelenthet – hiszen majdnem mindenkinek élő szerződése van. A vezetőség már korábban megkezdte a tárgyalásokat néhány labdarúgóval, de egyelőre konkrétumokról nem tudok beszámolni – az ésszerű anyagi ráfordítás és megtérülés lehetőségeit több szempontból is mérlegelni kell. Valamilyen szinten furcsa a helyzet – hiszen látható – együttesünk ütőképes, bármelyik csapatot le tudja győzni – viszont látjuk, ismerjük a gyenge pontjainkat is. Éppen ezért nem biztos, hogy adott esetben az a legjobb megoldás, hogy újonnan érkezőkkel felforgatjuk a csapatot. Nyilván egy-egy új játékos teljesítménye, tudása segítséget és pozitív impulzusokat is hozhat – hiszen a bizonyítási vágy, a keretbe kerülés kérdése mindenki előtt ott lebeg. Nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt, hogy tudásban, emberi tulajdonságokban számunkra megfelelő, könnyen beilleszthető labdarúgót igazoljunk – más opcióra tavasszal már sem lehetőség, sem idő nem kínálkozik. Nyilván vannak-lesznek változások: Ihrig-Farkas Sebestyén és Huszár Gergő ezután máshol próbál meg érvényesülni. Leszámoltak a klubnál és elbúcsúztunk tőlük. Nekik ezúton is köszönöm munkájukat és sok szerencsét, kitartást kívánok! Több jelenlegi labdarúgómnak is van más klubtól ajánlata, viszont egyúttal érvényes szerződése is – így januárban majd eldől, hogy mi lesz a sorsuk – konkrétumokat még nem mondhatok.

– Szeretném leszögezni, hogy bárhogy is alakulnak a dolgok, az Előre egyértelmű célja továbbra is a feljutás. A szakmai stáb és a vezetőség továbbra is ennek rendel mindent alá és az összes lehetséges eszközt mozgosítani fogja azért, hogy ez újra megvalósulhasson. Szeretném mindenkinek megköszönni: a városnak, a tulajdonosnak, a klubnak, az akadémiának és szurkolóinknak az egész szezonban nyújtott támogatásukat, segítségüket!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

line_purple

line_purple

Szezonzárás

Mindenféle szempontból prímán zárult a Békéscsaba 1912 Előre 2016/2017-es őszi szezonja, hiszen az utolsó bajnoki mérkőzésen csapatunk ismét megmutatta oroszlánkörmeit, itthon tartotta a megszerezhető három pontot, így a bajnoki táblázat negyedik helyén telelhet.

20161211_vacsora_01

A szezonok végén már hagyománnyá vált, hogy a vezetőség közös vacsorára invitálja labdarúgóinkat, családtagjaikkal és hozzátartozóikkal együtt. Az idén sem volt ez másképp, csak a helyszín változott. A Cegléd elleni diadal után Kozma János – az igazgatóság elnöke és a Vagyonkezelő ZRt. jóvoltából ezúttal a CsabaPark Étteremben gyűlt össze az Előre-család és felszabadult, jó hangulatban fogyasztotta el megérdemelt vacsoráját.

A közös programon Kozma János röviden köszöntötte az egybegyűlteket, értékelte az elmúlt szezon és mindenkinek jó szórakozást, kitartást és kellemes ünnepeket kívánt.

20161211_vacsora_09

Zoran Spisljak vezetőedzőnk csatlakozott az előtte szólóhoz, megköszönte a tulajdonosoknak, a vezetőségnek, a csapat és szakmai stáb tagjainak, a háttérben dolgozóknak és nem utolsó sorban a nem éppen könnyű szerepet vállaló családtagoknak, feleségeknek azt a mérhetetlen türelmet és áldozatkézséget, mellyel Ők is folyamatosan hozzájárulnak csapatunk sikereihez. Előrevetítette, hogy a tavaszi szezonra is hasonló hozzáállást, lelkesedést vár mindenkitől. Köszönetet mondott mindazoknak, akik példamutató módon csatlakoztak jótékonysági "Cipősdoboz" akciónkhoz. Elmondta, hogy az összegyűjtött 75 darab ajándék egészen biztosan mosolyt varázsol majd a rászoruló gyermekek arcára, melyeket a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet Gyermekosztályának adományozunk.

20161211_vacsora_17

A vasárnap esti rendezvény hivatalosnak mondható részét Igricz Mihály és Ilyés Tamás zárta, amikor kihirdették a közönségszavazás győztesét. A weboldalunkon "Szavazz az őszi szezon legjobb játékosára!" címmel indított voksoláson, a 721 szavazatot gyűjtő Szélpál Norbert győzött – akinek ezúton is gratulálunk kiegyensúlyozott és példaértékű teljesítményéhez. Norbert a 2016/2017-es őszi szezonban 20 bajnoki mérkőzésen, összesen 1.697 percet töltött éles bevetésen. A vezetőség különdíjában részesült Nagy István is, aki a szezon házi gólkirályaként érdemelte ki ezt a címet. István 20 bajnoki mérkőzésen, 1.591 percet töltött a pályán, mialatt összesen nyolcszor talált az ellenfelek kapujába. Szívből gratulálunk és köszönjük szépen a szép pillanatokat!

20161211_vacsora_11

20161211_vacsora_16

A csapat tagjai december 12-től szabadságot kaptak. A felkészülési időszak 2017. január 9-én (hétfőn) kezdődik számukra. A szakmai stáb és a háttérben dolgozók azonban csak a hivatalos ünnepnapokon pihenhetnek, hiszen rengeteg elvégzendő munka és megoldandó feladat vár rájuk. A Békéscsaba 1912 Előre az alábbi "családi" fotóval is köszöni minden támogatójának, szurkolójának, vendégének és dolgozójának az egész szezonban tanúsított kitartásukat, szurkolásukat és segítségüket!

20161211_vacsora_18

Természetesen a bajnoki szünetben is folyamatosan tájékoztatjuk a nagyérdeműt, hiszen nem fogunk szűkölködni az eseményekben: indul a stadion rekonstrukció, jön az átigazolási szezon, kisorsoljuk a cipősdoboz akció nyerteseit, de előtte még részletesebben is szezont értékelünk vezetőedzőnkkel – érdemes lesz minket olvasni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Cipősdoboz akció

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket és mozgalommá fejlődik.

purple_christmas_box_web

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják: Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

A Békéscsaba 1912 Előre Zoran Spisljak – vezetőedző kezdeményezésére "Cipősdoboz akciót" hirdet. Vezetőedzőnk jól tudja, milyen fontos az ajándékozás és azt is, hogy sok gyermeknek nagyon kevés az öröm az életében! Talán nincsenek is, akik ajándékot adjanak nekik, vagy a szegénység szab gátat a Karácsonykor szokásos, hagyományos szeretetnyilvánításnak!

Csatlakozz Te is kezdeményezésünkhöz, segíts a rászoruló gyermekeknek!

Legyünk Európában az első labdarúgó klub, amely segítő szándékával és karitatív tevékenységével, példamutatásával mosolyt csalhat a szomorú gyermekarcokra, hogy a Karácsony számukra is igazi Ünneppé válhasson – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Mit kell tenned?

Szerezz egy cipősdobozt, rakd tele édességekkel, könyvekkel, régi megunt játékokkal, sportszerekkel, ruházattal, tanszerekkel, ami belefér! Zárd le, csomagold be – lehetőleg lila-fehér és/vagy ezüst-arany színkombinációkat használva, majd hozd be az Előre Székházba vagy az NB2-es mérkőzések alatt a hazai pénztárba! A dobozra tegyél egy cédulát, milyen idős és milyen nemű gyermeknek szeretnéd adni! Az ajándékokat a klub címerével ellátott matricákkal is feldíszítjük és Zoran Spisljak segítségével juttatjuk el a rászorulóknak. Minden ajándékozó sorsoláson vehet részt, ha regisztrál az ügyfélszolgálati vagy a gazdasági irodában és közülük 11 szerencsést az alábbi nyereményekkel jutalmazzuk.

Nyeremények:
Utazás a felnőtt csapattal egy idegenbeli labdarúgó mérkőzésre és közvetlen betekintés a csapat életébe, utánpótlás korú labdarúgóink esetében edzéslehetőség a felnőtt csapat játékosaival, a felnőtt csapat mezei, tiszteletbérletek, lila-fehér ajándéktárgyak.

Leadási határidő:
2016. december 11. (vasárnap) 15:00 óra.

Sorsolás:
2016. december 22. (csütörtök).

Kérünk minden lila-fehér érzelmű, viharsarki szimpatizánst, hogy vegyen részt jótékonysági akciónkban! Segítsetek, hogy mi is segíthessünk!

Különleges edzés

Rendhagyó edzéssel folytatódott a Lilák programja csütörtökön délután, amikor hirtelen ötlettől vezérelve Zoran Spisljak vezetőedzőnk úgy döntött, hogy a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia Utánpótlás Központjába vezényli labdarúgóinkat.

Természetesen a komplett szakmai stáb, az első és második csapatunk tagjai is kitörő lelkesedéssel fogadták a feladatot és az akadémia vadonatúj, 4-es Honvéd utcában található, műfüves pályája felé vették az irányt. Lett is nagy meglepetés, hiszen az éppen tréninghez készülödő U13, U15, U18 és U8-as korosztályok játékosai egyáltalán nem számítottak ilyen különleges lehetőségre. Az elvégzendő munkát azonban mindenkinek végre kellett hajtania, így az örömködés és a gyors ismerkedés után jöhetett a bemelegítés és a közös edzés.

Zoran Spisljak: – Úgy gondolom, hogy időnként mindenkinek szüksége van plusz motivációra és ilyen jellegű megmozdulásokra is. Már régen azon vagyunk, hogy az utánpótlást sokkal közelebb hozzuk a felnőtt csapatokhoz, így a mai tréning is elsősorban ezt a célt szolgálta. A jövőben rendszeresen fogunk hasonló összetartásokat szervezni, mert úgy láttam a srácokon, hogy ez számukra is igen lelkesítő volt. A gyerekeknek folyamatosan látniuk és tapasztalniuk kell, hogy hova juthatnak, mit érhetnek el a sportban – ez extra erőt és kitartást adhat számukra.

Egy nevét megjelentetni nem kívánó szülő: – Nemes gesztusnak tartom, hogy a vezetőedző ilyen szinten is foglalkozik az utánpótlással és szakított időt arra, hogy a srácok közvetlen közelről láthassák, sőt közösen dolgozhassanak a nagy csapat játékosaival. Szerintem ezt többször is meg kellene tenni, hiszen az elmény és a lehetőség egészen biztosan mindenki hasznára válik. A felnőtt csapat játékosain is látszott, hogy örömmel foglalkoznak a kicsikkel – próbálták őket bevonni mindenféle feladatba – így nekik is lehetőségük volt némi feltöltődésre.

Az eseményen készült fotókat az alábbiakban tekinthetik meg.

line_purple

[nggallery id=169]

Nem lesz könnyű meccs!

A Békéscsaba 1912 Előre 2016. augusztus 21-én (vasárnap) Szolnokra látogat, a Merkantil Bank NB II Liga 5. fordulójában. Két jelenlegi játékosunk is vendéglátóinktól érkezett a Lilákhoz – így Nagy István, Urbin Péter és természetesen mesterünk, Zoran Spisljak véleményét is kikértük az előttünk álló mérkőzéssel kapcsolatban.

20160820

Zoran Spisljak: – Az első és a legfontosabb, hogy végre pontot tudtunk szerezni az legutóbbi meccsen. Egyáltalán nem vagyok megelégedve ezzel a teljesítménnyel, de pozitív oldalát nézve a dolognak az a lényeg, hogy megindultunk a nulláról. Tudjuk, hogy a Szolnok egy jól megszervezett csapat, így egészen biztosan nagyon izgalmas mérkőzés elé nézünk az új Tiszaligeti Stadionban. Nagyon oda kell figyelnünk és rá kell koncentrálnunk a meccsre: az előző mérkőzéseken is főleg mi uraltuk a játékot, sajnos az ellenfelek kontrái kibillentettek minket az egyensúlyból – így ezeket a dolgokat nagyon rendbe kell tennünk. Az újabb pontszerzéshez viszont még több helyzetet kell kialakítanunk és elfogadható százalékban gólra is kell váltanunk. Nehéz meccs vár ránk, de bízom benne, hogy a csapatomat sikerült pozitív gondolkodásra és hozzáállásra beállítanunk. Szerencsére nincs sérült a keretben, így mindenki rendelkezésemre áll. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy el tudjuk hozni a három pontot Szolnokról. A héten elsősorban azokat az elemeket próbáltuk sulykolni, amelyekben az előző mérkőzéseken hiányosságokat tapasztaltunk – ezeket sokkal többet gyakoroltuk. Remélem, hogy játékosaim tudtak ebből profitálni és az eddigieknél jobb teljesítményt produkálnak majd vásárnap. Néhány napon belül sorozatban több meccset kell lejátszanunk, hiszen jövő hét szerdán már a Puskás Akadémiát fogadjuk – de ez nem jelent problémát, hiszen a két és féléves békéscsabai tartózkodásom folyamán többször is volt már ilyenre példa. Az előző szezonokban a hétközi Liga Kupa, majd a Magyar Kupa szereplés miatt is előállt már ilyen helyzet – mindenki egészséges, jó állapotban van – így ez a dolog nem hiszen, hogy gondot jelentene.

Urbin Péter: – Érdekes lesz korábbi csapatom ellen, Szolnokon játszani. Két évig szerepeltem jelenlegi vendéglátóink együttesében – bár a keret jó része kicserélődött azóta, ettől függetlenül elég sok ismerősöm van. Náluk is új csapat épül, így mindenképpen izgalmas mérkőzésre számítok – de a bizonyítási vágy bennem van és remélem, hogy vasárnap megszerezzük első győzelmünket a szezonban. Kicsit beragadtunk a rajtnál, így most már nincs mese: nyernünk kell! Mindenféleképpen győzni akarással lépünk pályára, ami szerintem sikerülni is fog. A jelenlegi, új vezetőedzőt is ismerem – hiszen korábban pályaedzőként tevékenykedett a kék-fehéreknél, fiatal vezető és még játszottam is ellene annak idején. Már most látszik a keze nyoma az együttesen és úgy látom, hogy elég hajtós brigádot sikerült összehozni. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a minőségi különbség a mi javunkra fogja eldönteni a meccset – úgyhogy mindenféleképpen nyernünk kell. Egy csodaszép, új létesítménybe látogatunk: kicsi, takaros stadion – amelyet idén áprilisban adtak át – nagyon jó hangulat szokott uralkodni és szerintem az esti rendezési időpont erre még egy lapáttal rá tud majd tenni.

Nagy István: – Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk: szerintem a Szolnok egy stabil, erős védekezésből fog kiindulni – nehéz lesz őket megbontani és a védekezésben is nagyon észnél kell lennünk. Teljesen megváltozott kerettel lépnek pályára, sokan eljöttek tőlük – én és Urbin Peti is – így igazából már csak 4-5 játékost ismerek személyesen, akik a tiszapartiak magját alkotják egyébként. Szerintem ők a legjobb játékosok, így rájuk különösen figyelnünk kell majd. Egy gyönyörű stadionban, nagyon jó pályán fogunk játszani – a körülmények tehát adottak lesznek egy mindenféle szempontból jó és izgalmas meccshez. Ha mi tudjuk rúgni az első gólt, akkor megkönnyíthetjük a dolgunkat – ezen nagyon sok minden múlhat. A heti felkészülésünk jól sikerült – szerdán volt egy közös "focimentes" programunk is, ahol mindenki nagyon jól érezte magát – talán sikerült kizökkenni egy kicsit, ami mentálisan sokat jelenthet.

A mérkőzésről természetesen – szokás szerint – élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a mérkőzés főbb történéseiről.

A Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 5. forduló labdarúgó mérkőzés, 2016. augusztus 21-én (vasárnap) este 19:00 órától kezdődik Szolnokon, a Tiszaligeti Stadionban.

A folytatásban 2016. augusztus 24-én (szerdán) 16:00 órás kezdési időponttal – egy hétközi 6. fordulóban, a Puskás Akadémia FC csapatát fogadjuk a Kórház utcai centerpályán. A mérkőzést az M4 csatorna élőben közvetíti.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Beharangozó

line_purple