Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

A 42. dél-alföldi rangadóval folytatódik a bajnokság a Lilák számára, amikor 2020. december 6-án (vasárnap) 13:00 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

Nem fogjuk ragozni a dolgot, hiszen akik értik és tudják, esetleg megtapasztalták a fertőzés igen kellemetlen hatásait, azok számára felesleges taglalnunk a témát, akik pedig tagadják és nevetséges jelzővel illetik a vírust, őket nincs szándékunkban meggyőzni bármiről is, hiszen ez nem a mi feladatunk.

Mindentől függetlenül helyzetünk nem éppen szívderítő, ezáltal létfontosságú, hogy a 2020-as évben még szerezhető hat pontból, minél többet sikerüljön begyűjteni. Az is nagyon lényeges lenne, hogy végre gólt szerezzünk, hiszen az 557 bajnoki perc óta (a DVSC elleni mérkőzést nem számolva) gólínséget illendő lenne megtörni! Játékosaink és a szakmai stáb is tisztában van a szituációval, éppen ezért mindenki százszázalékos koncentrációval és erőbedobással készül, hogy az átok és a rontás csak rossz emlék maradjon. Negatív széria minden szezonban volt és lesz is, és korábban is előfordultak nehéz, sőt lehetetlennek tűnő helyzetek – amely bármelyik másik csapatnál is bekövetkezhetnek. Azokból is, így ebből is fel fog állni csapatunk, hiszen ilyen a versenysport, egyszer fent, máskor lent. Ehhez persze extra teljesítmény szükséges mindenkitől és ez napról-napra nagyobb eséllyel tud majd megvalósulni, ahogy labdarúgóink visszanyerik régi erejüket és ezzel párhuzamosan nyilván egyre jobb és jobb produkcióra lesznek képesek. Egy azonban biztos és a futball egyik örök igazsága, hogy egy mérkőzésnek akkor van vége, amikor a játékvezető lefújja, így az utolsó pillanatokig maximális fókusz szükséges ahhoz, hogy egy-egy összecsapás, ezáltal a szerezhető létfontosságú pontok ne az utolsó pillanatokban ússzanak el.

A 2020/2021-es idény nem indult jól a Csongrád megyeiek számára, hiszen egy parázs és igen jó hangulatú szezonnyitó mérkőzésen éppen mi törtünk borsot az orruk alá, amikor 2020. augusztus 2-án 1-2 arányban hoztuk el a három pontot a Szent Gellért Fórumból. A soron következő mérkőzést ismét rangadónak minősíthetjük, hiszen jelen pillanatban mindkét együttes 24-24 ponttal bír, a pillanatnyi rangsorban pedig – eggyel több (7) győzelmüknek köszönhetően – a Szeged áll jobb helyen (12). Mindez azt jelenti, hogy a mérkőzés hatpontos, hiszen bármelyik fél győz, az hatalmas lépést tehet előre. A matekból adódik, hogy a Békéscsaba 6 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség, valamint 23 bajnoki pont birtokában a 13. helyen áll. Ha pedig már osztunk-szorzunk, akkor arról is érdemes szót ejteni, hogy egy esetleges győzelem esetén – amire sajnos már 2020. október 18. óta nem került sor -, szerencsés esetben akár két helyet is foghatnánk. Ehhez persze az is szükséges, hogy az ETO – Ajka mérkőzés ne végződjön döntetlen eredménnyel. Egy szó, mint száz a tét hatalmas, a nyomás és a felelősség még nagyobb, ezt pedig igen nehéz lesz szervezett, türelmes, higgadt és eredményes játékkal felülírni. De, ez van most, így ilyen helyzetben és körülmények között kell teljesíteni!

A történeti visszatekintések a két csapattal kapcsolatban nem egészen egyértelműek, hiszen a szegediek hovatartozását nem mindenki szemléli egyformán, ráadásul a csapat névváltozásai miatt sem teljesen tiszta a kép. A két világháború közötti számtalan délkerületi bajnoki összecsapást követően 1945-1991 között tizennégyszer találkozott egymással a Szeged és a Békéscsaba az NB I-ben, ám ezt követően a Tisza-partiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek. 1949-2017 között még huszonötször a másodosztályban és ezeken a találkozókon kezdetben még a szegediek szerepeltek jobban. Az összesített NB I-es és NB II-es bajnoki mérleg szerint a vasárnapi összecsapás előtt a szegediek 13 bajnoki győzelemnél tartanak és 11 döntetlen mellett, a csabaiak már 16 alkalommal győztek. Ha viszont szigorúan az 1952 utáni időszakot vizsgáljuk, azon belül is a másodosztályú szerepléseket – hiszen jelen helyzetben ennek van értelme -, akkor a mérleg egyértelműen a Békéscsaba felé billen. A 22 lejátszott mérkőzésből 11 alkalommal mi kerültünk ki győztesen, míg 8 döntetlen mellett mindössze 3 alkalommal sikerült az üdvösség ellenfelünknek.

A Tisza-partiak túl nagy meglepetéssel nem tudtak szolgálni a 2020/2021-es idényben, pedig nagyon úgy indultak a dolognak, hogy idén ráhajtanak a felfelé történő osztályváltásra. Rögtön az elején letörtük a szarvukat, aztán sorozatban nem úgy alakult a sorsuk, amint azt elképzelték, hiszen az első hat fordulóban nem jött össze a győzelem. Csak augusztus végén, a Siófok ellenében – akik egyébként akkor még igen gyenge lábakon álltak – tört meg a jég, majd a következő felvonásban a Szolnok ellen is sikerült megszerezniük a három pontot. Azóta viszont gyakorlatilag küzdenek a sorminta fogalmával és a szerzett góljaik száma sem haladja meg az elegendőt (18). Tovább elemezve hatékonyságukat a félidei és az idegenbeli képzeletbeli tabellán is a 13. helyet birtokolják. Mindezektől elvonatkoztatva érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Germán Tamásnak és Takács Tamásnak is, hiszen előbbi 4, utóbbi pedig 3 találattal járult hozzá csapata sikereihez.

Az előzőekben taglalt helyzetünket ezúttal sajnos eltiltások is nehezítik, hiszen Kitl és Hursán kigyűlt (5-5) sárga céduláiknak köszönhetően ezúttal nem léphetnek pályára. Király szereplése még mindig bizonytalan, bár combsérülése szépen javul és ahogy ismerjük, rajta egyébként sem fog múlni. Hodonicki visszatérésére az idén már nincs esély, de bízunk benne, hogy sarok-sérüléséből felépülve a felkészülést már időben megkezdheti jövőre. Vendégeink szakvezetője továbbra sem számíthat majd a hosszabb ideje sérüléssel bajlódó Tóth Gáborra, Kóródi Nándorra és Szilvási Péterre sem. Nem lesz ott a pályán a rutinos balhátvéd, Mohl Dávid sem – aki Kazincbarcikán megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját.

A sok-sok betegség, sérülés és egyéb negatívum mellett jó hírrel is szolgálhatunk, hiszen amennyiben Gránicz Patrik pályára lép vasárnap, úgy ez lesz a 100. mérkőzése lila-fehér színekben! Patriknak előre is gratulálunk és csakis azt kívánhatjuk, hogy legalább egy góllal sikerüljön megkoronázni az alkalmat! (Köszönet a statisztikáért Juhász Zoltánnak – magyarfutball.hu)!

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Imrét akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kovács II. Gábort és Kovács Gábort (1980) jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Az 1989-es születésű sporival 2020. november 25-én, a Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 296 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 20. fordulóját december 6-án (vasárnap) 13:00 órától DEAC – Soroksár SC, Dorogi FC – PMFC, Nyíregyháza Spartacus FC – Kaposvári Rákóczi FC, WKW ETO FC Győr – FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr, Szentlőrinc – Szolnoki MÁV FC, 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Vasas FC, 19:30 órától Budaörs – DVSC, valamint 20:00 órától Szombathelyi Haladás – BFC Siófok párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (42 pont) vezeti, második a Budaörs (39 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Pécs (36 pont) áll. A sereghajtó helyeken ezúttal a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik. A hét történéseihez tartozik, hogy a kieső helyre csúszó Kazincbarcika vezetőedzői pozíciójából távozott Vitelki Zoltán. Új mester érkezéséről cikkünk közzétételének pillanatában még nem volt tudomásunk, a csapat edzéseit jelenleg Kriston István irányítja.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében meglepően barátságos időjárás várható, közepesen felhős lesz az ég, és akár 15 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap ezen a napon 15 óra 54 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.szeged-grosicsakademia.hu/hir/1579/a-del-alfoldi-derbi-kovetkezik

http://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=1679

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Hosszabbítás 6. rész

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Hajrá Lilák!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

A további fejlődés és a gólínség megszakításának reményében folytatjuk a bajnokságot 2020. november 29-én (vasárnap) 13:00 órától, amikor a Gyirmót FC Győr együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

A találkozót a két csapat közötti különbség (8 pont és 6 pozíció) miatt nyilván nem nevezhetjük hatpontosnak, de mindkét klub kellemetlen sorozatból próbál felállni és fokozni a teljesítményt, éppen ezért a Győr-Moson-Sopron megyeiek és a békéscsabaiak számára is igen fontos lenne a további pontok gyűjtögetése.

Következő vendégeink az utóbbi három hét folyamán kétszer is kikaptak, így igen lényeges volt számukra a hétközi Kazincbarcika elleni győzelem (2-1), ezáltal talán maguk mögött hagyták negatív szériájukat. Az Előre Szolnokon (0-0) szerzett igen fontos pontot, ahol bár a gólszerzés még nem jött össze, de halványan már kezdtünk hasonítani régi önmagunkra. A Gyirmót jól kezdte a bajnokságot, majd a második fordulóban kikapott a Szentlőrinctől, viszont a későbbiek folyamán győztek a DVSC (1-0) és a Vasas (2-0) ellen is. A számokból kiolvasható, hogy hazai pályán igen jól szerepelnek, hiszen a tíz mérkőzésükből hét alkalommal győztek, kétszer döntetlent játszottak és mindössze egy mérkőzést vesztettek. Az idegenbeli mérlegük viszont sokkal gyengébb, hiszen a nyolc összecsapásból ötször vereség lett a vége. Ezzel együtt igen jó őszt tudhatnak maguk mögött, hiszen a bajnoki táblázaton elfoglalt 5. helyüket nem a szél hordta össze. A 18 forduló alatt megszerzett 10 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség 32 ponttal párosul, ami annyit jelent, hogy a feljutást jelentő második pozíció mindössze 4 egységnyire van. A 22 szerzett találat átlagosnak mondható, azaz túl sok gólt nem szereztek ők sem, viszont sokat sem kaptak (16) – a mezőnyben egyébként csak a DVSC és a Pécs kapott náluk kevesebbet. Mindez azt jelenti, hogy a védelmük igen jól teszi a dolgát, úgyhogy az előttünk álló mérkőzésen sem lesz egyszerű betalálnunk. Abban viszont mindenképpen bízhatunk, hogy szépen lassan erőre kap mindenki és egyre jobb és jobb teljesítményre lesznek képesek játékosaink a járvány okozta visszaesés után.

A Gyirmót az előző, csonka szezont a hetedik helyen zárta, de a 2020/2021-es idénynek is feljutási ambíciókkal futottak neki. Távoztak: Lipták Zoltán, Koltai Tamás, Szabó Lukas, Tóth Bence, Varga Péter és Villám Balázs. Hosszabbított: Rusák Edvárd, Lázár Patrik. Érkezett: Hajdú Ádám (Vasas), Major Martin (MOL Fehérvár FC II.), Szatmári István (MTK) – aki egyébként korábban Békéscsabán is szerepelt – és Simon András (ETO). Kölcsönből véglegesítve: Herjeczki Kristóf Gábor (Budapest Honvéd). Kölcsönbe érkezett: Juhász Zsombor (Budapest Honvéd-MFA II.). Keretükből ismerős lehet még számunkra Lustyik Levente is – bár a 6. forduló óta nem lépett pályára -, aki szintén Békéscsabán játszott korábban. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Varga Barnabásnak, Heffler Norbertnek és Nagy Patriknak is, hiszen előbbi 5, míg utóbbiak 4-4 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

A két együttes egyébként eddig kilenc alkalommal találkozott a második ligában, ebből mindössze egyszer sikerült győznünk és három alkalommal döntetlen eredményt elérnünk. Legutóbb napra pontosan egy év és két hónapja, 2019. szeptember 29-én Győrött találkoztunk velük utoljára, amikor 2-1 arányú hazai győzelem született.

Csapatunk pillanatnyilag a 11. helyről várja a 19. forduló történéseit, és ezzel együtt ebben a naptári évben még kilenc szerezhető pont maradt a kalapban. Mérlegünk a hatos számra hajaz, hiszen 6-6-6 győzelem, döntetlen és vereség szerepel a táblázaton a nevünk mellett, amely egészen pontosan 24 bajnoki pontot ér. A péntek reggeli COVID-19 teszt eredményét beharangozónk írása pillanatában még nem tudjuk, de remélhetőleg már minden játékosunk és stábtagunk túl lesz ezen a kellemetlen fertőzésen. Ezzel együtt Hodonicki még mindig sérült, Király pedig a combjára kapott egy elefántpuszit a Siófok elleni mérkőzésen, így pályára lépése bizonytalan. Mindenki más hadra fogható, amennyiben a tesztek eredményei és az orvosi vizsgálatok is engedik.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincsenek eltiltottak, így ilyen irányú hátráltatásokkal egyik szakvezetőnek sem kell számolnia.

Csertői Aurél: – A Békéscsaba ismét kezd összeállni, ahogy a koronavírus fertőzések miatt kiesett játékosok visszatérnek. A bajnokság elején jó formát mutattak, ami ismét fellelhető volt a játékukban. Örülök, hogy két bajnoki és egy kupa vereség után ismét sikerült nyernünk, így készülünk a hétvégi mérkőzésre is. Ellenfelünk egy nagyon masszív és egységes csapat lesz, akik ellen meg kell küzdenünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. A mérkőzésen bármi megtörténhet, mindent meg fogunk tenni az újabb három pont megszerzéséért.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Garai Pétert és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1986-as születésű sporival utoljára 2020. augusztus 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 511 sárga- és 58 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 19. fordulóját november 29-én (vasárnap) 13:00 órától Soroksár SC – PMFC, Szentlőrinc – BFC Siófok, Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr, WKW ETO FC Győr – Vasas FC, Dorogi FC – Kaposvári Rákóczi FC, 16:15 órától Szombathelyi Haladás – DVSC, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – FC Ajka párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (41 pont) vezeti, második a Budaörs (36 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Pécs (35 pont) áll. A sereghajtó helyeken az elemekkel és saját magukkal küzdő Dorog-Csákvár-DEAC trió osztozkodik. Sajnos a táblázat állása nem kedvez túlságosan számunkra, hiszen egy újabb botlással és az eredmények szempontunkból kedvezőtlen alakulása folytán, akár a 15. helyig is csúszhatnánk. Reméljük nem így lesz és csapatunk olyan teljesítményt tud nyújtani, mint korábban!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében hidegfront érkezése várható, erősen felhős lesz az ég, 4 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap ezen a napon 15 óra 57 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Hosszabbítás 5. rész

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Hajrá Lilák!

Árgyelán János interjú

Legendáink rovatunkban Árgyelán Jánossal készítettünk videós interjút, aki azt is elárulta, hogy elképzelhetően jövőre visszatér a pályára.