Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 375 másodperc.

Tatabányán folytatódik a bajnokság csapatunk számára, ahol 2021. augusztus 8-án (vasárnap) 17:30 órától a Dorogi FC ellen lépünk pályára.

Mivel a Dorog pályája előreláthatólag szeptemberben készül el, ezért hazai mérkőzéseit addig a tatabányai Grosics Gyula Stadionban rendezi meg.

Egyik fél részére sem kezdődött jól az igény, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek a Nyíregyházától kaptak ki 3-2 arányban, a Békéscsaba pedig hazai pályán szenvedett vereséget (0-1) a Szegedtől. Keseregni azonban nincs idő, hiszen következik az újabb forduló, tanulni kell a hibákból és meg kell szakítani a krónikus gólínséget, hiszen gól vagy gólok nélkül nem lehet három pontokat szerezni. Erre pedig jó alkalom kínálkozik Tatabányán, hiszen a két csapat történetét vizsgálva mindössze négy alkalommal maradtunk alul következő ellenfelünkkel szemben. Tudjuk, hogy kellemetlen stílusuk miatt nehéz ellenük a játék, de ezúttal még a hazai pálya előnye sincs velük, ráadásul eltiltottjuk is van – hiszen Tomás Lénárt a Nyíregyháza elleni mérkőzés 78. percében jutott a kiállítás sorsára.

Az összesített mérleg nyelve abszolút a Békéscsaba felé billen, bár az első osztályban csak 1-1 győzelem szerepel a csapatok neve mellett, a második vonalban viszont 7 csabai győzelmet, 3 döntetlent és mindössze 3 dorogi sikert olvashatunk ki a statisztikából. Vendéglátóink előző szezonja – a miénkhez hasonlóan – hektikusra sikerült, azonos pontszámmal (44) végeztünk és mindössze egyetlen találattal előztek meg minket a táblázaton, ezáltal a 14. pozícióit szerezték meg. Visszatekintve teljesítményükre a 2015/2016-os idényben jutottak fel ismét a másodosztályba és a 2016/2017-es bajnokságban rögtön a nyolcadik helyen zártak, azóta viszont egyszer sem sikerült az első tízbe kerülniük. Nyáron a szokásosnál talán nagyobb játékosmozgást figyelhettünk meg keretükben, hiszen távozott Délczeg Gergely, Bekes Péter, Lencsés Balázs, Kanalos Tony-Markos, Ryashko Mykhaylo, Borsos Vilmos (kölcsönből vissza), Belicky Gergő és Belényesi Csaba is. Az érkezési oldalon szerényebb az egyenleg, hiszen Izing Martin Siófokról, Keresztes Krisztián Sopronból, Oldal Tibor Kazincbarcikáról, Pálinkás Gergő János és Lórincz Attila László pedig Jászberényből tette át székhelyét Dorogra. Mindez talán azt is jelentheti, hogy Fenyvesi László neveltjeinek időre lehet szüksége a megfelelő szinkron eléréséhez, hiszen mindössze négy előkészületi mérkőzést sikerült tető alá hozni: FC Ajka – Dorogi FC 0-0, Dorogi FC – BVSC Zugló 4-3, Dorogi FC – Komárom VSE 2-1, Dorogi FC – Soroksár SC 0-1. Nyilvánvalóan egy forduló alatt nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az viszont valószínűleg árulkodó lehet, hogy a nyitó forduló első félidejében még két góllal vezettek, a másodikban viszont hármat is kaptak, ebből kettőt a rendes játékidő letelte után. Egy mondat erejéig visszatekintve az előző szezonra, a hetedik fordulóban 0-2 arányban győztük le a piros-feketéket, míg 2021. február 28-án 1-1-et mutatott az eredményjelző a Kórház utcában. Több név is ismerős lehet a Dorogon szereplő labdarúgók közül, hiszen Mursits Roland és Dlusztus András korábban Békéscsabán űzte az ipart. Mindenképpen különös figyelmet érdemel majd Szedlár Zoltán, aki a Nyíregyháza ellen mindössze tíz perc alatt kétszer is beköszönt.

Sérültjeink tekintetében jelentős változásról nem tudunk beszámolni, annyi viszont mindenképpen pozitívum, hogy Szabó Péter, Király Patrik és Sipos Gábor is megkezdte a közös munkát a kerettel, így vélhetőleg a következő hazai mérkőzésen már a bevethetőség közelébe kerülhetnek. Czinanó és Laky kapus továbbra is sérüléssel küzd, csakúgy mint Mészáros Márk. Kovács Ádám Tibor állapota kérdéses, Babinyecz Balázsra pedig ősszel még biztosan nem számíthatunk. Sajnos a másodosztály egyik nem éppen pozitív sajátossága, hogy az igen kemény, küzdelmes mérkőzések sorra szedik az “áldozatokat” és nem volt ez másképp a Szeged elleni rangadón sem.

Preisinger Sándor: – Próbáltuk az elmúlt tíz hónapban és a felkészülés alatt is azt a fajta játékot gyakorolni, ami szerintünk a csapatnak megfelelő. Nyilván figyelembe vesszük a Dorog stílusát, alapfelállását, ehhez fogjuk igazítani a játékunkat és természetesen megpróbálunk javítani a mérkőzésen. Sajnos továbbra sem áll mindenki rendelkezésre, bár van aki már be tudott kapcsolódni a közös munkába és reményeink szerint a Tiszakécske ellen már lesznek visszatérőink.

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Kulman Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Oláh Gábor látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. február 21-én, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0) mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 540 sárga- és 31 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 2. fordulóját augusztus 8-án (vasárnap) 17:30 órától Budaörs – Szolnoki MÁV FC, Szentlőrinc – PMFC, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, 19:00 órától FC Ajka – BFC Siófok, Kecskeméti TE – Soroksár SC, Szombathelyi Haladás – WKW ETO FC Győr, Tiszakécskei LC – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – III. ker. TVE, Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár, valamint augusztus 9-én (hétfő) 20:00 órától DVTK – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében igen meleg, közepesen felhős időjárás várható, akár 33 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap 2021. augusztus 8-án (vasárnap) 20 óra 8 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

További hasznos információk:

Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre