Beharangozó: Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 389 másodperc.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei túrával, hét közben folytatódik a harmadosztályú bajnokság második együttesünk számára, hiszen 2021. augusztus 11-én (szerdán) 17:30 órától Tiszafüreden van jelenésünk. A program a MOL Magyar Kupa forduló miatt torlódik, illetve sűrűsödik, hiszen vasárnap már itthon fogadjuk a DVSC második alakulatát.

Sokáig nem volt biztos, hogy következő ellenfelünk saját pályáján tudja majd megkezdeni a bajnokságot, hiszen a Lipcsey Elemér Sporttelep felújítási munkálatai évek óta, több lépcsőben történtek meg – ezen a nyáron pedig éppen a centerpálya gyepszőnyegének cseréjét oldották meg. A beszámolók szerint folyamatában megújult a klub központi épülete, az öltözők, a stadion lelátója fedést kapott és az ülőhelyek száma is bővült – ezáltal a létesítmény 2022. június 30-ig érvényes III. osztályú licencet kapott.

Az előző idényben a harmadosztály Keleti csoportjának 12. pozíciójában végeztek, mérlegük 14 győzelem, 6 döntetlen, 18 vereség, valamint 48 pont volt. A 2021/2022-es bajnokság első fordulójában 2-1 arányú vereséget szenvedtek a bajnokság egyik esélyesének kikiáltott Kazincbarcika otthonában, így jelenleg még pont nélkül várják a második fordulót. Az elmúlt hétvégén érdekeltek voltak a MOL Magyar Kupa fordulójában, ahol a DEAC otthonában szenvedtek 3-1-es vereséget, ezáltal rögtön az elején búcsúztak a sorozattól. Dorcsák Zoltán vezetőedző mindenképpen nehéz feladat előtt áll, hiszen az elmúlt időszak jelentős keretbeli változásai miatt, nem lesz egyszerű elérni a minimálisan maguk elé kitűzött tavalyi eredményt. Távozott: Urbin Péter, Papp Norbert, Iván Milán, Szabó Tamás, Bíró Péter. Érkezett: Nagy Olivér (Lipót), Kiszely Dominik (Lipót), Tajti Bence (Hatvan), Somogyi Pál Csaba (Tarpa), Bartha Balázs (Gyöngyös), Mácsai László (Körösladány), Tomola Patrik (DVSC II.), Deli Márió (Jászberény), Harsányi Zoltán (Lipót), Barna Béla (Hajdúszoboszló), valamint Kertész Tamás (DEAC). A neveket és keretüket vizsgálva több ismerőst is felfedezhetünk, hiszen Somogyi Pál Csaba, Mácsai László, Kertész Tamás és Fehér Zsolt korábban az Előre kötelékében is teljesített szolgálatot. A felkészülési időszakban hét mérkőzéssel próbálták formába hozni magukat, melyeken a következő eredmények születtek: Szolnoki MÁV FC – Tiszafüredi VSE 5-0 (2-0), Besenyőtelek – Tiszafüredi VSE 0-8 (0-2), Karcag – Tiszafüredi VSE 0-2 (0-2), Tiszaújváros – Tiszafüredi VSE 1-0 (1-0), Vecsés – Tiszafüredi VSE 0-4 (0-2), Jászberény – Tiszafüredi VSE 1-0 (1-0), valamint ESMTK – Tiszafüredi VSE 3-1 (1-1). Sérültek tekintetében Kalóz Ádámot és Szövetes Krisztiánt említhetjük, akik még nem állnak rendelkezésre. Színes lapok miatt viszont egyik csapatnál sem lesz eltiltott.

A Békéscsaba II. kerete a hétközi forduló miatt nyilván kiegészül majd egy-két visszajátszóval, hiszen jó alkalom mutatkozhat arra, hogy az eddig kevesebb játékperccel rendelkező posztban és korban is lehetőséggel bíró néhány játékos meccsterhelést szerezzen. Az első fordulóban talán némi meglepetésre méltó ellenfelei voltunk a szintén bajnoki címre áhítozó füzesgyarmati egyletnek és szerénytelenség nélkül leírható, hogy a végeredmény (2-2) elsősorban számukra volt hízelgő. Ezzel hosszú idő után újra pontot szereztünk az NB III-as bajnokságban is, így a jelenleg még kiszámíthatatlan Tiszafüred elleni mérkőzésen sem lehet más célja Brlázs István Gábor neveltjeinek, mint újabb bajnoki egység-egységek szerzése.

A Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bereczki Bencét és Juhász Szabolcs Olivért jelölték ki. Az 1986-as születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 339 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 2. fordulóját augusztus 11-én (szerda) 17:30 órától Hidasnémeti VSC – Jászberényi FC, Törökszentmiklósi FC – DEAC, DVTK II. – BKV Előre, Salgótarjáni BTC – Kisvárda Master Good II., Sényő-Carnifex FC – Eger SE, Tállya KSE – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Újpest FC II. – Aqua-General Hajdúszoboszló, DVSC II. – Kolorcity Kazincbarcika SC, Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II., valamint Füzesgyarmati SK – Putnok FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Tiszafüred térségében gyengén felhős, ideálisan meleg időjárás várható, 29 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap augusztus 11-én 20 óra 3 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap mindkét csapatunk újra hazai körülmények között lép pályára, hiszen augusztus 15-én 11:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II., este 19:00 órától a Kórház utcában Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC mérkőzéseken szurkolhatnak a Liláknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

(fel)Új(ított) pályán, nézők előtt ….

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!