Címkézett bejegyzés

Tények és adatok

Elég nehéz a csapat jelenlegi helyzetében okosat írni vagy mondani – talán nem is lehet -, hiszen minden szó magyarázkodásnak tűnhetne. Éppen ezért nem szándékozunk messzemenő elemzésekbe bocsátkozni, úgy érezzük nem is a mi dolgunk, így maradnánk a számoknál, a többit pedig mindenki saját érzése és habitusa szerint tudja megítélni.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-1)

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata a 2025/2026-os őszi idényt a Merkantil Bank Liga 16. helyén zárta, mivel 2 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség mérleggel, 16 lőtt és 27 kapott góllal mindössze 12 bajnoki pontot sikerült gyűjteni. A táblázat szoros, semmi sem dőlt el és mint számtalanszor bebizonyosodott már, gyakorlatilag úgyis a tavaszi teljesítmények döntik el a lényegi dolgokat. Az biztos, hogy a kitűzött célt, ami a szezon elején az 5-10. hely valamelyike lett volna, igen nehéz lesz elérni és jelen helyzetünkben úgy érezzük akár a bennmaradással is kibékülne bárki. De, legyünk pozitívak, mert másképp semmi értelme az egésznek, ráadásul az is látható, hogy egy-egy jó sorozattal máris a tabella közepére lehet kerülni, ezért mindenképpen bízunk a sokkal jobb folytatásban! Az is biztos, hogy a jelenlegi keretben sokkal több van, bár a folyamatos sérülések és betegségek igencsak hátráltatták az adott ellenfélhez megfelelő, pályára küldhető csapat összeállítását – talán a felkészülés elején volt egy olyan időszak, amikor mindenki rendelkezésre állt, amúgy mindig volt hiányzó. Nyilván nem lehet semmit erre fogni, hiszen azért ekkora a létszám, hogy ilyen esetekben sem legyen probléma – de a dolog sajnos nem ennyire egyszerű.

Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló 2-1 (2-0)

A szezont tekintve nem lehet azt mondani, hogy rosszul kezdődött volna, mert két 1-1 arányú döntetlen a Soroksár, majd az ősi rivális Szeged ellen, majd egy olyan vereség a Vasas otthonában, ahol Borsos Filip mesterhármast ért el, de még így is csak szimpatikus vesztesként végeztünk, mert a hazai együttes egy góllal többet szerzett. Úgy nézett ki, hogy a következő fordulóban sikerült túltenni magunkat a szerencsétlen vereségen és a BVSC-t hazai pályán 2-1-re legyőztük, majd jött egy érthetetlen és kijózanító vereség (2-0) Székesfehérváron, ahol gyakorlatilag esélyünk, helyzetünk és lehetőségünk sem volt. Aztán itthon simán letudtuk a Budafokot (2-0), de az újabb idegenbeli Honvéd elleni vereség (2-1) után már látszott, hogy amint elhagyjuk a “Békéscsaba” táblát, szinte elfelejtünk futballozni. Mindenképpen kiemelendő, hogy utóbbi bajnoki meccsünk előtt, 2025. szeptember 13-án 4-2 arányban, büntetőrúgásokkal búcsúztattuk a MOL Magyar Kupában az első osztályban szereplő Nyíregyházát. A folytatásban az Ajka elleni elszomorító, 0-2 arányú hazai pályán elszenvedett vereség után, már örülnünk kellett az egy-egy pontoknak is, bár a Csákváron elért döntetlent (1-1) akár bravúrnak is nevezhetjük, a Kecskemét elleni hazai (1-1), valamint a Szentlőrinccel szembeni idegenbeli (2-2) mérkőzések abszolút nyerhetők voltak. Egyszerűen képtelenek voltunk átlépni saját árnyékunkon, mindig volt néhány rossz döntés, egy-egy kihagyott ziccer, pedig ha csak néhány mérkőzés másképp alakul, akkor egészen másról beszélhetnénk. Október 29-én igen szép számú közönség előtt a Groupama Arénában léptünk pályára a Kupa következő fordulójában – sajnos a sorsoláskor a szerencse nem volt a barátunk -, és a Fradi ellen ezúttal esélyünk sem volt, a 4-0 arányú végeredmény pedig sajnos inkább szempontunkból volt hízelgő – szóval itt búcsúztunk is a sorozattól. A lejtmenet pedig folytatódott Karcagon (4-2), majd súlyos háromgólos vereség a Kórház utcában a Tiszakécskétől, és ugyanilyen Kozármislenyben is. Végül a Mezőkövesd ellen zártuk az idényt hazai körülmények között egy gólok nélküli döntetlennel.

Békéscsaba 1912 Előre - Mezőkövesd Zsóry FC 0-0 (0-0)

Összességében elmondható, de sajnos nem tudjuk az okát, hogy idegenben nem tudtunk mérkőzést nyerni és mindössze 3 pontot sikerült hazahozni, ami még az álmoskönyv szerint sem elegendő. A 3 döntetlen és 5 vereség mérleg Békéscsabán kívül nagyon-nagyon szerény teljesítmény, ez mindenki tudja és látja – így nyilvánvalóan nem lehet olyan eredményt elérni, hogy azok biztosítsák másodosztályú tagságunkat. Tavasszal tehát pontok és győzelmek szükségesek idegenből is, másképp nem jöhet össze a bennmaradás, ez már messziről látszik!

Lássuk a számokat egy független elemzés alapján: 15 mérkőzés, 16 szerzett gól, 59 gólszerzési esély, amely 27 százalékos kihasználási arányt jelent, 243 elkövetett hiba, 34 sárga cédula, 1 piros lap, 72 szöglet, 180 lövés, 63 kaput eltaláló lövés, 1.277 labdavesztés (ebből 263 a saját térfélen), 146 gólhelyzet, 7.685 passz (80 százalékos pontossággal), 48 kulcspassz (52 százalékos pontossággal), 230 keresztlabda (25 százalékos pontossággal), 1.681 progresszív passz (65 százalékos pontossággal), 672 hosszú passz (61 százalékos pontossággal), 2.822 párharc (49 százalékos sikerrel), 1.443 védekező párharc (51 százalékos sikerrel), 361 csel (59 százalékos sikerrel), 557 szerelés (51 százalékos sikerrel), valamint összességében 48 százalékos labdabirtoklás.

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre 4-3 (2-2)

A házi góllövő-listánkat Borsos Filip vezeti 5 találattal, akit 2-2 góllal Szabó Bálint, Mikló Roland – aki egyébként a Szeged elleni mérkőzésen lépett századik alkalommal pályára lila-fehér mezben -, Viczián Ádám és Zsolnai Richárd követ. Színes lapok tekintetében Zsolnai 6, Hodonicki 4, Kuzma és Szabó 3-3, Ésik, Harsányi, Kovács és Viczián 2-2 darabot birtokol. Játékpercek szempontjából csupán négyen tudtak ezer perc felett teljesíteni (hosszabbítások nélkül): Kuzma 1.253, Zsolnai 1.237, Borsos 1.122, valamint Viczián 1.038. A játékvezető küldés alapján legtöbb 2-2 alkalommal találkozhattunk Farkas Tibor, Katona Balázs, Nagy Róbert, valamint Sipos Tamás sporttársakkal. A legtöbb sárga lapot egyébként Farkas Tibortól és Takács Ákostól kaptuk.


Weboldalunk Tabella-Sorsolás menüpontja alatt mérkőzésről-mérkőzésre részletesen vezetjük a statisztikákat – ezeket mindenképpen figyelmükbe ajánljuk akár menet közben is.

Játékos
Bajnokság
Magyar Kupa
Összesen
Borsos Filip505
Szabó Bálint202
Mikló Roland112
Viczián Ádám112
Zsolnai Richárd Tibor202
Albert István101
Csató Martin101
Ésik Ákos101
Harsányi István101
Hodonicki Márk011
Kóródi Nándor101
Nagy Gergő011

Név
Sárga lapok
Piros lapok
Zsolnai Richárd Tibor60
Hodonicki Márk40
Kuzma Hunor Álmos30
Szabó Bálint30
Ésik Ákos20
Harsányi István20
Kovács Gergő20
Viczián Ádám20
Albert István11
Kotula Máté10
Mikló Roland10
Nagy Gergő10
Pelles Patrik András10
Póser Dániel10

F.
Hazai
Vendég
Játékvezetõ
Asszisztens 1.
Asszisztens 2.
HK
VK
HS
VS
01.SoroksárBékéscsabaSipos TamásSzalai BalázsHorváth Zoltán12
02.BékéscsabaSzegedFarkas TiborTőkés RóbertTopálszki Szabin42
03.VasasBékéscabaKatona BalázsSzalai BalázsGarai Péter133
04.BékéscsabaBVSC-ZuglóNagy RóbertMárkus PéterDobos Dávid112
05.VideotonBékéscsabaKarakó FerencGeorgiou TheodorosKirály Zsolt53
06.BékéscsabaBudafokUjhelyi TamásMárkus PéterBalla Levente24
07.HonvédBékéscsabaDerdák MarcellHalmai KristófDobos Dominik22
08.BékéscsabaAjkaJakab ÁrpádSinkovicz DánielDobos Dávid14
09.CsákvárBékéscsabaNagy RóbertPunyi GyulaTopálszki Szabin11
10.BékéscsabaKecskemétIványi GáborVígh-Tarsonyi GergőRózsa Dávid14
11.SzentlőrincBékéscsabaSipos TamásMohos MilánMáyer Gábor111
12.KarcagBékéscsabaSzigetvári MárkPunyi GyulaSzilágyi Norbert31
13.BékéscsabaTiszakécskeTakács ÁkosSzabó DánielDobos Dávid41
14.KozármislenyBékéscsabaKatona BalázsMáyer GáborMohos Milán1
15.BékéscsabaMezőkövesdFarkas TiborSzabó DánielTopálszki Szabin35
Jelmagyarázat: F. – forduló, HK – hazai kiállítás, VK – vendég kiállítás, HS – hazai sárgalap, VS – vendég sárgalap.

Ö - összes, Ke - kezdő, Cs - csere, Ki - kispad, G - gól, Ö - öngól, S - sárga lap, Pi - piros lap, Pe - perc (hosszabbítások nélkül)
Játékos
Ö
Ke
Cs
Ki
G
Ö
S
Pi
Pe
Albert István650110110389
Avramucz Dávid601500000003
Balla Kevin Károly1448200000579
Borsos Filip15141050001122
Csató Martin1052310000471
Daru Bence716000000219
Ésik Ákos12111010200815
Harsányi István14103110200800
Hodonicki Márk1577100400859
Igricz Mihály702500000010
Kóródi Nándor1567210000639
Kotula Máté1280400100554
Kovács Gergő963000200514
Kővári Róbert420200000169
Kristóf Márk Patrik1005500000072
Kuzma Hunor Álmos15150000301253
Mikló Roland1173110100747
Nagy Gergő1292100100705
Pelles Patrik András1423900000162
Póser Dániel1580700100720
Pusztai András1003700000028
Sármány Kristóf1409500000138
Szabó Bálint1392220300779
Takács János1570800000630
Tóth Patrik200200000000
Viczián Ádám12120010201038
Zsolnai Richárd Tibor14140020601237


Nézőszámok tekintetében látszik, hogy a vártnál szerényebb teljesítmény ellenére Békéscsabán továbbra is szeretik a labdarúgást, hiszen még így is 1.013 néző tekintette meg átlagban hazai mérkőzéseinket. Sorrendben: Békéscsaba 1912 Előre Szeged – Csanád Grosics Akadémia 1.915 fő, Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló 1.460 fő, Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 940 fő, Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 1.140 fő, Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 850 fő, Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 830 fő, Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC 530 fő, Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC 440 fő. Természetesen érezhető és megfigyelhető, hogy az elmaradó teljesítmények, valamint az időjárás megváltozása miatt jócskán csökkent a kilátogató szurkolók száma. Az viszont mindenképpen pozitív, hogy a hölgyek és a fiatalkorúak egyre növekvő létszámban járnak mérkőzéseinkre.

Fontos lehet még vezetőedzőnk, Csató Sándor statisztikája is, melyet 2023. július 30-tól vezetünk. Mesterünk neve mellett ilyen módon 38 győzelem, 19 döntetlen, valamint 25 vereség szerepel – ami összességében 76 bajnoki, valamint 6 kupameccset jelent.

Weboldalunkon (1912elore.hu) a 2025. január 1 és 2025. december 16. közötti időszakban 219.136 egyedi látogatót rögzítettünk, akik összesen 413.347 megtekintést generáltak, az összességében 199 közzétett cikknek és írásnak köszönhetően. Ez annyit jelent, hogy az eltelt majdnem 12 hónap alatt havonta átlagosan 24.204 egyedi látogatónk volt. Párhuzamos online felületeink is újabb mérföldköveket érintettek, hiszen YouTube csatornánk átlépte az 2.500 valódi (organikus) követőt, Facebook oldalunk pedig már a tizenegyezer természetes (tehát nem fizetett és/vagy vásárolt) követő közelébe ért. YouTube felületünkön egyébként 346 új feliratkozót regisztráltunk ebben az évben – ami kiemelkedő eredménynek számít -, nyilván köszönhető az élő közvetítéseknek, hiszen nagy általánosságban azért ezek voltak a legnépszerűbbek. Összesen 40 új videóval tudtunk szolgálni, melyek 93.482 megtekintést eredményeztek. A legnépszerűbb, egyben a legtöbbet nézett anyag a 2025. augusztus 24-én (vasárnap) 19:00 órától megrendezett és élőben közvetített Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 5. forduló mérkőzés volt, melyet eddig 2.301 alkalommal tekintették meg látogatóink.

Fontosabb dátumok, illetve időpontok, melyeket egyébként Naptár rovatunkban – sok más információval egyetemben: biztonságtechnikai pályabejárás (2026. január 13.), átigazolási időszak kezdete (2026. január 15.), felkészülés kezdete (2026. január 5.), a 2025/2026-os bajnokság tavaszi első mérkőzése (2026. február 1.).

Bízunk benne, hogy a tavaszi idényre való felkészülés zökkenőmentes lesz, és remélhetőleg további érdemleges információkkal is tudunk majd szolgálni.

M.B.


NO AI!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Számadatok tükrében

A lezárt szezonok végén hagyományos módon át szoktuk tekinteni a számokat és elemezni a történések számszaki megvalósulását, vagy éppen annak elmaradását. Most sincs ez másképp, lássuk a matekot!

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-1 (2-1)

Fotó: Seres Sándor

Szerencsére a másodosztályban már sokkal több adat áll rendelkezésünkre, mint egy évvel ezelőtt a harmadosztályú idényt tekintve, ezért nyilvánvalóan több az elemezni való. Hogy ezekből ki-mit szűr le, milyen következtetésre jut, részben szubjektív – hiszen nem vagyunk egyformák -, de bizonyos konzekvenciák azért nagy biztonsággal levonhatók.

Már-már hagyományosnak nevezhető módon jól indult a szezon és három forduló alatt új feljutóként 5 pontot sikerült gyűjtenünk, ezzel pedig az ötödik pozícióban álltunk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, azonban talán túlságosan megnyugodott mindenki a jó kezdés miatt, melynek szinte törvényszerű következménye volt egy rossz sorozat. A számunkra egy ideje mumusnak számító Mezőkövesd újra borsot tört az orrunk alá, így a tőlük elszenvedett vereséggel (1-2) kezdetét vette egy negatív spirál, melyben még három olyan mérkőzés következett, amikor nem tudtunk győzni. Ezzel a 7. forduló után már az utolsó, egyben biztos kiesést jelentő helyre csúsztunk vissza. Aztán érkezett az akkor éllovas Szentlőrinc, akiket hatalmas elszántsággal és akarattal sikerült legyűrni (2-1), melynek köszönhetően elmozdultunk a veszélyzónából. A folytatásban négy vereség, valamint egy döntetlen következett és a 13. fordulót követően az utolsó előtti helyen álltunk. Jött egy Budafok elleni idegenbeli győzelem (0-1), majd sikerült végre a Tatabányát hazai pályán megverni (1-0), ezzel pedig éppen a vonal felett zártuk az őszt.

A tavasz is remekül indult, a Kozármisleny ellen nagyszerű döntetlen (1-1), majd Ajkán győzelem (0-1), valamint gólparádé hazai pályán a Soroksár ellen (4-2) és 18 forduló után a kilencedik helyen álltunk. Érzéseink szerint némileg ismét kiengedett a brigád és újra a mumus Mezőkövesd törte meg lendületünket idegenben, ahol 1-0 arányban alul maradtunk. Ezzel elindult vesszőfutásunk és harc a bennmaradásért: csúnya vereséget szenvedtünk itthon a Csákvártól (0-3), bosszantó egygólos bukta Zuglóban, majd két igen fontos – mint később kiderült – döntetlen a Gyirmót és a Szentlőrinc ellen. A későbbi egyik feljutó ellen kikaptunk Kazincbarcikán, majd az év mérkőzésével folytatódott a bajnokság a Kórház utcai Stadionban. Hatalmas hangulat, szurkolás és szép számú nézősereg előtt magabiztosan sikerült legyőzni az ősi rivális Szegedet (3-1), ezzel a 25. forduló után ismét elkerültünk a kiesést jelentő helyekről. Örömünk nem sokáig tartott, hiszen a magára találó Honvéd hazai pályán jól helyben hagyott és a 3-0-ás végeredményt igen nehéz volt feldolgozni. Elérkeztünk a hajrához, össze kellett szedni a maradék erőforrásokat és a későbbi bajnok Kisvárdával szemben hazai pályán kiharcoltunk egy döntetlen eredményt (2-2), majd Angyalföldön 3-1 arányban kikaptunk, de az utolsó előtti fordulóban megszerzett létfontosságú Budafok elleni hazai győzelemmel (2-1), sikerült megőrizni tagságunkat. Az utolsó felvonásnak szempontunkból már nem túl sok jelentősége volt, így mérsékelt teljesítményt sikerült Tatabányán a pályára tenni, végül 1-1 arányú pontosztozkodással fejeződött be a bajnokság.

Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good 2-2 (1-0)

Fotó: Seres Sándor

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 8 győzelem, 9 döntetlen, 13 vereség, valamint 33 bajnoki pont birtokában a 14. pozícióban végzett, így visszajutóként sikerült elérni a minimális célként meghatározott bennmaradást. Igen, tudjuk hogy mindenki sokkal többet várt az idénytől, higgyék el a csapat és a vezetőség is. Túlságosan nagy megelégedettségre nyilván nincs okunk, bár ha belegondolnak abba, hogy ezt a szezont a szakértők talán minden idők egyik legkeményebb másodosztályú bajnokságának titulálták, akkor azért mégsem annyira rossz eredmény ez. Persze, egy hajszálon múlt a dolog és egyáltalán nem mindegy milyen szemszögből vizsgáljuk az eseményeket, de eltelik majd pár év és már senkit sem érdekel majd, hogy maradtunk a másodosztályban. Előre kell tekinteni és szintet lépni, mert senki sem szeretne a jövőben hasonló izgalmakat átélni!

Amennyiben a hazai/vendég tabellára is vetünk egy pillantást látható, hogy itthon sokkal jobban tudtunk teljesíteni. Ha csak a hazai meccseket számolnánk, akkor a 10. pozícióban végezhettünk volna, idegenben viszont mintha elfelejtenénk mindent, az egész idényben mindössze 10 pontot sikerült hazahozni, amely katasztrofálisnak mondható. Az teljesen biztos, hogy ebben a tekintetben hatalmas javulásra van szükség, különben újra és újra bajba kerülhetünk! Az is kiolvasható az adatokból, hogy iszonyúan kevés találatot szereztünk (összesen 30 gól, ami átlagban mérkőzésenként mindössze egyet jelent), így a lőtt gólok tekintetében az utolsó előtti helyen végeztünk. Ezzel szemben az is igaz, hogy nem kaptunk sokat, hiszen a mínusz nyolcas gólkülönbség, azaz 38 kapott gól egyáltalán nem vállalhatatlan, azaz a védelmünkre ilyen tekintetben nem lehetett panasz. A kevés lőtt gól miatt a házi gólkirálysághoz ezúttal némileg kevesebb is elég volt, így kilenc találattal Czékus Ádám hódította el a címet. A góloknál maradva érdekesség, hogy a legtöbb találatot, egészen pontosan kilencet a mérkőzések végén (80. perc után) szereztük. Ez azt is jelenti, hogy volt tartása a csapatnak, idő előtt nem engedtük el az esélyeket és próbáltunk gólokat szerezni egészen az utolsó percig. A szezon legfontosabb találata pedig kétségkívül Szabó Bálint bombagólja volt, amit a Budafok elleni meccs 90. percében csereként beállva szerzett szabadrúgásból, ezzel el is döntötte a bennmaradás kérdését. Még mindig a góloknál maradva: a legtöbb gólt egy mérkőzésen 2025. február 23-án a Soroksár ellen szereztük, amikor négy alkalommal sikerült bevenni az ellenfél kapuját, a legtöbb gólt sajnos a Csakvár (0-3), a Honvéd (3-0), valamint a Vasas (3-1) ellen kaptuk a tavaszi idényben.

Játékos
Bajnokság
Magyar Kupa
Összesen
Czékus Ádám909
Kóródi Nándor202
Pintér Norbert202
Szabó Bálint202
Viczián Ádám202
Vólent Roland202
Csató Martin101
Ferencsik Bálint Donát101
Gyenti Kristóf101
Harsányi István101
Hursán György101
Kővári Róbert101
Mikló Roland101
Pelles Patrik András101
Sármány Kristóf101
Szatmári István101
Tóth Máté101

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 2-1 (1-1)

Fotó: Seres Sándor

A labdarúgók játékban töltött ideje is beszédes lehet adott esetben, így a mi számolásunk szerint a legtöbb 2.340 nettó bajnoki percet (26 mérkőzés) Uram János töltött a pályán úgy, hogy a hosszabbításokat nem számoltuk. A mezőnyjátékosok közül Mikló Roland vitte a prímet, aki nettó 2.063 bajnoki percet (majdnem 23 mérkőzés) volt éles bevetésen a pályán.

Ö - összes, Ke - kezdő, Cs - csere, Ki - kispad, G - gól, Ö - öngól, S - sárga lap, Pi - piros lap, Pe - perc (hosszabbítások nélkül)
Játékos
Ö
Ke
Cs
Ki
G
Ö
S
Pi
Pe
Albert István22112900210938
Csató Martin14140010211137
Czékus Ádám25223090401905
Fazekas Lóránt19132400101203
Ferencsik Bálint Donát15744
10300551
Gyenti Kristóf28184610101432
Harsányi István14103110200849
Hodonicki Márk28198100301713
Hursán György2099210300916
Kohut Máté502300000030
Komáromi Csongor1425700100225
Kóródi Nándor30197420101548
Kovács Gergő24164400301005
Kovács Kolos1318400000270
Kővári Róbert20152310001180
Kuzma Hunor Álmos29183800301640
Márkus Attila Márk1325600000208
Mikló Roland27233110702063
Pelles Patrik András22141710000140
Pintér Norbert1245320200407
Póser Dániel29402500200360
Pusztai András621300200100
Rácz Balázs1113700100117
Sármány Kristóf28219710100501
Szabó Bálint271310420501390
Tóth Máté24194110301489
Tóth Patrik400400000000
Uram János30260400202340
Viczián Ádám24221120401910
Vólent Roland296101320210543

A színes lapok számát vizsgálva látható, hogy összesen 55 sárga cédulát kaptak játékosaink (átlag 2,1 / mérkőzés), ebből legtöbbet Mikló Roland tudhatja magáénak, akit hétszer figyelmeztettek ilyen módon. A piros lapok száma három volt: Albert, Csató és Vólent szedtek össze egyet-egyet.

Név
Sárga lapok
Piros lapok
Mikló Roland70
Szabó Bálint50
Czékus Ádám40
Viczián Ádám40
Csató Sándor30
Ferencsik Bálint Donát30
Harsányi István2 (+1)0
Hodonicki Márk30
Hursán György30
Kovács Gergő30
Kuzma Hunor Álmos30
Tóth Máté30
Albert István21
Csató Martin21
Vólent Roland21
Pintér Norbert20
Póser Dániel20
Pusztai András20
Uram János20
Fazekas Lóránt10
Gyenti Kristóf10
Komáromi Csongor10
Kóródi Nándor10
Molnár Levente10
Rácz Balázs10
Sármány Kristóf10

A teljesség igénye miatt a játékvezetőkre is ki szoktunk térni. Legtöbb alkalommal, egészen pontosan 4 alkalommal Farkas Tibor sporttárssal találkozhattunk játékvezetőként. Hazai mérkőzéseink alkalmával 4-4 sárga cédulát Bognár Tamás, Farkas Tibor, valamint Zimmermann Márió osztott ki számunkra.

F.
Hazai
Vendég
Játékvezetõ
Asszisztens 1.
Asszisztens 2.
HK
VK
HS
VS
01.KozármislenyBékéscsabaBana GergelyKovács GáborSinkovicz Dániel24
02.BékéscsabaAjkaFarkas TiborSinkovicz DánielSzabó Dániel23
03.SoroksárBékéscsabaKovács ImreMayer GáborTopálszki Szabin123
04.BékéscsabaMezőkövesdJakab ÁrpádSinkovicz DánielNagy Viktor2
05.CsákvárBékéscsabaMóri TamásHorváth ZoltánTopálszki Szabin22
06.BékéscsabaZuglóKovács J. ZoltánRing KevinSzabó Dániel45
07.GyirmótBékéscsabaGaál ÁkosKulman TamásKirály Zsolt12
08.BékéscsabaSzentlőrincKovács ImreSzécsényi IstvánSzalai Dániel22
09.KazincbarcikaBékéscsabaBerényi TamásKovács GáborVad Anita51
10.SzegedBékéscsabaNagy RóbertPunyi GyulaDobos Dávid32
11.BékéscsabaBp. HonvédSipos TamásHorváth ZoltánSzalai Dániel124
12.KisvárdaBékéscsabaUjhelyi TamásPunyi GyulaMárkus Péter22
13.BékéscsabaVasasBognár TamásNagy ViktorTopálszki Szabin41
14.BudafokBékéscsabaZimmermann MárióMohos MilánMárkus Péter22
15.BékéscsabaTatabányaFarkas TiborBaghy CsabaVad Anita40
16.BékéscsabaKozármislenyKatona BalázsSinkovicz DánielTopálszki Szabin111
17.AjkaBékéscsabaIványi GáborKulman TamásKirály Zsolt132
18.BékéscsabaSoroksárUjhelyi TamásPunyi GyulaMárkus Péter12
19.MezőkövesdBékéscsabaFarkas TiborBaghy CsabaTőkés Róbert3
20.BékéscsabaCsákvárKulcsár KatalinSzabó DánielNagy Viktor11
21.ZuglóBékéscsabaGaál ÁkosMárkus PéterKulman Tamás42
22.BékéscsabaGyirmótNagy RóbertPunyi GyulaTőkés Róbert22
23.SzentlőrincBékéscsabaPillók ÁdámSzalai DánielHalmai Kristóf34
24.BékéscsabaKazincbarcikaJakab ÁrpádTőkés RóbertDobos Dávid23
25.BékéscsabaSzegedZimmermann MárióPunyi GyulaMárkus Péter143
26.Bp. HonvédBékéscsabaMolnár AttilaSzalai DánielBecséri Gergely41
27.BékéscsabaKisvárdaFarkas TiborGarai PéterTopálszki Szabin11
28.VasasBékéscsabaPillók ÁdámBornemissza NorbertGarai Péter54
29.BékéscsabaBudafokMóri TamásHorváth ZoltánBertalan Dávid31
30.TatabányaBékéscsabaGaál ÁkosKirály ZsoltKulman Tamás11
Jelmagyarázat: F. – forduló, HK – hazai kiállítás, VK – vendég kiállítás, HS – hazai sárgalap, VS – vendég sárgalap.

A nézőszámokat vizsgálva felemás érzések vannak bennünk, egyfelől az országban egyedülálló nyereményjátékunknak köszönhetően megnőtt az értékesített belépőjegyek száma, másfelől a stadion lelátóin ez lényegében nem volt túlságosan érezhető. Az eladott bérletek tekintetében hűséges drukkereinknek hálásan köszönjük a kitartást, hozzávetőleg a másodosztályhoz elvárható mértékű volt az érdeklődés és ha a vármegyei béreket, lehetőségeket is górcső alá vesszük, akkor tiszteletreméltó a hozzáállás. Természetesen voltak nagyszerű mérkőzések, melyeket közönségcsalogató voltuk, illetve a nagyobb tét miatt telt ház közeli állapotban tudtunk megrendezni. A négy legnagyobb nézőszámot produkáló hazai bajnoki meccs a szezonban: 1. Békéscsaba – Honvéd (1.460 fő), 2. Békéscsaba – Mezőkövesd (1.420 fő), 3. Békéscsaba – Szeged (1.335 fő), 4. Békéscsaba – Ajka (1.260) – utóbbi egyébként a szezonnyitó meccs volt. Az átlag nézőszám 932 lett, ez összevetésben a legutóbbi NB2-es idénnyel (2022/2023) némileg jobb, hiszen akkor 888 volt az átlag. A nézőszámok elemzésével kapcsolatban korábban kitértünk már a népesség csökkenésére, az egyéb sportágakkal kapcsolatos megosztottságra, így ezeket nem ismételnénk, van viszont amit furcsállunk vagy nem egészen értünk, ezeket a tényezőket érdemes lenne az illetékeseknek átgondolni. Ilyen például az utánpótlás elmaradása az első csapat mérkőzéseiről – tisztelet a kivételnek -, hiszen számtalan alkalommal akár a NB2-es mérkőzésekkel egy napon mérkőznek a srácok, jó részük itthon sincs, mert idegenbe utaznak, azaz esélyük sincs kilátogatni a Kórház utcába, pedig igen kedvezményes áron, mindössze 500,- forintért vásárolhatnának szezonbérletet, de 14 éves kor alatt amúgy is ingyenes a belépés. A másik hasonlóképp nézőszámgyilkos körülmény, a többi megyei mérkőzés esetleges ütközése, melyek elsősorban a vidékről érkező vendégeink számát nyirbálják meg. Félre ne értsék, aki például XY csapatnak szurkol, az nyilván annak a mérkőzésére megy majd, nem pedig a miénkre. Ha és amennyiben viszont nincs ütközés, akkor jó eséllyel a vasárnapi meccsnézés a Kórház utca felé terelné az érdeklődők egy részét. Emlékeink szerint – tudjuk felesleges a régi időket felemlegetni, mert nem lehet összehasonlítani a mai korral -, de amikor az Előrének meccse volt, akkor a megyében megállt az élet és mindenki oda igyekezett. Tudjuk, a csapatot és a teljesítményt, a szokásokat és a körülményeket sem lehet összehasonlítani, de valahol minden csak elkezdődött egyszer és minden csak logisztika, szervezés és egy kis akarat kérdése – szerintünk. Nyilván mindenki szeretne túl lenni az adott fordulón és nehéz összehozni mindent, de legalább meg kellene próbálni és ez egyáltalán nem csak rajtunk múlik. Az sem teljesen ideális, hogy a második vonal mérkőzéseit vasárnap szükséges megrendezni és esetleg az egyiket hétfőn, hiszen az OTP Bank Liga élvez abszolút prioritást, melyet a televíziós közvetítések miatt minimum három nap alatt bonyolítanak le. Mindez persze abszolút elviszi a fókuszt a kisebbekről – bár az előttünk álló bajnokságban már annyira nem is lehet kicsikről beszélni – és a vasárnapi rendezés – főképp, ha utazni kell véleményünk szerint továbbra sem annyira megfelelő.

A MOL Magyar Kupában nem sikerült érdemlegeset alkotni ebben a szezonban, rögtön összekerültünk az első osztályú DVSC-vel és 0-4 arányú vereséget szenvedtünk. Ebben az idényben egyébként ez volt az egyetlen élő televíziós közvetítésre kijelölt meccsünk. A 2025/2026-os kiírásban már változnak a szabályok, némileg más lesz a lebonyolítás, tehát az eredményekben is több meglepetés jöhet – majd meglátjuk. Abból a szempontból számunkra nem jelent nagy eltérést, hogy ugyanúgy a 3. fordulóban csatlakozunk a mezőnyhöz.

Csató Sándor

Fontos még vezetőedzőnk, Csató Sándor statisztikája is, melyet 2023. július 30-tól vezetünk. Mesterünk neve mellett ilyen módon 35 győzelem, 13 döntetlen, valamint 17 vereség szerepel, melyekből 4 kupamérkőzés volt.

Weboldalunkon továbbra is igyekszünk minden a klubbal kapcsolatos információt közzétenni, folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat és aki követ minket láthatja, hogy gyakorlatilag napi szinten rendszeresen érkezünk hírekkel. Párhuzamos online felületeink is újabb mérföldköveket érintettek, hiszen YouTube csatornánk átlépte az 2.400 valódi (organikus) követőt, Facebook oldalunk pedig már átlépte a 10.600 természetes (tehát nem fizetett és/vagy vásárolt) követőt. YouTube felületünkön egyébként 441 új feliratkozót regisztráltunk az utóbbi 365 napban, nyilván köszönhető ez az élő közvetítéseknek, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre összes mérkőzéséről volt élő adás. A legnépszerűbb, egyben a legtöbbet nézett anyag a 2025. május 4-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezett és élőben közvetített Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 27. forduló mérkőzés volt, mely mindössze egy hónap alatt lekörözte az összes többi korábbi adásunkat. Fontos tudni, hogy bármilyen összefoglaló, mérkőzés videó és/vagy közvetítés kizárólag térítési díj megfizetése ellenében, csak a jogtulajdonos MTVA engedélyével tehető közzé. Itt szeretnénk még megemlíteni, hogy 2025. június 14-én éppen 10 éves lesz a korábban két különálló oldal egyesítéséből kialakított hivatalos Facebook oldalunk, melyet az összes többi felületünkkel (Instagram, X, YouTube, TikTok) együtt a nulláról hoztunk létre.

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 2-1 (1-1)

Fotó: Kiss Zoltán

Fontosabb dátumok, illetve időpontok, melyeket egyébként Eseménynaptár rovatunkban az NB3-as és területi osztályozókon kívül – sok más információval egyetemben – átigazolási időszak kezdete (június 15.), felkészülés kezdete (június 23.), a 2025/2026-os bajnokság első mérkőzése (július 27.), egyedülálló módon itt megtalálják a válogatott, az NB3, a vármegyei, az EL, valamint a BL programját is, ezáltal összesítve láthatják mi-mikor történik, tehát szeretettel ajánljuk figyelmükbe!

Bízunk benne, hogy a következő idényre való felkészülés zökkenőmentes lesz, reméljük a betegségek és sérülések elkerülik csapatunkat, valamint érkezőkről, szerződéskötésekről és hosszabbításokról is beszámolhatunk nemsokára.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Számszaki

Végre itt a tavasz, vége a fagyos, hideg időjárásnak és talán beindulhat a mérkőzés dömping. Szüksége is lenne erre mindenkinek, hiszen az elmaradt 23. forduló miatt a számok tekintetében sem teljes a kép. Az előzményektől eltekintve összességében 22 teljesített kanyart elemezhetünk, kivétel a Cegléd és a Sopron, amely csapatoknak ebben az évben még nem volt módjuk tétmeccset játszani.

Az elmúlt hétvégén a Kórház utcai centerpályát lehetetlen lett volna időben, maradandó károsodás nélkül úgy letakarítani, hogy az alkalmas legyen mérkőzés rendezésére, így csapatunk is gyakorlatilag mérkőzés nélkül maradt – hiszen az egész fordulót elhalasztották. A szakmai stáb azonnal újratervezett és már az elmúlt hét pénteken este kiadta a módosított programot. Szombaton és vasárnap is edzéseket írtak elő, hétfőre pihenőt kapott mindenki, kedden viszont újrakezdődött a felkészülés a hétvégi, hosszú utazással járó mosonmagyaróvári túrára.

A menetrendhez tartozik, hogy márciusban öt mérkőzést (4 bajnoki, 1 kupa) játszik első csapatunk, ebből kettőt hazai pályán. Áprilisban viszont már tényleg egymást érik majd a lila-fehér mérkőzések, hiszen minimálisan 7 meccset kell teljesítenünk, ebből négyszer itthon játszunk, sőt egy héten belül háromszor lépünk pályára a Kórház utcában. A mérkőzések száma pedig még növelhető lenne a Magyar Kupában történő továbblépéssel, hiszen a 11. forduló első mérkőzései április 18-ra lettek kiírva. Állunk elébe!

A tabellát mindenki ismeri és tisztában van a másodosztály képességeivel és történéseivel, így erre külön nem térünk ki. Az eddig is látható volt és az előzmények tükrében realizálódni látszik, hogy az MTK, valamint a Kisvárda szinte egy másik dimenzióban teljesíti mérkőzéseit. Toronymagasan, az első két helyet birtokolva, szinte bizonyosra vehető, hogy a feljutók kiléte eldőlni látszik. Ettől függetlenül, ahogy többször elmondtuk-leírtuk, soha nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni, és a szakmai stáb, valamint játékosaink is mindent megtesznek majd azért, hogy a jelenlegi különbséget (10 pont a második helytől, 18 pont az első pozíciótól) megpróbálják csökkenteni, minimalizálni. A Békéscsaba 22 fordulót követően a bajnoki táblázat 3. helyén áll, 11 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, 39 szerzett gól, valamint az ezzel együtt járó 37 pont mérleggel. Tudjuk, hogy hullajtottunk olyan pontokat, amelyekre nem igazán számítottunk – ugyanakkor több bravúros győzelmet és meggyőző teljesítményt is magunkénak tudhatunk az elmúlt ősz folyamán. Gondoljunk csak például a két nagyarányú győzelemre: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-6 és Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 6-2, vagy az ősz utolsó négy meccsére, amit sorozatban megnyertünk. Mindent összevetve 16 mérkőzés és ezzel együtt 48 szerezhető pont van még kalapban. Az nagyon sok, és láttunk már fordulatokat, meglepetéseket az évek folyamán.

A góllövő listára pillantva repes a szívünk, hiszen csapatunk gólfelelőse Birtalan Botond még jelen pillanatban is a 2. helyet foglalja el 12 szerzett találatának (ebből 4 büntetőből) köszönhetően.

A bajnoki mérkőzések nézőszámait vizsgálva a 2018-as évet egyelőre nem tudjuk számításba venni. A sportstatisztika.blog.hu aktuális kimutatásai szerint viszont – ezúton is jelezzük, hogy a feltüntetett számok pontosak – a Békéscsabán megrendezett mérkőzések az országos, összevont ranglista 35. helyére aposztrofálja az Előrét. A 907 átlagos nézőszám egyetlen pozíció javulást jelent az előző méréshez képest, de ezt az eredményt nem fogjuk kitenni az ablakba, még akkor sem ha az előző évadban csak 848 volt. Az viszont jó hír, hogy legalább egy mérkőzésre már tömeg mozdult, hiszen az MTK elleni hazai meccsen (2017. 08. 13.) kitehettük a megtelt táblát. Reméljük és bízunk benne, hogy lesz még ilyen tavasszal is. Rajtunk nem múlik majd, az biztos.

Szoroztunk-osztottunk és néhány beszédes táblázatba foglaltuk az eredményeket. Az első félidők teljesítményeit vizsgálva is kiolvasható a statisztikából, hogy csapatunk ilyen formán is a táblázat harmadik helyét foglalja el. Az MTK ebből a szemszögből is vezet, de a Kisvárda viszont hátrébb szorult. A jó kezdés nagy általánosságban meghatározza egy-egy mérkőzés végkimenetelét, így igen fontos és bravúros, valamint a továbbiakra nézve is bizakodásra adhat okot, hogy az Előre ebből a szemszögből is megállta a helyét.

H
Csapat
M
GY
D
V
LG
KG
GK
P
01.MTK Budapest221282277+2044
02.Nyíregyháza Spartacus FC2281041713+434
03.Békéscsaba 1912 Előre228951910+933
04.Váci FC2271051613+331
05.Ceglédi VSE2171041114-331
06.Gyirmót FC Győr227961815+330
07.Kisvárda Master Good2261241210+230
08.Credobus Mosonmagyaróvár226124109+130
09.Budafoki MTE227871213-129
10.Budaörs2261151412+229
11.Szolnoki MÁV FC2261061013-328
12.Soroksár SC22688910-126
13.Dorogi FC2251161112-126
14.WKW ETO FC Győr2241351214-225
15.KBSC FC22413589-125
16.Aqvital FC Csákvár224126916-724
17.ZTE FC225891216-423
18.Szeged 201122499913-421
19.BFC Siófok223118512-720
20.Soproni VSE213810515-1017
Jelmagyarázat: H - hely, M - mérkőzés, GY - győzelem, D - döntetlen, V - vereség, LG - lőtt gól, KG - kapott gól, GK - gólkülönbség, P - pont

Ami viszont még ennél is jobban fest, hogy a pillanatnyi formát tekintve (az utolsó hat mérkőzést figyelembe véve) vezetjük az ilyen módon felállított ranglistát.

H
Csapat
M
Gy
D
V
LG
KG
GK
P
01.Békéscsaba 1912 Előre641195+413
02.Budaörs6411107+313
03.MTK Budapest6402115+612
04.Ceglédi VSE632174+311
05.Aqvital FC Csákvár6321108+211
06.BFC Siófok632176+111
07.Gyirmót FC Győr6312108+210
08.Soroksár SC630398+19
09.WKW ETO FC Győr63038809
10.Nyíregyháza Spartacus FC6231108+29
11.Dorogi FC622287+18
12.Kisvárda Master Good622289-18
13.Credobus Mosonmagyaróvár62131011-17
14.Budafoki MTE621369-37
15.Szeged 201161326606
16.Váci FC612349-55
17.KBSC FC611458-34
18.ZTE FC6114612-64
19.Szolnoki MÁV FC6105511-63
20.Soproni VSE603347-33
Jelmagyarázat: H - hely, M - mérkőzés, GY - győzelem, D - döntetlen, V - vereség, LG - lőtt gól, KG - kapott gól, GK - gólkülönbség, P - pont

Egy szó, mint száz: iszonyúan várjuk már a folytatást, hiszen a hosszú felkészülést követően mindenkiben bizsereg a tenni- és győzni akarás! Az elhalasztott fordulót pedig remélhetőleg kamatostul visszakapjuk majd!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Nem ez lesz az első

Nem ez lesz az első, hogy a Debrecen jön velünk szembe a Kupában és az sem hogy igen nehéz, szinte lehetetlennek tűnő küldetés előtt állunk. A 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC MOL Magyar Kupa 2024/2025. 3. forduló kapcsán természetesen felemlegetjük a korábbi találkozásokat.

Lássuk mi történt a kupakiírásokban! Háromszor találkoztunk a Magyar Kupában és négy mérkőzést játszottunk.

Első alkalommal az 1942/43-as kiírásban, 1942. október 4-én a CSAK pályán, a Réthy (ma Kórház) utcában, a 32 közé jutásért. Az Előre – akkori nevén Törekvés – szerzett vezetést egy öngóllal, ezt még szünet előtt kiegyenlítette a Loki, majd szünet után két gólt szerezve már 3:1-re vezettek a vendégek. Ezután egy tizenegyessel zárkóztak a hazaiak a 70. percben. 10 percre rá jött az egyenlítés, majd 10 percre rá, vagyis a 90. percben a győztes csabai góllal 4:3 a hazaiaknak.

Legközelebb a számunkra oly emlékezetes, kupagyőzelemmel záruló 1988-as évben játszott egymással a két csapat. Helyszín a Csányi utca, március 2-án 2.000 néző előtt játszott a bajnokságban a kiesés ellen küzdő (Békéscsaba a 14., a Debrecen 13. helyen állt) két együttes. A 8 közé jutásért játszva a DMVSC néven szereplő vendégek szereztek vezetést Bücs góljával, szünet előtt még Szekeres egyenlített, majd fordulás után sorrendben Szekeres, Ottlakán és Gruborovics góljával 4-1 a hazaiaknak és csabai továbbjutás.

Hat év szünet után immár két, az NB I-ben dobogóért küzdő együttes találkozott, tét ismét a 8 közé jutás, de 2 mérkőzésen eldöntve azt. 1994. november 23-án mindössze 1.200 néző előtt Kiss J., Major és Mracskó góljával 3-0, megnyugtató előny birtokában várhattuk a visszavágót. Egy héttel később Debrecenben 2.000 néző előtt gólnélküli első félidő után Sándor Tamás és Arany góljával az 51. percben már 2-0, de sikerült kihúzni további kapott gól nélkül a mérkőzést, így harmadszor is csabai továbbjutással zárult a párharc.

A két csapat a nem túl jó emlékű Liga Kupában is meccselt egymással 2014 őszén a csoportmérkőzések során. Érdekesség, hogy mindkétszer vendéggyőzelemmel zárult a mérkőzés, Debrecenben 2-3 (Vólent 2 gólt is lőtt), Békéscsabán 0-6 (a 31. perctől emberelőnyben játszott a DVSC) volt az eredmény.

Hajrá Lilák!

Köszönjük szépen a hasznos összeállítást Juhász Zoltánnak!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Tizenhetedik

A sportstatisztika.blog.hu hónapról-hónapra elemzi a magyarországi klubok, sportesemények nézőszámait, és ahogy azt már megszokhatták, erről mi is rendszeresen beszámolunk hazai mérkőzéseink tekintetében.

Azt mindenképpen tudni kell, hogy a békéscsabai Kórház utcai Stadion a rekonstrukció miatt “félgőzzel” üzemel, hiszen jelen pillanatban csak az utca felőli lelátó használható, így a maximális befogadóképesség 2.372 főre korlátozódik. Ez azonban a 2017/2018-as szezonban, eddig egy alkalommal bizonyult kevésnek, hiszen a 2017. augusztus 13-án megrendezett Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest mérkőzésen teltház volt, és az adatok alapján 2.235 látogató volt kíváncsi az eseményre. A többi hazai mérkőzés tekintetében szokásosnak tekinthetők a számok, október 31-ig bezárólag a nyolc hazai rendezésű meccset átlagosan 1.044 látogató tekintette meg a helyszínen. Ezt az adatot rontja némileg, és egyezer alá, egészen pontosan 926-ra csökkenti a legutóbbi Budaörs elleni mérkőzés, amely a szezon leggyengébb nézőszámát produkálta 638 fővel. Nyilván ebben több körülmény is szerepet játszik, hiszen a beköszönő rossz időjárás permanensen befolyásolja a kilátogatók számát – tekintettel arra is, hogy a Kórház utcai felőli lelátón nincs fedés. Természetesen sok egyéb tényező, akár mérkőzésről-mérkőzésre is befolyásolhatja a dolgokat: például a kötelező vasárnapi rendezési időpontok, vagy a szintén előírásoknak megfelelő online tudósítás, vagy egyéb eseményekkel való időpontütközés, és még sorolhatnánk. Szerencsére a békéscsabai sportegyesületek folyamatos egyeztetéseinek köszönhetően, utóbbira az idén mindössze egy alkalommal volt példa, de az is gyakorlatilag elkerülhetetlen volt a másik nagy sportlétesítmény folyamatos foglaltsága miatt. Az is látható, hogy a pozitív irányú változás egyik tényezője, hogy az Előre igyekezett minden hazai mérkőzését villanyfényes kezdési időpontra átszervezni, hiszen drukkereink és vendégeink körében ez sokkal inkább kedvelt, és korábban ezt többször is javasolták. A jegyek és bérletek áraiban sem történt változás, hiszen a vezetőség döntése értelmében, a több szempontból talán indokolt áremelés ezúttal is elmaradt, bár a rendezési-szervezési költségek ezzel párhuzamosan szinte fokozatosan emelkednek.

Mindent összevetve, az előző szezon átlagához mérten egyelőre így is 23 százalékos növekedés tapasztalható. Az összes magyarországi sportklub rendezvényeinek tekintetében, a Békéscsaba 1912 Előre hazai rendezésű mérkőzései az összefoglaló táblázat 31. helyén állnak, a labdarúgó klubok közül pedig a 17. pozíciót tudhatjuk jelen pillanatban magunkénak – beleszámítva az összes első- és másodosztályú klubot. A 2016/2017-es szezonhoz képest 5 helyet javítva, továbbra is levonható a konzekvencia, hogy Békéscsabán továbbra is fokozott igény van a labdarúgásra, és a látogatottság növekedése mindenképpen további bizakodásra ad okot.

Köszönjük mindenkinek, hogy rendszeresen a Békéscsaba 1912 Előre mérkőzéseit választják a 2017/2018-as szezonban is! Szeretettel látjuk Önöket a november 19-én és december 10-én is, a naptári év utolsó két hazai meccsén is!