A számok nyelvén

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 734 másodperc.

Szokták mondani, hogy a számok nem hazudnak és ez így is van, hiszen a labdarúgás nem pontozásos sportág, nem a kivitelezés szépsége, minősége, vagy éppen az elvégzett munka mennyisége függvényében értékelnek, hanem csakis a győzelmek és ezek által megszerzett bajnoki pontok számítanak. Ezért aztán mindenképpen érdemes áttekinteni a számokat és elemezni a történések számszaki megvalósulását, vagy éppen annak elmaradását.

Függetlenül attól, hogy jelen esetben sajnos csak harmadosztályról – tehát valamilyen szinten amatőr ligáról – beszélünk, a rendelkezésre álló felvételek, adatok és az ezekből leszűrhető statisztikák akár az edzések, akár a mérkőzések tekintetében majdnem megfelelnek egy felsőbb bajnokság kritériumainak.

Jól indult az idény számunkra, hiszen tíz fordulón keresztül sikerült győznünk, ezáltal a maximálisan szerezhető pontszámmal helyeztük el csapatunkat a csoportban és országos viszonylatban is. Vizsgáljuk a lejátszott összes fordulót, tehát tizenhetet – amelyekből két mérkőzés már a tavaszi idényről lett előre hozva, de talán így lesz minden egyértelműbb. A 15 megszerzett győzelem mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, az idegenbeli 8/8 pedig az országos bajnokságok tekintetében egyedülálló. A 11. fordulóban az ESMTK ellen elszenvedett, 1-2 arányú igen fájó hazai vereségből szerencsére sikerült gyorsan felállni, és a folytatásban már csak a Körösladány (2-2) tudott egyetlen pontot elvinni a Kórház utcából. Ezzel együtt a 15 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség mérleggel 46 bajnoki pontot sikerült gyűjtenünk, amely igen jó alapot szolgáltat a tavaszi folytatáshoz. Viszonyításképpen az Észak-keleti csoportban a Puntok 39, az Észak-nyugati részen a Tatabánya ugyancsak 39, a Dél-nyugati régióban pedig az Iváncsa 43 egységet tudott összeszedni.

A hazai/vendég táblázatokat is mindenféle szempontból vezetjük, hiszen a hazai pályán lejátszott 9 mérkőzésből 7 győzelem, valamint 1-1 döntetlen és vereség egyenleggel 22 bajnoki pontot gyűjtöttünk, idegenben pedig a nyolcból nyolc győzelemhez nem kell kommentár. A miheztartás végett ezen a képzeletbeli listán az ESMTK, valamint a Körösladány követ minket. A félidei tabella szerint is mi állunk az élen, összességében 11 mérkőzésen győztünk volna, ha a félidőben lefújják a meccseket. Ebből a szempontból érdekes módon az ESMTK csak a negyedik, a Monor és a Martfű foglalja el a második-harmadik pozíciót, nyilván náluk a fizikai állóképesség hiányosságai mutatkozhatnak főképp.

Békéscsaba 1912 Előre – Körösladányi MSK 2-2 (2-2)

Gólok szempontjából sem maradtunk el a várakozásoktól, hiszen 47 lőtt és mindössze 11 kapott bajnoki találatról tudunk beszámolni, amelyek egyébként 2,76-os mérkőzésenkénti szerzett, valamint összességében 3,41-es gólátlagot jelent. Talán a harmadosztályban ez el is várható, de a számok – egy-két kivételtől eltekintve – mindenképpen közönségszórakoztató mérkőzésekről tanúskodnak. A gólösszefoglalónkat korábban már elkészítettük, de azok kedvéért, akik esetleg lemaradtak róla, ide kattintva bármikor megtekinthetik. A kapott gólokról még annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a háromvédős rendszer igen jól működött egészen a Kazincbarcika elleni kupamérkőzésig, amelyen Fazekas Lóránt – aki egyébként alapember volt – keresztszalag sérülést szenvedett. Addig csapatunk nem kapott akciógólt és mivel Szabó Csaba sem tudott még korábbi sérüléséből teljesen visszatérni, így védelmünk némi hiányt szenvedett, melyet a lehetőségekhez mérten át kellett szervezni. A körülményektől függetlenül a Bora György által irányított hátsó régió, a nagy tapasztalattal bíró Albert István hathatós közreműködésével így is megállta helyét és a mezőnyben a legkevesebb (11) gólt kaptuk. Utánunk 15 bekapott góllal a Hódmezővásárhely következik, legnagyobb riválisunk, az ESMTK 16-os értékkel harmadik ebből a szempontból. Nyilvánvalóan ha szerzett góljaink száma a legtöbb a mezőnyben, a kapott pedig a legkevesebb, akkor a gólkülönbség mutatónknak is a legjobbnak kell lenni, amely eddig plusz harminchat. Jelezzük, hogy a 47 szerzett gól nem csak a csoportban a legjobb, hanem az egész országban – hiszen 45 találattal az Iváncsa áll a képzeletbeli országos ranglista ezüstérmes pozíciójában.

Még mindig a góloknál maradva, góllövők szempontjától sem állunk rosszul, hiszen Vólent Roland – aki egyébként az őszi idény házi gólkirálya is lett – eddig kilenc találatig jutott. Összességében egyébként a csoport góllövő listáját Molnár János (ESMTK) 14 góllal vezeti, akit Kerék László 12 találattal (BKV Előre), valamint Wirth Dániel 11 találattal (ESMTK) követ, míg Iván Milán (Szolnok), valamint Vólent Roland 9-9 góllal, a negyedik helyen holtversenyben osztozkodik – tehát semmi sem dőlt el, tavasszal még bármi megtörténhet. Érdekesség, hogy legtöbb gólt a mérkőzések 20-29., 70-79., valamint a 80-89. percek közötti intervallumokban szereztük. Utóbbi azt is jelentheti, hogy volt tartása a csapatnak és a megfelelő kondíció, valamint szellemi felkészítés lehetővé tette, hogy akár az utolsó-utáni pillanatokban szerezzünk mérkőzéseket eldöntő gólt vagy gólokat (pl. a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli mérkőzés 93. percében szerzett három pontot érő találat). A legnagyobb gólkülönbséggel megnyert találkozó a Martfű elleni hazai találkozó volt, amikor 7-0 arányban tudtunk győzni, de mindenképpen említésre méltó a Füzesgyarmat – Békéscsaba 1912 Előre 0-4, valamint a Honvéd II. – Békéscsaba 1912 Előre 1-5 mérkőzés eredményei is.

Talán érdemes egy mondatban kitérni arra is, hogy a mérkőzések első fél óráiban talán az indokoltnál is több, összesen 5 gólt kaptunk, melyek talán a figyelmetlenség és/vagy fegyelmezetlenség számlájára írhatók. Amennyiben a szerzett és kapott gólokat típusok szerint elemezzük látható, hogy játékból, a tizenhatoson belülről szereztük a legtöbb, 29 találatot. Fejjel kilencszer, szögletből hatszor, büntetőből pedig ötször voltunk eredményesek. Szabadrúgásból direktben és fejjel, valamint átlövésből nem értünk el gólt. Két alkalommal kaptunk fejjel szerzett gólt, míg öt alkalommal büntetőből kaptunk találatot, de három átlövés gólt is ellenfelein egyenlegéhez írhatunk. Persze nem panaszkodunk, ha összességében így alakulnának a számok tavasszal is, azt látatlanban is aláírnánk!

Békéscsaba 1912 Előre – Körösladányi MSK 2-2 (2-2)

Játékpercek – azaz a pályán töltött idő – szempontjából a Póser (1.530 perc), Pintér (1.409 perc), valamint Bora (1.339 perc) trió áll az élen (hosszabbításokat nem számoltuk), de nyilván voltak olyan játékosaink is, akik korábbi sérülésük folytán egyáltalán nem tudnak játékidőt felmutatni. Bízunk benne, hogy tavaszra ez szempontjukból megváltozik, tovább fokozódik majd a versenyhelyzet és egyre többen fel tudják majd venni a ritmust!

A színes lapokat elemezve látható, hogy összesen 38 sárga cédulát szedtünk össze, amelyből a legtöbbet Albert István (5), valamint Vólent Roland (4) kapott. A piros lapok száma három, melyeket Rédlingnek, Albertnek és Vólentnek osztottak ki a játékvezetők. Érdekességképpen a legtöbb sárga cetlit a meccsek 60-69., 40-49. és 90-100. percei között kaptuk, valamint szintén a legtöbb lapot a 8. fordulóban (Honvéd II. – Békéscsaba 1912 Előre 1-5) és a 14. fordulóban (Békéscsaba 1912 Előre – Körösladány 2-2) sikerült begyűjtenünk.

Weboldalunk Tabella-Sorsolás menüpontja alatt mérkőzésről-mérkőzésre részletesen vezetjük a statisztikákat – ezeket mindenképpen figyelmükbe ajánljuk akár menet közben is.

Ö - összes, Ke - kezdő, Cs - csere, Ki - kispad, G - gól, Ö - öngól, S - sárga lap, Pi - piros lap, Pe - perc (hosszabbítások nélkül)
Játékos
Ö
Ke
Cs
Ki
G
Ö
S
Pi
Pe
Albert István25240160711995
Bora György28271020502419
Czinanó Antal Áron610500000090
Farkas Márk23165210501482
Fazekas Lóránt770020000630
Futó Zsombor16101500400668
Himics László613200000125
Hodonicki Márk26203320801782
Hulicsár Máté1247140200366
Ilyés Tamás1618720000204
Komáromi Csongor3016
10400101411
Kóródi Nándor291151310100957
Krnács Richárd30102900000090
Kovács Gergő1374200200723
Kuzma Hunor Álmos26441800000421
Lauri Giuseppe Junior100100000000
Mágocsi Bence600600000000
Mihály Bálint291017210301157
Mikló Roland25204150501725
Óvári Balázs400400000000
Pintér Norbert302532110202109
Póser Dániel30280200302520
Pusztai András1192000110722
Sármány Kristóf281891100001548
Somogyi Pál Csaba400400000000
Szabó Csaba911700000092
Tóth Máté13102110200850
Vólent Roland2615921401011258
Zádori Krisztián3015123200001364
Zvara Levente Mátyás27912610600919

A teljesség igénye miatt a játékvezetőkre is ki szoktunk térni. Legtöbb alkalommal, egészen pontosan 2-2 alkalommal Kovács Gábor Péter és Szilágyi Sándor sporttársakkal találkozhattunk játékvezetőként. Hazai mérkőzéseink alkalmával 7 sárga cédulát Kovács Gábor Péter osztott ki számunkra (Békéscsaba 1912 Előre – Körösladány), míg idegenben Maml Zoltán tette meg ugyanezt, amikor a Honvéd II. elleni meccsen 5 sárga lapot írt fel a nevünk mellé.

Nézőszámok tekintetében túl sok értelme nincs az összevetésnek akár az előző szezonnal – hiszen jelenleg más osztályról beszélünk -, de ettől függetlenül az 518 fős átlagos bajnoki nézőszám (Magyar Kupa mérkőzés nincs beleszámítva) a harmadosztályhoz képest nem annyira rossz. Természetesen ez jócskán elmarad a legutóbbi másodosztályú idény 888-as átlagától. A legutóbbi közel telt ház előtt zajlott mérkőzést 2022. augusztus 17-én rendeztük meg, amikor az MTK Budapest vendégszerepelt Békéscsabán és 1.850 szurkoló előtt tudtunk pályára lépni. Higgyék el, nagyon hiányzik ez mindenkinek! Tudjuk hogy a harmadosztály sem az ultrák, sem a jó értelemben vett divatdrukkerek számára nem túl kecsegtető, hiszen van még a városban két-három másik olyan klub (röplabda, kézilabda és mi már ide sorolnánk a kosárlabdát is – NB I. B), melyek az eredményektől függetlenül, de az első osztályokban, sőt nemzetközi szinten is szerepelnek. A felsorolt sportágakat ráadásul nem befolyásolja az időjárás sem, mivel csarnokban, fedett-fűtött körülmények között tudnak szerepelni, ez viszont a labdarúgásban értelemszerűen nem így van. Az sem elhanyagolható tényező, hogy Békéscsaba lakossága tovább csökkent és már csak 57.427 főt számlát, melyből a férfi lakosság 26.990 fő. Szerencsére az utóbbi években már egyáltalán nem jellemző, hogy kizárólag a férfiak látogatnának ki a mérkőzéseinkre, hiszen örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több hölgy vendégünk van és bízunk benne, hogy ez a tendencia tovább folytatódik! Bízunk a csapat tavaszi jó szereplésében, ami mindenképp pozitív irányban befolyásolhatja a nézőszámot, de a Válogatott sikerei miatt is talán már újra a régi és megfelelő népszerűségnek örvendhet majd 2024-ben a labdarúgás.

Fontos lehet még vezetőedzőnk, Csató Sándor statisztikája is, melyet 2023. július 30-tól vezetünk. Mesterünk neve mellett ilyen módon 16 győzelem, 1 döntetlen, valamint mindössze 2 vereség szerepel, melyekből 3 kupamérkőzés volt.

Csató Sándor

Weboldalunkon a 2023. január 1 és 2023. december 29. közötti időszakban 107.825 egyedi látogatót rögzítettünk, akik összesen 186.388 megtekintést generáltak, az összességében 179 közzétett cikknek és írásnak köszönhetően. Ez annyit jelent, hogy az eltelt 12 hónap alatt havonta átlagosan 8.985 egyedi látogatónk volt. Párhuzamos online felületeink is újabb mérföldköveket érintettek, hiszen YouTube csatornánk átlépte az 1.900 valódi (organikus) követőt, Facebook oldalunk pedig már a kilencezer természetes (tehát nem fizetett és/vagy vásárolt) követő közelébe ért. YouTube felületünkön egyébként 339 új feliratkozót regisztráltunk ebben az évben – ami kiemelkedő eredménynek számít -, nyilván köszönhető ez a több élő közvetítésnek, hiszen nagy általánosságban azért ezek voltak a legnépszerűbbek. Összesen 76 új videóval tudtunk szolgálni, melyek 630 új kedvelést és 866 megosztást is eredményeztek. A legnépszerűbb, egyben a legtöbbet nézett anyag a 2023. január 29. (vasárnap) 13:00 órától megrendezett és élőben közvetített Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 21. forduló mérkőzés volt, melyet összességében több, mint 670 órát nézték látogatóink.

YouTube

Fontosabb dátumok, illetve időpontok, melyeket egyébként Naptár rovatunkban – sok más információval egyetemben – már korábban felvezettünk: osztályozó mérkőzések (június 2. és június 9.), átigazolási időszak kezdete (január 15.), felkészülés kezdete (január 8.), edzőtábor (február 5-10.), a 2023/2024-es bajnokság tavaszi első mérkőzése (március 3.).

Bízunk benne, hogy a tavaszi idényre való felkészülés zökkenőmentes lesz, reméljük sérültjeink is visszatérnek, valamint érkezőkről és szerződéskötésekről, hosszabbításokról is beszámolhatunk nemsokára.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.