Címkézett bejegyzés

Szurkolóktól szurkolóknak

Nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legrégibb “bútordarab” az Előre életében az a két szurkolói csoport, melynek tagjai mérkőzésről-mérkőzésre, hóban, fagyban, esőben és napsütésben egyaránt követi és biztatja a lilákat. Általában nem tulajdonítanak a szurkolói tevékenységnek akkora jelentőséget – de higgyék el, focistáinknak óriási segítséget jelent, ha a B-közép hallatja hangját, frappáns beszólásokkal szórakoztatja a nagyérdeműt és különleges koreográfiákkal fokozza a látványt. Mivel a klub életében jelentős változások történnek az utóbbi időben és úgy gondoljuk, hogy a folyamatos fejlesztések, a kommunikáció bővített lehetőségei egyre nagyobb bizalomra, nyíltságra adnak okot, ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy a Bad Boys és a Stormcorner csoportok vezetőit Gedó Dávidot és  Karasz Ödönt is megkérdezzük a dolgok állásáról.

20150513

Légy szíves mutasd be néhány mondatban a csoportokat, mit kell tudnunk Rólatok!

A Stormcorner elnevezésű csoport 1997-ben alakult a korábbi, kisebb létszámú csabai szurkolói tömörülések fúziójából. A Bad Boys pedig 2002-ben – az utolsó NB I-be jutásunk idején – a Kazinczy lakótelepi fiatalokból verődött össze, akikhez az első osztály évei alatt sokan csatlakoztak a Lencsési lakótelepről is. Sajnos telik az idő, úgyhogy a Stormcorner tagok átlagéletkora már 35 év felett van, míg a Bad Boys állománya is közel van a harminchoz. Amit örömmel látunk, hogy tavasszal egyre több fiatal és gyermek állt közénk, akik mérkőzésről-mérkőzésre egyre aktívabban szurkolnak.

Mivel foglalkoztok pontosan? Hogy lehet tag valaki?

Feladatunk a lelátói élet, pontosabban a szurkolótábor tevékenységének szervezése, összehangolása, irányítása. Ez elég sok mindent foglal magában: gyülekezők megszervezése, lelátói látványok (zászlók, koreográfiák) tervezése, kivitelezése, finanszírozása, idegenbeli túrák lebonyolítása, a szurkolás irányítása, dalok írása és még hosszan sorolhatnám.

Fontosnak tartjuk – ha már nagy létszámú, a városért is tevékenykedő közösség vagyunk -, hogy önkéntes mozgalmakat is indítsunk “házon belül”. Minden évben elmegyünk vért adni és más baráti táborokkal közös, szurkolói focikat is rendezünk, ahol a felajánlásokból befolyt összeget állatmenhelyeknek adományozzuk. A békéscsabai Degré utcai Gyermekotthon lakóit minden Karácsony alkalmával – közösen a labdarúgó és a női kézilabda csapattal – megajándékozzuk. Olyan eset is előfordult már az NB I-es évek alatt, hogy egy szurkolói látványra gyűjtött pénzből mégsem koreográfiát készítettünk, hanem teljes egészében felajánlottuk egy beteg gyermeknek. Akkor mindannyian egyetértettünk abban a kérdésben, hogy ezzel az adománnyal mindenképpen jobb célt szolgálunk. Tavaly részt vettünk a klub által szervezett jótékonysági rendezvényen is, amikor hozzájárulásunkkal tudtuk segíteni a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért további munkáját!

Tag úgy lehet valaki, ha bizonyítja előttünk hűségét, a klub és lelátó iránti elkötelezettségét. Magyarul: járjon meccsre, legyen aktív, nagyjából hasonlóan gondolkozzon, mint mi – ne a balhét keresse, de ne is legyen anyámasszony katonája – aki nem áll ki a csoportjáért. Mindez nem túl nehéz feladat. Általában aki “belekóstol”, azt hamar átjárja a szurkolói életérzés, könnyen azonosul ezzel a mentalitással és ott ragad közöttünk. Egyszer csak azt veszi észre, hogy hétfőn már a szombati meccset várja.

Melyik volt a csoport történetének legemlékezetesebb mérkőzése, túrája?

Szerencsére sok ilyen volt, szinte lehetetlen egyet-egyet kiemelni. Fociban NB I-től NB III-ig, minden szinten meg tudnánk nevezni az “év túráját”. A másodosztályban a szolnoki és – amikor velünk egy osztályban szerepelt – az orosházi kiruccanásokat vártuk a legjobban. Szeged is izgalmas helyszín, bár más szempontok miatt. Persze a nagyobb csapatok és táborok elleni, hazai meccseket minden alkalommal nagy várakozás és készülődés előzi meg. Sosem felejtjük, amikor néhány évvel ezelőtt búcsúztattuk a Fradit a Magyar Kupában.

Hogyan értékelitek a csapat és a klub 2014/2015-ös szezonban nyújtott eddigi teljesítményét?

A szezon elején kissé ijedten néztük a szerveződő új keretet: több, számunkra ismeretlen vagy kevésbé neves magyar játékos, egy külföldi származású edzővel?! A hazai labdarúgóknak igazán örültünk, mert az elmúlt évek idegenlégiósai – finoman szólva – nem váltak be. Zoran Spisljak vezetőedző érkezését egyáltalán nem bántuk – mégsem éreztük, hogy ez lehet az a csapat, amely hosszú idő után, újra szerethetővé válik. Sajnos az első néhány fordulóban igazolódni látszottak kezdeti félelmeink, mert nem éppen megfelelően alakultak az eredmények. Ezután egy csapásra minden megváltozott: a csapat összeszokott, az elvégzett munka pedig beérett és egyre látványosabb, valamint eredményesebb focival rukkoltak elő a srácok, akiknek láthatóan és egyértelműen a szakmai stáb a motorja. Az is látszik, hogy a csapat “sztárallűröktől” mentes és – ha már “motornak” neveztük a stábot -, érződik, hogy a játékosok megértik vezetőedzőnket, így az összes többi “alkatrészt” ők alkotják. Ha nem tudnak százszázalékosan együttműködni, akkor nem tud menni a verda. Több szurkoló – akik évek óta ki sem néztek a Kórház utcába -, most hónapok óta újra a lelátókon vannak és ez mindennél többet elárul!

– A Vasas elleni hazai meccsen, 2015. március 31-én felejthetetlen látványban és élményben volt részünk – fantasztikus hangulatot varázsoltatok a Kórház utcába. Készültök még valamilyen meglepetéssel?

A Vasas ellen – rajtunk kívül – természetesen szükség volt a további, 3.500-4.000 nézőre is és a következő meccseken is lényeges lenne segítségük – hiszen tudják, a csapat szlogenje szerint: “Együtt erősebbek vagyunk!”. Igen, készülünk egy hatalmas meglepetéssel, melyhez szeretnénk szurkolótársaink anyagi segítségét kérni! Ezért a következő két mérkőzésen egy gyűjtő-urnát helyezünk ki a bejáratokhoz, így aki teheti és szeretne – hozzá tud járulni a projekthez. Ha már a csapat az idén nagyot alkot, ezért mindenképpen szeretnénk az utolsó meccsen mi is így tenni és ezzel megköszönni a fiúknak az utóbbi 10 év legjobb szezonját – függetlenül attól, hogy melyik osztályban folytathatjuk! Ennél többet azonban egyelőre nem árulhatunk el, különben nem lenne meglepetés.

Mi lesz a jövőben a mozgalommal és hol lehet benneteket elérni, ha valaki szeretne csatlakozni?

Sajnos a magyar szurkolói mozgalmak jelenlegi helyzete – a mindenki által ismert körülmények miatt – elég mostoha. Nálunk, Békéscsabán most rendben mennek a dolgok és bízunk benne, hogy ez így marad a jövőben is. Próbálunk együttműködni a klubbal – a szakmai stábbal és a Polgármester Úrral is leültünk már beszélgetni, egyeztetni. Szeretnénk, ha a kommunikáció az elkövetkezendő időkben is hasonlóképpen működhetne – főleg, ha a csapat az első osztályban tudja folytatni a szereplését!

Ha pedig bárki együtt szeretne velünk szurkolni, minden Előre-meccsen megtalálhatók vagyunk: idegenben a vendégszektorban, hazai mérkőzéseken pedig a kapu mögötti lelátó közepén. A zászlóink mögött lehet csatlakozni hozzánk, a lilák első számú szurkolóihoz!

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltatok és további maradandó élményeket kívánunk az Előre mérkőzésein!

Beszámoló: szurkolói ankét

A késői időpont ellenére köszönjük minden érdeklődőnek, hogy szép számban részt vettetek a hajrá előtti utolsó találkozón – melyet 2015. 04. 29-én (szerdán) este 20:00 órától tartottunk és véleményeitekkel, felvetéseitekkel továbbra is segítitek munkánkat!

A este folyamán Zoran Spisljak vezetőedző szakmai szemmel értékelte és foglalta össze a csapat tavaszi szezonban eddig elvégzett munkáját, eredményeit. Kitért arra is, hogy milyen opciókkal, tervekkel vág neki együttesünk az előtte álló öt mérkőzésnek.

– A cél az NB I, más lehetőségre egyelőre nem is gondolunk – ennek fényében készül és lép majd pályára minden játékosom. Az első osztályban való indulás esetére is tettünk már további lépéseket, hiszen a csapatnak és a klubnak is gyors ütemben fel kell nőnie a feladathoz, ha azt szeretnénk elérni, hogy Békéscsabának újra stabil, élvonalbeli labdarúgása legyen. Ezért dolgozunk nap, mint nap és próbáljuk kizárni a külső, zavaró körülményeket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy szurkolóink minél nagyobb számban látogassák mérkőzéseinket – ezért szerveztük ezt az újabb találkozót is, hiszen az Önök visszajelzései és javaslatai alapján tudjuk, hogy a megfelelő utat választottuk – mondta el mesterünk.

Purguly Árpád edző beszélt az akadémiával történő együttműködés tovább erősítéséről és számokkal is alátámasztotta a csapat teljesítményét.

– Kiemelten lényegesnek tartjuk, hogy a békéscsabai tehetségek ne hagyják el városukat és az Előrénél kapjanak lehetőséget a felsőbb osztályokban történő bemutatkozásra. Ennek érdekében folyamatos egyeztetésben vagyunk az utánpótlás szakembereinkkel és a szülőkkel is – hiszen utánpótlás nélkül nincs felnőtt csapat, felnőtt csapat nélkül pedig nincs utánpótlás!

A rendezvényen szó esett a stadionfejlesztés II. üteméről, a nemsokára bevezetésre kerülő beléptető- és szurkolói kártya rendszerről, valamint a hazai mérkőzések megrendezésével kapcsolatos újdonságokról és a jövőben történő innovációkról is (pl. pártoló tagság intézménye), továbbá a csapat májusi, pályán kívüli programját is ismertették.

Az esemény végén az online módon és helyszínen feltett kérdésekre adott kimerítő válaszokat a szakmai stáb.

További jó hír, hogy az utolsó hazai mérkőzést – amelyen 2015. május 31-én 18:00 órától a Cegléd VSE csapatát fogadjuk – minden hölgy szurkolónk teljesen díjmentesen tekintheti meg!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Önökre is szükség van

A csapatépítés fázisában lévő Előre ismét egy ponttal növelte bajnoki pontjainak számát az Ajka elleni, hazai mérkőzésen – mely gól nélküli döntetlennel zárult. Ezzel jelen pillanatban az előkelő harmadik helyet foglaljuk el a tabellán, ami mindenképpen figyelemre méltó egy olyan csapattól, amelyet szakmai berkekben még az élvonal közelébe sem vártak.

Evés közben jön meg az étvágy – szokták mondani -, de kezeljük helyén a dolgokat. Néhány döntetlen mérkőzés még nem a világvége, főképp ha a 24 év átlagéletkorú, utánpótlás játékosokkal felduzzasztott lilák folyamatosan az élbolyban vannak, életben tartva azt a lehetőséget, hogy még az idén elérhessük célunkat. Az is köztudott, hogy a szakmai stáb három éves szerződéssel azt ígérte, hogy az első évben csapatot épít, a másodikban feljuttatja a csapatot, a harmadikban pedig ott is tartja. Ehhez az is szükségeltetik, hogy a klub és az infrastruktúra is felnőjön a feladathoz. A klubvezetés tevékenységei alapján valószínűsíthető, hogy ezzel sem lesz probléma – hiszen a folyamatos fejlesztések, beruházások mind-mind ezt a célt szolgálják, de minden nem megy egyszerre, egy szempillantás alatt.

“Amit terveztünk azt véghez is visszük – emelte ki korábban Zoran Spisljak mester – és legkésőbb a hároméves ciklus végére stabil első osztályú csapatot fogunk kialakítani. A tervhez képest igen jól állunk és versenyben vagyunk a többi aspiránssal. A szinte nulláról felépített lila-fehér alakulatnak, más csapatok költségvetéséhez képes szerényebb eklézsiával, maximalizált elvárásokkal, alázatos és áldozatos munkával eddig “ennyire” futotta. A harmadik év végére azonban mindennek a helyére kell kerülnie! Lesznek olyan időszakok, amikor lehetőségünk lesz bizonyos fázisok korábban történő megvalósítására – ilyenkor természetesen megtesszük majd a szükséges lépéseket, de akkor sem fogunk csüggedni, ha minden az előre eltervezett időpontokban realizálódik.”

20150415

“A hetes szám valószínűleg szerencsés számunkra, hiszen nem elhanyagolható tényező, hogy a tavaszi szezonban 7 pontot vettünk el a rivális Mezőkövesd, Vasas és a Gyirmót csapataitól. Az őszi szezonban pedig 7 fordulót nyertünk zsinórban, olyan tehetséges, utánpótlás korú játékosok segítségével, mint Viczián Ádám – aki már az U20-as válogatott 35-ös keretében is helyet kapott.”

Száz szónak is egy a vége – úgy véljük, hogy igen nagy előrelépéseket tett a klub mind a szurkolók, mind az érdeklődők és a média irányába is. Újra villanyfényes mérkőzést rendezett a Kórház utcában, melyet májusban még négy hasonló követ majd. Egyeztetéseket folytatott szurkolóival és több, kötelező MLSZ rendszabály alkalmazását is tető alá hozta. A költségvetés függvényében mindig próbálja további újdonságokkal fokozni az érdeklődést, hiszen a cél közös: újra igazi focit teremteni Békéscsabán! Ehhez Önökre, drukkerekre, érdeklődőkre, együttműködő partnerekre is szükség van, hogy megfelelő lelkesedéssel és biztatással a csapatunk mellé álljanak, mert Együtt erősebbek vagyunk!

Hajrá Lilák!

Előre-lépések

A másodosztályú bajnokságban eddig történtek alapján joggal feltételezhetjük, hogy sportszervezetünk jövőre akár az OTP Bank Ligában is indulhat. A jogszabályok és az MLSZ szabályzatai értelmében az OTP Bank Liga mérkőzéseinek szervezése és rendezése vonatkozásában már több és lényegesen szigorúbb követelményeket fogalmaznak meg a résztvevő csapatok számára. Ezzel és a további tervekkel, teendőkkel kapcsolatban Dr. Kovács Mihályt, az igazgatótanács elnökét kérdeztük.

– Kérlek ismertesd a klub terveit a bevezetőben leírtakkal kapcsolatban!

Az MLSZ versenyszabályzata valóban lényegesen szigorúbb feltételeket fogalmaz meg a legmagasabb osztályban való részvétel esetén. Az infrastruktúra fejlesztésünk ennek érdekében és ismeretében folyik már évek óta, hiszen például a régi állóhelyi lelátót is az MLSZ előírásaival összhangban kezdtük el ülőszékekkel (TAO forrásból) felszerelni, melynek eredményeként most 2.400 ülőszékkel rendelkezünk ezen az oldalon. A pálya felújítás is (amit a Vasas elleni bajnoki rangadón avattunk, rekord számú néző előtt) ennek megfelelően készült, mely teljes mértékben megfelel a vonatkozó (első osztályú) előírásoknak. A stadionrekonstrukciós program második része (régi lelátó helyett új lelátó, a korábbi állóhelyi lelátó lefedése, villanyvilágítás felújítása) is teljes körűen figyelembe veszi a hatályos előírásokat, azaz stadionunk teljes mértékben alkalmas lesz NB I-es mérkőzések rendezésére. A II. ütem egyébként előreláthatólag (ha minden a tervek szerint halad) nyáron indul majd és fél-, egy évig tart. A felújítás ideje alatt is – az MLSZ-el folytatott egyeztetések alapján – lehetőségünk lesz akár az első-, akár a másodosztályú mérkőzések megrendezésére – természetesen a régi ülőhelyi lelátó lezárásával. Persze ezen túlmenően a felújítás ideje alatt, számos dolgot meg kell oldanunk (kamerarendszer, beléptető rendszer), de ezek megoldására fel vagyunk készülve. Még az is ide tartozik, hogy a következő bajnokságra szóló licenc beadásának most van itt az ideje és természetesen NB I-es licenc-kérelmet nyújtunk be – tehát sem adminisztrációs, sem infrastrukturális akadálya nem lesz a legmagasabb osztályban való szereplésünknek.

20150413

– Jogosan merülhet fel szurkolóink részéről is a kérdés: akkor is elkezdődnek a fejlesztések, ha nem jutunk fel idén az első osztályba?

A fejlesztések nem most, hanem már 3 éve elkezdődtek (példa erre a Fű2, Fű3, Fű4-es pálya, centerpálya felújítás, 4-es Honvéd utcai pályák, öltözők, székház, ülőszékek, hangosítás, mobil mellékhelyiségek) és igen, ezeket a fejlesztéseket a bajnoki szerepléstől függetlenül tovább fogjuk folytatni (stadionrekonstrukció II. ütem, 4-es Honvéd utcai műfüves pálya, Fű4-es pálya villanyvilágítás).

– Két idegenbeli mérkőzés következik, de májusban már egymás után öt alkalommal itthon játszunk. A Vasas és az Ajka elleni mérkőzésen is úgy láttam, hogy visszatért az igazi foci-hangulat a Kórház utcába. Hogyan sikerült ezt elérni?

Én azt gondolom, hogy a tavaly nyáron, Zoran Spisljak vezetésével megkezdett elkötelezett szakmai munka eredményeként, egyre inkább kialakul az a szerethető, egymásért is küzdeni tudó, nagybetűs CSAPAT, melynek kialakítását tűztük ki célul tavaly nyáron. Ennek köszönhetően mind az idegen, mind a hazai mérkőzéseink egyre nagyobb számú érdeklődőt vonzanak. A Vasas elleni pályaavató mérkőzésen rekordszámú, 4.450 szurkoló látogatott ki a Kórház utcába és azt gondolom, hogy jól is szórakozott. A klub részéről természetesen további újdonságokkal próbáljuk meg az érdeklődést fenntartani, illetve növelni. Ennek érdekében – a szakmai stábbal közösen egyeztetve – indítottuk el azon akciónkat, hogy az általános- és középiskolásokat, szervezett, csoportos keretek között ingyen vendégül látjuk, emellett a mérkőzés szünetében nyereménysorsolást tartunk, valamint folyamatosan közös – telefonos – játékokat szervezünk helyi rádiókkal. Elkezdtük használni az új, mobil hangtechnikánkat, bővítettük (egyre nagyobb létszámú női szurkolóink számára) a mellékhelyiségeket, illetve a Vagyonkezelő munkatársaival közösen próbálunk még tisztább környezetet teremteni szurkolóink számára. Hiszen ne feledjük eredeti és legfontosabb célkitűzésünk, hogy újra összehozzuk a csabai focit, a csabai és természetesen megyei, környékbeli nézőkkel… mert “Együtt erősebbek vagyunk!

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál!

Békéscsabán nyert a labdarúgás!

Interjú Zoran Spisljak vezetőedzővel

Hogy érzed magad?

Köszönöm kérdésedet! Nagyszerűen. Úgy érzem, hogy amin dolgozunk ideérkezésem óta, az kezd beérni. A játékosok hétről-hétre fejlődnek – ez látszik az eredményeinken, de megtapasztalható az egyéni megoldásaikon, az öltözői hangulaton, de a legfontosabb visszajelzés számomra az a közel ötezer szurkoló, aki kedd este kilátogatott a Kórház utcába, 95 percen keresztül segítette a csapatot biztatásával és a mérkőzés utolsó 5 percében felállva tapsolta meg a játékosokat. A mérkőzés utáni elégedett arcokról már nem is beszélek. Úgy látom, hogy kezd újjáéledni a labdarúgás iránti rajongás Békéscsabán. Sikerült bizonyítanunk, hogy meg lehet tölteni egy magyar stadiont is, csak alázatos és a sikerért mindenre elszánt csapat szükséges hozzá. Nagyon örülök, hogy munkámmal én is hozzá tudtam járulni ehhez a szép és emlékezetes estéhez. Természetesen ne feledkezzünk meg a játékosokról, stáb tagokról, kisegítő személyzetről, de legfőképp arról a közel ötezer szurkolóról, akik kint voltak és a nagyszerű ultrákról, akik fáradhatatlanul és sportszerűen szurkolva segítették a csapatot – ezzel feledhetetlen hangulatot és látványt biztosítottak – általuk visszatért a LABDARÚGÁS Békéscsabára! Köszönet és gratuláció érte!

20150403

Mi történik most Békéscsabán?

Számomra a labdarúgásban csak egy út járható, a pontos és következetes munka rögös ösvénye. Magyarországon töltött hat évem során mindenhol úgy vállaltam megbízást, hogy előtte pontosan megmondtam, milyen eredmények születhetnek, ha az én módszereim szerint készítjük fel a csapatot. Debrecenben 8 trófea, Bajnokok Ligája csoportkör, Európa Liga csoportkör és több, mint húsz válogatott játékos lett az eredménye. Ennek az általam kidolgozott, időszakosan ismétlődő edzésmódszernek a bemutatása után bízta rám 2011-ben, a nagyon nehéz helyzetben lévő Újpest irányítását az akkori sportigazgató – az Ajax, Feyenoord, Real Madrid, valamint a holland válogatott kispadját is megjárt Leo Beenhakker. Az Újpestet sikerült benntartani, Létavértesen pedig egy 18-19 éves fiatalokból álló csapattal megnyertük Magyarország legerősebb NB III-as bajnokságát.

Jelen pillanatban Békéscsabán is azt a munkát végzem, amit az elmúlt 11 év alatt építettem fel és amivel az előbb említett kluboknál dolgoztam. A szakma a bajnokság kezdetén semmi esélyt nem adott nekünk arra, hogy a feljutásért fogunk küzdeni. A jóslatok a Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, Szolnok, Kaposvár, Zalaegerszeg feljutását aposztrofálták – ennek a labdarúgással foglalkozó sajtókban utána lehet keresni.

Az ősz folyamán a három rangadóból egy pontot sem szereztünk. Most a háromból hét pont a mérleg. Az utóbbi tizenöt bajnoki mérkőzésünkből csak egy vereséget szenvedtünk el úgy, hogy tizenegy mérkőzést idegenben játszottunk. Elértük azt, hogy az itt folyó munkára felhívjuk az MLSZ figyelmét, aminek köszönhetően Telkiben egy szakmai beszélgetés folyamán érdeklődtek az itt zajló edzésmódszerről, mely az időszakosan ismétlődő edzés-tervezésre (periodizáció) épül. Ennek köszönhetően a Vasas elleni mérkőzésünket az utánpótlás válogatottak egyik vezetője személyesen tekintette meg, figyelvén a csapatunkban játszó fiataljainkat és Viczián Ádám máris bekerült a világbajnokságra készülő U20-as válogatott 35-ös keretébe.

Ősszel, a Kórház utcai mérkőzéseinken a legnagyobb nézőszám kb. 600 fő volt. Tavaszra sikerült elérnünk, hogy a Gyulán játszott “hazai” mérkőzéseinkre már 1.000-1.200 néző kísérte el a csapatot, a Vasas elleni rangadónkon pedig majdnem ötezer drukker, érdeklődő, szimpatizáns töltötte meg a lelátókat.

20150403_01

Azt vállaltuk, hogy három éven belül feljuttatjuk Békéscsabát az NB I-be. Kedd este bizonyítottuk, hogy amit vállaltunk – annak reális esélyei vannak és már az idén is lehetőségünk lehet erre. Az utolsó percig küzdeni fogunk azért, hogy az álom minél hamarabb valóra válhasson – ezt megígérhetem!

Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy nem elegendő a csapatot feljuttatnunk az első osztályba, ehhez a klubnak is megfelelőképpen fel kell készülnie. Rengeteg olyan dolog vár még megoldásra-megvalósításra, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a Békéscsaba 1912 Előre igazi NB I-es klubbá válhasson. Természetesen a vezetőség is gőzerővel azon munkálkodik, hogy minden feltétel és elvégzendő feladat időben megvalósulhasson. A szakmai stábon, a csapaton és úgy látom a szurkolóinkon sem fog múlni, hogy a nagy hagyományokkal és népes táborral rendelkező lila-fehér csapat végül az első osztályban szerepelhessen!

20150403_02

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!