Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr

A 2018-as év első, hazai bajnoki mérkőzése következik a Kórház utcában, amikor 2018. március 18-án (vasárnap) 14:00 órától a WKW ETO FC Győr csapatát fogadjuk.

A lila-fehér, zöld-fehér összecsapások mindig parázs hangulatú, izgalmakkal teli meccsek. A várakozások azt mutatják, most sem lesz ez másképp, hiszen az elővételes jegyeladás mutatói, a fokozott érdeklődés és az élő televíziós közvetítés mind-mind ezt aposztrofálja. Annál is inkább, hiszen mindkét fél számára igen fontos lenne a további bajnoki pont, vagy pontok gyűjtése. Együttesünk számára a legfőbb feladat azonban, hogy feledtessük a hétközi szerencsétlenül sikerült kupameccs eredményét és megfelelő teljesítménnyel itthon tartsuk a három pontot. A Győrnek is lényeges az újabb bajnoki egységek gyűjtögetése, hiszen a továbbra is igen szoros középmezőnyből csak bravúrok árán lehet kitörni. A táblázatra pillantva látható – bár a kép még nem teljes, hiszen a Cegléd és a Sopron egy fordulóval kevesebbet teljesített -, hogy a 4-9. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi a különbség, ahogy a 10-13. pozíciókról is elmondható ugyanez.

Az ETO 23 lejátszott mérkőzés után 10 győzelem, 5 döntetlen, 8 vereség és az ezzel együtt járó 35 pont birtokában, a tabella 8. helyén áll, míg az Előre 12 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, valamint 40 bajnoki egység mérleggel még mindig az előkelő 3. helyet foglalja el. Az élen álló MTK egyelőre nem hibázik, így az eddig megszerzett 61 ponttal szinte behozhatatlan távolságba került a többi csapattól, feljutásához ilyen formán nem férhet kétség. Érdekességképpen a 2016/2017-es bajnokság 38 fordulója alatt, a Puskás Akadémia 77 pontot gyűjtött, amellyel első helyen harcolta ki a felfelé történő osztályváltás lehetőségét. Az idén az elmaradt 23. fordulóval együtt még 14-15 mérkőzés vár a csapatokra, amely 42-45 szerezhető pontot jelent. Mennyi lehet a vége?

A Rába partiak és a Viharsarkiak közös múltja messzire tekint, hiszen hosszú évekig mindkét együttes a mennyeiben csatázott, jelen pillanatban azonban talán egy kicsit nekünk áll jobban a szénánk, és bár a statisztika igen kiegyenlített számokat mutat, több szempontból is nálunk lehet az előny – amit persze érdemes lenne kihasználni. Gondoljunk csak a prímán sikerült 6. fordulóra, amikor 2017. augusztus 27-én Mészáros 51. percben szerzett góljával 0-1 arányban győztük le következő vendégeinket. A históriás könyvet lapozgatva kiolvasható a sorok közül, hogy az utóbbi 23 évben 15 alkalommal találkozott tétmérkőzésen a két alakulat. Hat-hat alkalommal győri, illetve csabai győzelem született, míg háromszor pontosztozkodásra került sor. A legnagyobb arányú győzelmet 1996. augusztus 17-én arattuk, amikor 0-4 arányban, idegenben győztük le a Győr-Moson-Sopron megyeieket. Legtöbb találat 2002. október 27-én esett, amikor szintén idegenben 5-2-t mutatott a mérkőzés végén az eredményjelző. Érdekességképpen: a két csapat mérkőzésein az utóbbi, több mint két évtized folyamán soha nem volt szükség piros lapra – sportszerűség szempontjából tehát minden rendben volt és van. Lélektanilag viszont vendégeink állhatnak jobban, hiszen győztes mérkőzésből érkeznek (WKW ETO FC Győr – Ceglédi VSE 3-0), amely sajnos vezéráldozattal járt számukra. Koszó Balázs, aki a Cegléd elleni találkozó 59. percében ütközött az egykori csabai kapussal – Mursits Rolanddal és koponyasérülést szenvedett. Koszó Balázson a találkozó után életmentő műtétet hajtottak végre, és a tavaszi idényben már nem léphet pályára. Balázst jól ismerhetjük, hiszen a 2014/2015-ös szezonban tagja volt az első osztályú tagságot kiharcoló Békéscsaba keretének. Ezúton is kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánunk! A meccs pikantériáját fokozza, hogy több régi ismerőssel is találkozhatunk vasárnap, hiszen Vadász Viktor és Bagi István korábban szintén a Lilákat erősítette – bár utóbbi sérüléssel küzd és ezúttal csak a lelátóról tekinti meg a találkozót. A csabai merítési lehetőségek sem bővültek szerda óta, hiszen a maródiak száma gyarapodott: Tóth Dániel megsérült, mellette Dlusztus Andrásra, Pilán Márkóra, Szalai Dánielre és Ilyés Tamásra sem számíthatunk. Lustyik Levente pedig az U19-es válogatottal készül, amely március 21-től Macedóniában szerepel az Európa-bajnoki elitkörben, ahol Anglia, Macedónia és Lettország ellen lépnek majd pályára. Sárga lap miatti eltiltott egyik csapatban sincs.

A győriek egyébként szombaton délután már megérkeztek Békéscsabára és a zord időjárás ellenére a Fű3 pályán tartottak átmozgató edzést.

WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre (2017. 08. 27.) | Fotó: eto.hu

A gyengébben sikerült győri rajtot főképpen volt vezetőedzőjük, Bekő Balázs bánta – akit szeptember végén Szentes Lázár váltott a kispadon. A téli felkészülési szezont igyekezett a zöld-fehér alakulat aktívan kihasználni: igazolások (Daru Bence, Koszó Balázs), felkészülési mérkőzések sorozata és törökországi edzőtábor is szerepelt a palettán: WKW ETO FC Győr – Pápai Perutz (1-2), WKW ETO FC Győr – FKM Nové Zámky 1-0, WKW ETO FC Győr – Érsekújvár 1-0, WKW ETO FC Győr – KFC Komárno 2-3, WKW ETO FC Győr – Lokomotív Zvolen 2-1, WKW ETO FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár 2-2, WKW ETO FC Győr – Brabrand IF 1-3, WKW ETO FC Győr – FC Akzhayik 1-0, FC Shakhter Karagandy – WKW ETO FC Győr 1-2, FC Gelios Kharkov – WKW ETO FC Győr 4-1.

A Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Radványi Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2017. augusztus 19-én, a Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 572 sárga- és 52 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Pápai Zoltánt és Szalai Balázst jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Bereczki Miklós látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 25. fordulójának küzdelmei már 2018. március 16-án (pénteken) 15:00 órától megkezdődtek a Budafoki MTE – MTK Budapest 2-3 mérkőzéssel. Az aktuális felvonás további mérkőzéseire március 18-án (vasárnap) 14:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr, 15:00 órától Ceglédi VSE – ZTE FC, Vác FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Szolnoki MÁV FC – Soproni VSE, Budaörs – Szeged 2011, Dorogi FC – Soroksár FC, 17:00 órától Gyirmót FC Győr – BFC Siófok, Aqvital FC Csákvár – Kisvárda Master Good, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – KBSC FC párosításokban kerül sor.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján, felhős, szeles, hideg időjárás várható, -2 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, valamint 4 cm hó is valószínűsíthető. Mindenképpen érdemes lesz rendesen felöltözni! A Nap 2018. március 18-án (vasárnap) 17 óra 54 perckor nyugszik.

Kórház utcai Stadion centerpálya (2018. 03. 17. 15:42 óra)

Sajnos ahogy a prognózisból is kiderül nem éppen szívderítő időjárás vár ránk. Jelenleg is folyamatosan esik, reggelre akár ónos eső és hó is valószínűsíthető. A centerpálya vízelvezetése egyelőre állja a sarat és írásunk közzétételének pillanatában még használható a pálya. Hogy vasárnap reggelre milyen állapotok uralkodnak majd, nem tudhatjuk. Abban az esetben, ha fagypont alá esik a hőmérséklet, viszont már gondok lehetnek.

A villanyfényes mérkőzés előtt köszöntjük a Sándorokat és a kezdőrúgás is egy kis meglepetéssel szolgál majd.

Boér Gábor: – A szerdai mérkőzéssel kapcsolatban még csak annyit, hogy sikerült mindent elrontanunk és nagyon rosszul alakultak számunkra a dolgok. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Balmazújvárosnak viszont minden összejött. Ekkora különbség véleményem szerint nincs a két csapat között. A továbbiakban ezzel nem szeretnénk foglalkozni, megpróbáltuk magunkat túltenni ezen, de ezt is kell tennünk, hiszen holnap fontos összecsapás vár ránk, és külön kell kezelnünk a bajnokságot a Kupától. Szerettünk volna ott is jobban szerepelni, de ettől kezdve teljes egészében csak a bajnokságra koncentrálunk. Vissza kell szereznünk a becsületünket és be kell bizonyítsuk saját magunknak is, hogy nem az igazi arcunkat mutattuk szerdán. Tudom, hogy jó csapatunk van és nagyon bízom a srácokban, biztosan ki fogják ezt a hibát javítani. Fel fogunk állni ebből a helyzetből, mindent megteszünk majd azért, hogy három ponttal zárjuk az előttünk álló mérkőzést. Hinnünk kell magunkban és egymásban, csak így lehetünk sikeresek. Vannak sérültjeink, de sokszor elmondtam már, hogy azért vannak huszonöten a keretben, hogy meg tudják oldani a feladatot. Számomra mindenki – hangsúlyozom mindenki – egyformán fontos. Vannak hibák, én sem vagyok gép, így van amikor hibázom, de most is azon fogunk dolgozni, hogy a legjobb tizenegy lépjen majd pályára.

Szentes Lázár: – Igazi helyosztó mérkőzés következik, hiszen a két csapat között csak öt pont különbség van a Békéscsaba javára. A harmadik helyért több csapat verseng a tavaszi idényben, mi is köztük vagyunk, és mivel a jelenlegi 5 pont különbség a vereségünkkel 8 pontra nőne, nagyon rossz pozícióba kerülnénk a harmadik helyért vívott harcban. A vasárnapi mérkőzésen a célunk mindenképpen az, hogy legrosszabb esetben döntetlent érjünk el, de nyilván a győzelemért megyünk, a három pontot akarjuk megszerezni. Az, hogy TV-s meccs, annyiban lehet még inspirálóbb, hogy így a TV-készülékek előtt ülő nézőknek is megmutathatjuk milyen állapotban, milyen formában vagyunk, és milyen játékra vagyunk képesek.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen az év első hazai, bajnoki mérkőzésén is.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Nem marad el a mai mérkőzés

A máshol megjelent információikkal ellentétben a mai Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr labdarúgó mérkőzés NEM marad el.

A bajnoki az előzetesen meghirdetett időpontban, 2018. március 18-án (vasárnap) 14:00 órakor kezdődik. A Kórház utcai Stadion centerpályája mindenféle szempontból alkalmas a mérkőzés megrendezésére, így szó sincs arról, hogy elmaradna a találkozó.

A hazai pénztárak 12:00 órakor, a vendég kassza 13:00 órakor nyit.

Mindenkit szeretettel várunk!

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2017/2018. 21. forduló

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-1 (1-0)

Időpont: 2018. március 17. (szombat) 15:00 óra

Helyszín: Erzsébet-ligeti sporttelep

Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget

Játékvezető: Csonka Bence

Asszisztensek: Czirok Sándor Zoltán, Flinta Zoltán

Szarvas: Lévai Balázs, Kriska Norbert, Zima Dániel, Polonszki Patrik, Viszkok Dániel, Klimaj Zoltán, Furár Róbert Tibor, Kukovecz Dániel, Somogyi János Péter, Magyar Martin Pál, Szikora Milán. Cserék: Fábry Attila, Pecznik Péter, Moldván Krisztián, Farkas Norbert, Bogdán Péter, Körösfalvi Kristóf.
Vezetőedző: Rétes Pál

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Seres Bence, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Bónus Ádám, Miklya Miklós Mihály, Kálmán Szilárd, Babinyecz Balázs, Belanka Dávid, Maruntelu Mihai Erik. Cserék: Baráth Bence, Borbély Zsombor, Máris Dominik, Zsilinszki Martin, Mezei Roland.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Somogyi János Péter (24. perc), Máris Dominik (66. perc).

Sárga lapok: Zima Dániel (61. perc), Kálmán Szilárd (61. perc), Viszkok Dániel (88. perc).

Mély talajú pálya fogadta a két alakulatot. Kiegyenlített aktív mezőnyjátékkal telt az első félidő, melynek közepén egy jogosan megítélt büntetőből Somogyi János szerzett vezetést a szarvasiaknak. A lila-fehérek aktivizálták magukat, és a második játékrész derekán az egyenlítő góljukat is összehozták. Mindent egybevetve a pontosztozkodás megfelel a találkozó összképének.

Fotó: Babák Zoltán

Az ETO békéscsabai vendégszereplése előtt kitűnő ráhangolódásnak tűnik a Békés Megyei I. osztályú bajnokság pillanatnyilag 5. és 2. helyezettje közötti erőfelmérő. Az alapszakaszból ezzel, és az elmaradt 19. fordulóval együtt már csak három mérkőzés maradt, és a táblázat továbbra is érdekes abból a szempontból, hogy csupán egyetlen pont a lemaradásunk az Méhkerékkel szemben. Hibázásra ezúttal sincs lehetőség, így felemlegetve a 2017. október 14-én hazai pályán megvívott mérkőzést (Békéscsaba 1912 Előre II. – Szarvasi FC 3-1), szakvezetőnk egészen biztosan kiegyezne egy hasonló végeredménnyel. A szarvasi egylet bár eggyel kevesebb mérkőzést (18) teljesített, így 11 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség és 36 pont mérleggel várja a 21. fordulót.

Brlázs István Gábor: – Mindenképpen kiegyeznék az októberi végeredménnyel. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Szarvas eddig csupán egyetlen mérkőzést veszített hazai pályán, mondjuk ezt épp a múlt héten. Mély talajú pályán kell játszanunk, hiszen napok óta esik az eső – még az is elképzelhető, hogy a hátsó pályán kerül sor a mérkőzésre. Nem tudom mennyire lesznek alkalmasak a körülmények, de ettől eltekintve is csak a győzelmet tartom elfogadhatónak céljaink elérése érdekében. Továbbra is foghíjas a keretünk: Barbu, Láza, Pusztai sérülések és betegségek miatt nem játszhatnak. Amennyiben a Méhkerék megnyeri az elhalasztott mérkőzést, akkor négy pontnyi lemaradásunk lesz velük szemben. Még három alkalommal fogunk velük találkozni, tehát nincs veszve semmi, de az ilyen mérkőzéseket, mint a mai mindenképpen győzelemmel kell lezárnunk.

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Magyar Kupa információk

Március hónap első szerdáján (2018. 03. 07.) véglegessé váltak a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításai, ezután pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség is meghatározta a mérkőzések pontos kezdési időpontjait.

Az időjárási körülmények miatt elmaradt és március 6-án, valamint 7-én pótolt mérkőzések végeredményei értelmében (Paksi FC – Újpest FC 0-2, Sényő-Carnifex FC – MTK Budapest 2-0, Budapest Honvéd – BFC Siófok 2-1) a negyeddöntőbe került az Újpest FC, az MTK Budapest, valamint a Budapest Honvéd is. Meglepetés volt, bár a továbbjutást nem befolyásolta, de eredmény szempontjából mindenképpen figyelemre méltó, hogy 9. forduló második mérkőzésén, az MTK két góllal kapott ki a Sényő együttesétől – összesítésben egyébként 4-2 arányban az MTK jutott tovább).

A 10. forduló első mérkőzéseinek (negyeddöntők) párosításai és időpontjai a következők:

Újpest FC – MTK Budapest
2018. március 13. (kedd) 18:00 óra (élő televíziós közvetítés)

Puskás Akadémia FC – DVTK
2018. március 13. (kedd) 17:00 óra

Budapest Honvéd – DVSC
2018. március 14. (szerda) 16:00 óra (élő televíziós közvetítés)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre
2018. március 14. (szerda) 17:00 óra

Ebben a fázisban is két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2017/2018. 10. forduló 1. mérkőzés

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

5-0 (3-0)

Időpont: 2018. március 14. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Balmazújvárosi Városi Stadion

Cím: 4060 Balmazújváros, Sporttér út 5-7.

Játékvezető: Molnár Attila

Asszisztensek: Becséri Gergely, Szalai Dániel

Alapvonali játékvezetők: Takács János, Kulcsár Katalin

Tartalék játékvezető: Szert Balázs

Balmazújváros: Pogacsics Krisztián, Rus Adrián, Habovda Yuriy, Zsiga Ervin, Sigér Dávid, Rudolf Gergely, Jagodics Bence, Andric Nemanja, Batarelo Ante, Vajda Sándor, Eke Uzoma. Cserék: Szécsi Gergő, Tamás László Hunor, Lasha Shindagoridze, Kónya Márk, Harsányi Zoltán, Rácz Ferenc, Irakli Maisuradze.
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Békéscsaba: Máthé Gábor, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Király Patrik, Kiss László, Viczián Ádám, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Tóth Dániel, Hursán György, Babinyecz Balázs, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Vajda Sándor (23., 51. és 60. perc), Zsiga Ervin (35. perc), Habovda Yuriy (44. perc).

Sárga lapok: Tóth Dániel (56. perc), Kiss László (69. perc), Nagy István (92. perc).

Fotó: balmazfoci.hu

A Békéscsaba kezdte a mérkőzést, és a negyedik percben máris előttünk adódott lehetőség, amikor Szatmári lövését kellett Pogacsics kapusnak hárítania. Egy perccel később Rudolf került helyzetbe, de Máthé a helyén volt. A továbbiakban viszont főképp a mezőnyben fociztak a felek, míg a 23. percben egy beadás után Vajda találatával megszerezte a vezetést a hazai együttes, 1-0. A folytatásban Nagy István révén rögtön egyenlíthettünk volna, nem sok kellett hozzá. A bekapott góltól némileg megzavarodott a Békéscsaba, és egy eladott labda után Zsiga kihasználta az adódó lehetőséget, 2-0. A 44. percben még Habovda Yuriy is betalált, így háromgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző az első félidő végén.

A szünetben hármat is cserélt Boér Gábor: Szatmári István helyett Gyurján Bence jelentkezett játékra, Viczián Ádámot Urbin Péter, valamint Gránicz Patrikot Tóth Dániel váltotta. A frissítés ellenére továbbra is rosszul folytatódott a mérkőzés számunkra, hiszen az 51. percben Vajda érkezett egy átadásra a jobb oldalon és Máthé kapus mellett a hosszúba gurított, 4-0. Az 56. percben Tóth Dániel sárgult be, majd Andric Nemanja helyett Lasha Shindagoridze kapott lehetőséget. A 60. percben Vajda tovább parádézott és mesterhármast ért el, amikor harminc méterről tekert egy szabadrúgást a kapura, amely a jobb alsó sarokban kötött ki, 5-0. Két perccel később a frissen beállt Shindagoridze tálalt Zsiga elé, aki centikkel lőtt mellé. A 68. percben ismét a grúz légiós pillanatai következtek, de Máthé kapus védte a bombát. A folytatásban Kiss László is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 71. percben a mesterhármast elérő Vajdát váltotta Harsányi. A 78. percben Birtalan végezhetett el pontrúgást, de a hazai kapus hárította a lehetőséget. Aztán utolsó cseréjét is kihasználta Horváth mester, amikor Kónya Márk érkezett Rudolf Gergely helyett. A 83. percben elszalasztottunk egy nagy lehetőséget, amikor egy csabai lövés szállt a hazai kapu fölé. A rendes játékidő utolsó előtti percében egy újabb löketet védett Pogacsics kapus, sehogy sem akart összejönni a szépítő találat. A három perc hosszabbításban már nem változott az eredmény, így a hazaiak magabiztos győzelmével zárult a találkozó.

Boér Gábor: – Az első húsz perc még úgy ahogy rendben volt, hiszen egy óriási, ajtó-ablak helyzetet hagytunk ki – ilyen szinten ezt be kell rúgni, különben megbüntetik. A Balmazújváros pedig gyakorlatilag az első lehetőségét kihasználta, ami a mi hatalmas hibánkból adódott. Olyan szituációból kaptuk a gólt, amelyet sokszor átbeszéltünk már korábban is. Ezután pedig magunkat végeztük ki, hiszen mi adtuk az ellenfélnek a gólokat, amelyeket természetesen meg is érdemeltek. Nagyon rossz felfogásban, hitehagyottan játszottunk. Nyilván a saját felelősségemmel is tisztában vagyok, mivel én hibáztam a legnagyobbat. Négy napunk van arra, hogy felálljunk a padlóról, mert vasárnap nagyon fontos bajnoki mérkőzésünk lesz. A mostani ellenfelünknek ez sikerült, remélem mi is fel tudunk ebből tápászkodni. Beszéltünk már sok mindenről, de mindentől függetlenül bízom benne, hogy hétvégén vissza tudjuk szerezni a becsületünket, mert most ez a legfontosabb.

Összességében elmondható, hogy a Balmazújváros nem sok esélyt hagyott csapatunk számára, hogy a visszavágón kiharcoljuk a továbbjutást. Sajnos ez a hajó elúszni látszik, de ettől függetlenül a mérkőzésből megpróbáljuk levonni a tapasztalatokat, kijavítani a hibákat és természetesen a hazai mérkőzésen sem fogunk feltartott kézzel pályára lépni.

A másik három negyeddöntőn a következő eredmények születtek: Puskás Akadémia FC – DVTK 0-1, Újpest FC – MTK Budapest 2-1, Budapest Honvéd – DVSC 0-0.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2020304324847952/