Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA

Elérkezik a pillanat, amikor hosszú idő után újra debütálunk az első osztályban és ismét hazai pályán, a Kórház utcai center pályán fogadjuk a DVSC-TEVA együttesét.

20150716

A 12 csapatos NB I-ben a mai napon már megkezdődtek a küzdelmek, holnap pedig a miénkkel együtt két mérkőzést bonyolítanak. A jócskán átalakult lilák előtt nagy feladat áll, a valószínűsíthetően rekkenő hőségben. Annak ellenére, hogy a viharsarkiak az NB I-ben legutóbb csak a 2004-2005-ös szezonban szerepeltek, azóta már találkoztak a DVSC-vel, méghozzá nem is olyan rég: tavaly a Liga Kupa csoportkörében egy kvartettben szerepelt a két gárda. A debreceni mérkőzésen 3-2-es győzelmet aratott a Békéscsaba, azonban a visszavágón a Loki diadalmaskodott 6-0 arányban.

A csapat jelentős átalakuláson ment keresztül és az igazolási szezon még korántsem zárult le – így aztán folytatódhat a próbázók felvonulása a Kórház utcában – az viszont biztos, hogy a következő játékosok papírjai mindenféle szempontból rendben vannak, rájuk biztosan számíthat Spisljak mester: Mursits Roland (1), Ilizi Ljubos (12), Balog Zsolt (11), Fabio Nascimento de Oliveira (2), Pilán Márkó (3), Bényei Balázs (4), Koszó Balázs Tibor (5), Birtalan Botond (6), Bagi István (8), Spitzmüller István (10), Punosevac Bratislav (13), Borbély Bálint (14), Fehér Zsolt (15), Oláh László (17), Szilágyi Péter (20), Juhász György (21), Viczián Ádám (22), Damjanovic Slavko (23), Laczkó Zsolt (86), George Koroudjiev (88), Koszecz Kristóf (33).

20150716_01

A statisztikára pillantva 2004 óta összesen tizennégyszer találkozott egymással a két alakulat, melyből összesen csak egyszer sikerült diadalmaskodnunk. Ettől függetlenül a Kórház utcai felfokozott hangulat és a jó bemutatkozási lehetőség mindenképp inspirálhatja játékosainkat. Lőtt gólok tekintetében is jobban állnak vendégeink 9-27 arányban.

A Loki csütörtökön még Lettországban lépett pályára a Skonto ellen, jövő héten pedig már a párharc visszavágóját rendezik Debrecenben csütörtök kora délután, így Kondás Elemér vélhetően pihentet majd néhány labdarúgót. Mivel azonban fontos a jó bajnoki rajt, így az is biztosra vehető, hogy nem mindenki kap pihenőt a csütörtökön játszók közül.

Az OTP Bank NB I Liga eredményei: Újpest FC – Paksi FC 0-0 (0-0), DVTK – Vasas FC 2-1 (2-1), MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0), Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0 (0-0). A Haladás  – FTC összecsapást pedig holnap rendezik.

A Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA labdarúgó mérkőzést Pintér Csaba játékvezető igazgatja, Erős Gábor és Király Krisztián segítségével.

A pálya és a csapat készen áll, sérültek nincsenek – így várjuk vendégeinket és szurkolóinkat! A mérkőzés kezdőrúgását Váczi Zoltán, az Előre egykori legendás labdarúgója végzi el. A Zoltán által viselt 13-as számú mezt pedig jótékonysági árverésre bocsátjuk majd weboldalunkon!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Makó FC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Makó FC

0-2 (0-0)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 21. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Időtartam: 1. félidő 60 perc, 2. félidő 45 perc

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Winter Dániel, Szabó Zsombor, Farkas Márk, Czvalinga Áron, Mészáros Márk, Farkas Ádám, Hodonicki Márk, Borbély Bence Boldizsár, Zelik Csaba, Ilyés Tamás, Oláh Ákos. Cserék: Apró Ármin, Szabó Csaba, Sipaki Patrik, Kasik Ákos, Váradi Ádám, Balog Zsolt, Bónus Marcell.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Makó: Garamvölgyi Csaba, Tamaskó Ádám, Sziklási Gergely, Seres Bence, Zámbori Dániel, Pócs Tamás, Dóra Donát, Rózsahegyi Dominik, Popgeorgiev Pantelis, Major Ernő, Babolek Zoltán. Cserék: Bordás Dániel, Mityók Roland, Magyar György, Sirokmán Zoltán, Belanka Dávid, Rébék Richárd, Horváth Előd, Rabecz Valter, Heidrich Bence.
Vezetőeedző: Siha Zsolt

 Gólszerző: Rabecz Valter (2).

A két fél megállapodása alapján az első félidő 60 percig tartott. A hazaiaknál több labdarúgó is helyet kapott az első csapatból, nélkülözték ugyanakkor a sérült Styecz Bencét és Zvara Leventét. Ez az időszak kiegyenlített játékot hozott, gólt azonban nem tartogatott. A 45 perces második szakaszban pályára lépő csabai játékosok már nem tudták megismételni az addigi nívót, ezt kihasználva a Maros-partiak Rabecz Valter duplájával eldöntötték a mérkőzést.

A felkészülési mérkőzések sorában a Csongrád Megyei I. osztályú bajnokság 2020/2021-es évi győztese, egyben az új idény NB3-as Közép csoportjának egyik újonca, a Makó FC együttese következik ellenfélként második csapatunk számára. Siha Zsolt neveltjei toronymagasan, 73 bajnoki pontot gyűjtve húzták be a tavalyi bajnokságot, ezáltal is biztosan kemény ellenfélnek bizonyulnak majd. Eddigi felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Makó – Jánoshalma 1-3, Makó – SZVSE 6-0, Kecskemét – Makó 5-0. Eddigi igazolásaik: Bordás Dániel (Csíkszereda), Rózsahegyi Dominik (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Sziklási Gergő (Dabas), Major Ernő (MOL Fehérvár FC), Popgeorgiev Pantelis (Kecskemét).

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/555268579141407

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülési program Információk

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (0-0)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 17. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Csákvár, edzőpálya

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Csákvár: Auerbach Martin, Csirmaz István, Tányéros Ádám, Dulló Martin, László Noel, Bakos Szabolcs, Mészáros Dávid, Torvund Alexander, Murai Márk, Kalmár Benedek, Takács Tamás. Cserék: Zelizi Patrik, Vaskó Tamás, Koch Attila, Major Gergő, Sejben Viktor, Ominger Gergő, Posztobányi Patrik, Vörös Tamás, Bencze Márk, Grúber Zsombor, Kun Gergő.
Vezetőedző: Mónos Tamás

Békéscsaba: Krnács Richárd, Farkas Márk, Bora György, Fazekas Lóránt, Nagy Sándor, Hodonicki Márk, Varga Szabolcs, Máris Dominik, Horváth Péter, Gránicz Patrik, Lukács Raymond Barna. Cserék: Winter Dániel, Sipos Gábor, Borbély Bence Boldizsár, Puskás Gábor, Paudits Patrik, Ilyés Tamás, Kovács Ádám Tibor.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Gólszerzők: Ominger Gergő (48. perc), Grúber Zsombor (75. perc), Sejben Viktor (90. perc).

A szombat esti találkozó előtt eső áztatta a pálya talaját, így csúszós volt a játéktér. Az első tíz perc kiegyenlített játékot hozott. A 15. percben Lukács került jó helyzetbe a hazaiak kapujánál, de nem tudta értékesíteni a ziccert. A folytatásban is jobbára mezőnyjáték folyt a pályán, mindkét csapat próbálkozott támadásvezetéssel, de a kapuk előtt rossz megoldást választottak a labdarúgók. A 44. percben Lukács került helyzetbe, de a kapu fölé lőtte a labdát, így a szünetre 0–0-ás eredménnyel vonulhatott a két együttes.

Fordulás után a 48. percben egy jobboldali beadás után Ominger megszerezte a vezetést a hazaiaknak, 1–0. Mindkét oldalon a cserék is lehetőséget kaptak. A csákváriak többet birtokolták a labdát, de csak meddő mezőnyfölényt tudtak kiharcolni, a vendégek kontrái veszélyesek voltak. A lila-fehérek mindent megtettek az egyenlítésért, a 70. percben Paudits lőtt fölé 14 méterről. A 75. percben a csereként beállt Grúber egy kipattanó labdát lőtt a fiatal Winter kapujába, 2–0. A hajrában is próbálkoztak a vendégek, de nem tudták bevenni a házigazdák kapuját. A 90. percben egy eladott labdából Sejben állította be a végeredményt, 3–0. Szünet utáni jobb teljesítményével a hazai csapat megérdemelten nyerte a találkozót.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/264517752141971

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülési program Információk

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-3 (0-1)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 17. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Városi Stadion

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 66.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Hódmezővásárhely: Füstös Krisztián, Rostás Roland, Bánfi Balázs, Mezei Olivér, Antman Joshua, Rau Gergő, Nagy Attila, Gyüre Levente, Kiss Krisztián, Németh Kristóf, Orovecz Ádám. Cserék: Weszelovszky Gábor, Ondrejó Tamás, Tóth József, Molnár Ádin, László Dávid, Bartyik Roland, Tapiska Géza.
Vezetőedző: Koncz Zsolt

Békéscsaba: Apró Ármin, Zelik Csaba, Szabó Csaba, Sipaki Patrik, Kasik Ákos, Váradi Ádám, Zvara Levente, Bónus Marcell, Varga Tamás, Oláh Ákos, Kiss László. Cserék: Nagy Szabolcs, Szabó Zsombor, Czvalinga Áron, Zahorán Áron, Farkas Ádám, Balog Zsolt, Marik Soma, Mágocsi Bence, Bukor Zoltán.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Kiss László, Bukor Zoltán, Marik Soma.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/353855716120371

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülési program Információk

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

1-1 (1-0)

FIGYELEM: IDŐPONTVÁLTOZÁS!

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 14. (szerda) 18:00 óra

Időtartam: 2 x 60 perc

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Hanyecz Bence

Asszisztensek: Medovarszki János, Csatári Tibor

Békéscsaba: Krnács Richárd, Bora György, Albert István, Fazekas Lóránt, Puskás Gábor, Kitl Miklós, Nagy Sándor, Mikló Roland, Gránicz Patrik, Varga Szabolcs, Lukács Raymond Barna. Cserék: Laky László, Mészáros Márk, Farkas Márk, Ilyés Tamás, Hodonicki Márk, Borbély Bence Boldizsár, Horváth Péter, Bartos Julián, Máris Dominik, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Kecskemét: Varga Bence, Madarász Bence, Szabó Alex, Mykhaylo Ryaskho, Belényesi Csaba, Hadaró Valentin, Vágó Levente, Bodor Zoltán, Nagy Krisztián, Lukács Dániel, Tóth Dániel. Cserék: Kersák Roland, Buna Gábor, Gál Szabolcs, Szalai Gábor, Hatvani Dániel, Papp Máté, Puskás Zoltán, Grünwald Attila, Katona Bálint, Marsa Levente.
Vezetőedző: Szabó István

 Gólszerzők: Gránicz Patrik (26. perc), Marsa Levente (81. perc).

 Sárga lapok: Szalai Gábor (80. perc), Mészáros Márk (87. perc), Marsa Levente (89. perc).

Nézőszám: 150

Az iszonyú meleg miatt mérsékelt tempóban kezdték a mérkőzést a csapatok. A 3. percben Madarász végezhetett el jó helyről szabadrúgást, eredmény nélkül. Az 5. percben Gránicz emelt szemfülesen a kapura, mert a vendég kapus távol helyezkedett a gólvonaltól, de még időben visszaért. A 11. percben Hadaró szögletét a csabai védők simán mentették. Egy perccel később Puskás Gábort kellett ápolni, pár percig állt a játék. Az első negyedóra végén Kitl esett el a tizenhatoson belül, de a büntető elmaradt. A 19. percig kellett várni az első kecskeméti próbálkozásra, de Krnács könnyedén hárított. A 20. percben Gránicz beadását Varga fejelte fölé. A 20. percben egy védelmi megingás után Lukács Dániel került helyzetbe, gyenge lövését Krnács kapus védte.  Két perccel később Lukácsot rántották le a büntetőterületen belül, a jogosan megítélt tizenegyest Gránicz magabiztosan értékesítette, 1-0. A 26. percben Lukács előtt adódott lehetőség, de emelését Varga kapus semlegesítette. Tíz perccel később Bora indult meg határozottan és lőtt pár centivel a kapu mellé – hatalmas helyzet volt. A 39. percben meleg pillanatok következtek a csabai kapu előtt, végül sikerült felszabadítani. A 42. percben Nagy Krisztián lőtt kapásból, de Krnács a helyén volt. Egy perccel később Puskás Gábor beadása után alakult ki hatalmas lehetőség a kecskeméti kapu előtt, végül a labda a felső lécre pattant Lukács fejéről. A 48. percben Tóth Dániel csúsztatott, nem sokkal kerülte el a labda a hazai kaput. Az 50. percben Puskás Gábor célozta meg a rövid sarkot, de a vendég kapust nem sikerült megtréfálni. Az 53. percben ismét Tóth Dániel próbálkozott fejjel, szerencsére mellé irányította a játékszert. A hatvanperces eseménydús félidő után, egygólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

Fotó: Milyó Pál

A második játékrészre Preisinger mester sort cserélt, csak Albert maradt a pályán az első garnitúrából. A Kecskemétnél Kersák, Szalai, Papp és Puskás Zoltán kapott lehetőséget. A 68. percben Máris emelt a hosszú sarok felé, de kimaradt a helyzet. Két perccel később Hodonicki lőtt távolról, kicsit mellé. A 72. percben Horváth Péter szabadrúgásból az oldalhálót találta el. A 73. percben Máris esett el a tizenhatoson belül, de néma maradt a játékvezető sípja. A 77. percben Bartos Julián lőhetett tisztán, de Kersák kapust találta telibe. A 80. percben Szalai kapott sárga cédulát. Egy perccel később elsősorban a csabai védelem határozatlanságának köszönhetően Marsa Levente egyenlített, 1-1. A 87. percben Mészáros Márk is besárgult, majd két minutummal később a gólszerző Marsa is megkapta színes lapját. A 93. percben Máris kitűnő passza után Hodonicki gurított a kapu mellé. A következő szakaszban mindkét csapat sok hibával játszott és a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A 102. percben Hatvani okozott zavart a hazai kapu előtt, végül Laky kapus rávetődött a labdára. A 105. percben Horváth Péter szabadrúgása után ketten is fejelhettek egymás után, de Kersák kapus nem tudott hibázni. A 106. percben egy távoli lövést követően Laky kapusnak is akadt munkája. A 110. percben Grünwald futott lesre, pedig igen jó esélye mutatkozott volna a gólszerzésre. A 115. percben némi diskurzust követően mindkét csapat 10-10 emberrel folytatta. A fennforgást az okozta, hogy mindkét együttes olyan játékost szeretett volna ismét pályára küldeni, akiket egyszer már lecseréltek, ezt azonban a játékvezető nem engedélyezte – végül az a konszenzus született, hogy egy-egy emberrel kevesebb játékossal fejezik be a mérkőzést a csapatok.

Fotó: Milyó Pál

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/489019195496586

Fotók Felkészülési program Információk

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: