Címkézett bejegyzés

Kelen SC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. osztályozó 2. forduló

Kelen SC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-1 (0-1)

A mérkőzés megtekintése ingyenes!

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Időpont: 2019. június 15. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Kelen SC Sporttelep

Cím: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56-64.

Játékvezető: Ducsai József

Asszisztensek: Punyi Gyula, Berényi Ákos

Tartalék játékvezető: Szigetvári Márk

Kelen SC: Haála Kada, Van den Aker, Módly Márk Balázs, Rőthy Martin, Soltész István Zoltán, Balogh Bence Béla, Kádár Máté, Egyed Botond, Tímári Norman, Kiss Gábor, Szabó Botond. Cserék: Major Csongor, Bakó Krisztián, Zsiborás Zalán, Krajnc Balázs, Csabai Tamás, Koós Bálint, Kun Bálint.
Vezetőedző: Harmati Tamás

Békéscsaba: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Babinyecz Balázs, Ilyés Tamás, Mezei Szabolcs, Balog Zsolt, Bán Benedek, Tóth Dániel, Pusztai András, Máris Dominik, Zahorán Balázs. Cserék: Czinanó Antal Áron, Nyéki Boldizsár, Borbély Zsombor, Pilán Márkó, Zsilinszki Martin, Bukor Zoltán Márk, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Tóth Dániel (33. perc), Koós Bálint (80. perc), Tímári Norman (94. perc).

A hosszabbításban esett gól döntött a Kelen SC javára.

A nagy melegben lejátszott szombati mérkőzésen az első negyedóra végére fölénybe kerültek a vendégek. Többet támadott a csabai együttes, de a kapu előtt nem voltak elég pontosak a lila-fehérek. A legnagyobb helyzetet Máris puskázta el, aki 12 méterről kapus kezébe gurította a labdát. A félidő közepén ivószünetet tartott a több mint 30 fokos melegben a játékvezető.

A félidő hajrájában vezetést szerzett a csabai együttes. Ezt követően a hazaiak többet támadtak, de a vendégek jól védekeztek, támadásban pedig sokkal veszélyesebbek voltak, így megérdemelten vezettek az első félidőt követően.

Fordulás után támadólag lépett fel a hátrányban lévő fővárosi együttes. A 60. percben egymás után két szögletet is elvégzett a Kelen SC, végül a lila-fehérek felszabadítottak. Mindkét edző cserélt a félidő közepén, majd újabb ivószünet következett a 67. percben. A házigazda erőfeszítéseit siker koronázta, és a 80. percben kiegyenlített. Mindez lendületet adott a fővárosiaknak, akik a 83. percben nagy helyzetet hagytak ki. Továbbra is a lélektani előnyben lévő hazaiak voltak veszélyesebbek.

A játékvezető négy percet hosszabbított, amelynek utolsó percében Timári Norman révén a győztes gólt is megszerezte a Kelen SC. A látottak alapján a csabaiaknak az első félidőben kellett volna eldönteni a továbbjutás sorsát. Szünet után a lelkes fővárosi csapat, amelyet sokan biztattak, a hosszabbításban kicsikarta a győzelmet, és mindez az NB III-as jogot jelentette a Kelen SC számára.

Feljutott az NB III-ba a Kelen SC 3–2 arányú összesített eredménnyel.

Brlázs Gábor: – Saját magunkat vertük meg. Gratulálok a Kelen SC együttesének!

2. félidő

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/KelenSC/videos/620159545152445/’ width=’680′]

1. félidő

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/KelenSC/videos/2325255051053608/’ width=’680′]

Idegenben lőtt góllal a fővárosi Kelen SC áll jobban az NB III-as tagságért folyó osztályozón a Békés Megyei I. osztályú bajnok Békéscsaba 1912 Előre II. ellen.

A múlt vasárnapi Kórház utcai első mérkőzésen a szünetig a vendég zöld-fehérek játszottak jobban, egy vitatható büntetőből meg is szerezték a vezetést. A 2. félidőben már a csabaiak kezében volt az irányítás, 11-esből sikerült is kiegyenlíteniük, de előnyt nem tudtak szerezni. Szombaton 17 órakor a budapesti Hunyadi Mátyás úti pályán kerül sor a visszavágóra, ahol a lila-fehéreknek gólt kell szerezniük ahhoz, hogy elérjék céljukat, a harmadosztályú tagságot.

Az utánpótlás mérkőzése miatt egy hete hiányzó Nyéki Boldizsár és a korábban sérülést szenvedő Pusztai András is visszakerül a keretbe, viszont ahogy ő, úgy a kisebb sérüléssel bajlódó Mezei Szabolcs, illetve Máris Dominik sem edzett a héten, de várhatóan vállalni tudják a játékot.

Brlázs István Gábor: – Az első mérkőzésen kiderült, hogy rendkívül szervezett, dinamikus játékra képes az ellenfelünk. Labdaszerzés után gyorsan fejlődtek fel védekezésből támadásba, a békéscsabai mérkőzés első félidejében voltak is ezzel problémáink. Sokkal agresszívebben kell játszanunk és elől hatékonyabbnak kell lennünk. Dönteni kell a feljutó csapat sorsáról, nincs mit taktikázni, gólt kell lőnünk. Vélhetően igyekeznek lezárni majd a területeket, még zártabban fognak védekezni, még akkor is, ha hazai pályán játszanak. A Rákospalota elleni utolsó bajnoki mérkőzésükön ezernyolcszáz néző szurkolt ellenfelünknek, most is biztosan sokan lesznek, vagyis igazi futballhangulatban léphetünk pályára.

Harmati Tamás: – A hét eleji regenerációt követően nagyon jól sikerült a felkészülésünk a visszavágóra. Minden egyes nap tudatosan készültük arra, hogy az utolsó akadályt is leküzdjük, mindenki tisztában van a saját feladatával. A csapat rettentően elszánt, ez érződött minden pillanatban – nem csupán a pályán, hanem akkor is, amikor a különböző elemzéseket végeztük a békéscsabai mérkőzés kapcsán. A párharc első meccse után sok pozitív visszajelzést kaptunk, külön öröm számunkra, hogy semleges szakemberektől is. S amire nagyon büszkék lehetünk: nem telt el úgy egy nap, hogy a pályán ne állított volna meg minket egy gyerek és/vagy szülő – egytől egyig ígérték, hogy szombaton a helyszínen szorítanak nekünk. Felemelő érzés tapasztalni azt az összefogást, ami az elmúlt hónapokban kialakult a klubnál, ez is óriási motivációt ad nekünk. Most a Kelen-család minden tagjára szükségünk van, játékosokra, szülőkre, szurkolókra egyaránt. Minden ellenfelünket, így a remek játékerőt képviselő Békéscsabát is tiszteljük, de félnünk nem kell senkitől. Hazai környezetben, ahol a szurkolótáborunk mögöttünk áll, főleg nem. Mindenki egészséges, eltiltás sem sújt minket, így a legerősebb keretünkkel várjuk a kezdést. Ugyanazt várom a csapattól, amit a szezon eddigi meccsein mutatott, és ha ez megvalósul, teljesülhet az álmunk. Hajrá, Kelen!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/358650644838551/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kelen SC

Megyei I. osztály 2018/2019. osztályozó 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kelen SC

1-1 (0-1)

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Felhívjuk a mérkőzésre érkezők figyelmét, hogy az István Malomban keletkezett sajnálatos tűzeset miatt a Malom tér teljes egészében el van zárva az autósok elől, így a forgalmi rend megváltozott. A stadiont a Gyulai útról balra, a Dobozi útra lekanyarodva, vagy a Dedinszky Gyula, vagy a Puskin, Telep, esetleg a Tünde utcán keresztül érhetik el. Parkolás a környező utcákban vagy a Munkácsy Hotellel szemben található, úgynevezett vendég parkolóban lehetséges. A hazai szurkolók a 4-es számú kapun keresztül léphetnek a stadion területére, a vendég drukkerek pedig az 2-es számú kapun, külön szektorban foglalhatnak helyet. A helyszínen 16:30 órától lehet belépőjegyeket vásárolni, a stadion területén belül pedig büfé üzemel. A stadion területére csak akkreditált gépjárművekkel lehet majd behajtani a mérkőzés ideje alatt.

Időpont: 2019. június 9. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Horváth Tibor

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Molnár István

Tartalék játékvezető: Juhász Dávid

Békéscsaba: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Babinyecz Balázs, Ilyés Tamás, Mezei Szabolcs, Balog Zsolt, Szabó Zsombor, Tóth Dániel, Máris Dominik, Borbély Zsombor, Zahorán Balázs. Cserék: Baráth Bence, Bán Benedek, Bukor Zoltán Márk, Balogh Sándor, Zsilinszki Martin, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Kelen SC: Haála Kada, Van den Aker, Módly Márk Balázs, Rőthy Martin, Soltész István Zoltán, Balogh Bence Béla, Kádár Máté, Egyed Botond, Csabai Tamás, Tímári Norman, Szabó Botond.  Cserék: Major Csongor, Bakó Krisztián, Zsiborás Zalán, Krajnc Balázs, Koós Bálint, Kun Bálint, Kiss Gábor.
Vezetőedző: Harmati Tamás

Gólszerzők: Tímári Norman (21. perc), Tóth Dániel (56. perc).

Sárga lapok: Egyed Botond (22. perc), Babinyecz Balázs (37. perc), Balogh Bence Béla (52. perc), Szabó Zsombor (55. perc), Soltész istván Zoltán (66. perc), Varga Tamás Károly (67. perc), Balog Zsolt (87. perc), Krajnc Balázs (88. perc).

Nézőszám: 400

Ellentétes félidőket hozott a Megyei osztályozó vasárnapi első felvonása a Kórház utcában. A Békéscsaba 1912 Előre II. az első 45 perc során hátrányba került, amit szünet után erőből egalizált. Nem sikerült tehát előnyt szerezni a visszavágóra, ezzel együtt a továbbjutás még közel sem lefutott.

A vendégek 5-4-1-es zárt hadrendet alkalmaztak, ennek ellenére meglepően bátor játékkal rukkoltak ki és a 18. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, de a védője mellől bal oldalon kilépő Kádár nagy helyzetben, 13 méterről elgurított a kapu mellett. Egy perccel később újra a nagyon aktív Kádár tört lendületesen előre, Mezei – a spori szerint – csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül, amiért büntetőt ítélt. Nem szoktunk az ítéletekkel foglalkozni, de ezúttal igen közel helyezkedtünk az esethez és a szerelést mi teljesen szabályosnak láttuk, a támadó jó színészi teljesítménnyel átesett a csabai játékos lábán, miután az elrúgta a játékszert, amit a játékvezető hátulról nem láthatott pontosan, így szerintünk inkább a vendégek közhangulata befolyásolhatta abban a pillanatban. A labdának Tímári Norman futott neki és a bal sarokba helyezett (Uram kapus jó irányba vetődött, de a jól helyezett lövést nem érhette el), 0–1. Az előnyük birtokában visszaálltak saját térfelükre a vendégek és pontos, gyors passzokkal próbálták zavarba ejteni a csabaiakat. Különösen a bal szélük volt sokat játékban, ott rendre sok borsot törtek a Lilák orra alá.

A második félidő első komoly lehetősége is a mezőny legjobbjának bizonyuló Kádár előtt adódott, de a bal összekötő helyéről, a tizenegyes pont magasságából kapu fölé emelte a labdát. A válasz egyenlítő gól formájában érkezett az 56. percben. Mezei kényszerítőzött Tóth Dániellel, a visszakapott labdával azonban nem tudott kapura törni, mert elkaszálták a tizenhatoson belül. A büntetőt Tóth Dániel értékesítette magabiztosan, 1–1. Mindez átlendítette a holtponton a lila-fehéreket, akik gyors egymásután két kapufát is elértek, valamint egy újabb tizenegyes-gyanús esetben pedig a játékvezető szánta meg a látogatókat. Komoly nyomás nehezedett a fáradni látszó vendégekre és az első félidei tudományuk is elfogyott – mégis sikerült széttördelniük a játékot a hajrában és kihúzták a mérkőzést a számukra kedvező döntetlen eredménnyel.

Két szögesen ellentétes félidőt követően alakult ki a döntetlen, ami a Kelen SC számára biztatóbb a visszavágóra – ennek ellenére, ha a második félidei arcát mutatja majd a csabai együttes, akkor aligha lehet gondja megnyerni a párharcot és visszajutni a harmadik vonalba.

A revans június 15-én, 17:00 órától következik majd Budapesten.

Brlázs Gábor: – Kiegyenlített párharc ez. Az első félidő során álmosan játszottunk, szünet után viszont már feljavult a játékunk és az ellenfél is elfáradt, de így sem sikerült a győztes gólt megszereznünk. Van még kilencven percünk magunk javára fordítani párharcot. Tanulnunk kell belőle, hogy nem kezdhetünk még egyszer így mérkőzést.

Beharangozó:

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/356578928545205/’ width=’680′]

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/673160916472036/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Kelen SC

Időpont: 2019. június 9. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

A pénztárak 16:30 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink az A, B, C, C1 szektorokban foglalhatnak helyet. Lényeges tudni, hogy az új, még építés alatt lévő lelátó továbbra SEM használható és az NB II-es mérkőzésekre megváltott bérletek erre a mérkőzésre NEM érvényesek!

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Mozgáskorlátozott bejárat a Székház után balra található 5-ös számú kapu. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre (új lelátó is) és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Felhívjuk a mérkőzésre érkezők figyelmét, hogy az István Malomban keletkezett sajnálatos tűzeset miatt a Malom tér teljes egészében el van zárva az autósok elől, így a forgalmi rend megváltozott. A stadiont a Gyulai útról balra, a Dobozi útra lekanyarodva, vagy a Dedinszky Gyula, vagy a Puskin, Telep, esetleg a Tünde utcán keresztül érhetik el. Parkolás a környező utcákban vagy a Munkácsy Hotellel szemben található, úgynevezett vendég parkolóban lehetséges.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Osztályozót kell játszanunk

A Magyar Labdarúgó Szövetségben kedden délelőtt kisorsolták az NB III-as osztályozók menetrendjét. A procedúrán 14 megyei bajnok képviselője vett részt, köztük a Békéscsaba 1912 Előre II. csapatáé. A legutóbbi két évben a Füzesgyarmat és a Méhkerék ellenfél hiányában játék nélkül léphetett magasabb szintre, most ez nem adatott meg a lila-fehérek számára.

A viharsarki alakulat számára ráadásul az egyik legerősebb rivális jutott: a Kelen SC, amely az előző héten biztosította be bajnoki címét a BLSZ I-ben, miután Rákospalotán 3-0 arányban győzte le a szintén bajnokaspiráns REAC együttesét. A sorsoláson elsőnek kihúzott csapat az első mérkőzésen, a visszavágón a másodiknak kihúzott csapat a pályaválasztó, ennek megfelelően a vasárnapi párharcot rendezik a Kórház utcában, a június 15-i visszavágóra kerül sor Kelenföldön.

A versenykiírás értelmében a 2018/2019. évi megyei (19 megye + budapesti) I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokságok 1. helyezett csapatai osztályozó mérkőzéseken vívhatják ki a jogot arra, hogy feljussanak a 2019/2020. évi NB III-as labdarúgó-bajnokságokba. Normál esetben a 10 szabad helyre 20 csapat pályázik, ám minden évben vannak olyan klubok, amelyek licenc híján nem tudják vállalni az oda-visszavágós rendszerű megmérettetést. Idén 14 sportszervezet felelt meg az előírásoknak, közülük nyolcat sorsoltak össze, hat szerencsés gárda pedig további megmérettetések nélkül válthatnak osztályt.

Osztályozó 1. mérkőzések, június 9. (vasárnap) 17:30 óra:
Békéscsaba 1912 Előre II.–Kelen SC, Bicskei TC–Tatabányai SC, Tiszafüredi VSE–Debreceni VSC II., Hévíz SK–Balatonlelle SE.

Osztályozó 2. mérkőzések, június 15., szombat, 17:00 óra:
Kelen SC–Békéscsaba 1912 Előre II., Tatabányai SC–Bicskei TC, Debreceni VSC II.–Tiszafüredi VSE, Balatonlelle SE–Hévíz SK.

Kiemeltek, nem kell játszaniuk:
FC Hatvan, Lipót Pékség SE, VLS Veszprém, Balassagyarmati VSE, Ózdi FC, Dabas-Gyón FC.

Megyei osztályozók II.

Szombaton 17 órától került sor az Megyei I. osztályozó mérkőzéseinek visszavágóira. A kétszer kilencven perces párharcok után eldőlt, hogy az Iváncsa, a Debreceni EAC, a Makó és a Tiszakécske is a harmadosztályban kezdheti meg a jövő évi küzdelmeket.

Megyei I. osztályozó visszavágók
2017. június 17. 17:00 óra

Iváncsa KSE – Balatonlelle KSE 2-1 (2-0) (az első mérkőzésen: 5-1)
Az NB III-ba jutott: az Iváncsa 7-2-es összesítéssel.

Debreceni EAC – Körmendi FC 1-1 (0-0) (az első mérkőzésen: 1-0)
Az NB III-ba jutott: a Debreceni EAC 2-1-es összesítéssel.

UFC Nagykanizsa – M. Foci Kft. (Makói Futball Club) 2-0 (2-0) (az első mérkőzésen: 1-4)
Az NB III-ba jutott: a Makói FC 4-3-as összesítéssel.

Balassagyarmati VSE – Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 0-1 (0-1) (az első mérkőzésen: 0-1)
Az NB III-ba jutott: a Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 2-0-s összesítéssel.

Azon csapatok, amelyek osztályozó nélkül NB III-asok lettek: Pápa, Gyöngyös, Tiszafüred, Füzesgyarmati SK, THSE-Szabadkikötő, Vecsési FC.

A 2016/2017-es harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában induló csapatok elvileg (névsorrendben és a területi besorolásokat is figyelembe véve): Duna Asztfalt TVSE (Tiszakécske), Dunaharaszti MTK, Dunaújváros, FC Dabas, Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhely, Makói FC, Mórahalom VSE, Paksi FC II., Pénzügyőr SE, PMFC, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, SZEOL SC, Szigetszentmiklós. Amennyiben minden így marad, akkor látható, hogy egy hely még kiadó a tizenhat csapatos bajnokságban.