Címkézett bejegyzés

Biztos pont a tizenhatoson belül

Ismét egy stabil kezdő embert – aki a 2014-2014-ös szezonban eddig 810 percet töltött a kapuban -, Póser Dánielt találtam meg kérdéseimmel és a következő bajnoki meccsel kapcsolatos esélyekről is faggattam.

Tavaly érkeztél a Kazincbarcikától Békéscsabára, így neked is ez a második szezonod a liláknál. Milyen a csapategység és hogy érzed magad az Előrénél?

Szerencsére most már a csapategység is nagyon rendben van – főleg mióta Zoran van velünk. Az előző szezonban eleinte a Liga Kupa és Magyar Kupa meccseken szerepelhettem, de a 2014-2015-ös bajnokságban már biztos tagja lettem a csapatnak. A jobb teljesítmény elérésében iszonyú sokat segítettek a szurkolóink – buzdítottak, a nevemet skandálták és a meccsek végén, a “pacsizásnál” is sok-sok dicséretet és buzdítást kaptam – amit ezúton is köszönök szépen!

A Balmazújváros ellen tizenegyest is hárítottál és az utolsó hazai mérkőzésen sem unatkoztál. Mit jósolsz a Szolnok ellen és hogyan készülsz az újabb mérkőzésre?

Minden mérkőzésre egyforma menetrend szerint készülök. A mester mindig tételesen elmondja a videózás során, hogy az ellenfél játékosainál mire kell figyelnem. Ezeket a dolgokat megpróbálom memorizálni és átgondolni: melyik szituációban mi lenne az ideális megoldás. Próbálom a legtöbbet kihozni magamból, igyekszem csak az előttem álló feladatra koncentrálni.

A csúszós, vizes pálya a kapusok egyik rémálma. Milyen alapszabályok vannak ezekre a körülményekre és végeztek speciális gyakorlatokat ilyenkor?

Az biztos, én sem szeretem a vizes pályát – főleg a műfüves pályán tud a labda rettenetesen felgyorsulni és ez extra koncentrációt és sokkal nagyobb figyelmet igényel. Az alapszabályok a kapusok számára – függetlenül az időjárástól – ugyanazok, de ilyenkor például megpróbáljuk a kesztyűt minél szárazabban tartani. Külön, speciális edzés ilyen esetre nincs, ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, csak más pozícióban.

Holnap utaztok, de azért kaptok a mestertől egy kis pihenőt? Lesz egy kis kolbászkóstolás vagy majd csak a hétvégén?

Igen, holnap utazunk és ma délután még tréningünk van – úgyhogy inkább pihenek és felkészülök a holnapi meccsre. A “kolbászozást” szerintem a hétvégére hagyják a többiek is, én nem maradok a Békéscsabán, úgyhogy jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Az adatlapodon a Gladiátor az egyik kedvenc filmed. A csapat kabala esetében is erre a figurára szavaztál?

Még nem sikerült szavaznom, de úgy gondolom, hogy erre a figurára adom majd le a voksom.

Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

siofok_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 10. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

1-0 (1-0)

Időpont: 2014. október 18. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Kovács J. Zoltán

Asszisztensek: Galán Roland, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Brezovai Zoltán

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Bagi István, Berki Péter, Viczián Ádám, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Lőrinczy Attila, Király Patrik, Balogh Miklós, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Siófok: Tajti Norbert, Kovács János, Kirchner Krisztián, Peszmeg Viktor, Gárdos András, Baranyai Ádám, Papp Szilárd, Kozma Richárd, Papp Máté, Ivancsics Gellért, Fülöp Noel. Cserék: Kis Tamás, Horváth Bence, Vég Bence, Pécseli Szilárd, Eisenberger Tamás.
Vezetőedző: Horváth Károly.

Gólszerző: Kertész Tamás (38. perc).

Sárgalapok: Kirchner Krisztián (78. perc), Papp Szilárd (12. perc), Fülöp Noel (70. perc), Eisenberger Tamás (92. perc).

Két olyan csapat akaszkodott össze a labdarúgó NB II-ben szombaton délután a Kórház utcában, amelyek meglehetősen nehezen rugaszkodtak neki a 2014—2015. évi bajnokságnak, ám az utóbbi fordulókban feltámadtak, és három fordulón ár veretlenek maradtak. A csabaiak ez idő alatt kilenc (három győzelem zsinórban), a siófokiak 5 pontot gyűjtöttek (egy győzelem, két döntetlen).

38. perc: Egy előrevágott labdát Kovács János röviden fejelt ki, Kertész Tamás rácsapott a lehetőségre, egyet még igazított is rajta, majd mintegy húsz méterről nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázott, 1—0.

Hasonló játék alakult ki a pályán, min hat nappal korábban, a másik Somogy megyei alakulat, a Kaposvár ellen. Nagyjából egyforma erők feszültek egymásnak, az első játékrészben a hazaiak előtt adódott több lehetőség. A mérkőzés egyetlen gólját — miként a múlt héten — most is Kertész Tamás szerezte, még az első félidőben. Igaz, most nem egy remek alakítás végén, hanem kissé szerencsésebb helyzetben, miután ajándékba kapta a labdát a siófokiak középhátvédjétől, Kovács Jánostól.

A szünet után mezőnyfölénybe került a Balaton-parti csapat, több veszélyes támadást vezetett Póser Dániel kapujára, akinek ennek ellenére kevés dolga akadt, mert a befejezések nem sikerültek a siófokiaknak. Igaz, a 68. percben csak a szerencse mentette meg a hazaiak kapuját a góltól, amikor Ivancsics Gellért a jobb kapufa tövére lőtte a labdát.

Összességében egy hét leforgása alatt két Kertész-féle góllal a két Somogy megyei csapat ellen hat pontot gyűjtött be a Békéscsaba. Mi több, a Liga Kupa-találkozókat is beleszámítva, zsinórban hetedik győzelmét aratta a lila-fehér alakulat, ami azt bizonyítja, a kezdeti nehézségek ellenére egyre jobban belelendül a csapat.

Zorán Szpisljak: — Sovány győzelmet arattunk egy szervezett csapat ellen. A vezetés megszerzése után a mély talajon elsősorban arra törekedtünk, hogy ne kapjunk gólt. Végig fegyelmezetten, egymást kisegítve, jól küzdött a csapat.

Horváth Károly: — Az első félidő vége felé egy elkerülhető gólt kaptunk figyelmetlenség miatt. Az idén háromszor jártunk Békéscsabán és csupán egyetlen pontot szereztünk. Nincs ekkora különbség a két csapat között.

line_purple

line_purple

[nggallery id=8]

line_purple

plakat_elore_siofok_20141018_web

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

Nincs megállás: folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga – ezúttal itthon, ahol a lila-fehérek a Siófok együttesét fogadják a Kórház utcában, 2014. október 18-án szombaton fél háromtól. Az időjárás előrejelzés szerint nem várható eső a Viharsarokban, így a 17-es mezt viselő Kertész Tamással együtt minden kedves szurkolónkat szeretettel várjuk a bajnokság 10. fordulójára – akit a felkészülésről és az elvárásokról kérdeztem.

– Korábban Debrecenben is futballoztál és a szezon elején a Létavértestől érkeztél kölcsönbe. Hogy érzed magad Békéscsabán és mennyire sikerült beilleszkedni?

Köszönöm a kérdést, nagyon jól érzem magam a városban! Mivel ketten is Létavértesről érkeztünk, ezért az alkalmazkodás könnyen ment. A csapattársaim és a szurkolók is sokat segítettek, elfogadtak az első perctől kezdve és az utcán is sokszor megállítanak, biztatnak.

– Kiegyensúlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtasz – három hazai mérkőzésen (a Sopron, a Balmazújváros és a Kaposvár ellen) is betaláltál, így jelen pillanatban a góllövő lista 16. helyén állsz. A Siófok ellen is várhatunk gól(ok)at?

Persze, természetesen szeretnék most is gól szerezni. A győzelem azonban mindennél fontosabb és a labdarúgás elsősorban csapatjáték, így teljesen mindegy ki rúgja a gólokat, ha nyerni tudunk.

– Fiatal korod ellenére kezdő-, alapembernek számítasz a keretben. Hogyan készültök a Balaton-partiak ellen és ha nem titok, akkor milyen taktikai utasításokat kaptál a mestertől?

Ugyanúgy edzünk, mint bármely más csapat ellen. Mindenki ellen próbálunk a lehető legjobban felkészülni és a maximumot nyújtani. Taktikai utasításokat pedig nem kaptunk, mert még nem volt értekezlet.

– A hazai, kötelezőnek mondható mérkőzések a legnehezebbek. A “nagykönyv” szerint a rendelkezésünkre álló adatok alapján kilencszer találkozott egymással a két gárda, melyből 3 győzelem, 5 döntetlen és csak egy vereség a mérleg szempontunkból. Szerinted mi lehet a győzelem kulcsa?

Próbáljuk majd az itthon bevált játékunkat nyújtani és szeretném, ha mindenki egységesen a csapatért küzdene – ehhez viszont szurkolóink is óriási segítséget tudnak nyújtani. A mérkőzést az a csapat nyerheti, amelyik jobban koncentrált, nagyobb akarattal és elszántsággal tud pályára lépni.

A fizikai kondíció természetesen az egyik legfontosabb tényező a labdarúgásban, de a mai modern fociban nem elhanyagolható a mentális felkészültség sem. Milyen állapotban van a csapat ilyen szempontból és ki vagy mi segíthet nektek átlendülni a holtpontokon?

A koncentráció a győzelem egyik alappillére. Szerencsére egy pszichológus szakember is a csapattal dolgozik és a beszélgetések hatalmas segítséget nyújtanak a megfelelő összpontosítás eléréséhez. Ismét ki kell emelnem a szurkolókat, akik fel tudják rázni a csapatot – önbizalmat, határozottságot tudnak a lelátóról “küldeni” egy-egy mélypont alkalmával – ez a legfontosabb!

Végül egy kötelező kérdés: szavaztál a csapat kabalára? Ha igen, akkor melyik figurát látnád legszívesebben a pálya mellett?

Igen, szavaztam – a gladiátorra! Úgy gondolom, hogy ez a figura testesíti meg leginkább a csapategységet, a küzdeni tudást, a harcosságot, az akaratot.

Értékelés: Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

Futballgála a Kórház utcában!

20141012

Öröm volt látni a 1974-1994-2014-es csapatot egy napon és természetesen ne feledkezzünk meg a legfiatalabbjainkról sem. A békéscsabai futball ünnepelt és ehhez a felnőtt csapatunk is hozzájárult egy fegyelmezett, agresszív és eredményes játékkal.

A csapat 90 percen keresztül rendkívül fegyelmezetten és nagy győzni akarással játszott. Egy nagyon erős Kaposvárt sikerült mindvégig távol tartanunk a kapunktól és legyőznünk. Az utóbbi időben, zsinórban 5 győzelmet aratott a csapat- a Liga kupában, Magyar Kupában és a bajnokságban, de természetesen a földön kell maradnunk és a következő feladatra kell koncentrálnunk. Tudjuk, hogy egy ütőképes csapatot kell építenünk és ahogy a kudarcok sem törtek meg minket, úgy most a győzelmeknek sem szabad kizökkentenie minket a megkezdett munkából. Ezeket a sikereket be kell építenünk a csapat fejlesztésébe.

Úgy érzem a befektetett munka kezd megtérülni, amit a szép számban kilátogatott közönség is megtapasztalhatott és a mérkőzés végén nagy tapssal jutalmazott.

Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

kaposvari_rakoczi_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

1-0 (1-0)

Időpont: 2014. október 12. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Szabó Zsolt

Asszisztensek: Király Krisztián, Becséri Gergely

Tartalék játékvezető: Berger József

Belépőjegy árak: a mérkőzés INGYENESEN megtekinthető!

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Bagi István, Berki Péter, Viczián Ádám, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Zámbori Dániel, Lőrinczy Attila, Király Patrik, Balogh Miklós.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Kaposvár: Rusák Edvárd, Kovács Tamás, Dominic Luka, Raczi Péter, Kiss Márton, Zsdrál Miroszláv, Lakatos Gergő, Kovács Olivér, Karacs Roland, Albert Ádám, Hadaró Valentin. Cserék: Nagy Krisztián, Földes Milán, Somodi Bence Máté, Hampuk Ádám, Király Vitalij, Házi Bence, Kozics Barnabás.
Vezetőedző: Márton Gábor.

line_purple

line_purple

Fotók: http://sportphoto.hu/2014/10/13/bekescsaba-1912-elore-fc-kaposvari-rakoczi-1-0/

[nggallery id=6]

line_purple

plakat_elore_kaposvar_20141012_web

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple