Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Tatabányán folytatódik a bajnokság csapatunk számára, ahol 2021. augusztus 8-án (vasárnap) 17:30 órától a Dorogi FC ellen lépünk pályára.

Mivel a Dorog pályája előreláthatólag szeptemberben készül el, ezért hazai mérkőzéseit addig a tatabányai Grosics Gyula Stadionban rendezi meg.

Egyik fél részére sem kezdődött jól az igény, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek a Nyíregyházától kaptak ki 3-2 arányban, a Békéscsaba pedig hazai pályán szenvedett vereséget (0-1) a Szegedtől. Keseregni azonban nincs idő, hiszen következik az újabb forduló, tanulni kell a hibákból és meg kell szakítani a krónikus gólínséget, hiszen gól vagy gólok nélkül nem lehet három pontokat szerezni. Erre pedig jó alkalom kínálkozik Tatabányán, hiszen a két csapat történetét vizsgálva mindössze négy alkalommal maradtunk alul következő ellenfelünkkel szemben. Tudjuk, hogy kellemetlen stílusuk miatt nehéz ellenük a játék, de ezúttal még a hazai pálya előnye sincs velük, ráadásul eltiltottjuk is van – hiszen Tomás Lénárt a Nyíregyháza elleni mérkőzés 78. percében jutott a kiállítás sorsára.

Az összesített mérleg nyelve abszolút a Békéscsaba felé billen, bár az első osztályban csak 1-1 győzelem szerepel a csapatok neve mellett, a második vonalban viszont 7 csabai győzelmet, 3 döntetlent és mindössze 3 dorogi sikert olvashatunk ki a statisztikából. Vendéglátóink előző szezonja – a miénkhez hasonlóan – hektikusra sikerült, azonos pontszámmal (44) végeztünk és mindössze egyetlen találattal előztek meg minket a táblázaton, ezáltal a 14. pozícióit szerezték meg. Visszatekintve teljesítményükre a 2015/2016-os idényben jutottak fel ismét a másodosztályba és a 2016/2017-es bajnokságban rögtön a nyolcadik helyen zártak, azóta viszont egyszer sem sikerült az első tízbe kerülniük. Nyáron a szokásosnál talán nagyobb játékosmozgást figyelhettünk meg keretükben, hiszen távozott Délczeg Gergely, Bekes Péter, Lencsés Balázs, Kanalos Tony-Markos, Ryashko Mykhaylo, Borsos Vilmos (kölcsönből vissza), Belicky Gergő és Belényesi Csaba is. Az érkezési oldalon szerényebb az egyenleg, hiszen Izing Martin Siófokról, Keresztes Krisztián Sopronból, Oldal Tibor Kazincbarcikáról, Pálinkás Gergő János és Lórincz Attila László pedig Jászberényből tette át székhelyét Dorogra. Mindez talán azt is jelentheti, hogy Fenyvesi László neveltjeinek időre lehet szüksége a megfelelő szinkron eléréséhez, hiszen mindössze négy előkészületi mérkőzést sikerült tető alá hozni: FC Ajka – Dorogi FC 0-0, Dorogi FC – BVSC Zugló 4-3, Dorogi FC – Komárom VSE 2-1, Dorogi FC – Soroksár SC 0-1. Nyilvánvalóan egy forduló alatt nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az viszont valószínűleg árulkodó lehet, hogy a nyitó forduló első félidejében még két góllal vezettek, a másodikban viszont hármat is kaptak, ebből kettőt a rendes játékidő letelte után. Egy mondat erejéig visszatekintve az előző szezonra, a hetedik fordulóban 0-2 arányban győztük le a piros-feketéket, míg 2021. február 28-án 1-1-et mutatott az eredményjelző a Kórház utcában. Több név is ismerős lehet a Dorogon szereplő labdarúgók közül, hiszen Mursits Roland és Dlusztus András korábban Békéscsabán űzte az ipart. Mindenképpen különös figyelmet érdemel majd Szedlár Zoltán, aki a Nyíregyháza ellen mindössze tíz perc alatt kétszer is beköszönt.

Sérültjeink tekintetében jelentős változásról nem tudunk beszámolni, annyi viszont mindenképpen pozitívum, hogy Szabó Péter, Király Patrik és Sipos Gábor is megkezdte a közös munkát a kerettel, így vélhetőleg a következő hazai mérkőzésen már a bevethetőség közelébe kerülhetnek. Czinanó és Laky kapus továbbra is sérüléssel küzd, csakúgy mint Mészáros Márk. Kovács Ádám Tibor állapota kérdéses, Babinyecz Balázsra pedig ősszel még biztosan nem számíthatunk. Sajnos a másodosztály egyik nem éppen pozitív sajátossága, hogy az igen kemény, küzdelmes mérkőzések sorra szedik az “áldozatokat” és nem volt ez másképp a Szeged elleni rangadón sem.

Preisinger Sándor: – Próbáltuk az elmúlt tíz hónapban és a felkészülés alatt is azt a fajta játékot gyakorolni, ami szerintünk a csapatnak megfelelő. Nyilván figyelembe vesszük a Dorog stílusát, alapfelállását, ehhez fogjuk igazítani a játékunkat és természetesen megpróbálunk javítani a mérkőzésen. Sajnos továbbra sem áll mindenki rendelkezésre, bár van aki már be tudott kapcsolódni a közös munkába és reményeink szerint a Tiszakécske ellen már lesznek visszatérőink.

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Kulman Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Oláh Gábor látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. február 21-én, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0) mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 540 sárga- és 31 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 2. fordulóját augusztus 8-án (vasárnap) 17:30 órától Budaörs – Szolnoki MÁV FC, Szentlőrinc – PMFC, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, 19:00 órától FC Ajka – BFC Siófok, Kecskeméti TE – Soroksár SC, Szombathelyi Haladás – WKW ETO FC Győr, Tiszakécskei LC – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – III. ker. TVE, Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár, valamint augusztus 9-én (hétfő) 20:00 órától DVTK – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében igen meleg, közepesen felhős időjárás várható, akár 33 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap 2021. augusztus 8-án (vasárnap) 20 óra 8 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

További hasznos információk:

Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Beharangozó: Csepel FC – Békéscsaba 1912 Előre

A Magyar Kupa 1. fordulójában Budapestre utazik az Előre, ahol 2015. augusztus 12-én (szerdán) 17:00 órától a Csepel FC otthonában lép pályára csapatunk.

csepel

A versenykiírás és sorsolás értelmében az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, így a szebb napokat is megélt csepeliek otthonában, a Béke téri stadionban kerül megrendezésre a mérkőzés. A továbbjutás egy meccsen dől el, így amennyiben a rendes játékidő után döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – 2 x 15 perces hosszabbítás következhet. Amennyiben a hosszabbítás után is egál az eredmény, akkor a továbblépés a büntető pontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

“Sajnos nem éppen az elképzeléseink szerint kezdődött számunkra a bajnokság. Egyelőre pont nélkül, az utolsó helyen állunk az első osztályú tabellán. Tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát és több fokozattal feljebb kapcsolva okulnunk kell a hibáinkból. Sűrűsödik a programunk, hiszen a héten kétszer is idegenben játszunk, aztán pedig három nagyon kemény, hazai mérkőzés vár ránk. Szurkolóinknak köszönjük, hogy a gyengébb szereplésünk ellenére is igen szép számban látogattak ki a Vasas elleni mérkőzésre és ezúton is elnézést kérünk Tőlük, hogy teljesítményünkkel csalódást okoztunk! Összefoglalva: nehéz helyzetben vagyunk, de nem adjuk fel. Hatalmas tanulság, hogy az NB I-ben minden egyes hibánkat gólra válthatják az ellenfelek – ez pedig ezen a szinten már nem megengedhető. Nem úgy kezdtük ezt a bajnokságot, ahogy elterveztük, kicsit nekünk is önmagunkba kell néznünk és fel kell állnunk ebből a rossz szériából. A Csepel elleni meccs arra is esélyt ad, hogy a szerdai mérkőzés után bebizonyítsuk, jó csapat vagyunk. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen az elmúlt négy párharcot elveszítettük és az utolsó három alkalommal gólt sem szereztünk. Ezen mindenképpen változtatnunk kell. Egységesnek, összeszedettnek és koncentráltnak kell lennünk. Elsődleges, hogy ne kapjunk gólt, és a lehetőségeinket használjuk ki.” – fogalmazott Zoran Spisljak vezetőedzőnk.

A csapat szerdán délelőtt kel útra és még aznap, a mérkőzés után haza is indul – bízunk benne, hogy a kötelezőnek mondható győzelem birtokában. A Csepel együttese az NB III-as bajnokság nyugati csoportjában, két lejátszott forduló után, négy megszerzett ponttal a 6. helyet foglalja el a tabellán. Mérlegük: egy-egy győzelem és döntetlen. A két csapat egymás elleni statisztikáját szemlélve – a régi idők nem teljesen reális képet festő eredményei alapján – kiegyenlítettnek mondható. Utoljára 1997-ben találkozott egymással a két együttes, amikor hazai körülmények között 2-1 arányban legyőztük vendéglátóinkat.

Mentálisan mindenképp sokat jelentene egy győzelem, mind játékosainknak, mind a szakmai stábnak és szurkolóinknak is – hiszen a soron következő Puskás Akadémia elleni mérkőzés sem lesz egyszerű menet.

Szerdán is zavartalan napsütés várható, akár 37 Celsius fokos hőmérséklettel – fázni tehát biztosan nem fogunk, az ivószünet viszont aposztrofálható. A Magyar Kupa első fordulójának 51 mérkőzését, összesen 5 játéknapon bonyolítják le. A küzdelmek egyébként már augusztus 5-én elkezdődtek. A Csepel FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést Radványi Ádám játékvezető, Kóbor Péter és Király György asszisztensek segédletével igazgatja.

Kérjük drukkereinket, hogy amennyiben tehetik – kísérjék el a csapatot és szurkoljanak a győzelemért – hiszen önbizalom és sikerélmény szempontjából is vízválasztó lehet a szerdai megmérettetés! A mérkőzés megtekintése klubkártya és regisztráció nélkül is lehetséges.

A meccsről élőben tudósítunk Facebook oldalunkon.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2021. augusztus 8. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 13.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A vendéglátó klub tájékoztatása szerint a mérkőzésre ingyenes lesz a belépés.

Megközelítés:

A vendég szurkolók a fedetlen szektorból tekinthetik meg a mérkőzést, amelyet a Szent Borbála út felől érhetnek el, a Grosics Stadion 2. számú kapuján belépve. Parkolás a kapu melletti vagy a Sport Hotel alatti parkolóban lehetséges.

Térkép:

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Megkezdődik a MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonja

Százhuszonnyolc NB III-as, illetve megyei osztályú csapat részvételével kezdődik meg a MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonja. Az első két fordulóban még csak alacsonyabb osztályú csapatokkal zajlanak a küzdelmek és fontos változás, hogy a harmadik fordulóban belépő első- és másodosztályú csapatok már egymást is kaphatják a sorsoláson.

Augusztus 7-8-án megkezdődnek a MOL Magyar Kupa főtáblájának küzdelmei, az első két fordulóban egyelőre csak az NB III-as, illetve az alatti osztályokban szereplő csapatok számára. A megyei selejtezők lebonyolítása után 128 csapat áll rajthoz az első fordulóban, maradnak 64-en a második körre, majd a harmadik fordulóban újra 64 csapat lesz, mert ekkor szállnak be az első- és másodosztály csapatai.

Az alacsonyabb osztályú csapatokat területi alapon sorolták négy csoportba (Észak-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Kelet és Dél-Nyugat), hogy a megyei csapatokat megkíméljék az esetleges rendkívüli utazási költségektől. A négy csoport tagjait sorsolták össze, bárki kaphatott bárkit, az egyetlen szabály, hogy mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó.

A kiscsapatoknak kedvez a lebonyolítás

Ez utóbbi szabály is mutatja az MLSZ szándékát, hogy minél jobb helyzetbe hozza a kiscsapatokat. Tavaly, a MOL Magyar Kupa első kiírásában hiába léptek hatályba szintén a kis klubokat támogató szabályok – mint például hogy mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, és egy meccsen dől el az össze párharc -, NB I-es dominancia jellemezte a sorozatot. Bár az NB II-es Debrecen egészen a negyeddöntőig menetelt, egyetlen NB I-es csapatot sem tudott kiejteni alacsonyabb osztályú csapat.

Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbítás után is döntetlen az állás, a továbbjutás büntetőrúgásokkal döntik el a csapatok.

További fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a harmadik fordulóban bekapcsolódó első- és másodosztályú csapatok egymást is kaphatják a sorsoláson, azaz nincs védettsége a legmagasabb osztályokban szereplőknek.

A cserelehetőségeket illetően egyelőre két eshetőséggel számol a versenykiírás. A jelenleg hatályos szabályok szerint maximum 12 játékos neve szerepeltethető a jegyzőkönyvben. A rendes játékidőben egy csapat maximum háromszor szakíthatja meg a játékot és ötöt cserélhet. Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik, a felek jogosultak az 5 cserejátékoson és a 3 játékmegszakításon kívül további egy cserejátékos (akár kapus is) becserélésére, és további egy játékmegszakításra.

Mivel azonban még nem tudjuk, hogy megmarad-e a pandémia miatt bevezetett öt cserelehetőség, ez még nem biztos. Ha az IFAB a 2021/22-es bajnoki évre vonatkozóan nem hosszabbítja meg a három helyett öt cserét engedélyező szabályát, akkor a jegyzőkönyvben legfeljebb 7 cserejátékost lehet feltüntetni, közülük pedig 3 küldhető pályára. Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik, egy további cserejátékos pályára küldhető.

További részletek és a párosítások itt:

https://molkupa.hu/cikkek/megkezdodik-a-mol-magyar-kupa-202122-es-szezonja

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

vasas_fc_logo

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 4. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

0-2 (0-0)

Időpont: 2015. augusztus 8. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szabó Zsolt

Asszisztensek: Kelemen Attila, Kormányos II. Gábor

Tartalék játékvezető: Varga Gábor ifj.

Békéscsaba: Mursits Roland, Koszó Balázs Tibor, Piermayr Thomas, Fehér Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente Criado, Laczkó Zsolt, Viczián Ádám, Szilágyi Péter. Cserék: Ilizi Lubos, Bényei Balázs, Szalai Dániel, Bagi István, Kertész Tamás, Balog Zsolt, Koroudjiev George Assenov.

Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Vasas: Nagy Gergely, Pajovic Tomislav, Grúz Tamás, Debreceni András, Hangya Szilveszter, Vida Máté, Adamovic Milos, Berecz Zsombor, Lázok János, Novák Csanád Ákos, Remili Mohamed. Cserék: Hermány Bence, Murka Benedek, Osváth Attila, Czvitkovics Péter, Görgényi Dávid, Gál Mátyás, Kenesei Krisztián.

Vezetőedző: Simon Antal

Nézőszám: 2.914 fő

Gólszerzők: Remili Mohamed (52. perc), Novák Csanád Ákos (57. perc).

Sárgalapok: Debreceni András (12. perc), Lázok János (18. perc), Spitzmüller István (45. perc), Piermayr Thomas (67. perc), Berecz Zsombor (68. perc), Ezequiel Calvente Criado (71. perc).

Kiállítások: Borbély Bálint (87. perc).

Remili már a második percben helyzetbe került Vida beadása után, de kapufát lőtt. A másik oldalon egy szabadrúgás után Borbély lőtt fölé, majd a 13. percben Borbély 22 méteres szabadrúgását Nagy Gergely védte bravúrral. Két perccel később Lázok János szabadrúgását követően Debreceni feje előtt néhány centivel elsuhant a labda. A 19. percben Lázok szép gólt lőtt, de a játékvezető úgy látta, hogy kézzel vette át a labdát, így érvénytelenítette a találatot.

A 33. percben Lázok szabadrúgását követően Pajovics fejese épphogy elkerülte a kaput. Ezután Szilágyi lőtt az ötös sarkától, de Pajovics az utolsó pillanatban blokkolt. A 41. percben Remili beadását Vida kapásból rálőtte a bal felső sarok irányába, Mursits nagyot védett. Ezután Lázok beadását Grúz csúsztatta meg, de a labda elment a kapu előtt.

A szünet után Lázok szögletét Novák a tizenegyespont közeléből másfél méterre a kapu fölé fejelte. Az 52. percben Vida beadását követően a hosszún Remili érkezett és fejjel a hálóba továbbított (0-1). Két perc elteltével Berecz távoli lövése kipattant, Novák elé került, de nem sikerült betalálnia, mert két méterről a kapusba lőtt. Az 57. percben az öt és feles környékén pattogott a labda, ami egyszer csak Novák Csanád elé került, ő pedig ezúttal nem hibázott (0-2).

A 69. percben Borbély végzett el egy veszélyes szabadrúgást a bal szélről, erős lövése megpattant, így csak kicsivel kerülte el a vendégkaput. Négy perc múlva Lázok húsz méterről próbálkozott, de a kapufa mellé lőtt. A 75. percben Berecz 25 méterről lőtt a csabai kapu mellé. A 85. percben Laczkó Zsolt a bal felső sarok fölé csavart, két perccel később pedig emberhátrányba került csapata, ugyanis Borbély megkapta második sárga lapját. A kilencvenedik percen Remili találta el a kapufát. Az angyalföldiek megszerezték első győzelmüket, ezzel első pontjaikat, míg a csabaiak továbbra is pont nélkül állnak az utolsó helyen.

Zoran Spisljak: — Nagyon csalódottak vagyunk. Szerettünk volna nyerni a másik eddig pont nélküli Vasas ellen, de sajnos ez nem sikerült. A vendégek kihasználták a hibáinkat és gólokkal büntettek. Tovább kell dolgoznunk és tanulnunk, mert az NB I-ben minden egyes hibát kihasználnak az ellenfelek.

Simon Antal: — Egész héten erre a mérkőzésre készültünk, amelyet meg akartunk nyerni. Jó teljesítménnyel, úgy érzem megérdemelten győztünk a lelkes, keményen küzdő Békéscsaba ellen.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/860427850802814/