Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Három idegenbeli fellépéssel folytatja a Békéscsaba 1912 Előre, hiszen 2017. november 25-én Soroksárra, november 29-én és december 3-án Tiszaújvárosba utazik csapatunk. A bajnoki táblázat pillanatnyi állapota, és az előzmények ismeretében egyértelműnek tűnhetne a Haraszti úti bajnoki, ami viszont egyáltalán nem az.

Vendéglátónk, a Soroksár SC utoljára október 8-án tudott nyerni, amikor 0-1 arányban legyőzték a Mosonmagyaróvár csapatát. Azóta viszont mélyrepülést folytatnak és az utóbbi hat forduló alatt mindössze 2 bajnoki egységet sikerült gyűjteniük. Bízunk benne, hogy a nagy feltámadás ezúttal is elmarad, bár a legutóbbi XXIII. kerületi szereplésünk nem egészen úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 5-0. A sárga-feketék negatív sorozatuknak köszönhetően visszacsúsztak a tabella 14. helyére, és mérlegük 18 lejátszott mérkőzés után mindössze 5 győzelem, 6 döntetlen és már 7 vereség, amely csak 21 bajnoki egységgel párosul. A mínusz 4-es gólkülönbség, és a szerény 16 szerzett találat (gólátlag: 1,125) arról tanúskodik, hogy Lipcsei Péterék háza táján gondok lehetnek. Emlékezzünk csak, hogy a 2016/2017-es szezonban, 18 lejátszott forduló után a soroksáriak 35 ponttal és 36 szerzett góllal a táblázat élén álltak.

A két csapat egymás elleni mérlegét vizsgálva, viszont már jóval kiegyenlítettebb eredményt mutatnak a számok. Az utóbbi 19 évben mindössze hat alkalommal találkozott a két együttes, ebből háromszor vendéglátóink győztek, míg kétszer békéscsabai sikert mutatott az eredményjelző. Döntetlent (1-1) mindössze egy alkalommal, 2016. augusztus 14-én jegyezhettünk fel. A két mérkőző fél összecsapásain egyébként mindig esett gól, legkevesebb 2014. november 15-én, amikor mindössze 1-0 arányban győzött a Sori.

Mindkét együttes számára sűrűsödik a program, hiszen nyolc napon belül három-három mérkőzést szükséges teljesíteniük. Ahogy a Békéscsaba, úgy a Soroksár is érdekelt a hétközi kupafordulóban. Bár ők jóval kisebb eséllyel lépnek pályára, hiszen a DVTK-t fogadják, míg az Előre Tiszaújvárosban próbálja meg kiharcolni a legjobb 16 közé jutást. A bajnokságban még ősszel szerezhető 9 bajnoki egység viszont jócskán átrajzolhatja a tabellát, hiszen a Békéscsaba az előttük álló forduló sikeres teljesítése esetén, hatalmas lépést tehet a bronzérmet érő pozíció felé. Feltételezve, hogy elhozzuk a három a pontot Pestről, a párhuzamos mérkőzések eredményeképpen latolgathatók az esélyek: a legfinomabban úgy alakulhatnának a dolgok, ha például a Cegléd ikszelne, vagy kikapna Kazincbarcikán, és a Dorog hamvaiból feltámadva otthon tartaná a három pontot a Vác ellenében. A Szolnoknak egy döntetlennél jobb eredményt nem kívánunk Nyíregyházán, és bízunk benne, hogy a Győr ezúttal sem rukkol elő meggyőző teljesítménnyel. Persze az egyenlet többismeretlenes, és mindez csak képzelődés, kívánságműsor egyelőre. De a körülmények számunkra kedvező, ilyen módon történő alakulása esetén, akár már a képzeletbeli dobogó harmadik helyére is felállhatnánk. Ehhez viszont természetesen első lépésben az szükséges, hogy határozott, meggyőző játékkal tovább taszítsuk a lejtőn a fővárosiakat.

Csapatunk a bajnoki táblázat 5. pozíciójából várja a 19. fordulót, egyenlegünk 8 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség, amely eddig 28 pontot hozott a konyhára. Az előző harcos-melós, de végeredményben meggyőző, Dorog elleni mérkőzés sikerén felbuzdulva Birtalan Botondéknak minden esélyük megvan a sikeres folytatásra. Annál is inkább, hiszen a Lilák hatos számú mezét viselő támadója már az országos góllövőlista élére ugrott, ahol Sajbán Mátéval (Budaörs) osztoznak az előkelő pozíción. Bízunk benne, hogy támadóink ezúttal kitűnő formában, megfelelő mennyiségű góllal kínálják majd meg Kovács Dániel kapust.

Ennek érdekében a szakmai stáb – a szokásos menetrend szerint – kedden kezdte meg a heti felkészülést. Szerdán már kétszer is edzett csapatunk, míg csütörtökön, a terhelések ütemezése miatt, délután került sor pályás foglalkozásra. Pénteken mérkőzés-elemzéssel, videózással egészült ki a program, míg szombaton délelőtt még egy átmozgató tréningen vehettek részt játékosaink. Mivel a távolság nem olyan mértékű ezúttal, hogy szükséges lenne egy nappal korábban megkezdeni a túrát, így vasárnap reggel indul útnak a csapatbusz Budapest felé. A jövő héten viszont némileg eltérően alakul majd a program, hiszen már hétfőn megkezdődnek a foglalkozások. A kedd délelőtti edzés után pakolnak a Lilák, és Miskolc felé veszik az irányt, ahol a tiszaújvárosi kupameccs előtti éjszakát tölti csapatunk. A szerdai mérkőzés után, csütörtökre pihenőnapot írt elő mesterünk, de pénteken reggel újra teljes gőzzel folytatódik a munka a Kórház utcában. Szombaton még egy pályás foglalkozás vár játékosainkra, vasárnap pedig újra utazunk, hiszen a Kazicbarcika elleni bajnokira szintén Tiszaújvárosban kerül sor.

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatnál sincs, viszont mindkét fél részéről indokolt a kíméletesség és sportszerűség, hiszen Gyepes Gábor, Tamási Zsolt, Valencsik Dávid, Birtalan Botond, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Szatmári István és Viczián Ádám is 4-4 összegyűjtött sárga cédulával rendelkezik. Egy-egy eltiltás pedig senkinek sem esne jól az őszi szezon vége előtt.

A forduló összecsapásai egyébként már pénteken megkezdődtek a Soproni VSE – Kisvárda Master Good mérkőzéssel, ahol mindannyiunk közös meglepetésére a szabolcsi gárda pontot hullajtott (2-2) a jelen pillanatban sereghajtó Győr-Moson-Sopron megyeiekkel szemben. Ezzel együtt a helyzet csak annyit változott, hogy egy mérkőzéssel többet teljesítve, pillanatnyilag egy pont előnnyel a várdaiak vezetik a tabellát. Valószínűleg ez a helyzet nem tart majd sokáig, hiszen az MTK a Siófokot fogadja, és nem lebecsülve a siófokiak képességeit, talán aposztrofálható az országos egyes. A 19. forduló többi mérkőzése november 26-án 13:00 órától Budaörs – Budafoki MTE, Credobus Mosonmagyaróvár – ZTE FC, Szeged 2011 – Aqvital FC Csákvár, KBSC FC – Ceglédi VSE, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, Dorogi FC – Vác FC, 16:00 órától pedig MTK Budapest – BFC Siófok, Gyirmót FC Győr – WKW ETO FC Győr, Nyíregyháza Spartacus FC – Szolnoki MÁV FC párosításokban kerülnek megrendezésre.

A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilasi Szabolcsot akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2017. október 15-én, a rosszul sikerült Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 840 sárga- és 87 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Aradi Józsefet és Mohos Milánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Horváth Tibor látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Lipcsei Péter: – Mindenki kapott egy plusz pihenőnapot a héten, remélem ez be fog jönni és el tudunk mozdulni a holtpontról. Bízom benne, hogy a játékosaim elgondolkoztak és megpróbálták fejben lejátszani, hogy eddig mit tettek a csapatért. A maradék bő két hétre mindenkitől maximális erőbedobást várok el. Jelen pillanatban nem érdekel semmi más, csak a vasárnapi mérkőzés, és hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Nagyon remélem, hogy visszatalálunk a helyes útra, hiszen számunkra jelen helyzetünkben minden pont létfontosságú. Ez a meccs mindenképpen szinte létkérdés és ennek fényében készültünk is rá.

Boér Gábor: – Nehéz mérkőzésre számítok. Senkit se tévesszen meg az a dolog, hogy a Soroksár egy rosszabb sorozatból érkezik a 19. fordulóba. Láttuk több mérkőzésüket is, így tudjuk korszerű, jó focit játszanak. Jó játékosaik vannak, akik képesek megfelelő teljesítményt nyújtani. Egészen másképp is alakulhatott volna a sorsuk, gondolok például olyan dolgokra, hogy Kisvárdán is két büntetőt hagytak ki, így vereséget szenvedtek. Nekünk arra kell készülnünk, hogy vért izzadva, fogcsikorgatva, de el kell hoznunk a három pontot. Én úgy készülök, hogy ez sikerülni is fog, nekünk csak ez lehet a célunk. Egy hosszabb és fárasztóbb sorozatba vágunk bele vasárnap, hiszen három idegenbeli túrát kell megoldanunk egy bő hét alatt. Megpróbáljuk mind a három találkozóra úgy összerakni a keretet, hogy mindig legyen friss játékos a pályán. Remélem, hogy sikerrel tudjuk teljesíteni ezt a szakaszt és akkor jó szájízzel mehetünk el a téli pihenőre. Gyurján Bence már elkezdte a labdás edzéseket is, de vele még nem számolhatunk. Rajta kívül Szalai Dániel sérült, akinek sajnos az ősz már úgy fog eltelni, hogy a sérülését kell kezelni – beszakadt a hasfala, illetve valamilyen más problémája is van, amelyre csak a jövő hét folyamán sorra kerülő, részletesebb orvosi vizsgálat deríthet majd fényt. Rajtuk kívül még Kálmán Szilárd maródi, a többi fiatal pedig már szerepet kap a soron következő megyei mérkőzésen. Bízom benne, hogy ezzel a sérüléseket végre le tudjuk zárni, hiszen az utóbbi időben bőven volt ilyen dolgokban is részünk.

Hanyecz János: – Igen jól sikerült a heti felkészülésünk, és szerintem a csapat is újra magára talált a Dorog elleni győzelemmel. Szép gólokat szereztünk és úgy láttam, hogy akarják a srácok a győzelmet és a sikert. Bízom benne, hogy Budapesten is tudjuk folytatni a pontok gyűjtögetését, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor talán a dobogó közelében végezhetünk az őszi szezon végén. Többször is beszélgettünk az öltözőben, és mindenki nagyon szeretné, ha sikerrel vennénk az előttünk álló feladatokat. A kerettel és a frissítéssel sem lesz gond, hiszen vannak még bevethető játékosok, akik meg tudják oldani a dolgokat.

Dlusztus András: – A Soroksárnak kifejezetten jó kerete van, gyakorlatilag minden posztra NB I-et megjárt játékosok állnak rendelkezésre, valamint a fiatalokat is a Fraditól kapják. Szerintem ez egy kifejezetten erős keret, ehhez képest nem gyűjtöttek túl sok pontot. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy sok a frissen érkezett játékos, és az edző is új. Kell egy kis idő, míg minden összeáll náluk. Ettől függetlenül nagyon nehéz meccsre számítok, egyáltalán nem lesz egyszerű, de valahogy meg kell nyernünk. Három bajnoki van hátra és a 3-10. hely között igen sűrű a mezőny, ha ebből ki tudjuk hozni a lehető legjobbat, akkor elégedett lennék az ősz végén.

Gránicz Patrik: – Ugyanúgy készültünk, mint máskor is. A Soroksár helyezése és eddigi teljesítménye csalóka, hiszen a keretük alapján ennél sokkal többre képesek. Tudnak igen jól is játszani, de reméljük nem most fognak megtáltosodni.  Ha az utolsó négy mérkőzésünket meg tudnánk nyerni, akkor elégedett lennék az őszi szezonnal.

Silye Erik:  – Számomra többszörösen is sokat jelentenek a Békéscsaba elleni meccsek, hiszen éppen ellenük játszottam először végig egy másodosztályú mérkőzést, ráadásul akkor sikerült gólt is szereznem. Hat évig Békéscsabán nevelkedtem, úgyhogy nekem ez minden évben presztízskérdés, most is nagyon várom. Remélem, hogy legalább úgy fog sikerülni nekem és a csapatnak is, mint legutóbb.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Budapest térségében hidegfront érkezése várható, csapadékkal, erős széllel és mindössze 6 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Mindenképpen érdemes majd rendesen felöltözni! A Nap 2017. november 26-án (vasárnap) 15 óra 59 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozások:
http://soroksarsc.hu/news/535-jon-a-bekescsaba-2

http://soroksarsc.hu/news/536-elso-felvonas

Információk: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. november 26. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Szamosi Mihály Sporttelep

Cím: 1239 Budapest, Haraszti út 26.

line_purple

A Soroksár SC tájékoztatása szerint a belépőjegy vásárlás kizárólag a mérkőzés előtt lehetséges és fényképes igazolványhoz kötött. A jegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek, és 12 éves kor alatt ingyenes a belépés. Elővételes és online módon történő jegyértékesítés nincs.

VIP vendégek a Vágóköz utca felől tudnak gépjárművel behajtani. Vendég drukkerek parkolása az utcán megoldható, belépés csak gyalogosan a vendég bejáraton keresztül, a Haraszti út felől lehetséges.

Térkép:

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 18. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

3-1 (2-0)

Időpont: 2017. november 19. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Gyarmati II. Tibor

Asszisztensek: Punyi Gyula, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Tóth Dániel, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Király Patrik, Kiss László, Nagy Sándor.
Vezetőedző: Boér Gábor

Dorog: Vajda Dániel, Nagyházi Dávid, Németh Ádám, Szellák Sándor Soma, Szedlár Zoltán, Kovács Dániel, Csató Martin, Bora György, Szalai András József, Faragó Tamás, Simon Attila. Cserék: Zima Ádám, Sitku Illés Zsolt, Berkó Ádám, Vígh Ádám, Göblyös Dániel Tamás, Grabant Péter, Kamarás György.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Birtalan Botond (7.  és 14. perc), Berkó Ádám (68. perc), Szatmári István (93. perc).

Sárga lapok: Németh Ádám (13. perc), Birtalan Botond (24. perc), Nagyházi Dávid (24. perc), Dlusztus András (68. perc), Viczián Ádám (80. perc), Mészáros Márk (90. perc).

Nézőszám: 522

Két nyeretlen mérkőzés után a Dorog csapatát fogadta a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A lilák szűk negyedóra után kettővel vezettek, a végén pedig 3-1-re nyertek.

A csabai gárda két nyeretlen meccs után készült a javításra, a vendégeknek pedig két kulcsjátékosukat, Lénártot és Mészárost kellett pótolniuk a Kórház utcában. A vendégek a „csapatbuszon ragadtak”, a 7. percben Gránicz egy jó kiugratás után gurított Birtalan Botond elé, aki 13 méterről lőtt a léc alá (1-0). Az első negyedóra végén már kettővel ment az Előre: Németh Ádám rántotta le Grániczot a tizenhatoson belül, Gyarmati II. Tibor játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőnél Vajda kapus balra, a labda pedig jobbra ment, Birtalan tizenegyedik bajnoki találatát ünnepelhette (2-0). A dorogiak lassan érkeztek meg a meccsbe, az első kapuralövésüket a 29. percben jegyezhettük fel, egy szöglet után Kovács Dániel lőtt, Ribánszki bravúrral védett. A lilák uralták az első félidőt, de a harmadik gólt nem sikerült megszerezniük.

A félidőben cserélt a Dorog mestere, Schindler Szabolcs Berkó Ádámot küldte pályára, ráadásul más felfogásban érkezett a folytatásra a Komárom-Esztergom megyei együttes. A vendégek továbbra is a pontrúgásokban bíztak: az 54. percben Németh fejese után kellett egy csabai védőnek menteni a kapu torkában. Két perccel később az agilisan játszó Gránicz lőtt, a kapu közepébe tartó labdát Vajda könnyen hárította. A 68. percben Szedlár szabadrúgása után Berkó Ádám csúsztatott a bal alsó sarokba (2-1). Nyolc minutummal később újra ez volt a szereposztás, a csereként beálló Berkó azonban ezúttal a felső lécre fejelt. Pár másodperccel később Szedlár maga veszélyeztetett egy 18 méteres szabadrúgás után, Dlusztus fejelte ki a gólba tartó labdát, a csabai kapus nem biztos, hogy védte volna a lövést. A hajrában az Előre többet tartotta a labdát, a Dorog pedig kitartóan küzdött az egyenlítésért. A 93. percben Szatmári István indult el nagy sprintben a saját térfeléről, majd kiszorított szögből a rövid sarokba lőtt, és eldöntötte a három pont sorsát (3-1).

A csabaiak sikerükkel feljöttek az 5. helyre, legközelebb november 26-án a Soroksár otthonában lépnek pályára.

Boér Gábor: – Ugyanolyan jól kezdtük a meccset, mint a múlt héten, csak most gólra is tudtuk váltani a lehetőségeket. Nagyon örülök, hogy sikerült végre itthon tartani a három pontot, nagy szükségünk volt rá, és bízom benne, hogy ez egy újabb jó sorozat kezdete lehet. Úgy érzem, hogy az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést, hiszen megvoltak a lehetőségeink. Sajnos a második játékrészben, a kapott gól után elbizonytalanodtuk, és nem tudtunk úgy játszani, ahogy kellett volna. Nehéz volt, de szerintem ez annak is betudható, hogy az utóbbi hetek nem sikerültek olyan jól, és ezt mindenkinek nehéz feldolgozni. Ettől függetlenül a végeredmény a lényeg, és ismét megmutatták a srácok, hogy tudnak küzdeni, és nagybetűs csapatot alkotni.

Schindler Szabolcs: – Sajnos az első 25 percben még a buszon maradtunk, így elég korán kétgólos hátrányba került a csapatom. Összességében az első játékrész nem sikerült jól, keveset birtokoltuk a labdát, rengeteg támadást vezettek a hazaiak, rosszul játszottunk. A második félidőben viszont azok a változtatások, amelyeket végrehajtottunk meghozták az eredményt, hatékonynak bizonyultak. Szinte végig támadtunk, de mégsem tudtunk egyenlíteni. Nagyon bíztam benne, hogy legalább egy pontot tudunk szerezni, de a végén már kitámadtunk és a hosszabbításban kaptunk még egy gólt. Mindez azért történhetett, mert nem játszottunk bunkerfocit, mindenképpen szerettünk volna egyenlíteni, vagy megfordítani a mérkőzést. Az utolsó hetekben sok gólszerzési lehetőségünk volt, és rendre jól játszottunk a második félidőkben. Mindez azt bizonyítja, hogy fizikálisan rendben vagyunk, de a kapu előtt még nem vagyunk elég hatékonyak, a játékunk még egy kicsit akadozik. Ezek a nüanszok nagyon hiányoznak, de aki látta a mérkőzést, az tudhatja, hogy igen közel álltunk az egyenlítéshez.

Fotók

YouTube

Élő tudósítás 

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/553784238309004/

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

A negyedik helytől csupán három, a harmadiktól pedig négy pontnyi lemaradással, a Kórház utcában folytatja a Békéscsaba 1912 Előre, amikor 2017. november 19-én (vasárnap) 16:00 órától, a 2017. év utolsó előtti hazai mérkőzésén a Dorogi FC együttesét fogadja.

Ezzel együtt már csak négy bajnoki és egy Magyar Kupa mérkőzés maradt vissza az idei esztendőből, és a még szerezhető 12 egységből igen fontos lenne minél többet begyűjtenünk. Annál is inkább, hiszen a mezőny közepe rettentően egyben van, a 3-10. hely között legtöbb négy pontnyi különbséget olvashatunk ki a számokból. Továbbra sem dőlt el tehát semmi, annak ellenére hogy a jelen pillanatban első helyezett, 43 pontos MTK, és 40 ponttal bíró, második Kisvárda ellépni látszik a mezőnytől. Következő vendégeink ellen sem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek mindössze négy ponttal és három pozícióval tőlünk lemaradva, talán az egyik legstabilabb középcsapatnak számítanak, hiszen a pillanatnyilag 12. helyen álló dorogiak, 5 győzelem, valamint 6-6 döntetlen és vereség mérleggel több meglepetést is szereztek már a szezonban. Ne felejtsük el, hogy maguk alá gyűrték a Nyíregyházát (3-0), az MTK Budapest csapatát (2-1), valamint a Zalaegerszeget (3-0) is. Az eddigi nem túl fényes hazai mérlegünket igen jó lenne kozmetikázni, hiszen a Viharsarokban eddig megszerzett 3 győzelem, 3 döntetlen és ugyanennyi vereség továbbra is azt bizonyítja, hogy a Békéscsabára látogató csapatok  motivációja szinte egyenes arányban nő a Kórház utcai stadion felé megtett kilométerek számával. A két mérkőző fél eddig mindössze kétszer, a 2016/2017-es bajnokságban találkozott egymással: 2017. május 28-án Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 0-0, valamint 2016. november 27-én Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy vendégeinknek egyelőre még nem sikerült gólt szerezniük a Békéscsaba ellen. Schindler Szabolcs keretének összeállítását két eltiltás is nehezíti, hiszen Tomás Lénárt a Cegléd elleni mérkőzés 41. percében történt kiállításának köszönhetően egy mérkőzéses eltiltását tölti, valamint Mészáros Áronnak kigyűlt öt darab sárga cédulája miatt, szintén ki kell hagynia a csabai túrát. A képlet viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy az tűnhet, hiszen a dorogiak stabil védekezésének köszönhetően a gólszerzéshez nagy erőket kell mozgósítanunk. Annál is inkább, hiszen vendégeink nyakán ott lohol a Soroksár – pontegyenlőséggel csupán gólaránnyal előzik meg a budapestieket, valamint a Budaörs is – mindössze egy egységgel lemaradva, így mindkét mérkőző fél kimondottan pontszerzési kényszerben van.

A feszültséget oldandó, amely egész héten érezhető volt csapatunk körül, Boér Gábor némileg alakított a heti programon. A hétfői pihenő után, kedden délután regenerációs tréning, szerdán pedig szinte egész napos foglalkozáson vettek részt játékosaink. Csütörtökre viszont testmozgással egybekötött, figyelemelterelő-csapatépítő programot szerveztek a Lilák, és a Pósteleki Paint Ball pályán kommandósoknak álcázva próbálták csökkenteni a nyomást. Péntek délután viszont újra videózás és edzés volt a program, melyet utánpótlás játékosaink öltözőlátogatása is színesített. A felkészülést szombaton délelőtt átmozgató tréninggel zárja együttesünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés játékvezetőjeként Gyarmati II. Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival legutóbb 2016. szeptember 18-án, a SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 621 sárga- és 55 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást és egész héten azért dolgoztunk, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Minden más csak magyarázkodás lenne.

Schindler Szabolcs: – Vasárnap olyan csapat ellen lépünk pályára, ahol én magam is sokat játszottam. A békéscsabaiak nagyon szeretik a jó futballt és a helyi csapatot. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Békéscsaba nagyon jól kezdte a szezont. Jelenleg kisebb hullámvölgyben vannak, ami nem szabad, hogy megtévesszen minket. Nagyon erős játékoskerettel rendelkeznek, akik ellen szervezetten kell védekeznünk. Ha a játékosok a hetek óta gyakorolt elemeket be tudják mutatni, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Papp Károly: – Függetlenül az elmúlt egy-két hét szerényebb teljesítményétől, továbbra is teljes mértékben bízom a csapatban. Nem hiszem, hogy a játékosok mások lennének, mint akik augusztusban futballoztak, tehát úgy hiszem, hogy győzni fogunk. Ez részemről nem is kérdés, más hozzáállás nem is lehet célravezető. Sérültjeink továbbra is vannak: Gyurján Bence, Kálmán Szilárd és Ilyés Tamás még mindig nem bevethető, mindenki más azonban a stáb rendelkezésére áll. Az őszi szezon végén egyelőre a helyezésekkel nem szeretnék foglalkozni, sok van még hátra a bajnokságból, és nagyon szoros a mezőny. Azt is tudjuk, hogy tavaszra azért rendszerint történnek még fordulatok, így nem szabad senkit eltemetni, vagy bajnoknak kikiáltani. Arra kell koncentrálnunk, hogy a hátralévő idő alatt minél több meccset nyerjünk meg, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt várom, hogy a tavaszi szezont úgy kezdjük és úgy fejezzük be, ahogy azt a Békéscsabának zárnia kell. Nem kell magyarázni, hogy csapatunk is jelentős változáson ment keresztül a szezon előtt – játékosok, szakmai stáb -, de ez más együttesekre is igaz. Nekünk kizárólag magunkkal kell most foglalkozni, tavaszra viszont olyan produktumot és akár bravúrokat is kell hozni, ami visszatesz minket arra a polcra, ahol helyet kell foglalnunk.

Birtalan Botond: – A két legutóbbi forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Mindenféleképpen javítani szeretnénk a hétvégén, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Igen erős csapat érkezik Csabára, amely több bravúrt is végrehajtott már a szezonban. Ennek ellenére úgy érzem, hogy erőben jobbak vagyunk, így remélem sikerül jó játékot a pályára tennünk, és megnyerni az összecsapást. Szeretnénk visszakerülni a rendes kerékvágásba, hogy az őszi szezont – reálisan nézve – a 3-5. hely között fejezhessük be, ehhez viszont a hátralévő négy mérkőzésen minél több pontot kellene szereznünk. A Kupában pedig mindenképpen továbbjutást várok.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 18. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. november 19-én (vasárnap), 13:00 órától Budafoki MTE – Gyirmót FC Győr, Szolnoki MÁV FC – Budaörs, Vác FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Ceglédi VSE – Soroksár SC, BFC Siófok – Szeged 2011, Kisvárda Master Good – MTK Budapest, 16:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC, Aqvital FC Csákvár – KBSC FC, ZTE FC – Soproni VSE, valamint WKW ETO FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében, a mérkőzés napján erősen felhős, szeles időjárás várható, mindössze 8 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2017. november 19-én 16 óra 4 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy ebben a naptári évben ez az utolsó előtti hazai, másodosztályú mérkőzés a Kórház utcában, amelyre a belépőjegyeket FÉLÁRON válthatják meg! Ne hagyják ki a lehetőséget, töltsük meg újra a lelátókat!

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.dorogifc.hu/hu/news/vasarnap_a_viharsarok_fovarosaba_latogatunk

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2017. november 19. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 14:00 órakor, a vendég kasszák pedig 15:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002011/Bekescsaba-1912-Elore—Dorogi-FC

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/