Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Időpont: 2022. október 9. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉSRE ÉRVÉNYES BELÉPŐJEGYEK MEGVÁSÁROLHATÓK ELŐVÉTELBEN IS AZ ELŐRE SZÉKHÁZBAN, MUNKANAPOKON 08:00 ÉS 16:00 ÓRA KÖZÖTT.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 15:30 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Szombaton, 2016. augusztus 6-án 17:30 órától a Vác – Nyíregyháza mérkőzéssel már megkezdődnek a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 2. fordulójának küzdelmei. Békéscsabára ezúttal egy olyan balmazújvárosi együttes érkezik, akik a stadionavató meccsükön legyőzték a Palermo (Serie A) csapatát és az első fordulóban megverték a Sopront is.

promo_elore_balmazujvaros_web

Nem lesz tehát egyszerű kikecmeregni az első fordulóban elszenvedett pofon utáni gödörből, hiszen függetlenül attól, hogy a 2014/2015-ös szezonban 4-2-re vertük hazai pályán a Hajdú-Bihar megyeieket, azóta ők is igyekeztek jócskán megerősíteni keretüket. A Liláknak ezúttal párhuzamosan két fronton is helyt kell állniuk, hiszen az NB III Közép-csoportjában – a másodosztályú mérkőzéssel egyidőben – a Hódmezővásárhely otthonában lép pályára második csapatunk.

Balmazújváros – Békéscsaba mérkőzésen utoljára 2012. áprilisában maradtunk csak gól nélkül és a jócskán átalakult vendégek ezúttal sem asszisztálni érkeznek a Viharsarokba, így aztán egészen biztosan parázs, izgalmas mérkőzés várható. A hajdúságiak több fronton is erősítettek az átigazolási szezonban, Balogh Krisztián Debrecenből, Tamás László Siófokról, Vólent Roland Szigetszentmiklósról, Kapacina Kevin Nyíregyházáról, Kamarás György pedig a Honvédtól tette át székhelyét. Távozók is akadtak szép számmal, hiszen Bokros Tibor, Kónya Márk, Nagy Kevin, Karikás Krisztián, Bor Dávid és Pintér Norbert is elhagyta egyesületét vagy tért vissza a kölcsönadásból, így Feczkó Tamás vezetőedzőnek sem volt könnyű dolga a felkészülési időszakban.

Bár az elmúlt öt év eredményei jócskán a Békéscsaba felé billentik a mérleg nyelvét (4 győzelem, 4 döntetlen és 1 vereség) – tudjuk, hogy a statisztika csak az elmúlt időszakok számszaki kimutatásai és ettől függetlenül teljes erőbedobással kell küzdenünk azért, hogy ismét itthon tudjuk tartani a bajnoki pontokat.

Boér Gábor: – Még mindig hatása alatt vagyunk az első mérkőzésnek, így először mindenképpen ezt kell valahogy a fejekből kiverni és arra összpontosítani, hogy a hétvégén egy újabb fontos összecsapás következik. Azt mondhatom, hogy nagyon nehéz néhány napon vagyunk túl, iszonyúan éltük meg a bajnoki nyitányt és maximálisan megértem szurkolóink elkeseredettségét – sőt, ha a túloldalon állnék, akkor valószínűleg ugyanilyen indulatok forrtak volna bennem is. Üres szavak lennének csak, ha most elkezdenék mentegetőzni és megpróbálnám megmagyarázni azt, amit nem lehet. Mindenki tisztában van a klubnál a saját felelősségével, én is tudom hol hibáztam – ezért vállalom is a következményeket. Remélem, hogy játékosaink is átérzik a helyzet fontosságát és tesznek azért, hogy még egyszer ilyen vereségbe ne szaladjunk bele. A hétvégére teljes erőbedobással készülünk – ezzel nincs probléma, azonban elsősorban mindenkinek fejben kell megértenie és elfogadnia azt, hogy ebben az osztályban csakis akkor lehet sikeres egy csapat, ha mentálisan és pszichésen úgy fel tud készüni egy-egy mérkőzésre, ahogy az elvárható egy profi focistákból álló alakulattól. Albertirsán a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy ebben a bajnokságban nincs jó, jobb és gyengébb csapat – itt közel azonos képességű együttesek szerepelnek, ahol a mindenkori küzdeni akarás, hozzáállás és a megalkuvást nem tűrő játék dönti el a mérkőzéseket, amelyben utóbbi alkalommal a Cegléd jobbnak bizonyult. Nagyon remélem, hogy a Balmazújváros ellen ugyanezt a hibát nem követjük el, és hazai pályán kárpótolni tudjuk drukkereinket, meg tudjuk Őket örvendeztetni egy sokkal jobb mentalitású játékkal. Biztos vagyok abban, ha hozzáállásunk jó irányba változik, akkor az eredmények is jönni fognak. Nagyon nehéz ilyenkor a fiúkat visszahozni abba a lelki állapotba, amelyben készülni kellene egész héten – így ez most az elsődleges feladatunk. Ilyenkor mindenféle taktika és más szakmai dolog kicsit mellékvágányra kerül – ami máskor sokkal fontosabb szerepet tölt be. Bízom benne, hogy sikerrel járunk és megmutatkozik játékosaink valódi tudása, akarata és nyomás alatt is képesek lesznek ezt a mérkőzést úgy lehozni, ahogy azt mindenki elvárja. Vendégeink komoly játékerőt képviselnek, de ha úgy tudjuk belevetni magunkat a mérkőzésbe – ahogy én azt most jelen pillanatban elképzelem -, akkor biztos vagyok benne, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Annyit még mindenképp szeretnék elmondani, hogy a hétvégi eseményeket néhány játékos elég nehezen élte meg, hiszen olyan helyeken játszottak eddig, ahol nem volt túlságosan nagy felelősség rajtuk. Azzal tisztában kell lennie minden focistánknak, hogy ennél a klubnál nem elfogadott már a harmadik hely sem – kizárólag az első két hely valamelyike lehet a cél. Ha viszont lecsúsznánk erről, akkor azt csak olyan játékkal és hozzáállással lehet kompenzálni, ami a mindenkori szurkolótáborunknak és vezetőségnek is megfelelő – hiszen ők is sokkal komolyabb elvárásokat támasztottak a csapattal szemben. Úgyhogy van bőven mit kijavítanunk, azért dolgozunk a héten és az egész szezonban, hogy ezt a csúnya indulást feledtetni tudjuk. Fabio egy kisebb bokasérüléssel bajlódott az előző napokban, remélem vasárnap már hadra fogható lesz – más egészségügyi problémáról szerencsére nem tudok beszámolni. Ettől függetlenül azt vallom, hogy mindig az a tizenegy a legjobb, akik éppen a pályán vannak és a rendelkezésünkre állnak, és úgy gondolom ez a keret úgy lett összeválogatva, hogy nem lehet arra fogni egy-egy sikertelenséget, ha valaki éppen hiányzik. Azért szerettük volna, hogy ez a játékosállomány alakuljon ki, hogy amennyiben bárki közülük pályára kerül, akkor megfelelőképpen képviselni tudja azt a színvonalat, minőséget amit elvár tőlük a vezetőség.

Feczkó Tamás: – A Sopron ellen egy igen értékes győzelemmel kezdtük a bajnokságot, ám a szakvezetésünk látja a hibákat is. Az első fordulóban voltak meglepetések és az már látszik, hogy ez a húszcsapatos pontvadászat nagyon nehéz lesz mindenkinek. Legalább 5-6 fordulónak el kell telnie még ahhoz, hogy "beálljon" a tabella. Ezért is volt nagyon fontos számunkra, hogy egy győzelemmel kezdjünk. Természetesen tudjuk, hogy a Békéscsaba több első osztályt is megjárt labdarúgóval rendelkezik és milyen célokkal vágott neki a bajnokságnak – sokkal többre képesek annál, amit az első meccsükön produkáltak. Nekünk is vannak céljaink, igyekszünk rendesen felkészülni belőlük – így nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni és természetesen pontot-pontokat szeretnénk a Viharsarokból elhozni.

A Merkantil Bank NB II Liga második fordulójában szombaton egy, vasárnap kilenc mérkőzést bonyolítanak – az összecsapások 17:30 és 19:00 órás kezdési időpontokkal kerülnek megrendezésre.

A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő bajnoki mérkőzés játékvezetője Nagy Róbert sporttárs lesz, segítői Márkus Tamás és Berényi Ákos személyében kerültek kijelölésre. Tartalék játékvezető: Csontos Dávid. Nagy Róberttel utoljára 2016. április 6-án, az MTK elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésen, alapvonali asszisztensként találkozhattunk. Érdekesség, hogy Ő fújt a 2014. április 5-i Balmazújváros – Békéscsaba meccsen is, amikor 0-3 arányban győztesként hagytuk el a pályát.

Vasárnap 29 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, meleg-száraz időjárás várható – gyenge szél előfordulhat, csapadék azonban nem valószínűsíthető.

Bérleteket és belépőjegyeket egészen péntek délutánig válthatnak elővételben. Szombaton nem lesz értékesítés, azonban a mérkőzés napján 15:00 órakor nyitjuk a kasszákat. A jegyvásárláshoz nem szükséges klubkártya és/vagy személyi azonosító igazolvány(ok). A hat év alatti korú gyermekek részére díjmentes a belépés. Büféink a szokásos módon és helyeken állnak majd az érdeklődők rendelkezésére. A Kórház utcai Stadion egyébként mindenféle szempontból készen áll a hazai szezonpremierre és az OTP Bank Ligában már megszokott minőségben és szolgáltatásokkal továbbra is Mindenkit szeretettel várunk!

A mérkőzésről természetesen – szokás szerint – élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a mérkőzés főbb történéseiről.

A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 2. forduló labdarúgó mérkőzés, 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órától kezdődik, a békéscsabai Kórház utcai Stadion centerpályáján.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/informaciok-bekescsaba-1912-elore-balmaz-kamilla-gyogyfurdo-20160807/

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

balmazujvaros_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

0-1 (0-1)

Időpont: 2016. augusztus 7. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím:5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Márkus Tamás, Berényi Ákos

Tartalék játékvezető: Csontos Dávid

A mérkőzésről weboldalunkon élőben tudósítunk.

Békéscsaba: Ladislav Rybansky, Bényei Balázs, Fehér Zsolt, Szélpál Norbert, Nascimento de Oliveira Fabio, Szalai Dániel, Bagi István, Spitzmüller István, Juhász György, Nagy István, Urbin Péter. Cserék: Mursits Roland, Kelemen Dávid, Takács Péter, Kálmán Szilárd, Gránicz Patrik, Ihrig-Farkas Sebestyén, Birtalan Botond.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Balmazújváros: Horváth László, Hadházi Dávid, Belényesi Miklós, Németh Ádám, Tamás László Hunor, Kapacina Kevin, Zsiga Ervin, Kovács Ádám Tibor, Sigér Dávid, Vachtler Csaba, Rus Adrián. Cserék: Szécsi Gergő, Farkas Balázs, Vajda Sándor, Vólent Roland, Bódis István Norbert, Papp Ferenc, Balogh Krisztián.
Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerző: Zsiga Ervin (15. perc).

Sárgalapok: Fehér Zsolt (87. perc), Tamás László Hunor (87. perc), Vólent Roland (88. perc).

Nézőszám: 1.252

A kilencedik percig kiegyenlített mezőnyjáték folyt, különösebb esemény nélkül, amikor hatalmas helyzetet puskázott el a Békéscsaba, Nagy István mértani pontosságú baloldali beadását Urbin négy méterről, senkitől sem zavartatva fejelte mellé. A 12. percben Ribánszki kapus még magabiztosan védett, de a 14. minutában Fabio feleslegesen buktatta Kovács Ádámot a tizenhatos vonalánál, amiért a spori kicsit könnyedén büntetőt ítélt és Zsiga Ervin tizenegyese ellen már nem volt ellenszer: 1-0.

A folytatásban változó intenzitással és mezőnyfölénnyel játszottak a felek, Fabio és Urbin is próbálkozott, de a túloldalon Kovács előtt is adódott lehetőség. Vendég előnnyel fejeződött be az első játékrész.

A félidei szünetben, egy mini ünnepség keretein belül Pásztor József, a klub nevében köszöntötte az U19-es NB2-es bajnok csapatot.

A második játékrészre csere nélkül érkeztek a csapatok. A 46. percben Kapacina csapott le egy labdára és 17 méterről lőtt, Ribánszki szép mozdulattal kiütötte. A 49. percben kényszerű csere a vendégeknél Kovács Ádám helyett Farkas Balázs folytatta. Spitzmüller, Juhász és Nagy István is küzdött, de az eredmény csak nem akart jönni. A 62. perctől Zoran Spisljak megkezdte a csapat frissítését: előbb Ihrig-Farkas jöhetett Nagy helyére, majd Urbint váltotta Birtalan és az utolsó negyedórára még Gránicz is lehetőséget kapott. Az utolsó 10 percre Feczkó Tamás is pihent játékosokat küldött pályára és a pár perccel a vége előtt még egy kis kakaskodás is borzolta a kedélyeket – Fehér részesült sárgalapos figyelmeztetésben.

Nagy Róbert játékvezető még három perc ráadást engedélyezett, de így sem sikerült a pontmentés ezúttal, maradt az egygólos vendég győzelem.

Zoran Spisljak: – Sajnálom, hogy ezt a meccset nem úgy zártuk le, ahogy terveztük. Úgy érzem, hogy az eredménytől függetlenül többet irányítottuk a mérkőzést, több lehetőséget és helyzetet dolgoztunk ki, mint a vendégek. Sokszor igen közel álltunk a sikerhez, de talán ez olyan meccs volt, amikor holnapig is focizhattunk volna gólszerzés nélkül. A csapattal és a mutatott játékkal majdnem meg vagyunk elégedve, de a végeredménnyel természetesen egyáltalán nem. Ennél a teljesítménynél sokkal több kell ahhoz, hogy három pontokat tudjunk szerezni. A Balmazújvárosnak nagyjából egyszer sikerült a tizenhatosunkon belülre törni, amikor túl könnyen megadta magát a támadó, amire a játékvezető is ugyanígy reagált és befújta a büntetőt – ezen kívül 2-3 átlövésük volt, ami lehetőségnek mondható. Tovább kell dolgoznunk és nem szabad, hogy a kezdeti sikertelenség miatt feladjuk a harcot. A csapatban ennél sokkal több van, ami sajnos ebből a meccsből sem jött ki. Pozitívnak kell lennünk és biztos vagyok abban, hogy az elvégzett munka meghozza a kellő eredményt. Ebben a pillanatban meg kell néznünk, hogy a játékosok milyen állapotban fejezték be a mérkőzést, majd holnap délután találkozunk és akkor már okosabbak leszünk. Első lépésben frissítenünk kell, akik pedig ma nem játszottak, edzeni fognak. Remélem, hogy a pihent focistáim szerdán tudnak érdemben segíteni a csapatnak.

Feczkó Tamás: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen a fél csapatom betegen játszott, a másik fele el sem tudott jönni. Ma célfutballt kellett játszanunk, hiszen cserélni sem nagyon tudtam, mert nem volt biztos, mikor és ki akar lejönni a pályáról. Nagyot küzdöttünk és nagy fegyverténynek tartom, hogy Békéscsabáról három pontot tudtunk elvinni. A további célunk is az természetesen, hogy minél több mérkőzést nyerjünk, aztán meglátjuk mennyi sikerül ebből.

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/738522956250781/

 

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 10. forduló

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. október 5. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kozármislenyi Stadion

Cím: 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 57.

Játékvezető: Derdák Marcell

Asszisztensek: Huszár Balázs, Máyer Gábor

Tartalék játékvezető: Molnár Attila

Kozármisleny: Lékai Soma, Gajág Gergő, Beke Péter, Bartha László, Kosznovszky Márk, Tóth Zoltán, Füredi Szabolcs, Tölgyesi Viktor, Turi Tamás Kristóf, Vajda Roland Attila, Vogyicska Balázs. Cserék: Somogyi Máté, Szabó Dominik, Kulcsár Kornél, Nagy Erik, Károly Bálint, Guth Ádám, Kotroczó Péter, Berdó Máté, Horváth Dániel, Gál Szabolcs, Hampuk Ádám.
Vezetőedző: Szekeres Zoltán

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Albert István, Hamed Yasin, Szabó Csaba, Szalai Dániel, Puskás Gábor Sándor, Talpalló Norbert Lajos. Cserék: Krnács Richárd, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Fülöp István Sándor, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerző: Kosznovszky Márk (50. perc).

 Sárga lapok: Szabó Csaba (37. perc), Lukács Raymond Barna (43. perc), Talpalló Norbert Lajos (61. perc), Albert István (70. perc), Máris Dominik (73. perc), Beke Péter (73. perc), Szekeres Zoltán (88. perc), Gajág Gergő (90. perc), Molnár Levente (92. perc).

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a férfi labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre szerda este. A lilák a 18. helyezett Kozármisleny otthonában léptek pályára, ahol a hazai csapat győzelmével ért véget a találkozó.

Fotó: Laufer László

A mérkőzés első helyzete a bordó mezes hazaiak előtt adódott a 10. percben, amikor egy sarokrúgást követően Turi Tamás lőhetett mintegy hét méterről, de a próbálkozás a csabai kapu fölé szállt. Alig egy perccel később ismét sarokrúgásból veszélyeztetett a Kozármisleny, amikor kavarodás alakult ki a vendégek ötösén belül, Turi lövése azonban a fehér mezes védőkről pattant ki a játéktérről. Az első csabai helyzetre a 21. percig kellett várni, amikor Szalai Dániel találta meg Hamid Yasint a tizenhatoson belül, végül a támadó éles szögből az oldalhálót találta el. Húsz perccel később ismét a labdát többet birtokló hazaiak veszélyeztettek, amikor Vogyicska Balázs ugratta ki Bartha Lászlót, a lapos lövést azonban a csabaiak hálóőre magabiztosan védte. A 44. percben közel állt a vezetés megszerzéséhez a Kozármisleny: Vajda Roland a tizenhatos vonalától tekert, a lövés éppen csak a kapufa mellé szállt.

A második félidő első helyzetét gólra váltotta a gyorsabb tempóban játszó házigazda: az 50. percben Bartha passzolt vissza az érkező Kosznovszky Márknak, aki nagy erővel lőtt a csabaiak kapujába (1:0). A bekapott találat szemmel láthatóan felrázta a vendégeket: az 51. percben Lukács Raymond került helyzetbe a tizenhatoson belül, a támadó azonban nem találta el jól a labdát, így kísérlete veszélytelen volt. Az 53. percben egy szögletet követően futott el egy hazai támadó az alapvonal irányába, a beadásra Bartha érkezett, de a fejest Bukrán Erik bravúrosan hárította. Az 59. percben megduplázhatta volna előnyét a Kozármisleny: ismét az alapvonalról érkezett a beadás, Bartha érkezett a rövidre, a támadó lövésébe Szabó Csaba ért bele, aki kapufára mentette a nagy ziccert. Szemmel láthatóan sebezhető volt a békéscsabai védelem a baloldalon, két perccel később Vajdát ugratták ki a hazaiak, a támadó ellőtte a kapus mellett a labdát, de a gólvonalon álló vendég védő újabb góltól mentette meg csapatát, a kipattanót Bartha lőtte el, a kísérlet éppen csak a csabai kapu mellé szállt. A 73. percben nagy hibát vétett a hazaiak hálóőre, aki kiejtette a kezéből a labdát, Hamed üres kapura lőhetett, de az utolsó pillanatban egy kozármislenyi védő vetette bele magát a kísérletbe, így nem sikerült az egyenlítés. A 78. percben létszámfölényben támadhatott az Előre, a csereként beálló Czékus Ádám beadására üresen érkezett Ilyés Tamás, aki közelről a kapu mellé lőtt. A Békéscsaba mindent egy lapra feltéve támadott és csak a szerencséjének köszönheti, hogy a kozármislenyi kontrák után nem született újabb gól. A fehér mezes vendégek előtt adódott az utolsó lehetőség: a 88. percben Horváth Péter beadása után Czékus bólintott, de a hazai hálóőr magabiztosan fogta a próbálkozást. A hosszabbításban már nem született újabb találat, így a Kozármisleny legyőzte le a Békéscsabát.

Az Előre zsinórban harmadik 1:0-s vereségét szenvedte el az NB II-ben, így jelen pillanatban a tabella 18. helyén áll. A csabai labdarúgók legközelebb október 9-én (vasárnap) 17: 00órától lépnek pályára, amikor a 4. helyezett DVTK együttesét fogadják hazai pályán.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/802191507766531

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

0-1 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. október 2. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Rózsa Dávid, Ring Kevin

Tartalék játékvezető: Sipos Tamás

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Fazekas Lóránt, Fülöp István Sándor, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Máris Dominik, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Szabó Csaba, Bora György, Szalai Dániel, Varga Tamás Károly, Talpalló Norbert Lajos.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Mosonmagyaróvár: Heinrich Márk, Simita Gergő, Czingráber Máté, Debreceni András, Jasarevic Mahir, Horváth Kevin, Illés Dávid, Szalka Dominik, Nagy Zoárd Kornél, Gáncs Botond, Végh Bence. Cserék: Slakta Balázs, Szabó Richárd, Monori Norbert, Sajbán Miklós Viktor, Tóth László, Buglyó Botond, Papp Szilárd, Múcska Viktor, Borsodi Bálint.
Vezetőedző: Horváth Csaba

 Gólszerző: Nagy Zoárd Kornél (86. perc).

 Sárga lapok: Szalka Dominik (36. perc), Jasarevic Mahir (55. perc), Debreceni András (60. perc), Albert István (64. perc).

 Piros lap: Zvara Levente Mátyás (46. perc).

Nézőszám: 830

A csabaiak öt nyeretlen bajnoki után győzelemre készültek a bajnokságot gyengén kezdő és edzőjét már leváltó Mosonmagyaróvár ellen. Az első félidőben talán a vendégek birtokolták többet a labdát, de a veszélyesebb helyzeteket a házigazda Békéscsaba alakította ki. Az első veszélyes próbálkozás Hamed nevéhez fűződött, lövését Heinrich kiöklözte. Kilenc perccel később ismét a csabaiak támadó középpályása volt akcióban, ezúttal azonban fejese nem találta el a kaput. A vendégek Illés mintegy 20 méteres lövésével jelentkeztek, de Bukránnak nem kellett védenie. Két perccel később a meccs legaktívabb embere, Hamed fejelt Puskás szöglete után, Heinrich bravúrral hárított. A játékrész hajrája eseménydúsan alakult: előbb Fülöp lövésébe lépett bele egy óvári védő, majd már a hosszabbítás pillanataiban emberhátrányba került a Békéscsaba. Egy hazai szöglet után indult el a vendégek kontrája, Illés Dávid ugrott volna ki a védők közül, de Zvara Levente utolsó emberként lerántotta a támadót, Farkas Tibor játékvezető pedig jogosan mutatta fel a piros lapot a hazai játékosnak.

Fotó: Such Tamás

A csabaiak cserékkel reagáltak a kiállításra: a szünetben Váradit Szalai Dániel, Lukácsot pedig Máris Dominik váltotta. A térfélcserét követően Szalka lövését lehetett először feljegyezni, de a próbálkozás célt tévesztett. A 60. percben Czékus ment el a jobb oldalon, beadásáról Máris centikkel maradt le. Három perccel később Hamed ugratta ki Márist, aki egyedül tört kapura, de csak a kapufát találta el. Az utolsó félórában kevesebb helyzet akadt, úgy tűnt, hogy az emberhátrányban játszó Előre legalább egy pontot otthon tart, de a vendégek nem így gondolták: a 86. percben Horváth Kevin ívelte középre a labdát, Bukrán Erik aláfutott, a védők pedig csak távolról figyelték, ahogy Nagy Zoárd az üresen maradt kapu közepébe bólintotta a labdát, ezzel megszerezve csapatának a győztes gólt (0-1).

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/602717601342894

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: