Címkézett bejegyzés

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 18. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

3-1 (2-0)

Időpont: 2017. november 19. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Gyarmati II. Tibor

Asszisztensek: Punyi Gyula, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Tóth Dániel, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Király Patrik, Kiss László, Nagy Sándor.
Vezetőedző: Boér Gábor

Dorog: Vajda Dániel, Nagyházi Dávid, Németh Ádám, Szellák Sándor Soma, Szedlár Zoltán, Kovács Dániel, Csató Martin, Bora György, Szalai András József, Faragó Tamás, Simon Attila. Cserék: Zima Ádám, Sitku Illés Zsolt, Berkó Ádám, Vígh Ádám, Göblyös Dániel Tamás, Grabant Péter, Kamarás György.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Birtalan Botond (7.  és 14. perc), Berkó Ádám (68. perc), Szatmári István (93. perc).

Sárga lapok: Németh Ádám (13. perc), Birtalan Botond (24. perc), Nagyházi Dávid (24. perc), Dlusztus András (68. perc), Viczián Ádám (80. perc), Mészáros Márk (90. perc).

Nézőszám: 522

Két nyeretlen mérkőzés után a Dorog csapatát fogadta a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A lilák szűk negyedóra után kettővel vezettek, a végén pedig 3-1-re nyertek.

A csabai gárda két nyeretlen meccs után készült a javításra, a vendégeknek pedig két kulcsjátékosukat, Lénártot és Mészárost kellett pótolniuk a Kórház utcában. A vendégek a „csapatbuszon ragadtak”, a 7. percben Gránicz egy jó kiugratás után gurított Birtalan Botond elé, aki 13 méterről lőtt a léc alá (1-0). Az első negyedóra végén már kettővel ment az Előre: Németh Ádám rántotta le Grániczot a tizenhatoson belül, Gyarmati II. Tibor játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőnél Vajda kapus balra, a labda pedig jobbra ment, Birtalan tizenegyedik bajnoki találatát ünnepelhette (2-0). A dorogiak lassan érkeztek meg a meccsbe, az első kapuralövésüket a 29. percben jegyezhettük fel, egy szöglet után Kovács Dániel lőtt, Ribánszki bravúrral védett. A lilák uralták az első félidőt, de a harmadik gólt nem sikerült megszerezniük.

A félidőben cserélt a Dorog mestere, Schindler Szabolcs Berkó Ádámot küldte pályára, ráadásul más felfogásban érkezett a folytatásra a Komárom-Esztergom megyei együttes. A vendégek továbbra is a pontrúgásokban bíztak: az 54. percben Németh fejese után kellett egy csabai védőnek menteni a kapu torkában. Két perccel később az agilisan játszó Gránicz lőtt, a kapu közepébe tartó labdát Vajda könnyen hárította. A 68. percben Szedlár szabadrúgása után Berkó Ádám csúsztatott a bal alsó sarokba (2-1). Nyolc minutummal később újra ez volt a szereposztás, a csereként beálló Berkó azonban ezúttal a felső lécre fejelt. Pár másodperccel később Szedlár maga veszélyeztetett egy 18 méteres szabadrúgás után, Dlusztus fejelte ki a gólba tartó labdát, a csabai kapus nem biztos, hogy védte volna a lövést. A hajrában az Előre többet tartotta a labdát, a Dorog pedig kitartóan küzdött az egyenlítésért. A 93. percben Szatmári István indult el nagy sprintben a saját térfeléről, majd kiszorított szögből a rövid sarokba lőtt, és eldöntötte a három pont sorsát (3-1).

A csabaiak sikerükkel feljöttek az 5. helyre, legközelebb november 26-án a Soroksár otthonában lépnek pályára.

Boér Gábor: – Ugyanolyan jól kezdtük a meccset, mint a múlt héten, csak most gólra is tudtuk váltani a lehetőségeket. Nagyon örülök, hogy sikerült végre itthon tartani a három pontot, nagy szükségünk volt rá, és bízom benne, hogy ez egy újabb jó sorozat kezdete lehet. Úgy érzem, hogy az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést, hiszen megvoltak a lehetőségeink. Sajnos a második játékrészben, a kapott gól után elbizonytalanodtuk, és nem tudtunk úgy játszani, ahogy kellett volna. Nehéz volt, de szerintem ez annak is betudható, hogy az utóbbi hetek nem sikerültek olyan jól, és ezt mindenkinek nehéz feldolgozni. Ettől függetlenül a végeredmény a lényeg, és ismét megmutatták a srácok, hogy tudnak küzdeni, és nagybetűs csapatot alkotni.

Schindler Szabolcs: – Sajnos az első 25 percben még a buszon maradtunk, így elég korán kétgólos hátrányba került a csapatom. Összességében az első játékrész nem sikerült jól, keveset birtokoltuk a labdát, rengeteg támadást vezettek a hazaiak, rosszul játszottunk. A második félidőben viszont azok a változtatások, amelyeket végrehajtottunk meghozták az eredményt, hatékonynak bizonyultak. Szinte végig támadtunk, de mégsem tudtunk egyenlíteni. Nagyon bíztam benne, hogy legalább egy pontot tudunk szerezni, de a végén már kitámadtunk és a hosszabbításban kaptunk még egy gólt. Mindez azért történhetett, mert nem játszottunk bunkerfocit, mindenképpen szerettünk volna egyenlíteni, vagy megfordítani a mérkőzést. Az utolsó hetekben sok gólszerzési lehetőségünk volt, és rendre jól játszottunk a második félidőkben. Mindez azt bizonyítja, hogy fizikálisan rendben vagyunk, de a kapu előtt még nem vagyunk elég hatékonyak, a játékunk még egy kicsit akadozik. Ezek a nüanszok nagyon hiányoznak, de aki látta a mérkőzést, az tudhatja, hogy igen közel álltunk az egyenlítéshez.

Fotók

YouTube

Élő tudósítás 

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/553784238309004/

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

A negyedik helytől csupán három, a harmadiktól pedig négy pontnyi lemaradással, a Kórház utcában folytatja a Békéscsaba 1912 Előre, amikor 2017. november 19-én (vasárnap) 16:00 órától, a 2017. év utolsó előtti hazai mérkőzésén a Dorogi FC együttesét fogadja.

Ezzel együtt már csak négy bajnoki és egy Magyar Kupa mérkőzés maradt vissza az idei esztendőből, és a még szerezhető 12 egységből igen fontos lenne minél többet begyűjtenünk. Annál is inkább, hiszen a mezőny közepe rettentően egyben van, a 3-10. hely között legtöbb négy pontnyi különbséget olvashatunk ki a számokból. Továbbra sem dőlt el tehát semmi, annak ellenére hogy a jelen pillanatban első helyezett, 43 pontos MTK, és 40 ponttal bíró, második Kisvárda ellépni látszik a mezőnytől. Következő vendégeink ellen sem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek mindössze négy ponttal és három pozícióval tőlünk lemaradva, talán az egyik legstabilabb középcsapatnak számítanak, hiszen a pillanatnyilag 12. helyen álló dorogiak, 5 győzelem, valamint 6-6 döntetlen és vereség mérleggel több meglepetést is szereztek már a szezonban. Ne felejtsük el, hogy maguk alá gyűrték a Nyíregyházát (3-0), az MTK Budapest csapatát (2-1), valamint a Zalaegerszeget (3-0) is. Az eddigi nem túl fényes hazai mérlegünket igen jó lenne kozmetikázni, hiszen a Viharsarokban eddig megszerzett 3 győzelem, 3 döntetlen és ugyanennyi vereség továbbra is azt bizonyítja, hogy a Békéscsabára látogató csapatok  motivációja szinte egyenes arányban nő a Kórház utcai stadion felé megtett kilométerek számával. A két mérkőző fél eddig mindössze kétszer, a 2016/2017-es bajnokságban találkozott egymással: 2017. május 28-án Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 0-0, valamint 2016. november 27-én Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy vendégeinknek egyelőre még nem sikerült gólt szerezniük a Békéscsaba ellen. Schindler Szabolcs keretének összeállítását két eltiltás is nehezíti, hiszen Tomás Lénárt a Cegléd elleni mérkőzés 41. percében történt kiállításának köszönhetően egy mérkőzéses eltiltását tölti, valamint Mészáros Áronnak kigyűlt öt darab sárga cédulája miatt, szintén ki kell hagynia a csabai túrát. A képlet viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy az tűnhet, hiszen a dorogiak stabil védekezésének köszönhetően a gólszerzéshez nagy erőket kell mozgósítanunk. Annál is inkább, hiszen vendégeink nyakán ott lohol a Soroksár – pontegyenlőséggel csupán gólaránnyal előzik meg a budapestieket, valamint a Budaörs is – mindössze egy egységgel lemaradva, így mindkét mérkőző fél kimondottan pontszerzési kényszerben van.

A feszültséget oldandó, amely egész héten érezhető volt csapatunk körül, Boér Gábor némileg alakított a heti programon. A hétfői pihenő után, kedden délután regenerációs tréning, szerdán pedig szinte egész napos foglalkozáson vettek részt játékosaink. Csütörtökre viszont testmozgással egybekötött, figyelemelterelő-csapatépítő programot szerveztek a Lilák, és a Pósteleki Paint Ball pályán kommandósoknak álcázva próbálták csökkenteni a nyomást. Péntek délután viszont újra videózás és edzés volt a program, melyet utánpótlás játékosaink öltözőlátogatása is színesített. A felkészülést szombaton délelőtt átmozgató tréninggel zárja együttesünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés játékvezetőjeként Gyarmati II. Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival legutóbb 2016. szeptember 18-án, a SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 621 sárga- és 55 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást és egész héten azért dolgoztunk, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Minden más csak magyarázkodás lenne.

Schindler Szabolcs: – Vasárnap olyan csapat ellen lépünk pályára, ahol én magam is sokat játszottam. A békéscsabaiak nagyon szeretik a jó futballt és a helyi csapatot. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Békéscsaba nagyon jól kezdte a szezont. Jelenleg kisebb hullámvölgyben vannak, ami nem szabad, hogy megtévesszen minket. Nagyon erős játékoskerettel rendelkeznek, akik ellen szervezetten kell védekeznünk. Ha a játékosok a hetek óta gyakorolt elemeket be tudják mutatni, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Papp Károly: – Függetlenül az elmúlt egy-két hét szerényebb teljesítményétől, továbbra is teljes mértékben bízom a csapatban. Nem hiszem, hogy a játékosok mások lennének, mint akik augusztusban futballoztak, tehát úgy hiszem, hogy győzni fogunk. Ez részemről nem is kérdés, más hozzáállás nem is lehet célravezető. Sérültjeink továbbra is vannak: Gyurján Bence, Kálmán Szilárd és Ilyés Tamás még mindig nem bevethető, mindenki más azonban a stáb rendelkezésére áll. Az őszi szezon végén egyelőre a helyezésekkel nem szeretnék foglalkozni, sok van még hátra a bajnokságból, és nagyon szoros a mezőny. Azt is tudjuk, hogy tavaszra azért rendszerint történnek még fordulatok, így nem szabad senkit eltemetni, vagy bajnoknak kikiáltani. Arra kell koncentrálnunk, hogy a hátralévő idő alatt minél több meccset nyerjünk meg, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt várom, hogy a tavaszi szezont úgy kezdjük és úgy fejezzük be, ahogy azt a Békéscsabának zárnia kell. Nem kell magyarázni, hogy csapatunk is jelentős változáson ment keresztül a szezon előtt – játékosok, szakmai stáb -, de ez más együttesekre is igaz. Nekünk kizárólag magunkkal kell most foglalkozni, tavaszra viszont olyan produktumot és akár bravúrokat is kell hozni, ami visszatesz minket arra a polcra, ahol helyet kell foglalnunk.

Birtalan Botond: – A két legutóbbi forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Mindenféleképpen javítani szeretnénk a hétvégén, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Igen erős csapat érkezik Csabára, amely több bravúrt is végrehajtott már a szezonban. Ennek ellenére úgy érzem, hogy erőben jobbak vagyunk, így remélem sikerül jó játékot a pályára tennünk, és megnyerni az összecsapást. Szeretnénk visszakerülni a rendes kerékvágásba, hogy az őszi szezont – reálisan nézve – a 3-5. hely között fejezhessük be, ehhez viszont a hátralévő négy mérkőzésen minél több pontot kellene szereznünk. A Kupában pedig mindenképpen továbbjutást várok.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 18. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. november 19-én (vasárnap), 13:00 órától Budafoki MTE – Gyirmót FC Győr, Szolnoki MÁV FC – Budaörs, Vác FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Ceglédi VSE – Soroksár SC, BFC Siófok – Szeged 2011, Kisvárda Master Good – MTK Budapest, 16:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC, Aqvital FC Csákvár – KBSC FC, ZTE FC – Soproni VSE, valamint WKW ETO FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében, a mérkőzés napján erősen felhős, szeles időjárás várható, mindössze 8 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2017. november 19-én 16 óra 4 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy ebben a naptári évben ez az utolsó előtti hazai, másodosztályú mérkőzés a Kórház utcában, amelyre a belépőjegyeket FÉLÁRON válthatják meg! Ne hagyják ki a lehetőséget, töltsük meg újra a lelátókat!

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.dorogifc.hu/hu/news/vasarnap_a_viharsarok_fovarosaba_latogatunk

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2017. november 19. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 14:00 órakor, a vendég kasszák pedig 15:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002011/Bekescsaba-1912-Elore—Dorogi-FC

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 17. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

4-1 (1-0)

Időpont: 2017. november 12. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion

Cím: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 24/A.

Játékvezető: Molnár Attila

Asszisztensek: Vígh-Tarsonyi Gergő, Baghy Csaba

Tartalék játékvezető: Oláh Gábor

Nyíregyháza: Jova Levente, Fodor Ferenc, Kártik Bálint József, Sinanovic Sinan, Pekár László, Gajdos Zsolt, Hinora Kristóf, Kesztyűs Barna, Kelemen Dávid, Csilus Tamás, Farkas Márk. Cserék: Megyeri Gábor József, Máté Péter, Rezes László, Bajzát Péter, Papp Máté, Dragoner Dávid Filip, Gréczi Gábor János.
Vezetőedző: Lucsánszky Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Tóth Dániel, Szalai Dániel, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Király Patrik, Kiss László, Dlusztus András.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Kártik Bálint József (10. perc), Pekár László (47. perc), Kesztyűs Barna (54. perc), Szélpál Norbert (55. perc), Csilus Tamás (94. perc).

Sárgalapok: Ribánszki László (10. perc), Viczián Ádám (17. perc), Gajdos Zsolt (41. perc), Szélpál Norbert (42. perc), Szalai Dániel (67. perc), Pilán Márkó (84. perc), Urbin Péter (89. perc).

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

Korán hátrányba került a Csaba és ettől kezdve futhatott az eredmény után, ráadásul az elkerülhető hibáknak köszönhetően további gólokat is kaptunk. Ettől kezdve csodaszámba ment volna, ha a nagy kedvvel és önbizalommal játszó Nyíregyházát meg tudjuk szorongatni.

A Békéscsaba kezdte a Kelet-magyarországi rangadót. A 2. percben egy hazai akció végén Kesztyűs lőtt, egy védőről pattant ki a labda. Négy perccel később Tóth Dániel is beköszönt, lövését Jova Levente védte. Túl hamar, a 10. percben egy beadás után Fodor Ferenc lőtt kapásból, Ribánszki nagyot védett, majd a kipattanó után Kártik Bálint közelről a kapuba pofozta a labdát: 1-0. A továbbiakban kemény mezőnyjáték alakult ki, mialatt Ribánszki és Viczián is besárgult. A 23. percben Csilus lépett ki jó ütemben, Nagy Sándor blokkolta a lövését. Aztán egy szöglet után Pekár próbálkozását fogta hálóőrünk. Továbbra is érthetően nagy kedvvel próbálkozott a Szpari, a 26. percben Pekár indult el a bal oldalon, lövése alig ment mellé. A 28-29. perc sem múlt el helyzetek nélkül, és Ribánszki kapus továbbra sem unatkozhatott, hiszen Kesztyűs vezethette egyedül kapura a labdát. Kicsit később a másik oldalon is a kapusnak kellett hárítani egy jól sikerült csabai fejes után. Egy perccel később Gajdos fejelt kapura egy pontrúgás után, és ismét portásunk vált főszereplővé, hiszen hatalmasat mentett. A hajrában még akadt lehetőség mindkét csapat előtt, de az eredmény már nem változott az első játékrészben.

A szünetben cseréltünk, Mészáros helyett Urbin kapott lehetőséget. Sajnos a második félidőt is hasonlóan rosszul kezdtük, mint az elsőt, hiszen a 47. percben Pekár László csapott le egy hazaadásra, elhúzta a kapus mellett a labdát és a kapuba lőtt: 2-0. A folytatásban sem szűnt meg a hazai nyomás, melynek eredményeképpen az 54. percben Kesztyűs Barna kapott jó labdát középen, és gond nélkül csavart a kapuba: 3-0. Két perccel később végre összejött a szépítés, Szélpál húzódott előre és emelt a hazai hálóba: 3-1. A gólözönre újabb cserékkel reagáltunk, az 58. percben Nagy Sándor, valamint Nagy István helyett, Gránicz és Király lépett pályára. A 75. percben Gránicz Patrik találta telibe a kapufát, még szerencsénk sem volt, mert a labda kifelé pattant. Három perccel később Szatmári is eleresztett egyet, lövése centikkel kerülte el a nyíregyi kaput. Hiába próbáltunk kozmetikázni az eredményen, ez a mai napon nem akart összejönni. Ráadásul a hosszabbítás negyedik percében még Csilus Tamás is betalált, beállítva a 4-1-es végeredményt.

Az indiszponált békéscsabai teljesítménynek köszönhetően gyakorlatilag helyet cserélt a két együttes a tabellán, hiszen visszacsúsztunk a kilencedik helyre, a Szpari pedig a hatodikra lépett előre.

Lucsánszky Tamás: – A mentalitás ragyogó volt, és az egész heti munka során látszott, hogy koncentráltak a fiúk, nagyon örülök hogy mindez az eredményben is megmutatkozott. Okosabban futballoztunk ellenfelünknél, így megérdemelten nyertünk. Az első félidőben két-három nagyobb lehetőségünk is volt, komolyabb előnyt szerezhettünk volna, de nem sikerült – fordulás után viszont betartották játékosaim a szünetben kérteket, és újabb gólokat tudtunk szerezni. Örömmel vettem, hogy ma olyan szellemiséggel ment ki a pályára csapatom, amely hazai környezetben elvárható.

Boér Gábor: – Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, mégis az ellenfelünk szerzett vezetést. Ezután az első félidőben kevés lehetőség adódott a csapatok előtt, inkább mezőnyjáték folyt a pályán. A második játékrészt egy óriási egyéni hibával kezdtük, ezután pedig próbáltunk futni az eredmény után. A harmadik gól után mindent egy lapra tettünk fel, és kitámadtunk. Sok lehetőségünk volt, rúgtunk egy kapufát is, de sajnos ennek az lett a vége, hogy a végén még a kegyelemdöfést is megkaptuk. A mérkőzés ezen szakaszában jó teljesítményt nyújtottunk, de ettől függetlenül mégis súlyos vereség lett a vége.

line_purple

Beharangozó: Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Mindent beleszámítva négy idegenbeli és két hazai mérkőzés áll még előttünk, és a soron következő nyíregyházi túrát nyugodtan nevezhetjük abszolút háromesélyesnek.

Mindenféle értelemben két igen hasonló együttes csap össze vasárnap, ahol minkét fél számára igen fontos lenne a pont, vagy pontok szerzése. Az előző alkalommal, májusban vesztett helyzetből sikerült pontot elhoznunk, hiszen 2-0-s félidő után, a második játékrész már a miénk volt, így 2-2 lett a végeredmény. A két mérkőző fél egyébként hagyományosan jó kapcsolatot ápol klub- és szurkolói szinten egyaránt, így a vendéglátás, buzdítás és sportszerűség egészen biztosan adott lesz. Az utóbbi 13 évben egyébként összesen 17 alkalommal találkozott tétmérkőzésen a két együttes, nyolcszor Szpari, kétszer Előre siker született, hét alkalommal viszont döntetlen eredményt mutatott az eredményjelző a meccsek végén. Utoljára majdnem napra pontosan egy éve, 2016. november 20-án sikerült legyőznünk a szabocsiakat 3-0 arányban, akkor Gránicz Patrik, Nagy István és Bagi István volt eredményes, akik már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát. A beharangozó elején említett háromesélyes jelző egyébként annak is köszönhető, hogy vendéglátóink csupán két pozícióval lemaradva, 23 pontot birtokolva, a tabella nyolcadik helyéről várják a 17. fordulót, melyet a 6 megszerzett győzelemnek, valamint az 5-5 döntetlennek és vereségnek köszönhetnek. A Békéscsaba továbbra is a bajnoki táblázat 6. helyét foglalja el, és a Ceglédi VSE csupán rosszabb gólarányának köszönhetően sorolódik egy hellyel hátrébb.

A forduló eredményei egyébként jócskán felboríthatják az eddigi sorrendet, hiszen szerencsés esetben akár a dobogós helyre is felkúszhatnánk. Bár ez azt feltételezi, hogy míg mi három ponttal gazdagodnánk, addig a Szolnoknak és a Kazincbarcikának is botlania kellene, valamint az 5. helyen tanyázó Vác egy pontnál többet ne vigyen el Budaörsről. A többismeretlenes egyenlet számunkra kedvező megoldásának azonban csakis akkor van értelme, ha a Békéscsaba újra, a már megszokott jó és meggyőző idegenbeli teljesítményt nyújtja.

További érdekesség és pikáns adalék, hogy Lucsánszky Tamás neveltjei között számos békéscsabai nevelés, illetve volt Előre játékos is helyet kap. Kelemen Dávid, Szokol Zsolt, Forró Gyula, Jova Levente, Rubus Tamás mindannyian ismertek számunkra és utóbbi kivételével, aki részleges térdszalag szakadásából lábadozik, korábbi klubjuk ellen léphetnek vasárnap pályára.

A Szpari egyébként hozzánk hasonlóan sikerrel vette a Magyar Kupa idei szezonjának 7. fordulóját, amikor a Csornai SE csapatát búcsúztatták 2-4 arányban. A 16 közé jutásért azonban már izmosabb ellenfél jutott számukra, hiszen november 29-én a WKW ETO FC Győrhöz látogatnak.

Csapatunk heti felkészülése, a hétfői pihenőnap után kedden délután kezdődött. Szerdán szinte egész napos program várt a Lilákra, hiszen a két pályás foglalkozás mellett videózás is szerepelt az órarendben. Csütörtökön két tréning, majd pénteken délutánra újabb edzést és mérkőzéselemzést írt elő mesterünk. Szombaton kora délután még egy átmozgatáson vehetnek részt csapatunk tagjai, majd útnak indulnak és az éjszakát már Debrecenben töltik.

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatnál sincs, sérülések viszont továbbra is hátráltatják a kezdő összeállítás meghatározását. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Pekár Lászlóra aki 4 találatnál tart, Birtalan Botond pedig 9 góljával továbbra is az országos lista második helyét foglalja el. Reméljük ezúttal is sikerül növelni ezt a számot!

A Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2017. szeptember 24-én, az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-6 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 359 sárga- és 28 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Vigh-Tarsonyi Gergőt és Baghy Csabát jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Oláh Gábor látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Nagyon érdekes mérkőzés volt a májusi, és az egyik játékosom emlegette fel éppen a történteket. Akkor 2-0 arányban vezetett a Szpari a félidőben, és amikor bementünk az öltözőbe a szünetben, egy kicsit vulgárisan fogalmazva azt mondtam nekik, hogy azt a szemetet, amit az első játékrészben összehordtak, el kell takarítsák a hátralévő időben. Ezután igen közel álltunk hozzá, hogy megnyerjük a meccset, és így is vesztes helyzetből sikerült felállunk, kiegyenlíteni. Az előbb említett játékosom a meccs után azt mondta, hogy meglepődött azon, amit mondtam – hiszen arra számított, hogy azt akarom majd, hozzuk le minél kisebb zakóval a meccset. Ezzel ellentétben próbáltam beléjük sulykolni, hogy igenis meg lehet nyerni a mérkőzést, ne adják fel! Valahogy ezt kell megérteni mindenkinek, próbáljuk megtalálni egy-egy helyzetnek a pozitív oldalát. Én is féltem, hogy beleszaladunk egy nagyobb vereségbe, de ha akkor ezt közvetítem bármilyen módon a csapat felé, akkor így is lett volna. Hiszem, hogy ezzel a hozzáállással kell belemennünk az összes előttünk álló mérkőzésbe, mindent el kell követnünk a győzelem érdekében, mindent el kell követnünk azért, hogy nyugodt lelkiismerettel tudjunk a végén lejönni. Lesz olyan meccs, amikor ez nem fog összejönni, olyan is lesz amikor nem fogunk jól játszani, hiszen ezek a játékosok is emberek. Nincs olyan játékos a földön, aki sosem hibázik, aki mindig jól teljesít és nincsenek rossz napjai. Nekik is lehetnek magánéleti gondjaik és ugyanolyan hétköznapi problémákkal küzdenek, mint bármelyik más ember. Nyilván tudjuk és ismert, hogy a nagy átlagnál jobban élnek, amellyel tisztában is vannak. De azt is tudják, hogy felelősséggel tartoznak a közösségért, tudják azt is, hogy szórakoztatniuk kell a közönséget, amely nem mindig tud ilyen-olyan okok miatt megvalósulni. De ez nem azt jelenti, hogy ők rossz emberek, vagy éppen nem akarják. Többször viszont nem a tudásuk legjavát, vagy a maximális teljesítményüket nyújtják, amiért nem feltétlenül csak ők a felelősek. A mi felelősségünk az, hogy ezt kihajtsuk belőlük és elérjük náluk, és tovább tudjuk fejleszteni. Itt jön megint a pozitív szemlélet a képbe. Csak úgy lehet pályára lépni, hogy nem kell azzal foglalkozni, hogy mi volt eddig. A múltat le kell zárni, és az előttünk álló fontos feladatra kell koncentrálni. A két klub szurkolói jó kapcsolatot ápolnak, ezért biztosan sok néző és jó hangulat lesz. Ha másért nem, akkor éppen értük is be kell bizonyítanunk, hogy a magyar futball tud jobb lenni, tud előrelépni, még akkor is, ha ez éppen nem minden területen mutatkozik meg. Hiszem, hogy közösen el tudunk indulni a jó úton, ami nem lesz rövid és buktatók, megoldandó feladatok szegélyezik. Pozitív vagyok és látok olyan jövőképet, ami jó lehet és sikerekkel van tele. Azt is látom, miként lehet ide eljutni, és nagyon hiszek a srácokban és a békéscsabai labdarúgás felemelkedésében, és abban is, hogy sok-sok kitartó munkával, komoly hozzáállással, győzniakarással, pozitív szemlélettel és egységességgel sikeresek leszünk. Van hová fejlődnünk, tudjuk milyen rossz dolgokat éltünk már meg közösen, és az eddig nyújtott teljesítményünkkel is tisztában vagyunk. Ezt magunk mögött kell hagynunk, és csak azért kell dolgoznunk, hogy ez megváltozzon. Maródiak sajnos továbbra is vannak: Gránicz Patrik egész héten betegséggel küzdött, valószínűleg játékára nem tudunk számítani ezen a hétvégén, Gyurján Bence sem bevethető még, továbbá Kálmán Szilárd is sérült – aki még mindig az első kerethez tartozik, és Ilyés Tamás sem teljesen egészséges. A korábbi sérültek közül Seres Bence már felépült, aki a tegnapi Megyei I. osztályú meccsen már szerepelt is, valamint Mészáros Márk is teljesen rendben van. Nagy Istvánnal kapcsolatban is jó hírrel szolgálthatok, hiszen vissza tud térni. Reméljük, hogy ezzel a kis pihenővel el tudjuk kerülni a komolyabb sérülést, pedig folyamatosan fájdalmakkal küzd – valószínűleg az ősz neki már így fog lemenni. Ezek mellett vannak kisebb ütés-kopások, melyeket orvosolunk a hétvégére. Látható, hogy a hosszú bajnokság megköveteli a nagyobb keretet, hiszen elő-előfordulnak olyan periódusok, amikor a játékosoknak lehetnek problémáik. Régebben ilyenkor már lement a fele a bajnokságnak, most viszont még mindennel együtt hátravan hat mérkőzés. Ezzel együtt össze kell szorítanunk a fogunkat, hiszen azt csináljuk, amit szeretünk és élvezni kell az edzéseket, mérkőzéseket. Ez még mindig sokkal jobb, mintha három hónapig téli szünet lenne, úgyhogy fontos a korábbiakban említett felfogás.

Makra Zsolt: – Úgy gondolom, hogy a Szpari ellen hagyományosan izgalmas és élvezetes meccset tudunk majd játszani, remélhetőleg sok néző előtt, és arra számítok, hogy az osztály színvonalát meghaladó mérkőzés alakul majd ki. Természetesen megfelelőképpen feltérképeztük vendéglátóinkat, készülünk belőlük és szeretnénk bizonyítani, hogy erős, komplett csapat vagyunk, amely egy ilyen idegenbeli rangadót is meg tud nyerni. Biztosan nagy önbizalmat adna a győzelem minden játékosunknak, hiszen erre nagy szükség lenne az őszi szezonból hátralévő néhány meccsre. Fejlődnünk kell néhány dologban, ezt is átbeszéltük mindenkivel, és agresszívabb játékkal kell előrukkoljunk ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk a hétvégén. Az év végére azzal lennék elégedett, ha a kupában továbblépnénk és a legjobb 16 között várhatnánk a tavaszt. A téli szünetre pedig úgy szeretnénk elmenni, hogy a dobogó környékén állunk, és ezért mindent meg is fogunk tenni.

Mészáros Márk: – Mindenféleképpen arra készülünk, hogy tisztességes játékkal pontot, vagy pontokat hozzunk el Nyíregyházáról. Következő ellenfelünk játékoskerete talán a bajnokság egyik legjobbja, ezért kemény, hajtós meccsre számítok. Szerintem jól felkészültünk belőlük, ismerjük erősségeiket és a gyengébb pontjaikat is. Nyilván próbálunk majd utóbbiakra rájátszani, és mindenki oda fogja tenni magát, ez egészen biztos. Nem vagyunk túl sikeres sorozatban, ezért szeretnénk végre egy igazi rangadót is megnyerni, amivel adott esetben előrébb is léphetnénk a táblázaton. Szerencsére a sérülésem már a múltté, az előző mérkőzésen az utolsó 15 percre már be is tudtam szállni, aminek nagyon örültem.

Szalai Dániel: – Abszolút háromesélyes mérkőzés áll előttünk, hiszen nagyon nehéz a Szpari ellen győzni. Ettől függetlenül teljes intenzitással a vasárnapi bajnokira készültünk, kielemeztük őket és amennyiben megfelelő önbizalommal tudunk majd pályára lépni, a saját játékunkat megfelelő minőségben hozva, teljesíthető a feladat. Nagyon sokat számíthat majd, hogy ki szerzi az első gólt, hiszen ha megnézzük, majdnem minden olyan meccsünkön, ahol mi vezettünk először, sokkal nyugodtabbak, higgadtabban voltunk. A heti munka jól sikerült, nagyon várjuk a meccset, hiszen Nyíregyházán sok néző szokott lenni, akik igazi hangulatot teremtenek. Az őszi szezon végén reálisan a harmadik hellyel lennék elégedett.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 17. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. november 12-én (vasárnap): 13:30 órától Budaörs – Vác FC, Budafoki MTE – Szolnoki MÁV FC, Szeged 2011 – Kisvárda Master Good, KBSC FC – BFC Siófok, Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Dorogi FC – Ceglédi VSE, 14:30 órától Soproni VSE – WKW ETO FC Győr, 16:00 órától MTK Budapest – ZTE FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Gyirmót FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár párosításokban.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Nyíregyháza térségében 11 Celsius fokos maximális hőmérséklet, borult, szeles nap várható, körülbelül 3 mm zápor valószínűsíthető. A Nap 2017. november 12-én (vasárnap) 16 óra 12 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozások:
http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/a-bekescsaba-erkezik/1175

https://www.youtube.com/watch?v=zi_TtcXXuAw