Címkézett bejegyzés

Cél a nyolc közé jutás

Kedden a Békéscsaba és az MTK Budapest összecsapásával kezdődik az immár oda-visszavágós párharcokból álló kupakör.

A két csapat október 3-án mérkőzött meg egymással a bajnokságban, azon a találkozón a csabaiak egy 93. percben szerzett góllal állították be az 1-1-es végeredményt. Azóta a Békéscsaba két bajnoki vereséget volt kénytelen elkönyvelni, míg az MTK két győzelmet aratott, vagyis a fővárosiak készülhetnek jobb lelkiállapotban a találkozóra. A csabaiak a súlyos debreceni zakó (0-7) után hétvégén Birtalan Botond két góljával már 2-0-ra vezettek a Paks ellen, de a zöld-fehérek a második félidőben nemcsak egyenlítettek, hanem végül a 97. percben szerzett szabadrúgásgóllal 3-2-re nyerni tudtak.

20151027

– Alig akartuk elhinni, hogy pillanatokkal a lefújás előtt veszítettük el a mérkőzést, sajnos nem ez volt az első eset, hogy a találkozó legvégén maradtunk pont nélkül – mondta az mlsz.hu-nak Birtalan Botond, aki így két gólja ellenére nem lehetett a mérkőzés hőse szombaton. – Lelkileg rosszul érintette a csapatot, hogy kétgólos előnyről nem sikerült pontot szereznünk a Paks ellen, de egyáltalán nem törtünk meg. Tavaly, amikor a feljutásért küzdöttünk, sokáig hat-nyolc ponttal le voltunk maradva az éllovasoktól, már mindenki leírt bennünket, mégsem ingott meg a hitünk a cél elérésében és végül sikerült is kiharcolni az élvonalba kerülést. Hasonló a helyzet most is: mindenki érzi magában az erőt, egyáltalán nem esélytelen a bennmaradás – az utóbbi hetekben, a debreceni meccsünket leszámítva, rendre szoros mérkőzéseket játszottunk. A tabellán nem alakultak ki nagy különbségek a csapatok között, nincs jelentős lemaradásunk, két-három győzelemmel nagyot lehet lépni előre. Nincs letargia a csapatban, bízunk magunkban és abban, hogy hamarosan javulnak az eredményeink. De nemcsak a bajnokságban szeretnénk jól szerepelni, hanem a kupában is – kedden, az MTK ellen a győzelem lesz az elvárás, tovább szeretnénk jutni és itt is megmutatni, hogy hiba lenne leírni bennünket. Az MTK stílusát jól ismerjük, meggyőződésem, hogy hasonlóan szoros meccset játszunk ellenük, mint néhány héttel ezelőtt.

A hétvégén a Honvéd ellen diadalmaskodó MTK a harmadik körben csatlakozott a mezőnyhöz a Magyar Kupában, ezért még csak egyetlen mérkőzést játszott a sorozatban, egy-két kulcsemberét pihentetve is magabiztosan, 6-0-ra győzött Mezőhegyesen. A csabaiak otthonában már alighanem a legerősebb összeállításában lép pályára a csapat, így ott lehet a kezdőben Kanta József, a kék-fehérek jelenlegi házi gólkirálya is.

– A kupaszereplés nagyon fontos a csapat számára, a végső győzelmet tűztük ki célként a sorozatban, de a döntőig nagyon rögös út vezet, már ebben a körben, a Békéscsaba ellen sem lesz egyszerű dolgunk – fogalmazott a kék-fehérek csapatkapitánya. – Számomra extra motivációt is jelent, hogy egyszer még megnyerjem a trófeát, eddig ugyanis még nem volt részem Magyar Kupa-sikerben pályafutásom során és jó lenne, ha ez nem maradna ki a karrieremből. A Békéscsaba legyőzése egyáltalán nem ígérkezik könnyű a feladatnak, hiszen a ellenfelünk október elején, az egymás elleni bajnokin is bizonyította, hogy összeszokott, jó együttessel rendelkezik. Azon a találkozón kimondottan jól játszottak a hazaiak és annak ellenére, hogy csak a hosszabbításban egyenlítettek, abszolút megérdemelten szereztek pontot, igazságos volt a döntetlen. Ezzel együtt úgy lépünk pályára, hogy már az idegenbeli mérkőzésen előnyt szerezzünk a visszavágóra, két győztes meccsel a hátunk mögött az egészséges önbizalmunk is megvan, ezért bizakodva várjuk a találkozót.

Kedden egy, szerdán hét mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa nyolcaddöntői közül. A kupakörben érdekelt 16 csapat fele NB I-es, négyen az NB II-ban, hárman az NB III-as szerepelnek, az Inter CDF SE pedig negyedosztályú.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – MTK-Budapest

plakat_elore_mtk_20151027_web

line_purple

Belépőjegy és bérlet információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya, elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

Figyelem: a Magyar Kupa mérkőzésre kizárólag a kombinált, VIP, tisztelet és technikai bérletek érvényesek. A bajnoki fordulókra váltott bérletekkel nem lehetséges a belépés.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

A mérkőzés napján is lesz belépőjegy értékesítés – a hazai pénztárak már kedden reggel 08:00 órától, a vendég pénztárak pedig 14:00 órától várják az érdeklődőket. Felhívjuk a figyelmet, hogy a mérkőzés napján nincs lehetőség klubkártya kiváltására.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000974/Bekescsaba-1912-Elore—MTK-Budapest

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Hazai vendégeink részére a félidei szünetben folytatódik a nyereménysorsolás: a megváltott jegyek és bérletek közül véletlenszerűen sorsolunk és a nyeremény ezúttal is egy-egy Előre ajándékcsomag lesz.

line_purple

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A fehérvári drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

line_purple

Újra MTK

A Magyar Labdarúgó-szövetségben elkészítették a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítását – bár a Nyíregyháza – Vasas 3. fordulóból maradt mérkőzést csak október 21-én bonyolítják.

Két NB I-es párosítás lesz, a Haladás a Videotonnal, a Békéscsaba az MTK-val küzd meg. Az egyetlen negyedosztályú együttes, a BLSZ I-es Inter CDF a Tiszaújvárossal mérkőzik meg. A negyedik fordulóban már nem volt kiemelés, az elsőnek húzott csapat az első mérkőzés pályaválasztója. Az első mérkőzéseket október 28-án, a visszavágókat november 18-án rendezik.

20151016

Fotó: nb1.hu

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Swietelsky Haladás – Videoton FC

Szeged 2011 (NB II) – DVSC-TEAV

Budapest Honvéd – Kozármisleny (NB III)

Békéscsaba 1912 Előre – MTK-Budapest

ZTE FC (NB II) – Újpest FC

Tiszaújváros (NB III) – Inter CDF (BLSZ I)

Ferencváros TC – Csákvár (NB II)

Nyíregyháza (NB III)/Vasas – Soproni VSE (NB II)

Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

kisvarda_fc_150

Magyar Kupa 2015/2016. 3. forduló

Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (0-1)

Időpont: 2015. október 14. (szerda) 14:00 óra

Helyszín: Kisvárda, Várkerti Sportpálya

Játékvezető: Kassai Viktor

Asszisztensek: Tóth II. Vencel, Ring György

Kisvárda: Tarczy Pál, Koronczi Bence, Kardos Norbert, Graszl Károly, Fazakas Géza, Minczér Tibor, Müller Zsolt, Kulcsár Kornél, Molnár Róbert, Vári Barnabás, Eszlátyi István. Cserék: Fülöp Gergő, Lázár Zsolt Albert, Csilus Tamás, Marcolini Dantes Bertucci Lucas, Koszta Márk, Cser Tamás, Kornutyak Volodymyr.
Vezetőedző: Soós Imre.

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Damjanovic Slavko, Piermayr Thomas, Juhász György, Bagi István, Koroudjiev George Assenov, Borbély Bálint, Szalai Dániel, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Ilizi Lubos, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Vadász Viktor, Viczián Ádám, Vaskó Tamás, Laczkó Zsolt.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Koroudjiev George Assenov (30. perc), Laczkó Zsolt (78. perc), Koszta Márk (93. perc).

Sárgalapok: Minczér Tibor (36. perc), Piermayr Thomas (42. perc), Juhász György (66. perc), Borbély Bálint (69. perc), Bagi István (75. perc).

Meggyőző teljesítménnyel vette a labdarúgó Magyar Kupa harmadik körét a Békéscsaba 1912 Előre csapata. A lila-fehérek a Mezőkövesd után egy újabb, jól feltuningolt NB II-es ellenfelet búcsúztatott Kisvárdán. A siker értékét emeli, hogy a szabolcsiak nem adták olcsón a bőrüket.

Mindkét szakvezető a második sorát küldte csatába. A hétvégi NB II-es bajnoki fordulóban Mezőkövesden nyerni tudó hazai csapatból például csupán Graszl Károly maradt meg hírmondónak, de a másik oldalon Zoran Spisljak is a szombati debreceni csatára pihentette legjobb formában lévő emberei döntő többségét.

Kezdetben a csabaiak jobban csipkedték magukat, de 10 perc után fordult a kocka, a hazaiak elkezdtek „kellemetlenkedni”, különösen Molnár és Vári okozott sok fejtörést a sebezhető csabai védelemnek. Negyedóra múltán Mursits kapusnak a gólvonalról kellett bravúrral mentenie. A második negyedóra viszont meghozta az Előre vezető gólját. Bagi passzával Koroudjiev cselezgetett a tizenhatoson belül, amikor egy láb eltalálta. Kassai Viktor nyomban a tizenegyes pontra mutatott, a büntetőt pedig maga a sértett értékesítette, 0–1. A hazaiak töretlen elszántsággal küzdöttek a folytatásban is és nem sokkal a szünet előtt egy szabadrúgás utáni kavarodás végén kis híján kiegyenlítettek, de Mursits ismét hatalmasat mentett. A folytatásban iramos mezőnyjáték folyt, helyzet mindkét oldalon akadt, gólt azonban a vendégek értek el újabbat, amit két csereember hozott össze. Viczián viharzott el a jobb oldalon, majd átívelt a túloldalra, ahol Laczkó lapos lövése utat talált a hazaiak kapujába, 0–2. Néhány minutával később Bagi forgácsolta szét a felső lécet, a lepattanó labda azonban a játékvezető szerint nem haladt át a gólvonalon, pedig találatot érdemlő löket volt! A hazaiaknak a hosszabbítás utolsó pillanataiban sikerült szépíteniük Koszta révén, aki egy szögletnél közelről bólintott Mursits kapujába, 1–2.

A meccs összképét tekintve az Előre megérdemelten jutott tovább, de a várdai „második számú” alakulat teljesítményét sem érheti szemrehányás, hiszen a meccs túlnyomó részében méltó ellenfele volt élvonalbeli ellenfelének.

Zoran Spisljak: – A továbbjutás volt a cél, amit a csapat elért. Az első félidőben a Kisvárdának voltak nagyobb, mégis nekünk sikerült előnyt szereznünk. Szünet után már átvettük az irányítást, ennek eredményeként két gólt összehoztunk, és jó pár helyzetet is kialakítottunk.

line_purple

Belépőjegyek a helyszínen 1.000,- Ft / fő áron válthatók.

Vendég szurkolók a következőképpen közelíthetik meg a stadiont: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően még egy körforgalom második kijáratánál kihajtani, mely után pár száz méterre kell balra fordulni az uszodánál, konkrétan a várfürdő bejáratához/parkolóihoz. Itt lehet majd parkolni.

VIP és regisztrált vendégeknek a következő érkezési útvonalat javasoljuk: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően még egy körforgalom második kijáratánál kihajtani és az első kereszteződésnél balra kell fordulni egy alsóbb rendű útra, mely félig szilárd burkolatú, félig földes út. Itt a vendégeknek egy kapubejáróig kell hajtani, ahol biztonsági őrök fogadják őket és a parkolóba irányítják. A VIP vendégek elölről is megközelíthetik a pályát, de ebben az esetben a bejáratnál történő jegyárusítás miatt fennakadások lehetnek!

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1496759330622894/

Kisvárdára utazunk

2015. szeptember 25-én (pénteken) délelőtt, az MLSZ székházában kisorsolták a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a tervezett játéknap 2015. október 14. (szerda).

20150925_mk

Magyar kupa, 3. forduló:

Rákóczi SE Nagyecsed (megyei I. osztály) – Ferencvárosi TC (NB I)
Velence SE-FQL System (megyei I. osztály) – Újpest FC (NB I)
Somos SE (NB III) – Szombathelyi Haladás (NB I)
Géderlaki KSE (megyei III. osztály) – Debreceni VSC-TEVA (NB I)
Kisvárda-Master Good (NB II) – Békéscsaba 1912 Előre (NB I)
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III) – Paksi FC (NB I)
Tarr Andráshida SC (NB III) – Videoton FC (NB I)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB III) – Vasas FC (NB I)
Soroksár FC (NB II) – Bp. Honvéd (NB I)
Mezőhegyesi SE (megyei I. osztály) – MTK (NB I)
HR-Rent Kozármisleny (NB III) – Diósgyőri VTK (NB I)
Szeged 2011-Grosics Akadémia (NB II) – FC Ajka (NB II)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II) – Soproni VSE (NB II)
Dunaharaszti MTK (NB III) – Zalaegerszegi TE FC (NB II)
Dorogi FC (NB III) – Aqvital FC Csákvár (NB II)
Inter CDF (BLSZ I.) – III. Kerületi TVE (NB III)