Címkézett bejegyzés

Mesterfokú segítség

Úgy látszik csapatunk az utóbbi időben nem csak a pályán teljesít kitűnően, de a fiúk segíteni sem restek más sportág rendezvényeinek lebonyolításával kapcsolatban. Talán köztudott, hogy 2014. október 28 és 30. között kerül megrendezésre a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, az Egyéni Összetett és Mesterfokú Tornászbajnokság, Csapatbajnokság és helyszín berendezésének munkálataiban óriási segítséget nyújtott a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata is. A csapatkapitányt Balog Zsoltot kérdeztem a heti programmal kapcsolatban.

– Látom nagy munkában vagytok, Ti is neveztetek a tornász bajnokságra? 🙂

Tornából annyira nem vagyunk jók, ezért ezt nem szeretnénk kipróbálni. 🙂 Azonban, ahol tudunk segítünk, így csapatostól kijöttünk edzés után a sportcsarnokba és segítünk az előkészületekben.

– Mivel 2014. október 29-én (szerdán) 18:00 órakor következik a Magyar Kupa 4. fordulója, így ismét Csákvárra utaztok? Szeretnétek visszavágni a bajnokságban elszenvedett fiaskóért?

Rossz szájízzel távoztunk Csákvárról, mert sikerült beleszaladnunk egy “négyesbe”, így ha nem is visszavágásról van szó, de mindenképpen szeretnénk továbbjutni a Magyar Kupában – ez éppen megfelelő elégtétel lenne.

– Régi “motorosnak” számítasz a szakmában így elég mérkőzés-tapasztalattal rendelkezel. Mennyiben más egy kupa meccs, mint egy bajnoki? Mire vagy kire kell különösen figyelnetek a Csákvár ellen?

Inkább magunkkal szeretnénk foglalkozni, nem az elleféllel – a saját játékunkat fogjuk játszani és ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor szinte borítékolható a győzelem. Egy kupa meccsen pedig nem elég a döntetlen, mert ebben a szakaszban még egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, tehát nyernünk kell!

– Úgy látszik, hogy az időjárás is megfelelő lesz a héten a focihoz és elmarad a sárdagasztás. Könnyebben tudtok majd gólt, esetleg gólokat szerezni? Hogyan készültök a kupa meccsre?

Erre a mérkőzésre is ugyanúgy készülünk, mint a többire. Természetesen szeretnénk gólokat szerezni, de ezen a mérkőzésen az a lényeg, hogy egyel többet rúgjunk, mint az ellenfél. Elsődleges célunk a továbbjutás. Szeretnénk rendes játékidőben eldönteni a derbit, jó lenne ha nem jutnánk el a hosszabbításig, esetleg a büntetőkig.

Az utóbbi nyolc mérkőzést zsinórban hoztátok, ez nem kis teljesítmény. Lehet ezt még tovább fokozni? Mit vársz a csapattól és magadtól?

Természetesen szeretnénk tovább folytatni ezt a jó sorozatot. Mindig az előttünk álló meccsre koncentrálunk és ha ezt is sikerült hoznunk, akkor folytatjuk a bajnokival. Mindenkitől maximális erőbedobást, koncentrációt várok és ha a csapat odateszi magát, akkor nem lehet probléma.

A pályafelújítás miatt egészen tavaszig csak idegenben játszotok. Mi az, ami erőt és segítséget adhat nektek ilyenkor?

Megfelelő a csapategység és bízunk egymásban – ez és a szurkolók biztatása lendíthet át minket a holtpontokon, így arra kérek mindenkit, hogy amennyiben módjában áll, kísérjen el minket és hajszolják ismét győzelembe a csapatot! Nagyon jó érzés, ha megfelelő szurkolást látunk a lelátón, ez mindenkinek önbizalmat és plusz energiát ad.

Elég sok mérkőzést játszotok zsinórban, így a sorozat-terhelés miatt nagyobb a sérülés kockázata. Mindenki a rendelkezésre áll vagy van, aki nem bevethető?

Sajnos Thomas keresztszalag-szakadása miatt még hónapokig nem játszhat, de a többieket szerencsére eddig még elkerülték a sérülések, így mindenki a mester rendelkezésére áll.

Kötelezően tőled is megkérdezem: melyik csapat kabala jelöltre szavaztál?

A gladiátorra adtam le a szavazatom. Úgy gondolom, hogy ez teljesen megfelelő kabala figura lenne a csapatnak.

line_purple

[nggallery id=9]

A Csákvárt kapta az Előre

A Magyar Labdarúgó Szövetségben hétfőn délelőtt kisorsolták a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párosítását. A legjobb tizenhat között érdekelt Békéscsaba 1912 Előre együttese nem kapott teljesíthetetlen feladatot, hiszen a liga konkurens Csákvár otthonába utazik.

A csabai alakulatnak máris van törleszteni valója a Fejér megyeiekkel szemben, hiszen az NB II-es pontvadászat első idegenbeli meccsén csúfos vereséget szenvedett az ötezres városka képviselőjétől. A pillanatnyi bajnoki formák alapján erre reális esély lehet, bár a kupa azért más műfaj.
A párosítás érdekességét három élvonalbeli párharc jelenti. A bajnoki címvédő Debrecen a Pécshez, a Ferencváros a Budapest Honvédhoz látogat, a bajnoki éllovas Videoton pedig a harmadik Diósgyőrt fogadja.

A címvédő Újpest ezúttal szerencsés volt, mivel a másodosztályú Ajkát kapta ellenfélül. A sorozat legjobb nyolc csapata között pedig biztosan lesz NB III-as és NB II-es gárda is: előbbi a Kisvárda–Vác, utóbbi pedig a Csákvár–Békéscsaba párharcból kerül majd ki.

A Magyar Kupa ezen szakaszában is egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról, a forduló hivatalos játéknapja október 29.

A párosítás: Gyirmót FC Győr (II.) – Győri ETO FC, Kisvárda Master Good (III.) – Vác FC (III.), Aqvital FC Csákvár (II.) – Békéscsaba 1912 Előre (II.), Videoton FC – Diósgyőri VTK, FC Ajka (II.) – Újpest FC, PMFC-Matias – DVSC-TEVA, Budapest Honvéd – Ferencvárosi TC, Szolnoki MÁV-Stadler Rail (II.) – MTK Budapest.

A legjobb 16 között a Békéscsaba

Kialakult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének mezőnye. Kilenc NB I-es, öt NB II-es és két NB III-as csapat jutott a legjobb 16 közé.

Íme a nyolcaddöntő mezőnye:
Kisvárda (NB III), Vác (NB III), Ajka (NB II), Békéscsaba (NB II), Csákvár (NB II), Gyirmót (NB II), Szolnok (NB II), DVSC-TEVA (NB I), DVTK (NB I), Ferencváros (NB I), Győri ETO FC (NB I), Honvéd (NB I), MTK (NB I), Pécsi MFC (NB I), Újpest (NB I), Videoton (NB I).

 „A célt, amit kitűztünk magunk elé elértük Salgótarjánban, sőt duplán örülhetünk, mert ebben nagy szerepet játszott a csabai utánpótlásban nevelkedett Viczián Ádám, aki mind a három gólból kivette a részét.

Az első félidőben nehezebben jutottunk el gólhelyzetig, de akkor is adódott két nagy lehetőségünk, ami kimaradt. A második félidőben köszönhetően Berki és Viczián jó játékának már kijött az osztálykülönbség és egyértelműen kirajzolódott, hogy melyik csapat érdemli meg a továbbjutást.

Ez a kupamérkőzés még abból a szempontból is nagy jelentőséggel bírt, hogy hosszú idő után ismét pályára léphetett a sérüléséből felépült Koszó Balázs, aki nagyon jól kapcsolódott be a játékba és jövőben is számíthatunk rá.”

A nyolcaddöntő párosításait az MLSZ székházában készítik majd el – a fejleményekről természetesen időben beszámolunk majd. A továbbjutás továbbra is egy mérkőzésen dől majd el, a találkozókat október 29-én rendezik.

Salgótarjáni BTC-Puebla – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2014/2015. 3. forduló

Salgótarjáni BTC-Puebla – Békéscsaba 1912 Előre

1-3 (0-0)

sbtc_150

Időpont: 2014. szeptember 24. (szerda) 15:00 óra

Helyszín: Salgótarján, Salgótarjáni Tóstrandi Sporttelep

Játékvezető: Radványi Ádám

Asszisztensek: Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő

Salgótarján: Vadon – Szlezák (Popovics, 68.), Privigyei, Csornij, Kerényi – Maicon (Üveges, 42.) – Banai, Liszka (Nagy K., 48), Lenkó – Kiss K., Horváth R. Edző: Almási Dénes, Oláh Béla.

Békéscsaba: Czuczi – Vozár, Balog Zs., Balogh Miklós (Koszó, 66.), Juhász  – Bagi (Borbélv, 58.), Balogh Milán – Birtalan, Berki, Viczián – Szilágyi (Kertész, 59.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak.

Gólszerzők: Horváth R. (80. – 11-esből), ill. Viczián (52.), Berki (74.), Birtalan (81.).

A Békéscsaba 1912 Előre csapata magabiztosan nyert Salgótarjánban és jutott a nyolcaddöntőbe, a labdarúgó Magyar Kupa szerdán rendezett mérkőzésén. A lila-fehérek az első félidőben még nem tudták megtörni a lelkes nógrádiak ellenállását, szünet után azonban kidomborodott, hogy nem azonos osztályban szerepel a két gárda.

50. p.: Egy hosszú indítást követően Bagi egy finom csellel beverekedte magát a tizenhatoson belülre, és a kivetődő Vadon mellett a jobb sarokba helyezett, 0–1.
71. p.:
Kertész szerzett labdát a szélen, majd a bal oldalon végigvágtázva centerezett a középen érkező Berki elé, aki igazítás nélkül helyezett a tarjáni kapuba, 0–2.
76. p.: Nagy Károly tört be a büntetőterületre és miután elhúzta Czuczi mellett, a vendégek portása buktatta a tarjáni játékost, tizenegyes következett, amelyet Horváth Richárd értékesített, 1–2.
78. p.:
Nem sokáig örülhettek a vendéglátók, egy jobb szélről bejövő labdát Viczián terelt a bal sarokba, 1–3.

Az első 45 perc során a lelkes hazaiak motiváltan vették fel a küzdelmet a magasabb osztályban szerelő Csaba ellen. A kiegyenlített találkozón egy-egy nagyobb helyzetet adódott csupán, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben.
Szünet után felpörgette a ritmust a vendégcsapat, amelyet a félidő elején szerzett vezető gólt magabiztossá is tett. A tarjániakat visszahozhatta volna a meccsbe a tizenegyes, de Viczián találata hamar lehűtötte a kedélyeket, és eldöntötte a továbbjutás kérdését.

Almási Dénes: – Amíg erővel bírtuk egyenrangú ellenfelek voltunk, utána kiütközött az osztálykülönbség, így a Békéscsaba teljesen megérdemelten jutott tovább.

Zoran Szpisljak: –Továbbjutás volt a cél, amit el is értük. Az első félidőben nehezen találtuk azokat a megoldásokat, amik eredményre vezethettek volna, szünet után a játékunk feljavult és három góllal le is zártuk a meccset. Várjuk a sorsolást.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

Magyar Kupa 2014/2015. 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

3-1 (1-0)

siofok_150

Időpont: 2014. szeptember 9. (kedd) 15:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai stadion

Játékvezető: Berger József

Asszisztensek: Szvetnyik Bence, Sebestyén László

line_purple

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Juhász György, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Berki Péter, Vólent Roland, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Pataki Zsolt, Lőrinczy Attila, Borbély Bálint, Kertész Tamás, Király Patrik, Viczián Ádám.
Vezető edző: Zoran Spisljak

Siófok: Ambrusics Róbert, Fehér Zsolt, Gubicza Gábor, Futó Zsombor, Horváth Bence, Gárdos András, Singer Róbert, Kozma Richárd, Pécseli Szilárd, Papp Máté, Ivancsics Gellért. Cserék: Kis Tamás, Peszmeg Viktor, Daru Bence, Vég Bence, Fülöp Noel, Eisenberger Tamás.
Vezető edző: Horváth Károly

Gólszerző: Vólent a 16., Berki a 47., Peszmeg a 88., Szilágyi 90. percben.

A Magyar Kupa második fordulójában az Előre, a – szintén szebb napokat is megélt – Siófokot látta vendégül. A Balaton partiak kicsit „beragadtak” a bajnokság rajtjánál, ugyanis az eddigi négy meccsen mindössze kettő pontot gyűjtöttek (Mint ismert, ugyanez a mutató a lila-fehéreknél négy mérkőzés – hat pont).

Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó, a legígéretesebb akció végén Vólent egyedül lépett ki a jobbösszekötő helyén, de nyolc méteres lövését nagy bravúrral hárította szögletre Ambrusics. Bő tíz perccel később azonban már nem hibázott a csabai támadó. Birtalan tört be erőszakosan a vendégek büntetőterületére, úgy tűnt elveszíti a labdát, ám becsúszva megtartotta azt, majd középre gurítását pörgette a gólvonal mögé Vólent. Meddő békéscsabai fölénnyel teltek el a következő percek, aztán  a félidő lefújása előtt nem sokkal állt meg jó néhány percre a játék. A lilák büntetőterületén belül egy beívelésnél tumultus alakult ki, és a vége az lett, hogy Fehér, a Siófok hátvédje terült el a földön. Őt a rohammentő szállította a közeli kórházba. Fordulás után rögtön két gólra növelte előnyét az Előre, Balog indítását Berki értékesítette. Békés mederben csordogált tovább az összecsapás, egészen a hajráig, amikor is egy jobb oldali siófoki szögletet Daru paskolt három méterről a csabai kapuba. Az, hogy a döntetlen esélye is elszálljon, arról Szilágyi gondoskodott. Vicziánnal történő kényszerítőzése után a kifutó siófoki hálóőr mellett szerzett gólt, beállítva a 3-1-es végeredményt. Ezzel az Előre bejutott a kupában a legjobb 32 közé.

Zoran Spisljak, az Előre vezetőedzője: – A továbbjutás volt a célunk, amit a fiúk teljesítettek. Örömteli, hogy agresszíven játszottunk, a vezető gólt is ennek köszönhettük. Kilencven percig mi diktáltuk a tempót, amennyiben kicsit pontosabbak vagyunk, úgy nagyobb arányban is győzhettünk volna.

Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője: – Több sebből vérzünk és a belső védőink hiányát megéreztük. A Békéscsaba sikere teljesen megérdemelt.

line_purple

Egy kupamérkőzésnek mindig egyedi hangulata van, mert itt egy, vagy a későbbiekben két mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése.

Ellenfelünket jól ismerjük, hiszen egy bajnokságban játszunk velük, de nekünk a saját, előre megtervezett munkánkat kell tovább építeni. Amikor egy csapat az építkezés fázisában van akkor minden mérkőzés különös fontossággal bír. Itt tudjuk lemérni, hogy hol is tartunk igazán. Jelen helyzetben amikor ilyen hullámzó teljesítményt nyújtunk, számunkra nincs kevésbé fontos mérkőzés. A pénteki bajnoki kudarc óta, a hétvégén sokat dolgoztunk a csapattal, kielemeztük a hibákat, de még sok kemény munka áll előttünk, ahol mindenkinek egyformán oda kell tennie magát.

Ezen a mérkőzésen is koncentráltan, fegyelmezetten és kellő agresszivitással kel játszanunk és természetesen a továbbjutás a célunk.

Koszó és Soós kivételével mindenki harcra kész.

line_purple

plakat_elore_siofok_20140909_web

line_purple

Jegyzőkönyv

line_purple