Címkézett bejegyzés

Kompenzáció bérleteseinknek

A 2021/2022-es szezonra érvényes bérletek értékesítése 2021. július 20-án (kedden) 08:00 órától kezdődik az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati irodájában.

Nyitvatartás munkanapokon: 08:00 és 16:00 óra között.

Sajnos a 2020/2021-es szezon tizenkilenc hazai rendezésű bajnoki mérkőzéséből, a járványügyi intézkedések miatt mindössze nyolcat tudtunk nézők jelenlétében megrendezni.

Bérletes szurkolóink ilyen formán nem tudták előre megváltott jogaikat érvényesíteni a lelátón, amit szívből sajnálunk. A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is köszöni hűséges és a csapat mellett folyamatosan kitartó drukkereinek türelmét és megértését. Bízunk benne, hogy a következő idényt már sikerül mindenféle akadály nélkül lebonyolítani, így bérleteseink továbbra is a szokásos módon tudják majd rendszeresen látogatni mérkőzéseinket. Klubunknak, játékosainknak és vezetőinknek egyaránt fontos, hogy a lelátón minél több néző és szurkoló legyen, hiszen egy-egy sporteseménynek gyakorlatilag akkor van teljesen értelme, ha ez ilyen módon kerülhet megrendezésre.

A klubvezetés határozata alapján bérleteseinket természetesen kompenzáljuk, így az elmaradt hazai mérkőzések értékében, a következő idényre vonatkozó szezonbelépők árából ennek megfelelő mértékű engedményt adunk vagy készpénzben visszatérítjük a kompenzáció összegét: a felnőtt bérletek 15.000,- forintba kerültek, így egy-egy mérkőzés lebontott ára – mivel összesen 19 hazai, bajnoki meccs lett volna (a Magyar Kupa mérkőzés nem számítandó) – kerekítve 790,- forintot tesz ki. Ugyanez az összeg a diák-nyugdíjas bérletek esetében – hiszen azok ára 7.500,- forint volt – kerekítve 395,- forint. Ennek alapján felnőtt szezonbelépővel rendelkező nézőinknek a következő idényre érvényes bérletek árából 8.690,- forint, míg diák-nyugdíjas bérlettel rendelkező szimpatizánsainknak 4.345,- forint kedvezményt biztosítunk, vagy készpénzben visszatérítjük a kompenzáció összegét.

A kompenzációt a 2021/2022-es idényre érvényes bérletek értékesítésének ideje alatt lehet majd érvényesíteni. Ennek érdekében nincs más teendőjük, mint a vásárlás alkalmával leadni a 2020/2021-es szezonbelépőt. Abban az esetben, ha bárki nem kívánja igénybe venni a kedvezményt, úgy azt bárkire átruházhatja. A bemutatott bérleteket sorszám alapján azonosítjuk majd, így tudni fogjuk hányan éltek a lehetőséggel.

A 2021/2022-es idényre vonatkozó bérlet és belépőjegy árak a következők:

Típus
Belépő / Ft / fő (NB2)
Belépő / Ft / fő (NB3)
Bérlet / Ft / db (NB2 és NB3)
Felnőtt
2500
1000
28.000
Diák-nyugdíjas
1200
500
14.000

Kompenzációs táblázat:

Bérlet típus
Ár / Ft
Kompenzáció / Ft
Fizetendő / Ft
Felnőtt NB2
20000
8690
11310
Diák-nyugdíjas NB2
10000
4345
5655
Felnőtt kombinált (NB2 és NB3)
25000
8690
16310
Diák-nyugdíjas kombinált (NB2 és NB3)
12500
4345
8155

Mivel az ügyintézés ezúttal több időt vesz majd igénybe a kompenzáció miatt, így kérjük legyenek türelmesek munkatársainkkal! Köszönjük!

Bízunk benne, hogy a klub által biztosított megoldás mindenki elégedettségére szolgál majd és minél többen igénybe veszik a lehetőséget, ezáltal is biztosítva helyüket a Kórház utcai Stadion és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia lelátóján jövőre is!

Jegy-bérlet

Nincs idő a kesergésre

Az első két bajnoki forduló után – melyek nem egészen úgy sikerültek, ahogy elképzeltük – nincs idő a kesergésre és a megkezdett munka fokozott tempóban folytatódik.

20150716_edzes

Nyilván máshogy is alakulhatott volna a paksi fiaskó, ha a DVSC elleni nyitó meccsen legalább döntetlen eredmény születik – de a foci már csak ilyen. Sajnos az önbizalomnak, határozottságnak és a kiállásnak sem tett jót a szerencsétlen Loki győzelem, de mindezen tényezőktől függetlenül – az első csapat július 28-tól (kedd) már az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésre készül – melynek helyszíne a korábban kiírt menetrendtől eltérően pályaválasztói jogcsere miatt megváltozott. Tehát az egyértelműség kedvéért – mivel sokan érdeklődtek – az OTP Bank  NB I Liga 3. fordulójának Újpest FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzése Budapesten, a Szusza Ferenc stadionban kerül megrendezésre. Időpont: 2015. augusztus 1. (szombat) 18:00 óra.

Az eddigi fordulók más csapatoknál is okoztak meglepetéseket, hiszen a szintén újonc Vasas és az előző szezon bajnoka, a Videoton is pont nélkül áll. Van tehát mit ledolgozni több együttesnek is, és ahogy mesterünk fogalmazott – tanulni kell hibáinkból és nagyon gyorsan utol kell érnünk a mezőnyt. Fel kell tudnunk venni a tempót és az első osztályú szintnek megfelelő sebességgel, összeszokottsággal, valamint elánnal szükséges már legközelebb pályára lépnünk.

A következő, Újpest elleni mérkőzésre július 28-tól (kedd) már elővételben is megvásárolhatók a belépőjegyek, akár személyesen, akár online módon. A jegyek egységesen 1.200,- forintba kerülnek. A helyszínen a vendég pénztár 16:30 órakor nyit.

http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/PlaceInfo/3017/%C3%9Ajpest-FC

A Kórház utcában pedig már a következő hazai, Vasas elleni mérkőzés előkészületei folynak. Vannak még megoldandó feladatok és szükséges átalakítani valók, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy szurkolóink még jobb körülmények között tudjanak a csapatért drukkolni. Leszűrve az első NB I-es rendezés tapasztalatait, meghallgatva vendégeink és szurkolóink véleményét, továbbra is azon leszünk, hogy a Kórház utcai stadion továbbra is az egyik legmagasabb nézőszámot produkálja az adott fordulóban. A fejlesztésekről a későbbiekben még részletesebben is beszámolunk.

Július 27-én megtörtént az NB III-as csapatunk hivatalos fotózása is, így ebben az osztályban is majdnem teljesen összeállt a keret. A pontos névsorok és egyéni fotók is – mindkét csapat tekintetében – hamarosan feltöltésre kerülnek.

20150727

További igazolási hírek az első csapat háza tájáról: eldőlt, hogy Berki Péter szabadon igazolható lett – akinek ezúton is köszönjük a csapatért végzett eddigi munkáját és további sok sikert kívánunk pályafutásában! Újabb érkező a spanyol Ezequiel Calvente Criado – a teljes leigazolásához már csak néhány adminisztratív tennivaló van hátra. Üdvözöljük Békéscsabán és sérülésmentes, gólban gazdag szezont kívánunk!

Szintén lényeges tudnivaló, hogy a Csaba Centerben ideiglenesen felállított klubkártya kiváltó terminált még ezen a héten érhetik el – aztán visszaköltöztetjük az Előre székházba. Természetesen a klubkártyák kiváltása és a bérletek-, belépőjegyek értékesítése ezután is folyamatos marad – Ügyfélszolgálati Irodánk hétköznapokon 08:00 és 16:00 óra között várja az érdeklődőket!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Telt ház várható

Óvatosan, de szerénytelenség nélkül kimondhatjuk, hogy valószínűsíthetően a szokásos telt ház várható a vasárnapi DVSC elleni első osztályú, bajnoki nyitó meccsen a Kórház utcában. Az érdeklődés egyre csak nő és úgy érezzük, szurkolóink komolyan veszik az elővételes belépőjegy vásárlást. Amikor a rendszer is úgy akarja, a jegyek és a bérletek értékesítése jó ütemben halad. Sorban állás inkább a klubkártyák kiváltásánál fordulhat elő, ezért türelmüket kérjük – de ezt csak egyszer szükséges megtenni.

20150717_01

A “C” és “C1” szektorok szinte már teljesen megteltek, itt már csak néhány hely szabad. Az “A”, “B”, Tribün és Fedett lelátó szektorokban még van hely. Szombaton is már reggel 8 órától egészen este 6 óráig várjuk az érdeklődőket és ha továbbra is ilyen ütemben érkeznek, akkor a vasárnapi pénztár zárás vagy nyitás könnyen értelmét vesztheti. Köszönjük drukkereink türelmét és megértését, hiszen a nagy meleg ellenére is türelmesen és kitartóan várakoztak. Az megígérhetjük, hogy továbbra is megpróbálunk minden kérést és igényt teljesíteni.

További információ, hogy a vendég csapat szimpatizánsai is szép számmal képviseltetik magukat, így minden körülmény adott lesz a jó hangulathoz. Azt is elmondhatjuk, hogy vadonatúj büfékkel, bővített választékkal és megfelelő sebességű kiszolgálással várunk mindenkit. Az új eredményjelző is készen áll, a sajtó és VIP-rész komplett felújításon és bővítésen esett keresztül – a nagy érdeklődésre való tekintettel és az akkreditációk számából már látszik, hogy a régi kapacitás kevés lett volna. Kipróbáljuk az új hangrendszerünket és a hangosbemondó személye is megváltozik.

Egy szó, mint száz a stadion 95 százalékos készültségi fokban van és a mérkőzés előtti napon szinte már csak a “cicomázás” maradt hátra.

A mérkőzés kezdőrúgását egyébként az Előre legendás alakja, Váczi Zoltán végzi majd el, de további meglepetésekkel is szolgálunk majd.

Továbbra is arra biztatunk mindenkit, hogy éljen az elővételes vagy online belépőjegy vásárlási lehetőséggel, hiszen másképp nem tudnak majd bejutni a mérkőzésre!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Belépőjegy információ

Értesítjük kedves szurkolóinkat, hogy sikerült elhárítanunk a technikai akadályokat, így elindult a személyes- és online módon történő belépőjegy értékesítés. Két pénztárban, meghosszabbított nyitva tartással 08:00 és 18:00 óra között várunk minden érdeklődőt.

20150715_01

A bérlet értékesítés is folytatódik, így a korábban megrendelt és új bérletek is egyaránt átvehetők a Székház emeletén található Ügyfélszolgálati irodában. Kolléganőink itt is reggel nyolc órától várják a hét minden napján Önöket!

Az online belépőjegy rendelés a következő helyen érhető el:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/PlaceInfo/3031/Bekescsaba-1912-Elore

Az interneten történő rendeléssel kapcsolatos információ, hogy a klubkártya számának beírása után a rendszer egy úgynevezett négy számjegyű PIN-kódot kér, amely alap esetben az tulajdonos születési hónapja és napja.

Kérjük szurkolóinkat, hogy az ügymenet meggyorsítása érdekében lehetőség szerint felkészülten érkezzenek a pénztárakhoz:

– váráslás előtt nézzék meg a stadionban, hogy melyik szektorba, sorba és ülőhelyre igényelnek bérletet-belépőt,

– amennyiben klubkártya nélkül szeretnének belépőjegyet vásárolni, készítsék elő a személyazonosító okmányaikat,

– amennyiben nyugdíjas vagy diák jegyet, -bérletet igényelnek, készítsék elő igazoló okirataikat,

– több bérlet és/vagy belépőjegy vásárlásánál szükség van a többi személy irataira, klubkártyájára vagy annak számára is,

– felhívjuk figyelmüket, hogy pénztárainkban bármelyik első osztályú mérkőzésre tudunk belépőket biztosítani.

Figyelem! A Csaba Centerben található Előre Klubkártya kiváltási pont 2015. július 16-án 12:00 órától, munkaerő átcsoportosítás miatt ZÁRVA tart! A héten mindenféle ügyintézés kizárólag az Előre Székház első emeletén lehetséges. Nyitás: 2015. július 20. (hétfő) 10:00 órakor.

line_purple

Utánpótlás korú játékosaink úgynevezett technikai szezon belépőket kapnak, melyek önköltségi (500,- forintos) egységáron kerülnek kiállításra. Ennek feltétele a klubkártyák kiváltása. Kérjük Őket és edzőiket, hogy lehetőség szerint előre összegyűjtve a szükséges összeget és dokumentációt, szervezetten és együtt érkezzenek Ügyfélszolgálati Irodánkba és türelemmel várják ki a sorukat!

Dolgozóink ingyenes technikai belépőhöz jutnak, melyet péntek estig kézhez kell venniük. Kérjük, hogy szánják rá az időt!

20150715_02

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Bérlet-belépő árak

Bérletvásárlási segédlet

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. 2015. július 13-án (hétfőn) megkezdi a 2015/2016. évi szezon bérletek árusítását. Tekintettel arra, hogy teljesen új módszer szerint, számítógépes rendszerrel, pontos ülőhelyekre szóló, vonalkódos, névre szóló, plasztik kártyák kerülnek kiadásra – úgy gondoltuk, hogy az előzetes kérdések alapján megpróbáljuk összefoglalni a bérletekkel kapcsolatos tudnivalókat.

20150711_stadion

– bérleteket kizárólag Előre Klubkártyával lehet váltani
– csak személyesen lehetséges a vásárlás
– online rendelésre nincs lehetőség
– fizetés csak készpénzzel, a bérlet átvételének időpontjában
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető klubkártyáját
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.)
– nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10:00-18:00, szombaton 08:00-12:00 óra között
– a megváltott szezon tikettek az egész bajnokság, minimum 16 hazai mérkőzésére érvényesek (2015. 07. 01 – 2016. 06. 30.)
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosa használhatja
– gyermekeknek 6 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő
– diák/nyugdíjas bajnoki 9.500,- Ft
– felnőtt bajnoki 19.500,- Ft
– diák/nyugdíjas kombinált (Magyar Kupa is) 10.900,- Ft
– felnőtt kombinált (Magyar Kupa is) 22.500,- Ft- bérleteket
– a nemsokára induló stadion felújítás miatt – csak az “A”, “B”, “C” és “C1” szektorokba tudunk értékesíteni

line_purple

plakat_berlet_belepojegy_2015_2016_web

line_purple

Válaszható bérletes helyek

Sor
A
B
B
C
C
C1
151-18
141-171-1314-261-1213-25
131-181-1314-261-1213-25
121-181-3334-661-3132-441-18
111-151-3334-661-3132-441-18
101-171-3134-661-3132-441-18
91-181-3334-661-3132-441-18
81-181-3334-661-3132-441-18
71-181-3334-661-3132-441-18
61-151-3334-661-3132-441-18
51-181-3334-661-3132-441-18
41-181-3334-661-3132-441-18
31-181-3334-661-3132-441-18
21-181-3334-661-3132-441-18
11-181-3334-661-3132-441-18

line_purple

További információk:

http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/