Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó előtti idegenbeli mérkőzés következik az őszi szezonban, amikor 2023. november 12-én (vasárnap) 12:00 órától a fővárosban lépünk pályára a Vasas FC II. vendégeként.

Vasas FC II. - Békéscsaba 1912 Előre

Az előző fordulóban némileg megborult a papírforma – már amennyiben lehet ilyet mondani -, hiszen csapatunk “csak” döntetlent (2-2) ért el hazai pályán a Körösladánnyal szemben, viszont a másik favorit ESMTK kikapott (1-2) a következő ellenfelünktől a Vasas második csapatától. Ezért úgy alakult a dolog, hogy minimális mértékben, de mégis nőtt egy ponttal az előnyünk közvetlen riválisunkkal szemben. Az utolsó három mérkőzésből (Vasas II., Hódmezővásárhely és Cegléd) viszont ki kell még hozni a lehető legtöbbet, hogy nyugodtan mehessünk a szünetre és a téli felkészülés ne a matematikáról szóljon!

A lényeg azonban, hogy 12 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség birtokában, 37 ponttal továbbra is vezetjük a táblázatot és ez a forduló után sem változhat. A piros-kékek 14 forduló után 5-5 győzelem és döntetlen, 4 vereség, valamint 20 pontot gyűjtve abszolút a középmezőnyben, a nyolcadik helyen állnak. Mivel a hetedik és hatodik pozícióban a Pénzügyőr és a Monor szintén húsz bajnoki ponttal áll, így vendéglátóink számára igen fontos lenne a pontszerzés az előttünk álló vasárnap is. A fővárosi túra tehát egészen biztosan nem lesz fáklyásmenet, nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, de ezt már megszokhattuk. Relatíve korán indulunk vasárnap, 210 kilométer utazás, majd pontosan délben kell pályára lépni, úgyhogy bioritmus szempontjából nem biztos, hogy a legoptimálisabb a dolog.

Fotó: Seres Sándor

A két csapat egyébként ezen a szinten a 2007/2008-as idényben, valamint az elmúlt szezonban találkozhatott – amennyiben részünkről az első- és második csapatunkat is számításba vesszük -, és összességében három fővárosi győzelem mellett, mindössze egyetlen döntetlent olvashatunk ki a számokból. Utoljára 2023. április 9-én találkoztunk velük, amikor gólnélküli döntetlennel zárult a mérkőzés a Kórház utcában. Mindenki tudja, hogy a statisztikákra mérsékelten illik támaszkodni, de ettől függetlenül van mit kozmetikáznunk az egymás elleni mérlegen, ezért a cél természetesen továbbra is a győzelem – el kell hoznunk a pontokat a fővárosból is! Ezért természetesen mindenki mindent meg fog tenni, még akkor is ha az erőforrásokat bizonyos mértékben meg is kell osztani, hiszen második csapatunk szombaton Nagyszénáson lép pályára. Ugyanez vonatkozik egyébként ellenfelünkre is, hiszen első csapatunk vasárnap Szombathelyen szerepel és a feljutást jelentő pozíciókért vívott harcban egyáltalán nem mindegy milyen összeállításban tudnak harcba szállni, ezért jó eséllyel minimális eséllyel számíthatunk esetleges visszajátszókra a harmadosztályú mérkőzésen. A 2022/2023-as szezonban a Vasas második együttese húszból a tizennegyedik helyen végzett a Keleti-csoportban, tehát jelenlegi helyzetük mindenképpen javuló tendenciát mutat. Utolsó három mérkőzésük egy döntetlen, valamint két győzelem, tehát az őszi szezon végére összeállni látszanak, úgyhogy minden előjel szerint nagy csata és kemény mérkőzés elé nézünk.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II. 0-0 (0-0)

Fotó: Seres Sándor

Keretük a 16 éves korú ifistáktól kezdve, egészen a 32 éves kort elérő tapasztalt visszajátszókból is merít, de a tendencia főképp a fiatal játékosok szerepeltetése, hiszen a lényeg az lenne, hogy jelenlegi másodosztályú csapatuk számára minél több saját nevelésű labdarúgót tudjanak “kitermelni”. Így aztán szerzeményeik jó része saját akadémiájukról került ki, ahol sok igen tehetséges fiatal pallérozódik. Érkeztek: Molnár Zsombor (Újpest II.), Farkas Botond Gergő (Békéscsaba 1912 Előre), Kalmár Dániel Attila (Vasas Kubala Akadémia), Kiszely Dávid Márk (Vasas Kubala Akadémia), Feledy Balázs (Budapest Honvéd-MFA II.), Bakti Balázs (Budafok), Barkóczi Barnabás (Vasas Kubala Akadémia), Szabó Levente (Vasas Kubala Akadémia), Papp Csongor (ZTE), Bánfalvi Gergő (Vasas Kubala Akadémia), Mamusits Patrik (Vasas Kubala Akadémia), Márta Levente (Vasas Kubala Akadémia), Lukács Máté (Vasas Kubala Akadémia), Urbantsok Bálint (Vasas Kubala Akadémia), Rideg Bálint Vince (Újpest II.), Borgula Máté (Vasas Kubala Akadémia), Balázs Olivér (Vasas Kubala Akadémia), Pállai Barnabás (Vasas Kubala Akadémia), Ivanics László Máté (Vasas Kubala Akadémia), Rehó Bálint Brúnó (Vasas Kubala Akadémia), Maier Merse (Aramis SE), Kovács Patrik Márk (Vasas Kubala Akadémia), Almeida Milán Attila (Vasas Kubala Akadémia), Mikolay Timóteus János (ETO Akadémia), Ardai Attila (Vasas Kubala Akadémia), Kovács Krisztián (Vasas Kubala Akadémia), Laudán Csongor (Vasas Kubala Akadémia), Hős Zsombor (Vasas Kubala Akadémia). Látható tehát, hogy merítési lehetőség és versenyhelyzet bőven van, tehát létszámra és jó eséllyel minőségre is egyben lesznek!

Csató Sándor: – Még az akadémiai munkánk során volt szerencsénk megismerni következő ellenfelünket. Fiatal, képzett társaság egy-két rutinos játékossal, illetve az első csapatban kevesebb lehetőséghez jutó labdarúgóval kiegészítve. Harcos, agresszív lendületes csapatról van szó, melyet biztosan feldobott az erzsébeti siker. Nyilván ellenünk is a maximumot fogja nyújtani, ahogyan azt megszokhattuk már az ősz során. Sajnos az utóbbi hetekben némileg szenvedős meccseket játszunk, jó lenne végre egy könnyebb menet, hiszen nehéz párharcaink vannak még hátra. Ugyanakkor dicséretes és a csapat tartását mutatja, hogy a kifejezetten jól felkészített Körösladány ellen is fel tudott állni kétgólos hátrányból. Amiből továbbra sem szeretnénk engedni, az a harcos, domináló játék, ami reményeink szerint hatékonyabb befejezésekkel társul és győzelemhez segít bennünket vasárnap. Kisebb sérülések és betegségek befolyásolták a heti munkát, de bízunk benne, hogy ezen nem múlik a jó szereplés.

Színes lapok miatt egyik csapat sem szenved hátrányt ebben a fordulóban. Veszélyeztetett helyzetben, azaz négy sárga cédulával bírnak: Molnár Csaba Milán (Vasas), Albert István (Békéscsaba 1912 Előre), Futó Zsombor (Békéscsaba 1912 Előre), valamint Vólent Roland (Békéscsaba 1912 Előre) is. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Varga Donátnak és Molnár Csaba Milánnak, akik ketten együtt hét alkalommal találtak be ellenfeleik kapujába. Ismerősként üdvözölhetjük Farkas Botond Gergőt, aki az előző idényben még Békéscsabán próbálta visszaépíteni magát korábbi sérüléséből. A Békéscsaba utazókeretének összeállítását kisebb sérülések és betegségek is nehezítik, de mindentől függetlenül minden poszton megleszünk vasárnapra.

A Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Iványi Gábort, segítőiként Kondákor Trisztánt és Aczél Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1999-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még sohasem találkoztunk. Pályafutása során eddig 279 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 15. fordulóját november 12-án (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Martfűi LSE, 12:00 órától Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre, 13:00 órától Körösladányi MSK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Monor SE – Budapest Honvéd-MFA II., Pénzügyőr SE – Meton-FC Dabas SE, Ceglédi VSE – BKV Előre , Hódmezővásárhelyi FC – ESMTK, valamint Szolnoki MÁV FC – Füzesgyarmati SK párosításokban rendezik meg.

A Békéscsaba 1912 Előre 37 bajnoki pont birtokában vezeti a táblázatot, öt ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Időnként érdemes egy pillantást vetni a többi csoportra is, hiszen az esetleges rájátszásra onnan kapunk majd ellenfelet. Az Észak-Keleti brigádot az eddig még veretlen Putnok (38 pont) vezeti, az Észak-Nyugati csoport első két pozíciójában a 30-30 bajnoki egységet gyűjtő Veszprém és Tatabánya áll, a Dél-Nyugati részen pedig az Iváncsa (37 pont) vezet, a még szintén veretlen Szentlőrinc (36 pont) előtt. Hát, nem lesz egyszerű a vége, az biztos…

Az előrejelzés szerint Budapest térségében derült időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +11 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 12-én (vasárnap) 16 óra 13 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=hcZfVAhJdxE

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

A 2014/2015-ös másodosztályú bajnokságban elegendő volt a 18 győzelemmel, 7 döntetlennel és 5 vereséggel összegyűjtött 61 bajnoki pont az ezüstéremhez. Az idén ugyanennyi egység, a kiegyenlített, húszcsapatos bajnokságban jelen pillanatban az ötödik helyre pozicionálja csapatunkat és ebből a helyzetből várhatjuk az utolsó két felvonást.

A feljutásért folytatott harcból már kiszálltunk, így csapatunk egyetlen célja a közönség kiszolgálása és az Előréhez méltó búcsú maradt az idei szezontól. Két mérkőzés van hátra (Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC és Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre), így a szerezhető hat ponttal matematikailag a bronzérem még elcsíphető – bár ehhez az előttünk állóknak (Kisvárda – 66 pont, Soroksár – 64 pont) is hibázniuk kell. A szakmai stáb múlt hétvégi nyilatkozataiból is kiderül, hogy már most megpróbál előre gondolkozni és a következő szezonra koncentrálva úgy dolgozni, hogy a 2017/2018-as idényt ütőképesen tudjuk kezdeni.

Következő ellenfelünk, a Dorogi FC furcsa módon – meg sem várva a bajnokság végét – néhány napja bejelentette, hogy Németh Szabolcs vezetőedző a Sopron csapatához távozik és helyét 2017. július 1-től Simon Imre szakmai vezető veszi át. A Komárom-Esztergom megyeiek az egész szezon folyamán stabil középcsapat benyomását keltették és célkitűzéseik valószínűsíthetően szinkronban is lehetnek az elért eredménnyel. A dorogi egylet 36 lejátszott mérkőzés után 14 győzelem, 8 döntetlen és 14 vereség birtokában, 50 ponttal várja a viharsarki túrát. Számukra sem mindegy a Békéscsaba, valamint a SZEOL elleni mérkőzésük eredménye, hiszen a 7-10. helyet elfoglaló csapatok (ZTE, Szeged 2011, Dorog, Mosonmagyaróvár) között mindössze 3 pontnyi a különbség. A közép-dunántúliak tavasszal 8 győzelmet, 3 döntetlent, valamint 4 vereséget tudhatnak magukénak és produkáltak egy figyelemre méltó nyolc mérkőzésen keresztül tartó veretlenségi szériát. Maguk alá gyűrték a Nyíregyházát, a Balmazújvárost, csupán 1-1 góllal kaptak ki a Soroksártól és a Puskás Akadémiától, így a számok tekintetében is jól érzékelhető a szervezett és koncentrált védekezés eredménye. A legnagyobb arányú győzelmüket a 2016/2017-es szezonban a Mosonmagyaróvár ellen érték el, amikor 2017. március 12-én, 0-4 arányban hozták el vendéglátóiktól a három pontot. A legutóbbi fordulóban a továbbra is gyengélkedő Sopront, hazai pályán 2-0 arányban sikerült pont nélkül hazaküldeniük. Következő vendégeink keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Medgyes Zoltán Henriknek, aki fiatal kora (21 év) ellenére már 7 találatnál jár, csakúgy mint Simon Attilának (34 év), aki ugyancsak 7 góllal járult hozzá a klub eredményeihez.

A két együttes egymás elleni múltjáról nem nagyon beszélhetünk, hiszen mindössze egyszer 2016. november 27-én, a 18. fordulóban találkoztunk. Akkor Nagy István duplájával (16. és 42. perc) 0-2 arányú békéscsabai siker született, amivel jelen esetben is kiegyeznénk. A kezdő névsor összeállítását kisebb-nagyobb sérülések és eltiltás is nehezíti, hiszen Gyurján Bence sérülése már nem teszi lehetővé, hogy ebben a szezonban pályára léphessen, Kelemen Dávid pedig összegyűlt 5 sárga cédulájának és sérülésének köszönhetően ezúttal csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket.

A bajnoki cím sorsa az előző fordulóban eldőlt, hiszen a Puskás Akadémiának egyetlen pont megszerzése is elég volt ahhoz, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert és biztosítsa jövőbeni első osztályú tagságát. A második feljutó pozíció megszerzéséért azonban továbbra is a Balmazújváros (67 pont), Kisvárda (66 pont) és a Soroksár SC (64 pont) versenyez. A párosítások és az élboly állása azért előre vetíthet néhány kombinációs lehetőséget, azaz szempontjukból akár még izgalmasan is alakulhat a végkifejlet. Az azonban biztos, hogy amennyiben a Balmazújváros három ponttal tud Felcsútról távozni, a Kisvárda kikap hazai pályán a Ceglédtől és a Soroksár döntetlennél jobb eredményt nem ér el, akkor a második feljutó kiléte is eldőlhet a fordulóban. A sors keze viszont kacifántosabb megoldásokra is képes, ráadásul számunkra sem közömbös a többi mérkőzés eredménye, hiszen az esetleges bronzérem szerencsés esetben még elérhető – azt pedig mindentől függetlenül ki lehet tenni a vitrinbe.

Boér Gábor: – Mindig maximalista embernek vallottam magam és próbálom a csapatnál is elérni azt, hogy ne egy bizonyos cél eléréséről beszéljen mindenki az öltözőben, hanem a következő, előttünk álló feladatot próbáljuk meg teljesíteni – miszerint vagy a bronzérmet szerezzük meg, vagy a jövőt építsük, vagy egyáltalán a becsületünk és a mutatott játékunk essen olyan megítélés alá, amelyre mindig és mindenkor büszkék lehetünk. Ennek szellemében készülünk a héten is. Hozzátartozik a dolgokhoz, hogy a regnálásom alatt összesen egy olyan hét volt, amely rosszul sikerült. Sajnos ebben az időszakban lejátszott három mérkőzés miatt kerültünk távol a feljutást jelentő pozícióktól – azért fáj ezt kimondani -, hiszen egy ideje már együtt dolgozunk és egyetlen ilyen hét mindent le tud rombolni egy pillanat alatt. Ettől függetlenül ez egy összetettebb kérdés és lehet, hogy a korábbi időszak történései is közrejátszottak abban, hogy így alakultak a dolgok. De, nem is szeretnék ezek után ezzel foglalkozni, kizárólag előre tekintünk és csak pozitívan akarunk majd az új szezonnak nekivágni. A jövőnk szempontjából nagyon fontos, hogy a szemlélet az öltőzőben, a klub háza táján és a lelátókon továbbra is megfelelő irányban haladjon. Remélem, hogy szurkolóink is látnak és éreznek pozitív dolgokat és nem csak azt, hogy most elúszott a feljutás. Azt mindenkinek meg kell értenie és el kell hinnie, hogy nagyon nehéz teljesíteni egy ilyen célt, és ez a csapat igenis akarta a feljutást, de valami nem volt teljes és ezt szeretnénk megtalálni, kiküszöbölni a nyár folyamán, hogy teljesen rendben legyen minden. Gyurján továbbra is sérült, de Kelemenre sem számíthatok eltiltása, illetve sérülése miatt sem. Az biztos, hogy a hétvégén már úgy néz ki majd a csapat, hogy elsősorban azok kapnak szerepet, akikre a jövőben is számítunk. Vannak olyan játékosok, akiknek lejár a szerződése, velük nagy valószínűséggel nem fogunk majd hosszabbítani – de részleteket egyelőre még nem mondhatok. Megkezdődtek a tárgyalások a távozók pótlására és már a mai napon is volt egy próbázónk. Mindenképpen csak olyan labdarúgókat szeretnénk igazolni, akik mind minőségben, mind pedig személyiségben is beleillenek a jövő évi elképzeléseinkbe. Bármilyen egység, bármilyen közeg legyen Békéscsabán, mindig az a legfontosabb, hogy az aktuális csapat ott lehessen az élmezőnyben. Ezt jövőre is szeretnénk célként kitűzni és mindenképpen harcolni akarunk a feljutó helyekért. Tudjuk, hogy a keret a cél elérése érdekében erősítésre szorul, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a csapat magja nagyon erős és értékes játékosokból áll. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal sem, hogy Bagi Istvánnak ez lesz Békéscsabán a búcsúmérkőzése, hiszen a szezon végén Győrbe igazol. Ő az egyik olyan labdarúgó, aki nagyon sokat tett a klubért és akinek nagyon sokat köszönhet az Előre. Köszönjük Pista! Természetesen a továbbiakban is lesznek még olyan helyek az öltözőnkben, melyek gazdát fognak váltani.

Németh Szabolcs: – Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztunk, hogy fejlődjön a csapatjátékunk és az utolsó két fordulóban is koncentráltnak kell maradnunk. Legalább  négy csapat küzd, hogy bekerüljön az első tízbe és hihetetlenül szoros a mezőny. Bízom játékosaimban, hogy Békéscsabáról három ponttal érkezünk majd haza!

A Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2016. március 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 0-2 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 588 sárga- és 52 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Berényi Ákost és Szvetnyik Bencét jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 37. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. május 28-án (vasárnap): 18:00 órától Kozármisleny – Soroksár, Szolnok – Budaörs, Kisvárda – Cegléd, Sopron – Szeged 2011, Békéscsaba – Dorog, SZEOL – Nyíregyháza, Cigánd – Siófok, Csákvár – Mosonmagyaróvár, Vác – ZTE, valamint 19:00 órától Puskás Akadémia – Balmazújváros párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Békéscsaba térségében derült ég, 26 Celsius fokos maximális hőmérséklet és magas UV-B sugárzás várható. A Nap 2017. május 28-án 20 óra 30 perckor nyugszik.

Továbbra is számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen a szezon utolsó hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Körösladányi MSK

Az őszi idény utolsó előtti hazai mérkőzésével folytatódik a bajnokság csapatunk számára, így 2023. november 5-én (vasárnap) 13:00 órától a Körösladányt fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Körösladányi MSK

Vármegyei rangadó a 14. fordulóban, ezzel együtt az őszi szezon hajrájához értünk, hiszen mindössze négy tétmérkőzés maradt hátra a 2023-as esztendőből. A hivatalos menetrend szerint az idény 2023. november 18-án a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli mérkőzéssel zárul, de november 26-án az előttünk álló tavaszról előrehozott, Cegléd elleni hazai mérkőzéssel fejezzük be az évet. A Békés vármegyei rangadó elnevezés pedig ezúttal abszolút helytálló, bár ezt a szót már indokolatlanul alkalmazzák bármilyen más mérkőzésre is, most viszont a dél-keleti csoport két élcsapata vív meg az újabb pontokért.

Következő vendégünk tizenhárom lejátszott mérkőzés után, 9 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség és 28 pont birtokában a bronzérmes pozícióból várja a békéscsabai túrát. Lemaradásuk hozzánk képest nyolc, míg a második ESMTK együtteséhez viszonyítva négy, így a forduló eredményeitől függetlenül üldözőink nem tudnak most feljebb lépni. A Ladány számára azonban lényeges lenne az újabb pont, de inkább pontok begyűjtése, mert a negyedik helyen álló Hódmezővásárhely mindössze egyetlen bajnoki egységgel marad le tőlük. A Vásárhely a fővárosban vendégszerepel a BKV Előrénél, így a papírforma szerint minden esélyük megvan a győzelemre. Ebben az esetben, na meg akkor, ha a Körösladány vereséggel zár vasárnap, akár a dobogóra is felléphetnek. A kék-fehérek vereségből érkeznek (Körösladányi MSK – ESMTK 1-2), míg csapatunk a Szegedről (1-2) elhozott újabb három ponttal folytatni tudta az újrakezdett győzelmi sorozatát.

Békéscsaba 1912 Előre - Körösladányi MSK 1-1 (0-0)

Gólok szempontjából egyik mérkőző félnek sincsenek gondjai, így az eddig szerzett 39 csabai és 30 ladányi találat mindenképpen jó előjel a mérkőzés várható élvezeti értékével kapcsolatban. A hazai pályán nyújtott teljesítményeket feldolgozó táblázaton a Békéscsaba a második helyen áll, de vendégeink idegenbeli teljesítménye is hasonló magasságokban jár, egyszóval gyakorlatilag mindhárom kimenetel egyenlő eséllyel bír, bár a szívünk azért inkább lila-fehér sikerre áhítozik. A két együttes közös múltja inkább a megyei szintre korlátozódik, a harmadosztályban mindössze kétszer, 2022. november 19-én és 2023. május 14-én találkoztunk, melyeken felváltva tudtak győzni a csapatok, így a mérleg egyelőre teljesen kiegyenlített.

Négy-négy sárga cédulája miatt Futó és Albert van veszélyeztetett helyzetben, míg vendégeinknél Zelenyánszki Lászlót az előző mérkőzés 42. percében piros lappal kiállították, így az automatikus eltiltás sorsára jutott. Keretükben számos ismerőssel találkozhatunk, hiszen játékosaik jó része korábban Békéscsabán is szerepelt, így Harman József Ákos, Wéber László, Csicsely János, Malkócs Marcell Milán, Pusztai András, Krajcsó Krisztián, Kisari Tibor, Jánovszki László, Talpalló Norbert Lajos, Sztankó László Márk, Raducu Consantin Sorin, Rajsli Tamás, Farkas János, Jakab Gábor, Selmeczi-Tóth András és Ruzsa Zoltán is vagy a felnőtt, vagy utánpótlás csapataink tagjai voltak, tehát gyakorlatilag már egy komplett csapatra való játékost adtunk.

Békéscsaba 1912 Előre - Körösladányi MSK 1-1 (0-0)

Ekker Attila: – Fontos lett volna az eredményesség az ESMTK ellen és a meccs képe alapján mindenképpen többet érdemeltünk volna, hiszen jól fociztunk, valamint emberhátrányban is vezetést tudtunk szerezni. Az előttünk álló hétvége viszont remek alkalmat teremt arra, hogy ezt a bakit javítsuk. Kétségtelen, hogy az Előre a bajnoki cím első számú várományosa, ehhez a háttere és az adottsága is megvan. Nekünk viszont vannak olyan kvalitásaink, hogy mindenki ellen győzelmi eséllyel futhatunk ki, amit a csapat bizonyított az idény során. Ennek szellemében állunk bele az előttünk álló mérkőzésbe és próbálunk belőle a lehető legtöbbet kihozni, hogy változatlanul a szűk élmezőnyhöz tartozhassunk. Ezúttal is öt-hat hiányzóval számolunk, de számunkra ez már nem újdonság. Eddig is megoldottuk a hiányzóink pótlását, most is ezen leszünk. Izgatottan és felfokozott hangulatban várjuk a rangadót, biztosak vagyunk benne, hogy sok ladányi szurkoló elkísér majd bennünket.

Csató Sándor: – Egy megyei rangadó természetesen mindig más, mint a többi meccs. Mindkét csapat megkülönböztetett figyelemmel végzi majd a dolgát, ebben biztos vagyok. Tiszteletet és figyelmet érdemel ellenfelünk szereplése, akik pedig Békéscsabáról kerültek el, nyilván extra motivációval lépnek majd pályára, ettől függetlenül meg kell nyernünk a rangadót is. Vezetjük a bajnokságot négy ponttal, jó a hangulat az öltözőben, de a megfelelő feszültség azért érződik. Vélhetően több néző lesz a megszokottnál, ezért mindenképpen jó hangulatú meccsre számítok. Szerencsére a tartósan maródi játékosokon kívül nem lesz hiányzónk, mindenki más rendelkezésünkre áll.

Békéscsaba 1912 Előre – Körösladányi MSK mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Gábor Pétert, segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival 2023. október 8-án, a BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.085 sárga- és 121 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 14. fordulóját november 4-én (szombat) 13:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Szolnoki MÁV FC, november 5-én (vasárnap) 11:00 órától Budapest-Honvéd-MFA II. – Pénzügyőr SE, 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Körösladányi MSK, ESMTK – Vasas FC II., BKV Előre – Hódmezővásárhelyi FC, Meton-FC Dabas SE – Ceglédi VSE, Martfűi LSE – Monor SE, valamint Füzesgyarmati SK – Kecskeméti TE 1911 II. párosításokban rendezik meg.

Harminchat bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, négy ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Szolnok (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd. (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Friss hír a dél-keleti csoportból, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. csapatánál vendégszereplésünket és győzelmünket (1-2) követően vezetőedző váltásra került sor, így Andorka Pétert Bilics Igor váltja a kispadon.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében újabb hidegfront érkezése várható, akár zivatarok kialakulására is jó esély mutatkozik, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig mindössze +17 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 5-én (vasárnap) 16 óra 22 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=F5GKXyGVQYE

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre

Első az utolsó ellen, összegezhetnénk néhány szóban a 2023. október 29-én (vasárnap) 11:00 órától megrendezendő Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzést.

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. - Békéscsaba 1912 Előre

Furcsa, ugyanakkor a helyzettől függetlenül nem annyira felemelő érzés ismét a Szent Gellért Fórumba utazni, hiszen 2022. szeptember 4-én még körülbelül 3.000 ember előtt, még a másodosztályban léptünk pályára (Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 3-3). Egyelőre be kell érnünk a jelenlegi helyzettel és nyilván közel sem látogatnak majd ki annyian, mint egy osztállyal feljebb, de úgy kell felfogni a dolgot, hogy hozni kell a kötelezőt, begyűjteni az újabb három pontot és ezzel megint egy lépést tenni a visszajutás felé. Nyilvánvalóan mindenki vendég győzelmet vár, viszont talán éppen ezért ez korántsem olyan egyszerű. Első csapatuk aznap a fővárosban vendégszerepel és a Soroksár ellen nyilván idegenben is győzelemre játszanak majd, tehát jó eséllyel második csapatuknak szinte saját erőből kell megpróbálni a csabai henger forgási sebességét csökkenteni. A szegedi második csapat kerete igen fiatal, hiszen gyakorlatilag utánpótlásuk adja a csapat magját, kiegészülve természetesen néhány igen tapasztalt, harminc év feletti játékossal. Tavaly még a Csongrád-Csanád Megyei (akkor még így hívták) I. osztályban pallérozódtak és a 22 fordulós bajnokságot majdnem hibátlanul, 20 győzelem és 2 döntetlen birtokában – tehát vereség nélkül – nyerték meg, kiharcolva ezáltal a felfelé történő osztályváltás lehetőségét. A lehetőséggel élni is tudtak, illetve akartak, így aztán gyakorlatilag első alkalommal szerepelhet második együttesük egy NB-s bajnokságban. A feladat viszont egyelőre meghaladja erejüket, hiszen mindössze egyetlen győzelem, három döntetlen és nyolc vereség birtokában, hat bajnoki ponttal az utolsó (16.) pozícióban állnak. Három vereségből érkeznek, tehát továbbra is vacak sorozatban vannak, egyetlen sikerüket (4-2) a Füzesgyarmattal szemben érték el szeptember 9-én. A két együttes közös statisztikája most kezdődik majd ezen a szinten. A korábbi, illetve más bajnokságok előzményeit pedig már számtalanszor olvashatták nálunk, így figyelmükbe ajánljuk korábbi beharangozóink egyikét, melyben a meccstörténelemre is részletesen kitértünk.

A szegedi második számú egylet nem merült bele túlságosan a nyári igazolásokba, hiszen általában megpróbálnak a saját utánpótlásukból meríteni. Érkeztek: Huszka Bendegúz (Jánoshalma), Nagy Dániel (PMFC), Szalontai Bálint (Baja), Milencovici Nemania (Szeged 2011), Fábiánkovits István (Budapest Honvéd), Nagy Zétény Martin (Újpest FC), Radics Márton (DVTK), Magyar Zsolt János (Csákvár), Pataki Zoltán (Mosonmagyaróvár). Ismerős lehet számunkra Tóth Péter neve, aki korábban Békéscsabán is szerepelt. Ügyeletes gólfelelőst nem lehet nevesíteni, hiszen összességében kilenc gólt szereztek, viszont kétszer ennyit (18) kaptak.

Csapatunk a Szolnok ellen (3-2) ismét megmutatta, hogy van benne spiritusz és kitartás, nem ijedtünk meg a hátránytól, fel tudtunk állni és megfordítottuk a mérkőzést, amely mindenképpen megsüvegelendő. A kérdés viszont az, hogy miért csináljuk magunknak a problémát, az izgalmat, a feszültséget?! Nem lenne egyszerűbb már az elejétől fogva teljes koncentrációval működni a pályán és nem hagyni az ellenfelet kibontakozni, növelve az önbizalmukat úgy, hogy a végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a találkozót?! Ezen kell dolgozunk és nem félvállról véve a szituációkat, az első perctől kezdve maximális erőbedobással szükséges fociznunk, hogy az ellenfeleknek eszébe sem juthasson a győzelem! Ha ez is menni fog és más, előre nem látható körülmények nem szólnak közbe, akkor nem lehet vita tárgya a bajnoki cím!

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (1-0)

Albert István és Vólent Roland az előző meccsen letöltötte eltiltását, így a huzamosabb ideje sérülteken kívül nagyjából mindenki rendelkezésre áll a hétvégén. Az utazók névsorát Vármegyei I. osztályú csapatunk szombatra előrehozott és pályaválasztói jogcserén átesett mérkőzése (Szarvasi FC 1905 – Békéscsaba 1912 Előre II.) módosíthatja még minimális mértékben, de nem gondolnánk, hogy ez generálisan befolyásolhatná harmadosztályú csapatunk teljesítőképességét.

Csató Sándor: – Aktuális ellenfelünk sok fiatallal áll fel, gyakorlatilag önálló kerettel dolgozik, ami szimpatikus. A szereplése egyelőre nem társul eredményekkel, de az irányvonal mindenképpen jó. Figyelemre méltó, hogy szoros meccseket játszanak, nem kapnak túl sok gólt, szép lassan felveszik tehát ezt a ritmust. Egyértelműen győzni megyünk, bízunk benne, hogy sikerül majd feltörnünk őket és az idény utolsó öt meccsén is megfelelő szinten tudunk majd teljesíteni. Fontos időszak ellőtt állunk, most jönnek azok a rangadók, amelyek akár a tavaszi idényt is megkönnyíthetik. Szerencsére hozzávetőleg mindenki hadra fogható, a heti feladatokat maradéktalanul elvégeztük és nagyon kellett a Szolnok elleni siker ahhoz, hogy helyreálljon a lelkivilágunk.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Práth Dávidot, segítőiként Gordos Árpád Mihályt és Vad Anitát akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2022. november 27-én, a DEAC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 244 sárga- és 8 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 13. fordulóját október 28-án (szombat) 13:00 órától Pénzügyőr – Martfűi LSEoktóber 29-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC II. – BKV Előre, 13:00 órától Körösladányi MSK – ESMTK, Monor SE – Füzesgyarmati SK, Ceglédi VSE – Budapest Honvéd-MFA II., Hódmezővásárhelyi FC – Meton-FC Dabas SE, valamint Szolnoki MÁV FC – Kecskeméti TE 1901 II. párosításokban rendezik meg.

A forduló rangadójaként talán a Körösladány – ESMTK meccset kiálthatjuk ki, melyen igazából egy döntetlen eredmény lehetne számunkra a legkedvezőbb. De annyi mindenképpen bizonyos, hogy két üldözőnk egymástól vehet el pontokat, melyek hiányozhatnak majd számukra a végelszámolásnál.

A Békéscsaba 1912 Előre 33 bajnoki pont birtokában vezeti a táblázatot, négy ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Budapest Honvéd-MFA II. (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Szeged térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. október 29-én (vasárnap) már 16 óra 33 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=YW0yQCaxrnI

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Igazi nyalánkságként és mindig rangadóként tekinthetünk a soron következő Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésre, hiszen a két mérkőző fél valamilyen szinten ezer szállal, oda-vissza kötődik egymáshoz.

Gondoljunk csak a nyírségiek új szakvezetőjére, Dajka Lászlóra – aki évekkel ezelőtt többször is dolgozott már Békéscsabán. A Szpari keretét szemlélve megemlíthetnénk Rubus Tamást vagy Szokol Zsoltot, akik csabai nevelésűek. Visszafelé nézve is több kapcsolódási pontot fedezhetünk fel, hiszen Gyurján Bence a Nyírsuliban nevelkedett, Urbin Péter, Spitzmüller István és Máthé Gábor is játszott piros-kékben, Hrabina Alexre pedig mindkettő igaz. Mindenképpen szóvá kell tenni a két szurkolótábor baráti viszonyát is, hiszen két Spartacus csapat szimpatizánsai rendszeresen sportszerű, igazi futball hangulatot teremtenek az egymás elleni mérkőzéseken. A mérkőző felek az utóbbi 13 évben szép számmal találkozhattak egymással – bár a statisztika piros-kék dominanciát mutat, a 2016. november 20-án lejátszott, 17. fordulóban 3-0 arányban magabiztosan győztük le következő vendéglátónkat. A jelen pillanatban 13. helyen álló szabolcsiak, akik 13 győzelem, 6 döntetlen, valamint 16 vereség után, a fennmaradó három fordulóban még igencsak kozmetikázhatnak mérlegükön, 2004 óta nyolc alkalommal tudták ellenünk győztesen elhagyni a pályát. A számokból hat döntetlen, valamint két csabai győzelem is kiolvasható és a nézők szempontjából az sem elhanyagolható adat, hogy kivétel nélkül minden eddigi mérkőzésen esett gól. A két résztvevő fél egymáshoz képest nyolc bajnoki pozíció és 15 pont különbséggel szerepel a tabellán, így az erőviszonyok ebből a szempontból jelentősnek tűnnek, de a meccs végeredményét megtippelni egyáltalán nem egyszerű feladat. A fogadási odds-ok is kiegyenlítettnek tűnnek, hiszen a hazai győzelemre 2.45-ös, döntetlenre 2.95-ös, vendég sikerre pedig 2.50-es szorzót aposztrofálnak.

A fordulóban egy feljutó sorsa már biztosan eldőlhet, amennyiben a Puskás Akadémia legalább egy pontot szerez – amire igen jó esélye adódik a 18. helyezett Cegléd otthonában. A további feljutó sorsa azonban még továbbra is kérdéses, hiszen a 2-4. helyen álló együttesek mindössze egy pontnyi különbséggel várják a 36. forduló történéseit. Matematikai esélye még csapatunknak is maradt, de ennek megvalósulásához igen kedvező csillagállásnak kell bekövetkeznie.

Az Előre heti programja a hétfői regenerációs tréninggel indult, melyet kedden pihenőnap követett. Szerdán délután viszont már újból teljes erőbedobással edzett a csapat. Csütörtökre két foglalkozást és videózást írt elő a szakmai stáb, míg pénteken délelőtt újra pályás edzéssel folytatódott a program. A szombat délutáni gyakorlást élőben közvetítjük, a vasárnapi ebéd után pedig útra kel csapatunk. A jövő héten több protokolláris kötelezettségnek is eleget teszünk, hiszen május 23-án (kedden) egy kedves meghívásra érkezünk a Békéscsabai Kolbászklubba, május 26-án (pénteken) pedig a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium gyermeknapi programján vesz részt csapatunk.

A vendéglátók keretében, a Sopron elleni mérkőzés folyamán Takács Tamás orrcsonttörést szenvedett, így pályára lépése bizonytalan. Más sérült vagy eltiltott nem hátráltatja a kezdő összeállítás meghatározását. Érdemes kiemelt figyelmet szentelni Rudolf Gergelynek, aki a Szpari házi góllövőlistáját nyolc találattal vezeti.

Dajka László: A Békéscsaba ellen mindig nagy mérkőzéseket játszunk, de hasonlóan készülünk most is, mint bármelyik másik találkozóra. Hazai pályán elkezdtünk egy jó sorozatot, ezt szeretnénk folytatni, szeretnénk örömet szerezni a szurkolóknak. Ezzel együtt a nézők megértését is kérem, mert elkezdjük a jövőt is tervezni, és 3-4 játékos kapcsán mind a vezetőségnek döntenie kell, mind nekem szakmai véleményt kell mondanom, így azok kapnak lehetőséget, akik kevesebbet szerepeltek. A Békéscsaba ellen még ez kevésbé lesz jellemző, de az utolsó két találkozón már így lesz. Ami a keretet illeti, Tisza Tibornak volt egy betegsége de már túl van rajta, Máté Péternek a lágyéki izomnál van sérülése, de megpróbáljuk összedrótozni – mondta Dajka László vezetőedző. 

Boér Gábor: – Tudjuk, hogy a Nyíregyházának sokkal komolyabb céljai voltak a bajnokság elején – legalábbis az igazolások és az előzetes várakozások ezt vetítették előre – de valamiért nem úgy sikerültek a dolgaik, ahogy szerették volna és kétszer is edzőt váltottak. A második után, azt lehet mondani, hogy talán jobb periódusban vannak – eltekintve a két úgymond, vállalható vereségtől. Szempontunkból továbbra is az a leglényegesebb, hogy csak magunkkal foglalkozzunk és ismét előre tudjunk lépni játékban és mentálisan. Nagyon fontos számunkra a szezon utolsó három mérkőzése, hogy megfelelőképpen tudjuk lezárni ezt a bajnokságot és jó helyen tudjunk végezni. Reálisan nézve, van még esélyünk előrébb lépni a táblázaton – ehhez mindenképpen arra van szükség, hogy hozzuk a saját meccseinket és begyűjtsük a három pontokat. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen jó játékosállománnyal rendelkező csapathoz látogatunk, akiknek az utóbbi néhány fordulóban a játéka is sokat javult. Sokkal offenzívabb futballt játszanak és több gólt is szereztek, mint a bajnokság korábbi szakaszában. Sérültek terén Gyurján Bence maródi, aki izomszakadást szenvedett és úgy néz ki, hogy legfeljebb az utolsó mérkőzésre tud majd teljesen felépülni. Mellette Gránicz Patriknak lett kardiológiai problémája, amely remélhetőleg csak egy kisebb ritmuszavar. Hrabina Alex is sérüléssel bajlódott a héten, de szerintem a jövő héten már ismét teljes értékű munkát tud végezni. Rajtuk kívül más sérültünk vagy eltiltottunk nincs. Az előző mérkőzés természetesen jó hatással volt a csapatra és a heti felkészülés jó hangulatban telt. Nagyon remélem, hogy ezt a mentalitást és hozzáállást a bajnokság végéig meg tudjuk majd tartani és ezáltal azt tudjuk majd mondani, hogy egy nehéz, hosszú bajnokságon vagyunk túl, de a végén mindenki szájíze egy kicsit jobb lehet. Közben már elkezdtük a jövő építését is, ezért próbálunk olyan formában játszani, illetve edzeni, hogy egy picit már erre is készüljünk és a következő bajnokságra vonatkozó taktikai felállásunkat is tudjuk gyakorolni. Ez mindenképpen fontos ahhoz, hogy jövőre is ütőképes csapattal tudjunk rendelkezni.

A Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2017. február 26-án (22. forduló), a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt eddig 323 sárga- és 27 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Nazsa Tamást és Máyer Gábort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 36. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. május 21-én (vasárnap): 16:45 órától Budaörs – Soroksár, 18:00 órától Balmazújváros – Szolnok, ZTE – Csákvár, Mosonmagyaróvár – Cigánd, Siófok – SZEOL, Nyíregyháza – Békéscsaba, Dorog – Sopron, Szeged 2011 – Kisvárda, Cegléd – Puskás Akadémia, valamint Vác Kozármisleny párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Nyíregyháza térségében erősen felhős, szeles időjárás várható. A levegő maximális hőmérséklete 23 Celsius fok körül alakul majd és körülbelül 1mm zápor előfordulását valószínűsítik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!