Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Százhuszonnyolc csapat mérkőzik a MOL Magyar Kupa 2020/2021-es szezonjának főtábláján és próbálja meg kivívni a továbbjutást, köztük a bajnokságban még mindig veretlen Békéscsaba 1912 Előre is. A Kupa hatodik fordulójában az idén harmadosztályban szereplő Vác FC az ellenfél, amely a zuglói BVSC Stadionban fogadja a Lilákat 2020. szeptember 19-én (szombat) 15:00 órától.

Szörnyű ilyet leírni, de a jelenlegi járvány-helyzetben minden mérkőzés megrendezése bizonytalan. A csapatok szinte folyamatos tesztelésben vannak, így együttesünk és a stáb tagjait a Győr elleni idegenbeli találkozó után, csütörtökön reggel ismét tesztelték. Az eredményeket a mai napra várjuk, melyről természetesen tájékoztatást adunk. Ugyanígy van ezzel a vendéglátó csapat is, de egyelőre velük kapcsolatban sincs még információnk. Új vezetőedzőnk, Preisinger Sándor sem csatlakozhat egyelőre csapatához, hiszen az előírások értelmében őt is tesztelni kell. Tekintettel arra, hogy ez a mai napon történhet meg, így a hétvége miatt – az eredmény függvényében – várhatóan hétfőn vagy kedden kezdheti meg a munkát.

Ellenfelünk a 28 forduló után lezárt tavalyi bajnokság 19. helyén végzett, így kiesett a másodosztályú ligából. Az idén az NB III. Közép csoportjában szerepelnek, bár egyelőre itt sem túl fényesen, hiszen tíz lejátszott mérkőzés után csak a 14. pozíciót foglalhatják el 3 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség mérleggel, mellyel mindössze 11 bajnoki pontot gyűjtöttek. A kép teljessége érdekében ezt a csoportot az Iváncsa KSE vezeti (26 pont), a Kecskeméti TE (24 pont) és a FTC II. (23 pont) előtt. A váci alakulat egyébként jelenleg a zuglói BVSC Stadionban rendezi “hazai” mérkőzéseit, így a Békéscsabát is itt fogadja.

A két együttes bajnoki múltjától is van mit mesélni, hiszen 1957 óta számtalan csatát vívtak a felek. Érdekes, hogy mindkét ligában abszolút kiegyenlített a mérleg, hiszen a húsz első osztályú találkozás alkalmával 6-6 győzelem és 8 döntetlen szerepel a csapatok neve mellett. Ugyanez a helyzet a második vonalban is, hiszen 7-7 győzelmet, valamint 6 döntetlen eredményt tudhatnak maguknak az együttesek. Utoljára 2020. február 23-án találkozhattunk velük, amikor gólnélküli döntetlennel zártak a felek Békéscsabán. A tavalyi kupa kiírásában a Békéscsaba a 9. fordulóig jutott és természetesen nem lehet eleget emlegetni a 8. felvonásban elkövetett hatalmas sikert, amikor a 2-0 arányban búcsúztattuk a Fradit. A folytatásban aztán a Puskás Akadémia már mindkét mérkőzésen jobbnak bizonyult, így zárult a tavalyi Magyar Kupa pályafutásunk. A Vác két fordulón jutott keresztül: a hatodikban a Kelen SC-t búcsúztatták 0-3 arányban, a hetedikben a Sárbogárdot verték 1-3 arányban, a nyolcadikban viszont összekerültek az Újpesttel, amely ugyan az első kiírt időpontban (2020. december 4.) elmaradt, végül a december 11-én lejátszott mérkőzésen 0-3 arányban maradtak alul, ezáltal búcsúztak a sorozattól. A Békéscsaba a 2015/2016-os Kupában egészen az elődöntőig jutott, amikor az Újpest ellenében (2-0 és 1-1) eredményekkel nem sikerült a döntőbe jutni.

Megszokhattuk már, hogy Juhász Zoltán – a magyarfutball.hu egyik szerkesztője – mindig érdekes és izgalmas adatokkal, élményekkel szolgál számunkra, nem történt ez másképp ez alkalommal sem. Köszönjük, Zoli!

Harmadik alkalommal hozta össze a sorsolás a két csapatot. Mindkét párharc a kilencvenes években zajlott, amikor is a magyar labdarúgás élvonalának meghatározó szereplője volt a Vác és az Előre is. Az első párharc az 1992/93-as kiírásban került sorra. A nyolcaddöntőben az első mérkőzésen 3-1 arányban nyert a Vác (Répási mesterhármasára Gricajuk válaszolt). A visszavágón az őszi első váciakat egy hideg decemberi vasárnap, ebédidőben fogadtuk és egy pazar hangulatú remek mérkőzésen Kasik és Csató S. góljával 2-0-ra győztünk, így idegenben lőtt góllal miénk volt a továbbjutás. (Itt a statisztika objektív számai között egy kis szubjektív kitérő. Nehéz mérkőzések közt rangsort felállítani, de ez a találkozó a csabaiak kupamérkőzései között Top 5-ben lehet. Ritkán átélhető hangulatú mérkőzés: az ülőhelyi idősebb korosztály a második gólnál a korlátokig rohant(!) és nem csak a B-középből, hanem az egész (valóban az egész) nézőközönségből hallatszott a “Hajrá Csaba!”) Második találkozásunkkor szintén idegenben kezdtünk. Az 1994/95-ös sorozat negyeddöntőjében Vácott biztató 1-1-et értünk el (Víg gólját Csató J. egyenlítette ki). Sajnos mégsem sikerült továbblépni, ugyanis itthon 2-1-es vendég győzelmet láthattunk, Hetesi és Füle góljára Kulcsár válaszolt.

A mérkőzésen előzetes tájékozódásunk alapján elsősorban azok kaphatnak majd bizonyítási lehetőséget, akik eddig kevesebbet léphettek pályára. Sérültjeink jó úton járnak és a Kazincbarcika elleni hazai meccsre csaknem a teljes keret rendelkezésre áll majd. Az ETO elleni bajnokin többen is megsérültek – szerencsére nem súlyosan -, így számukra pihenőt és regenerációt írt elő csapatorvosunk. A kupameccs után egyébként két nap pihenőt kap mindenki, hogy kedden már újra teljes erőbedobással folytatódhasson a munka. Színes cédulákról egyelőre nincs mit beszélni, hiszen a kupa teljesen külön kávéház. Érdemes lesz azonban kiemelt figyelmet szentelni ellenfelünk keretében Sóron Tibornak és Szalánszki Gergőnek, hiszen mindketten 3-3 találattal járultak hozzá eddig csapatuk sikereihez.

Mindentől függetlenül ezt a mérkőzést – a papírforma szerint – bármilyen összeállításban hoznunk kellene, de tudjuk hogy egy kupameccsen bármi megtörténhet, így a figyelem, a koncentráció és a lelkesedés ezúttal is igen fontos szerepet játszik. Bízunk benne, hogy sima lesz és a meglepetés ezúttal elkerül minket!

Burzi Attila: – Nem titok, hogy számunkra a bajnokság fontosabb, így a kupameccsen szeretnénk azoknak játéklehetőséget adni – a tesztelés eredményeit is számba véve –, akik a bajnokikon kevesebbet játszottak. Ettől függetlenül természetesen nem feltartott kezekkel lépünk pályára.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint. A verseny jegyzőkönyvében sportszervezetenként maximum 7 fő cserejátékos neve szerepeltethető. Pályára lépő cserejátékosok száma sportszervezetenként maximum 3 fő. Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik egy további cserejátékos (akár kapus is) pályára küldhető, függetlenül attól, hogy a rendes játékidőben a csapat felhasználta-e az összes engedélyezett cseréjét.

A MOL Magyar Kupa 6. fordulója 2020. szeptember 18-án (pénteken) 20:00 órától az SC Sopron – BVSC Zugló találkozóval veszi kezdetét, a többi mérkőzést pedig szombaton és vasárnap rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős időjárás várható, 23 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap ezen a napon pontosan 18:48 órakor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Ami azonban fontos: mindenképpen viseljenek szájat-orrot eltakaró maszkot, és tartsák be az egészségügyi távolságot saját és embertársaink egészségének megőrzése érdekében!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

MOL Magyar Kupa 6. forduló

Százhuszonnyolc csapat, köztük az első- és a másodosztály teljes mezőnye száll harcba az Európa-liga indulást is jelentő 2021-es címért. A főtáblára az alacsonyabb osztályú együttesek között megyei másodosztályú gárda is kvalifikálta magát.

Az idei kiírásra összesen 480 csapat nevezett az ország minden tájáról. A mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozik 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakul ki a 128-as főtábla mezőnye.

A sorsolás a kiemeltekkel, azaz a profi csapatokkal indul. Az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga együttesei egy-egy alacsonyabb osztályú ellenfelet kapnak, s ezek lesznek minden esetben a pályaválasztók. Egy összecsapáson dől el a továbbjutás kérdése, az MLSZ elnökségének döntése értelmében a 128-as főtábla első teljes körének mérkőzéseit hétvégén, szeptember 18-20-án rendezik, ezzel is lehetőséget teremtve a kisebb csapatoknak kiemelkedő összecsapások rendezésére. A sorsoláson kialakuló párosítások közül az M4 Sport még a héten kiválasztja azokat, amelyek élőben képernyőre kerülnek.

A sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Vác FC csapata ellen lép pályára idegenben a legjobb 64 közé jutásért.

A Kupában továbbjutó csapat meghatározása:

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.

Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Cserelehetőség:

A verseny jegyzőkönyvében sportszervezetenként maximum 7 fő cserejátékos neve szerepeltethető.

Pályára lépő cserejátékosok száma sportszervezetenként maximum 3 fő.

Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik egy további cserejátékos (akár kapus is) pályára küldhető, függetlenül attól, hogy a rendes játékidőben a csapat felhasználta-e az összes engedélyezett cseréjét.

A mérkőzések játéknapja és kezdési időpontja:

2020. szeptember 19. (szombat) vagy 2020. szeptember 20. (vasárnap) 15.00 óra

Az M4 Sportcsatorna által közvetítendő mérkőzés, a TV által kijelölt kezdési időpontban kerül megrendezésre!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2020-2021-magyar-kupa/

WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 9. forduló

WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)

Időpont: 2020. szeptember 16. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: ETO Stadion

Cím: 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

Játékvezető: Ducsai József

Asszisztensek: Kovács II. Gábor, Mohos Milán

Tartalék játékvezető: Szigetvári Márk

Győr: Gundel-Takács Bence, Temesvári Attila, Lipták Zoltán, Bagi István, Szimcso Viktor, Kerkez Milos, Vári Barnabás, Vankó Imre, Májer Milán, Priskin Tamás, Berki István. Cserék: Gyurákovics Erik Zoltán, Dvorschák, Vashkeba Vasyl, Márton Adrián, Vitális Milán, Kiss Máté, Farkas Balázs Kesző.
Vezetőedző: Csató Sándor

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Hursán György, Hodonicki Márk, Bora György, Anton Bidzilya, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Szabó Péter, Váradi Ádám, Máris Dominik, Babinyecz Balázs.
Szakmai vezető: Pásztor József

 Sárga lap: Bagi István (31. perc), Anton Bidzilya (54. perc), Vankó Imre (76. perc), Hodonicki Márk (86. perc), Mészáros Márk (90. perc).

 Piros lap: Priskin Tamás (89. perc).

A kezdeti tapogatózó játék után a 11. percben Hursán becselezte magát a győri tizenhatoson belülre, majd 14 méterről a kapu bal oldala mellé lőtte a labdát. A folytatásban mezőnyjáték folyt a pályán, majd a 24. percben kavarodás támadt a hazai kapunál, végül Paudits közeli fejesét védte a győri hálóőr. Egy perccel később Berki István tisztán lőhetett kapura 14 méterről, a középre tartó, erős lövést Czinanó ütötte szögletre. A 31. percben a korábbi békéscsabai középpályás Bagi kapott sárga lapot a hazaiaknál. Három perccel később a fiatal Hodonicki lőtt 17 méterről, a labda elment a bal alsó sarok mellett. A 39. percben győri védelmi hibát követően Pantovic került helyzetbe, 21 méterről, balról tisztán lőhetett, de a labda centiméterekkel elcsúszott a jobb kapufa mellett. A 44. percben Berki István egy lekészített labdát lőtt 12 méterről mellé.

Fotó: eto.hu

Szünet után az 57. percben a volt válogatott Priskin kapott jó kiugratást, de Czinanó a helyén volt. Az 58. percben egy baloldali csabai beadás után Bidzilya lőtt 12 méterről mellé, majd elhagyta a pályát, helyére Szabó Péter állt be. A 63. percben Bagi erős lövését Czinanó szögletre ütötte. Három perccel később Vári fejesét védte bravúrral Czinanó kapus. A félidő közepén cseréltek a vendégek, Gránicz érkezett Paudits helyére. A 72. percben Mészáros Márk jött be Hursán helyére a lila-fehéreknél. A 76. percben Vankó csúnyán megrúgta Szabó Pétert, amiért sárga lapot kapott a győri játékos, míg Szabót ápolni kellett. A 82. percben Vankó lövése után a labda elment a bal kapufa mellett. A hajrában Priskin a tizenhatosnál ütközött egy csabai védővel, a játékvezető tovább engedte a játékot és a reklamáló győri támadót kiállította.

A küzdelmes mérkőzésen a csabaiak megőrizték veretlenségüket, a döntetlen igazságosnak mondható.

Csató Sándor: – Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy azt megbeszéltük, ettől függetlenül megvoltak a lehetőségeink. A második játékrészben a srácok mindent elkövettek, hogy a magunk javára fordítsuk a mérkőzést, megvoltak a lehetőségeink, az ellenfél kapusa szenzációsan védett, nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk győzni.

Brlázs István Gábor: – Az első félidőben megvolt a lehetőségünk, hogy megszerezzük a vezetést, de kimaradtak a helyzeteink és az utolsó passzok nem sikerültek a támadó harmadban. A második félidőre elfáradtunk, kényszerű cseréink is voltak és az ETO előtt is sok lehetőség adódott, így sokat ér a döntetlen. Szerencsére a kapusunk jól védett.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2992990464138759/

YouTube Információk Jegyzőkönyv Tabella

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Továbbra is veretlen mérleggel, ráadásul dobogós pozícióból várhatja együttesünk az újabb hétközi 9. fordulót, amikor 2020. szeptember 16-án (szerdán) 19:00 órától Győrben lépünk pályára.

A bajnokság körülbelül negyedéhez érkezve nem lehet okunk panaszra, hiszen csapatunk megszerezte első hazai győzelmét is a Nyíregyháza ellen – begyűjtve egy újabb jelentős skalpot -, ráadásul a táblázaton elfoglalt harmadik helyünk sem szorul magyarázatra. Visszatekintve egy évvel, ugyanebben a fázisban csak a 10. pozíciót foglalhattuk el, az ETO viszont az első helyen állt. Ezzel együtt hátradőlni nem lehet, hiszen kétnapos, hosszú túra vár ránk, a hétvégén pedig megkezdődik a MOL Magyar Kupa sorozat is.

Sajnos a járványhelyzet alakulása országunkban elérte a másodosztály résztvevőit is, ezzel együtt az MLSZ elnökségi döntésének megfelelően a Merkantil Bank Ligában már a hétközi fordulótól kezdve szigorúbb járványügyi előírások mellett rendezik a mérkőzéseket. Az utóbbi napokban egyre növekvő esetszámok miatt elővigyázatosságból szigorú intézkedések kerültek bevezetésre a kluboknál. Megtörtént az úgynevezett sportzóna kijelölése, ahova kizárólag sportolóink, a stáb tagjai, valamint a mérkőzés rendezéséért közvetlenül felelős munkatársak léphetnek be. Ezzel együtt felnőtt csapataink lemondták összes nyilvános szereplésüket, valamint visszaállítottuk a korábbi egészségügyi protokollt, melyet már a Nyíregyháza elleni mérkőzésünkön is betartottunk és betartattunk. Ilyen például a kézfogások-pacsizások mellőzése, így játékosaink sajnos egyelőre szurkolóinkkal sem érintkezhetnek közvetlenül. Az előírások érintik a sajtó munkatársait, valamint a mérkőzésekre érkező egyéb vendégeinket is. Közönségünk számára egyelőre nem kötelező a maszk viselése, de kifejezetten ajánljuk! Labdarúgóink és a stáb tagjai rendszeres PCR-tesztelési kötelezettségnek tesznek eleget, valamint az alapvető járványügyi ajánlások betartása mellett (rendszeres lázmérés, kézfertőtlenítő használata) törekszünk arra, hogy minimalizáljuk a közvetlen kapcsolatokat más személyekkel. A Kórház utcai Stadionban kijelölt sportzóna területére kizárólag az itt dolgozók, stábtagok és játékosok léphetnek munkavégzés céljából.

Visszatérve az ETO elleni bajnokira, a két csapat egymás elleni statisztikája veretes múltra tekint vissza, amely inkább az első osztályra korlátozódik. Ebben a ligában szám szerint 52 alkalommal találkoztak a felek 1974 óta, melyeken 21 győri és 15 csabai győzelem született, 16 döntetlen eredmény mellett. A másodosztályban mindössze ötször mérkőztünk meg és ez a mérleg egyértelműen lila-fehér fölényt mutat, hiszen háromszor győztük le az ETO-t, míg ők eddig egyetlen egyszer tudták begyűjteni a három pontot. A matekból adódik, hogy döntetlen csak a legutolsó találkozásunk alkalmával, 2019. november 24-én (1-1) Békéscsabán született. Érdekes – bár számunkra jó előjel -, hogy az NB II-ben, hazai pályán még sosem tudtak nyerni ellenünk, azaz nyugodtan nevezhetjük magunkat az ETO mumusának.

Mivel a győri egylet hét forduló után mindössze egyetlen győzelmet tudott felmutatni, így a szeptembert már új vezetőedzővel, Csató Sándorral kezdték, akinek munkáját Stark Péter asszisztens edzőként segíti. Az új trénerrel lejátszott legutóbbi fordulóban azonban igencsak helybenhagyták a Kazincbarcikát, akiket 0-5 arányban vertek idegenben. Ezzel együtt Csató mesternek lesz még jócskán dolga, hiszen az eddigi 2 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség mérleget nem lesz egyszerű kiegyenesíteni. Az ETO jelen pillanatban mindössze 9 bajnoki pont birtokában, a bajnoki táblázat 14. helyét foglalja el. Vannak fogadkozások – már ahogy hallottuk, hogy itt az ideje megszakítani a Békéscsaba veretlenségi sorozatát -, ehhez azonban nekünk is lesz egy-két szavunk, hiszen csapatunk egyáltalán nem érdemtelenül 4-4 győzelem és döntetlen egyenleggel, 19 pont birtokosaként a tabella bronzérmes pozícióját foglalja el (ezt nem győzzük elégszer hangoztatni).

Következő vendéglátónk nem tétlenkedett a keretváltoztatás tekintetében és már július elején megkezdték a komplett vérátömlesztést. Távoztak: Horváth Zoltán, Horváth Tamás, Andric Nemanja, Lovrencsics Balázs, Marius Charizopulos, Kun Bertalan, Simon András, Rengel Péter, Gaál Bálint és Gengeliczki Gergő. Visszatértek a kölcsönből és máshol folytatják: Tömösvári Bálint és Dobos Áron. Profi szerződést kaptak a következő fiatalok: Kerkez Milos, Ruisz Barnabás és Sipőcz Bence. Visszatért a zöld-fehérekhez: Lipták Zoltán és Vankó Imre. Hosszabbított: Márton Adrián. Újonnan érkezett: Király Botond (Vasas), Májer Milán (Budapest Honvéd), Forró Gyula (Dorog), Berki István (Kazincbarcika). Kölcsönbe érkezett még: Temesvári Attila (Budapest Honvéd), Szuhodovszki Soma (Tiszakécske) és Gundel-Takács Bence (MOL Fehérvár FC). Egy szó, mint száz ennyi jövés-menés után érthető, hogy akadozik a gépezet, de mindent félretéve, jóval az elvárások alatt teljesítettek eddig – talán nem veszik zokon, ha szempontunkból azt írjuk, hogy még legalább egy forduló erejéig maradjon ez így.

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sem nehezíti a szakvezetések dolgát, veszélyeztetett helyzetben Vaskheba Vasyl, Hursán György és Lukács Raymond Barna van 4-4 sárga cédula birtokában. Az ETO keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Priskin Tamásnak, aki egymaga már hét gólt szerzett a szezonban. Sérültjeink sajnos továbbra is vannak, ráadásul szombaton egy kupameccset, valamint egy megyei fordulót is számításba kell venni, így az optimális “keretgazdálkodás” továbbra is igen lényeges.

A WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Ducsai Józsefet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kovács II. Gábort és Mohos Milánt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szigetvári Márk látja el. Az 1978-as születésű, tapasztalt sporival utoljára 2019. december 8-án, a Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 742 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 9. fordulóját szeptember 16-án (szerda) 16:00 órától Soroksár SC – Szombathelyi Haladás, Dorogi FC – Szentlőrinc, DEAC – Kolorcity Kazincbarcika SC, 16:30 órától Kaposvári Rákóczi FC – DVSC, 19:00 órától PMFC – Budaörs, FC Ajka – BFC Siófok, Vasas FC – Szolnoki MÁV FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Gyirmót FC Győr, WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – Aqvital FC Csákvár párosításokban rendezik meg.

A Csákvár járványügyi érintettsége miatt igen nehéz helyzetbe került, hiszen több halasztási lehetősége nincs, így mindenképpen ki kell állnia a Szpari ellen. Hiába rendelkezik vezetőedzőjük és több felépült játékosuk negatív tesztekkel, egyelőre nem mentesítették őket a karantén alól. Bízunk benne, hogy más csapatnál már nem lesz hasonló probléma és a forduló mérkőzései gond nélkül megrendezhetők lesznek. A tabellát továbbra is a DVSC vezeti (17 pont), bár előnye csupán egy pont a második helyen álló Gyirmót és a harmadik Békéscsaba előtt. Kiemelendő a Szolnok negyedik helye, a sereghajtó DEAC, Kazincbarcika és a több sebből vérző Csákvár pedig még mindig nem találja a helyét a bajnokságban.

Az előrejelzés szerint Győr térségében közepesen felhős időjárás várható, 30 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap ezen a napon pontosan 18:54 órakor nyugszik, így a mérkőzést villanyfény mellett rendezik meg.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.eto.hu/hirek/12269/hetkozi-fordulo-a-bekescsaba-ellen/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2020. szeptember 16. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: ETO Stadion

Cím: 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

Belépőjegy információk:

A vendég belépők egységesen 1.500,- forintba kerülnek. A vendég szektor az ETO Park Hotel oldali kapu mögött található. Megközelíteni a Nagysándor József utcán keresztül lehet. Az MLSZ jegyértékesítési rendszerén keresztül (mlsz.meccsjegy.hu) szurkolói kártyával a jegyek megvásárolhatók csütörtöktől. A helyszínen pedig személyes adatok megadásával és fényképes igazolvány ellenében válthatók belépők. Az ETO Shopban nyitvatartási időben (naponta 10:00 és 18:00 óra között, vasárnap 09:00 – 11:00 óra között) van lehetőség a jegyvásárlásra. A mérkőzés napján 17:00 órakor nyitnak a pénztárak.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://jegy.mlsz.hu/hun/Event/57003836

Szeretnénk biztatni kedves szurkolóinkat, hogy éljenek az elővételes jegyvásárlás lehetőségével, hogy elkerüljék a szükségtelen sorbaállást a mérkőzés előtt!

Parkolás:

Az ETO Stadionba érkező szurkolók legkönnyebben a ETO Park körül található parkolókban helyezhetik el autójukat, de a korcsolyapálya és a kemping mellett is vannak parkolóhelyek.

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!