Címkézett bejegyzés

MOL Magyar Kupa sorsolás

Az 1909-ben indult rangos és népszerű férfi Magyar Kupa-sorozat névadó szponzora a 2020/21-es szezontól öt éven keresztül a MOL, a hazai sportélet egyik legnagyobb támogatója.

A következő forduló párosításainak sorsolására 2020. szeptember 10-én, 19.00 órától a Puskás Arénában kerül sor, mely eseményt az MTVA M4 sport csatornája élőben közvetíti. Ezen az ünnepélyes eseményen mutatkoznak be a MOL Magyar Kupa új arculati elemei is, amelyekkel a szurkolók az ország minden részén találkozni fognak. Újdonság lesz, hogy a mérkőzések előtt felcsendül az új Magyar Kupa-himnusz, az interneten pedig egy, csak a kupával foglalkozó honlapról értesülhetnek majd a legfrissebb hírekről, érdekességekről.

A szezon két legjobb csapata végül 2021 tavaszán méri össze erejét a MOL Magyar Kupáért az ország legnagyobb stadionjában, és a hagyományokhoz híven a kupagyőztes képviselheti hazánkat az Európa-ligában.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2020-2021-magyar-kupa/ 

A bérlet hűség

Legyél hűséges az Előréhez, válts bérletet a 2020/2021-es szezonra is!

A Békéscsaba 1912 Előre szeretné, ha a hazai labdarúgó-mérkőzések látogatása továbbra is minél szélesebb körben elérhető maradjon, ezért az új idényben is VÁLTOZATLAN árakon biztosítjuk a lehetőséget hűséges szimpatizánsainknak, szurkolóinknak!

A bérlet értékesítés 2020. július 20-án (hétfő) 08:00 órakor kezdődik!

Az ügyfélszolgálati iroda (Előre Székház) kizárólag hétfőtől péntekig 08:00 és 16:00 óra között tart nyitva.

Köszönettel tartozunk azon hűséges szurkolóinknak, akik a 2019/20-as szezonban is éves bérletet vásároltak, ezért klubunk a tavalyi bérletes drukkereknek az idei bérletvásárlási időszak megnyitása utáni első két napon (július 20-21.) – korábbi helyükre szóló – elővásárlási jogot biztosít. Tehát ezen a két napon csak azon szurkolóinkat szolgáljuk ki, akik tavalyi bérletük birtokában elővásárlási jogukkal szeretnének élni. Kérjük, hogy szurkolóink az elővásárlási jog érvényesítéséhez hozzák magukkal az előző 2019/20-as szezonra szóló bérleteiket!

Lényeges tudni, hogy 15 év alatti fiatalok meccslátogatása továbbra is ingyenes, a belépés diák- vagy személyi igazolvány felmutatásával lehetséges.

Utánpótlás korú játékosaink számára továbbra is biztosítjuk a lehetőséget, hogy mindössze (képletes) 500,- forintos szezonbelépő megváltásával bármelyik hazai, NB 2-es mérkőzést megtekinthessék. Számítunk rájuk is, hiszen utánpótlás nélkül nincs első csapat, első csapat nélkül pedig nincs utánpótlás!

A 15 éven felüli diákok és nyugdíjas drukkereink továbbra is FÉLÁRON juthatnak hozzá a 19 hazai bajnoki mérkőzésre érvényes szezon-belépőkhöz. A diák-nyugdíjas bérletek váltása diák- vagy nyugdíjas igazolvány felmutatásával lehetséges, ezeket mindenképpen hozzák magukkal!

A megváltott bérletek érvényesek az esetleges hazai Magyar Kupa, valamint Megyei I. osztályú együttesünk összes hazai mérkőzésére is.

Figyelem! Minden bérletet vásárló szimpatizánsunk sorsoláson vesz részt, melyen egy-egy csapatunk tagjai által aláírt lila-fehér labdát nyerhetnek! A sorsoláson egy felnőtt és egy diák-nyugdíjas bérlet tulajdonosát húzzuk ki. A nyereményt pedig az első hazai mérkőzésen vehetik majd át. A nyereményjátékban az utánpótlás-, tisztelet- és VIP bérletek nem vesznek részt.

A bérletek árai az előző évhez képest változatlanok maradnak, tehát a klubvezetés úgy döntött, hogy áremelés nélkül, mindössze 395,- és 790,- Ft / mérkőzés áron garantálja a Kórház utcai Stadionba való belépés lehetőségét. A 19 hazai bajnoki mérkőzésre érvényes bérletekkel biztosíthatja helyét az egész idényre és jóval kedvezőbb áron tekintheti meg a másodosztályú mérkőzéseket, mint a helyszínen vásárolt belépőkkel. Kombinált szezon tiketteket az idén sem bocsátunk ki, és nem lesz félszezon bérlet sem.

A diák/nyugdíjas 7.500,- forintba (max. 395,- Ft / mérkőzés), míg a felnőtt bérlet 15.000,- forintba (max. 790,- Ft / mérkőzés) kerül. Az árak minden szektorra egyformán érvényesek és tartalmazzák az ÁFA összegét is.

Lényeges információ, hogy az előző idényben megszokottak szerint továbbra is kizárólag a stadion új lelátójának hazai szektoraiba (A1, A2, A3, A4, A5 és A6) lehetséges a bérletek megváltása.

A bérleteket előre, az oldalak, sorok és székek kiválasztásával lehet megvásárolni és fontos tudni, hogy a két oldal NEM átjárható a lelátón belül. Ez azt jelenti, hogy akinek az egyik oldalra szól a bérlete, azt nem fogják beengedni a másik oldalon és a lelátón belül sem lehet átjárni. A szektorok beosztását és az ülőhelyek számát weboldalunk Stadion adatok című menüpontja alatt tekinthetik meg.

Tisztelet a kerekesszékeseknek!

Az egészségromlásuk által kerekesszékbe kényszerült szurkolóink részére külön kialakított helyek, mozgássérült WC-k és akadálymentes feljárók is rendelkezésre állnak. A helyek kizárólag a Liget-felőli bejáraton (3. számú kapu) keresztül közelíthetők meg. Természetesen a biztonsági szolgálat emberei és a steward-ok is mindenben segíteni fognak – amennyiben szükséges.

Tudnivalók:

– bérleteket kizárólag személyi igazolvány bemutatásával lehet váltani,
– csak személyesen lehetséges a vásárlás,
– online rendelésre nincs lehetőség,
– fizetés készpénzzel vagy bankkártyával lehetséges a helyszínen,
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni,
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető személyi igazolványát,
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet),
– nyitvatartás munkanapokon 08:00-16:00 óra között,
– a megváltott szezon tikettek az összes 2020/2021-es, hazai bajnoki mérkőzésre érvényesek,
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosai használhatják,
– gyermekeknek 15 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő,
– felhívjuk figyelmüket, hogy a bérletek kiváltása a pénztárakban, a mérkőzések előtt NEM lehetséges!

Hasznos tanácsok:

– amennyiben megtartotta tavalyi bérletét és ugyanarra a helyre szeretné biztosítani ülőhelyét, akkor érdemes azt magával hoznia, hogy meggyorsíthassuk az ügymenetet,
– a stadion mindenki számára nyitva áll, így érdemes a bérlet kiváltás előtt megtekinteni az ülőhelyeket és a szektor jelét, a sor, valamint esetleg az ülőhely sorszámát is bemondani a vásárláskor – így egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az ügyintézés.

Technikai információk:

– az utánpótlás bérletek szervezett módon történő kiadásáról a korosztályos edzők fogják az érdekelteket, megfelelő időben tájékoztatni,
– az utánpótlás bérletek 500,- forintba kerülnek, viszont ebben a szezonban nem lesz lehetőség a mérkőzések előtt tiszteletjegyek igénylésére,
– stratégiai partnereink és VIP vendégeink részére a szezon kezdése előtt, időben eljuttatjuk az igényelt belépőket,
– a VIP és tiszteletbérletek igénylése kizárólag a benyújtott kérelmek vezetőségi elbírálása alapján lehetségesek.

Tájékoztatás az NB II-es bajnokság 2019/20-as szezonjára megvásárolt éves bérletek árának koronavírus járvány miatt elmaradt részarányos visszatérítésének lehetőségéről

Számos szurkolónk már előzetesen jelezte, hogy a járvány miatt befagyasztott bajnokság kapcsán az előző szezonban elmaradt hazai mérkőzések vonatkozásában felmerülő kompenzációról lemond, hogy ezzel is támogassa klubunkat. Ezeket a felajánlásokat ezúton is hálásan köszönjük! Azonban természetesen lehetőséget biztosítunk a 2019/20-as bérlettel rendelkező szurkolóink számára, hogy az öt hazai elmaradt mérkőzésre vonatkozóan részarányos kompenzációt vegyenek igénybe.

Részletes információk itt:

https://1912elore.hu/site/kompenzacio-berleteseinknek-20200511/

Ügyfélszolgálat munkanapokon: 08:00-16:00 óra között.

Ne felejtsék el: a lila a győztesek színe, nyerjen Ön is lila-fehér játékperceket és váltson bérletet!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Belépőjegy-bérlet árak   Stadion adatok

Jamina SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály kvalifikáció A-csoport 4. forduló

Jamina SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-3 (0-1)

FIGYELEM: IDŐPONTVÁLTOZÁS!

Időpont: 2020. szeptember 5. (szombat) 13:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Jamina Sportpálya

Cím: 5600 Békéscsaba, Bessenyei utca 13.

Játékvezető: Mezei Máté

Asszisztensek: Német Balázs, Juhász Levente

Jamina SE: Démusz Dominik, Horváth Milán, Kardos Tamás, Murvai Dávid, Okos István, Ulrich Norbert, Miklya Miklós Mihály, Kovács Imre Richárd, Papp Dávid, Németh Tamás, Bencsik Csaba. Cserék: Zelenyánszki András Márk, Pozsár Gábor, Ekker Attila, Süli András, Dankó Dániel, Burkus Róbert.
Edző: Pozsár Gábor

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Kasik Ákos, Nyéki Boldizsár, Farkas János, Balog Zsolt, Anton Bidzilya, Oláh Ákos, Váradi Ádám, Fehér Zsolt, Fazekas Lóránt, Szabó Zsombor. Cserék: Nagy Szabolcs, Czvalinga Áron, Bukor Zoltán Márk, Styecz Bence, Körömi Zoltán, Bónus Marcell, Csicsely János.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Váradi Ádám (43. perc), Oláh Ákos (52. és 82. perc).

 Sárga lapok: Ekker Attila (60. perc), Okos István (80. perc).

A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek.

Pozsár Gábor: – Nagyon jól álltunk a mérkőzéshez, amivel az első félidőben megnehezítettük az ellenfél dolgát. A támadásokra nem tudtunk elég energiát fektetni, bár a végén egy gólt megérdemeltünk volna.

Brlázs István Gábor: – Siettettük a befejezéseket, ha türelmesebbek vagyunk, megnyugtatóbb lehetett volna az eredmény. A szokásosnál több volt a ki nem kényszerített hiba, de ettől függetlenül is megérdemelten nyertünk.

A két fél abban állapodott meg, hogy a találkozó kezdési időpontját három órával előrehozza. Mindkét együttes hibátlanul teljesítette a bajnokság első három körét, de most legalább az egyikük sorozata megszakad. Prognosztizálható, hogy az erzsébethelyiek nem fognak az előréseknek rontani és kivárásra alapoznak majd. A látogatók remek fizikai állapotukra alapozva, minden mérkőzésükön domináns szerepre törekednek. Biztosra vehető, hogy így lesz ez most is, azért a jaminaiak kontrajátékára ki kell eszelniük valami hasznosat.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/645165229747402/

Jegyzőkönyv Tabella

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 7. forduló

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-0)

Időpont: 2020. augusztus 30. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Dorog, Buzánszky Jenő Stadion

Cím: 2510 Dorog, Köztársaság út 3.

Játékvezető: Szigetvári Márk

Asszisztensek: Bertalan Dávid, Kovács Gábor (1980)

Tartalék játékvezető: Kovács Imre

Dorog: Mursits Roland, Ryashko Mykhaylo, Tóth Barnabás, Beliczky Gergő, Mészáros Áron, Berkó Ádám, Papp Máté, Nyíri Vince Tóbiás, Zabari Dávid, Girsik Áron Róbert, Tomás Lénárt. Cserék: Tulipán Ákos, Nagyházi Dávid, Zuigéber Ákos Lajos, Vígh Ádám, Kovács Máté Krisztián, Szerencsi Miklós, Csillag Dárius.
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Hursán György, Babinyecz Balázs, Hodonicki Márk, Bora György, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Szabó Péter, Váradi Ádám, Máris Dominik, Anton Bidzilya, Horváth Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Lukács Raymond Barna (79. perc), Horváth Péter (93. perc).

 Sárga lapok: Berkó Ádám (25. perc), Papp Máté (37. perc), Hursán György (45. perc), Bora György (48. perc), Kitl Miklós (75. perc), Lukács Raymond Barna (78. perc), Nyíri Vince Tóbiás (86. perc).

A 2. percben Dorogi lehetőséggel indult a mérkőzés, Girsik fordult kapura a tizenhatos előterében, de Farkas Márk belelépett a lövésébe. Két perccel később Mészáros két védő szorításában fejelte le a földre a labdát, ami így lett igazán veszélyes, de Czinanó látványos vetődéssel hárítani tudott. A 11. percben az ex-dorogi Paudits használta ki kis híján a dorogi védők bizonytalanságát, ám közeli lövését szögletre tolta Mursits. A 13. percben egy baloldali szögletet követően Hursán bólintott, de Mursits kitornázta a labdát a bal alsó elől. A 18. percben Hodonicki tanári beadását követően Lukács csúsztatott az öt és feles sarkánál, a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Öt perccel később Pantovic szabadrúgását Bora fejelte kapura, a labda egy védő mellkasáról vágódott vissza a mezőnybe. A 28. percben Dorogi flipperezés végén Mészáros lőtt kapura, Czinanó könnyedén fogta a próbálkozást. A 32. percben Beliczky lőtt kapura tizennyolc méterről, félfordulatból, Czinanó szögletre tolta a bal alsó sarokba tartó kísérletet. Egy perccel később cserélt a Békéscsaba, Babinyecz helyén Szabó Péter folytatja. A jelek szerint nem kényszerűségből változtatott Schindler Szabolcs. A 35. percben Mészáros szögletét követően Berkó fejese szállt méterekkel fölé. Két perccel később Papp Máté kapott sárga lapot lerántásért. A 39. percben Pantovic kapott jó labdát a jobbon, majd éles szögből a kapu fölé bombázott. A 41. percben Paudits cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd középre gurított, az érkező Pantovic lövése Nyíri fejéről vágódott szögletre. A 45. percben Hursán állította meg Tóth Barnabást a felezővonalnál, jogosan villant a sárga lap.

Fotó: Meder István

A félidőben egyik szakvezető sem változtatott az összeállításon. A 48. percben ismét a zsebéhez nyúlt Szigetvári játékvezető, a Mészárost elkaszáló Bora kapott sárga lapot. Az 51. percben Kitl kapott jó labdát a középen, kapásból lőtt is, ám hét méterről nem talált kaput. Az 57. percben Papp Máté vitte el Farkas Márk mellett a labdát a bal oldalon, majd éles szögből kapura lőtt, a labda a gólvonalon álló Bora térdéről pattant az alapvonalon túlra. A 61. percben Paudits lépett ki a leshatárról, majd laposan keresztbe lőtte a labdát, ám a hosszú oldalon nem érkezett csabai támadó. A 64. percben újabb üzemzavar a dorogi védelemben, egy rövid felszabadításra Kitl csapott le, a középpályás félmagas lövését bravúrral hárította Mursits. A 71. percben először cserélt a Dorog, Girsiknek nem ment ma, a fiatal Zuigéber érkezett a helyére. A 73. percben Hursán lapos lövését pont középre paskolta ki Mursits, ahol három csabai támadó is érkezett, ám egyikük sem fért a labda közelébe, a dorogi védők felszabadítottak. A 74. percben cserélt a Békéscsaba, Máris folytatja Paudits helyén. A 75. percben Kitl szabálytalankodott sárga lapot érően. A 79. percben megtört a jég, megszereztük a vezetést Lukács Raymond révén, 0-1. A 81. percben kettős csere a Dorognál: Beliczky helyett Vígh, Lénárth helyett Kovács Máté a pályán a folytatásban. Ugyanebben a minutumban Horváth lépett pályára, a gólszerző Lukács helyére. A 86. percben Nyírinek mutatta fel a sárga lapot a játékvezető egy kemény belépőt követően. A 93. percben a dorogiak szabálytalanságot reklamáltak, miközben a csabaiak gyors kontrát vezettek, melynek végén Horváth Péter talált be Mursits kapujába.

Schindler Szabolcs: – Szervezetten, taktikusan játszottunk. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, és a végén kettőt értékesítettünk. Az egész csapat dicséretet érdemel, köszönet a szurkolók támogatásáért.

A Békéscsaba hét forduló után is veretlen, három győzelemmel és négy döntetlennel a játéknap végén is az élmezőnyben foglal helyet. Schindler Szabolcs együttese a kéthetes bajnoki szünetet követően, 2020. szeptember 13-án a Nyíregyháza ellen lép pályára a Kórház utcai Stadionban.

Készítette: Dorogi Futball Kft.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1552578851594115/

Fotók YouTube Információk Jegyzőkönyv Tabella

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2020 augusztus 30. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Dorog, Buzánszky Jenő Stadion

Cím: 2510 Dorog, Köztársaság út 3.

Belépőjegy információk:

A vendég drukkerek az úgynevezett Déli-kapun (Gáthy-kapu, a vasúttal párhuzamos oldalon) keresztül léphetnek be a stadionba. A pénztár 16:30 órakor nyit és a diák-nyugdíjas jegyek egységesen 1.000,- forintba, míg a felnőtt tikettek 1.200,. forintba kerülnek.

Megközelítés:

A vendég szurkolók, hozzátartozók, kereten kívüli labdarúgók a Déli-kapu szomszédságában, a Munkás és Iskola utca kereszteződésénél található sportcsarnok parkolójában állíthatják le a gépjárműveket. A vendég szektor fedetlen, de az ülőhelyek biztosítottak. A VIP vendégek a stadion Északi kapuján – főbejárat – keresztül (Köztársaság út felől) foglalhatják el helyüket a fedett lelátón. Számukra a leadott rendszámok alapján biztosított a parkolás.

Stadion:

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!