Boldog születésnapot Miklós!

Ma ünnepli 27. születésnapját Balogh Miklós, a lilák 19-es számú mezét viselő középpályása. A békéscsabai születésű labdarúgó korábban a Szigetszentmiklós, a Vasas és az Orosháza csapataiban is pályára lépett! Miklós a 2014/2015-ös szezonban eddig 276 bajnoki és 563 perc Liga Kupa szerepléssel segítette a lilák boldogulását.

20150528_balogh_miklos

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

http://1912elore.hu/site/player/balogh-miklos/

Ezüstérem a célkeresztben

Már csak az utolsó mérkőzés van hátra a Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015-ös szezonjából és csapatunknak a 2004/2005. évi Nemzeti Bajnokság után, jó esélye van arra, hogy 2015-ben ismét az első osztályban szerepelhessen. Tíz év hosszú idő és sok minden történt azóta. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatóságának elnökét időről-időre megkérdezzük a klubbal kapcsolatos fejleményekről és Dr. Kovács Mihály ebben az izgalmas időszakban is szívesen állt a rendelkezésünkre.

20150525

Gratulálunk az NB I-es licenc megszerzéséhez! Kérlek, értékeld a tavaszi szezonban eddig történteket a klubvezetés szempontjából!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. még az első körben megszerezte a legmagasabb osztályban való játékra feljogosító licencet, melyet több hónapon át tartó kemény munka előzött meg, amit jórészt Belanka Csaba kollégánk fogott össze. A licenc megszerzése is jól mutatja, hogy az Előre egy jól szervezett céghez hasonlóan működik, ahol mindenki teszi a dolgát a saját maga területén, a legjobb tudása szerint. Ennek megfelelően megvannak azok a rendszerszintű alapok, melyek szükségesek a jó szerepléshez – ez egy nagyon fontos célom volt már a kezdetektől.

Tudjuk, hogy rengeteg munkátok, intézni valótok volt eddig is. Ha minden jól megy, akkor a tennivalók csak szaporodnak. Mik a tervek az első osztályra vonatkozólag? Mi szükséges ahhoz, hogy NB I-es mérkőzéseket rendezhessünk a Kórház utcában?

Mint a licenc is mutatja, ezek már nemcsak tervek, hiszen ha hétvégén feljutunk, akkor nagyjából hat hét marad az első NB I-es meccsig, ami – figyelemmel a rengeteg feladatra – nem lenne elég, ezért már korábban megkezdtük a szükséges feltételek biztosítását, ezen ne múljon a dolog…

Három évvel ezelőtt a korábbi állóhelyi lelátó ülőszékekkel való felszerelése is már ennek a folyamatnak a része volt, így most már a szükséges ülőhelyi kapacitással rendelkezünk, szintén jól működik a hangosítási rendszerünk és ne feledkezzünk meg a vadonatúj, alácsövezett pályánkról, melyet emlékezetes mérkőzésen avattunk tavasszal. Ezen kívül nagyon szigorú előírások vonatkoznak a beléptetésre, kamerarendszerre, ezeket mobil megoldásokkal biztosítanánk egyelőre. Fontos változás a legmagasabb osztályban a klubkártya intézménye, melynek bevezetésére megvan a stáb és a marketingstratégiánk, feljutás esetén már másnap “nyomjuk a zöld gombot” és kezdjük az ezzel kapcsolatos munkát is.

Függetlenül az utolsó mérkőzés végkimenetelétől, a vezetőség, a szakmai stáb és a csapat már bizonyított. Mikor folytatódhat a stadionrekonstrukció?

A fejlesztések folyamatosak, éppen a napokban kezdjük a korábbi Fű4-es (most már műfüves) pálya villanyfénnyel való felszerelését, valamint fű és műfű karbantartó gépeket szerzünk be, hogy a korszerű pályáink állagát minél tovább megőrizzük. Ezzel mind a négy pályánk felújítása befejeződne, így 2 füves, 2 műfüves, villanyfénnyel ellátott pályánk lesz a Kórház utcában, ahogy annak idején elterveztük. Ezen kívül gőzerővel próbáljuk a szükséges TAO-forrást begyűjteni, annak érdekében, hogy a 4-es Honvéd utcai utánpótlásbázisban is megcsináljuk a még hiányzó műfüves pályát, amely a már meglévő két új, korszerű, modern füves pályával szintén kompakt rendszer lenne.

A Kórház utcában a stadionrekonstrukció 2. üteme van hátra, amely során a régi ülőhelyi lelátó helyett egy újat építenénk, a beruházást az állami tulajdonú BMSK ZRt. Békéscsaba MJV Önkormányzatával közösen bonyolítja, a legutóbbi információink szerint az engedélyes tervek megvannak és várhatóan hamarosan ki fogják írni a közbeszerzési eljárást. Annak érdekében, hogy a felújítás alatt is rendezhessünk bajnoki meccset, többször tárgyaltunk az MLSZ illetékes szerveivel és bár sok munkával, feladattal fog járni, de az ígéretek szerint megoldható. Mi azon leszünk, hogy valamennyi mérkőzésünket a Kórház utcában rendezhessük.

Úgy érezzük, hogy az utóbbi időben ismét igazi foci-hangulat van a hazai mérkőzéseken. Mit üzensz szurkolóinknak az utolsó forduló előtt?

Igen, magam is tapasztalom, hogy a városban egyre többen integetnek: hajrá, szurkolunk, Veletek vagyunk, ami nagyon jó érzés, hiszen annak idején éppen ezért kezdtük el ez a munkát. Én azt gondolom, hogy a csapat az egyik ígéretét már teljesítette – nevezetesen, hogy végig harcban leszünk a feljutásért. Egy olyan szerethető csapat alakult ki, melyért egyre többen látogatnak a Kórház utcába, így a tavaszi átlagos nézőszámunk 1.800 körül alakult, ami jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest. Én azt remélem, hogy az utolsó fordulóban a Vasas elleni mérkőzéshez hasonló nézőszám, hangulat lesz és persze csabai győzelem…

Ha minden a tervek szerint alakul, terveztek nyilvános ünneplést?

Nem, először győzzünk az utolsó fordulóban – most ez a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor lehet ünnepelni és biztos, hogy meg fogjuk oldani…

Köszönjük szépen, hogy újra válaszoltál kérdéseinkre. További sok sikert és természetesen egy szépen csillogó ezüstérmet kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikk:

http://hir6.hu/cikk/110653/bekescsaba_1912_elore_ezusterem_a_celkeresztben

http://www.beol.hu/bekes/sport/celkeresztben-az-nb-i-612934

Szurkolókra várva

Jó hírünk van! A Kórház utcai stadion és a lelátók már készen állnak és csak Önökre várnak! Az időjárás estére már megfelelő lesz, az eső elállt és kitisztult az idő. A helyzet pedig felettébb izgalmas, így minden bizonnyal igazi meccshangulatra számíthatunk ma este 19:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzésen.

20150523_02

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk a nyereménysorsolásokat. A félidőben a belépőjegyek és a bérletek sorszámai alapján 1-1 darab Előre szurkolói ajándékcsomagot nyerhetnek – így mindenképpen őrizzék meg belépőjüket!

20150523_01

Bővített kiszolgálással (a pálya több pontján kihelyezett mobil büfék, sörsátor) és kulturált, tiszta, családbarát környezettel várunk minden kedves érdeklődőt és szurkolót!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

soroksar_sc_logo_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 29. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

2-0 (0-0)

Időpont: 2015. május 23. (szombat) 19:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Kovács J. Zoltán

Asszisztensek: Horváth Zoltán (F), Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Brezovai Zoltán

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Fehér Zsolt, Borbély Bálint, Bagi István,  Spitzmüller István, Király Patrik, Birtalan Botond, Szilágyi Péter. Cserék: Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Prasler Thomas Michel, Vólent Roland, Balogh Miklós, Viczián Ádám, Berki Péter .
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Soroksár: Holczer Ádám, Vass Zsolt, Simita Gergő, Tóbiás Zsolt Norbert, Gohér Gergő, Huszák Tamás, Sándor István, Kovács Dániel, Lovrencsics Balázs, Szenes Bence, Pál András. Cserék: Rácz Gergő, Balaskó Csaba, Gyurácz András, Lannert Bence, Kincses Péter, Hodgyai László, Szabó Roland.
Vezetőedző: Lisztes Krisztián.

Gólszerzők: Birtalan Botond (61. perc), Szilágyi Péter (85. perc).

Sárgalapok: Bényei Balázs (29. perc), Huszák Tamás (49. perc), Birtalan Botond (61 perc), Hodgyai László (80. perc).

Hivatalos nézőszám: 1.100 fő

Egy lépésre az NB I-től

A Békéscsaba 1912 Előre történelmi pillanat előtt áll. A ma esti teljesítménnyel megteremtettük a lehetőséget, hogy hosszú idő után újra az első osztályba léphessünk.

A mérkőzés első félidejében főleg mezőnyjáték folyt, kóstolgatták egymást az ellenfelek – óvatos játékkal, nem vállalt egyik csapat sem felesleges kockázatot. Szinte valamire való helyzet nélkül telt el az első játékrész. A fordulás után azonban – úgy látszik taktikát váltottunk – mintha kicserélték volna a lila-fehér alakulatot. Folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, akik nagy ritkán egy-egy kontrát tudtak indítani – bár ezek nem sok veszélyt jelentettek Mursits kapujára. A 61. percben aztán megtört a jég, a kapu előtti kavarodást kihasználva, Birtalan higgadtan lőtt a hálóba, 1-0. Ezután felszabadultabban és bátrabban kergettük a pettyest és többször is veszélyeztettünk. A 85. percben aztán pont került az í-re, amikor Szilágyi Péter góljával immár 2-0-át mutatott az eredményjelző. A spori 3 percet még rátett az ápolások miatt, de ez már nem változtatott a lényegen.

Az Előre ezzel a létfontosságú győzelemmel átvette a második helyet a tabellán. Tekintettel arra, hogy a versenykiírás értelmében először a több megszerzett győzelem számít, így a Gyirmót 16 nyert mérkőzésével szemben, a Békéscsaba 17 győzelme rangsorol minket az ezüstérmes, feljutó pozícióba.

Nincs más hátra, jövő hét vasárnap nyernünk kell és akkor…

Kérjük Önöket, ne tervezzenek más programot! Fantasztikus hangulattal, meglepetésekkel és legjobb esetben óriási ünnepléssel várjuk szurkolóinkat!

Zoran Spisljak: – A első félidőben óvatosan játszott mindkét csapat. A fordulás után váltottunk, ennek köszönhető eredményességünk és sikerünk. Köszönöm szurkolóinknak a biztatást és a kitartást! Igyekszünk a jövő héten sem csalódást okozni!

Lisztes Krisztián: – A második félidő alapján megérdemelt a Békéscsaba győzelme. Most ennyi különbség van a két csapat között. De mi is jól helytálltunk egy jó csapat otthonában.

Kapcsolódó hanganyag:

http://www.koroshircentrum.hu/player.php?sid=373

line_purple

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

29. forduló

Pénteken megkezdődtek Merkantil Bank NB II Liga 29. fordulójának küzdelmei a Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC, a végeredmény szempontjából számunkra igen fontos mérkőzéssel. A matyóföldiek megtették nekünk a szívességet, hogy a győri együttestől pontokat raboltak egy hihetetlenül izgalmas és fordulatos mérkőzésen. Végeredmény: 3-3. A feljutásért folytatott csatában, közvetlen riválisunk újabb pontvesztése megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Békéscsaba 9 nap múlva újból történelmet írhasson. Ehhez azonban az szükséges, hogy a hátralévő két – elvileg papírforma – mérkőzést megnyerjék a lilák.

20150522

Ha esik, ha fúj 2015. május 23-án (szombaton) 19:00 órától minden lila-fehér érzelmű drukkernek, szimpatizánsnak és érdeklődőnek a Kórház utcában a helye! Kedves Szurkolóink! Kérjük, ne keressenek kifogásokat: rossz az idő, nem érek rá, más dolgom van, drága a belépő, miért ebben az időpontban kezdődik a meccs?! Ilyen pillanatok ritkán adódnak az életben, mindössze hat bajnoki pont megszerzése választja el a békéscsabai labdarúgást attól, hogy nagyon hosszú idő után újra az első osztályban tartsák számon. Ehhez azonban Önökre is szükség van!

A mai este egyébként még egy mérkőzést tartogat, bár nézzék el nekünk – csak a rend kedvéért ejtünk szót erről. A Csákvár 19:30 órától fogadja a Balmazújváros csapatát, ahol ezúttal ingyenes lesz a belépés.

Szombaton 18:00 órától a 11. helyen álló Siófok, a szintén 30 ponttal – csak kevesebb győzelmük miatt egy helyezéssel lemaradt – Szigetszentmiklós együttesét látja vendégül. Két fordulóval a szezon vége előtt, figyelembe véve a Balaton-partiak helyzetét, nyilván ez is vérre menő csata lesz.

A Szeged hazai pályán javíthat mérlegén a Szolnok ellen. Mivel a gyulai pályát bérlő csapat hét egységnyire van az 5-6. helytől, így számukra szinte tét nélküli a hátralévő két forduló – feljebb már nem léphetnek.

Kiesési rangadó Cegléden, ahová a Kaposvár érkezik. A két sereghajtó mérkőzésén sok minden múlhat, hiszen szerencsés esetben bármelyik fél elkerülheti még az alsóbb osztályba sorolást.

A Sopron-Vasas mérkőzésen egyértelműen a vendégek számítanak esélyesebbnek, bár a 6. helyről vendéglátóik még előrébb is léphetnének egy meglepetés eredménnyel.

A szombati program második felvonása 19:00 órakor kezdődik, amikor az Ajka Zalaegerszegen szerepel. A szoros középmezőnyben ez lehet a másik komoly derbi, hiszen a két csapat között pillanatnyilag csak a gólarány határozza meg a sorrendet.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a tavalyi mumus, a Soroksár vendégszerepel Békéscsabán. Minden körülmény adott egy kiváló mérkőzéshez és ismét egy hatalmas lépést tehetünk az üdvösség felé. A két csapat között helyezésben, pontszámban és rúgott gólban is mérföldnyi a különbség – így joggal várhatunk egy kötelező győzelmet a fiúktól!

Jöjjenek, segítsék a csapatot és válasszák szombat esti programnak a Kórház utcai mérkőzést!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikkek:

http://bmsextra.hu/a-gyirmot-elore-saga-utolso-elotti-fejezete/

http://www.beol.hu/bekes/sport/nb-ii-a-bekescsaba-kezeben-a-masodik-hely-sorsa-612397