Ribánszki László máshol folytatja

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 51 másodperc.

A Békéscsaba 1912 Előre 35 esztendős, tapasztalt hálóőre máshol folytatja pályafutását. Klubunk közös megegyezéssel, kifejezetten játékosunk kérésére bontotta fel szerződését és nem állított semmiféle akadályt továbblépése elé.

Laci 2016 óta segítette az Előrét és 147 tétmérkőzésen keresztül védte a lila-fehér kaput, valamint többször a csapatkapitányi karszalagot is magára ölthette. Tapasztalatára, munkabírására mindig is nagy szükségünk volt, de az élet úgy hozta, hogy máshol próbálja ki magát és a több játéklehetőség reményében igazolt el Békéscsabáról.

Laci, mindent köszönünk! Sok szerencsét, jó egészséget és sérülésmentes szezont kívánunk! Sosem feledünk, hiszen beírtad magad az Előre történelmébe!