[nggallery id=168]
Újabb nehéz erőpróba előtt áll második csapatunk, amikor 2022. február 26-án (vasárnap) 14:00 órától a Pénzügyőr együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.
Az események tükrében talán kijelenthető, hogy amennyiben a 2022. augusztus 17-én lejátszott és 0-3-as félidő után 4-3-ra elvesztett Pénzügyőr elleni idegenbeli mérkőzés eredménye számunkra kedvezőbb lett volna, talán egész csapatunk sorsa másképp alakul. Nagyon úgy néz ki, hogy az a mérkőzés kedvünket szegte, amely jócskán rányomta bélyegét a további teljesítményre, hiszen háromgólos békéscsabai előny után, sikerült ellenfelünknek úgy megfordítani a találkozót, hogy még pontot sem tudtunk szerezni. Van tehát miért visszavágnunk, ráadásul most már tényleg el kell kezdenünk a pontok gyűjtögetését, hogy minél tovább saját kezünkben maradhasson a sorsunk. Negyvenöt szerezhető pont van még a kalapban és jelen pillanatban 18 egység a lemaradásunk az első biztos, bennmaradást érő (16.) pozícióhoz képest, tehát látható, hogy igencsak győzelmi kényszerben vagyunk. Az előzményektől függetlenül azonban ezen a vasárnapon jó esély mutatkozik arra, hogy határozott és meggyőző játékot mutatva végre győztesen hagyjuk el a pályát!
A 23. fordulóban egy stabil középcsapat jön szembe és próbál elmozdulni a táblázat közepéről. A fővárosiak 22 lejátszott mérkőzés után 9-9 győzelem és vereség, 4 döntetlen, valamint 31 bajnoki pont birtokában a 10. helyen állnak. A tabella közepe igen szoros, hiszen a 7-10. valamint 9-12. helyek között is mindössze egyetlen mérkőzésnyi a különbség, ami annyit jelent, hogy adott esetben előre is léphetnének, de számunkra szerencsésebb szituációban akár hátrafelé is csúszhatnak. Ráadásul győzelmünk esetén az egymás elleni mérleg újra a mi oldalunk felé billenhetne, mert most 2-2 győzelem és vereség, valamint egyetlen döntetlent olvashatunk ki a számokból. Az eddigi 3,6-os meccsenkénti gólátlag pedig arra enged következtetni, hogy jó eséllyel ezen a vasárnap sem maradunk találatok nélkül, azaz a két csapat mérkőzése közönségszórakoztató eseménynek ígérkezik.
Következő ellenfelünk a bajnokság felénél a 11. helyen állt, az előző szezonban (2021/2022.) pedig még a Budapest I. osztályban harcolt a feljutásért, ahol három idényen keresztül próbálta elérni a felfelé történő osztályváltást. Korábban szebb időket is megéltek, többször szerepeltek még egy osztállyal feljebb is. A klubvezetés és a szakmai stáb megpróbálta olyan módon tovább alakítani a keretet, hogy a bajnokság végére esetleg az élcsapatok közé is be tudják verekedni magukat. Érkeztek: Bessenyei Barnabás (Gyömrő), Bartos Julián (Balassagyarmat), Tóth Dávid (Kecskemét), Labát Krisztofer (Hatvan), Tóth Kristóf (BVSC), Stoiacovici Dávid Tibor (Csepel) és Zsinka Zsolt (Rákosmente). Távoztak: Csigi Ádám, Schrammel Ádám, Oláh Krisztián, Gál Márk, Bagó Patrik, Ritzl Bence, Hujbert Botond, Szogolovszkij Sámuel, Gálfi László, Járja Erik és Osztovics Marcell. Látható tehát, hogy a szinte teljes vérátömlesztésen átesett pénzügyőrök még így is stabilnak tűnnek, mert a Kisvárda II. elleni hazai vereség után, a Hatvannal szemben már 3-1 arányban győzni tudtak. Az idegenbeli mérlegük viszont nem túlságosan fényes – ez pedig a mi malmunkra hajthatja a vizet -, hiszen a tizenegy vendégségben lejátszott mérkőzésükből, mindössze háromszor sikerült győzedelmeskedni. A gólkülönbségük jelenleg pontosan nulla, mert a 31 lőtt góllal szemben ugyanennyit kaptak is, ez pedig azt jelenti hogy védelmük zavarba hozható és egyáltalán nem lehetetlen nekik gólt lőni.
Nagy Sándor: – Nem a reményeink szerint indult az év, bár tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Fiataljaink helyzetét a pályák jelenlegi állapota sem könnyíti meg, hiszen a mély talaj más stratégiát igényel, ami nem feltétlenül előnyös számukra, de hát ez is a tanulási folyamat része. Aktuális ellenfelünk rutinos csapat, jól megy át védekezésből támadásba, erre mindenképpen figyelnünk kell és nem szabad teret hagynunk nekik. Sérültünk és/vagy eltiltottunk nincs, a megszokott keretünkre támaszkodhatunk, bár nyilván lesz néhány visszajátszó is.
A Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE mérkőzés játékvezetőjeként Urbán Esztert, segítőiként Gergely Mártont és Majorné Nagy Petrát akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival igen régen, 2018. április 15-én, a Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 261 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 23. fordulóját február 26-án (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – BVSC-Zugló, DVTK II. – DEAC, 13:00 órától Facultas-Tiszafüredi VSE – Körösladányi MSK, 14:00 órától Putnok FC – Kisvárda Master Good II., FC Hatvan – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE, Füzesgyarmati SK – Eger SE, Sényő-Carnifex FC – Jászberényi FC, Karcagi SE – BKV Előre, valamint március 16-án (csütörtök) 14:00 órától DVSC II. – Aqua-General Hajdúszoboszló párosításokban rendezik meg.
A bajnoki táblázatot 22 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (56 pont) vezeti a Putnok (43 pont) és a Körösladány (38 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Sényő, a Tiszaújváros, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles időjárás várható, akár havas eső is előfordulhat, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +3 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. február 26-án (vasárnap) 17 óra 24 perckor nyugszik.
Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
M.B.
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Jótékonysági véradással kezdődött a heti program az Előre Székházban, hiszen szurkolóink felkérésére a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve 2016. november 7-én (hétfőn) délután, hagyományteremtő és segítő céllal rendeztük meg az eseményt.
A Békéscsaba 1912 Előre által először megszervezett rendezvényen megfelelő létszámban egyaránt képviseltették magukat az Előre vezetői, alkalmazottai és szurkolóink is. Az összegyűjtött vér mennyisége bizakodásra ad okot és arra öszönöz a továbbiakban is, hogy segíteni érdemes. A lelkesedésben tehát nem volt hiány, és már a nyitás előtt többen érkeztek – akiket a klub szendvicsekkel és üdítővel vendégelt meg. Az előkészületek és a lebonyolítás a területileg illetékes Véradó állomás tapasztalt munkatársainak köszönhetően zökkenőmentesen, professzionálisan zajlott – amit ezúton is köszönünk szépen! Természetesen az aktív részvevőket meglepetések és felajánlások is várták, hiszen a klub mindenkit lila-fehér ajándéktárgyakkal, a Magyar Vöröskereszt pedig kuponokkal és vásárlási utalvánnyal ajándékozott meg. A Pek-Snack Látványpékség "Rakétaház" – 5600 Békéscsaba, Andrássy út 30-32. (Csaba Centerrel szemben) jóvoltából friss, meleg péksüteményekkel és további meglepetésekkel is szolgálhattunk – így aztán senki sem távozhatott üres kézzel.
A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére, 1988 óta november 27-e a véradók napja – így különösen aktuális volt a november 7-én megrendezett esemény. A véradás szabályai egyébként Magyarországon igen szigorúak, így néhány jelentkezőnk sajnos nem tudta vérét áldozni. A legfontosabb szabály, hogy véradó minden egészséges nagykorú, de 65 évesnél fiatalabb személy lehet. Egy év alatt egy személy csak meghatározott számú alkalommal lehet véradó: férfiak maximum ötször, nők legfeljebb háromszor adhatnak vért. A véradó egészségének védelme érdekében, a szervezet regenerációját elősegítendő, két véradás közt minimum 56 napnak kell eltelnie.
Véradás előtt az alkalmasságot orvosi vizsgálattal állapítják meg. A vizsgálat során természetesen a vér egyes jellemzőinek meghatározására is sor kerül, legfontosabb ezek közül a vér hemoglobintartalma. Olyan személyek esetében, akik első alkalommal adnak vért életük során, a vércsoport előzetes meghatározása is megtörténik.
Az orvosi vizsgálat a részletes anamnézis felvételéből és egy tájékozódó jellegű fizikális vizsgálatból áll, mely során az orvos meghallgatja a szív- és tüdőhangokat, megtapintja a nyirokcsomókat, megvizsgálja a látható nyálkahártyákat (az esetleges vérszegénységről nyerhető így kiegészítő információ), és a vérnyomásmérés sem maradhat el. Amennyiben a vizsgálatok során eltérések fedezhetők fel, a vizsgáló orvos mérlegeli, hogy a véradót átmenetileg vagy véglegesen kizárja-e a véradásból. A kizárás sokféle betegség, vagy kóros állapot miatt szükséges lehet, a vér alacsony hemoglobintartalmától kezdve, a banális torokgyulladáson át, a potenciálisan halálos veszélyt magában rejtő hepatitis fertőzésekig.
A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is szeretne köszönetet mondani minden résztvevőnek és szervezőnek! A felajánlásokból származó ajándékokat – a Békéscsaba 1912 Előre csapatának tagjai által aláírt labda, valamint a békéscsabai Pek-Snack Látványpékség által adományozott kétezer forint értékű vásárlási utalványt véradóink között sorsoljuk ki. A nyerteseket értesítjük és a nyeremények átvételének módjáról tájékoztatjuk.
A véradáson több média is képviseltette magát és tudosított az eseményről. Segítségüket és hozzáállásukat köszönjük szépen! Beszámolókat, interjúkat a Békés Megyei Hírlap 2016. november 8-dikai számában, a 7.TV kedd este 19:00 és 20:00 órakor adásba kerülő Híradó című műsorában, valamint a Rádió1 hullámhosszán is hallhatnak, olvashatnak és nézhetnek.
A példaértékű kezdeményezést a továbbiakban is szeretnénk újra megrendezni – kibővítve akár más békéscsabai sportszervezetek részvételével.
Kapcsolódó hivatkozások:
http://1912elore.hu/site/a-segitseg-a-verunkben-van/
https://www.youtube.com/watch?v=kgK8Q5RKoc4
http://www.koroshircentrum.hu/1619-Szurkoloi-felkeresre-rendezett-veradast-az-Elore
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/harmincan-adtak-vert-az-elorenel-692390
http://bmsextra.hu/lila-feher-ver-a-korhaz-utcabol/
http://www.miradionk.com/site/hetfon-tortent/
Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE
Időpont: 2023. február 26. (vasárnap) 14:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.
Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 13:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.
Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.
Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel mellett található 1-es számú kapun belépve foglalhatják el helyeiket a tribünön. Ingyenes parkolás a bejárattal szemben lévő füves területen lehetséges.
A körgát felőli büfé 13:00 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.
Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Ingyenes wifi:
A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.
Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/
Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/
Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/
Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/
A Békéscsaba 1912 Előre szurkolói csoportjai felkérésére közös VÉRADÁST szervez a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve.
A nyári időszakban a szabadságolások, a szezonális allergia és a kánikulai meleg miatt minden évben kevesebb a véradó. Máskor naponta átlagosan 1600-1800-an adnak vért, ilyenkor húsz-harminc százalékkal kevesebben.
Az elmúlt hetekben egyre csökkenő tendenciát mutat a véradáson megjelenő véradók száma. Az idei nyáron augusztus első hetében nyújtották legkevesebben karjukat véradásra.
A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezért arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az általunk szervezett véradáson és buzdítsa erre ismerőseit, barátait is!
Időpont: 2016. november 7. (hétfő) 13:00-16:00 óra között.
Helyszín: Békéscsaba, Kórház utca 6. (Előre Székház 2. emelet – Taktika terem)
Jelentkezni lehet az admin(at)1912elore.hu e-mail címen: név, e-mail cím és telefonszám megadásával!
Kérjük, hogy minden véradó hozza magával a személyi igazolványát, lakcím- és TAJ-kártyáját!
Minden véradónak lila-fehér ajándéktárgyakkal köszönjük meg a részvételt!
Segíts Te is, hogy segíthessünk – hiszen tudják, Együtt erősebbek vagyunk!
Köszönjük!
Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1704811436508168/
Közösségi média