Beharangozó: Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 455 másodperc.

A bronzéremért harcban álló Körösladány otthonában folytatja második csapatunk 2023. május 14-én (vasárnap) 17:00 órától a harmadosztályú bajnokságot az utolsó előtti 37. fordulóban.

Körösladányi MSK - Békéscsaba 1912 Előre II.

A Békéscsaba II. (22 pont és 19. hely) helyezésben már nem tud előrébb lépni a bajnoki táblázaton, a győzelmek, pontszámok mennyisége viszont még számíthat, egy igen speciális és szerencsés esetben. De, nem is ez a lényeg, hanem hogy fiatal játékosaink tovább pallérozódjanak a hátralévő két fordulóban is! Erre pedig abszolút jó lehetőséget kínál a hajrá, hiszen előbb a Körösladány, majd a DEAC következik és így zárul a harmadosztályú bajnokság, ezáltal második csapatunk szereplése is egyelőre. A Ladány a Keleti csoport és az osztály egyik üdítő meglepetését képviseli a szezonban, hiszen újoncként rögtön a bronzérmes pozíciót tudják ostromolni, a jelenlegi 4. hely és 60 pont birtokában. A pillanatnyilag még harmadik DEAC (61 pont) csapatát üldözik és igen előkelő pozícióból várják a békéscsabai fiatalok vendégszereplését. Mindez pedig az is jelenti, hogy Ekker mester tanítványai egészen biztosan komolyan veszik majd a találkozót, hiszen ha győznek és a DEAC hibázik, akkor át is vehetik a harmadik helyet a bajnoki táblázaton. Az pedig – tegyük a szívünkre a kezünket – ebben a mezőnyben igencsak megsüvegelendő teljesítmény lenne.

A telet – jelenlegi helyzetükhöz hasonlóan – a negyedik pozícióban töltötték, azóta pedig váltakozó sikerrel folyt számukra a bajnokság. A kiváló őszi alapnak köszönhetően látszott, hogy kiesési gondjaik biztosan nem lesznek, sőt… Az utolsó előtti fordulóba győzelemből érkeznek (Hatvan – Körösladány 1-2), előtte azonban két meglepetésnek is nevezhető vereséget gyűjtöttek be (Körösladány – Kisvárda 0-3 és Tiszaújváros – Körösladány 1-0). A két együttes közös múltja inkább a megyei szintre korlátozódik, a harmadosztályban mindössze egyszer, 2022. november 19-én találkoztunk, amikor 1-3 arányú vendég siker született Békéscsabán. A korábban még sokszor megyei rangadónak titulált mérkőzés tétben ezúttal nyilván elmarad ettől, viszont a két csapat egymás elleni mérkőzései mindig parázs csatát hoztak és gólokban sem szoktunk hiányt szenvedni. A visszajátszók száma a hétfői másodosztályú találkozó miatt jó eséllyel minimális lesz, bár vasárnap estére adott esetben már kiderül, hogy van-e értelme számunkra a fennmaradó két NB2-es fordulónak. A kék-fehérek hazai mérlege az ötödik legjobb a csoportban, hiszen 18 otthon megrendezett mérkőzésükből 10 győzelmet, 5 döntetlent és mindössze 3 vereséget gyűjtöttek, amelyek 35 bajnoki ponttal párosultak. Mindez azt jelenti, hogy a pontjaik (60) több mint felét hazai pályán gyűjtötték össze.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Körösladányi MSK 1-3 (0-2)

Nagy Sándor: – A szezon hátralévő két mérkőzésén is szeretnénk bátor és jó játékot látni a srácoktól, mert amennyiben merünk focizni, akkor méltó partnerei lehetünk az év meglepetéscsapatának. Nem könnyítettek a helyzetünkön a heti érettségi vizsgák, mivel több játékosunk is érintett volt, emiatt nem tudtunk teljes létszámban edzeni. Visszajátszókra vélhetően nem számíthatunk, miként sérülés miatt Pap és Trescsula sem bevethető, a többiek viszont egészségesek.

Ekker Attila: – Örülök, hogy a bajnokság finisére is maradt esélyünk odaérni a dobogóra. Már ennek is kellő motivációt kell adnia a mérkőzéshez, illetve ahhoz, hogy tisztelettel és komolyan vegyük az ellenfelünket, melynek a többi utánpótlás-csapathoz hasonlóan, nehezen kiszámítható a kerete. Ettől függetlenül kellően ismerjük az ellenfelünket, nagyon fontos lesz számunkra, hogy ne a tabellából induljunk ki. Próbáljuk frissíteni a keretet a hosszú idény végén és hála Istennek maródi játékosaink döntő többsége is felépült, még a kisebb sérüléssel bajlódó Dócza és Ruzsa szerepvállalása sem elképzelhetetlen. Papp Zsolt munkahelyi elfoglaltsága miatt csak részben tudott részt venni az edzésmunkában, Murvai pedig öt sárga miatt hagyja ki a megyei derbit.

Összegyűlt színes lapok miatt Murvai Dávid kénytelen a lelátóról szemlélni az eseményeket, de Ruzsa Zoltán sérülése sem javul a megfelelő ütember, viszont a Békéscsaba II. keretében ezúttal nem lesz eltiltott. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Wéber Lászlóra (13 gól) és Czirok Dávidra (11 gól), hiszen ketten együtt csapatuk szerzett góljainak majdnem felét vállalták magukra. Ellenfelünk keretében számos ex-csabai labdarúgót is felfedezhetünk, hiszen Pusztai András, Csicsely János, Zelenyánszki László, Cservenák Csaba, Malkócs Marcell, Selmeczi-Tóth András, valamint Farkas János is szerepelt korábban lila-fehér színekben.

A Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Szabó Pétert, segítőiként Vilmányi Simont és Kovács Zoltánt akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2023. február 19-én, az Eger SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során mindössze 145 sárga- és 9 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 37. fordulóját május 13-án (szombat) 17:00 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – Termálfürdő FC Tiszaújváros, május 14-én (vasárnap) 11:00 órától Sényő-Carnifex FC – DVTK II., 16:00 órától Karcagi SE – Vasas FC II., 17:00 órától Putnoki FC – Facultas-Tiszafüredi VSE, BKV Előre – DVSC II., Jászberényi FC – Füzesgyarmati SK, Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II., DEAC – FC Hatvan, BVSC-Zugló – Kisvárda Master Good II., valamint Eger SE – Pénzügyőr SE párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatot 36 lejátszott fordulót követően, a már biztosan bajnok BVSC-Zugló (96 pont) vezeti, a Putnok (73 pont) és a DEAC (61 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig az Eger, a Füzesgyarmat, a Békéscsaba II., valamint a Jászberény áll. Igen szoros az állás a táblázat második felében, mert 12-18. pozíciók között két mérkőzésnyi, tehát mindössze hat pont a differencia. Mindez azt is jelentheti, hogy az utolsó két felvonásban még történhetnek érdekességek.

A Keleti csoportban ezáltal már korábban eldőlt, hogy a BVSC-Zugló ellenfélre vár az osztályozó mérkőzésein. A Közép csoportban viszont élesedik a helyzet, hiszen az élen álló Iváncsától 4 bajnoki egységet levontak, ennek fényében előnye egyetlen pontra csökkent a Hódmezővásárhelyhez képest. A Nyugati csoportban továbbra is nyílt a küzdelem, mert a 88 pontos Veszprém továbbra sem engedi a 89 pontos Tatabányát ellépni, így itt is az utolsó két fordulóra maradt a döntés. Aki hibázik, jó eséllyel kiszáll a harcból!

Az előrejelzés szerint Körösladány térségében mediterrán ciklon várható, zápor-zivatar is előfordulhat, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár +20 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. május 14-én (vasárnap) 20 óra 13 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez mindig fontos! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: