Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II.

Lila-fehér összecsapás következik az NB III Keleti-csoportjának 4. fordulójában 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre második együttese az Újpest FC tartalék csapatát fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Az előzményekről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a budapesti lilák pálya problémái miatt, az eredetileg fővárosi helyszínnel kiírt mérkőzés pályaválasztói jogcsere folytán kerül Békéscsabán megrendezésre. Míg a csabaiak három felvonás után veretlenül (1 győzelem és 2 döntetlen), 5 pont birtokában várják a vasárnapi mérkőzést, addig újpesti barátaink számára nem indult túl fényesen a harmadosztály idei sorozata. Jelen pillanatban egy döntetlen és két vereség mérleggel (Tiszaújváros – Újpest FC II. 3-1, Újpest FC II. – Hajdúszoboszló 2-3, Kazincbarcika – Újpest FC II. 1-1), mindössze egyetlen bajnoki pont birtokában a táblázat 15. pozícióját foglalják el. Egészen biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy kozmetikázzák eddigi eredményeiket, így jó eséllyel fordulatos, izgalmas meccs elé nézünk. Brlázs Gábor neveltjei plusz kettes gólkülönbséggel (9 rúgott és 7 kapott gól) a tabella 9. helyéről futnak neki az újabb megmérettetésnek, ami egy újonnan feljutott csapattól kiváló teljesítmény. Fiatal játékosaink egyáltalán nem ijedtek meg saját árnyékuktól és méltó ellenfelei voltak a Füzesgyarmat (2-2), a Tiszafüred (2-4) és legutóbb a DVSC II. (3-3) együttesének is. Félnivalónk tehát ezúttal sincs, határozott, fegyelmezett és türelmes játékra van szükség a továbbiakban is! Játékban és kondícióban talán utolértük magunkat, amire szükség is volt, hiszen számunkra a rájátszás miatt, rövidebb idő maradt a felkészülésre.

Mundi Viktornak gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építenie Újpesten, hiszen sokan távoztak (9 fő) a tavaly szereplők közül. Igazolni nem terveztek túl sok játékost, főképp saját erőből, fiatalokkal igyekeztek feltölteni a keretet és persze adott esetben néhány visszajátszóval is kalkulálhatnak, amennyiben első csapatuktól kaphatnak játékosokat. A 2020/2021-es szezonban egyébként a Közép-csoportban szerepeltek, ahol gyakorlatilag teljesen kiegyenlített mérleggel (13 győzelem, 12 döntetlen és 13 vereség), 51 ponttal a táblázat 11. pozíciójában végeztek.

Következő vendégeinknek az előző fordulóban két eltiltottjuk is volt piros lapok miatt (Bíró Márk és Kálnoki-Kis Zsombor), ám ezúttal nagy valószínűséggel mindenki rendelkezésre állhat. A Békéscsaba keretében Apró Ármin jutott az automatikus eltiltás sorsára, hiszen a DVSC II. elleni mérkőzés 15. percében kiállította a játékvezető. Kapus poszton tehát szinte adott lesz Winter Dániel szereplése, a kérdés azonban még az, hogy az első csapattól ki kaphat lehetőséget, valamint cserekapusként ki és milyen módon – fiatalszabály – ülhet le a kispadra?!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest II. FC mérkőzés játékvezetőjeként Fehérvári Patrikot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Juhász Lászlót és Rácz Bélát jelölték ki. Az 1986-os születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 17 sárga- és 2 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 4. fordulóját augusztus 22-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Eger SE, Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II., 17:00 órától DVSC II. – Tiszafüredi VSE, 17:30 órától Jászberényi FC – Füzesgyarmati SK, Putnok FC – DEAC, Hidasnémeti VSC – BKV Előre, Törökszentmiklósi FC – Kisvárda Master Good II., Salgótarjáni BTC – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Sényő-Carnifex FC – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint Tállya KSE – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, meleg időjárás, akár 30 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható. A Nap 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 19 óra 44 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap még egy mérkőzésen szurkolhatnak a Liláknak, hiszen első csapatunk 19:00 órától villanyfényes mérkőzésen fogadja a Szentlőrinc együttesét a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Köszönjük Zsolti!

Bücs Zsolt – a Békéscsaba 1912 Előre edzője távozik a csapattól és családi okok miatt Budapestre költözik. Az 51 éves szakember, több mint egy esztendő után búcsúzik a Liláktól. Tevékeny része volt az Előre első osztályba jutásában, játékosaink felkészítésében – szakmai tanácsai, meglátásai és kapcsolatai felbecsülhetetlen értékkel bírtak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége, csapata és minden dolgozója nevében köszönjük szépen munkáját és segítségét, további sok sikert és jó egészséget kívánunk!

bucs_zsolt

Zsolti már elbúcsúzott a fiúktól és a Haladás elleni következő mérkőzésre való felkészülésben már nem vesz részt. A megüresedett pozíció betöltéséről a szakmai stáb és a vezetőség dönt.

Köszönjük Zsolti!

Erőltetett menet

Nincs megállás a Kórház utcában, hiszen egymás után három hazai mérkőzést bonyolítunk – bár a második után a csapat szusszanhat egy kicsit, hiszen a Haladás és a DVTK elleni meccs között két hét telik majd el.

20150824_01

A háttérben dolgozók azonban nem pihenhetnek, hiszen a vezetőség már az első két hazai mérkőzés után elemezte a számunkra is új beléptető rendszer sajátosságait is, és további lépéseket tett szurkolóink, nézőink, valamint látogatóink gyorsabb bejutása és még teljesebb körű kiszolgálása érdekében.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége és szakmai stábja örvendetesnek tartja, hogy Békés megyében továbbra is rengetegen érdeklődnek a labdarúgás iránt és az első osztályú mérkőzések előtti utolsó pillanatokban sokan döntöttek szombati esti programként, a meccslátogatás mellett. Az NB I-es szabályozások azonban inkább az előre tervezést részesítik előnyben – így azon látogatóink, akik közvetlenül a meccs előtt kívántak jegyet váltani, sorban állásra kényszerültek. A klub ezúton is elnézést kér mindenkitől, aki bármilyen módon akadályoztatva volt az augusztus 22-i mérkőzés teljes egészében történő megtekintésében. Igaz, hogy a korábbi két hazai meccs beléptetése simán zajlott – mivel nézőink sokkal nagyobb arányban váltottak elővételben belépőjegyet, így valószínűleg a hétközi változékony időjárással is magyarázható, az utolsó-utáni pillanatokra hagyott döntések meghozatala.

A klubvezetés korábbi szervezéseinek köszönhetően, nagy valószínűséggel már a 2015. szeptember 12-én megrendezésre kerülő DVTK elleni mérkőzésen szolgálatba állíthatunk további 4 darab hazai pénztárat – megduplázva az eddigi áteresztő képességet. Pénzt, munkát, munkaerőt és energiát nem kímélve még egy teljesen felszerelt kassza konténert üzemelünk be a Kórház utcai Stadionban, amely remélhetőleg teljes egészében orvosolja majd, a központi rendszerként használandó jegyértékesítés sebességbeli szűk keresztmetszetét. Bízunk benne, hogy minden engedély, eszköz, infrastruktúra és munkaerő is időben a rendelkezésünkre áll majd!

Amellett, hogy a Békéscsaba 1912 Előre eddig és ezután is minden lehetséges lépést meg fog tenni, minden eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy a labdarúgást szeretők minél nagyobb számban és a lehető leggyorsabban be tudjanak jutni a Kórház utcai Stadionba, továbbra is azt javasoljuk kényelmük érdekében, hogy váltsák meg elővételben jegyüket! Annál is inkább, hiszen ez Önök felé semmiféle kockázattal nem jár. Abban az esetben, ha az elővételes jegyekkel – bármilyen oknál fogva – mégsem tudnak kilátogatni az első osztályú, hazai mérkőzésekre – a klub ezeket teljes értékben visszaváltja – tehát ilyen esetben visszatérítjük a fel nem használt belépőjegyek árát.

A közelgő ősz és az ezzel együtt járó esős, nedves időjárás zavaró körülményeinek kiküszöbölése érdekében, úgynevezett egyszer használatos nylon esőkabátokat (pancsó) rendeltünk, melyeket teljesen ingyenesen fogunk nézőink rendelkezésére bocsátani. A héten visszatér a nyári időjárás, így ezekre augusztus 29-én még nem lesz szükség, de az ezt követő két hét múlva bármi előfordulhat.

További érdekesség, hogy a Haladás elleni mérkőzésen, a belépés után az első 2.200 nézőt-szurkolót vendégül látjuk egy pár virslire (kenyérrel, mustárral)! Egészségükre!

Látogatóink ingyenes virsli vacsoráját a “Dorogi termékcsalád” gyártója és forgalmazója, a Nagyhegyes Hús Kft. biztosítja! A kenyeret pedig a Gerlán található Szombathelyi Pékségnek köszönjük!

line_purple

Időközben a szakmai stáb is kiértékelte az utolsó mérkőzésen történteket és további lépéseket eszközöl védelmünk megerősítése és az első osztálynak megfelelő szintre hozása érdekében. Vezetőedzőnk kemény programot írt elő a hétre, magasra tette a mércét – hiszen újabb nehéz csata vár a Lilákra a hétvégén.

20150824_02

Zoran Spisljak, vezetőedzőnk a következőképpen nyilatkozott a történtekkel és további tennivalókkal kapcsolatban:

– Ahhoz, hogy a Szombathely ellen tisztességgel helyt tudjunk állni és pontot, jobb esetben pontokat szerezzünk nagyon rendet kell tennünk a fejekben. Nem fogjuk és akarjuk magyarázni a bizonyítványunkat – hiszen ezt egy ilyen meccs után nem is lehet – de az elemzések alapján az igazsághoz tartozik, hogy bizonyos helyzetekben a megfelelőbb megoldást választva, egészen másképp is alakulhatott volna a Honvéd elleni mérkőzés. Mindig csak egy kicsit voltunk lemaradva, vagy éppen egy méterrel arrébb helyezkedtünk – de az ellenfél első osztályban edződött játékosainak ez pont elég volt az üdvösséghez. A második kapott gól után csalódottságot és keserűséget láttam játékosaim arcán – ezeket a helyzeteket is meg kell tanulnunk kezelni, hiszen az érzelmeket és érzéseket háttérbe szorítva, pontosabban és a taktikai utasításokat hiba nélkül betartva kell lehoznunk a mérkőzéseket. Mivel az igazolási szezon még tart, így továbbra is a látóterünkben van néhány jelölt, akik közül bármelyiket szívesen látnánk a keretben, hiszen úgy érezzük nagy segítséget jelenthetnének az Előrének. Sajnálatosnak tartom, hogy egyik segítségem – Bücs Zsolt távozott a csapattól, de minden tiszteletem az Övé és teljes mértékben megértem, hiszen történjen bármi – a család az első. Továbbra is kapcsolatban maradunk és együttműködésünket nem tudjuk és akarjuk elfelejteni, hiszen szinte baráti viszonyban vagyunk. A magam nevében is további sok sikert és egészséget kívánok neki!

– A heti programot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mentálisan is kimozdítsuk a keretet a mókuskerékből, így csütörtök délutánra összetartást rendeltem el, melyen kivétel nélkül minden labdarúgómnak részt kell vennie. Szórakoztató, izgalmas és garantáltan focimentes délutánt terveztünk – bízom benne, hogy ez is hozzájárul majd a mélyrepülés befejezéséhez.

– Nézőinktől, szurkolóinktól pedig ismételten elnézést kell kérnem az együttes várakozásokon aluli teljesítményéért – bár voltak pozitív és reményt keltő pillanataink, a végeredmény azonban sajnos magáért beszél! Ezúton is köszönöm türelmüket, kitartásukat – higgyék el, éjt-nappallá téve azon dolgozunk, hogy elindulhassunk a megfelelő úton és csapatunk nagy biztonsággal tudja hozni a szezon elején kitűzött célt!

Várjuk Önöket a Haladás ellen is! Hajrá Lilák!

Információk: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2021. augusztus 18. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Haladás Sportkomplexum

Cím: 9700 Szombathely, Rohonci út 3.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A vendég belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek. Hat éves kor alatt ingyenes a belépés.

Vendég szektor: E1 (bejárat a Bartók Béla körút felől).

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.haladas.hu/jegyek-es-berletek

https://www.haladas.hu/uploads/static_page/documents/DocumentText_1/mlsz_palyarendszabalyok_hu.docx

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Hétközi bajnoki mérkőzés következik 2021. augusztus 18-án (szerdán) 19:00 órától Szombathelyen.

A Merkantil Bank Liga 2021/22-es kiírásának negyedik fordulójában kétnapos túra vár csapatunkra. Helyzetünket továbbra sem nevezhetjük rózsásnak, hiszen három forduló után mindössze egyetlen pontot szereztünk. Voltak ugyan jó momentumai az elmúlt mérkőzésnek (Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC 2-2) és időnként régi önmagunkra emlékeztettünk, összességében azonban valahogy nem akar összeállni a kép. Mindentől függetlenül csakis pozitívan állhatunk a dolgokhoz, hiszen a szófordulat szerint, a szerencse forgandó – miért ne állhatna egyszer, vagy többször is mellénk?! Mindenki úgy dolgozik, ahogy az elvárható, fejben és lélekben azonban van még mit fejlődnünk. Ezeken a nehézségeken talán egy bravúros siker segítheti át csapatunkat és akkor átbillenhet a mérleg nyelve. Nem létezhet, ha mindenki mindent megtesz és ezer százalékban a feladatára koncentrál, hogy annak ne legyen eredménye! A sors nem lehet ennyire igazságtalan. A Haladás ellen csakis az előbbiekben leírt dolgokra támaszkodhatunk, hiszen a statisztika, az előzmények abszolút nem mellettünk állnak – azaz ilyen alapon leírható -, hogy papíron nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Az első osztályban eltöltött idő alatt negyvenegyszer találkoztak a felek, melyekből tizenhat alkalommal a zöld-fehérek, tizenötször pedig mi kerültünk ki győztesen, tízszer pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők a meccsek végén. A második vonalbeli adatokon azonban nincs mit kozmetikázni, hiszen még sohasem tudtuk legyőzni a Halit. Öt vereség mellett, mindössze egyetlen döntetlen a mérleg és utoljára 2004. április 10-én hazai körülmények között szereztük meg a három pontot. Ez akárhogy számoljuk tizenhét esztendő! Utoljára egyébként 2021. április 18-án találkoztunk a szombathelyiekkel, amikor a 80. percben még sikerült szépíteni, de egy döntetlenre már nem futotta az időből, így 1-2 arányban vereséget szenvedtünk.

A Haladásnak jól indult az idény, hiszen a premieren idegenben győzték le a PMFC-t (0-1). Aztán két döntetlen következett (Haladás – ETO 1-1, Nyíregyháza – Haladás 0-0), így a nagy nekifutás megakadt, ezért “csak” a kilencedik helyen állnak 5 bajnoki pont birtokában. Az eredményekből jól kiviláglik, hogy 270 perc alatt mindössze egyetlen gólt kaptak, tehát Németh Szabolcs precízen megszervezte védelmüket. A Békéscsaba idei mérlege három lőtt és öt kapott gól, tehát védekezésben is sokkal keményebbnek, határozottabbnak kell lennünk, hiszen nagy kár olyan gólokat kapni, amelyek némi figyelemmel-fegyelemmel elkerülhetők lennének.

Következő ellenfelünk június 14-én kezdte a felkészülést és igazolások, valamint felkészülési mérkőzések tekintetében sem tétlenkedtek. Újjászervezett szakmai stábbal kezdték meg a munkát Mátyus János távozása után, így aztán volt teendőjük bőven. Érkezett és/vagy profi szerződéssel folytatja: Romic Danijel (Budafok), Horváth Rajmund (Haladás), Szíjjártó Ármin (Haladás), Tóth Máté (Mezőkövesd), Hegedűs Márk (Újpest FC), Délczeg Gergely (Dorog), Guzmics Richárd (Mezőkövesd), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd). Felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Haladás – ZTE 1-1, DAC – Haladás 4-2, Gyirmót – Haladás 1-0, Haladás – Ajka 1-1, Haladás – SK Rapid Wien II. 4-1, NFK Ahmet Groznij – Haladás 0-0, Haladás – Al-Ettifaq 1-1, Haladás – Siófok 1-3.

A hazaiak keretében színes lapok miatt nincs eltiltott, a Békéscsabánál viszont Lukács Raymond Barna még ezen a mérkőzésen sem léphet pályára, a Dorog elleni mérkőzésen begyűjtött piros cédulájának köszönhetően. Sérültek tekintetében talán már javul a helyzet, hiszen Babinyecz Balázson kívül – nyilván még differenciált terhelésekkel -, mindenki hadra fogható.

A Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Segítőiként Horváth Zoltánt és Bertalan Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Móri Tamás látja el. Az 1989-es születésű sporival 2021. április 25-én, a Budaörs – Békéscsaba 192 Előre 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 581 sárga- és 44 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 4. fordulóját augusztus 18-án (szerda) 17:30 órától Budaörs – WKW ETO FC Győr, Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus FC, Dorogi FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 18:00 órától Vasas FC – Budafoki MTE, 19:00 órától Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok, DVTK – Kecskeméti TE Hufbau, FC Ajka – Szolnoki MÁV FC, PMFC – Soroksár SC, Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Tiszakécskei LC – III. ker. TVE párosításokban rendezik meg.

Három forduló után talán már érdemes egy pillantás vetni a bajnoki táblázatra, hiszen az erőviszonyok hozzávetőlegesen körvonalazódni látszanak. A két feljutó helyen a Nyíregyháza és a Szeged osztozkodik, a sereghajtó helyeken pedig a Tiszakécske, Soroksár, III. ker. TVE – utóbbi még szerzett pont nélkül. Mindentől függetlenül ne felejtsük el, a bajnokságok főképp tavasszal szoktak eldőlni, sok idő és mérkőzés van még hátra…

Az előrejelzés szerint Szombathely térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a hidegfront érkezése miatt pedig csak 23 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2021. augusztus 18-án (szerdán) 19 óra 51 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.