Ajándéksorsolás újratöltve

Érdemes lesz a 2024/2025-ös másodosztályú idényben is a Békéscsaba 1912 Előre hazai mérkőzéseire járni, hiszen újra elindítjuk a korábban már nagy sikerrel folytatott ajándéksorsolásokat. Így a szurkolás, a szórakozás és a közösségi élmény mellett a szerencsések nyerhetnek is!

Labda

Minden hazai meccs félidei szünetében egy-egy bérlettel, illetve belépőjeggyel érkező szurkolónk belépőjének sorszámát sorsoljuk ki, akik ilyen módon elsősorban a klub vagy éppen partnereink által felajánlott ajándékokat vihetnek majd haza. Figyeljék a hangosbemondót, hiszen a félidei szünetben a kötelező reklámozás után, rögtön ezzel a programmal kezdünk! A sorsolásokon kizárólag a felnőtt-, illetve a diák/nyugdíjas bérletek és belépőjegyek vesznek részt.

A folytatásban pedig emeljük a tétet, hiszen soha nem látott és igen jelentős értékű ajándékot nyerhetnek majd a szezon végén! Figyeljék felületeinket, mert nemsokára hatalmas meglepetéssel érkezünk majd, amit egy iszonyúan szerencsés szurkolónk vihet haza a szezon végén!

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Három játékosunk is debütált

Több fiatal játékosunk is az elmúlt hétvégén megrendezett Kozármisleny elleni mérkőzésen mutatkozhatott be az NB2-ben!

Kuzma Hunor Álmos saját nevelésű, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiáról felkerült, kiemelt tehetségű labdarúgónk júniusban töltötte tizennyolcadik életévét és gyakorlatilag a 2023/2024-es szezontól végig lehetett rá számítani. Munkabírása, kitartása, az edzéseken végzett munkája mind-mind arra aposztrofálja, hogy egyre magasabb szinten tudja kamatoztatni tehetségét.

Maronyay Zalán Gábor és Kovács Gergő szintén lehetőséget kapott a szakmai stábtól, így már az első bajnoki mérkőzésen ők is bemutatkozhattak a másodosztályú ligában. Zalán 14, Gergő viszont 88 percet töltött a pályán igen hasznosan.

Mindhárom játékosunknak szívből gratulálunk és további sok sikert, sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Élőben közvetítjük a HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2024. július 28-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 1. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

A Békéscsaba 1912 Előre minden olyan idegenbeli mérkőzést élőben fog közvetíteni a helyszínekről, amelyeket a vendéglátó csapatok nem – tehát szurkolóink nem maradnak majd élő adás nélkül a 2024/2025-ös idényben sem. A hazai mérkőzésekről viszont nem adunk majd élőképes közvetítést.

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.


HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=mQc5uxdUwMY

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2024. július 28. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kozármislenyi Stadion

Cím: 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 57.


Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők kizárólag a mérkőzés előtt, a helyszínen vásárolhatók meg. A jegyek egységesen 1.300,- forintba (felnőtt), valamint 1.000,- forintba (diák/nyugdíjas) kerülnek. A mérkőzést a hölgyek, a 14 aluli gyermekek és a 65 év felettiek INGYEN tekinthetik meg! Figyelem: a jegyvásárláshoz személyi igazolvány (fényképes igazolvány), nyugdíjasoknak és diákoknak igazoló igazolvány felmutatása szükséges! A vendég szektor befogadóképessége 160 fő.


Térkép:


Megközelíthetőség:

Gépjárművel az autópályáról az Újpetre feliratú táblánál szükséges lehajtani.


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Fontos a jó kezdés

Új időszak kezdődik a Békéscsaba 1912 Előre számára, hiszen egy év kihagyás után, 2024. július 28-án (vasárnap) 19:00 órától újra a Merkantil Bank NB II Ligában szerepel csapatunk és az első fordulóban Kozármislenyben lépünk pályára.

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy iszonyú kemény bajnokságra számíthatunk, amelyben minden egyes aprócska gólért, pontért szinte vért kell majd izzadni, hiszen az összes csapat szeretne majd minél jobb pozícióban végezni. Tudjuk, hogy vannak klubok, akik egészen más dimenzióban, sokkal nagyobb költségvetéssel, infrastruktúrával és humán erőforrással rendelkeznek, de ezeket a különbségeket egyszer-egyszer akarattal, elszántsággal, jó taktikával és lelkesedéssel simán el lehet tüntetni. Számtalanszor láttunk már ilyet a múltban is és nyilván fogunk majd a jövőben is.

Együttesünk a héten már bajnoki ritmusban készült az első fordulóra és ahogy eddig, ezután is mindent megtesz majd, hogy sikerrel tudjuk indítani az újabb másodosztályú szezont, valamint a lehető legjobb eredményt érjük el a bajnokság folyamán. Ennek érdekében a csapat keretét a klubvezetés és a szakmai stáb a következő játékosokkal erősítette meg (ABC-rendben): Czékus Ádám, Csató Martin, Gyenti Kristóf, Hursán György, Kővári Róbert, Márkus Attila, Maronyay Zalán, Pelles Patrik, Szatmári István, Uram János és Viczián Ádám. Távoztak a klubtól, így máshol folytatják (ABC-rendben): Bora György, Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Himics László, Ilyés Tamás, Krnács Richárd, Mihály Bálint, Óvári Balázs, Somogyi Pál és Szabó Csaba. Vannak olyan játékosaink is, akik egyelőre kikerültek az első keretből és vármegyei csapatunknál töltik majd az évet. Természetesen átjárás és visszajátszás ebben a szezonban is elképzelhető, hiszen például a sérülésből visszatérő játékosoknak nagy segítség lehet egy-egy alacsonyabb szintű és/vagy intenzitású mérkőzésen való részvétel, elősegítve a teljes versenyállapot visszanyerését. Sérültjeink és kimaradónk is van, hiszen Albert Pista két mérkőzéses eltiltást hoz magával az előző idényből. Mindentől függetlenül készen állunk, létszámban és minőségben is megvagyunk, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy jó eredménnyel indítsuk a szezont Baranyában.

Csató Sándor

Pinezits Máté: – Mivel a csapat nagy részének az előző nyáron kevesebb pihenője volt, ezért most ezek a játékosok több időt kaptak, hogy tudjanak töltődni. A keret másik fele pedig az új igazolásokból vagy a próbán lévő játékosokból állt össze. Ez magával hozza, hogy kevesebb időnk volt a közös munkára, de amit ennyi idő alatt el lehet végezni azt a srácok becsülettel megcsinálták, ugyanakkor látjuk azt is, hogy mely szegmensekben kell még előre lépnünk. A felkészülés és a felkészülési mérkőzések teljesen más kávéház, mint a bajnokság, így a további simításokat már a tétmérkőzések fogják adni.

Csató Sándor: – Öthetes felkészülésen vagyunk túl, melyből az első két hét itthon telt, majd egy hét edzőtábor következett, végül itthon fejeztük be a programot. Közben négy felkészülési mérkőzést is lejátszottunk, tehát az elmúlt időszak arról szólt, hogy az érkező új játékosokat beépítve megpróbáljunk olyan szintre jutni akár fizikálisan, akár taktikai szempontból, hogy az előttünk álló igen nehéznek ígérkező bajnokságban megfelelően helyt tudjunk állni. Bízom benne, hogy sikerült olyan minőségi munkát végeznünk, melynek eredménye ezen a hétvégén már pozitív előjellel tud megjelenni. Szerencsére a felkészülést sikerült az ideálishoz közeli összetételben végrehajtanunk, mindenképpen sokat számított, hogy új igazolásaink időben el tudták kezdeni a közös munkát, az viszont gondot okozott, hogy folyamatosan több sérültünk is volt. Igyekeztünk hangsúlyt helyezni a morálra is, több csapatépítő programot is közbe iktattunk, így az összecsiszolódással nem is volt egyáltalán problémánk. Vasárnap sem lehet más célunk, mint a győzelem, hiszen az előző idényben megszoktuk ezt, úgyhogy bízom benne, hogy az NB2-ben is lesz majd jó pár hasonló! A Kozármisleny igen jó csapat, szerintem a tavalyi év legnagyobb meglepetését okozták és sokáig ott volt az élbolyban. A végén talán egy picit visszaesett a lelkesedés, a szerencse vagy éppen a teljesítmény, de mindentől függetlenül nagyszerű évet produkáltak. Nagyon egyben vannak, a csapat 2-3 éve együtt dolgozik – szinte a feljutás óta, úgyhogy a rutinos játékosok és a fiatal lelkes labdarúgók kellemes és sikeres elegyét alkotják a másodosztályban. Nagyon fegyelmezettek, jó mennek át védekezésből támadásba, úgyhogy igyekeztünk belőlük jól felkészülni és bízom benne, hogy meg tudjuk majd oldani a feladatot.

A HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Bana Gergelyt, segítőiként Kovács Gábort és Sinkovicz Dánielt, tartalék játékvezetőként pedig Fehérvári Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2022. augusztus 21-én, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a második vonalban eddig 162 sárga- és 9 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 1. fordulóját 2024. július 28-án (vasárnap) 17:30 órától Budafoki MTE – Budapest Honvéd FC, 19:00 órától Aqvital FC Csákvár – Kolorcity Kazincbarcika SC, Mezőkövesd Zsóry FC – BVSC-Zugló, Soroksár SC – Gyirmót FC Győr, FC Ajka – Szentkőrinc, HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigaz Tatabánya – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint Vasas FC – Kisvárda Master Good  párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Kozármisleny térségében sajnos továbbra is kánikula várható, akár +37 Celsius fok körül is alakulhat a legmagasabb hőmérséklet. A Nap 2024. július 28-án (vasárnap) 20 óra 24 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll és megtehetik, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: