Dupla születésnap az Előrénél

Jeles napra ébredtünk 2024. március 20-án, hiszen kereken 70 éves lett Pásztor József szakmai tanácsadónk és legendánk, de Barkász Sándor többségi tulajdonosunk is ma ünnepelheti születésnapját.

Pásztor József

A hajdani irányítót annak idején az év játékosának is választották, edzőként pedig bronz­éremig vezette szeretett klubját. A közelmúltban átvette a Békéscsabáért kitüntetést, de élete során számtalan elismerést – az Előre évszázad legjobb labdarúgója, az Előre évszázad legjobb labdarúgó-edzője, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztje – kapott. Háromszázhatvanegy mérkőzést játszott az Előrében, az “A” válogatottban kilencszer jutott szóhoz, először 1976-ban az NDK ellen. A képességeit tekintve ott lett volna a helye az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon. Idén éppen harminc éve lesz, hogy az Előre az egyesület történetének legjobb eredményét elérve az élvonalban a bronzéremig jutott.

Pásztor József

Születésnaposainkat méltóképpen megünnepeljük, hiszen a 2024. március 24-én (vasárnap) 14:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK mérkőzés előtt köszöntjük őket szurkolóink előtt is. Prominens vendégek is érkeznek az alkalomra, hiszen az Előre Öregfiúk közül többen is jelen lesznek, de megérkezik a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenlegi versenyigazgatója Vámos Tibor, valamint a volt versenyigazgató Csiki Károly is.


Pásztor József

Született: 1954. március 20.

NB I-es mérkőzéseinek száma/gól: 361/45

Válogatottságainak száma/gól: 9/1

Csapatai játékosként: Békéscsabai Előre Spartacus (1974–1987); FC Winterthur (svájci, 1987–88); Békéscsabai Előre (1988–90); Torhout (belga, 1990–91)

Edzőként: Békéscsabai Előre FC (1991–96); Békéscsabai Előre FC (1997–98); Csorvás (2000); Orosháza FC (2001); Előre FC Békéscsaba (2002); Magyarbánhegyesi FC (2004); Gyulai TFC (2004–2005); Békési FC (2006–2007); Jamina SE (2007–2010); Békéscsabai 1912 Előre (2010–2012); Békéscsaba 1912 Előre (2023).

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!


Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.beol.hu/helyi-sport/2024/03/70-eves-pasztor-jozsef-elore-bekescsaba

https://www.nemzetisport.hu/magyar-valogatott/2024/03/olyan-mintha-tegnap-kerult-volna-bekescsabara-pasztor-jozsef-70-eves


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Élőben közvetítjük a Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától megrendezésre kerülő Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 20. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Kecskeméti TE 1911 II. - Békéscsaba 1912 Előre

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=bBpZzst9CvM

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre

Az első és az utolsó előtti csatája következik 2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor Kecskeméten lépünk pályára a bajnokság 20. fordulójában.

Kecskeméti TE 1911 II. - Békéscsaba 1912 Előre

Első ránézésre talán egyértelműnek tűnhet kecskeméti vendégjátékunk kimenetele, azonban a látszat csal, hiszen lila-fehér barátaink a táblázaton elfoglalt pozíciójuk (15.) ellenére kemény ellenfélnek tűnnek. Igaz, hogy utoljára 2023. november 5-én Füzesgyarmaton tudtak győzni 1-3 arányban, ám utóbbi mérkőzéseiken (ESMTK – Kecskemét II. 1-0 és Kecskemét II. – BKV Előre 0-1) megszenvedtek ellenfeleik és csupán egy-egy apró találaton múltak a meccsek. Fiatal, de ugyanakkor szervezett csapatról van szó, akik adott esetben 2-3 első osztályú visszajátszó segítségét is megkaphatják, tehát mindenképpen illik helyén kezelni a dolgokat. Nyilvánvalóan számunkra egyetlen út létezik és azon bárki jön szembe, csakis a győzelem az elfogadható, ettől függetlenül az ellenfelet sosem szabad lebecsülni, de ha az akaratot, a tudást és fegyelmezett, türelmes játékot továbbra is a pályára tudjuk tenni, biztosan nem lehet probléma!

Meccstörténelem szempontjából gyakorlatilag az őszi mérkőzésre korlátozódik a statisztika, hiszen konkrétan ez a két csapat akkor találkozott először. Az 5. fordulóban, 2023. augusztus 30-án lejátszott mérkőzésen 3-0 arányban tudtunk győzni hazai pályán, így teljesen jogos elvárás lehet a hasonló folytatás. A Bács-Kiskun vármegyeiek második csapata természetes módon az abszolút prioritást élvező első osztályú együttesük hátországaként üzemel, tehát elsődleges feladata a fiatal játékosok NB-s futballhoz szoktatása, a sérülésből visszatérő labdarúgók felépítése, formába lendítése. A hírös városiak az elmúlt idényben sem alkottak maradandót a harmadosztályú mezőnyben, hiszen 10 győzelemmel, 5 döntetlennel, 19 vereséggel, valamint 35 pontot gyűjtve a 15. pozícióban végeztek a Közép csoportban. Ősszel szinte teljesen átszervezték csapatukat, számos érkezőt próbáltak meg beépíteni, ami egyelőre talán nem annyira sikerült, hiszen 19 lejátszott forduló után, 2 győzelem, 3 döntetlen, 11 vereség, valamint 14 bajnoki pont birtokában a biztos kiesést jelentő 15. pozícióban állnak. Utolsó négy mérkőzésükön vereséget szenvedtek, egyetlen pontot 2023. november 12-én Cegléden sikerült szerezniük. A tél náluk inkább a távozókról szólt, hiszen jó eséllyel igazolások helyett inkább az akadémiai emberállományt használják. Öt sárga cédula miatt Jászai-Deák Zoltán biztosan nem léphet pályára, nálunk viszont szerencsére ezúttal nem lesz eltiltott. Keretünkben többen is sérülésekkel bajlódnak, hiszen a tartósabban sérült Fazekas Lórántra majd csak ősszel számíthatunk, de további labdarúgóink – szándékosan nem írtunk neveket – szerepvállalása is képlékeny.

Csató Sándor: – Biztató amit az első két tavaszi mérkőzésen visszakaptunk a csapattól. Adott a játék, a helyzetek kialakítása sem jelent gondot, ráadásul a padról beszálló játékosaink is bizonyították, hogy bátran lehet rájuk számítani. Ebben a mederben kell tovább haladnunk céljaink megvalósítása felé. A kecskeméti fiatalok iskolázott, szervezett focit játszanak, erről az őszi egymás elleni mérkőzésen is meggyőződhettünk, ugyanakkor a tapasztalatlanságuk miatt még nem elég hatékonyak. Arra számítunk, hogy kapnak segítséget az első csapatukból, ahogyan az első két mérkőzésen is történt. Ennek ellenére igyekszünk majd rájuk erőltetni az akaratunkat és persze begyűjteni a három pontot, hogy teljes biztossággal tarthassuk pozíciónkat. Keretünk bővült, hiszen újra számíthatunk az eltiltását letöltő Hodonickira, illetve Vólentre.

Békéscsaba 1912 Előre - Kecskeméti TE 1911 II. 3-0 (1-0)

Szeretnénk előre jelezni, hogy a beígért és már szokásosnak tekinthető élő közvetítés csak abban az esetben tud majd megvalósulni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ugyanis a helyszínen nincs fedett közvetítőállás, így amennyiben elered az eső, akkor idő előtt be kell fejeznünk, mert a felszerelés nem vízálló.

A Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Juhász Dávidot, segítőiként ifj. Imrő Jánost és Frank Viktor Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még nem találkoztunk. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 388 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 20. fordulóját  2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre, Budapest Honvéd-MFA II. – Meton-FC Dabas SE, 14:00 órától Pénzügyőr SE – Körösladányi MSK, Monor SE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Füzesgyarmati SK – ESMTK, Martfűi LSE – BKV Előre, Ceglédi VSE – Vasas FC II., valamint Hódmezővásárhelyi FC – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Ötvenkét bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Szeged II. (14.), a Kecskemét II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Észak-Keleten a Putnok 42 pont birtokában vezet, de mindössze két egység lemaradással a Kisvárda II. üldözi, tehát semmi sem dőlt még el. Észak-Nyugaton a helyzet talán még inkább élesedik, hiszen a Veszprém (43 pont) és a Tatabánya (42 pont) csatájához csatlakozott a Bicske (39 pont) is. a dél-nyugati országrészben az Iváncsa és a Szentlőrinc pontegyenlőséggel áll az első két helyen, közöttük jelen pillanatban csak a több győzelem differenciál az Iváncsa javára. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy 2024. március 18-ig szükséges benyújtani a 2024/2025-ös idényre érvényes licenckérelmeket és április 22. környékén (az Elsőfokú Licencadó Bizottság első ülése után) már ismertté válik, melyik csapat, milyen licencet igényelt, ebből pedig további következtetéseket lehet majd levonni.

Az előrejelzés szerint Kecskemét térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 17-én (vasárnap) 17 óra 53 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsabáért kitüntetés

Pásztor József, a Békéscsaba 1912 Előre legendája és szakmai tanácsadója 2024. március 15-én (pénteken), nemzeti ünnepünkön veheti át a Békéscsabáért-kitüntetést.

Pásztor József

Amint arról már korábban beszámoltunk, Békéscsaba Vármegyei Jogú Város közgyűlése 2023. december 14-i zárt ülésén döntött a Békéscsabáért kitüntetés és a Békéscsabai Életműdíj kitüntetés adományozásáról. A tanácskozás után Szarvas Péter polgármester hivatalos közösségi oldalán jelentette be a következőket: “A Békéscsabáért-kitüntetést Pásztor Józsefnek, a Békéscsaba 1912 Előre ikonikus alakjának ítélte a képviselő-testület. Pásztor József korábban válogatott labdarúgóként, majd később vezetőedzőként segítette a csapatot. A Békéscsabai Életműdíj kitüntetést 2023-ban Tarné Stuber Éva, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Osztályának vezetője érdemelte ki.”

Szívből gratulálunk az elismerésekhez!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/pasztor-jozsef-bekescsabaert-kituntetesben-reszesult-20231214/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE

Pest vármegyéből érkezik 2024. március 10-én (vasárnap) következő ellenfelünk, hiszen a Monor SE csapatát látjuk vendégül 14:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Monor SE

A 19. forduló következik a harmadosztályú bajnokságban és természetesen továbbra is győzelmi reményekkel lépünk majd pályára, ezzel együtt 2023. november 26. óta az első mérkőzést rendezzünk a centerpályán, tehát ez az alkalom mindenki számára különleges. Extra azért, mert hazai közönség előtt léphetünk pályára, plusz motiváció azért, mert egy újabb hatalmas lépést teljesíthetünk a visszajutás irányába, egyúttal ismét megtelik a Kórház utcai Stadion lelátója, így bízunk abban, hogy jó hangulatban ismét győzelmet ünnepelhetünk szurkolóinkkal közösen! Erre pedig továbbra is jó esély mutatkozik, mert a Monor stabil középcsapat benyomását kelti, ettől függetlenül 8 évvel ezelőtt (2016. március 13-án Monori SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-0) tudtak minket utoljára legyőzni. A lényeg, hogy az utóbbi időben nem tudtak borsot törni az orrunk alá, tehát valószínűleg nem állunk messze az igazságtól, ha országos egyesnek kiáltjuk ki az előttünk álló meccset is. Utoljára 2023. augusztus 26-án, a MOL Magyar Kupa 2023/2024-es szezonjának 2. fordulójában Körösladányban találkoztunk a monoriakkal, amikor 3-1 arányban sikerült győznünk.

Persze, igyekszünk kellő szerénységgel és tisztelettel viseltetni minden ellenfelünk irányában, hiszen sportról van szó, de számunkra jelenleg egyetlen út létezik, lehetőség szerint győznünk kell minden mérkőzésen, így aztán a megfelelő önbizalom és határozottság elengedhetetlen, csak így érhetjük el el céljainkat! A két csapat egyébként néhány alkalommal már összemérte erejét: a másodosztályban 4 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség az egyenleg szempontunkból, eggyel alacsonyabb osztályban pedig 2 győzelem, 1 döntetlen, valamint 4 vereség a mérleg – amennyiben második csapatunk harmadosztályú meccseit (2) is beleszámoljuk.

Ellenfelünk keretében történt változásokról mérsékelt mennyiségben érkeztek hírek. De, azzal talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a szakmai stáb több felkészülési meccsüket, valamint az ESMTK elleni mérkőzést is megtekintette, így lehet mondani, hogy képben vagyunk. Érkeztek: Papp György (Cegléd), Rácz Milán (Tápiógyörgye KSK), Markó Ádám (Cegléd), Juhász Zsombor (Tiszaföldvár). Távoztak: Kávai Dominik, Rajnai György, Kovács Dominik, Erdélyi Botond, Hulicsár Máté (Békéscsaba 1912 Előre), Knolmár Milán. Összességében tehát volt némi jövés-menés náluk is, viszont góllövő-listájukon eddig második helyen álló Hulicsár Mátét sikerült leigazolnunk. Érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Horváth László Dávidra, aki az előző ESMTK elleni mérkőzésükön is betalált, valamint a házi gólkirályi cím várományosa az eddig szerzett nyolc találatával.

Összegyűlt sárga lapok miatt Vólent Roland és Hodonicki Márk is kénytelen lesz a lelátóról szemlélni az eseményeket, ellenfelünk keretében azonban nem lesz eltiltott.

Csató Sándor: – Az elmúlt heti nyitányon fontos volt a sikeres bemutatkozás, illetve a győzelem is a hosszú téli felkészülés után. Bár ellenfelünk igyekezett megnehezíteni a dolgunkat, a mély talaj sem feltétlenül nekünk kedvezett, ettől függetlenül megérdemelt és magabiztos sikert értünk el. Kisebb sérültjeink akadtak a mérkőzés után, de bízom benne, hogy a hétvégi meccsig felépülnek és hozzávetőleg teljes csapattal tudunk kiállni. Aktuális ellenfelünk labdabirtoklásra épülő játékát igyekszik rákényszeríteni a riválisokra, az egymás elleni kupatalálkozón kidomborodott, hogy többre hivatottak a Pest vármegyeiek. Ennek megfelelően nehéz és kemény mérkőzésre van kilátás, biztosan nem fogják könnyen adni a bőrüket.

A Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE mérkőzés játékvezetőjeként Újhelyi Tamást, segítőiként Balla Leventét és Elek Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival érdekes módon 2023. augusztus 19-én, pont a Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 615 sárga- és 37 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 19. fordulóját 2024. március 9-én (szombat) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Pénzügyőr SE, március 10-én 11:00 órától Vasas FC II. – Hódmezővásárhelyi FC, 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – Budapest Honvéd-MFA II., Meton-FC Dabas SE – Martfűi LSE, BKV Előre – Füzesgyarmati SK, ESMTK – Kecskeméti TE 1911 II., Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE, valamint Körösladányi MSK – Ceglédi VSE párosításokban rendezik meg.

Negyvenkilenc bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +16 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 10-én (vasárnap) 17 óra 43 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=FQCcIiloHeI

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: