Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

Négy év után ismét a harmadosztályban szerepelhet második csapatunk, ezúttal a Keleti csoportban rögtön a megyei rivális Füzesgyarmat ellen vívhatja első csatáját, 2021. augusztus 1-én (vasárnap) 11:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia centerpályáján.

A 2016/2017-es szezonban szerepelhetett utoljára az NB3-ban második csapatunk, így mindenképpen hatalmas előrelépés és siker, hogy végre összejött a feljutás. Bár az osztályozók miatt kevesebb felkészülési idő maradt a Lilák számára, igyekeztek mindenben felnőni a feladathoz. A másodosztályhoz hasonlóan a Keleti csoportban is húsz együttes küzd majd egymással, így összesen 38 forduló áll a klubok rendelkezésére, hogy minél több pontot gyűjtsenek. Mindenképpen érdemes lesz figyelemmel kísérni a harmadosztály fejleményeit is, hiszen olyan csapatokat találunk a résztvevők között, mint a DEAC, a DVSC II., a DVTK II., a Kisvárda II. vagy éppen az Újpest második alakulata. Egy szó mint száz, színvonalas és izgalmas mérkőzésekre számíthatunk, ezért mindenképpen arra ösztönözzük az érdeklődőket, hogy látogassanak ki a meccsekre! A szerényebb cél pedig egyértelmű: kiharcolni a bennmaradást, minél több pontot gyűjteni és ha úgy alakulnak a dolgok, akkor nyilván nőhet az étvágy is.

Az emlékeket felelevenítve az utolsó NB3-as tagságunk alkalmával, az akkori 18 résztvevős bajnokság 14. helyén végeztünk. Első ellenfelünk, a Füzesgyarmat pedig éppen akkor jutott fel, így a 2017/2018-as idény óta próbálja kiharcolni az újabb osztályváltást és építgetik csapatukat. A tavalyi szezonban negyedik helyen végeztek, a bronzéremről pedig csak egy hajszállal maradtak le. Erejük, elszántságuk mindenképp figyelemre méltó, így egyelőre legfeljebb a hazai pálya jelenthet számunkra némi előnyt.

A Békéscsaba II. kerete ismét jócskán átalakult, hiszen a fiatal-szabály jelentősen befolyásolja a pályára küldhető csapat összetételét, így a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt kellett úgy szervezni a dolgokat, hogy a lehetőségekhez mérten fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel. Mindent egybevéve az NB-s szereplés elsősorban a fiatalok számára jelent hatalmas kiugrási lehetőséget, hiszen egy-egy jó teljesítmény esetén egy karnyújtásnyira van az eggyel magasabb osztály. Motivációban, akaratban nyilván nem lesz most sem hiány, ahogy azt láthattunk és megszokhattuk az előző idények megyei bajnokságaiban is.

A Békéscsaba II. kerete az alábbiak szerint változott.

Érkezett: Szabó Csaba (Gyulai TFC), Váradi Ádám (Hódmezővásárhelyi FC), Apró Ármin (Jászberényi FC), Zvara Levente Mátyás (Bp. Honvéd-MFA II), Kiss László Dávid (MTK Budapest U17). Távozott: Farkas János, Lászik Milán, Csicsely János (Körösladány MSK), Körömi Zoltán (Törökszentmiklós), Trescsula Máté, Bánfi Dominik (Gyulai TFC), Czvalinga Márk, Répási Balázs, Nagy Szabolcs (Szeghalmi FC), Nyéki Boldizsár (Okány KSK), Jakab Gábor (Szabadkígyósi SZSC).

A Füzesgyarmat kerete az alábbiak szerint változott.

Érkezett: Olteán Sergiu Adrián (Kazincbarcikai SC), Szántó Mihály Sándor (Körösladány MSK), Nagy Zsolt András (Majos SE), Molnár Márk Miklós (MOL Fehérvár II.), Szilágyi Szebasztián (Cigánd SE), Borbély Zsombor (Gyöngyösi AK), Toca Bogdan Florin (újrakezdte), Sundas Anatolis Alexis (Hajdúszoboszlói SE). Távozott: Kis Szabolcs (Hajdúszoboszlói SE), Csörgő Raul (Nyíregyházi Spartacus FC), Tóth Olivér (Jászberényi FC), Balogh Gusztáv (Medgyesbodzás SE), Árvai Ádám (Lockenhaus-Rattersdorf – AUT), Vajda Roland Rafael (abbahagyta), Arcangel Luis Colon Ramos (Cigánd SE).

Boros Tibor, szakmai koordinátor: – Nem gondoltuk, hogy azonos csoportba kerülünk az Előrével, arra meg különösen nem, hogy Fortuna már az első fordulóban összesorsol minket. Sok edzőmeccset játszottunk már egymással, váltakozó sikerrel, de tétmeccsen még nem mérettettünk meg. Semmilyen presztízs jelleget nem tulajdonítok a találkozónak, hiszen nincsenek úgymond közös hagyományaink. Azt gondolom, hogy egy rendkívül stabil játékra képes csapatom van. Míg az ellenfelünk a bajnoki címe és az eredményesen megvívott osztályozó után siker élményekben gazdagon és önbizalommal telve várhatja a rajtot. Ezek mellett a matiné időpont és a hazai pálya mellettük szól, de a rutin és a magasabb szintű játékosmúlt mellettünk. Azonban hogy a felsoroltak közül mi domborodik majd ki a találkozón az nehezen megjósolható. Objektíven tekintve háromesélyes a mérkőzés, de én személy szerint döntetlennél rosszabb végkimenetelt nem tudok elfogadni a csapatomtól.

Brlázs István Gábor, vezetőedző: – Az osztályozó miatt rövidre sikerült a felkészülésünk, mindössze bő négy hetünk volt arra hogy azonos szintre hozzuk a jelentősen átalakult keretünket. Az idő szűkössége miatt szükség van még pár hétre ahhoz, hogy mindenki megfelelő erőállapotba kerüljön. Különösen igaz ez a legifjabbakra, akikkel hosszabb távú terveink vannak, de részfeladatok megoldására máris készen állnak. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz sétagalopp az év, hiszen mindössze 14-15 olyan játékosunk van, aki több-kevesebbet játszott már NB-s szinten. Hozzájuk jöhetnek még az első csapattól visszajátszók, mert bár a két keret úgy lett kialakítva, hogy mindenki ott játszik, ahol edz, azért meghagytuk az átjárás lehetőségét is. A Füzesgyarmat minden tekintetben előttünk jár. Folyamatosan ott van a dobogón vagy a közelében, erre a bajnokságra pedig még erősített is. Természetesen a hazai nyitányon igyekszünk mindent megtenni majd, de a pontszerzés igazi bravúr lenne. Szerencsére az alapcsapatunkból mindenki egészséges, igaz Pap Szabolcs már a felkészülés kezdetén eltörte a lábát, Cservenák Csaba pedig a kezével járt hasonló módon. Rajtuk kívül Tóth Péter küzdött makacs lovaglóizom-sérüléssel, emiatt nagy a lemaradása. Mindentől függetlenül a fiataljaink számára jó év lesz, hogy bizonyítsák alkalmasak a magasabb osztályra is, így aztán megpróbáljuk minden percét élvezni a harmadosztálynak.

Mindenképpen érdemes egy kicsit kitérni a szabályokra is, hiszen nem biztos, hogy mindenki figyelemmel kísérte a harmadosztályú bajnokságokat – bár ahogy szokták mondani: alakul, mint púpos gyerek a prés alatt – hiszen a harmadosztály feljutó és induló csapatainak összetételét valami mindig jelentősen befolyásolja. De, ettől függetlenül a versenykiírás szerint: a 2021/22. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 18-20. helyezettje kiesik a 2022/23. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságba (+3 csapat), a 2021/22. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság három csoportjának 1. helyezett csapata feljut a 2022/23. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságba (-3 csapat), a 2021/22. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság három csoportjának 17-20. helyezett csapata kiesik a 2022/23. évi Megyei-Budapesti I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokba (-12 csapat), a 2021/22. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 1-2. helyezett csapatának tartalékcsapatai (+2 csapat), a 2021/22. évi Megyei-Budapesti I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok 1. helyezett csapatai közül 10 csapat. Osztályozó mérkőzések szükségesek, amennyiben 10 csapatnál több jelentkező sportszervezet van a 2022/23. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra (+10 csapat).

Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kövér Tamást és Molnár László Mátét jelölték ki. Az 1988-as születésű sporival 2021. május 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 3-2 (1-2) mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 426 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 1. fordulóját augusztus 1-én (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK, 17:00 órától Eger SE – Tállya KSE, 17:30 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Tiszafüredi VSE, Aqua-General Hajdúszoboszló – DVSC II., Termálfürdő Tiszaújváros – Újpest FC II., BKV Előre – Salgótarjáni BTC, DEAC – DVTK II., Jászberényi FC – Törökszentmiklósi FC, valamint Putnok FC – Hidasnémeti VSC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, igen meleg időjárás várható, akár 38 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap ezen a napon 20 óra 19 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap még egy rangadón szurkolhatnak a Liláknak, hiszen első csapatunk 19:00 órától villanyfényes mérkőzésen fogadja a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

További hasznos információk:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

Éremátadó a félidei szünetben

Éremátadó ünnepséget tart a Békéscsaba 1912 Előre a Szeged-Grosics Akadémia elleni bajnoki mérkőzés félidejében.

Nagyszerű alkalom és mindenképpen ünnepélyes pillanatoknak lehetnek tanúi 2021. augusztus 1-én, körülbelül 19 óra 50 perckor, amikor az MLSZ Regionális U-15 Dél-Keleti csoportjában bajnoki címet szerzett Békéscsaba 1912 Előre SE csapatának tagjai vehetik át a jól megérdemelt jutalmukat. Biztosan sokan emlékeznek rá, hiszen élőben is közvetítettük éppen a közvetlen rivális Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni mérkőzésüket, amelyet 3-1 arányban megnyerve, már két fordulóval a bajnokság vége előtt biztosították bajnoki címüket, ezáltal feljutottak az Országos U16 Alap csoportba. Nyéki Boldizsár neveltjei parádés mérleggel, 28/28 mérkőzés/győzelem, valamint 208/13 rúgott gól/kapott gól teljesítették a 2020/2021-es szezont, így teljesen megérdemelten folytathatják egy szinttel feljebb.

Az érmeket Nógrádi Tibor – az MLSZ Csongrád Megyei igazgatója és Jakab Péter – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója adja majd át.

A bajnokcsapat tagjai (ABC-rendben): Balogh Leon Zoltán, Balogh Zsolt, Bánki-Horváth Péter, Csikós Márk, Döme Brúnó, Fülöp János Kevin, Gedó Marcell, Hajnal Csaba, Halász Áron Tamás, Hegyes Gergő, Kerényi Zoltán, Kéri Ferenc Richárd, Kuzma Hunor Álmos, Nagy Patrik Márk, Német Gergő, Rostás Szilárd Pál, Saicz Benjamin, Stumpf Gábor, Szemenyei Balázs, Urbán Ákos, Vas Milán, Vona Ferenc.

A stáb tagjai: Nyéki Boldizsár – vezetőedző, Harman József Ákos és Stumpf Gábor – kapusedzők, Simon György – erőnléti edző, Tóth Kristóf – rehabilitációs edző, Makai Attila – masszőr, Knyihár János – fizioterapeuta, Gera Imre és Bálint László – technikai vezetők.

A gólkirály Vas Milán lett 60 szerzett góllal.

Szívből gratulálunk és természetesen vasárnap este élőben is megtesszük ugyanezt!

Hajrá Lilák!

Nyári napközis focitábor

Legyen egy igazán jó nyarad a Békéscsaba 1912 Előre SE és a Békéscsaba UFC nyári napközis focitáborában!

Nyári tábor lányoknak és fiúknak egyaránt, 6 évestől 12 éves korig (2009 és 2015 között született gyermekek).

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Részvételi díj: egyesületi tagoknak 15.000,- Ft / fő / turnus, egyébként 22.000,- Ft / fő / turnus.

Turnus
Időpont
Jelentkezési határidő
I.2021. június 14-18.2021. június 11.
II.2021. június 21-25.2021. június 18.
III.2021. augusztus 2-6.2021. július 30.
IV.2021. augusztus 9-13.2021. augusztus 6.

A részvételi díj a helyszínen, kizárólag készpénzben fizetendő.

Ha szeretnél a szünidőből néhány napot hasznosan, tartalmasan, sportos környezetben eltölteni, akkor itt a helyed!

A díj tartalmazza a tízórait, ebédet, uzsonnát, sportszer-használatot és a foglalkozásokon való részvételt, valamint a 07:30 és 16:30 óra között tartó felügyeletet. Változatos edzések a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia edzőinek szakszerű irányításával, szabadidős programok, játék és tanulás.

Jelentkezni kizárólag online módon lehetséges az alábbi gombra kattintva elérhető űrlapon keresztül.

Bővebb információért írjon a bcsufc(at)gmail.com e-mail címre!

Figyelem: a turnusok csak megfelelő létszámú jelentkező esetén indulnak.

JELENTKEZEM

Kompenzáció bérleteseinknek

A 2021/2022-es szezonra érvényes bérletek értékesítése 2021. július 20-án (kedden) 08:00 órától kezdődik az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati irodájában.

Nyitvatartás munkanapokon: 08:00 és 16:00 óra között.

Sajnos a 2020/2021-es szezon tizenkilenc hazai rendezésű bajnoki mérkőzéséből, a járványügyi intézkedések miatt mindössze nyolcat tudtunk nézők jelenlétében megrendezni.

Bérletes szurkolóink ilyen formán nem tudták előre megváltott jogaikat érvényesíteni a lelátón, amit szívből sajnálunk. A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is köszöni hűséges és a csapat mellett folyamatosan kitartó drukkereinek türelmét és megértését. Bízunk benne, hogy a következő idényt már sikerül mindenféle akadály nélkül lebonyolítani, így bérleteseink továbbra is a szokásos módon tudják majd rendszeresen látogatni mérkőzéseinket. Klubunknak, játékosainknak és vezetőinknek egyaránt fontos, hogy a lelátón minél több néző és szurkoló legyen, hiszen egy-egy sporteseménynek gyakorlatilag akkor van teljesen értelme, ha ez ilyen módon kerülhet megrendezésre.

A klubvezetés határozata alapján bérleteseinket természetesen kompenzáljuk, így az elmaradt hazai mérkőzések értékében, a következő idényre vonatkozó szezonbelépők árából ennek megfelelő mértékű engedményt adunk vagy készpénzben visszatérítjük a kompenzáció összegét: a felnőtt bérletek 15.000,- forintba kerültek, így egy-egy mérkőzés lebontott ára – mivel összesen 19 hazai, bajnoki meccs lett volna (a Magyar Kupa mérkőzés nem számítandó) – kerekítve 790,- forintot tesz ki. Ugyanez az összeg a diák-nyugdíjas bérletek esetében – hiszen azok ára 7.500,- forint volt – kerekítve 395,- forint. Ennek alapján felnőtt szezonbelépővel rendelkező nézőinknek a következő idényre érvényes bérletek árából 8.690,- forint, míg diák-nyugdíjas bérlettel rendelkező szimpatizánsainknak 4.345,- forint kedvezményt biztosítunk, vagy készpénzben visszatérítjük a kompenzáció összegét.

A kompenzációt a 2021/2022-es idényre érvényes bérletek értékesítésének ideje alatt lehet majd érvényesíteni. Ennek érdekében nincs más teendőjük, mint a vásárlás alkalmával leadni a 2020/2021-es szezonbelépőt. Abban az esetben, ha bárki nem kívánja igénybe venni a kedvezményt, úgy azt bárkire átruházhatja. A bemutatott bérleteket sorszám alapján azonosítjuk majd, így tudni fogjuk hányan éltek a lehetőséggel.

A 2021/2022-es idényre vonatkozó bérlet és belépőjegy árak a következők:

Típus
Belépő / Ft / fő / mérkőzés
Bérlet / Ft / db
Felnőtt NB3
1000
12.000
Diák-nyugdíjas NB3
500
6.000

Kompenzációs táblázat:

Bérlet típus
Ár / Ft
Kompenzáció / Ft
Fizetendő / Ft
Felnőtt NB2
20000
8690
11310
Diák-nyugdíjas NB2
10000
4345
5655
Felnőtt kombinált (NB2 és NB3)
25000
8690
16310
Diák-nyugdíjas kombinált (NB2 és NB3)
12500
4345
8155

Mivel az ügyintézés ezúttal több időt vesz majd igénybe a kompenzáció miatt, így kérjük legyenek türelmesek munkatársainkkal! Köszönjük!

Bízunk benne, hogy a klub által biztosított megoldás mindenki elégedettségére szolgál majd és minél többen igénybe veszik a lehetőséget, ezáltal is biztosítva helyüket a Kórház utcai Stadion és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia lelátóján jövőre is!

Jegy-bérlet

Az utolsó erőpróbák

Mindkét csapatunk számára az utolsó felkészülési mérkőzések következnek a hétvégén, hiszen a jövő héten már bajnoki ritmusban készülünk az augusztus elsejei szezonpremierekre.

Második együttesünk július 24-én (szombaton) 10:00 órától a Szegedi Vasutasokat fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, melyen Brlázs Gábor vezetőedző elmondása alapján hozzávetőleg már végleges formában szeretnének játszani. A SZVSE az előző idényt az NB III. Közép csoportjának utolsó előtti (19.) pozíciójában zárta, ezáltal idén a 14 csapatos Csongrád Megyei I. osztályban folytathatja. Bár a megyei bajnokság első fordulóját majd csak augusztus 21-én rendezik meg, Paksi Péter tanítványai ennél hamarabb, már augusztus 7-én megmérkőzhetnek a MOL Magyar kupa országos főtáblájának első fordulójában, ahol a Füzesgyarmatot sorsolták számukra ellenfélként.

Első csapatunk július 25-én (vasárnap) 11:00 órától Debrecenben lép pályára a másodosztályból kiesett DEAC ellenében. Az osztálykülönbségtől függetlenül ez a találkozó sem tűnik egyszerűnek, hiszen a felkészülési időszakban Sándor Tamás tanítványai először a DVSC II-t fektették két vállra, majd néhány nappal később a Tállyát győzték le 3-1-re. A Monostorpályi ellen igazi gólparádét rendeztek, 7-0 állt az eredményjelzőn a lefújás pillanatában. Legutóbb pedig a Tiszaújvárost múlták felül 3-1 arányban. A felkészülést tekintve nagyjából mindkét fél egyforma fázisban van, hiszen a debreceniek első bajnokija is augusztus elsejére esik. A mérkőzés egyébként NB III-as csapatunk szempontjából is külön figyelmet érdemel, hiszen a menetrend pillanatnyi állása szerint október 20-án fogadják majd őket Békéscsabán. A DEAC egyébként szintén érdekelt a MOL Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában, ahol a sorsolás értelmében augusztus 7-én a Tiszafüredi VSE alakulatát fogadják majd. Tovább fűzve az eseménysort, a Tiszafüredi VSE  – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzésre elvileg augusztus 11-én kerülne sor a kiírás szerint, bár a hírek szerint elképzelhető egy pályaválasztói jogcsere is, hiszen a fürediek pályafelújítási munkálataival jó eséllyel nem végeznek eddig az időpontig. Az előző idényben egyébként oda-vissza sikerült legyőzni az egyetemi gárdát, hiszen 2020. október 4-én 0-2, míg 2021. április 4-én 3-0 arányban múltuk felül őket.

Sérüléseik miatt valószínűleg Szabó Péter, Czinanó Antal Áron, Sipos Gábor, valamint rehabilitációja miatt még Király Patrik sem léphet pályára.

Egy szó, mint száz mindkét együttesünkre ráférne a győzelem, hiszen nagyon hasznos lehetne, ha a siker ízével a szánkban futhatnánk neki a bajnokságnak.

Hajrá Lilák!