Beharangozó: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 556 másodperc.

Remélhetőleg nem az utolsó mérkőzés következik első csapatunk számára 2023. május 21-én (vasárnap) 19:45 órától Ajkán, a Merkantil Bank Liga 38. fordulójában.

FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre

Ahogy arról már hírt adtunk, a televíziós közvetítés miatt átszervezett utolsó fordulóban azon csapatok mérkőzései, akik még érdekeltek lehetnek az osztályozó mérkőzésekben, az eredetileg kiírt időpontnál később, este 19:45 órától kerülnek megrendezésre.

Az utolsó fordulóban egyszerű számunkra a képlet: mindenképpen győznünk kell, hogy esélyünk legyen az osztályozóra! Emellett pedig sajnos már nincs a saját kezünkben a sorsunk, hiszen amennyiben a Szentlőrinc és a Nyíregyháza is győzni tud, akkor nincs tovább. A Nyíregyháza – Szeged mérkőzésen elegendő számunkra egy döntetlen is, de nyilván jobb ha a Szpari kikap. Amennyiben az előző eset megvalósul, mi pedig győzünk, akkor biztosan osztályozós helyen végzünk. A másik verzió lehet, ha a Nyíregyháza győzni tud, de a Szentlőrinc csak döntetlent játszik, akkor ez a szituáció – a jobb gólkülönbség miatt – elég lesz az osztályozós pozícióhoz. A szerencse talán annyi a szerencsétlenségben, hogy a Szeged és a Kazincbarcika számára is téttel bíró találkozókról van szó, hiszen míg a szegediek a negyedik helyezés megőrzéséért küzdenek, addig a Barcika a veszélyzóna elől menekül, hiszen éppen a Szentlőrinc az a csapat, aki az utolsó mérkőzésen pontszámban még mindenképp beérhetné. A Barcikának tehát mindenképp győzelemre kell játszani, mert a Kozármisleny (15. hely), valamint a Csákvár (16. hely) könnyen osztályozós helyre küldheti őket. Tétje tehát a 12. helyezéstől (ETO FC Győr) lefelé elhelyezkedő csapatok mindegyike számára van az utolsó fordulónak, ezáltal soha nem látott és érzett izgalmak elé nézünk – sajnos ezúttal nem úgy, ahogy szeretnénk.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka 0-1 (0-1)

Na, de maradjunk pozitívak, hiszen meg kell tennünk azt, amit tudunk, amire képesek vagyunk! Le kell győzzünk az Ajkát, még akkor is, ha a harmadik helyen végeztek és az utolsó mérkőzésen ünnepléssel és éremátadással készülnek. Félre kell tennünk minden zavaró körülményt és csak egyetlen célra szükséges összpontosítanunk. Egyetlen győzelem az ára annak, hogy életben maradjon a remény, a többi viszont már nem csak rajtunk múlik.

Az ajkaiak nagyszerű tavaszt és összességében szezont produkáltak. Az őszi hektikusabb időszak után 2022. október 31-én edzőt váltottak és Kiss Károly helyére Jeney Gyula érkezett, aki igencsak összeszedte a zöld-fehéreket. Azóta sikert-sikerre halmozva gyűjtögették a pontokat és még a feljutás is felmerült lehetőségként. Látható, hogy komolyan is gondolták, hiszen első osztályú licencet igényeltek és kaptak. Összességében elmondható, hogy a Veszprém vármegyei csapat a másodosztályú mezőny egyik meglepetése, hiszen a szezon előtt gyakorlatilag senki sem számolt velük túlságosan komolyan. A teljesítményük előtt tehát le a kalappal, de talán nem haragszanak meg ránk, ha méltatásuk helyett a száraz számokkal támasztjuk alá esélyeinket! Ugyanis, hiába az összességében nagyszerű eredmény, ha az utóbbi időben újra hullámzóan teljesítenek: győzelem, vereség, döntetlen, győzelem, vereség az utóbbi öt forduló mérlege – tehát egyáltalán nem verhetetlenek, amit a két csapat egymás elleni statisztikája is alátámaszt. Összességében tíz alkalommal mérkőztünk eddig egymással és a mérleg nyelve még mindig felénk billen. Szempontunkból öt győzelem, egy döntetlen és négy vereség az egyenleg, 14 rúgott és 13 kapott gól mellett. Utoljára 2022. december 4-én találkoztunk velük, amikor egy sovány 0-1 arányú vereséget szenvedtünk. Sajnálatos módon, itt köszönnek vissza azok az elszalasztott lehetőségek, amikor gyakorlatilag feleslegesen elajándékozott bajnoki pontok hiányoznak, mert tegyük a szívünkre a kezünket, decemberi találkozásunk alkalmával akár egy döntetlent simán lehetett volna játszani és akkor most egy ponttal beljebb lennénk, és hány ilyen volt még a szezon folyamán… Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt viszont legyőztük őket, mert a 2022. március 9-i találkozásunk alkalmával hazai pályán 3-2 arányú csabai győzelem született. Nem kell tehát megijedni, csak csinálni kell amit tudunk! Hiszen tudunk győzni, tudunk küzdeni az utolsó utáni pillanatokig és a labdarúgásban nincs lehetetlen, ezt jól tudja mindenki, mert a történések már számtalanszor bizonyították!

Érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Gaál Bálintra (7 gól), Szarka Ákosra (7 gól), valamint Zsolnai Richárdra (7 gól) is, hiszen hárman együtt a csapatuk által szerzett összes (65) találat több, mint harminc százalékát vállalták magukra. Az ellenfelek szempontjából kritikus időszak lehet az első játékrész vége (40-45. perc), valamint a második eleje (46-50. perc), mert számolásunk szerint szerzett góljaik igen nagy százaléka ebben az időszakban született. Amennyiben csak a Jeney mester által irányított mérkőzéseket szemléljük, kiolvasható a számokból, hogy regnálása óta 35 gólt szereztek, ebből 17 az első, 18 a második játékrészben született. Ezáltal látható, hogy az Ajka képes mindkét félidőben, gyakorlatilag az egész mérkőzésen megfelelően koncentrálni és nyomást helyezni ellenfelére, így ellenük is az utolsó pillanatokig koncentrálnunk kell, máskülönben könyörtelenül kihasználják az adódó lehetőségeket. A hazai/vendég táblázat szerint az ötödik helyen állnak, mert az eddig hazai körülmények között lejátszott 18 mérkőzésből 10 alkalommal győztek, 3 döntetlen és 5 vereség mellett.

Színes lapok miatt ezúttal Kitl Miklós kénytelen kihagyni az ajkai túrát, Czékus büntetése viszont lejárt, így ismét bevethető. A vendéglátó csapatnál ezúttal nincs szankcionált játékos és/vagy stábtag. Itt jeleznénk, hogy adott esetben egyáltalán nem mindegy a színes lapokkal való bűvészkedés, hiszen amennyiben osztályozóra kerül a sor, akkor ugyanúgy érvényesek maradnak az esetleges eltiltások, mert az osztályozók is bajnoksághoz tartoznak, azaz teljes értékű bajnoki mérkőzésként kell értelmezni ezeket.


Helyezéseink és pontszámaink alakulása fordulók szerint a 2022/2023-as idényben:


Jeney Gyula: – Egy, az életéért küzdő csapattal fogunk játszani! Mivel nekik csak a győzelem az elfogadható, remélem támadó szellemben fognak futballozni és bízom benne, hogy izgalmas és látványos mérkőzést fogunk játszani! Szeretnénk sikerrel búcsúztatni a szezont.

Pásztor József: – Az Ajka sokkal, de sokkal jobban szerepelt az aktuális bajnokságban, mint a Békéscsaba és így megvan nekik a bronzérem. Én akkor lettem volna elégedett, ha ez fordítva lenne, de ezt már nem lehet visszaforgatni. Természetesen mindent megpróbálunk megtenni a győzelem érdekében, mert csak úgy lehet esélyünk az osztályozóra, csak ezután lehet gondolkozni azon, hogy mit játszott a Szentlőrinc és a Nyíregyháza?! Az előre történő játékban sokkal jobban kell teljesítenünk, mint az előző mérkőzésen, hiszen az Ajka egy játszó csapat, jól teszik a dolgukat és úgy, ahogy kell. Sokat passzolnak, amit ha ki tudunk védekezni és meg tudunk kontrázni, akkor van esélyünk ellenük. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a csapat mer-e futballozni és tud-e 90-95 percen keresztül koncentrálni? Ha igen, akkor úgy érzem, hogy talán lesz esélyünk, ezért bízom benne, hogy az osztályozós helyekre oda tudunk kerülni, ami már nem csak rajtunk múlik!

Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Derdák Marcellt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szécsényi Istvánt és Máyer Gábort jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Juhász Bálint látja el. Az 1991-es születésű sporival 2023. február 13-án, az MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 558 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 38. fordulóját május 21-én (vasárnap) 17:00 órától Gyirmót FC Győr – MTK Budapest, Szombathelyi Haladás – DVTK, Soroksár SC – Credobus Mosonmagyaróvár, PMFC – Dorogi FC, valamint 19:45 órától ETO FC Győr – Aqvital FC Csákvár, BFC Siófok – HR-Rent Kozármisleny, Tiszakécskei LC – Budafoki MTE, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szentlőrinc, Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Ajka térségében közepesen felhős időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet +25 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. május 21-én (vasárnap) 20 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez most különösen fontos lenne! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: