Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 528 másodperc.

Az utolsó hazai mérkőzés következik ebben a naptári évben második csapatunk számára, és a 18. fordulóban 2022. november 19-én (szombaton) 11:00 órától a dobogóra is esélyes Körösladány együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Az NB3-as újoncot nyugodtan nevezhetjük a csoport egyik meglepetés csapatának, hiszen 17 forduló után 8 győzelem, 6 döntetlen, mindössze 3 vereség, valamint 30 bajnoki pont birtokában a táblázat negyedik pozícióját foglalják el úgy, hogy az előttük álló Karcag csak az eggyel több győzelmének köszönheti a harmadik helyet. Következő és ebben az évben utolsó vendégeink számára tehát az a tét, hogy szerencsés esetben, egy újabb győzelemmel akár a bronzérmes pozíciót is elérhetik már a forduló után. Ehhez nyilván a Karcagnak ki kellene kapnia a Vasas II. vendégeként, amire azért az előjelek alapján kevesebb esély mutatkozik. Ettől függetlenül nyilván csípni-harapni fognak, hiszen minden pontnak igen nagy jelentősége lehet majd a végelszámolásnál. A ladányiakkal ezek a szinten, tehát harmadosztályú bajnokságban még nem találkoztunk, utoljára 2022. július 24-én egy felkészülési mérkőzésen fogadtuk őket, természetesen teljesen más célból és összeállításban. Tétmérkőzésen 2019. november 2-án, a Megyei I. osztály 2019/2020. 12. fordulójában mérkőztünk velük, amikor 3-3 arányú döntetlen eredmény született, azóta vagy más csoportban, vagy másik osztályban szerepelt a két együttes.

A két mérkőző fél között ilyen formán 16 pozíció és 21 bajnoki pont jelenleg a különbség, így az esélyek jóval inkább mellettük állnak ezúttal. A Körösladány az előző idényben harcolta ki a feljutást, hiszen a Békés Megyei I. osztályt toronymagasan, 17 győzelem, 4 döntetlen és egyetlen vereség birtokában, 55 pontot gyűjtve nyerték meg. Az idei MOL Magyar Kupa I. fordulójában viszont 4-1 arányban kikaptak a BLSZ I. osztályban szereplő ASR Gázgyár csapatától, tehát talán túl korán búcsúztak a sorozattól. Korábban egyébként a Kupában is összefutottunk velük, hiszen 2019. szeptember 21-én, a 6. fordulóban 1-5 arányban mi búcsúztattuk őket. Mindezekkel együtt gyakorlatilag megyei rangadóról van szó, így az érdeklődés is fokozottabb a megszokottnál, ehhez pedig csak egy plusz adalék a Kórház utcai helyszín.

Csapatunk döntetlenből (Jászberény – Békéscsaba II. 1-1), a Ladány pedig győzelemből (Körösladány – Hatvan 3-1) érkezik a fordulóba és az is elmondható róluk, hogy október 9. óta (Hajdúszoboszló – Körösladány 3-0) nem kaptak ki, tehát jelenleg már ötmérkőzéses veretlenségi sorozatban vannak. A Békéscsaba II. számára tehát elsősorban a pontszerzés lehet a cél, bár tudjuk ebben az osztályban is bármi, bármikor és bárhol megtörténhet. A hosszabb ideje sérült embereink helyett néhány visszajátszóval egészülhet ki a keret, hiszen a másodosztályban válogatott szünet van, ezáltal jó alkalom kínálkozik arra, hogy aki kevesebb lehetőséget kapott eddig az NB2-ben, az bizonyíthasson az eggyel alacsonyabb osztályú mérkőzésen.

Vendégeink keretében számos ismerőst fedezhetünk fel, mivel egykori neveltjeink-játékosaink nagy számban igazoltak a másik megyei csapathoz, mint például Zelenyánszki László, Farkas János, Ruzsa Zoltán, Wéber László, Csicsely János, Malkócs Marcell Milán, Pusztai András, Szabó Milán László, Palik György, Selmeczi-Tóth András, Szántó Mihály Sándor és Cservenák Csaba is. A nyáron érkeztek: Almási Miklós (Hódmezővásárhely), Cservenák Csaba (Békéscsaba 1912 Előre), Illés Richárd (Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.), Kertész Dániel (Dabas-Gyón FC), Selmeczi-Tóth András (Békéscsaba 1912 Előre), Palik György (Gyulai Termál FC), Pusztai András (FC Dabas II.), Papp Dániel (Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.), valamint Szabó Marcell (Komárom VSE). Látható tehát, hogy a jelentősebb keretalakítás – a megszokottaktól eltérően – jól alakult számukra, hiszen bajnoki szereplésükre eddig nem nagyon lehet panasz. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a Czirok-Farkas-Wéber triónak, hiszen mindhárman 6-6 góllal tudtak már hozzájárulni csapatuk boldogulásához, bár a hírek szerint utóbbira sérülés miatt nem számíthat Ekker Attila mester. A sérültek listáján található még Kisari Tibor, Urbán Sándor, valamint Talpalló Ákos is, így elmaradhat a testvérek találkozása még akkor is, ha Talpalló Norbert lehetőséget kap szombaton. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz ezúttal eltiltott, hiszen Pusztai András (Körösladány) az előző fordulóban letöltötte egymérkőzéses eltiltását.

Jó eséllyel közönségszórakoztató, gólokban gazdag mérkőzésre számíthatunk, hiszen ebből a szempontból mindkét csapat igen jól áll: a Körösladány 30, míg a Békéscsaba II. 27 gólt szerzett. Figyelmünket elsősorban a védekezés stabilitására kell kihegyeznünk, hiszen az 51 kapott találat is nagyon sok, így a siker talán majd ezen is múlhat! Ezzel együtt három mérkőzés maradt hátra ebben az évben, így a szerezhető 9 pontból illene minél többet begyűjteni, ami persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak. Egy győzelem esetén viszont elmozdulhatnánk a sereghajtó pozícióból abban az esetben, ha a Tiszaújváros nem szerez pontot a Hajdúszoboszló ellen.

Ekker Attila: – Tisztában vagyunk vele, hogy az NB2-es bajnoki szünet miatt erős csapattal nézünk majd szembe, de minket jobban szolgál hosszútávon, ha erős ellenféllel szemben játszhatunk egy ki-ki mérkőzést. Örülünk annak, hogy sok néző előtt, jó körülmények között, profi státuszban lévő játékosok ellen is megmutathatjuk magunk. Szerencsére mély kerettel rendelkezünk, hiszen az év végére megfogyatkozott az állományunk, de ez szinte minden egycsapatos klub életében előfordul egy ilyen maratoni hosszúságú évad végéhez közeledve. Természetesen bízom a rendelkezésre állókban, hogy át tudják hidalni a a pályán, ahogyan azt eddig is tették. Próbálunk türelmesen, fegyelmezetten, taktikusan játszani, hiszen nincs miért rohannunk. Számunkra ugyanolyan mérkőzés lesz a szombati, mint a többi a sorban, ezért sem osztanak többet három pontnál.

Nagy Sándor: – Nagy jelentőséggel bír számunkra ez a mérkőzés, ennek megfelelő komolysággal is vesszük. Elérkeztünk az évad hajrájához, melynek során pontokat kell begyűjtenünk annak érdekében, hogy faragjunk a hátrányunkon és tavaszra ne szakadjunk le túlságosan a mezőnytől. Biztos sok néző előtt játszhatunk, ami reményeim szerint doppingolja majd a srácokat. Függetlenül attól, hogy a kiváló formát mutató Körösladány lesz az ellenfelünk, győzelmi tervekkel lépünk pályára, úgy vélem ehhez adott lesz a csapat.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK mérkőzés játékvezetőjeként Kakuk Szabolcsot, segítőiként Molnár Alexet és Bereczki Bencét akkreditálta a szövetség. Az 1995-ös születésű sporival 2022. október 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II. 2-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 236 sárga- és 7 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 18. fordulóját november 19-én (szombat) 11:00 órától DVTK II. – Sényő-Carnifex FC, Vasas FC II. – Karcagi SE, Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK, 13:00 órától Facultas-Tiszafüredi VSE – Putnok FC, DVSC II. – BKV Előre, Füzesgyarmati SK – Jászberényi FC, FC Hatvan – DEAC, Kisvárda Master Good II. – BVSC-Zugló, Termálfürdő FC Tiszaújváros – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint Pénzügyőr SE – Eger SE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tizenhét lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (43 pont) vezeti a Putnok (33 pont) és a Karcag (30 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Jászberény, a Sényő, a Tiszaújváros, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében hidegfront érkezése miatt erősen felhős időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 9 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. november 19-én (szombat) 16 óra 5 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Kapcsolódó hivatkozás:
http://korosladanymsk.hu/2022/11/16/az-elso-megyei-rangado-kovetkezik-bekescsaban/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: