Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 422 másodperc.

Két, jelenleg még bajnoki pontokkal nem rendelkező csapat feszül egymásnak 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 13:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre az Eger SE együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban, a harmadosztályú bajnokság 3. fordulójában.

Bár még csak az idény elején járunk, ennek ellenére mindkét fél számára igen fontos a soron következő mérkőzés. Sem az Eger, sem a Békéscsaba II. számára nem termett még babér az új szezonban, így jelen pillanatban pont és szerzett gól nélkül, a táblázat végén áll mindkét együttes. Vendégeink nem csináltak titkot abból sem, hogy az első két forduló sikertelensége nem múlhat el következmények nélkül, így közleményükből arra lehet következtetni, hogy a szakmai stáb akár ultimátumot is kaphatott a klubvezetéstől. Azt mindenki tudta, hogy ez a szezon mind az másod-, mind a harmadosztályban kifejezetten nehéz lesz és a sorsolásnak köszönhetően második együttesünk rögtön az elején, két egészen más célokért küzdő csapattal került szembe. Ez persze adott esetben – a későbbiekre való tekintettel – még hasznos is lehet, hiszen ilyen módon fel lehetett mérni, hol tartunk és miben kell még javulnunk. Most viszont elméletben olyan mérkőzés következik, ahol hazai pályán szinte kötelező itthon tartanunk a három pontot! Persze a labdarúgásban semmi sem biztos, nincs lefutott meccs és nincs biztos győzelem. A sikerhez ezúttal sokkal, de sokkal többre lesz szükség, különben nagyon leszakadhatunk a mezőnytől. A konkrétumokat tekintve az egriek kikaptak idegenben a Kisvárdától (4-0), valamint hazai pályán a Hatvantól (5-0), a Békéscsaba II. pedig vereséget szenvedett a bajnoki címre törő BVSC-Zuglótól a nyitófordulóban (0-4), majd idegenben a Hajdúszoboszlótól 2-0 arányban.

Következő ellenfelünk az előző idényben éppen csak elkerülte a kiesést, hiszen 13 győzelem, 5 döntetlen, 20 vereség és mindössze 44 bajnoki pont birtokában a 15. pozícióban végzett, így aztán szerették volna megerősíteni, átformálni a csapatot, hogy idén már ne legyenek kiesési gondjaik. Érkeztek: Papp Kristóf (Budaörs), Kispál Tamás (DVTK II. – kölcsönbe), Burger Botond (Budapest Honvéd), Bánik Dániel, Orosz Donát (DVTK II.), Simon Attila (Dunaharaszti), Kovács Dávid Szilveszter (Kazincbarcika), Fényes Szabolcs (Budaörs), Jónyer Kristóf (DVTK II.), Szalay Alex Miklós (Salgótarján), Mezey Keve (Vác), Sz. Varga Máté Viktor (DVTK II.). A komplett csapatra való (12 fő) igazolás és a jelentős számú távozó nyilván azt is jelenti, hogy Egerben teljesen új együttes épül, szerveződik – ehhez pedig nyilván időre van szükség, de az biztos, hogy nem ilyen rajtra számítottak.

A két együttes váltakozó sikerrel szerepelt egymás ellen az előző idényben, hiszen 2021. november 7-én az Eger tudott győzni 3-2 arányban, míg 2022. május 8-án az Előre II. 2-1-es végeredménnyel itthon tartotta a három pontot. A Heves megyeieknek némi gyógyírt jelenthet az eddigi teljesítményükre, hogy 2022. augusztus 6-án az Encs ellen aratott 2-3 arányú, szenvedős győzelemmel továbbjutottak a MOL Magyar Kupa második fordulójába, így jelen pillanatban már csak a DEAC elleni idegenbeli meccs választja el őket a főtáblára jutástól – ami viszont egyáltalán nem lesz egyszerű. A mérkőzés pikantériája lehet, hogy vendégeink vezetőedzője Szekeres Adrián, aki korábban a Békéscsaba egyik edzőjeként még azt a Nagy Sándor is trenírozta, aki most az Előre II. kispadján edzőként meccsel.

A Békéscsaba II. keretéből Zahorán Áron biztosan kihagyja a vasárnapi találkozót, hiszen a Hajdúszoboszló elleni mérkőzés 81. percében kiállították. Vendégeink keretében színes lapok miatt nem lesz eltiltott. Az is kérdés, hogy a jelentős számú sérült és beteg játékosunkat leszámítva, ki játszhat majd vissza, hiszen ugyanezen a napon első csapatunk Győrben lép pályára a Gyirmót FC ellenében. Az első két forduló hiányzásaiból is kiderülhetett, hogy Czvalinga Áronra és Zelik Csabára hosszabb távon nem számíthat a stáb, hiszen mindketten műtétre várnak. Mindent összevetve egészen biztosan több utánpótlás-korú játékos is helyet kaphat majd a keretben, akik számára ismét lehetőség nyílik rátermettségüket bizonyítani.

Nagy Sándor: – Az első két meccsünk nem igazán sikerült, a gólnélküliség különösen rosszul érintett bennünket, illetve személy szerint engem. A szünetben azon dolgoztunk, hogy a felmerült hibákat javítsuk és a játékban megmutatkozó hiányosságokat felszámoljuk. A stadionban játszhatunk, ami reményeim szerint feldobja majd a srácokat és képesek leszünk megszerezni az első győzelmünket. Ellenfelünk is sok gólt kapott, noha próbált stabilan védekezni, de hozzánk hasonlóan, náluk is sok volt a ki nem kényszerített hiba, ezekre próbáltunk fókuszálni a felkészülés során.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Dobos Dávidot és Pálinkás Donát Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2022. május 1-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – BKV Előre 1-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 475 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 3. fordulóját augusztus 14-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Körösladányi MSK, Kisvárda Master Good II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, 12:00 órától Vasas FC II. – DEAC, 13:00 órától DVSC II. – BVSC-Zugló, Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE, 17:30 órától pedig Sényő-Carnifex FC – BKV Előre, Facultas-Tiszafüredi VSE – Jászberényi FC, Füzesgyarmati SK – Aqua-General Hajdúszoboszló, FC Hatvan – Pénzügyőr SE, valamint Putnok FC – Karcagi SE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot két lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló vezeti a Kisvárda és a Putnok előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig pillanatnyilag még szerzett pont nélkül a Tiszaújváros, a Békéscsaba II. és az Eger SE áll.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük majd az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/WkMQPxZH47Q

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében zápor is előfordulhat, a legmagasabb hőmérséklet viszont 30 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 19 óra 59 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: