Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó előtti idegenbeli mérkőzés következik a szezonban 2026. május 3-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor csapatunk Tiszakécskén lép pályára.

Tiszakécskei LC - Békéscsaba 1912 Előre

A bajnokság 28. fordulója következik, ezáltal összesen három mérkőzés maradt hátra, ami azt jelenti, hogy 9 szerezhető pont maradt a kalapban. Két olyan csapat ellen is játszunk még (Kozármisleny és Mezőkövesd), amelyek számára gyakorlatilag tét nélküli a hátralévő időszak – jelentsen ez bármit. Előttük viszont a Tiszakécske következik a sorban, amely mérkőzés viszont a vendéglátónk számára is igen nagy jelentőséggel bír – hiszen az eddigi biztos és kényelmes pozíciójuk egy MLSZ határozat értelmében a múlt árnyékába vész. Azok kedvéért, akik nem követik napról napra az eseményeket idézzük a szövetségi határozatot és indoklást. a Tiszakécskei LC játékosa, Sós Bence úgy lépett pályára, hogy nem töltötte le az öt sárga lap után járó, automatikusan egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. Sós Bence ebben a bajnoki idényben az ősszel még a Kolorcity Kazincbarcika SC labdarúgója volt, abban az időszakban három sárga lapot kapott. A télen a Tiszakécske játékosa lett, ahol további két sárga lapot kapott, így lépett pályára 2026. február 15-én, a Soroksár ellen 3–2-re megnyert Merkantil Bank Liga-mérkőzésen. Az eljárás során a Versenybizottság első fokon Sós Bence jogosulatlan szerepeltetése miatt a győzelemért járó három pontot és egy büntetőpontot levont a Tiszakécskétől, a döntést a klub megfellebbezte. Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága a Versenybizottság elsőfokú határozatát helybenhagyta. Négy pontot “bukni” a bajnokság ezen szakaszában igen nagy érvágás, amivel akár még a Tiszakécske bennmaradása is veszélybe kerülhet, hiszen rajtunk kívül játszanak még a Karcaggal, majd az utolsó fordulóban az életükért küzdő Szentlőrinccel. Az biztos, hogy számunkra egyetlen értelmezhető opció van: győzni kell Tiszakécskén! Egyelőre kár is tovább számítgatni, kalkulálni bármit is, hiszen ha kicsit más szempontból vizsgáljuk a dolgot, akkor az is látható, hogy már nincs saját kezünkben a sorsunk! Ha az összes közvetlenül előttünk álló rivális csapat hiba nélkül teljesíti a hátralévő három fordulót – nyilván azért erre kevés az esély -, akkor simán kiestünk, függetlenül attól, hogy mi milyen eredményeket hozunk! Sajnálatos módon megint ott tartunk, hogy matekozni kell, esélyeket latolgatni és valószínűségeket számolni, ahelyett hogy a következő idényre tudnánk már készülni – ez pedig senkinek sem jó.

Békéscsaba 1912 Előre - Tiszakécskei LC 0-3 (0-1)

A jelmondat vasárnapra: mikor, ha nem most?! Már csak azért is, mert eddig nem győzni jártunk Tiszakécskére. A meccstörténelem tanulsága szerint tizenkettedik alkalommal találkozunk majd a másodosztályban és az eddigi mérkőzések alapján teljes mértékben vendéglátóink tűnnek esélyesebbnek. Az egymás elleni egyenleg szempontjukból: 6 győzelem, 3 döntetlen, valamint 2 vereség. Utoljára 2025. november 9-én Békéscsabán találkoztunk velük, amikor nagyon simán 0-3 arányban kikaptunk. A statisztikához tartozik, hogy utoljára 2023. május 15-én hazai körülmények között tudtunk győzni ellenük (2-1), de idegenben még sohasem tudtuk őket megverni. Szó, ami szó az előttünk álló összecsapás izgalmasnak, feszültséggel telinek, létfontosságúnak, egyúttal szurkolói szempontból szórakoztatónak látszik, hiszen a két mérkőző fél egymás elleni gólátlaga eddig 2,3 volt.

A táblázatra pillantva látható, hogy közvetlen riválisaink is mindent megtesznek a bennmaradás kiharcolásáért: a Budafok legyőzte a Szegedet, a Szentlőrinc pedig BVSC-Zuglót, valamint a Soroksár bravúros döntetlent ért el a Honvéd otthonában. Egy győzelem sokat segítene rajtunk, azzal szinte biztosan elmozdulhatnánk a veszélyes zónából, hiszen a Szentlőrinc Karcagra utazik, a Soroksár a mindig veszélyes Ajkát fogadja, a Budafok pedig a Fáy utcában lép pályára. Utóbbi mérkőzés végeredménye is sok mindent befolyásolhat, kérdés a már biztosan feljutott Vasas mennyire tudja és/vagy akarja komolyan venni az összecsapást?! Reméljük a legjobbakat és azt is, hogy papírforma eredmény születik – bár nekünk nyilvánvalóan elsősorban a saját dolgunkra kell koncentrálni és elhozni a három pontot Tiszakécskéről. A győzelem pedig igencsak ránk férne, mert utoljára 2026. március 8-án (Budafok – Békéscsaba 0-3) tudtunk három pontot szerezni, azóta pedig még a gólszerzést tekintve is kihívásokkal küzdünk, hiszen hat mérkőzésen mindössze kétszer tudtunk betalálni. De, legyünk pozitívak és próbáljunk előrefelé tekinteni, csak úgy lehet mérkőzést nyerni! Az viszont egészen biztos, hogy az eddigieknél sokkal több kell, mind akarásban, mind játékban, de főképp eredményességben! Nem szeretnénk senkire nyomást helyezni, bár az ilyen szituációkat minden profi sportolónak el kellene bírnia, hiszen gyerekkoruk óta erre vannak kondicionálva, de ha most sem tudunk győzni, akkor már tényleg nagy a baj!

A Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Sipos Tamást, segítőiként Szabó Dánielt és Sinkovicz Dánielt, tartalék játékvezetőként pedig Linn Kevint akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2025. október 26-án, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 691 sárga- és 45 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt ezt a mérkőzést a hazai csapatból Takács Zsolt Zsombor kénytelen kihagyni, hiszen a legutóbbi Kecskemét elleni mérkőzés 57. percében begyűjtötte ötödik sárga céduláját, így az automatikus eltiltás sorsára jutott. Csapatunkból jelenleg Viczián, illetve Mikló van veszélyeztetett helyzetben az eddig összegyűjtött 4-4 darab sárga lapja miatt. Egészségügyi szempontból sem tudunk túl sok pozitív dologról beszámolni, mert sajnálatos módon a Karcag elleni mérkőzésnek is lettek “áldozatai”, de szándékosan nem fogunk név szerint említeni senkit – úgyis kiderül majd minden vasárnap. Számolásunk szerint a teljes keret gyakorlatilag egynegyede nem bevethető, ami különösen aggályosnak tűnik. Reményeink szerint a rendelkezésre álló labdarúgók átérzik majd a helyzet súlyát, a nyomást helyén tudják kezelni és megfelelő mentalitással maguk javára tudják majd fordítani!

A bajnoki táblázatot a Vasas vezeti 58 ponttal, mögötte a Honvéd áll a második helyen 55 egységet gyűjtve, a Kecskemét pedig 48 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el. Kieső helyeken jelenleg a Békéscsaba (15.), valamint a Szentlőrinc (16.) állnak. Ahogy azt korábban említettük, a Vasas már biztos feljutó, a Honvéd első osztályú tagsága viszont matematikailag nem garantált, hiszen kilenc pont szerezhető, viszont csak nyolc egységgel állnak a Kecskemét előtt. Mindez viszont akár már ebben a fordulóban eldőlhet, mint ahogy akár sok minden más is.

A mérkőzésről elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=V5SdPtUrG1Q

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-os szezon 28. fordulóját 2026. május 3-án (vasárnap) 17:00 órától BVSC-Zugló – Videoton FC Fehérvár, Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre, HR-Rent Kozármisleny – Kecskeméti TE, Mezőkövesd-Zsóry FC – Aqvital FC Csákvár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budapest Honvéd FC, Karcagi SC – Szentlőrinc, 19:00 órától Soroksár  SC – FC Ajka, valamint 2026. május 4-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg.

Ne felejtsék el, hogy második csapatunk 2026. május 3-án (vasárnap) 13:00 órától lép pályára az ESMTK együttesét látja vendégül a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián!

Az előrejelzés szerint Tiszakécske térségében vasárnap derűs idő várható, a legmagasabb hőmérséklet akár +24 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2026. május 3-án (vasárnap) 19 óra 55 perc körül nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Köszönjük!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

Tiszakécskei LCBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
28. forduló

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

?-? (?-?)


KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2026. május 3. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Tiszakécskei Városi Sportcentrum

Cím: 6060 Tiszakécske, Szabolcska Mihály utca 42.

Játékvezető: Sipos Tamás

Asszisztensek: Szabó Dániel, Sinkovicz Dániel

Tartalék játékvezető: Linn Kevin

Tiszakécske: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Pintér Csaba

Békéscsaba: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Csató Sándor


Helyezés a forduló után: ?
Bajnoki pontok száma a forduló után: ?
Hátralévő fordulók száma: 2
Szerezhető pontok száma a forduló után: 6
A 14. hely eléréséhez minimálisan szükséges pontok száma a forduló után: ?



Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre II. – ESMTK

Békéscsaba 1912 ElőreESMTK

NB III Dél-Keleti csoport 2025/2026.
27. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – ESMTK

?-? (?-?)


KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2026. május 3. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Kiss Márkó

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Szakály Máté Szabolcs

Békéscsaba: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Balog Zsolt

ESMTK: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Turi Zoltán


Pénztárnyitás: 12:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai szurkolók a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolóiban lehetséges.

Vendég drukkerek a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor felől) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k állnak rendelkezésre. Büfé csak a hazai részben üzemel, a biztonsági szolgálat segít majd a kiszolgálásban, parkolni pedig a környező utcákban lehetséges.

Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő. Tizenöt éves kor alatt és hatvanöt éves kor felett a belépés díjtalan.

Élő közvetítés (live stream) nem lesz a mérkőzésről. A megváltott bérletek érvényesek.


Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Facebook eseményJegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SC

Békéscsaba 1912 ElőreKarcagi SC

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
27. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SC

0-0 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2026. április 26. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács Ákos

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Topálszki Szabin

Tartalék játékvezető: Molnár Réka

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Balla Kevin Károly (10), Ésik Ákos (11), Hursán György (17), Pusztai András (18), Mikló Roland (19), Viczián Ádám (23), Kelemen Dávid (28), Major Gergő György (33), Papp Áron (72), Nagy Richárd (88). Cserék: Takács János (12), Schrenck Rajmund (76), Szabó Bálint (5), Avramucz Dávid (08), Igricz Mihály (13), Hodonicki Márk (16), Kóródi Nándor (27), Pintér Bence (40), Sármány Kristóf (70).
Vezetőedző: Csató Sándor

Karcag: Fedinisinec Eduárd (71), Kovalovszki Máté (4), Győri Ábel Zsolt (5), Mona Árpád Lőrinc (15), Kaye Shedrach Daniel (18), Girsik Áron Róbert (19), Fazekas Lóránt (23), Fekete Olivér (33), László Dávid (77), Szűcs Kristóf (92), Sain Balázs Csaba (96). Cserék: Gergely Roland (51), Engedi Márk (87), Vida Máté (8), Egri Imre (10), Tolnai Zsombor (13), Görög Gergő (20), Fábián Bence (21), Györgye Márk (22), Szekszárdi Tamás (24), Hidi Patrik (26), Pap Zsolt (99).
Vezetőedző: Varga Attila

Sárga lap Sárga lapok: Viczián Ádám (40. perc), Fazekas Lóránt (43. perc), Kovalovszki Máté (45. perc), Papp Áron (45+1. perc), Pusztai András (45+2. perc), László Dávid (50. és 91. perc) – kiállítva, Szűcs Kristóf (82. perc), Molnár Levente (83. perc), Kelemen Dávid (87. perc).

Nézőszám: 680


Helyezés a forduló után: 15
Bajnoki pontok száma a forduló után: 25 (+1)
Hátralévő fordulók száma: 3
Szerezhető pontok száma a forduló után: 9
A 14. hely eléréséhez minimálisan szükséges pontok száma a forduló után: 1


A Karcag tiszta fehérben, mi pedig a hagyományos lila szerelésben léptünk pályára. Három helyen változott a kezdő összeállításunk a Szentőrinc elleni mérkőzéshez képest: Borsos (sérült), Zsolnai (eltiltott) és Pintér helyén Hursán, Pusztai, valamint Nagy Richárd kapott ezúttal lehetőséget. Kényelmes tempóban kezdődött a mérkőzés és az első tíz percben nem igazán tudott folyamatos játék kialakulni – hol egy bedobás, hol egy apró szabálytalanság tördelte a játékot. A 9. percben aztán Kovalovszki kapott jó indítást, lövését Pósernek kellett védeni. A folytatásban szinte csak a középpályára korlátozódott a játék, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A 21. percben egy újabb eladott labda után alakul ki veszélyes szituáció a kapunk előtt, de sikerült felszabadítani. Két perccel később újabb hasonló helyzet, Pusztai blokkolt. A 25. percben hatalmas tűzijáték a kapunk előtt, szerencsére sikerült felszabadítani. Egy perccel később egy bedobást sikerült jól megcsúsztatni, Papp Áron pedig még bele tudott érni a labdába, Fedenisinec kapusnak kellett menteni – hatalmas ziccer volt. A 30. perc elején ismét Papp Áron pillanatai következtek, egy jó szöktetés után vette célba a hosszú sarkot, a karcagi kapus ujjheggyel tudott menteni. A 32. percben egy szöglet után László Dávid könyökölte le Póser kapust, akit ápolni kellett az eset után – szerencsére tudta folytatni. A 40. percben egy érthetetlen szituáció után Viczián kapott sárgát, a Karcag pedig szabadrúgást. A rögzített szituációt Kovalovszki végezte el és találta telibe a felső lécet – nagy szerencsénk volt. Még három sárga a félidő végén, más eseményt már lehetett feljegyezni ebben a játékrészben.

Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SC 0-0 (0-0)

Fotó: Bencsik Ádám

A szünetben cseréltünk: Pusztai helyett Pintér folytatta. A 47. percben Balla szabálytalankodott, a karcagi szabadrúgásból ismét Kovalovszki irányította a kapu felé a labdát. Az 50. percben László Dávid kapott sárgát, de örülhetett, hogy ennyivel megúszta – Pintért hagyta helyben. Az 54. percben Kaye futott lesre, helytálló ítélet volt. Az 55. percben jó helyről végezhettünk el szabadrúgást, aminek az lett az eredménye, hogy a Karcag lekontrázott minket és Fekete Olivér körülbelül három centivel lőtt a kapunk mellé – a mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete maradt ki – köszönjük. A 60. percben ismét Papp vétette észre magát, egy beadás után kicsivel fejelt fölé. A 60. percben Papp és Ésik játszott össze, majd utóbbi lendületből lőtt kapura, centiken múlott a vezető találatunk. A 63. percben mindkét csapat cserélt: Kovalovszki helyére Pap Zsolt érkezett, nálunk pedig Hodonicki és Sármány kapott lehetőséget, Major és Nagy Richárd helyén. A 66. percben Balla szánta el lövésre magát, sajnos mellé ment a próbálkozás. A 69. percben megint egy rögzített helyzet utáni labdavesztésből futottak le minket, Póser jött majdnem a félpályáig segíteni. A 74. percben kihasználtuk utolsó két cserénket: Ésik, valamint Mikló helyén Avramucz és Kóródi kapott még negyed óra játéklehetőséget. A 77. percben Hodonicki harcossága hozta helyzetbe csapatunkat, sajnos nem sikerült belőni azt a fránya gólt. A 80. percben szétszakadt a pálya, egyszer a mi kapunk előtt, aztán a másik térfélen alakultak az események, de a gól nem akart jönni. A 85. percben három helyen is változtatott Varga Attila, hiszen a Karcag számára az egy pont is tökéletesen elegendő.

A három perc hosszabbításban László Dávidot a második sárga lappal kiállította a játékvezető, de ennek ellenére sem változott az eredmény. Maradt a döntetlen, melynek és a forduló többi mérkőzésének köszönhetően az utolsó előtti, kiesést jelentő pozícióból várhatjuk a Tiszakécskei vendégjátékot.




Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SC

Az utolsó előtti hazai másodosztályú bajnoki mérkőzés következik első csapatunk számára 2026. április 26-án (vasárnap) este 19:00 órától, amikor a 27. fordulóban a Karcag együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SC

Mindenki tudja és érzi, hogy növekszik a tét és a feszültség, hiszen négy forduló maradt hátra a 2025/26-os bajnokságból, ezáltal már csak 12 pont szerezhető. Nagy a tülekedés a táblázat végén, és még soron következő ellenfelünk sem érezheti magát teljes biztonságban, hiszen matematikailag még akár ők is bajba kerülhetnek. Csapatunk jelenleg éppen a vonal fölött áll: 5 győzelem, 9 döntetlen, 12 vereség, valamint 24 pont birtokában a 14. pozíciót foglaljuk el. Mögöttünk 22 egységgel a Budafok, a kilencedik helyen pedig Karcag áll 34 ponttal, így nem nehéz kiszámolni, hogy a tabella második felében elhelyezkedő csapatok számára kivétel nélkül létfontosságú az előttünk álló hétvége. A Karcag egy győzelemmel biztosíthatná tagságát, sőt adott esetben a pozícióján is javíthatna, ami újonc lévén több, mint bravúrosnak mondható. A mögöttünk álló Budafok és a sereghajtó Szentlőrinc győzelme esetén szerencsés esetben elmozdulhatna a kiesést jelentő zónából, amihez azonban már a többieknek, tehát nekünk és az előttünk álló Soroksárnak is hibáznia kellene. Egy pont nem elég, győzni kell! Ez a vasárnapra rendelt feladat, ennek érdekében mindent félre kell tenni és összeszorított fogakkal, teljesen mindegy hogyan, de itthon kell tartani a három pontot! Nem szeretnénk drámázni, de ha ez nem így alakul, akkor nagy gondban lehetünk. Sajnos megint  déjà vu érzésünk van, hiszen gyakorlatilag évről-évre izgulnunk kell valamiért a szezonok végén, ez pedig nem tesz jót az ember idegrendszerének.

Karcagi SC - Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (0-1)

Akár a többi osztályt vizsgáljuk, akár a miénket, sok mindenre van már válasz, illetve lehet is a forduló után: például az NB2-ben eldőlhet az egyik biztos feljutó kiléte, de az már biztossá vált, hogy az első osztályból kiesett a DVTK és a Kazincbarcika. Az is kiderült, hogy az NB3 Észak-Nyugati csoportot toronymagasan megnyerte a Gyirmót, tehát idejekorán kiharcolta az osztályozón való részvétel lehetőségét. Dél-Keleten semmi sem dőlt még el, hiszen a Monor, ESMTK és Gyulai Termál FC trióból bármelyik csapat odaérhet még. Észak-Keleten a Kisvárda II. vezeti a táblázatot, de mivel első csapatuk miatt nem juthatnak fel, így a mögöttük álló Cigánd és DEAC harcából kerülhet ki az osztályozóra érdemes együttes. Utóbbinál egyébként az elmúlt napokban edzőváltás is történt, Urbin Pétert Spitzmüller István váltotta a kispadon – Önök is jól ismerhetik őket, hiszen mindketten játszottak korábban csapatunknál is. Dél-Nyugaton sem lehet még bajnokot hirdetni, mert a Kaposvár, Pécs, Nagykanizsa hármasból bármelyiknek összejöhet még a dolog.

A kitekintés után lássuk a tényeket. Az előttünk álló mérkőzés kapcsán ember legyen a talpán, aki nagy bizonyossággal jósolni tudná a végeredményt, ugyanis a meccstörténelem alapján abszolút kiegyenlített a mérleg: egy-egy győzelem, döntetlen, valamint vereség szerepel a csapatok neve mellett, viszont gólok szempontjából 7-6 a javunkra. Előző találkozásunk alkalmával sajnos 4-2 arányú vereséget szenvedtünk Karcagon, pedig az első játékrészben még mi vezettünk. Szurkolói szempontból mindenképpen biztató, hogy a két csapat mérkőzésenkénti 4,3-as gólátlaga jó eséllyel szórakoztató mérkőzés kínál. Vendégeink vereségből (Karcag – Kecskemét 1-2) érkeznek Békéscsabára, mi pedig döntetlent játszottunk legutóbb a Szentlőrinc ellen (0-0). Az viszont nem túl biztató, hogy március 8. óta (Budafok – Békéscsaba 0-3) nem tudtunk győzni, az utolsó két mérkőzésen pedig a gólszerzéssel is gondban voltunk.

Csató Sándor: – Legutóbb sajnos nem boldogultunk a biztonsági játékra berendezkedő Szentlőrinccel szemben. Pedig nem játszottunk rosszul és megvoltak a lehetőségeink is, igaz a szünet után ők is veszélyesen kontráztak. Csapatunk mindenesetre becsülettel küzdött, csak mintha meg lenne átkozva a kapu előtt. Azért is bosszantó a dolog, mert egy rossz szavam sem lehet a srácok hétközi munkájára. Nyilván már a tét is közrejátszik abban, hogy az akarás olykor görcsösségbe csap át, mindenesetre a Karcag elleni mérkőzéssel kapcsolatban megint csak azt tudom mondani, hogy nyerni kell, nincs más választásunk! Ősszel vendégként a félidőben még vezettünk, ám a nyolc napon belüli három idegenbeli túra fáradalmai a szünet után kiütköztek játékosainkon. Tény, hogy tavasszal már nem szerepelnek annyira jól. Az utolsó nyolc meccsükön hatszor kikaptak, ami megtorpanást jelez, ettől függetlenül veszélyes ellenfél bárki számára az újonc. Nekünk viszont most már csak a három pont lehet igazán hasznos, bárki jön is szembe, le kell győznünk, mert fogynak a fordulók egyre kevesebb esélyünk marad eltávolodni a veszélyes zónától a tabellán.

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Ákost, segítőiként Szilágyi Norbertet és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Molnár Rékát akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2026. február 1-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 2-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 750 sárga- és 40 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt Nagy Gergő továbbra is eltiltását tölti, de erre a sorsra jutott összegyűlt cédulái miatt Zsolnai Richárd is. Sérültjeink is vannak, tehát továbbra sem teljes a névsor. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a vendégek keretében Kohut Máténak – aki korábban nálunk játszott kölcsönben -, valamint Kovalovszki Máténak is, hiszen mindketten négy-négy találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez. Keretükből ismerős lehet még számunkra Fazekas Lóránt neve is, aki korábban szintén Békéscsabán szerepelt. A kék-fehérek mérkőzésenkénti gólátlaga 1,1, az xG (várható gólok) értéke 1,47, eddig pályára lépett játékosaik átlagéletkora 24,5 év (a legfiatalabb 18 éves, a legidősebb pedig már 35 éves volt), 76 százalékos passzpontossággal dolgoznak, valamint a párharcok (49%) megnyerésében is elég jól teljesítenek.

A bajnoki táblázatot a Vasas vezeti 55 ponttal, mögötte a Honvéd áll a második helyen 54 egységet gyűjtve, a Kecskemét pedig 45 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Soroksár  (13. hely), a Békéscsaba (14. hely), a Budafok (15. hely), valamint a Szentlőrinc (16. hely) állnak.

A hét történéseihez tartozik még, hogy a MOL Magyar Kupa döntőjében a Zalaegerszeg csap össze a Ferencvárossal, tehát a Budapest Honvéd, valamint az ETO is az elődöntőkben búcsúzott a sorozattól.

Természetesen ezúttal is elérhető majd élő közvetítés, hiszen a Békéscsabai Médiacentrum a helyszínről tudósít majd az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=g0_UdkUxLr4

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 27. fordulóját 2026. április 26-án (vasárnap) 17:00 órától Szentlőrinc – BVSC-Zugló, Videoton FC Fehérvár – Vasas FC, Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Mezőkövesd-Zsóry FC – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – HR-Rent Kozármisleny, Kecskeméti TE – Tiszakécskei LC, 19:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SC, 2026. március 27-én (hétfő) 20:00 órától pedig Budapest Honvéd FC – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap gyengén felhős időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet +20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2026. április 26-án (vasárnap) 19 óra 49 perckor nyugszik.

Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!