Címkézett bejegyzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – FC Dabas

fc_dabas_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 15. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – FC Dabas

4-0 (1-0)

Időpont: 2016. november 30. (szerda) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Berecz Attila, Szabó Ferenc Szilárd

line_purple

Békéscsaba: Máthé Gábor, Tóth Dániel, Kmetykó Kevin, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Mácsai László, Ihrig-Farkas Sebestyén, Kálmán Szilárd, Kun László Dávid, Birtalan Botond, Urbin Péter. Cserék: Baráth Bence, Vozár Dávid, Bozsó Milán, Konyecsni Zoltán, Takács János Dávid, Tóth Gergő Attila.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Dabas: Scheilinger György, Nádházi Ákos, Kállai Norbert, Sárközi Norbert, Zsolnai Róbert, Dabasi Károly, Karacs Roland, Surányi Zoltán Roland, Dobó Róbert, Domonyi Roland, Tóth Márton. Cserék: Török Krisztián Ferenc, Huller Ádám, Huszti Ádám, Varga Balázs, Gáspár Tibor, Hollauer Balázs, Zsolnai Róbert.
A csapatot irányítja: Erős Károly

Gólszerzők: Urbin Péter (30. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (49. és 84. perc), Konyecsni Zoltán (89. perc).

Sárgalapok: Kállai Norbert (19. perc), Zsolnai Róbert (50. perc), Mácsai László (58. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (73. perc), Sárközi Norbert (84. perc).

Piroslap: Dabasi Károly (32. perc).

line_purple

Szűk félórán keresztül nem találták a fogást egymáson a felek. Ekkor azonban Urbin egy nagy ziccer elhibázása után, a második kísérletét már gólra váltotta, miután egy kapu előtti tömegjelenet végén higgadtan emelt a hálóba, 1–0. A vendégek dolgát tovább nehezítette, hogy pár perccel később tíz emberrel kényszerültek folytatni, a Kálmán felé visszarúgó Dabasi alakítását ugyanis nyomban piros lappal "jutalmazta" Nagy Norbert játékvezető.

Szünet után sok mozgással igyekezett közömbösíteni emberhátrányát a Dabas, de az igen aktív Ihrig-Farkas már az elején tovább mélyítette problémáikat, miután őrzőjét becsapva tisztára játszotta magát és biztosan lőtt a kapuba, 2-0. Egyre inkább fölénybe kerültek a lila-fehérek, a látogatóknál pedig a csereemberek sem tudtak csodát tenni. Érett az újabb hazai találat és a 84. percben Ihrig-Farkas realizálta is ezt, egy kavarodás után közelről fejjel bevéve a dabasi kaput, 3–0. A slusszpoén a csereként beszálló Konyecsni nevéhez fűződött, aki a 89. percben egy mintaszerű kiugratás végén helyezte el a pettyest a hálóban, 4–0.

A jól felálló Előre számára néhány remek egyéni teljesítménynek köszönhetően nem okozott különösebb gondot a stratégiai fontosságú három pont otthon tartása. A második csapat utolsó bajnoki mérkőzése vasárnap helyett december 2-án, pénteken 13:00 órától lesz, amikor is a Hódmezővásárhely látogat a Kórház utcába.

Szenti Zoltán: – Az az igazság, hogy ma mindenféleképpen jobban játszottunk, mint az ellenfelünk és több gólhelyzetet is alakítottunk ki. Aki ránéz az összeállításra, az könnyedén rájön, hogy miért volt ez a magabiztos győzelem.

Erős Károly: – A kiállítás és a több csabai visszajátszó megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a Békéscsabának!

Ihrig-Farkas Sebestyén: – Gratulálok a csapatnak, mert az is, aki visszajátszott és a fiatalok egyaránt jól alkalmazkodtak a mai napon. Összességében egy jó meccset játszottunk, az eredmény magáért beszél és reálisan is volt legalább négy gól a két csapat között, ha nem több. Örülök, hogy kétszer is sikerült betalálnom és ismét győzött a csapat.

line_purple

Mint ismeretes, az eredetileg november 12-re kiírt, az esőzések miatt 15. fordulóból elmaradt mérkőzést pótoljuk szerdán délután egy órakor.

Az is köztudott, hogy Dajka László – az FC Dabas volt vezetőedzője – november 9-én benyújtotta lemondását, melyet a klubvezetés tiszteletben tartott és egyben el is fogadott.  A dabasi klub keresi a megoldást az NB III-as vezetőedző személyét illetően – addig azonban, amíg nem születik döntés, ideiglenesen Kucsák István irányítja majd a keret szakmai munkáját. Segítője Erős Károly lett, aki Dajka László távozásától függetlenül is a klub alkalmazásában maradt.

Következő vendégeink az elmúlt hétvégi Dabas-Gyón FC elleni városi rangadón magabiztos, 3-0-ás "idegenbeli" győzelmet arattak, így Szenti Zoltán együttesének – ahogy azt már megszokhattuk -, egyáltalán nem lesz könnyű dolga. Független ez attól, hogy ezúttal talán több visszajátszó is trénerünk rendelkezésére állhat, hiszen az első csapat itthon tartózkodik és néhány kisebb sérüléstől eltekintve mindenki hadra fogható. A Pest megyeiek 16 lejátszott forduló után 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 9 vereséggel, valamint 17 bajnoki ponttal a táblázat 15. pozíciójából várják a viharsarki megmérettetést. Sajnos a Békéscsaba "szájából" vasárnap a Dunaharaszti MTK énekelte ki a sajtot és talán nem állunk messze az igazságtól, ha azt írjuk le: két pont a pályán maradt, így jelen pillanatban 2 győzelem, 4 döntetlen és 10 vereséggel zsebünkben, még mindig a bajnoki tabella, kiesést jelentő 17. helyén állunk.

A két együttes 2016. május 1-jén találkozott utoljára egymással, akkor Békéscsabán 1-3 arányú vendég győzelem született úgy, hogy az első félidőben még mi vezettünk. Előtte 2015. október 18-án Dabason sem kedvezett számunkra Fortuna, akkor egy góllal szintén a hazaiak győzedelmeskedtek. Mindent összevetve, tegyük a szívünkre a kezünket – nem mi vagyunk az esélyesebbek ezúttal sem, de talán az akarat, az elszántság, az elvégzett munka, a hazai pálya előnye és talán némi szerencse segítségével számunkra kedvezően is alakulhat a mérkőzés.

A dabasiaknak egészen biztosan sikerült az előző mérkőzésen elért meggyőző teljesítménnyel önbizalmat, magabiztosságot szerezniük – ami a Lilákra is ráférne.

Szenti Zoltán: – Nagyon fontos hét előtt állunk, amelyet szeretnénk hat ponttal zárni, bár a Vásárhely elleni különösen nehéz erőpróbának ígérkezik. Azt vallom, hogy a csoport első három helyezettje kimagaslik a mezőnyből, a többi gárda közül viszont bárki bárkit le tud győzni, akár vendégként is. A második csapatok esetében különös jelentőséggel bírnak a visszajátszók. Így van ez nálunk is, nem mindegy, hogy az első csapatból rutinos játékosokkal vagy az U19-esből fiatalokkal kell kiegészítenünk a meglévő magot. A Dabas elleni végső keretünk a délutáni edzést követően áll össze, de bármilyen tizeneggyel is futunk ki a pályára, győzelmi reményekkel várjuk a mérkőzést.

Erős Károly: – Bízom benne, hogy a vasárnapi presztízs mérkőzés megnyerése mentálisan és játékban is tovább erősíti játékosainkat. Ismerem a Békéscsabát – vegyes a kép, hiszen sok minden függ attól hányan tudnak visszajátszani fentről. Az utánpótlásból kijött gyerekek azért tudják a futballt, úgyhogy nem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Ráadasul az előző két fordulóban eredményes tudott lenni a lila-fehér egyesület, ezért nagy küzdelemre van kilátás. Mindig azt szoktam kérni labdarúgóinktól, hogy merjenek focizni – hiszen ez a sport végülis erről szól, és mivel már bizonyítottuk azt, hogy tudunk is, így a győzelmi reményeinknek abszolút van reális alapja. Eltiltottunk és sérültjeink is vannak, de a szezon vége felé ez már előfordul. Ettől függetlenül, aki pályára fog lépni, az biztosan vicsorogni fog és remélem azt is, hogy akik lehetőséget kapnak, élni is tudnak ezzel. Egyelőre csak a holnapi meccsre koncentrálunk, de mindenképpen szeretnénk még minél több pontot gyűjteni. Azt kell mondanom, hogy a jelenlegi pozíciónkkal egyáltalán nem vagyok elégedett, szerintem ebben a csapatban ennél sokkal több van – még akkor is ha újoncnak számítunk a harmadosztályban. Lesz hat hetünk, hogy átgondoljuk a dolgokat és rendbe szedjük magunkat, de azt biztosra veszem, hogy tavasszal vérre menő csaták várhatók, hiszen senki sem szeretne egy osztállyal lejjebb kerülni.

line_purple

Élő tudósítás  Fotók  Youtube  Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1072743776156796/

Beharangozó: Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

A válogatott szünet miatt ezen a hétvégén csak a harmadosztályban folytatódik a bajnokság, így 2023. március 26-án (vasárnap) 16:00 órától Putnokon lépnek pályára a lilák.

Putnok FC - Békéscsaba 1912 Előre II.

A program, ezáltal a tennivalók is sűrűsödnek, hiszen vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban éri utol fordulók számában a harmadosztály a másodikat. Vasárnap Putnokon van jelenésük labdarúgóinknak, szerdán a Füzesgyarmatot fogadjuk a Kórház utcában, majd április 2-án már Debrecenbe utaznak fiataljaink. Erős ellenfél következik, hosszú túrával, ám a sok hiányzónk ellenére talán ütőképes kerettel tudunk majd elutazni. Visszajátszóink létszáma ezúttal vélhetően növekedhet – tekintettel a szünetre -, így amennyiben a sors is úgy akarja, jó esélyünk mutatkozhat a pontszerzésre. A bajnoki pontok elhódítására irányuló tevékenységünket azonban a borsodi brigád erőteljesen akadályozhatja majd, hiszen egy stabil középcsapatról van szó, amely idén talán a várakozások felett teljesít. Az előző idényben a 8. helyen végeztek, a 2022/2023-as szezonban viszont 17 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, valamint 55 pont birtokában már a táblázat második pozícióját foglalják el. Ebből pedig gyakorlatilag még bármi lehet, hiszen 12 forduló van hátra, így 36 pont szerezhető. A pillanatnyilag első helyezett BVSC-Zugló 11 egységgel áll előttük, tehát elegendő egy rosszabb, illetve jobb sorozat és máris aposztrofálható a helycsere. Vélhetőleg Putnokon nem engedték el az osztályozó kiharcolásának lehetőségét, ezért mindent meg fognak tenni az újabb győzelem érdekében. Az is biztos, hiszen elegendő az eddig lejátszott mérkőzéseik eredményeit megvizsgálni és látható, hogy igen jó szériában vannak. A tavasszal még veretlen Putnok FC ötmérkőzéses győzelmi sorozatból érkezik, tehát éppen itt az ideje, hogy borsot törjünk az orruk alá. A meccstörténelem tanúsága szerint még sohasem győztük le a borsodiakat, a két vereség mellett mindössze egyetlen döntetlenre (2-2) futotta 2022. április 13-án.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. Keretükben mindenképpen különös figyelmet érdemel majd Galacs Erik Gábor (9 gól), Dobrovolszki Jenő (8 gól), valamint Nagy Zsolt András (7 gól) is, hiszen hárman együtt csapatuk összes góljainak több, mint 40 százalékát vállalták magukra. Az átigazolási időszakban igyekeztek rutinosabb, megfelelő számú mérkőzéssel rendelkező játékosokat igazolni. Érkeztek: Kiss Krisztián (Dorog), Arday Dominik (Kazincbarcika), Szűcs Zsolt (Budafok), Szabó Zsombor (Békéscsaba), Lőrincz Attila (Veszprém). Távoztak: Petrecsko Román, Csiba Zoltán és Chutora Mihály.

Szala Ákos: – Sűrű időszak következik, melyet szeretnénk győzelemmel indítani és benne maradni abba a flow-ba, amelyben vagyunk. Sokan gondolhatják, hogy egyfajta kis pszichológiai játék részemről, amikor azt mondom nem reális a Békéscsaba helyezése a tabellán, de maximálisan így gondolom. Jó focit játszanak, ráadásul információnk szerint a válogatott szünet miatt 6-7 NB2-es csapatból visszajátszó játékossal érkeznek. Ezek alapján közel sem a sereghajtónak gondolt játékerőt képviselő csapat vár ránk megoldandó feladatként. Bízom benne, hogy sok néző előtt léphetnek játékosaim pályára, mivel a környéken nem rendeznek első-, másod- és harmadosztályú mérkőzést a hétvégén ebben az időpontban és ez a találkozó elég jó színvonalúnak ígérkezik. Megvan erre a mérkőzésre is a kellő motivációnk, csak fegyelmezett játékot kell játszanunk, ami megfelelő szenvedéllyel kell párosuljon a siker érdekében!

Nagy Sándor: – Sajnos elég sok a hiányzónk betegségek miatt és vasárnap egy nagyon jó csapat ellen játszunk majd, így nem vagyunk könnyű helyzetben. Létszám gondjainkat az sem könnyíti, hogy az utánpótlás bajnokságok is beindultak egy ideje, így az ifibe is adnunk kellett játékost. Összességében elmondható, hogy ezen a héten nem igazán úgy tudtunk készülni, ahogy terveztük, de mivel a válogatott szünet miatt az NB2 nem játszik, így talán több visszajátszó is rendelkezésünkre állhat majd. Amennyiben ez így lesz, akkor ütőképes csapattal tudunk Putnokra utazni és talán végre pontokat is szerezhetünk. A jó eredményre nagy szükségünk lenne, hiszen a srácok megtépázott önbizalmát gyakorlatilag csak ilyen módon lehetne visszaállítani. A játék az idő nagyobb részében már rendben van, eredményességben viszont még nem tudtunk felnőni a feladathoz. A felnőtt fociban viszont csak ez számít, úgyhogy folyamatosan azon dolgozunk, hogy a helyzeteinket, lehetőségeinket minél jobb százalékban gólokra tudjuk váltani. Minden mérkőzésen megvoltak a ziccereink és bizonyos szakaszokban fölényben is tudtunk játszani, viszont ezeket nem tudjuk egyelőre gólokra, ezáltal pontokra váltani. Amennyiben rutinban és higgadtságban át tudjuk lépni saját árnyékunkat, igen sokat javulhat hatékonyságunk.

A Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Török Mihályt, segítőiként Gergely Mártont és Juhász Bálintot akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még nem találkoztunk. Harmadosztályú pályafutása során eddig 15 sárga lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 27. fordulóját március 26-án (vasárnap) 11:00 órától DVSC II. – Kisvárda Master Good II., Vasas FC II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, DVTK II. – Pénzügyőr SE, 15:00 órától Karcagi SE – BVSC-Zugló, 16:00 órától Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II., Füzesgyarmati SK – FC Hatvan, Facultas-Tiszafüredi VSE – Eger SE, Sényő-Carnifex FC – Aqua-General Hajdúszoboszló, BKV Előre – DEAC, valamint Jászberényi FC – Körösladányi MSK párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatot 26 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (66 pont) vezeti a Putnok (55 pont) és a DEAC (43 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig az Eger, a Tiszaújváros, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Putnok térségében szeles időjárás várható, akár zápor is előfordulhat és a legmagasabb nappali hőmérséklet +13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. március 26-án (vasárnap) 19 óra 5 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

dorogi_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 18. forduló

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-2)

Időpont: 2016. november 27. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Dorog, Buzánszky Jenő Stadion

Cím: 2510 Dorog, Köztársaság út 3.

Játékvezető: Erdős József

Asszisztensek: Viszokai László, Bertalan Dávid

Tartalék játékvezető: Farkas Tibor

line_purple

Dorog: Medgyes Zoltán, Bora György, Tóth Martin, Csató Martin, Berkó Ádám, Szemerédi Norbert József, Mészáros Áron, Kővári Róbert, Sitku Illés, Bor Dávid, Grabant Péter. Cserék: Perovics Dávid, Hartyán Dániel, Grabant Bence, Zima Ádám, Füredi Patrik, Kovács István, Vigh Ádám.
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Juhász György, Bényei Balázs, Viczián Ádám, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Nagy István, Gránicz Patrik. Cserék: Mursits Roland, Pilán Márkó, Ihrig-Farkas Sebestyén, Birtalan Botond, Urbin Péter, Beszterczei Attila, Nascimento de Oliveira Fabio.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerző: Nagy István (16. és 42. perc).

Sárgalap: Bora György (42. perc).

line_purple

A vendégek az előző heti Nyíregyháza elleni győztes csapattal kezdték a találkozót. Az első percekben tapogatózó játék folyt a pályán, egymás gyenge pontjait keresték a csapatok. A 16. percben a lila-fehérek házi gólkirálya, Nagy István egy szép lövéssel szerzett vezetést. A folytatásban bátrabban támadott a Dorog, a békéscsabaiak visszahúzódtak a saját térfelükre és gyors kontrákkal próbálkoztak, amelyek mindig veszélyt jelentettek Szemerédi kapujára. A félidő hajrájában növelte előnyét az Előre. A Bényei buktatásáért megítélt büntetőből, Nagy István idei nyolcadik gólját szerezte.

Fordulás után bekezdett a hazai együttes és látszott, hogy mindent megtesznek a szépítésért. A vendégek rutinjuknak köszönhetően visszaálltak, ha labdát szereztek igyekeztek azt megbecsülni. A csabai kontrákban mindig ott volt gólveszély. A többet támadó dorogiak csak szögletekig jutottak, de azok sem voltak igazán veszélyesek Ribánszki kapujára, a házigazdák háromszor találták el a békéscsabai kaput. A hajrában mindkét edző cserékkel igyekezett erősíteni csapata játékát. A 91. percben Spitzmüller megsérült, helyére a fiatal Pilán állt.

Az újabb megszerzett három pont birtokában, egy hellyel ismét feljebb léptünk a tabellán és már az 5. pozícióból várhatjuk a SZEOL elleni mérkőzést.

Németh Szabolcs: – Hozzáállásból, akaratból, küzdeni tudásból ma jelesre vizsgázott a csapat. Ha ezeken a meccseken jó eredményt akarunk elérni, a helyzeteinket illene berúgni. A mai összecsapáson három meccs megnyeréséhez elegendő helyzetet puskáztunk el.

Zoran Spisljak: – Nehéz mérkőzés volt. Erre készültünk. Tudtuk, hogy a Dorog szervezett csapat, nagyon jól tud kontrákat építeni. Igazából az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, helyzeteinket kihasználtuk, kétgólos előnybe kerültünk. A második félidőben a feladat változott: az eredményt kellett védenünk, s azt maximálisan meg is tettük.

line_purple

Fotók  Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1807208196203548/

Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre

Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023.
28. forduló

Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)


Időpont: 2023. március 19. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: MTE1904 Sporttelep

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal park 1.

Játékvezető: Ducsai József

Asszisztensek: Varga Gábor, Király Zsolt

Tartalék játékvezető: Gaál Ákos

Mosonmagyaróvár: Heinrich Márk, Simita Gergő, Pukhtieiev Maksym, Horváth Kevin, Vukasovic Marko, Illés Dávid, Szalka Dominik, Papp Szilárd, Deák István, Mayer Ádám, Végh Bence. Cserék: Slakta Balázs, Molnár Márk, Debreceni András, Jasarevic Mahir, Sajbán Miklós Viktor, Buglyó Botond, Nagy Zoárd Kornél, Gáncs Botond, Artner Dávid, Tifán-Péter Bence, Nagy Kevin Zsolt, Korbély Kristóf.
Megbízott vezetőedző: Király József

Békéscsaba: Póser Dániel, Futó Zsombor, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Albert István, Hodonicki Márk, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Bora György. Cserék: Krnács Richárd, Farkas Márk, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Kóródi Nándor, Zádori Krisztián, Szalai Dániel, Werle Zalán, Bacsa Krisztián.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor


Helyezés a forduló után: 17 (+1)
Bajnoki pontok száma a forduló után: 28 (+1)
Hátralévő fordulók száma: 10
Szerezhető pontok száma a forduló után: 30
A 15. hely eléréséhez minimálisan szükséges pontok száma a forduló után: 5


Újabb pont és apró előrelépés a táblázaton, ez lehetne a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés szummázása.

Az első igazi helyzet a 24. percben alakult ki, amikor a mosoni Mayer Ádám lövésénél nagyon kellett figyelni Póser Dánielnek. A 34. percben Szalka húzott el a bal szélen, középre tett labdáját az érkező Puhtjejev a kapufára pörgette. A félidő második részében már inkább a csabai térfélen, ott is a tizenhatos környékén zajlott a játék, de a világoskék mezes hazaiak a pihenőig nem tudták bevenni Póser kapuját (0-0). A félidőben Brlázs mesternek cserélnie kellett, Póser kapust Krnács, Albert Istvánt pedig Szalai váltotta.

Credobus Mosonmagyaróvár - Békéscsaba 1912 Előre 0-0 (0-0)

Fotó: Kerekes István

Sokkal több helyzet nem alakult ki a kapuk előtt a második félidőben sem, bár a tempó mintha gyorsabb lett volna. A lila-fehérek nagyon figyeltek a védekezésre és már a térfél közepén igyekeztek megállítani a gyors mosoni támadókat. A csabai gárda az 51. percben már legalább ígéretes lövőhelyzetig eljutott: Váradi Ádám mintegy 17 méterről lőtt nem sokkal fölé. Az óváriak a 62. percben óriási helyzetet puskáztak el: Puhtjejev kapott kiváló indítást, azonban mintegy 10 méterről a hosszú felső sarok mellé lőtt. A lilák a 73. percben alakítottak ki nagy helyzetet: egy eladott óvári labda után Hamed cselezte magát lövésig, ami ugyan nem sikerült jól, de az ötösön érkező Lukács Raymond még javíthatott volna, azonban kapu fölé lőtte a labdát. Hat perccel később ismét a hazai gárda járt közel a gólhoz: Mahir Jasarevic tekert a jobb alsó sarok mellé. A meccslabdát azonban Kóródi Nándor hagyta ki, a 88. percben Hamed csúsztatása után éles szögből a hosszú sarok mellé lőtt.

Brlázs István Gábor:  – Sajnos a pálya talaja nem volt alkalmas a minőségi futballra. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, ám mégsem született gól.

Király József: – Fontos mérkőzés volt mindkét csapat számára. Nekünk három-négy, a vendégeknek pedig két lehetőségük volt a gólszerzésre, de sajnos nem tudtunk a kapuba találni. Pozitívumnak tartom, hogy nem kaptunk gólt. Ugyan győzni szerettünk volna, de lehet, hogy ez az egy pont is jól  jön majd a végelszámoláskor.

Ezen a mérkőzésen nem született gól, így a Békéscsaba egy újabb döntetlent könyvelhetett el, zsinórban a negyediket, tavasszal már az ötödiket. Hogy ezek a meccsenkénti egy pontok mit is érnek valójában, jó eséllyel majd a bajnokság végén derül csak ki?! Annyi viszont bizonyos, hogy egy helyezést előre léptünk – köszönhetően a többi mérkőzés eredményének is -, úgyhogy jelen pillanatban három 28 pontos csapat van, a Békéscsaba pedig a 17. pozícióból várja április 2-án a Kozármislenyt.


Fotók, információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

FotókMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Három mérkőzés maradt hátra a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es őszi szezonjából. A hajrát vendégségben, az FC Dorog otthonában kezdjük, ahol ismét egy újonc ellen lépünk pályára.

promo_dorog_elore

Az már egy ideje látható, hogy a szezon eleji jóslatok beigazolódni látszanak – hiszen semmi sem dőlt még el a bajnokságban. Egyik feljutásra esélyes vagy ilyen reményeket dédelgető csapat sem tudott ellépni a mezőnytől. A tabella továbbra is igen kiegyenlített, hiszen az első hat helyezett legtöbb négy pont különbséggel áll egymáshoz képest. Továbbra is vannak azonban kérdések. Magára talál a Nyíregyháza? Meddig bírja a feszített tempót a Balmazújváros? A ZTE, a Kisvárda vagy a Puskás jön ki jobban az utolsó fordulókból? Be tudjuk gyűjteni a még kalapban lévő kilenc pontot és dobogós helyen fordulhat a Békéscsaba? December végéig mindenre választ kapunk, de addigra sok egyéb témáról is szót kell majd ejtsünk: igazolások, felkészülési időszak, edzőmérkőzések és stadion rekonstrukció.

20161125_edzes_01

Ami biztos: a versenykiírás szerint az átigazolási időszak 2017. január 24-én veszi kezdetét és egészen február 22-ig tart. Ez azt jelenti, hogy az év vége felé nagyjából pont kerül majd az esetleges érkezők és távozók névsorára. Amit már tudni lehet, hogy a felkészülési időszakot elvileg 2017. január 8-án kezdi meg csapatunk és ebben a hónapban már két edzőmeccset is lekötött a szakmai stáb. Február elején magyarországi edzőtáborozással folytatódik a program és a bajnoki nyitány előtt (2017. február 19.) még legalább két további felkészülési mérkőzést is játszunk. Mivel az ellenfelek kiléte még nem százszázalékos, ezért csak annyit közölhetünk, hogy külföldi másodosztályú és magyar első osztályú együttes is szerepel a listán. További lényeges kérdés, hogy hol játszhatjuk majd a hazai mérkőzéseket a tavaszi szezonban? A stadion rekonstrukció – hosszú idő után – végre megvalósulni-elindulni látszik. Az előzetes ütemezésnek megfelelően a régi ülőhelyi, fedett lelátó bontásával kezdődnek majd a munkálatok – így aztán kérdéses, hogy egyáltalán alkalmassá lehet-e tenni a stadiont a másodosztályú mérkőzések megrendezésére. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak és természetesen a vezetőség elsődleges szándéka az, hogy továbbra is lehessen biztonsággal – a látogatók testi épségének veszélyeztetése nélkül -, mérkőzést rendezni Békéscsabán, de ez nyilvánvalóan csak akkor megvalósítható, amennyiben az összes hatóság és a rendezésekben érdekelt fél elfogadja és jóváhagyja az erre irányuló tervezeteket és módosítási javaslatokat.

20161125_edzes_04

Következő ellenfelünk, a Dorogi FC együttese 17 lejátszott forduló után éppen a kiesési zóna előtt, a tabella 13. pozícióját foglalja el, mérlegük 6 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség, amely 22 bajnoki egységgel párosul, míg a Békéscsaba jelenleg csupán négy pontnyi távolságra van a táblázat aranyérmes helyezésétől. A odds-ok és a papírforma alapján is egyértelműen a Lilák tűnnek esélyesebbnek ezen a hétvégén, de ettől függetlenül Németh Szabolcs neveltjeit egyáltalán nem szabad félvállról venni. Emlékezzünk csak, hogy vendéglátónk az előző szezon vége felé harcolta ki az egy osztállyal feljebb lépés lehetőségét. A 2015/2016-os NB III-as bajnokság Nyugati csoportjában – a három csoportot figyelembe véve – a Komárom-Esztergom megyeiek a legjobb harmadik helyen végeztek 68 ponttal. Az Árpád-kori főváros csapatának igen jól indult a bajnokság, hiszen a bemutatkozó mérkőzésükön, hazai pályán győzni tudtak a szintén újonc Cigánd (2-1) ellen, majd pontot raboltak a Csákvár (1-1) otthonából. Aztán két vereség következett a Vác (1-2) és a ZTE (3-1) ellen. A folytatásban legyőzték a Mosonmagyaróvárt (2-1) és a Siófokot is (0-2), majd három mérkőzésen keresztül még pontot sem tudtak szerezni (Dorog – Nyíregyháza 0-1, Dorog – Kozármisleny 0-2, Szeged 2011 – Dorog 1-0). A továbbiakban sikerült még a Ceglédet, Budaörsöt és a Szolnokot maguk alá gyűrni, de a hektikus teljesítménynek köszönhetően igazi bravúrra nem voltak képesek, hiszen kikaptak a Balmazújvárostól (2-1) és a Kisvárdától (1-4) is. Viszont meglepetésre ikszeltek Felcsúton (0-0), Sopronban (0-0) és korábban Soroksárott (1-1) is. Az eredményekből is látható, hogy a defenzív játékot bemutató vendéglátóink jól ülnek az eredményeken, hiszen a nem túl sok, 20 kapott gól mindenképpen azt vetíti előre, hogy igen nehéz lesz védelmüket feltörni és gólhelyzeteket kialakítani.

20161125_edzes_03

Bene Ferenc, a Dorogi FC sporigazgatója sem töltötte láblógatva a bajnokság előtti átigazolási szezont, hiszen a lehetőségekhez mérten igyekezett minél jobban felkészíteni és megerősíteni együttesét a másodosztályú szereplésre. Érkeztek: Zima Ádám (kapus), Csató Martin (védő), Csák Zoltán (támadó) – a gyulai születésű labdarúgó egyébként a 2010/2011-es szezonban Békéscsabán is szerepelt, Medgyes Zoltán Henrik (középpályás) – aki korábban negyvenszer lépett pályára az első osztályban, Kővári Róbert (középpályás) – aki szintén NB I-es rutinnal rendelkezik, hiszen 50 első osztályú mérkőzéssel a zsebében szerződött Dorogra, Csató Martin (védő), Bora György (védő), Grabant Bence (támadó) és Grabant Péter (védő). Ugyanakkor több fiatal, tehetséges játékos is a keretbe került: Bor Dávid (támadó), Icsó Zsolt (támadó), Zima Ádám (kapus), Ungvári Máté (támadó). A rendelkezésre álló futballisták közül különös figyelmet érdemel Perovics Dávid, aki a dorogiak ügyeletes góllövőjének számít és már négy találatnál jár a szezonban. Eltiltottakról nem tudunk beszámolni egyik csapatnál sem, hiszen legtöbb négy összegyűjtött sárgalappal rendelkezik összesen négy focista, akik így veszélyeztetett helyzetben lehetnek: Kővári Róbert, Mészáros Áron, Medgyes Zoltán Henrik és Viczián Ádám is – aki egyébként november 24-én ünnepelhette születésének huszonkettedik évfordulóját, így ezúton is sok boldogságot és további lila-fehér sikereket kívánunk!

Csapatunk a gólzáporos Nyíregyháza elleni (3-0) mérkőzés után a hétfői napra kimenőt kapott, így a következő, idegenbeli mérkőzésre való felkészülés kedden délután vette kezdetét. A meglepően barátságos, novemberi időjárásnak köszönhetően a szakmai stáb igyekezett jórészt pályás tréningekkel megmozgatni a társaságot és kizárólag szerdára írt ki konditermes foglalkozásokat Zoran Spisljak vezetőedző. Csütörtökön délelőtt, pénteken pedig délután folytatódott a program. Szombaton reggel pedig buszra ül csapatunk és Telki felé veszi az irányt, ahol a nap második felében már újabb edzésen vesznek részt, így vasárnapra már csak egy utolsó taktikai értekezlet marad a bajnoki előtt.

Németh Szabolcs: – Úgy érzem, hogy Kisvárda elleni vereség után sikerült újból talpra állnunk és Sopronból elhoztunk egy pontot, de ennek ellenére a szezonban elszenvedett hét vereséggel nem lehetünk elégedettek. Talán a szezon egyik legkeményebb, legnehezebb mérkőzése vár ránk a hétvégén, hiszen a Békéscsabát látjuk vendégül. A csabaiak nem kezdték túl jól a bajnokságot, de aztán összeálltak: játékstílust, felfogást váltottak, amit láthatóan következetesen és eredményesen alkalmaznak – jó formában vannak, jó játékosok alkotják és fizikálisan erős együttes ellen kell némileg foghíjasan pályára lépnünk. Eltiltottunk nincs, sérültjeink viszont sajnos szép számmal akadnak: Fürjes Ádám, Fekecs Dávid, Vajda Gellért, Mészáros Áron – aki eddig az egyik meghatározó játékosom volt – nem állnak rendelkezésre. A héten ráadásul Tóth Martin és Füredi Patrik is hasmenéssel küzdött, így törhetjük a fejünket, hogy mi lenne az ideális és ütőképes összeállítás.

Zoran Spisljak:  – Ezúttal sem lesz könnyű dolgunk. Nagyon rá kell koncentrálnunk a mérkőzésre, hiszen számtalanszor láthattuk már az idei szezonban, hogy bármelyik csapat képes meglepetést okozni. Kielemeztük következő ellenfelünket, így tisztában vagyunk a hibáikkal és azzal is, hogyan tudnak és szoktak gólt szerezni. Az előző mérkőzésen jó és izgalmas játékot mutattunk, szép gólokat szereztünk, ha ezt sikerül átmentenünk erre a hétvégére is, akkor nem lehet probléma. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy ezt a formát tovább tudjuk tökéletesíteni. Nagyon oda kell figyelni, hiszen közeledik az őszi szezon vége, így minden megszerzett vagy elvesztett pontnak nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál. Meg kell próbálnunk győzni és összességében azzal lennék elégedett, ha a hátralévő mérkőzéseken begyűjtenénk az összes megszerezhető pontot. Eltiltottunk nincs, a sérülésekből felépült játékosok használhatóságát pedig még meglátjuk. Takács Péter biztosan nem utazik, mert valamilyen hasmenéses fertőzéssel küzd.

20161125_edzes_02

Juhász György: – Mindenféleképpen győzelmet várok Dorogon a csapattól. Úgy érzem, hogy mindenkinek jót tett a Nyíregyháza elleni győzelem, sikerült némi önbizalmat nyerni, így az utolsó három fordulónak magabiztosan vághatunk neki. A csapat jól teljesített az utóbbi időben, ezzel nincs gond – hiszen az elmúlt két meccsen 5 gólt rúgtunk és egyet sem kaptunk. A vasárnapi mérkőzésre felkészültünk, megnéztük a dorogiakat videón, kielemeztük őket, ismerjük az erősségeiket és a gyenge pontjaikat is. Nagyon kevés gólt kapnak hazai pályán, hiszen szinte végig védekeznek. Úgy gondolom, hogy nekik jelen pillanatban megfelelő lenne egy döntetlen is. Egy gyors gól könnyen eldönthetné a mérkőzést, mert akkor már játszhatnánk a saját játékunkat és ezáltal további találatokat is szerezhetnénk. A cél: mindenképpen megnyerni a meccset. A hátralévő három mérkőzésen 10 ponttal lennék elégedett – de félretéve a tréfát, hiszen ennyit nem lehet szerezni -, egyértelmű szándékunk a maximális kilenc pont begyűjtése.

Spitzmüller István: – Egyértelműen győzelmet várok vasárnap, ezáltal előrébb léphetnénk a tabellán és közelebb kerülhetnénk a kitűzött célhoz. Az előző mérkőzésen mutatott forma és játék szerintem rendben volt – az eredmény önmagáért beszél. Természetesen vannak olyan területek, ahol tovább kell javulnunk, de ezen dolgozunk nap, mint nap. A csapategység teljesen rendben van, a siker pedig tovább erősítette az összhangot. Felkészültünk az ellenfélből, kielemeztük őket – a stáb mindig sokat dolgozik ezen -, így remélem, hogy a kitalált taktika meghozza a várt eredményt. A hátralévő három meccsen kilenc ponttal lennék elégedett.

A mérkőzés játékvezetőjeként ezúttal Erdős József került kijelölésre. Az 1977-es születésű sporival utoljára 2016. április 6-án találkozhattunk alapvonali asszisztensként, az MTK-Budapest elleni meccsen, az OTP Bank Liga 2015/2016. szezon 29. fordulójában. A sípmester eddigi pályafutása alatt összesen 871 sárga- és 57 darab piros lappal "jutalmazta" az arra érdemeseket. Segítőiként Viszokai László és Bertalan Dávid, tartalék játékvezetőként pedig Farkas Tibor végezheti majd feladatát. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Vasárnapra már hidegfront érkezhet Dorog térségébe is, minimális (1 mm) eső valószínűsíthető, 4-11 Celsius fokos maximális hőmérséklettel és erős széllel. Mindenképpen érdemes jól felöltözni és felkészülni a mostohább időjárási viszonyokra!

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó mérkőzés 2016. november 27-én (vasárnap) 13:00 órás kezdési időponttal, a dorogi Buzánszky Jenő Stadionban kerül megrendezésre. A 18. forduló további kilenc meccsét szintén ezen a napon 13:00, 16:00 és 16:45 órától bonyolítják le, így estére már ismét okosabbak leszünk a tabellát és a bajnokság pillanatnyi állását tekintve. Mindenképpen érdekesnek ígérkeznek még a Mosonmagyaróvár – Csákvár, ZTE – Vác és a Balmazújváros – Puskás Akadémia összecsapások is.

Amennyiben tehetik és módjukban áll, kísérjék el együttesünket idegenbe is és szurkoljanak velünk együtt a további sikerekért!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!