Címkézett bejegyzés

24. forduló

Ezúttal három nap alatt bonyolódik a Merkantil Bank NB II Liga aktuális (24.) fordulójának összes mérkőzése, melyből kettőt pénteken már lejátszottak.

Hat gól, két hazai győzelem, ramaty időjárás és 700 néző a tegnapi mérleg. Sopronban nem csak az eső esett, hanem a gólok is – így a Zalaegerszeg zsinórban a harmadik meccsét is elvesztette, végeredmény 3-2. Így a Sopron ideiglenesen a tabella 6. helyére tornázta fel magát.

Kiesési rangadón Csákváron, a hazaiak 1-0 arányban otthon tartották a három pontot, így nagy lépést tettek a bennmaradás felé, a Siófok pedig a múlt heti győzelem után, ezúttal pontszerzés nélkül utazott haza. Kimaradt helyzetek, meg nem adott tizenegyes és egy kiállítás is szummázza az összecsapást.

Szombaton öt mérkőzést kísérhetünk figyelemmel a második osztályban, közte a Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre találkozót is. Kezdési időpont: 19:00 óra. Csapatunk tegnap már elutazott és elfoglalta szálláshelyét, majd délután még egy átmozgató tréninggel hangoltak a mai esti összecsapásra. A dél-dunántúli helyszínre esőt és maximum 11 Celsius fokos hőmérsékletet jósoltak, így szurkolói szempontból meleg ruházat ajánlott. Vendéglátóink a tavaszi szezonban még nem tudtak győzni, a lilák viszont kilenc meccs óta veretlenek. Prukner László csapata nagyon készül és szeretnének elmozdulni a tabella utolsó előtti helyéről. Mi viszont bízunk a pontokban bővelkedő folytatásban és szeretettel várjuk szurkolóinkat a helyszínen!

A forduló vasárnap délután a Balmazújváros – Szigetszentmiklós mérkőzéssel zárul.

Kapcsolódó cikk:
http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=blog&id=20150417155744280313

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

23. forduló

Hét mérkőzést rendeznek 2015. április 11-én (szombaton) a Merkantil Bank NB II Liga 23. fordulójában. Tekintettel arra, hogy ezzel együtt már csak nyolc forduló van hátra a 2014/2015-ös szezonból, így minden megszerzett pontnak hatalmas jelentősége van. A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy a matematikai esélyekkel bíró, élvonalbeli csapatok között csak néhány pont a differencia – így akár egy körön belül is teljesen felborulhat az élboly.

Vendégünk, az FC Ajka együttese eddig nem a várakozásnak megfelelően szerepelt tavasszal, amelynek edzőváltás lett az egyik eredménye – Zoran Kunticsot nem teljesen két hete Jákli Péter váltotta a zöld-fehérek kispadján. A szakvezető Kaposvár elleni múlt szombati premierje sikeres volt, hiszen az ajkaiak hátrányból fordítva, a 90. percben szerzett találattal tartották otthonukban a három pontot. Most, hogy frissebbek lehessenek a soros erőpróbán, már pénteken buszra ültek és elutaztak a Viharsarokba.

A forduló pénteki mérkőzésén a Mezőkövesd újabb pontokat vesztett Soroksáron, ahol csak döntetlenre (1-1) futotta erejükből. Ezáltal újból lépéshátrányba kerülhetnek velünk szemben – nyilván a következő lépéshez az is szükségeltetik, hogy a lilák ma itthon tartsák a három pontot. Izgalmas délutánnak-estének nézünk elébe, hiszen nem lesz könnyű dolga az angyalföldi alakulatnak Szigetszentmiklóson és a Gyirmót sem számíthat könnyű menetre Gyulán – a Szeged 2011 otthonában.

Zoran Spisljak vezetőedző természetesen győzelmet remél, ugyanakkor a szokásos fegyelmezett játékot várja el csapatától. A Vasas elleni hazai siker után joggal bízhatunk a további jó szereplésben és abban is biztosak lehetnek, hogy focistáink százszázalékos erőbedobással, minden megtesznek majd a sikerért! Reméljük, hogy szurkolóink a szombati ebéd után, újult erővel készülődnek a derbire és nemsokára útnak indulnak a Kórház utcába! Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen megéri kilátogatni és biztatni a fiúkat!

Várunk mindenkit, aki csabai! Szurkoljunk együtt a győzelemért!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Újra lila-fehér szombat

Reméljük nem terveztek más programot 2015. április 11-én, hiszen egész szombat délután lila-fehér programok garmadája várja szurkolóinkat Békéscsabán!

A fiatalabb generáció nyitja az események folyamát a 4-es Honvéd utcai pályákon, ahol 12:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U15-ös, 14:00 órától pedig az U14-es csapata méri össze erejét az MTK együttesével. Igazi rangadóknak nézünk elébe, hiszen a két U15-ös alakulat válogatott játékosok egész sorát vonultatja fel. A Békéscsaba ellenfeléhez képest csak egy pozícióval lemaradva, jelen pillanatban a harmadik helyen áll az NB I-es Keleti csoport tabelláján. Tekintettel arra, hogy évek óta először van reális esély a győzelem megszerzésére, így minden körülmény adott a jó tempójú és magas színvonalú találkozóhoz.

A folytatásban, 16:30 órától első csapatunk fogadja az FC Ajka együttesét a Kórház utcai centerpályán. A érdeklődések mennyiségéből már most látszik, hogy a csabai foci iránti rajongás ismét tisztességes létszámban csalja majd szurkolóinkat a lelátókra. Szükség is lesz támogatásukra, hiszen ezen a mérkőzésen is nagyon lényeges lenne a három pont itthon tartása – tekintettel arra, hogy a feljutásért vívott küzdelemben minden megszerezhető egységnek hatalmas jelentősége lesz a végelszámolásnál.

Ellenfelünk pillanatnyilag a bajnoki táblázat 14. pozícióját foglalja el, 22. lejátszott forduló után 5 győzelem, 6 döntetlen és 11 fiaskó a mérlegük. Bár az utolsó etapban a Kaposvárt maguk alá gyűrték, de a Siófok elleni három- és a balmazújvárosi egygólos vereséget sem fogják az ablakba tenni. A lilák egyébként 2013 óta összesen háromszor találkoztak a Veszprém megyeiekkel – egyszer sem született döntetlen eredmény és a 5-4-es összesített gólarány, valamint a háromból két megnyert mérkőzés mindenképp a mi oldalunk felé billenti a mérleg nyelvét. Vendégünk weboldala szerint több sérülés és betegség is hátráltatja a zöld-fehérek felkészülését, de ettől függetlenül a maximumot kell nyújtatunk 90 percen keresztül. Zoran Spisljak vezetőedző péntek délután még egy speciális edzést vezényel majd a fiúknak, hogy a taktikai eligazítás után már testileg-lelkileg százszázalékosan felkészülve fogadhassuk az ajkaiakat! A stadion felkészítése is rendben halad, az új gyepszőnyeg szépen erősödik és most már valóban impozáns látványt nyújt. Néhány finomítás, kiegészítés és takarítás után újra kulturált és megfelelő körülményekkel várunk minden kedves focirajongót! Hova tovább a meteorológia is igazi tavaszi, napsütéses időt jósol, így nagy bizalommal nézhetünk egy újabb emlékezetes mérkőzés elé.

Ám a csabai sportnapnak ezzel még nincs vége, hiszen az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 18:30 órától a női kézilabda rájátszás első fordulójában a Siófok csapatával mérkőzik meg a Városi Sportcsarnokban. Bár a lilákat sérülések tizedelik, de a lányok elszántsága és akarata biztosan nem hagy majd kivetni valót maga után. Az időpontot az egyesület úgy alakította, hogy ne ütközzön a labdarúgó mérkőzéssel, így szurkolóink kényelmesen át tudnak majd sétálni, hogy biztatásukkal győzelemre segítség kézilabdázóinkat is!

lila_feher_szombat_20150411_web

Úgy gondoljuk, hogy ritkán szerveződik ennyi érdemes sportesemény egy délutánra – ezért aztán ne hagyják ki a lehetőséget és szurkoljanak az Előréért mindegyik helyszínen!

Kapcsolódó cikk:
http://bmsextra.hu/megyeszerte-elenk-erdeklodes-mutatkozik-az-elore-irant/

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szurkolói információk

Felhívjuk tisztelt szurkolóink és az érdeklődők figyelmét, a 2015. április 11-én (szombat) 16:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka másodosztályú labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatos következő tudnivalókra.

plakat_elore_ajka_20150411_web

Pénzárak nyitva tartása:
– a székház felőli első pénztár 15:00-18:00 óráig,
– a többi 4 darab pénztár 15:30-18:00 óráig.

Belépőjegy árak:
– diák/nyugdíjas 500,- Ft,
– felnőtt 700,- Ft.

A beléptetéssel kapcsolatban visszatérünk a régi szisztémához, azaz félidőben NEM nyitjuk meg a kapukat. Egészen a mérkőzés 80. percéig kizárólag belépőjegyekkel vagy bérletekkel lehetséges a belépés! Kérjük őrizzék meg belépőjegyük szurkolói részét, hogy aki a szünetben elhagyja a stadiont, vissza is tudjon jönni. A jegy hiányában a biztonsági szolgálat nem tudja Önöket visszaengedni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A második félidő folyamán felnőtt nézőink a diák/nyugdíjas jegyek áráért tudják megtekinteni a találkozó hátralévő részét – tehát a második játékrészben a felnőtt tikettek már csak 500,- forintba kerülnek majd. A diák/nyugdíjas jegyek árai az egész mérkőzés időtartama alatt változatlanok.

20150410

A nagy sikerre való tekintettel ismét nyereménysorsolással kedveskedünk szerencsés nézőinknek. A félidőben a belépőjegyek és a bérletek sorszámai alapján ajándékokat nyerhetnek – így mindenképpen őrizzék meg belépőjüket!

line_purple

Belépőjegyeket elővételben is vásárolhatnak:
2015. április 8 és 11. között a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában nyitva tartási időben,
2015. április 8 és 10. között a Kórház utcai székház emeletén 10:00 és 12:00 óra között.

Kérjük a rendelkezésre álló nyitva tartási idők maradéktalan betartását!

A mérkőzés megtekintéséhez NEM szükséges külön szurkolói kártya kiváltása.
Belépőjegyek online rendelésére egyelőre nincs mód.

Természetesen a helyszínen, a mérkőzés előtt – a szokásos módon is meg lehet váltani a belépőket.

Csatlakozz az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/631307056970656/

line_purple

Hajrá Lilák! Együtt erősebben vagyunk!

Újra itthon

Utoljára 2014. október 18-án a BFC Siófok ellen játszott itthon – a saját pályáján, hazai környezetben – az Előre. Régen volt – úgyhogy mind a játékosok, mind a szakmai stáb és természetesen szurkolóink is ki vannak éhezve a Kórház utcai hangulatra, meccsérzésre! A eddigi hatalmas érdeklődésből már most látszik, hogy nem leszünk kevesen 2015. március utolsó napján, a Vasas elleni, villanyfényes, pályaavató rangadón. Drukkerek, érdeklődők, sajtósok, fotósok az egész ország területéről bejelentkeztek, sőt még határon túlról is érkeznek szimpatizánsaink. Szükség is lesz a megfelelő biztatásra, hiszen nagyon fontos megszerezhető három pont a tét.

egyutt_erosebbek_vagyunk

Mivel a másodosztályú bajnokság utolsó harmadához érkeztünk, ellenfelünk már számításokba bocsátkozik: azt elemzik, hogy hány pont lenne szükséges a feljutáshoz. Az aktuális szezonban – valljuk be – reálisan még öt csapatnak lehet esélye az üdvösségre, így látszik mennyire szoros a mezőny és minden egyes szerzett pontnak hatalmas jelentősége lehet a végelszámolásnál. Lehet osztani-szorozni, számolgathatunk és bújhatjuk a statisztikákat – de tény, hogy a lilák olyan kerettel, ahol adott esetben több fiatal játékos is kezdőként lép pályára, egymás után 10 mérkőzést idegenben – illetve nem a saját pályáján játszott -, valamint sorozatban hét mérkőzésen tudott győzni, akkor jogosan és büszkén dédelgethetjük feljutási esélyeinket! Hova tovább, a korábban pályaválasztói jogcserével lebonyolított mérkőzések után, májusban egymás után ötször lépünk pályára hazai körülmények között és bízunk benne, hogy megfelelő létszámú közönség előtt!

Feltehetnénk a kérdést, bírni fogja a csapat a rá nehezedő nyomást? A válasz egyszerű és a képlet is – Zoran Spisljak mesterünk szavaival élve: “A saját játékunkat kell játszanunk – fegyelmezetten, felkészülten, százszázalékos koncentrációval! Egy mérkőzés olyan, mint egy sakkjátszma – minden gyorsan és rugalmasan változhat menet közben is, amely körülményekre reagálni kell. Nyilván, az ellenfél is felkészült belőlünk, így adott esetben a meglepőnek tűnő dolgok, a kiemelkedő egyéni megoldások könnyen eldönthetik a találkozó sorsát. Ehhez még egy plusz adalék a hazai pálya előnye és a szurkolóink biztatása. Bármelyik labdarúgó sokkal jobban tud teljesíteni, ha több ezer ember hajtja és ad még egy kis adrenalint.”

A Vasas együttese jelen pillanatban 20 lejátszott forduló után, 41 ponttal, 13 győztes, 2 döntetlen és 5 elvesztett mérkőzéssel áll a tabella élén. Bár az utolsó, Kaposvár elleni hazai mérkőzésük nem úgy sikerült, ahogy azt elgondolták – gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. Igen, a kötelezőnek kikiáltott mérkőzéseket a legnehezebb hozni – szokták mondani. Ezért úgy gondoljuk, hogy attól függetlenül, hogy az Előre csak két ponttal lemaradva (12 győzelemmel, 5 vereséggel és 3 döntetlennel) a harmadik helyen áll és figyelembe véve a feljebb említett 10 mérkőzésen nyújtott teljesítményt – korai lenne még számolgatni. “Csináljuk a dolgunkat és körmünk szakadtáig küzdeni, hajtani fogunk! A maga idejében pedig majd számolgathatunk.” – nyilatkozta Purguly Árpád“Játékosaink elszántak és az eddigi mérkőzéseken is látott, önbizalommal teli, taktikus játékot fogják nyújtani, ezt megígérhetem. Szurkolóink biztatása és a hazai körülmények pedig hab a tortán!”

A számokra visszatekintve azonban látszik, hogy sok még a szerezhető pont – így tekintettel arra, hogy abszolút az élmezőnyben állunk, az álomból valóság lehet. Viszonyításképpen a 2013/2014-es szezonban a Nyíregyházának 66 pont, a 2012/2013-as szezonban pedig a Mezőkövesdnek 58 pont is elég volt a feljutáshoz – így valószínűsíthetően a 60 pont körüli bajnoki egység már elegendő lehet az üdvösséghez – ehhez a liláknak minimum 21 kőkemény “fát szükséges még kivágniuk”!

Hajrá Lilák, Együtt erősebbek vagyunk!