Címkézett bejegyzés

A visszaszámlálás elindult

Az utolsó öt mérkőzés következik a Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015-ös szezonjában. A 26. fordulóban, 2015. május 2-án (szombat) 19:00 órától a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában, villanyfényes mérkőzésen.

Bár a viharsarki legények az utolsó idegenbeli meccsükön, a Balaton partján 0-2 arányban legyőzték a Siófokot és remélhetőleg ezzel végleg megtört az ikszek sorozata, de a Szolnok még komolyabb megmérettetés elé állítja majd csapatunkat. Újabb ellenfelünk a közvetlen élboly után, a tabella ötödik helyét foglalja el, nyolc ponttal lemaradva a lilák mögött, így valószínűleg újabb izgalmas és kiélezett küzdelmet hozó mérkőzésre számíthatunk.

20150430

A szolnokiak mérlege 25 lejátszott forduló után 11 győzelem és 7-7 döntetlen, valamint vereség és tavasszal már négyszer is pont nélkül hagyták el a pályát. Ezzel szemben a mi oldalunkon 14 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség szerepel, ami 48 bajnoki egységgel párosul. Mindez nem hangzik rosszul és a korábbi kalkulációk, jóslatok alapján 60 pont körüli végelszámolással már fel is lehetne jutni az első osztályba, de ehhez kimagasló sorozatot kell produkálnunk.

A dolog egyáltalán nem lehetetlen, itt vagyunk a célegyenesben és most már csak ki kellene kaparnunk a gesztenyét – mondta Zoran Spisljak – hiszen az őszi pályaválasztói jogcserékkel és az idegenbeli mérkőzéseken nyújtott megfelelő teljesítménnyel, megteremtettük magunknak a lehetőséget arra, hogy kitűzött célunk akár a tervezettnél előbb is megvalósulhasson. Most már csak élnünk kell a lehetőséggel.

A két csapat egyébként 2012 óta összesen 17 alkalommal mérte össze erejét. Az adatokat összesítve tagadhatatlanul a vendégek állnak jobban, hiszen 10 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség szempontjukból az egyenleg – ez persze nem tükrözi reálisan a jelenlegi erőviszonyokat és körülményeket. A rúgott gólok statisztikáját elemezve viszont a Békéscsaba vezet 28, a Tisza-partiak 16 találatával szemben.

Kis Károly csapata szerdán még Magyar Kupa elődöntő visszavágót játszott a Fradival, ahol tisztességes küzdelemben döntetlen (1-1) eredmény született, bár ettől függetlenül összesítésben az FTC jutott a döntőbe – így az önbizalom csökkenése, a fizikai fáradság és sérült játékosaik hiánya is a mi malmunkra hajthatja a vizet.

Ezeknek a dolgoknak nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, a megszokott precíz és tudatos módon készülünk és teljes erőbedobással, taktikus focit játszva vesszük fel a kesztyűt – reagált mesterünk – ha testben és lélekben is minden focistánk száz százalékban a pályán lesz, akkor szinte biztosra vehetjük a sikert. Nincs más választásunk, egyértelműen a három pont a cél, amelyet nyomatékosan elmondtam minden játékosomnak. A feszültséget és a ránk nehezedő nyomást tudnunk kell kezelni és természetesen számítok a csabai közönségre is – akik nagyon sokat tudnak majd segíteni!

Utoljára ősszel (2014. október 24-én) Szolnokon 1-2 arányban győztük le a kék-fehéreket, Koszó Balázs Tibor és Balázs Richárd góljaival, amikor 1-0-ról tudott fordítani az Előre.

A mérkőzést Molnár Attila játékvezető igazgatja, segítői Kepe Arnold és Szilágyi Norbert lesznek.

Bízunk benne, hogy hasonló sikerrel még egy lépéssel közelebb kerülhetünk a történelmi pillanathoz!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikk:

http://1912elore.hu/site/szolnoki-mav-stadler-rail-bekescsaba-1912-elore/

26. forduló

A Merkantil Bank NB II. Liga 26. fordulójában 2015. május 2-án (szombaton) minden számunkra is lényeges mérkőzést lebonyolítanak és az élboly ezúttal kivétel nélkül hazai pályán szerepel, vasárnapra csak egyetlen meccs (Balmazúváros – Soroksár SC) marad.

20150331_elore_vasas_023

A Vasas 18:00 órától fogadja a Cegléd együttesét – bár a kezdési időpont körül némi zűrzavar támadt, hiszen több labdarúgással is foglalkozó média tévesen jelentette ezt meg. A Pest megyeieknél időközben edzőváltás is történt, hiszen a vezetőség döntése értelmében az utóbbi fordulók eredménytelensége miatt szerződést bontottak Szabó István vezetőedzővel és segítőjével Virág Ferenc másodedzővel. Az “új seprű jól seper” elv alapján nem dőlhetnek hátra az angyalföldiek, hiszen a Kecskeméti József és Koncz Zsolt kettős által irányítva, vendégeik egészen biztosan bizonyítani szeretnének.

A Gyirmót kiegyezne a tavalyi eredménnyel a ZTE ellen, hiszen majdnem pontosan egy évvel ezelőtt 5-1-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén – alighanem ezúttal nem lesz olyan egyszerű a dolguk, hiszen a múlt héten a zalaiak felnégyelték a Mezőkövesd együttesét (4-0) – így minden bizonnyal megérezték a vér szagát…

A Mezőkövesd a múlt heti fiaskót szeretné feledtetni szurkolóival, így aztán egészen biztosan felkészülten és a megfelelő fejmosás után “megszáradva”, igyekeznek majd legyűrni a Kövesdre érkező Csákvár csapatát.

Függetlenül attól, hogy Békéscsabán hajnal óta esett az eső – továbbra is nagy az érdeklődés a Szolnok elleni villanyfényes mérkőzés iránt. Szerencsére délután 12:30 óra körül teljesen megszűnt a csapadék, így ha izzadni nem is, de legalább bőrig ázni sem fogunk és a centerpálya is megfelelő állapotba kerülhet estére. Az összes pénztár nyitva lesz, így a lehető leggyorsabban bejuthatnak majd a mérkőzésre. Sérültekről eddig nincs tudomásunk, – így az operációra váró Kertész Tamáson kívül – mindenki a mester rendelkezésére áll.

Ne feledjék: ma este 19:00 órától mindenkit várunk a Kórház utcai stadionba – annál is inkább, hiszen a fedett részen 3.000 néző kényelmesen elfér és a jó hangulat garantált! Szurkoljunk együtt a fiúknak, hogy a pályaavató győzelem után, ismét itthon tudjuk tartani mind a három pontot!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szurkolói információk

Felhívjuk tisztelt szurkolóink és az érdeklődők figyelmét, a 2015. május 2-án (szombat) 19:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC másodosztályú labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatos következő tudnivalókra.

Pénzárak nyitva tartása:

– a székház felőli első pénztár 17:30 órától,

– a többi 5 darab pénztár 18:00 órától.

Belépőjegy árak:

– diák/nyugdíjas 500,- Ft,

– felnőtt 700,- Ft.

line_purple

A beléptetéssel kapcsolatban folytatjuk az előző hazai mérkőzésen visszavezetett rendszert, azaz félidőben NEM nyitjuk meg a kapukat. Egészen a mérkőzés 80. percéig kizárólag belépőjegyekkel vagy bérletekkel lehetséges a belépés! Kérjük őrizzék meg belépőjegyük szurkolói részét, hogy aki a szünetben elhagyja a stadiont, vissza is tudjon jönni. A jegy hiányában a biztonsági szolgálat nem tudja Önöket visszaengedni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A második félidő folyamán felnőtt nézőink a diák/nyugdíjas jegyek áráért tudják megtekinteni a találkozó hátralévő részét – tehát a második játékrészben a felnőtt tikettek már csak 500,- forintba kerülnek majd. A diák/nyugdíjas jegyek árai az egész mérkőzés időtartama alatt változatlanok.

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk a nyereménysorsolásokat. A félidőben a belépőjegyek és a bérletek sorszámai alapján 2 darab 2 személyes belépőjegyet nyerhetnek az újra megnyitott békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőbe – így mindenképpen őrizzék meg belépőjüket!

Kerüljék el a sorban állást és váltsák meg elővételben a belépőjüket! A nagy érdeklődésre való tekintettel forgalmi torlódás és a beléptetésnél akár több perces várakozási idő is előfordulhat. Autóval érkező vendégeink számára a környező mellékutcákat javasoljuk parkolásra. Kérjük legyenek türelmesek és kövessék a forgalmat irányító rendőrök utasításait!

plakat_elore_szolnok_20150502_web

Belépőjegyeket elővételben is vásárolhatnak:

2015. április 30-tól a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában nyitva tartási időben,

2015. április 30-tól a Kórház utcai székház emeletén 10:00 és 12:00 óra között,

2015. április 30-tól a Kórház utca és a Ligeti sor sarkán található Vali-Mama büfében 07:00 és 17:00 óra között.

Figyelem! Ne felejtsék el, hogy május 1. (péntek) munkaszüneti nap, így aznap a jegyelővétel is szünetel!

Kérjük a rendelkezésre álló nyitva tartási idők maradéktalan betartását!

A mérkőzés megtekintéséhez NEM szükséges szurkolói kártya kiváltása.
Belépőjegyek online rendelésére egyelőre nincs mód.

Természetesen a helyszínen, a mérkőzés előtt – a szokásos módon is meg lehet váltani a belépőket.

line_purple

A Szolnok elleni bajnoki mérkőzés kezdőrúgásának jogát már előre megvásárolták, tehát ezt másnak értékesíteni már nem áll módunkban. A további hazai mérkőzések kezdőrúgásaival kapcsolatban itt olvashatnak részletesebb felvilágosítást:

http://1912elore.hu/site/legyen-one-a-kezdorugas/

line_purple

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. lehetőséget biztosít minden Békés megyei általános- és középiskolai osztály és/vagy csoport részére, hogy a tanulók csoportosan – előre egyeztetett formában – INGYENESEN megtekinthessék hazai, bajnoki labdarúgó mérkőzéseinket.
További információk itt:

http://1912elore.hu/site/vendegul-latjuk-az-iskolakat/

line_purple

Bővített kiszolgálással (a pálya több pontján kihelyezett mobil büfék, sörsátor) és kulturált, tiszta, családbarát környezettel várunk minden kedves érdeklődőt és szurkolót!

line_purple

Sajtó, média
Továbbra is az új rendszer szerinti akkreditáció szükséges. Felhívjuk a tisztelt média munkatársainak figyelmét, hogy aki ezt még nem tette meg, haladéktalanul pótolja! Figyelem: a jelentkezések beérkezési határideje 2015. 05. 01. (péntek) 19:00 óra. A határidő letelte után már nem áll módunkban további regisztrációkat elfogadni. Megértésüket köszönjük!

További információk itt:

http://1912elore.hu/site/sajto-informaciok/

line_purple

Csatlakozzanak az eseményhez Facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/events/1592207177732879/

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Sportember

A 2015. április 27-től induló új, internetes, rádió műsort a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. támogatja. A naponta kétszer jelentkező “Sportember” című adás premierjében Purguly Árpád – edző is nyilatkozik és beszámol a klubbal kapcsolatos aktuális történésekről. Hallgassátok Ti is minden nap a Sportembert, a MiRádiónk oldalán! Érdemes, mert fociról mindig lesz szó!

line_purple

Rádióhallgatás

line_purple

25. forduló

Zártkapus meccs, bírócsere, eltiltások, sérülések és hasonló "nyalánkságok" tarkítják a Merkantil Bank NB II Liga következő, 25. fordulóját – amely egyébként már a mai napon megkezdődik, így aztán érdekes és izgalmas történések elé nézünk.

Nem lesz tehát könnyű dolga egyik résztvevőnek sem: a Vasast idegenben zártkapus mérkőzés fosztja meg szurkolóitól, a Békéscsaba utolsó idegenbeli mérkőzését az eredetileg kijelölt spori sérülése miatt, Gyarmati II. Gábor vezeti majd. Az Ajkánál sérülések nehezítik a felkészülést, a Sopronnál hiányzók miatt kell mással pótolni a keretet, a Mezőkövesdet nyomasztja az újabb pontvesztés esélye, a Balmazújváros csapatánál piros lapos eltiltás és sérültek, a Gyirmótnak pedig egyáltalán nem lesz könnyű dolga Cegléden – hiszen a Pest megyei alakulat minden mindegy alapon a kiesés ellen küzd majd és sorolhatnánk még a csapatokat hátráltató körülményeket. Hiába, nemsokára megkezdődik a bajnokság hajrája és szép lassan mindenki a mozgósítható erőforrásai végéhez közeledik.

Ilyen a futball, minden eshetőségre és lehetőségre fel kell készülni. Így aztán a csütörtök délutáni tréningen Zoran Spisljak elsősorban a felállt védekezés elleni megoldásokat erőltette és gyakoroltatta focistáinkkal – hiszen Siófokon gólt, gólokat kell szereznünk. Gyors, egyérintős támadás-vezetések, beadásokkal – ahol a zavaró emberektől függetlenül kellett sikerrel befejezni az akciókat. Kapusaink is megdolgoztak pénzükért, hiszen kaptak hideget-meleget és alig győzték hárítani a záporozó lövéseket. Csapatunk egyébként nyugodtan, higgadtan és jó hangulatban készült. Videózás, taktikai értekezlet, személyes elbeszélgetések is történtek a héten, majd az edzések elemzése után a mester kijelölte az utazó keretet és együttesünk pénteken délelőtt útra is kel.

Amennyiben tehetik, kísérjék el a lilákat – látogassanak el Siófokra és buzdítsák a fiúkat, hogy ezt az igen fontos mérkőzést három ponttal a zsebünkben teljesíthessük!

A Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzésről Facebook oldalunkon élő kommentárt, az onlajnok.com portálon pedig eredményjelzést olvashatnak majd.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!