Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good

Eseménydús hét áll mögöttünk, de legalább ugyanilyen izgalmasnak ígérkező vasárnap elé nézünk, amikor 2017. március 19-én 15:00 órától a Kisvárda Master Good együttesét látjuk vendégül a Kórház utcában.

promo_elore_kisvarda

Mindkét csapat minimum kilencven perccel kevesebbet játszott, mint a mezőny többi 16 csapata – hiszen a Békéscsabán és a Kisvárdán kívül, Szolnoknak és Balmazújvárosnak maradt el egy-egy mérkőzése. A tavaszi szezon premierjén soroksári vereséggel (1-0) nyitottak Révész Attila neveltjei, majd a 22. fordulóban pályájuk alkalmatlansága miatt elmaradt Kisvárda – Szolnok összecsapás helyett ismét idegenben folytatták, ahol a Soroksár ellen is 1-0 arányban maradtak alul. A rossz kezdés után az idegenbeli vereségekre két hazai győzelemmel feleltek (Kisvárda – Kozármisleny 3-0 és Kisvárda – Sopron 1-0), így visszavették azt a pozíciót (5. hely), amit az ősz végén is birtokoltak.

A szabolcsiak izmos felkészülést produkáltak – hasznos edzőmérkőzésekkel és törökországi edzőtáborozással -, amire szükségük is volt, hiszen többször is kijelentették, hogy a fő esélyes Puskás Akadémia utáni második, kiadó helyre pályáznak a tabellán és egyértelmű cél számukra az első osztályba kerülés. A kitűzött feladat érdekében másra már nem is kell figyelmet fordítaniuk, hiszen nagy meglepetésre a Magyar Kupa sorozat első körében, idejekorán búcsúztatta őket a Hódmezővásárhelyi FC (2-0).

A rétközi csapatnál sem telt eseménytelenül az év eleje, hiszen jócskán akadt jövés-menés a játékosállományban, emellett náluk is elkezdődött a stadion építése. Távozott Kisvárdáról: Miroslav Grumic (Kozármisleny), Lengyel Béla (Ceglédi VSE), Kardos Norbert (Kazincbarcika), Tihanyi Olivér (Ceglédi VSE), Karacs Péter (Ceglédi VSE). Érkezett: Horváth Zoltán (SC Lassee – Ausztria), Bacsa Patrik (DVTK), Horváth Adrián (Gyirmót), Mykhaylo Ryashko (Ilyichivets Mariupol – Ukrajna).

Következő ellenfelünk január 21-én kezdte felkészülési mérkőzéseinek sorozatát, aznap a Satu Mare lett volna a vendég – helyette azonban csak a Nyírbátor csapata ellen győzhettek 6-2 arányban. Négy nappal később már veretesebb csapattal mérkőztek meg: DVSC – Kisvárda 2-2. Az edzőtáborozás alatt négy edzőmérkőzéssel hangoltak a bajnokságra: Kisvárda – FK Volgar Astrakhan (orosz) 2-3, Kisvárda – Sahtar Doneck (ukrán) U-21 4-0, Kisvárda – FC Chikhura Sachkhere (grúz) 2-0, Kisvárda – FK Sileks Kratovo (macedón) 1-1, majd hazaérkezésük után még kétszer léptek pályára és hajtották végre a finomhangolásokat: Mezőkövesd – Kisvárda 0-3 és Paksi FC – Kisvárda 1-0.

A két csapat egymás elleni eredményeit szemlélve számunkra igen kedvező a mérleg, hiszen 2013. óta eddigi találkozásaink alkamával következő vendégeink egyszer sem tudtak pontot szerezni. Az utóbbi négy évben, négy békéscsabai győzelem, nyolc rúgott és négy kapott gól olvasható ki számokból. A kérdés az előző fordulóhoz hasonló: a Kisvárda először vagy a Békéscsaba ötödször? Annál is inkább lényeges a felvetés, hiszen Zoran Spisljak helyett – aki a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után bejelentette lemondását – ezúttal Boér Gábor vezeti harcba a Lilákat és a 305 gól nélkül eltelt játékperc, az eddigi nem éppen hangulatjavító eredménysorozat igen nehéz helyzet elé állítja megbízott vezetőedzőnket. Legutóbb 2016. augusztus 28-án találkozhattunk a szabolcsiakkal, akkor idegenben, meggyőző 0-2 csabai győzelem született. Játékosaink közül többen is adottságaikhoz képest jócskán alulteljesítettek a tavaszi idényben, így bízunk benne, hogy az önkritika, az akarat és a hozzáállás pozitív irányban történő elmozdulása ezúttal meghozza a várt eredményt.

A táblázatra pillantva látható, hogy a Kisvárda 24 lejátszott mérkőzés után, 12 megszerzett győzelemmel, 5 döntetlennel és 7 vereséggel, valamint 41 ponttal az ötödik helyen, míg együttesünk csak a többi mérkőzés eredményeinek köszönhetően nem csúszott még hátrébb. A Békéscsaba jelen pillanatban 2.160 perc teljesített játékidő után, 11 győzelem, 4 döntetlen és már 9 vereség (ebből hármat 2017-ben szedtünk össze) mérleggel a bajnoki tabella 8. helyére sorolta magát. A Szolnoki MÁV FC pontszámban (37) már utólért minket és csupán jobb gólkülönbségünknek köszönhetően előzzük meg a kék-fehéreket. Hozzánk képest egyetlen ponttal lemaradva áll a ZTE, valamint két egységnyire a nyomunkban lohol a Nyíregyháza is. Látható, hogy ezek után minden lehetséges pontot be kell gyűjtenünk ahhoz, hogy tisztességgel és méltósággal fejezhessük be a szezont. Legyünk őszinték, a feljutási esélyektől nagy valószínűséggel már elbúcsúzhatunk – bár még mindig nagyon sok pont van a kalapban, de a realitás sajnos jelenleg ezt tükrözi. Hatalmas teljesítménybeli változásnak, némileg szerencsésebb csillagállásnak – ami valljuk be, egyelőre elkerülte a Lilákat (tizenegyesek, kiállítások, eltiltások) kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy a szezon végén izgalmasan alakulhassanak a dolgok. Mindent összevetve, legyünk optimisták és emlékezzünk, többször voltunk már ennél sokkal-sokkal szerencsétlenebb helyzetben is!

Boér Gábor: – Elsősorban az idő rövidsége nehezíti a feladatunkat, így nagyon kevés lehetőségünk maradt felkészülni a vasárnapi mérkőzésre. Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy a fejekben valahogy rendet rakjunk és megpróbáljuk olyan irányba terelni a gondolatokat, ami visszatéríthet minket a sikerek útjára. Konkrétan arra gondolok, hogy olyan mentalitással és hozzáállással kell lehozni a következő mérkőzést, hogy szurkolóink a meccs végén azt mondhassák, igenis látták, hogy ez a csapat próbál javítani, kikecmeregni a gödörből. De, hogy ez milyen eredménnyel tud párosulni, attól is függ, miként tudunk alkalmazkodni az ellenfélhez, a megválasztott taktika és játékstílus mennyire lesz eredményes. Sajnos továbbra is nehézséget okoz, hogy tavasszal a góllövéssel hadilábon állunk – ennek ellenére bízom benne, hogy a csatáraink újra megtalálják azt a formájukat, amit az ősz folyamán már megmutattak, ezáltal gólokkal sikerül majd megörvendeztetni a közönséget. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók részéről a mérkőzés folyamán buzdítás érkezzen a csapat felé és türelmesek legyenek velünk, hiszen egy meccs 90 percből áll és ha csak a végén tudjuk eldönteni a három pont sorsát, az akkor is ugyanannyit ér, mintha ez a mérkőzés elején történt volna. A legfontosabb dolog részükről most a szurkolás és hogy újra mellénk álljanak, hiszen az egész labdarúgás elvileg a közönségért lenne. Bízom benne, hogy ez megtörténik és akkor felhőtlenül újra egymásra találhat csapat és szurkolói! Ha csak a számokat nézzük, papíron mi vagyunk esélyesebbek, de ezek a dolgok csak arra valók, hogy megdőljenek – bár remélem ezúttal nem így lesz. Soha nem szoktunk a statisztikára alapozni, de szeretnénk folytatni azt a tendenciát, amit a Kisvárda ellen már megszokhattunk. Semmiféle félsz nincs bennünk, inkább szeretnénk ha vissza tudnánk szerezni a becsületünket ezalatt a 90 perc alatt és bebizonyíthatnánk, hogy ez a csapat ugyanaz, amelyet ősszel lehetett szeretni és oda tudott érni a dobogó közelébe. Sajnos sérültek továbbra is nehezítik a munkánkat, hiszen Bényei Balázst éppen a mai napon műtik, akinek ezúton is mielőbbi gyógyulást szeretnénk kívánni. Nagy István valószínűleg nem tud majd pályára lépni, mert meghúzta a belső oldalszalagját. Ezen kívül Fabio bajlódik még kisebb sérüléssel, bár ettől függetlenül szerintem számíthatunk majd rá, emellett Ribánszki Lacinak le kell töltenie kétmérkőzéses eltiltását.

Révész Attila: – Biztos vagyok benne, hogy akik az elmúlt két meccsen lehetőséghez jutottak, azok fizikálisan kiállnák a próbát Békéscsabán is, de szellemileg nagyon fáradtak lennének. Ilyen szituációkban fordult elő az ősszel, hogy öngólt vétett vagy éppen lyukat rúgott a védőnk, elöl pedig kihagytuk a kihagyhatatlant is. Bő a keretünk, mindenki megérdemli a játéklehetőséget, így ha nem is minden egyes poszton, de a kulcspozíciókban váltani fogunk és friss emberekkel utazunk Békéscsabára. Az őszi hazai 2-0-ás vereségért fűti a csapatot a visszavágás vágya, hiszen akkor az előző fordulóban, az utolsó pillanatokban elszalasztott soproni győzelem csalódottságával léptünk pályára és fájó vereséget szenvedtünk a csabaiaktól. Tompák voltunk és lekontrázott bennünket az ellenfél, ezért most olyan harcmodort választunk, amely nem ad majd erre lehetőséget és az sem mindegy, hogy sikerélménnyel a hátunk mögött várjuk az újabb feladatot.

A hétközi forduló után gyors ütemben folytatódik a másodosztályú bajnokság és a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának 26. fordulójának összes mérkőzését lebonyolítják 2016. március 19-én: 13:00 órától ZTE – Balmazújváros, 15:00 órától Cigánd – Szolnok, Vác – Budaörs, Mosonmagyaróvár – Cegléd, Siófok – Szeged 2011, Nyíregyháza – Dorog, Békéscsaba – Kisvárda, SZEOL – Puskás Akadémia, 16:00 órától Sopron – Kozármisleny és végül 17:00 órától Csákvár – Soroksár párosításokban.

A Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good összecsapást Farkas Ádám dirigálja, akivel legutóbb 2016. november 22-én a Békéscsaba – Nyíregyháza 3-0 mérkőzésen találkozhattunk. Az 1982-es születésű spori pályafutása alatt összesen 919 sárga-, valamint 84 darab piros cédulát osztott ki. Segítői Berettyán Péter és Szert Balázs lesznek, míg tartalék játékvezetőként Veizer Rolandot delegálta a szövetség. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint 2017. március 19-én (vasárnap) Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles napra számíthatunk, 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék csak minimális eséllyel valószínűsíthető.

Továbbra is számítunk szurkolóinkra, hiszen a jelenlegi nehéz helyzetben kiállásuk, biztatásuk mindenképpen pozitív irányba mozdíthatja el csapatunk teljesítményét. Úgy gondoljuk, hogy mikor, ha most nem – mindenki megmutathatja, hogy mennyire csabai!

Hajrá Lilák! Együtt erősebben vagyunk!

Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

pfla_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 25. forduló

Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (2-0)

Időpont: 2016. március 16. (csütörtök) 17:00 óra

Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna

Cím: 8086 Felcsút, Fő utca 176.

Játékvezető: Erdős József

Asszisztensek: Király Krisztián, Mohos Milán

Tartalék játékvezető: Szilasi Szabolcs

PAFC: Hegedűs Lajos, Gyömbér Gábor, Sándor György, Tischler Patrik, Prosser Dániel Bálint, Csilus Ádám, Forró Gyula, Vanczák Vilmos, Nagy Zsolt, Szatmári Lóránd, Hegedűs János Krisztián. Cserék: Pogacsics Krisztián, Tóth Bence, Zsidai László, Polonkai Attila, Lencse László, Szakály Péter, Rétyi Tamás.
Vezetőedző: Pintér Attila

Békéscsaba: Hrabina Alex, Nascimento de Oliveira Fabio, Szalai Dániel, Bagi István, Spitzmüller István, Nagy István, Juhász György, Viczián Ádám, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Gyurján Bence. Cserék: Máthé Gábor, Birtalan Botond, Urbin Péter, Tóth Dániel, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Tischler Patrik (15. perc), Prosser Dániel Bálint (28. és 62. perc).

Sárgalapok: Szélpál Norbert (14. perc), Kelemen Dávid (45. perc), Viczián Ádám (54. perc), Bagi István (74. perc).

line_purple

A Puskás Akadémia az eltiltott Márkvárt Dávid nélkül, ám a sérüléséből felépült Forró Gyulával a balhátvéd posztján fogadta a Békéscsabát a másodosztályú bajnokság 25. fordulójában.

A csabaiak élénken kezdték a meccset, ám mindössze tizenhárom percig tartott a lila-fehér lendület. Ekkor Csilus Ádámot rúgta fel Szélpál Norbert a vendégek tizenhatosán belül, a megítélt büntetőt Tischler Patrik higgadtan lőtte a jobb alsóba (1-0).

Tizenhárom perccel később növelték előnyüket a vendéglátók: Sándor György passzát a tizenhatos vonalánál vette át a pár perccel azelőtt hatalmas felső kapufát lövő Prosser, majd egy cselt követően a jobbösszekötő helyéről gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót (2-0).

A totális Puskás-dominancia még az első félidőben további helyzetek formájában mutatkozott meg, Szatmári Lóránd, Csilus Ádám és Vanczák Vilmos is növelhette volna az előnyt. A kísérletek azonban vagy elkerülték a kaput, vagy Hrabina Alex mentett, így „csak” kétgólos előnnyel mehettek szünetre a felek.

A fordulás után sem enyhült a PAFC fölénye, az 52. percben Prosser szerezhette volna meg a második gólját, ám Nagy Zsolt beadását még mellé rúgta. Nem úgy tíz minutummal később, amikor a jobbszélső a rá igencsak jellemző góltípust húzta elő a cilinderből: jobbról befelé cselezve kötött csomót a viharsarki lábakra, megpattanó lövése Hrabinát becsapva a lilák kapujában landolt (3–0).

line_purple

line_purple

YouTube

Fotók

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/269049496840512/

Információk: Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. március 16. (csütörtök) 17:00 óra

Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna

Cím: 8086 Felcsút, Fő utca 176.

line_purple

Belépőjegy információk:

– amennyiben online módon vásárolják meg belépőjegyüket, olcsóbban juthatnak hozzá, mint a mérkőzés napján,

– elővételben és online módon a belépőjegy egységesen 800,- forintba, míg a mérkőzés napján a helyszínen 1.000,- forintba kerül,

– 14 éves kor alatti gyermekeknek ingyenes a belépés,

– a vendég drukkerek a 3I és a 3H, az 5-6-os jegypénztárnál tudnak a helyszínen jegyeket vásárolni,

– a vendégszektorba a 3-as bejáraton keresztül lehetséges a belépés.

Az előzetesen leadott nevek és rendszámok alapján VIP vendégeink a Fő utca felőli, 3-as számú sorompónál tudnak behajtani a parkolóba. Tiszteletjegyekkel rendelkező nézőink a 7-es és/vagy 8-as számú kasszáknál név szerint tudják átvenni a számukra előre elkészített belépőket.

line_purple

pancho_arena_nb2_2017

line_purple

Online módon történő jegyvásárlás (csak szurkolói kártyával) itt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001547/Puskas-Akademia-FC—Bekescsaba-1912-Elore

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://puskasakademia.hu/?q=news/7348

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

szolnok_mav_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 24. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

0-2 (0-1)

Időpont: 2017. március 12. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Varga Zsolt, Horváth Róbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Ribánszki László, Nascimento de Oliveira Fabio, Birtalan Botond, Szalai Dániel, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Nagy István, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Kelemen Dávid, Gyurján Bence. Cserék: Hrabina Alex Gergő, Bagi István, Oláh László Dávid, Spitzmüller István, Ilyés Tamás, Urbin Péter, Juhász György.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Szolnok: Kenderes Zoltán, Balogh Miklós, Csirmaz István, Hajba Tamás, Pintér Norbert, Molnár F. Tamás, Berdó Péter, Tóth László, Horgosi Donát, Pantovic Nikola, Dedics Alex. Cserék: Gazsi Tamás Zsolt, Magyar Bence, Olasz Dénes, Kovács Olivér, Tóth Balázs, Kánya Norbert, Tóth Péter.
Vezetőedző: Balogh Pál

Gólszerzők: Nikola Pantovic (40. perc), Pintér Norbert (74. perc). 

Sárgalapok: Dedics Alex (49. perc), Viczián Ádám (55. perc), Gránicz Patrik (57. perc), Pintér Norbert (66. perc).

Piroslap: Ribánszki László (72. perc).

Nézőszám: 795

line_purple

A 40. percben egy bal oldali szöglet után Nikola Pantovics hét méterről, kapásból a kapu jobb oldalába vágta félmagasan a labdát, 0-1.

A 74. percben Ribánszki kapus a kitörő Pintér Norbert lábát gólhelyzetben elhúzta a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, egyben piros lapot is adott érte. A büntető mögé a sértett állt, az elsőnél szabálytalanságot észlelt a játékvezető, ezért megismételtette. Másodjára Pintér Norbert ugyanoda, a kapu jobb oldalába lőtte a labdát a balra vetődő, csereként beállt Hrabina Alex kapus mellett, 0-2.

Már az első negyed óra is jó iramban kezdődött, mindkét csapat nyílt sisakkal játszott. Az viszont hamar kitűnt, hogy a szolnokiak jóval gyorsabbak, és könnyen a csabai védelem mögé kerülnek, nagy zavart okozva, veszélyt jelentve a hazaiak kapujára. Érett a góljuk, ami a játékrész végére valósággá vált – igaz, egy pontrúgást követő látványos megmozdulásból jutott előnyhöz a Tisza-parti együttes.

A fordulás után sem álltak be védekezni a vendégek, továbbra is gyakran veszélyeztették a lila-fehérek kapuját, akadt bőven dolga Ribánszki kapusnak. A pályaválasztó támadásaiban azonban nem volt erő – jöttek ugyan előre, azonban vagy a szolnoki védők akadályozták meg a csabaiakat a támadások befejezésében, vagy az utolsó passzok nem voltak tökéletesek. A 79. percben ugyan megcsillant a remény, ám Viczián Ádám 25 méterről a bal kapufát találta telibe. A kiállítás és a szolnokiak belőtt büntetője pedig végleg eldöntötte a találkozó és a pontok sorsát. Mindez egyben az jelenti, hogy a Tisza-partiak elleni, évtizedes csabai mérleg tovább romlott, ugyanis most már 12 szolnoki, 4 békéscsabai győzelmet jegyezhettünk fel a 4 döntetlen mellett.

Zoran Spisljak: – Elsősorban gratulálok a Szolnoknak, sikerült kidolgozniuk egy jó taktikát és stratégiát, amit végre is tudtak hajtani. Tisztában voltunk vele és tudtuk, hogy mire kell készülnünk – kontrák és pontrúgások, sokat gyakoroltuk és beszéltünk ezekről. Sajnos egy szögletnél lemaradtunk és előnybe kerültek a vendégek. A második félidőben kerestük a lehetőségeket, hogy a védelem mögé tudjunk kerülni – kicsit változtattunk is a játékrendszeren, de nagyon nehezen boldogultunk. Ebben a helyzetben már benne volt a veszély, hogy kontrából ismét meg tudnak minket lepni. Egyszer fel is szabadultak úgy, hogy a tizenhatoson belül végül egy kiállításba szaladtunk bele. Ezután pedig már nagyon nehéz feladatunk volt és a szerencse sem szegődött mellénk – gondoljunk csak például Viczián hatalmas kapufájára, ami természetesen kifelé pattant. Ha ebből a lehetőségből gól lett volna, akkor lehet másképp alakul a mérkőzés. Ettől függetlenül a mai teljesítmény alapján ez reális eredménynek mondható. Három pontot elveszítettünk és ebből a helyzetből kell tovább lépnünk és dolgoznuk. Látszik, hogy sok bepótolni valónk van és az is, hogy az MLSZ által bevezetett szabályok nem feltétlenül kedvezőek számunkra, hiszen a fiatal játékosok még nem tudják ezt a szintet teljesíteni – így ebből különböző problémáink adódnak: büntetők, kiállítások. Ezen a területen nagyon sokat kell még javulnunk.

Balogh Pál: – A mérkőzés összképét tekintve, talán az idei legjobb formánkat hoztuk és megérdemelt győzelmet arattunk. Az első 5-10 percet leszámítva teljesen át tudtuk venni a mérkőzés irányítását és nem csak kontrákból voltunk eredményesek, hanem már mezőnyből is sikerült támadásokat építenünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a meccset már az első félidőben el kellett volna döntenünk, mivel nagyon sok lehetőségünk volt. A második játékrészben rákapcsolt a Békéscsaba – amire számítottunk is – próbáltuk elkerülni, hogy nagyon mélyen behúzódjunk a saját kapunk elé. Fortuna is velünk volt ma a kapufájuknál, de ez is hozzátartozik a futballhoz és csak annak lehet szerencséje, aki tesz is érte.

line_purple

Youtube

Élő tudósítás 

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1445216695511682/

Beharangozó: Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

Mindössze három pozíció és két pont különbség volt a két csapat között a tavaszi szezon kezdete előtt. Néhány fordulóval később azonban nagyot fordult a világ kereke – igaz, hogy a Békéscsaba egy mérkőzéssel kevesebbet játszott – de jelen pillanatban 11 pont és 6 hely a Puskás Akadémia előnye velünk szemben.

promo_puskas_elore

A vérátömlesztésen átesett Puskás Akadémia már-már egy osztállyal magasabb szintet képvisel és érett, összekovácsolt csapat benyomását keltette az utóbbi fordulókban. Pintér Attila vezetőedző érkezése után sorra jelentették be az igazolásokat olyan focisták személyében, akik nem elhagyagolható NB I-es tapasztalattal és jelentős játékerőt képviselve, egyértelműen a feljutásért küzdenek idén tavasszal. Érkezett: Gyömbér István (Ferencváros), Prosser Dániel (Budapest Honvéd), Csilus Ádám (Soroksár SC), Hegedűs János (Haladás), Szatmári Lóránd (MTK Budapest), Szakály Péter (DVSC). Távozott: Fényes Szabolcs (Csákvár), Gajdos Zsolt (Haladás), Molnár Csaba (Csákvár), valamint kölcsönbe ment Lipcsei Ádám (Csákvár).

Bár még 14 forduló van hátra a bajnokságból és semmi sincs veszve, de a Békéscsaba utóbbi három mérkőzésen mutatott teljesítménye sajnos nem érte el a célkitűzésekhez szükséges színvonalat. Talán egy újabb lehetőség, egy áttörés – ami felszakíthatna egy gátat labdarúgóinkban – lenne szükséges ahhoz, hogy az őszi teljesítményt tovább fokozva, behozhassuk hátrányunkat és újra versenybe kerüljünk. Ezúttal viszont valószínűsíthetően nem lesz olyan egyszerű dolgunk, mint 2016. augusztus 24-én volt – amikor 5-0 arányú kiütéssel végződött a PAFC viharsarki túrája. A statisztika egyébként abszolút a Lilák felé billenti a mérleg nyelvét, hiszen az eddigi négy találkozásunk alkalmával egyszer sem sikerült a felcsútiaknak pontot szerezniük. Ha a Békéscsaba számára a Csákvár vagy a Budaörs a mumus, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a Puskás számára a Békéscsaba a "lila" leves. Egy szó, mint száz Fejér megyébe és a Pancho Arénába szeretünk járni, hiszen visszatekintve a 2015/2016-os szezon első osztályú meccseire, például a Videoton orra alá is sikerült borsot törnünk Felcsúton. A kérdés ezúttal viszont az, hogy a Békéscsaba ötödször vagy a Puskás először?

A két csapat egymás elleni, szempontunkból igen hízelgő 10-2-es gólkülönbségét sem lesz egyszerű tovább kozmetikázni, hiszen a Szolnok elleni mérkőzésen piros cédulát begyűjtő és két mérkőzéses eltiltással sújtott Ribánszki László, ezúttal legfeljebb a nézők soraiból szemlélheti majd az eseményeket. Birtalan, Bagi és az eltiltását letöltő Szélpál visszatérése azonban némi bizakodásra adhat okot, bár ahogy szokták mondani: egy – jelen esetben pár – fecske nem csinál nyarat. De, reméljük! Legeredményesebb góllövőink a Puskás elleni mérkőzéseket és a jelenlegi keretet figyelembe véve: Birtalan (2), Nagy (2) és Bagi (1) – így joggal fűzhetünk vérmesebb reményeket is az előbb említett trió teljesítményéhez. Persze, nem lehet 3-4 játékos vállára tenni a felelősséget, hiszen a labdarúgásban, mint csapatjátékban egyformán fontos feladat hárul az egység minden tagjára. Egy szó, mint száz csak úgy lehetünk eredményesek, ha az őszi szezonhoz hasonló precíz csapatmunkával, türelmesen és megbízhatóan játszunk.

A Puskás Akadémia igen jó menetben van, hiszen az elmúlt vasárnap idegenben húzták be sorozatban harmadik győzelmüket, amikor a soproniakat őrölték fel 0-2 arányban. A 23. fordulóban a Kisvárda ellen némileg szerényebb 1-0-ás teljesítménnyel, egy felvonással korábban viszont a Kozármislenyt sikerült szintén 2-0 arányban kétvállra fektetniük, így jelen pillanatban 24 lejátszott mérkőzés után, 48 bajnoki egységgel, 14 győzelemmel, 6 döntetlennel és mindössze 4 vereséggel a tabella második pozícióját foglalják el. Neves ellenfelünk hosszú cserepadjára ezúttal nem ülhet majd le Márkvárt Dávid, aki a soproni összecsapás 83. percében begyűjtötte ötödik sárgalapját, így automatikusan egy mérkőzésnyi eltiltás vár rá.

A felkészülést osztályon felüli körülmények között bonyolította következő vendéglátónk, hiszen kétszer is (január 11-20. és február 2-12. között) kihasználhatták a spanyolországi mérsékelt időjárási viszonyokat, ahol kínai első osztályú, szlovák harmadosztályú, valamint horvát első osztályú csapatokkal is összemérhették erejüket.

Csapatunk szerda délután fejezte be a hét első felének felkészülési programját és a csütörtök reggeli taktikai értekezlet után indul a csapatbusz Felcsútra, ahol délután 17:00 órától kerül megrendezésre a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 25. fordulójában a Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés.

A Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre összecsapást Erdős József dirigálja, akivel legutóbb 2016. november 27-én a Dorogi FC – Békéscsaba 0-2 mérkőzésen találkozhattunk. Az 1977-es születésű spori pályafutása alatt összesen 891 sárga-, valamint 57 darab piros cédulát osztott ki. Segítői Király Krisztián és Mohos Milán lesznek, míg tartalék játékvezetőként Szilasi Szabolcsot delegálta a szövetség. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Kozma János: –  Nem vagyunk elégedettek a csapat tavaszi szereplésével, de edzőváltás nem került szóba, nincs semmiféle intézkedési terv Zoran Spisljak esetleges menesztésével kapcsolatban. A héten ráadásul egymást követik a mérkőzések (csütörtökön és vasárnap is teljes forduló lesz), a vezetőség pedig azt várja, hogy a csapat kikecmeregjen a gödörből.

A nemzeti ünnep utáni, hétközi forduló összes mérkőzését lebonyolítják 2017. március 16-án (csütörtökön):
15:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Nyíregyháza Spartacus FC, Dorogi FC – BFC Siófok, Szeged 2011 – Mosonmagyaróvári TE 1904, Ceglédi VSE – ZTE FC, Budaörs – Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC – Cigándi FC, Szolnoki MÁV FC – SZEOL SC, Master Good Kisvárda – Swietelsky-Soproni VSE, 17:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Vác FC és Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre párosításokban.

Az előrejelzés szerint 2017. március 16-án (csütörtökön) Felcsút térségében kettős fronthatás, erősen felhős időjárás várható, 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék pontszerzéshez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!