Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

A harmincnyolcadik Békéscsaba – Siófok összecsapás következik 2020. november 22-én (vasárnap) 13:00 órától a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es idény 17. fordulójában.

Ahogy azt már nyilván mindenki tudja, az életbe lépett járványügyi szigorítások miatt a mérkőzés már zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, de hogy mindenki élőben követhesse az eseményeket, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából élő stream formájában, valamint a 7.Tv adásában közvetítik majd az összecsapást. A kéthetes válogatott szünet után újrainduló bajnokság fokozott tempóban folytatódik, hiszen ebben az évben még hátralévő öt mérkőzést, mindössze 22 nap (tehát hozzávetőleg 3 hét) alatt kellene teljesíteni a résztvevőknek. A szusszanás valószínűleg mindenkinek jól jött, de hogy ebből melyik csapat tud majd jobban profitálni, az nemsokára kiderül.

Az előzmények között sok mindent említhetünk, az egyenletben tehát sok a változó, ezért ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni a meccs, illetve az egész forduló végkimenetelét. A koronavírus járvány mindkét csapatot elérte már, így sem mi, sem következő vendégeink nem voltak, illetve vannak egyszerű helyzetben. A Balaton-partiak pillanatnyi állapotáról nem sokat tudunk, így velük kapcsolatban a mérkőzés előtti tesztelés eredményeképpen tisztulhat a kép. Az viszont biztos, hogy a Békéscsaba 1912 Előre játékosai a leállás utáni első (november 11.) tesztjük alkalmával kivétel nélkül negatív eredményt produkáltak. Ezért mindenképpen kijelenthető, hogy jó döntés volt a teljes leállás elrendelése, hiszen ilyen módon egy időre talán kitisztul soraink közül a vírus. Ez persze még semmire sem garancia, tehát az óvatosság, a folyamatos fertőtlenítés és a szigorú protokoll továbbra is indokolt: nincs közös öltözés, tusolás, minimálisra mérsékeltük a kapcsolatokat és továbbra is mindennaposak az egészségügyi ellenőrzések. A visszatérők komplett orvosi vizsgálatokon vettek és vesznek részt, hiszen csak ennek eredményeképpen állhatnak újra munkába. Sajnos van akiknél nem múlt el nyom nélkül a fertőzés, így a diagnózisok függvényében további analíziseknek, illetve könnyített programnak lettek alávetve. A mérkőzés előtt természetesen még egy, adott esetben kettő COVID-19 teszt vár mindenkire és ennek eredményeképpen határozhatja meg a szakmai stáb a keretet.

A siófokiak idei mizériája – ha lehet így fogalmazni – sem mindennapi. Az előző csonka idényt igen jó pozícióban zárták, hiszen a teljesített 26 fordulóból tizenegyet megnyertek, így az összegyűjtött 42 bajnoki pontjuknak köszönhetően, a táblázat ötödik helyén végeztek. Aztán sok mindennel kellett szembenézniük, hiszen például a júniusi tulajdonosváltás is – talán nem bántjuk meg őket -, a fejlemények tükrében elbizonytalaníthatta őket. Bár az élcsapatokkal szemben úgy látszik fel tudtak pörögni, hiszen jól teljesítettek a DVSC (1-1), a Gyirmót (2-1), a Vasas (2-0) ellen is, de összességében a 16 forduló alatt szerzett 5 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség és 17 bajnoki pont, jelen pillanatban csak 16. helyre elegendő. A keret átalakítás szempontjából rendesen volt jövés-menés a Somogy megyeieknél. Érkezett, véglegesített vagy hosszabbított: Hutvágner Gergely (Sampdoria), Elek Bence (sérülésből visszatért), Kiss Balázs (Siófok), Balogh Bence Benitó (Siófok), Lapos Máté (Bicskei TC), György Nico Julian (Siófok), Jagodics Bence (Siófok), Kovács Dániel (Siófok), Tömösvári Bálint (kölcsönbe a Budapest Honvédtól), Kecskés Tamás (Paks), Deutsch Bence (MTK), Polényi Gábor (Nyíregyháza) – aki egyébként Békéscsabán is szerepelt, Gaál Bálint (Győr), Medgyesi Márk (Vasas Kubala Akadémia), Horváth Milán Gábor (Budapest Honvéd), Szmola Bálint (Vasas). Távozott: Bora György, Horváth Péter, Molnár Péter, valamint a szakmai stábból László András, Hamál Dávid és Brakszatórisz Gábor is. Látható tehát, hogy gyakorlatilag komplett csapatot kellett építenie Gál Istvánnak, akit 2020. november 2-án Waltner Róbert váltott a vezetőedzői pozícióban. Vele párhuzamosan Csordás Csaba pályaedző is távozott, így a válogatott szünet nyilván jókor jött számukra is, hogy rendezhessék soraikat. Hányatott sorsukat a szeptemberi vírusfertőzések is nehezítették, de mindezek ellenére tovább tudtak lépni a MOL Magyar Kupában – bár nem volt egyszerű a szituáció, hiszen az NB3-as Monor ellen csak büntetőkkel jött össze a siker.

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok (2019. november 27.)

A két mérkőző fél történelme 1983-tól indul, tizenháromszor találkoztunk a másodosztályban, huszonnégyszer pedig az első vonalban. Mindkét ligában egyértelmű a lila-fehér fölény, hiszen az NB I-ben kilencszer, míg az NB II-ben tízszer tudtunk győzni ellenük. Utoljára egyébként majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2019. november 27-én találkozhattunk velük, amikor szintén hazai körülmények között 3-1 arányban győztünk. A két együttes között 16 forduló után pontszámban és pozícióban is 6-6 a különbség, így ha már a hatos számnál tartunk, akkor hatpontosnak nyilván nem nevezhető a meccs, de a három pont megszerzése mindkét együttes számára igen fontos lenne. Egy hazai győzelem esetén szerencsés esetben akár két helyet is foghatnánk, de a vendégek akár három pozíciót is mozdulhatnának előre.

Keretükben érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Balogh Bence Benitónak és Kiss Balázsnak, akik eddig 5-5 találattal járultak hozzá csapatuk eredményeihez. A siófokiak kapott gólok szempontjából a harmadik helyen állnak a képzeletbeli táblázaton, ami azt jelentheti, hogy a védelem soraiban van még tennivalójuk. A mérleg másik oldalán viszont lőtt gólok tekintetében a hetedikek, tehát támadó sorukra mindenképpen érdemes odafigyelni. Összegyűlt sárga cédulák miatt ezúttal Jagodics Bence nem vehet részt a találkozón, hiszen automatikus eltiltását tölti. A Békéscsaba keretében színes lapok miatti kimaradó nincs, veszélyeztetett helyzetben azonban többen is vannak, Hodonicki, Hursán, Lukács és Máris személyeiben.

Waltner Róbert: – Az eltelt két hétben jobban összecsiszolódtunk a csapatommal, hiszen az első mérkőzésem előtt mindössze egyetlen edzést tudtam tartani, tehát igazából nem ismertem még a keret nagy részét. A Kazincbarcika elleni meccs előtt aztán már tudtunk pár napot közösen készülni, és nagyon jó volt egy győztes mérkőzés után elmenni erre a kéthetes szünetre. Jó volt a hangulat és volt időnk egy kicsit jobban megszokni egymást a játékosokkal, úgyhogy bizakodóan várom a hétvégi összecsapást. A vírussal kapcsolatban azt gondolom, hogy ezen mindegyik csapat át fog esni és szerintem a végére ki fognak egyenlítődni az erőviszonyok, hiszen aki mondjuk most szenvedett hátrányt, az lehet hogy később előnyben lesz, amikor esetleg az ellenfél kerül nehéz helyzetbe. Ettől függetlenül sajnos komolyan kell venni, mert tudok olyan játékosról, aki elkapta és mikor már negatív lett, utána is nagyon gyengének érezte magát, mert a keringése nem volt rendben. Itt Siófokon is betartunk minden protokollt, mert jelen pillanatban ezzel együtt kell élni, de semmiképpen sem szeretnénk, ha bárki maradandó egészségkárosodást szenvedne. Bízom benne, hogy minket már elkerül a továbbiakban ez a dolog és tudunk majd rendesen dolgozni!

A Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bornemissza Norbertet és Berényi Ákost jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Rúsz Márton látja el. Az 1978-as születésű sporival utoljára 2020. február 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus 2-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 802 sárga- és 62 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 17. fordulóját november 22-én (vasárnap) 13:00 órától Soroksár SC – FC Ajka, Szentlőrinc – Budaörs, Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok, Dorogi FC – Vasas FC, DEAC – Szombathelyi Haladás, 17:00 órától PMFC – Kaposvári Rákóczi FC, Aqvital FC Csákvár – DVSC, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szolnoki MÁV FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint 19:45 órától WKW ETO FC Győr – Gyirmót FC Győr párosításokban rendezik meg.

Információink szerint ebben a fordulóban is lehetnek érdekességek, hiszen a Kaposvárt, a Vasast, a Nyíregyházát és a Haladást is elérte a fertőzéshullám, így gyakorlatilag mind a négy csapatnál alapemberek is hiányoznak majd a keretekből. A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (37 pont) vezeti, második a Budaörs (33 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (29 pont) áll. A sereghajtó helyeken a kihívásokkal küszködő Szentlőrinc, a Csákvár, valamint a DEAC osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében melegfront érkezése várható, közepesen felhős lesz az ég, 7 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap ezen a napon 16 óra 01 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Szolnoki MÁV-Stadler Rail-Békéscsaba 1912 Előre

Miután múlt héten sikerült szépen búcsúznunk a régi stadionunktól, újabb feladat előtt áll csapatunk. Az átépítés miatti pályaválasztói jog felcserélése következtében a hátralévő öt bajnoki mérkőzést idegenben kell megvívnunk. Ezt is egy erőpróbaként fogjuk fel és szeretnénk ezt a feladatot is sikerrel megoldani.

stadion_szolnok

A Tisza-partiak papíron esélyesebbek, de szeretnénk folytatni a hét mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatunkat. Nagyon oda kell figyelnünk, nem szabad kiengednünk és egy kicsit mindig hozzá kell tennünk a múlt heti teljesítményünkhöz, hogy a fejlődés folyamatos legyen. Ezt kérjük a játékosainktól és nagyon sokan helyt is állnak hétről hétre. Azt kell elérnünk, hogy a keret minden tagja kivegye a részét ebből a munkából és tudása legjavával segítse a csapatot!

Reméljük a tizenkettedik játékosaink is elkísérnek minket ezen az ötmérkőzéses maratonon és buzdításukkal ott lesznek velünk a pályán!

Hajrá Lilák!

Zoran Spisljak

Biztos pont a tizenhatoson belül

Ismét egy stabil kezdő embert – aki a 2014-2014-ös szezonban eddig 810 percet töltött a kapuban -, Póser Dánielt találtam meg kérdéseimmel és a következő bajnoki meccsel kapcsolatos esélyekről is faggattam.

Tavaly érkeztél a Kazincbarcikától Békéscsabára, így neked is ez a második szezonod a liláknál. Milyen a csapategység és hogy érzed magad az Előrénél?

Szerencsére most már a csapategység is nagyon rendben van – főleg mióta Zoran van velünk. Az előző szezonban eleinte a Liga Kupa és Magyar Kupa meccseken szerepelhettem, de a 2014-2015-ös bajnokságban már biztos tagja lettem a csapatnak. A jobb teljesítmény elérésében iszonyú sokat segítettek a szurkolóink – buzdítottak, a nevemet skandálták és a meccsek végén, a “pacsizásnál” is sok-sok dicséretet és buzdítást kaptam – amit ezúton is köszönök szépen!

A Balmazújváros ellen tizenegyest is hárítottál és az utolsó hazai mérkőzésen sem unatkoztál. Mit jósolsz a Szolnok ellen és hogyan készülsz az újabb mérkőzésre?

Minden mérkőzésre egyforma menetrend szerint készülök. A mester mindig tételesen elmondja a videózás során, hogy az ellenfél játékosainál mire kell figyelnem. Ezeket a dolgokat megpróbálom memorizálni és átgondolni: melyik szituációban mi lenne az ideális megoldás. Próbálom a legtöbbet kihozni magamból, igyekszem csak az előttem álló feladatra koncentrálni.

A csúszós, vizes pálya a kapusok egyik rémálma. Milyen alapszabályok vannak ezekre a körülményekre és végeztek speciális gyakorlatokat ilyenkor?

Az biztos, én sem szeretem a vizes pályát – főleg a műfüves pályán tud a labda rettenetesen felgyorsulni és ez extra koncentrációt és sokkal nagyobb figyelmet igényel. Az alapszabályok a kapusok számára – függetlenül az időjárástól – ugyanazok, de ilyenkor például megpróbáljuk a kesztyűt minél szárazabban tartani. Külön, speciális edzés ilyen esetre nincs, ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, csak más pozícióban.

Holnap utaztok, de azért kaptok a mestertől egy kis pihenőt? Lesz egy kis kolbászkóstolás vagy majd csak a hétvégén?

Igen, holnap utazunk és ma délután még tréningünk van – úgyhogy inkább pihenek és felkészülök a holnapi meccsre. A “kolbászozást” szerintem a hétvégére hagyják a többiek is, én nem maradok a Békéscsabán, úgyhogy jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Az adatlapodon a Gladiátor az egyik kedvenc filmed. A csapat kabala esetében is erre a figurára szavaztál?

Még nem sikerült szavaznom, de úgy gondolom, hogy erre a figurára adom majd le a voksom.

Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

siofok_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 10. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

1-0 (1-0)

Időpont: 2014. október 18. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Kovács J. Zoltán

Asszisztensek: Galán Roland, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Brezovai Zoltán

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Bagi István, Berki Péter, Viczián Ádám, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Lőrinczy Attila, Király Patrik, Balogh Miklós, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Siófok: Tajti Norbert, Kovács János, Kirchner Krisztián, Peszmeg Viktor, Gárdos András, Baranyai Ádám, Papp Szilárd, Kozma Richárd, Papp Máté, Ivancsics Gellért, Fülöp Noel. Cserék: Kis Tamás, Horváth Bence, Vég Bence, Pécseli Szilárd, Eisenberger Tamás.
Vezetőedző: Horváth Károly.

Gólszerző: Kertész Tamás (38. perc).

Sárgalapok: Kirchner Krisztián (78. perc), Papp Szilárd (12. perc), Fülöp Noel (70. perc), Eisenberger Tamás (92. perc).

Két olyan csapat akaszkodott össze a labdarúgó NB II-ben szombaton délután a Kórház utcában, amelyek meglehetősen nehezen rugaszkodtak neki a 2014—2015. évi bajnokságnak, ám az utóbbi fordulókban feltámadtak, és három fordulón ár veretlenek maradtak. A csabaiak ez idő alatt kilenc (három győzelem zsinórban), a siófokiak 5 pontot gyűjtöttek (egy győzelem, két döntetlen).

38. perc: Egy előrevágott labdát Kovács János röviden fejelt ki, Kertész Tamás rácsapott a lehetőségre, egyet még igazított is rajta, majd mintegy húsz méterről nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázott, 1—0.

Hasonló játék alakult ki a pályán, min hat nappal korábban, a másik Somogy megyei alakulat, a Kaposvár ellen. Nagyjából egyforma erők feszültek egymásnak, az első játékrészben a hazaiak előtt adódott több lehetőség. A mérkőzés egyetlen gólját — miként a múlt héten — most is Kertész Tamás szerezte, még az első félidőben. Igaz, most nem egy remek alakítás végén, hanem kissé szerencsésebb helyzetben, miután ajándékba kapta a labdát a siófokiak középhátvédjétől, Kovács Jánostól.

A szünet után mezőnyfölénybe került a Balaton-parti csapat, több veszélyes támadást vezetett Póser Dániel kapujára, akinek ennek ellenére kevés dolga akadt, mert a befejezések nem sikerültek a siófokiaknak. Igaz, a 68. percben csak a szerencse mentette meg a hazaiak kapuját a góltól, amikor Ivancsics Gellért a jobb kapufa tövére lőtte a labdát.

Összességében egy hét leforgása alatt két Kertész-féle góllal a két Somogy megyei csapat ellen hat pontot gyűjtött be a Békéscsaba. Mi több, a Liga Kupa-találkozókat is beleszámítva, zsinórban hetedik győzelmét aratta a lila-fehér alakulat, ami azt bizonyítja, a kezdeti nehézségek ellenére egyre jobban belelendül a csapat.

Zorán Szpisljak: — Sovány győzelmet arattunk egy szervezett csapat ellen. A vezetés megszerzése után a mély talajon elsősorban arra törekedtünk, hogy ne kapjunk gólt. Végig fegyelmezetten, egymást kisegítve, jól küzdött a csapat.

Horváth Károly: — Az első félidő vége felé egy elkerülhető gólt kaptunk figyelmetlenség miatt. Az idén háromszor jártunk Békéscsabán és csupán egyetlen pontot szereztünk. Nincs ekkora különbség a két csapat között.

line_purple

line_purple

[nggallery id=8]

line_purple

plakat_elore_siofok_20141018_web

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple

Folytatódnak a bajnokságok

Az MLSZ elnöksége – a csapatok kérését is figyelembe véve – a bajnokságok folytatásáról döntött, egyidejűleg a halasztások engedélyezésével megadta a választás lehetőségét. Az alacsonyabb osztályokban maguk dönthetik el a csapatok, hogy játszanak vagy későbbre halasztják mérkőzésüket. Az egyesületek részletes intézkedési tervet kaptak a szövetségtől az egészségvédelmi feladatokról.

A futball felelős folytatása érdekében, betartva a szabályokat, nézők nélkül és módosuló versenyszabályokkal folytatódnak az amatőr bajnokságok. A legfontosabb különbség, hogy a csapatok kérhetik egyoldalúan is mérkőzésük halasztását. Az alacsonyabb osztályokban önkéntes a bajnokságokban való részvétel.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy amatőr csapat (NB III-nál alacsonyabb osztályú) nem tud, vagy nem kíván kiállni az adott bajnoki mérkőzésen, akkor új időpont kitűzését kezdeményezheti, melyhez az MLSZ hozzájárul, több alkalommal is. Mindennek további következménye nincs a klubra nézve, viszont így a találkozók száma a bajnokság végére változatlan maradhat. Ez biztosítja a szükséges versenylehetőséget a fiatal tehetségek számára éppúgy, mint az egészségük megőrzése érdekében sportoló felnőtteknek. A bajnokságok jövő tavaszra tervezett befejezésének végső időpontja az események alakulása alapján rugalmasan módosítható.

Az egészségügyi protokollok megtartása mellett további higiéniai előírásokat és ajánlásokat állított össze a szövetség, például az öltözők vagy buszok használatával kapcsolatban, a helyszínek előkészítése és folyamatos fertőtlenítése kérdésében. A maszk használata természetesen a mérkőzések előtt és után szigorúan kötelező.

A 484/2020. (XI. 10.). kormányrendelet részleteit kedden este ismerhette meg az MLSZ vezetése. A megjelent rendelet lehetőséget ad a versenyszerű sporttevékenységre, edzések és mérkőzések megtartására.

A Merkantil Bank NB II Liga mérkőzései pedig egyelőre zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre. Ez azt jelenti, hogy az MLSZ ELN-181/2020 (11.11.) számú határozata alapján egyelőre nézők nélkül kerülnek megrendezésre a meccsek – tehát már a 2020. november 22-én (vasárnap) 13:00 órára kiírt Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok összecsapás is. Mivel Magyarország Kormánya a legutóbb kihirdetett rendeletei egyelőre harminc napig érvényesek, így 2020-ban már biztosan nem lesz olyan mérkőzés, amelyet nézők előtt rendezhetünk meg – hiszen az év utolsó hazai összecsapása 2020. december 6-án kerül majd lebonyolításra. Ebben az esztendőben utoljára 2020. december 13-án lépünk pályára a Vasas FC otthonában, majd a kiírás szerint 2021. január 31-én az FC Ajka csapatát fogadjuk a Kórház utcában.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://szovetseg.mlsz.hu/hir/onkentes-folytatas