Címkézett bejegyzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Duna Aszfalt TVSE

  tiszakecske_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Duna Aszfalt TVSE

3-1 (1-0)

Időpont: 2017. február 11. (szombat) 11:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Békéscsaba: Hrabina Alex, Tóth Gergő, Kmetykó Kevin, Babinyecz Balázs, Zahorán Balázs, Konyecsni Zoltán, Balog Zsolt, Kálmán Szilárd, Kun László, Birtalan Botond, Szalai Dániel. Cserék: Czinanó Áron, Vozár Dávid, Bozsó Milán, Ilyés Tamás, Mácsai László, Kozma Milán, Bagi István, Belecan Zeljko.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Tiszakécske: Ladányi Patrik, Oláh Máté, Csáki Róbert, Kocsis Gábor, Polyák Kristóf, Szabó László, Markó Ádám, Juhász László, István László, Füle Ákos, Puskás Zoltán. Cserék: Nagy Dániel, Sztehlik Gábor, Holecz Péter, Bartucz Martin, Székely Dávid, Csurka Ádám, Káli Tibor.
Vezetőedző: Nyilas Elek.

A Békéscsaba gólszerzői: Kálmán Szilárd (17. perc), Birtalan Botond (70. perc), Ilyés Tamás (87. perc).

Mindvégig nagy iramú, lüktető, kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán. A házigazdák előtt az első félidő során több lehetőség adódott, a vezetést Kálmán 25 méteres, pontos szabadrúgása hozta meg. A második találatra a 70. percig kellett várni, ekkor egy beadás után lepattanó labdát Birtalan vágott a kapuba. Az utolsó csabai találatot pedig egy gyönyörű kontratámadás előzte meg, melynek végén Ilyés fejjel volt eredményes. A mindvégig nyíltan játszó vendégek a meccs legvégén tudtak szépíteni büntetőből.

Szenti Zoltán: – Remek iramú mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Tiszakécskével. Szép támadásokkal sikerült megszereznünk a győzelmet.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1813308515577123/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC

  szeghalmi_fc_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC

9-1 (3-0)

Időpont: 2017. február 8. (szerda) 18:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Szelezsán György

Békéscsaba: Czinanó Áron, Vozár Dávid, Kmetykó Kevin, Tóth Gergő, Zahorán Balázs, Mácsai László, Balog Zsolt, Birtalan Botond, Kun László, Bence Zsolt, Konyecsni Zoltán. Cserék: Baráth Bence, Kovács Ferenc, Bozsó Milán, Fülöp Tamás.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Szeghalom: Baranyi Sándor, Elek Sándor, Cserna Richárd, Hajdú Bálint, Turcsek Szilveszter, Mészáros Máté, Gál László, Tóth Gábor, Mező Sándor, Veres Zsolt, Tatár Sándor. Cserék: Zsombok János, Seres Dániel, László Attila, Baligi Zoltán, Simicskó János, Kovács Zoltán.
Vezetőedző: Turcsek Zoltán

Gólszerzők: Konyecsni Zoltán (39. perc, 64. perc, 69. perc), Kun László (42. perc), Birtalan Botond (45. perc, 49. perc, 52. perc, 80. perc), Bozsó Milán (50. perc), Baligi Zoltán (70. perc).

line_purple

Immár harmadszor termelt kilenc gólt az Előre második csapata, bár az eredmény – legyünk őszinték – a vendégekre nézve hízelgő.

Az első játékrészt majdnem kihúzták találat nélkül a szeghalmiak, de a 39. percben Konyecsni megtörte a jeget és megkezdte a gólgyártást, amit ebben a félidőben még két másik is követett Kun László és Birtalan Botond jóvoltából. Mindkét mester cserékkel operált a szünetben, amely a mínusz egy fokos hideg miatt csak néhány percig tartott. A mérkőzés második részét is eredményesen folytatták a Lilák, hiszen Birtalan további 3, Konyecsni még 2 és Bozsó is 1 gólt szerzett. Összességében végig az Előre irányította a játékot – a második félidőre kiütközött az osztálykülönbség -, de néha hanyag eleganciával sikerült elpuskázni a lehetőségeket. Ettől függetlenül az edzőmérkőzés elérte célját, hiszen a tempó ezúttal sem maradt el – mindenki megkapta a meccsterhelést és a néha már "céllövölde" hangulat mindenképpen pozitív érzéseket keltett a labdarúgóinkban. A tanulságokat azonban le kell vonni, hiszen a harmadosztályú csapatok ellen az elpuskázott gólhelyzetek könnyen megbosszulhatják magukat.

Szenti Zoltán: – A mezőnyben megfelelően teljesített a csapat. Jól járattuk a labdát, jól építettük fel a támadásokat, de a végjátékot még pontosítanunk kell.

Turcsek Zoltán: – Negyven percig jól tartottuk magunkat, voltak szép támadásaink. Aztán jött egy rövidzárlat és öt perc alatt kaptunk hármat. A második félidőben cseréltünk is, de akkor már felhigult a játékunk. Felkészülési mérkőzésnek azonban teljesen megfelelt ez a kilencven perc, hiszen mindig hasznosabb egy erősebb ellenféllel játszani, mert akkor jobban meglátszódnak és kiütköznek a hibák, melyeket ki kell javítani a tavaszi rajtig. Sajnos csak most tudtunk először ilyen pályára jönni, eddig betonon edzettünk – így több játékosomnak is fáj a lába. Bízom benne, hogy lassan az időjárás is engedi, hogy megfelelő körülmények között készülhessünk tovább.

line_purple

Fotók

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1322455374513253/

Az utolsó teszt

A téli felkészülés utolsó edzőmérkőzése következik 2017. február 11-én (szombaton) 14:00 órától Debrecenben, az első osztályú bajnokság jelenlegi 10. helyezettje ellen.

20160702_dvsc_elore_01

A 2016/2017-es szezonban eddig lejátszott 19 fordulóban, 5-5 győzelem és döntetlen, valamint 9 vereség mérleggel nem éppen veretes őszi felvonást produkált a Loki. Leonel Pontes vezetőedző azonban továbbra is bizalmat kapott a DVSC vezetőségétől és a felkészülés alatt új erővel, igazolásokkal, átszervezésekkel és portugáliai edzőtáborral igyekezett a piros-fehéreket jobb irányba terelni. A keret – ahogy az már lenni szokott – jelentős átalakuláson ment keresztül. Távozott a klubtól: Szakály Péter (Felcsútra igazolt), Geoffrey Castillion, Ognjen Djelmic, Kuti Krisztián, Mészáros Karol (Szombathelyen folytatja kölcsönben)  és Balogh János. Érkezett, illetve az első kerettel készül: Csősz Richárd (a DVSC saját nevelésű, 19 éves védekező középpályása), Varga Kevin (másfél évig kölcsönben szerepelt az NB II-es Balmazújváros felnőtt csapatánál), Justin Mengolo (kétszeres kameruni válogatott szélső és támadó), Osváth Attila (a Vasastól érkezett fiatal jobbhátvéd), Frank Feltscher (venezuelai-svájci kettős állampolgárságú szélső és támadó középpályás), Haris Handzic (a 26 éves támadó a Rijeka együttesétől érkezett), Ivan Kelava (kapus). A sérülések és betegségek nem kerülték el a debreceni együttest: Bereczki Dániel térd-, Völgyi Dániel comb-, Csősz Richárd szintén combsérüléssel bajlódik, dr. Horváth Zsolt pedig egy komolyabb bakteriális fertőzéssel került kórházba, ahol a hírek szerint már műtétre is sor került.

A Loki 2017. február 18-án (szombaton) 18:00 órától a Ferencvárost fogadja majd a OTP Bank Liga 20. fordulójában.

Csapatunk a hétfői pihenőnap után, kedden állt újra munkába és a héten is folytatta az előre eltervezett felkészülési programot. A hét második napjára ugyan pályás edzés volt előirányozva, de az időjárási körülmények ezt nem tették lehetővé. Szerdán labdás foglalkozás, csütörtökön konditermes tréning, pénteken súlymérés, pályás edzés és mérkőzéselemzés szerepel még a tennivalók között. Szombaton reggel 09:00 órakor indul együttesünk Debrecenbe, ahol megvívja utolsó felkészülési mérkőzését. A héten majdnem véglegessé vált az Előre kerete és ami biztos, hogy 3-4 új érkezőről tudunk nemsokára beszámolni.

Legutóbb egyébként 2016. július 2-án találkoztunk a debreceniekkel, az őszi szezon előtti egyik felkészülési mérkőzésen – akkor 3-0 arányban vendéglátóink győztek.

Az utazókeret (ABC rendben): Bényei Balázs, Beszterczei Attila, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Juhász György, Kelemen Dávid, Máthé Gábor, Nagy István, Nascimiento de Oliveira Fabio, Oláh László Dávid, Pilán Márkó, Ribánszki László, Spitzmüller István, Szélpál Norbert, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám, Zelenyánszki László.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.dvsc.hu/kiemelt-hirek/szombaton-edzomeccset-jatszik-a-loki-2

line_purple

ASU Poli Timisoara – Békéscsaba 1912 Előre

asu_poli_timisoara_150  

Felkészülési mérkőzés

ASU Poli Timisoara – Békéscsaba 1912 Előre

2-2 (1-1)

Időpont: 2017. február 4. (szombat) 13:00 óra (CET)

Helyszín:  Baza Sportivă nr. 2 Politehnica

Cím: Strada Profesor Doctor Aurel Păunescu Podeanu 2, Timișoara, Románia

Temesvár: Gakos Markos, Motreanu Radu, Galan Cristian, Mera Ioan, Ghinescu Razvan, Neamtu Darius, Nicoleascu Bogdan, Stancu Madalin, Birau Alex, Vucea Ionut, Badauta Catalin. Cserék: Girlea Victor, Stefan Blănaru, Taub Carol, Giuricici Marko, Bilia Danut, Tugui Andrei, Teut Arthur, Bítéa Vlad, Telescu Laurentiu.
Vezetőedző: Sorin Brindescu

Békéscsaba: Ribánszki László, Szalai Dániel, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Nascimento de Oliveira Fabio, Zelenyánszki László, Nagy István, Oláh László Dávid, Bényei Balázs, Juhász György, Beszterczei Attila. Cserék: Hrabina Alex Gergő, Tönkő Róbert, Tóth Dániel, Babinyecz Balázs.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Szalai Dániel (24. perc), Stancu Madalin (40. perc), Stefan Blănaru (48. perc), Oláh László Dávid (69. perc).

line_purple

A mérkőzés első félidejében kiegyenlített játék folyt: a csabaiak részéről Szalai kezdte a gólgyártást, majd egy pontrúgásból Stancu Madalin révén egalizált a vendéglátó – így 1-1-es eredménnyel mehettek pihenőre a csapatok. A második játékrész elején Stefan Blănaru büntetőből szerezte meg a Temesvár második találalát. A változásra Zoran Spisljak cserével reagált: a 63. percben Szalai helyett Tóth, a 65. percben pedig Juhász helyett Tönkő léphetett pályára. A frissítés meghozta a várt eredményt, hiszen a 69. percben Oláh László Dávid állította be – mint kiderült – a végeredményt. A 85. percben még egy cserét eszközölt mesterünk: Beszterczeit Babinyecz váltotta néhány percre, de ez már nem változtatott a mérkőzés végkimenetelén.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1444641442253560/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vésztői SE

  vesztoi_se_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vésztői SE

9-0 (3-0)

Időpont: 2017. február 2. (csütörtök) 18:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Vozár Dávid, Kmetykó Kevin, Láza Dévald Márk, Zahorán Balázs, Konyecsni Zoltán, Kozma Milán, Balog Zsolt, Birtalan Botond, Daruka Dominik, Horváth Zoltán. Cserék: Mácsai László, Ilyés Tamás, Kun László, Bozsó Milán.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Vésztő: Ökrös Róbert, Besenyei László, Zsilinszki N., Rábai Róbert, Lázár Tamás, Papp Dávid, Tóth Krisztián, Szabó Sándor, Pap Zsolt, Rostás Benjámin, Horváth Dávid. Cserék: Mezger Csaba, Fésüs Krisztián, Csikós Lajos, Trippon Péter, Kádár László, Kirimi Péter, Lázár Adrián.
Vezetőedző: Brlázs Gábor

Gólszerzők: Birtalan Botond (5), Konyecsni Zoltán (3), Kmetykó Kevin (1).

line_purple

A házigazdák kezdő tizenegyében három próbázó is feltűnt: Kozma Milán (21) és Daruka Dominik (18) az NB III-ban szereplő III. Kerület védője, illetve szélső középpályása, míg Horváth Zoltán (18) a liga konkurens Dabas-Gyón támadója. A szakvezetés az Újkígyós elleni szombati meccsig teszteli őket, azt követően dönt az esetleges szerződtetésükről. Aki megfelel, az NB III-as gárdához csatlakozik, Daruka és Horváth azonban akár az U19-es gárdában is lehetőséghez juthat.

Ami pedig a Vésztő elleni produktumot illeti, a lila-fehérek komoly mezőnyfölényt alakítottak ki, de az első félidőben többnyire jól állt a lábán a sárrétiek védelme. Szünet után már időnként szinte felbillent a pálya, amiben közrejátszott, hogy a látogatóknál is rengeteg teszt alatt álló játékos próbált szerencsét. Különösen Birtalan Botond kamatoztatta képességeit, aki ötször volt eredményes.

Szenti Zoltán: – Igyekeztem egyforma terhelést adni mindenkinek. Voltak szép momentumai a meccsnek, különösen a befejezések terén, de messzemenő következtetéseket hiba lenne levonni ebből a kilencven percből.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1677277185902909/