Címkézett bejegyzés

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-1 (0-0)

Időpont: 2018. február 17. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Városi Stadion

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 66.

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel, Prasler Thomas, Huszár Gergő, Tóth József, Mezei Olivér, Mátó Gergő, Szilágyi Norbert, Bartyik Norbert, Szekér Dávid, Koncz Adrián, Szabó Mihály. Cserék: Szatmári Róbert, Kökény Tamás, Szabó Márk, Bartyik Roland, Darida Ádám, Rácz Dezső, Bodai Dániel, Gyüre Levente.
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Békéscsaba: Baráth Bence, Balog Zsolt, Kun László, Mácsai László, Láza Dévald Márk, Barbu Roland, Miklya Miklós, Bónus Ádám, Maruntelu Mihai, Belanka Dávid, Zsilinszki Martin. Cserék: Barta Tamás, Czinanó Áron.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerző: Kun László.

Fegyelmezetten futballoztunk, így nem sikerült a vendéglátóknak feltörnie a Békéscsaba védelmét. A második játékrészben egyetlen gól döntött az utolsó felkészülési találkozón.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Kecskeméti LC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Kecskeméti LC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-1 (0-0)

Időpont: 2018. február 10. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Széktói Stadion (műfüves pálya)

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 1/A.

Kecskemét: Belecan Zeljko, Rozsi Dominik, Urbán Pál, Farkas István, Toricska Rajmond, Terbe Botond, Nádudvari Alex, Tóth Roland, Szabó Dávid, Stefan Vladuc, Salami Eugene. Cserék: Balog Marcell, S. Juhász Tamás, Maczelka Gábor, Hajnal Gábor, Nagy Dániel.
Vezetőedző: Szabó Tibor

Békéscsaba: Baráth Bence, Láza Dévald Márk, Belanka Dávid, Maruntelu Mihai, Kun László, Mácsai László, Barbu Roland, Balog Zsolt, Zsilinszki Martin, Miklya Miklós, Nyéki Boldizsár. Cserék: Barta Tamás, Kovács Rick, Lipták Norbert.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Maczelka Gábor (2), Kovács Rick (1).

Szabó Tibor ezúttal Terbe Botond kivételével minden fiatalt az utánpótlás együttesekhez vezényelt, így most kevesebb játékos lépett pályára a szombati edzőmeccsen. A Békés megyei élvonalban második vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, többször is letámadással próbáltak zavart kelteni, a kapu előtt azonban a kecskeméti akarat érvényesült jobban. Vladul fejese, majd Tóth lövése sem volt veszélytelen, de a legnagyobb lehetőség Szabó előtt adódott, aki azonban ziccerben a hosszú-alsó mellé gurított. A félidő végén a vendégeknek is volt egy ígéretes lövése, de ezt Belecan tolta ki szögletre, így nem született gól.

Szünetben mindkét oldalon voltak cserék, ez végül a vendégeknek jött be jobban, ugyanis egy formás akció végén Kovács passzolt közelről a kapuba egy baloldali beadást (0-1). Erre Balog M. akár rögtön válaszolhatott volna, de elakadt a kapusban a kísérlete. Fordulás után összességében már kevesebbet forogtak veszélyben a kapuk, helyenként meddő kecskeméti fölény alakult ki, ami zavarba is hozta a csabaiakat. Egy rosszul hazaadott labdára aztán Maczelka csapott le, aki elegánsan pöccintette el azt végül a kifutó kapus felett (1-1). A hajrában a kecskemétiek megpróbálták megnyomni, sorra jöttek a veszélyes beadások és pontrúgások, végül aztán S. Juhász jobboldali szólója és beadása után, ismét Maczelka érkezett a hosszún (2-1).

Forrás: http://www.kecskemetilc.hu

Az újabb idegenbeli megmérettetés egészen biztosan jól szolgálja majd második csapatunk célkitűzéseinek megvalósítását, hiszen a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokságot toronymagasan vezető Kecskeméti LC csapatához látogatunk. Brlázs István Gábor neveltjei eddig százszázalékos mérleggel hozták a felkészülési mérkőzések sorozatát, már négyszer győztek és természetesen a programból hátralévő három meccsen is ez a cél. Szabó Tibor csapata 12 lejátszott forduló után, hibátlan mérleggel (12 győzelem), 36 bajnoki egységet birtokolva vezetik a tabellát. Az 55 lőtt és mindössze 5 kapott gól mindenképpen figyelemreméltó, és hasonló folytatás mellett jó esély mutatkozik a felfelé történő osztályváltásra. Érdemes kiemelt figyelmet szentelni az ellenfél nigériai származású támadójának, Eugene Salaminak – aki már 10 találatnál jár. Bár ezzel nem utasította maga mögé Ilyés Tamást, aki holtversenyben Somogyi János Péterrel (Szarvasi FC) vezeti a Békés megyei góllövő listát. Sajnos a tavaszi szezonban ez a szám játékosunk részéről már nem változhat, hiszen sérülése miatt szinte biztosan ki kell hagynia az egész tavaszi szezont.

Megközelíthetőség:
http://www.kecskemetilc.hu/?page=oldal_uj&id=62

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II.

6-1 (0-0)

Időpont: 2018. február 14. (szerda) 17:00 óra

Helyszín:  Füzesgyarmati Sporttelep

Cím: 5525 Füzesgyarmat, Kossuth utca 84.

Füzesgyarmat: Fildan Calin, Nagy Sándor, Hajdú István, Nagy Tibor, Bakk Ádám, Urbán Sándor, Kiss Szabolcs, Lukács Zsombor, Toca Bogdan, V. Robert, Popescu Gheorghe. Cserék: Kőrösi Norbert,  Farkas Zsolt, Raducu Sorin, Vincze Dániel, Varga Márkó, Bajnók Imre, Pataki Zalán, Sipos Krisztián.
Vezetőedző: Oláh Ferenc

Békéscsaba: Czinanó Áron, Seres Bence, Barbu Roland, Maruntelu Mihai, Láza Dévald Márk, Zsilinszki Martin, Mácsai László, Balog Zsolt, Nyéki Boldizsár, Kun László, Miklya Miklós. Cserék: Barta Tamás, Máris Dominik, Balogh Sándor.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők:  Lukács Zsombor (2), Toca Bogdan (1), Popescu Gheorghe (1), Bajnók Imre (1), Sipos Krisztián (1), Miklya Miklós (1).

Az első félidőben a sérülésből felépülő labdarúgók, illetve a barcikai találkozón kevesebb lehetőséghez jutók léptek kezdőként pályára a hazai oldalon. A gyarmati csapat már ekkor is mezőnyfölényt harcolt ki, több lehetőséget hagyott kihasználatlanul, igaz akadt a vendégek oldalán is veszélyes helyzet.

A szünetben 8 friss játékost küldött pályára a hazai szakvezetés. Hamar vezetést szerzett az ősszel még gyarmati labdarúgóként játszó Miklya révén az Előre, aki szép egyéni teljesítménnyel vétette észre magát. Mindez felébresztette a hazaiakat, akik tíz perc alatt három góllal válaszoltak. A folytatásban is felszabadultak játszottak a hazaiak, szép gólokat lőttek és a meccs utolsó negyedében szinte „felborították” a pályát.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

 

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

2-0 (0-0)

Időpont: 2018. február 10. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (Műfű)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Takács Tamás

Asszisztensek: Albert István, Zahorecz Roland

Békéscsaba: Máthé Gábor, Nagy Sándor, Kiss László, Dávid Zoltán, Zahorán Balázs, Lustyik Levente, Király Patrik, Gyurján Bence, Szatmári István, Urbin Péter, Gránicz Patrik. Cserék: Pilán Márkó, Szélpál Norbert, Seres Bence, Viczián Ádám, Nagy István, Kálmán Szilárd, Birtalan Botond, Hursán György, Tóth Dániel, Czinanó Áron.
Vezetőedző: Boér Gábor

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel, Prasler Thomas, Huszár Gergő, Tóth József, Mezei Olivér, Mátó Gergő, Füredi Szabolcs, Szilágyi Norbert, Koncz Adrián, Szekér Dávid, Szabó Mihály. Cserék: Filipánics Bálint, Darida Ádám, Bürgés József, Gyüre Levente, Bartyik Roland, Szabó Márk.
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Gólszerzők: Gránicz Patrik (58. perc), Birtalan Botond (86. perc).

Érezhetően feltüzelt hangulatban kezdték a vendégek a mérkőzést, megpróbálták meglepni az Előrét. A védelem azonban jól állta a sarat, így a Vásárhely csupán egy kapufáig jutott. A kissé fáradtan kezdő csabaiak az első negyedóra végére találtak magukra, és több ígéretes akciót is vezettek a folytatásban, de az első játékrész gól nélkül telt el. A második félidőre négy helyen is frissített Boér Gábor, majd kicsit később újabb öt játékosunk is lehetőséget kapott. Az 58. percben szép adogatás után Urbin gurított Gránicz elé, aki nem hibázott: 1-0. Több pontrúgásból is növelhettük volna az előnyt, de ezeket a lehetőségeket csak a vége előtt sikerült gólra váltani. A többszöri kakaskodás vége az lett, hogy a HFC hibázott a tizenhatoson belül. A büntetőt Birtalan hibátlanul értékesítette, beállítva ezzel a végeredményt.

Boér Gábor: – Az előző alkalommal is elmondtam, hogy ilyenkor már az eredmény is fontos. Megtettünk mindent, hogy ne kapjunk gólt és megnyerjük a meccset. Mindkettőt sikerült teljesíteni, bár látszott a játékosokon, hogy fásultak és fáradtak. Nyilván ennek van most az időszaka, de ettől kezdve a frissítésre helyezzük a hangsúlyt, szeretnénk a támadójátékot tovább javítani. A mai napon ebből a szempontból akadozott a gépezet, és az utolsó passzaink pontatlanok voltak. Ettől függetlenül értékes edzőmérkőzés volt, és bízom benne hogy labdarúgóink feltöltődve jönnek vissza arról a rövidke pihenőről, amit most kapnak. Attól kezdve teljes gőzzel arra készülünk, hogy a kupa- és a bajnoki mérkőzéseken is sikeresek tudjunk lenni. Az idézőjeles aradi főpróbán és a nagykanizsai túrán egészen biztosan nem ugyanaz a keret vesz majd részt, hiszen kétszer is utazni kell és elég rövid az idő a két meccs között.

Egészen pontosan 10 nappal az első éles mérkőzés előtt, a szombat délelőtti találkozón az NB III. Keleti-csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi FC csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen, a Kórház utcai műfüves pályán. A mezővárosiak újragondolt edzésmunkával, erőnléti edzővel kezdték meg a munkát az új évben, és egyértelműen a biztos bennmaradást tűzték ki célul. Az őszi idény nem éppen úgy sikerült, ahogy szerették volna, hiszen 16 lejátszott forduló után a csoport 14. helyén állnak. A kiesést jelentő pozíciót a mindössze 2 győzelemnek, 5 döntetlennek, 9 vereségnek és az ezzel együtt járó 11 bajnoki pontnak köszönhetik.

A program szerint csapatunk számára ez az utolsó hazai, felkészülési mérkőzés, és amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor február 17-én (szombat) 11:00 órától (UTC+1) még Világoson (Románia), az UTA Arad ellen következhet a finomhangolás a február 20-i nagykanizsai túra előtt.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/164813757633624/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-2 (1-1)

Időpont: 2018. február 7. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Gyula, Gyulai Termál FC Sporttelep – műfüves pálya

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi tér 2.

Gyula: Démusz Dominik, Jimoh Dániel, Bogár Imre, Nagy Sándor, Kovács István, Repisky Dániel, Vincze Alex, Nagy Ede, Fülöp Tamás, Bozsó Milán, Okos István. Cserék: Tövisháti Máté, Bozó András, Sáss Ádám, Kádár László, Czirok József, Patkás Gergő.
Vezetőedző: Démusz Zsolt

Békéscsaba: Baráth Bence, Láza Dévald Márk, Maruntelu Mihai, Barbu Roland, Kun László, Zsilinszki Martin, Mácsai László, Balog Zsolt, Nyéki Boldizsár, Miklya Miklós, Bónus Ádám. Cserék: Czinanó Áron, Belanka Dávid, Máris Dominik.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Nagy Sándor (1), Nyéki Boldizsár (1), Belanka Dávid (1).

– létszámunk nem sokat változott, keret összetétele annál inkább. Gyönös és Onetiu hazatért Romániába, ott keres tudásának megfelelő csapatot, Libor Gergő pedig Nagyszénásra igazolt, ahol a munkájával párhuzamosan több lehetőséghez juthat tavasszal. Helyükbe Miklya Miklós érkezett Füzesgyarmatról, és Nyéki Boldizsárt szeretnénk megszerezni a Rákóczi Vasasból – ismertette a konkrét változásokat Brlázs Gábor edző.

A szakember mindezt az U19-es alakulatból felkerülő fiatalok névsorával egészítette ki. Balogh Sándor, Belanka Dávid, Bónus Ádám, Borbély Zsombor, Mezei Roland és Máris Dominik készül a második számú együttessel, bár szükség esetén többségük visszajátszhat a korosztályos együttesbe is.

– A felkészülésünk a tervek szerint halad, viszont a bajnoki időszakban gondot okozhat majd, hogy az NB II-es csapattal készülők közül többen bajlódnak sérüléssel. Ilyés Tamás például vélhetően az egész tavaszt kihagyni kényszerül a gerincsérve miatt, de Babinyecz Balázs és Pusztai András sem egészséges – igaz van esély a mielőbbi felépülésükre. Öröm, hogy Kálmán Szilárd elkezdte az alapozást, szerencsére nem hátráltatja a korábbi sérülése. Mivel támadóhiánnyal küszködtünk, így került képbe Miklya Miklós leigazolása, aki góljaival Ilyés pótlására érkezett. Velünk készül Nyéki Boldizsár is, aki utánpótlásedző lett az akadémián, egyelőre azonban a klubjával nem jutottunk egyezségre – vázolta fel a problémás ügyeket a szakvezető.

Meg kell jegyezni, hogy Brlázs Gábor komoly kihívás előtt áll csapatával, hiszen evés közben megjött a vezetők étvágya, és immár egyértelműen a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul a megye-egyes alakulat számára.

– Való igaz, magasak az elvárások, nem csak az aranyérmet szeretnénk begyűjteni, de a feljutást is ki kell harcolnunk az elképzelések szerint. Mindez két okból sem ígérkezik könnyű kihívásnak. A mezőny igen erős, vannak nagyon rutinos ellenfelek, jól képzett játékosokkal, ráadásul a sorsolásunk sem egyszerű. Gyakorlatilag kezdettől rájátszunk, hiszen az alapszakasz öt fordulójából négyen is felsőházi ellenfelünk lesz – mondta a tréner, aki az első csapattól érkező hathatós segítséggel kivitelezhetőnek tartja a célok realizálását.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: