Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011

A szomszédok csatájával zárul a 2017-es esztendő december 10-én (vasárnap) 15:00 órától, amikor a Szeged 2011 együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Talán szerénytelenség nélkül leírhatjuk, hogy a számok, az idei teljesítmények, és előzmények tükrében országos egyes aposztrofálható. A tavaszról előrehozott 20. forduló után, a huszonegyedikben hazai pályán biztosíthatjuk dobogós helyezésünket, és ebben az esetben kijelenthető, hogy a csapat és a szakmai stáb elé kitűzött célok megvalósításra kerültek. Ehhez azonban még kilencven percnyi, mondhatni kötelező feladat teljesítésére van szükség, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Függetlenül attól, hogy a históriás könyvek tanúsága szerint 1991-ig visszatekintve, kizárólag csabai győzelmeket és döntetlen eredményeket olvashatunk ki a sorok közül, ez a mérkőzés is tartogathat meglepetéseket. Pont az ilyen összecsapások lehetnek a legnehezebbek, hiszen az elvárások, és az ellenfél taktikai húzásai jócskán megnehezíthetik a Lilák dolgát. A körülményeket félretéve azonban bízunk benne, hogy nyögvenyelésről ezúttal nem lesz szó, és hasonlóképpen a második fordulóhoz (Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre 1-4), iskolajátékkal rukkolnak elő játékosaink, és közönségszórakoztató, látványos győzelemben lesz részünk.

Na, de lássuk a konkrét matekot. A gyulai-szegediek 20 lejátszott mérkőzés után pillanatnyilag a bajnoki táblázat 17. pozíciójában szerénykednek, mérlegük mindössze 4 győzelem (Cegléd – Szeged 1-2, Szeged – Szolnok 2-0, Szeged – Budaörs 3-1, Szeged – Dorog 2-1), 7 döntetlen és 9 vereség, amely 19 pontot ér. Bár az utóbbi felvonás alkalmával bravúrosan pontot mentettek a szintén dobogós helyre pályázó Cegléd ellen (1-1) – köszönjük szépen -, Supka Attila neveltjeinek szeptember 10. óta nem sikerült győzni. Akárhogy számolgatjuk, azt pontosan három hónap, 12 meccs, vagy 1.080 mérkőzés perc – azóta kizárólag vereségek és döntetlenek állnak a nevük mellett. Miért pont most táltosodnának meg? A kósza hírek szerint pedig nagy fogadkozásban vannak, és a bajnokság pillanatnyi állását nézve, igen nagy szükségük lenne a pontra-pontokra, hiszen könnyen a kieső zónában telelhetnek, amennyiben a Békéscsaba ismét megmutatja igazi arcát. A pontazonossággal előttük álló Siófok a Mosonmagyaróvárt fogadja, így a papírforma szerint könnyen leszakíthatja őket. A mindössze egy ponttal mögöttük álló Budaörs a Dorog csapatát fogadja, így ott is lazán előfordulhat hazai győzelem, ráadásul a két egységgel lemaradt, 19. helyen álló Csákvár szintén hazai pályán, a Sopron ellen kozmetikázhatja az őszi szereplését. A Békéscsaba és a Szeged 2011 örök-mérlegét tekintve sem lehetnek túl vidámak, hiszen a 6 bajnoki és 2 Liga Kupa győzelmünk mellett, 7 döntetlen eredményt mutat a statisztika.

Csapatunk viszont továbbra is igen jó sorozatban van, hiszen két idegenbeli bajnoki, valamint egy szintén vendégségben lejátszott Magyar Kupa győzelmet tudhatunk magunk mögött. A tabella viszont – a már szokásosnak nevezhető módon – igen szoros, és a bronzérmes pozíció biztosításához a legjobb, és legbiztosabb út csakis az újabb három pont itthon tartása lehet. Annál is inkább, hiszen a Nyíregyháza és a Cegléd – ki gondolta volna – mindössze egy-egy fával lemaradva birtokolja mögöttünk a 4-5. helyet. Bár a Pest megyeiek ezúttal az MTK-t fogadják, és jó szereplés ide vagy oda, ezúttal a vendégek tűnnek az esélyesebbnek, így őket elvileg kivehetjük az egyenletből. A szabolcsiak viszont Tatabányára, a Budaörs ideiglenes otthonába utaznak, ahol viszont ők tűnnek a favoritnak. Ezért aztán sem a Szparinak, sem a Ceglédnek döntetlennél jobbat nem kívánhatunk. Kívánságainkat annulálhatjuk, ha csapatunk az eddig megszerzett 34 pontot érő 10 győzelem, 4 döntetlen, valamint 6 vereség mérlegét a megnyert mérkőzések tekintetében 11-re módosítja, hiszen ebben a helyzetben – a bronzérem szempontjából – gyakorlatilag nem lenne jelentősége a mögöttünk elhelyezkedő klubok fordulóbeli eredményeinek.

A Békéscsabánál továbbra is néhány sérülés nehezíti a kezdő összeállítás meghatározását, ráadásul Nagy Sándor összegyűlt öt sárga cédulája miatt idejekorán befejezte a bajnokságot. Mészáros Márk vádlija húzódott meg a Kazincbarcika ellen, Kálmán Szilárd és Szalai Dániel továbbra sem áll rendelkezésre, emellett kisebb ütés-kopások korrekcióját kell az orvosoknak és masszőrjeinknek végrehajtani. Gyurján Bence viszont már együtt edzett a csapattal, de a kezdők kijelölésére csak a szombat délutáni átmozgatás után kerül majd sor.

Boér Gábor: –Hazai pályán van javítanivalónk a mérlegünk tekintetében, és mindenképpen nagyon fontos lenne, hogy meg tudjuk tartani a dobogós helyezésünket. Mivel saját kezünkben van sorsunk, ezért itthon minden eszközzel arra fogunk törekedni, hogy megnyerjük a mérkőzést. Bármilyen módon, és apait-anyait bele fogunk adni azért, hogy győztesen zárhassuk a 2017-es évet. A második fordulóban Gyulán, sikerült nagyon jó játékkal, meggyőző teljesítményt nyújtanunk, igen simán nyertünk. Örülnék, ha meg tudnánk ezt ismételni, de tudjuk a Békéscsabára látogató csapatok mindig extra motivációval felvértezve érkeznek a Kórház utcába, és sosem egyszerű az ilyen meccseket hozni. Természetesen azzal is elégedett lennék, ha akár a 90. percben szerzett góllal nyernénk meg a találkozót, de nyugodtabb lennék, ha időben és határozottan sikerülne lezárni az összecsapást. Jó hangulatban telt a hét, nyilván a mögöttünk álló sikeres széria feldobta a csapatot, és ebből kiindulva úgy szeretnénk a téli pihenőre elmenni, hogy elértük a kitűzött célt: dobogón telelünk és a kupában is a legjobb 16 között várjuk a folytatást. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak vasárnap az év utolsó meccsére, és megfelelő biztatás érkezik majd a lelátókról!

Farkas Márk, a Szeged 2011 csapatkapitánya: – Jó lenne egy szép bravúrt bemutatni az év zárásaként. A Békéscsaba ellen – mióta a Szeged 2011-Grosics Akadémiánál játszom – sajnos még nem sikerült nyerni. Szép döntetlenjeink voltak már, de nyerni még nem tudtunk. Most nagyon jó lenne, hogyha ez idegenben sikerülne, mert a csapatnak, a klubnak is nagy lendületet adna a téli szünet előtt.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 mérkőzés játékvezetőjeként Oláh Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1976-os születésű sporival legutóbb 2017. november 12-én, a rosszul sikerült Nyíregyháza Spartacus – Békéscsaba 1912 Előre 4-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 742 sárga- és 50 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Garai Pétert és Bornemissza Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A forduló összes mérkőzését lebonyolítják december 10-én (vasárnap): 13:00 órától Kisvárda Master Good – WKW ETO FC Győr, BFC Siófok – Credobus Mosonmagyaróvár, Ceglédi VSE – MTK Budapest, Vác FC – KBSC FC, Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC, Budafoki MTE – Dorogi FC, Budaörs – Nyíregyháza Spartacus FC, 15:00 órától Aqvital FC Csákvár – Soproni VSE, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011, valamint ZTE FC – Gyirmót FC Győr párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján, gyengén felhős, szeles időjárás várható, 3 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, minimális 1 mm csapadék valószínűsíthető. A Nap 2017. december 10-én 15 óra 54 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen az év utolsó hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.szeged2011.hu/hir/745/farkas-mark-lenduletet-adna-a-csapatnak-egy-gyozelem

MLSZ hírek

Ülésezett az MLSZ elnöksége. A testület elfogadta a 2018–2019-es bajnokságok versenykiírását, melyek a stabilitás jegyében nem változnak. Egyszerűbben juthatnak hozzá regisztrációs kártyáikhoz a professzionális klubok szakemberei. A női nevelőegyesületek is részesülnek kártalanításban.

A MLSZ elnöksége már a rajt előtt bő fél évvel elfogadta a 2018–2019-es idényre vonatkozó versenykiírásokat. Az állandóság jegyében az OTP Bank Liga, a Merkantil Bank Liga és a Magyar Kupa szabályzata sem módosult az elmúlt évekhez képest.

Az új szabályozásnak köszönhetően egyszerűsödik az adminisztrációs folyamat. A professzionális bajnokságokban dolgozó, a kispadokon helyet foglaló szakemberek nemcsak Budapesten, az MLSZ székházában, hanem kényelmesen, az adott megyei igazgatóságon is átvehetik kötelezően előírt regisztrációs kártyáikat. Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy az MLSZ befogadja a külföldi szövetségek által kiállított engedélyeket, így azok is dolgozhatnak a kiemelt osztályokban, akik például Ausztriában vagy Szlovákiában szerezték meg szaktudásukat.

A jövőben a női klubok is részesülnek a képzési kártalanításban. Ez azt jelenti, hogy amikor az adott játékos profi szerződést köt, akkor visszamenőleg korábbi nevelőegyüttese is díjazásban részesül. Ezzel összefüggő hír, hogy a nemzetközi átigazolásokat az MLSZ a jövőben a FIFA digitális rendszerén, a TMS-rendszeren (Transfer Matching System) keresztül menedzseli, mely transzparenssé teszi a játékosok klubváltásának részleteit – éppen a kártalanítás megítélésének felgyorsítását is elősegítve.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://szovetseg.mlsz.hu/hir/valtozatlan-marad-a-profi-bajnoksagok-rendszere

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

HR-Rent KozármislenyBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025.
1. forduló

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. július 28. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kozármislenyi Stadion

Cím: 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 57.

Játékvezető: Bana Gergely

Asszisztensek: Kovács Gábor, Sinkovicz Dániel

Tartalék játékvezető: Fehérvári Patrik

Kozármisleny: Lékai Soma, Kirchner György Krisztián, Major Sámuel, Nagy Erik, Schuszter Ronald, Vajda Roland Ottó, Kozics Barnabás, Pesti Zoltán, Daru Bence, Horváth Dániel, Turi Tamás Kristóf. Cserék: Oroszi István, Ikonomou Konstantinos, Beke Péter, Hegedüs Levente Tamás, Koszovscsuk Olekszandr Szerhijovics, Lépő Kristóf, Horváth Péter, Kócs-Washburn Erik Endre, Kiss Balázs, Barkóczi Benedek.
Vezetőedző: Pinezits Máté

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (3), Szabó Bálint (5), Tóth Máté (6), Zádori Krisztián (18), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Csató Martin (24), Kóródi Nándor (27), Czékus Ádám (37), Kővári Róbert (77). Cserék: Uram János (26), Komáromi Csongor (2), Pintér Norbert (7), Vólent Roland (10), Hulicsár Máté (14), Hodonicki Márk (16), Gyenti Kristóf (42), Sármány Kristóf (70), Maronyay Zalán Gábor (71), Pelles Patrik András (78).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Pintér Norbert (86. perc), Kirchner György (95. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Kovács Gergő (3. perc), Czékus Ádám (54. perc), Kócs-Washburn Erik Endre (66. perc), Pintér Norbert (69. perc), Nagy Erik (74. perc), Molnár Levente (94. perc).


Kemény csatát hozott a bajnokság első fordulója Kozármislenyben, csapatunk mindent bevetett a kék-fehérek ellen a siker érdekében és főképp az első félidőben volt tartása az együttesnek, egyszóval, jól néztünk ki a pályán.

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

Fotó: Laufer László

A hazaiak többször rövidpasszos játékkal próbálták áttörni védelmünk sorait, igazán veszélyes helyzetet azonban nem tudtak kialakítani. A magasan végrehajtott letámadásaink rendre zavart okoztak a Kozármisleny védelmében, kísérleteink azonban nem voltak eléggé pontosak.

Ahogy a percek peregtek, már-már azt hitte a közönség, hogy gól nélkül ér majd véget a találkozó. A 87. percben viszont jött a hideg zuhany a hazaiak számára: egy szögletet követő jobbról érkező beadást a hosszú kapufánál álló Pintér Norbert sodorta át a gólvonalon, pedig Lékai is odaért és megpróbált ráfeküdni a labdára (0-1). Már-már mindenki a lefújást jelző sípszót várta, amikor egy némileg könnyen megadott szabadrúgást Kirchner a hosszúba tekert, megmentve ezzel egy pontot a hazai együttesnek (1-1).

Összességében elmondható, hogy két pont sajnos Kozármislenyben maradt, nyilván ez még akár a rutintalanság számlájára is írható, de ettől függetlenül már az első mérkőzésen látszott a tudatos és fegyelmezett játék, tudtuk mit és hogyan akarunk végrehajtani a pályán, egyszóval ez az idegenben szerzett egy pont még értékes lehet a végelszámolásnál.

Csató Sándor: – A hazai csapat jól kezdte a találkozót, nyomást gyakoroltak és beszorítottak minket. Az első negyed óra után viszont elkezdtünk lábra kapni. Amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani, az első félidőben igazából csak a gól hiányzott. A második félidőt megint rosszul kezdtük, a hazaiaknak voltak pontrúgásból lehetőségeik, de a félidő második fele megint a miénk volt. Sajnálom, hogy nem sikerült megnyernünk a mérkőzést. Bármilyen ítélet születik, ki kell tudni húzni, meg kell tudni oldani, hogy ne maradjon kétség bennünk akár az ítélet miatt, akár amiatt hogy hibáztunk.

Pinezits Máté: – A mai mérkőzésben a szezonnyitó minden feszültsége, minden lüktetése benne volt. Sajnos ez magával hozta azt is, amit őszintén ki kell mondani, hogy nem volt túl jó mérkőzés és nem volt minőségi futball, de szerencsére ennél tudunk sokkal jobban is játszani. Azt gondolom, hogy teljesen megérdemelt, hogy a végén pontot csíptünk, az egész mérkőzés alatt melóztak annyit a srácok, hogy ez az egy pont meglegyen és úgy folytassuk a bajnokságot, hogy nem nulla pont van a nevünk mellett. Örülök, hogy letudtuk az első mérkőzést, mert ez a feszültség és ez a gát lemegy a csapatról és a játékosokról és ennél több focival és egy picit minőségibb játékkal tudunk menni felfele.



Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 27. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good

1-1 (0-0)

 

Időpont: 2018. március 28. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Bornemissza Norbert, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Kátai Gábor

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Nagy István, Urbin Péter, Hursán György, Viczián Ádám, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Seres Bence, Gránicz Patrik, Tóth Dániel, Király Patrik, Kiss László, Kálmán Szilárd .
Vezetőedző: Boér Gábor

Kisvárda: Marcolini Dantes Bertucci, Zöldesi Illés, Ryashko Mykhaylo, Horváth Zoltán, Izing Martin, Papucsek Barna, Bohdan Melnyik, Matija Misic, Hej Viktor, Rados Protic, Délczeg Gergely. Cserék: Molnár F. Tamás, Strestik Marek, Ilic Brana, Oláh Gergő, Gosztonyi András, Kovácsréti Márk, Zanko Hryhoriy.
Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Bohdan Melnyik (57. perc), Hej Viktor – öngól (61. perc).

Sárga lapok: Urbin Péter (25. perc), Rados Protic (56. perc), Ribánszki László (60. perc), Király Patrik (85. perc), Viczián Ádám (87. perc).

Nézőszám: 645

Az 57. percben Ilic két szép csel után Dlusztus mellől ellőtte balról a labdát, Bohdan Melnyik pedig hét méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát, 1-0.

Négy perccel később egyenlített a hazai csapat, egy nagy bedobás után Hej Viktor csak hirtelen tudott a labdába fejelni, amit a saját kapujába csúsztatott, 1-1.

Az első percektől kezdve kőkeményen egymásnak esett a két csapat, szikrázó párharcokat láthattunk már az elején, de azért a kapuk is veszélybe kerültek időnként. A keménységet támasztja alá: alig húsz perc játék után a vendégeknél Ryashko Mykhaylo fejére egy ütközést követően kötés került. A 28. percben a megsérül Délczeg Gergely már nem is tudta folytatni a játékot, helyére Ilic Brana került. Három perccel később a csabaiaknál is kényszercserét hajtott végre Boér Gábor, Nagy Sándor helyett Tóth Dániel folytatta. A hevesség ezt követően sem hagyott alább, sokat futottak a játékosok, iramos mérkőzést láthatott a közönség. A gyakori keménységhez képest egyetlen sárga lapot sem jegyezettünk föl az első játékrészben, miközben a félidő második felére enyhe vendég fölény alakult ki. Ám egyre kevésbé kerültek veszélybe a kapuk.

Szünet után hasonló mederben folyt a játék, ám a játékrész elején akadt néhány kecsegtető hazai helyzet, de gólt továbbra sem láthattunk. Egészen az 57. percig, amikor egy fejesből előnyhöz jutottak a kisvárdaiak. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek, hiszen négy perccel később egalizáltak a Lilák. Nem lankadt a játékkedv, tovább gyűrték egymást a felek és egyre gyakrabban jutottak el a kapukig. A jobbnál jobb helyzetek azonban kimaradtak, pedig mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek.

Boér Gábor: – A második helyezettel játszottunk egy olyan mérkőzést, melynek küzdelme és az ott nyújtott teljesítmény, mindkét fél részéről jóval meghaladta a másodosztály színvonalát. Nagyon-nagyon küzdelmes meccs volt, rengeteg párharccal, kemény ütközésekkel, többen gyakorlatilag már a térdükön jártak, hiszen nem ez a megszokott ritmus az NB II-ben ebből a szempontból. Játék szempontjából nyilván nem, hiszen az ellenfél keretében legalább tíz 180 centiméternél magasabb, igen jó felépítésű futballista lépett pályára, akiknek erősségük a párharc. Olyan játékstílust kellett pályára vinnünk, amivel ezt ellensúlyozni tudtuk. Úgy érzem, hogy ez jórészt azért sikerült is, helyzeteink is voltak és döntetlen lett a vége. Nagyon köszönöm annak a kis tábornak, aki igazán mellettünk van és igenis értékeli az elvégzett munkánkat.

Kondás Elemér: – Nagyon kemény, rengeteg párharccal tarkított mérkőzés volt. Tudtuk, hogy nehéz találkozó lesz, hiszen a Békéscsaba az utóbbi két meccsét elvesztette, nekünk sikerült hétvégén győzni, ezért úgy érkeztünk Békéscsabára, hogy szeretnénk jó eredményt elérni. Egyértelműnek tűnt, hogy a hazai csapat mindent feltesz egy lapra. Nagyon agresszív futballt mutattak, szerintem feszültségektől sem volt mentes a meccs. Rengeteg párharc volt, főleg a levegőben és ennek következtében gyakorlatilag nem is tudott folyamatos játék kialakulni. Szerencsére sikerült egy támadás végén megszereznünk a vezetést, ezután viszont a hazai csapat egyik fő fegyvertényének, a hosszú bedobásoknak estünk áldozatául. Az ilyen szituációkból sokat veszélyeztettek, nehéz volt levédekezni, így sajnos becsúsztattunk egyet magunknak. A folytatásban rengeteg felívelt labdát kellett hárítanunk, ezekből próbáltunk kontrajátékot kezdeményezni. Ezekből meg is voltak a lehetőségeink, ebben azonban pontatlanok voltunk. A mérkőzés összképét tekintve reálisnak tűnik a döntetlen, pont annak a fényében, hogy tényleg ritkán tudott kialakulni folyamatosság.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

YouTube

 Élő tudósítás

 Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/345933059257907/

line_purple

Fontos a jó kezdés

Új időszak kezdődik a Békéscsaba 1912 Előre számára, hiszen egy év kihagyás után, 2024. július 28-án (vasárnap) 19:00 órától újra a Merkantil Bank NB II Ligában szerepel csapatunk és az első fordulóban Kozármislenyben lépünk pályára.

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy iszonyú kemény bajnokságra számíthatunk, amelyben minden egyes aprócska gólért, pontért szinte vért kell majd izzadni, hiszen az összes csapat szeretne majd minél jobb pozícióban végezni. Tudjuk, hogy vannak klubok, akik egészen más dimenzióban, sokkal nagyobb költségvetéssel, infrastruktúrával és humán erőforrással rendelkeznek, de ezeket a különbségeket egyszer-egyszer akarattal, elszántsággal, jó taktikával és lelkesedéssel simán el lehet tüntetni. Számtalanszor láttunk már ilyet a múltban is és nyilván fogunk majd a jövőben is.

Együttesünk a héten már bajnoki ritmusban készült az első fordulóra és ahogy eddig, ezután is mindent megtesz majd, hogy sikerrel tudjuk indítani az újabb másodosztályú szezont, valamint a lehető legjobb eredményt érjük el a bajnokság folyamán. Ennek érdekében a csapat keretét a klubvezetés és a szakmai stáb a következő játékosokkal erősítette meg (ABC-rendben): Czékus Ádám, Csató Martin, Gyenti Kristóf, Hursán György, Kővári Róbert, Márkus Attila, Maronyay Zalán, Pelles Patrik, Szatmári István, Uram János és Viczián Ádám. Távoztak a klubtól, így máshol folytatják (ABC-rendben): Bora György, Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Himics László, Ilyés Tamás, Krnács Richárd, Mihály Bálint, Óvári Balázs, Somogyi Pál és Szabó Csaba. Vannak olyan játékosaink is, akik egyelőre kikerültek az első keretből és vármegyei csapatunknál töltik majd az évet. Természetesen átjárás és visszajátszás ebben a szezonban is elképzelhető, hiszen például a sérülésből visszatérő játékosoknak nagy segítség lehet egy-egy alacsonyabb szintű és/vagy intenzitású mérkőzésen való részvétel, elősegítve a teljes versenyállapot visszanyerését. Sérültjeink és kimaradónk is van, hiszen Albert Pista két mérkőzéses eltiltást hoz magával az előző idényből. Mindentől függetlenül készen állunk, létszámban és minőségben is megvagyunk, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy jó eredménnyel indítsuk a szezont Baranyában.

Csató Sándor

Pinezits Máté: – Mivel a csapat nagy részének az előző nyáron kevesebb pihenője volt, ezért most ezek a játékosok több időt kaptak, hogy tudjanak töltődni. A keret másik fele pedig az új igazolásokból vagy a próbán lévő játékosokból állt össze. Ez magával hozza, hogy kevesebb időnk volt a közös munkára, de amit ennyi idő alatt el lehet végezni azt a srácok becsülettel megcsinálták, ugyanakkor látjuk azt is, hogy mely szegmensekben kell még előre lépnünk. A felkészülés és a felkészülési mérkőzések teljesen más kávéház, mint a bajnokság, így a további simításokat már a tétmérkőzések fogják adni.

Csató Sándor: – Öthetes felkészülésen vagyunk túl, melyből az első két hét itthon telt, majd egy hét edzőtábor következett, végül itthon fejeztük be a programot. Közben négy felkészülési mérkőzést is lejátszottunk, tehát az elmúlt időszak arról szólt, hogy az érkező új játékosokat beépítve megpróbáljunk olyan szintre jutni akár fizikálisan, akár taktikai szempontból, hogy az előttünk álló igen nehéznek ígérkező bajnokságban megfelelően helyt tudjunk állni. Bízom benne, hogy sikerült olyan minőségi munkát végeznünk, melynek eredménye ezen a hétvégén már pozitív előjellel tud megjelenni. Szerencsére a felkészülést sikerült az ideálishoz közeli összetételben végrehajtanunk, mindenképpen sokat számított, hogy új igazolásaink időben el tudták kezdeni a közös munkát, az viszont gondot okozott, hogy folyamatosan több sérültünk is volt. Igyekeztünk hangsúlyt helyezni a morálra is, több csapatépítő programot is közbe iktattunk, így az összecsiszolódással nem is volt egyáltalán problémánk. Vasárnap sem lehet más célunk, mint a győzelem, hiszen az előző idényben megszoktuk ezt, úgyhogy bízom benne, hogy az NB2-ben is lesz majd jó pár hasonló! A Kozármisleny igen jó csapat, szerintem a tavalyi év legnagyobb meglepetését okozták és sokáig ott volt az élbolyban. A végén talán egy picit visszaesett a lelkesedés, a szerencse vagy éppen a teljesítmény, de mindentől függetlenül nagyszerű évet produkáltak. Nagyon egyben vannak, a csapat 2-3 éve együtt dolgozik – szinte a feljutás óta, úgyhogy a rutinos játékosok és a fiatal lelkes labdarúgók kellemes és sikeres elegyét alkotják a másodosztályban. Nagyon fegyelmezettek, jó mennek át védekezésből támadásba, úgyhogy igyekeztünk belőlük jól felkészülni és bízom benne, hogy meg tudjuk majd oldani a feladatot.

A HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Bana Gergelyt, segítőiként Kovács Gábort és Sinkovicz Dánielt, tartalék játékvezetőként pedig Fehérvári Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2022. augusztus 21-én, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a második vonalban eddig 162 sárga- és 9 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 1. fordulóját 2024. július 28-án (vasárnap) 17:30 órától Budafoki MTE – Budapest Honvéd FC, 19:00 órától Aqvital FC Csákvár – Kolorcity Kazincbarcika SC, Mezőkövesd Zsóry FC – BVSC-Zugló, Soroksár SC – Gyirmót FC Győr, FC Ajka – Szentkőrinc, HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigaz Tatabánya – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint Vasas FC – Kisvárda Master Good  párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Kozármisleny térségében sajnos továbbra is kánikula várható, akár +37 Celsius fok körül is alakulhat a legmagasabb hőmérséklet. A Nap 2024. július 28-án (vasárnap) 20 óra 24 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll és megtehetik, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: