Címkézett bejegyzés

MOL Magyar Kupa sorsolás

Az 1909-ben indult rangos és népszerű férfi Magyar Kupa-sorozat névadó szponzora a 2020/21-es szezontól öt éven keresztül a MOL, a hazai sportélet egyik legnagyobb támogatója.

A következő forduló párosításainak sorsolására 2020. szeptember 10-én, 19.00 órától a Puskás Arénában kerül sor, mely eseményt az MTVA M4 sport csatornája élőben közvetíti. Ezen az ünnepélyes eseményen mutatkoznak be a MOL Magyar Kupa új arculati elemei is, amelyekkel a szurkolók az ország minden részén találkozni fognak. Újdonság lesz, hogy a mérkőzések előtt felcsendül az új Magyar Kupa-himnusz, az interneten pedig egy, csak a kupával foglalkozó honlapról értesülhetnek majd a legfrissebb hírekről, érdekességekről.

A szezon két legjobb csapata végül 2021 tavaszán méri össze erejét a MOL Magyar Kupáért az ország legnagyobb stadionjában, és a hagyományokhoz híven a kupagyőztes képviselheti hazánkat az Európa-ligában.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2020-2021-magyar-kupa/ 

Háziorvos bérlet

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzati Közgyűlése a 14/2020. (II. 27.) közgyűlési határozatában döntött arról, hogy az egészségügyi alapellátás biztosítása és a körzetek működésének hatékony támogatása érdekében Békéscsaba Megyei Jogú Városban az egészségügyi alapellátási tevékenységet területi ellátási kötelezettséggel – az önkormányzati feladat-ellátási szerződés keretében – végző háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgáltatók számára támogatásokat kíván biztosítani.

 

A 188/2020. (V.21.) polgármesteri határozat alapján a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata “Békéscsabai Háziorvos” elnevezésű kártyát biztosít az egészségügyi alapellátási feladatát Békéscsabán az önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződés alapján végző háziorvosoknak.

A kártya tulajdonosa kérelemre az alábbi kedvezményeket veheti igénybe 2020-2025 közötti időszakban:

  • ingyenes éves színházbérlet a Békéscsabai Jókai Színház bérletes előadásaira,
  • évente 30 alkalmas uszodabérlet a békéscsabai Árpád Fürdőbe,
  • békéscsabai sportszervezet női röplabda, női kézilabda vagy labdarúgó mérkőzésére bérlet,
  • a Békés Megyei Könyvtárban kedvezményes olvasójegy,
  • a Játszóházban gyermekfelügyelet ingyenes igénybevétele évente 120 óra időtartamban,
  • bérlet biztosítása a Kolbászfesztivál rendezvényre.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. csatlakozott a kezdeményezéshez és kidolgozta a sportszervezetet érintő bérlet igénybevételi lehetőségét. Természetesen még a szezonkezdés előtt, időben leszállítottuk a felmerült igények mértékében a megfelelő mennyiségű úgynevezett háziorvos bérleteket, melyekkel a Békéscsaba 1912 Előre minden hazai másodosztályú bajnoki,  Magyar Kupa, valamint Megyei I. osztályú csapatunk itthon megrendezésre kerülő mérkőzéseit egyaránt látogathatják a belépők birtokosai.

Hajrá Lilák!

Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2019/2020. 9. forduló 2. mérkőzés

Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (1-0)

Időpont: 2020. február 19. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna

Cím: 8086 Felcsút, Fő utca 176.

Játékvezető: Móri Tamás

Asszisztensek: Lémon Oszkár, Horváth Zoltán

Tartalék játékvezető: Zierkelbach Péter

Puskás: Tóth Balázs, Mebrahtu Golgol Tedros, Sós Bence, Slagveer Luciano, Plsek Jakub, Huszti András, Radics Márton Szolnoki Roland, Spandler Csaba, Varga József, Deutsch László. Cserék: Hegedűs Lajos, Urblík Jozef, Nagy Zsolt, Hadzhiev Galabov Kamen, Tamás Nándor Károly, Nándori Botond, Komáromi György.
Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Dávid Zoltán Gergő, Farkas Márk, Lustyik Levente, Gránicz Patrik, Faragó Tomás, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Polényi Gábor, Oláh László Dávid. Cserék: Czinanó Antal Áron, Nikola Pantovic, Váradi Ádám, Máris Dominik, Szalai Dániel, Kovács Ádám Tibor, Gréczi Márton Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Slagveer Luciano (1. perc), Tamás Nándor Károly (66. perc), Komáromi György (76. perc).

Sárga lapok: Radics Márton (8. perc), Ilyés Tamás (53. perc), Lustyik Levente (83. perc).

A Békéscsaba 1912 Előre 3-0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémia ellen Felcsúton, így kiesett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Fotó: pfla.hu

A csabaiak egy héttel ezelőtt 3-0-ra kaptak ki hazai pályán, így a továbbjutás szinte már az első mérkőzésen eldőlt. Schindler Szabolcs több fiatal játékosnak is lehetőséget biztosított a párharc visszavágóján, hiszen Dávid Zoltán és Ilyés Tamás is bekerült a kezdőbe.

A Liláknak nem kezdődött jól az összecsapás: az első meccsen is gólt szerző Luciano Slagveer már a 1. percben betalált (1-0). Az első játékrész folytatásában már nem változott az eredmény. A fordulás után azonban az odavágóhoz hasonlóan kialakult a háromgólos különbség: két csereként beálló fiatal játékos is gólt szerzett. A 19 éves Tamás Nándor a 66. percben duplázta meg a Puskás előnyét, majd tíz perccel később a 18 éves Komáromi György alakította ki a 3-0-s végeredményt.

Schindler Szabolcs: – Gratulálok a hazaiaknak a továbbjutáshoz. A felcsúti csapatnak volt négy helyzete, amiből hármat gólra váltott, nekünk három ziccerünk volt, de nem tudtunk a kapuba találni.

A Puskás Akadémia kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, ahol a szintén NB I-es Mezőkövesd lesz az ellenfele. A Békéscsaba innentől csak a bajnokságra koncentrál, legközelebb a Vác érkezik a Kórház utcába vasárnap délután.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2540268039554747/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk

Jegyzőkönyv

Információk: Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2020. február 19. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna

Cím: 8086 Felcsút, Fő utca 176.

Jegyértékesítés:

A vendéglátók klub normál jegyrendszer aktiválást kért, így nem kérnek klubkártyát, sem személyes adatokat az online módon vagy személyesen történő jegyvásárlás esetén. A személyes jegyvásárlások esetén, aki kedvezményes jegyet vásárolna, ahhoz be kell mutatnia, az arra feljogosító igazolványt, mint például diákigazolvány. A vendégszektorba ugyanazok a kedvezmények érvényesíthetők, mint bármelyik hazai szektorba.

Jegyárak:

https://www.pfla.hu/?q=static/jegyinfo

Online jegyvásárlás:

https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57003392/Puskas-Akademia-FC—Bekescsaba-1912-Elore

Vendégszektor:

A vendégszektor a 3I és a 3H, az 5-6-os jegypénztár ablaknál várják a békéscsabai szurkolókat, melyek a 3-as számú bejáraton keresztül közelíthetők meg. Kapu- és pénztárnyitás: 16:00 órakor.

VIP- és tiszteletjegyek:

Parkoláshoz behajtás a VIP 3. parkolóba: Fő utcáról lekanyarodni az ABC-vel szemközti nagy parkolóba (ki van táblázva). A VIP jegyeket, all passokat a VIP főbejáratnál lévő hoszteszasztalnál névlista alapján lehet majd felvenni. Tiszteletjegyek a 7-8-as pénztárban névlista alapján lesznek elhelyezve.

Parkolás:

Vendégek számára: a murvás úton lehetséges, a Bicske-Csákvár-Felcsút körforgalomnál, Bicske felé hajtva tudnak behajtani hátulról a gépjárművekkel.

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.pfla.hu/?q=news/10170

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre

Magabiztos előny birtokában várhatja a Puskás Akadémia 2020. február 19-én (szerdán) 18:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre felcsúti vendégszereplését a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzésén.

Az egy héttel ezelőtt Békéscsabán lejátszott első mérkőzésen háromgólos előnyre tett szert a Puskás, így a visszavágóra gyakorlatilag a tisztes helytállás maradt csapatunk számára.

Ahogy azt az első mérkőzés beharangozójában is leírtuk, a Puskás Akadémia együttese kiválóan szerepel mind az OTP Bank Ligában, mind pedig a Magyar Kupában, így első osztályú ellenfélként Békéscsabán is ellentmondást nem tűrően igyekezett bebiztosítani, az osztálykülönbség által is aposztrofált továbbjutást. A háromgólos, idegenben szerzett előny igen tisztességes, így túl sok esélyt nem hagyva csapatunknak ezután már érdemes lesz kizárólag a bajnokságra koncentrálni. Mindezek fényében a szakmai stáb és vezetőedzőnk is nyilván olyan játékosoknak fog elsősorban lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet szerepelhettek. Első számú keretünkből többen pihenőt kapnak, hogy az igen fontos Vác elleni mérkőzést százszázalékos állapotban várhassák.

Mindentől függetlenül tudjuk, hogy egy kupameccsen bármi megtörténhet és a labdarúgás produkált már meglepő eredményeket, így természetesen továbbra sem feltartott kézzel lépünk majd pályára. A realitás és ennek tükrében a két együttes céljai teljesen mások, de Schindler Szabolcs és a felcsúti túrán résztvevő játékosaink mindent meg fognak tenni azért, hogy jó összecsapást láthassunk.

– A Ferencváros decemberi kiejtése után mennyire volt csalódott az együttese, hogy a Puskás Akadémia FC három nullás sikert aratott Békéscsabán a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén?

– Nem voltunk csalódottak, mert nálunk a bajnokság élvez prioritást. Ez nem azt jelenti, hogy feladtuk volna a kupasorozatot. Az első mérkőzésen jobb volt a Puskás Akadémia, talán az elején megilletődötten futballoztunk, de szinte végig szervezetten védekeztünk, sőt sikerült kijönnünk a szorításból is. A szünetben kértem a játékosaimat, hogy focizzanak bátran előrébb, ezt meg is valósították, sőt a második félidőben már dolgoztunk ki helyzeteket, amelyekből könnyedén gólt szerezhettünk volna, sajnálom, hogy végül nem jött össze. Bő keretünk van, ezért sok fiatalnak akartunk lehetőséget adni az első meccsen, nem lesz ez másként a visszavágón sem – nyilatkozott Schindler Szabolcs.

– Hogyan készülnek a párharc második felvonására?

– Részben formalitás lesz a visszavágó, viszont ettől függetlenül keményen fogunk készülni a találkozóra. Jó mérkőzést akarunk játszani és gólokat akarunk lőni a Pancho Arénában. Több fiatal játékos fog megint lehetőséghez jutni a második összecsapáson, akik hasznos tapasztalattal gazdagodhatnak, akár a sorozatterheléssel kapcsolatban is – zárta gondolatait vezetőedzőnk.

A Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Móri Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival 2019. november 6-án a Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre (4-1) mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 467 sárga- és 17 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Lémon Oszkárt és Horváth Zoltánt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Zierkelbach Péter látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Felcsút térségében erősen szeles idő várható, 10 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap ezen a napon 17:13 órakor nyugszik, ezért a mérkőzést természetesen villanyfény mellett rendezik meg.

A sorsoláson elsőnek kihúzott csapat az első mérkőzésen pályaválasztó, a visszavágón a másodiknak kihúzott csapat a pályaválasztó. A 9-11. forduló selejtező mérkőzéseken a továbbjutás szabályai a következők. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A kupa 9. fordulójának első felvonása is tartogatott meglepetést, hiszen a Lipóti Pékség 3-1 arányban megverte az első osztályú Zalaegerszeg csapatát. A többi mérkőzés gyakorlatilag a várakozásoknak megfelelően alakult: Újpest FC – MOL Fehérvár FC 0-0, Lipót Pékség SE – ZTE FC 3-1, PMFC – Paksi FC 1-2, Dorogi FC – III. ker. TVE 4-1, Mezőkövesd Zsóry FC – Kaposvári Rákóczi FC 2-1, Békéscsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia FC 0-3, MTK Budapest – Dunaújváros 3-0, Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás 1-0.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkoljanak a srácoknak! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/beharangozo-bekescsaba-1912-elore-puskas-akademia-fc-20200212/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

#dresscodeviolabianco #csakfoci #foci #labdarugas #magyarfoci #1912elore #puskasakademia #magyarkupa