Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Termálfürdő FC Tiszaújváros – Békéscsaba 1912 Előre II.

Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozik 2023. március 5-én (vasárnap) 14:00 órakor, amikor második együttesünk Tiszaújvárosban lép pályára a harmadosztályú bajnokság 24. fordulójában.

Termálfürdő FC Tiszaújváros - Békéscsaba 1912 Előre II.

Bár a figyelem középpontjában ezúttal nyilvánvalóan a 46. örökrangadó áll, a harmadosztályban sem áll meg az élet és második együttesünk a bennmaradásért folytatott küzdelem fontos állomásához érkezett. A tiszaújvárosi fellépés végeredménye bár matematikailag még nem, de gyakorlatilag viszont akár el is döntheti a kiesés kérdését. Mindkét mérkőző fél igen nehéz szituációban van, bár a hírek szerint vendéglátóinknál ezúttal még nagyobb a probléma. A hét elején halasztási kérelemmel fordultak felénk, illetve a Szövetség felé, hiszen keretük jó része – elmondásuk alapján – influenzaszerű megbetegedéssel küzd. Második csapatunk programja, illetve fiatal játékosaink iskolai elfoglaltságai miatt egyszerűen nem tudtunk hozzájárulni a kérés teljesítéséhez, ráadásul már nekünk is van halasztott, illetve áthelyezett mérkőzésünk – amely hétköznapra esik -, így már nem maradt szabad időpont.

A Vitelki Zoltán által irányított kék-sárgák tavaly még igen előkelő helyen, 69 bajnoki pontot gyűjtve az ötödik pozícióban végeztek, bár ugyanez elmondható második együttesünkről is, hiszen a megszerzett 11. helyezéssel igencsak elégedettek voltunk. Az új szezonban viszont egyik csapat sem remekelt eddig, így jelenleg két kiesőjelölt összecsapására kerülhet sor, ahol a hazai pálya előnye vendéglátóinkat, a keretbeli fór viszont – elsősorban a betegségek miatt – talán inkább az Előrét segítheti majd. A két csapat között egyébként jelen pillanatban kilenc pont és két pozíció a különbség, tehát győzelem esetén sem tudnánk őket megelőzni, viszont a három pont adhatna egy olyan lökést a folytatásra, amely a reménytelenséget átfordíthatná. Mivel a Tiszaújváros 16 megszerzett ponttal a 18. helyen áll, így ők sem tudnának előrébb lépni a forduló után, hiszen a közvetlenül előttük álló Sényő 27 egységgel, tehát 11 pont előnyben áll. A 15-17. helyezések között pedig jelenleg a több győzelem, illetve gólkülönbség dönt, hiszen a Eger, Kisvárda II. és Sényő 27-27 pont birtokában pontazonossággal osztozik ezeken. A forduló eredményei tehát sok mindenben dönthetnek, de ugyanakkor teljesen nyitott is maradhat számos kérdés.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Termálfürdő FC Tiszaújváros 1-5 (1-4)

A téli átigazolási időszakban nem rajzolták át a keretet, sőt gyakorlatilag csak Nagy Gergő Máté (Nyíregyháza II.) érkezése ismeretes, valamint Huszák Gézáé, aki a felnőtt csapat szakmai vezetőjeként tette át munkahelyét Nyíregyházáról Tiszaújvárosba. A 2023-as egyenlegük döntetlen-győzelem-vereség, így mindhárom verzió szembe jött velük már az idén. A legutóbb Hatvanban elszenvedett 2-1 arányú vereség nyilván nem tett jót harci kedvüknek, így mindent összevetve elmondható, hogy a körülményeket is figyelembe véve egyáltalán nem utazunk esélytelenként Borsodba. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, bár még csak az hiányzott volna mindkét oldalon…

A győzelem megszerzése amúgy történelmi esemény lenne, hiszen a két csapat közös múltjában ilyesmi még nem fordult elő. A felek eddig háromszor találkoztak és sajnálatos módon minden alkalommal a Tisza-partiak tudtak győzni. Utoljára 2022. augusztus 21-én mértük össze erőinket Békéscsabán, amikor 1-5 arányú vendég sikerrel zárult a találkozó.

Nagy Sándor: – Nem feltartott kezekkel megyünk Tiszaújvárosba. Reményeink szerint hasonló felfogásban tudunk játszani, mint legutóbb. Most már jó lenne, ha a győzelem ízébe is belekóstolhatnának fiatal játékosaink, mert az további tartást és elszántságot adhatna nekik. Ismét egy rutinos csapat ellen lépünk pályára, de legutóbb ez feküdt nekünk, most is lelkesedéssel és megfelelő futómennyiséggel igyekszünk a magunk javára billenteni a mérleg nyelvét.

A Termálfürdő FC Tiszaújváros – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Nyekita Benjamint, segítőiként Piskóczi Viktort és Végh Mártont akkreditálta a szövetség. Az 1995-ös születésű sporival a nyilvántartás szerint még nem találkoztunk. Pályafutása során eddig 81 sárga- és 5 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 24. fordulóját március 5-én (vasárnap) 11:00 órától Kisvárda Master Good II. – FC Hatvan, 14:00 órától Körösladányi MSK – Sényő-Carnifex FC, DEAC – Facultas-Tiszafüredi VSE, BVSC-Zugló – DVTK II., Aqua-General Hajdúszoboszló – Vasas FC II., Eger SE – DVSC II., Pénzügyőr SE – Füzesgyarmati SK, Termélfürdő FC Tiszaújváros – Békéscsaba 1912 Előre II., Jászberényi FC – Karcagi SE, valamint BKV Előre – Putnok FC párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatot 23 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (59 pont) vezeti a Putnok (46 pont) és a DEAC (39 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Sényő, a Tiszaújváros, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Tiszaújváros térségében hidegfront érkezése várható, akár zápor is előfordulhat és a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +5 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. március 5-én (vasárnap) 17 óra 35 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023.
25. forduló

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-0)


Időpont: 2023. február 26. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Dorog, Buzánszky Jenő Stadion

Cím: 2510 Dorog, Köztársaság út 3.

Játékvezető: Móri Tamás

Asszisztensek: Kulman Tamás, Király Zsolt

Tartalék játékvezető: Juhász Bálint

Dorog: Molnár Zsombor, Albert Ádám, Preklet Csaba, Kapornai Ákos Bertalan, Papp Máté, Kotula Máté, Sztojka Dominik Balázs, Szerencsi Miklós, Barna Gergő Ákos, Szalai József, Tomás Lénárt. Cserék: Borsos Vilmos, Kárász Krisztián, Papp Marcell, Lustyik Levente, Magyari Szilárd, Berkó Ádám, Szedlár Zoltán, Vígh Ádám, Király Patrik, Krunc Márió, Hesz Olivér, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Sluka Marián

Békéscsaba: Póser Dániel, Kitl Miklós, Zvara Levente  Mátyás, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Mikló Roland, Albert István, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Futó Zsombor, Marik Soma, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Mágocsi Bence, Kóródi Nándor, Hodonicki Márk, Hamed Yasin, Szabó Csaba.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Szalai József (17.perc), Czékus Ádám (87. perc).

 Sárga lapok: Puskás Gábor Sándor (49. perc), Zvara Levente Mátyás (55. perc), Papp Máté (63. perc), Futó Zsombor (90. perc).


Egy pontot szerzett a Békéscsaba 1912 Előre a sereghajtó, több mint hetven percig vezető Dorog otthonában.

Dorogi FC - Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-0)

Fotó: Sersztnyev Richárd

Az első igazán nagy helyzet a dorogi kapu előtt alakult ki, Czékus éles szögből, hét méterről leadott lövése után Molnár szögletre tolta a labdát. A követező nagy helyzetből már gól született, egy gyors dorogi akció végén Szalai talált be Póser kapujába (1-0). Három perccel később növelhette volna előnyét a hazai csapat, de Szalai lövését Póser védte. A csabaiak is próbálkoztak, Váradi kísérlete után Molnár kapusnak védett. Kicsivel később ismét Póser vált főszereplővé, ezúttal Szerencsi lövését hatástalanította.

A második felvonás első harmadában szinte semmi nem történt a pályán, a mezőnyben adogattak a csapatok, egyetlen komolyabb helyzetet sem tudtak kidolgozni. Albert Ádám lövése ébresztette fel a hidegben is elszunnyadó nézőket, nem sok hiányzott, hogy megduplázza előnyét a Dorog. Sztojka és Kapornai próbálkozása is azt mutatta, hogy csapatuk akar és mielőbb biztossá szeretné tenni a győzelmet. A 78. percben mégis a csabaiak veszélyeztettek: Hamed 14 méteres lövése után Molnár minden tudására szükség volt, hogy hárítson. A hajrában megszületett az egyenlítő találat is Czékus révén (1-1), sőt a győztes gólt is belőhette volna az Előre, ám Futó hibázott. A hosszabbításban Czékus lábában volt a meccs, ám lövése után a oldalhálóban kötött ki a labda.

Brlázs Gábor: – A minimálisan elvártat teljesítettük. Bár nyerni szerettünk volna, de a döntetlennel legalább nem engedtük közelebb magunkhoz riválisunkat. A hajrában megtettünk mindent az egyenlítés érdekében, a cseréink jól szálltak be. Megérdemelten egyenlítettünk ki abban az őrült rohanásban, amit az utolsó percekben láthattunk.

Marián Sluka: – Az eredmény ellenére nem sajnálom a fiúkat, hiszen ma is nyolcvanöt percen keresztül a mi akaratunk érvényesült, lefociztuk ellenfelünket, gólokkal kellett volna nyernünk. Sajnálom, hogy nem sikerült lezárnunk a meccset, ellenfelünk a semmiből tudott egyenlíteni az utolsó percekben egy szerencsés góllal. Örülök, hogy elmozdultunk az utolsó helyről, remélem ez a fiúknak is nagy lökést ad a következő mérkőzésekre.


Élő közvetítés, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Élő közvetítésJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Újabb igen fontos mérkőzés következik első csapatunk számára, hiszen február 26-án (vasárnap) 14:00 órától Dorogon lépünk pályára a bajnokság 25 fordulójában.

Dorogi FC - Békéscsaba 1912 Előre

Talán nem újdonság senki számára, hogy ebben az idényben számunkra szinte minden mérkőzés egy-egy döntőnek vagy rangadónak minősül. Így lesz ezen a hétvégén is, amikor a közvetlen rivális Dorogi FC otthonában lépünk pályára. A Dorog is olyan csapat, aki ellen soha sem mehet biztosra senki, még akkor sem ha jelenleg 5 győzelem, 6 döntetlen, 13 vereség és 21 bajnoki pont birtokában a táblázat utolsó (20.) helyét foglalják el. Egyáltalán nem biztos, hogy tudásuk és képességeik alapján reális ez a helyzet, mert elég csak az előzményeket vizsgálnunk és látható, hogy legutóbb megverték a Szegedet (1-0), döntetlent játszottak a Szentlőrinccel (0-0) és a Gyirmóttal (1-1) is, de ősszel helyben hagyták a Pécset (1-0) és a Tiszakécskét (4-2) is. Persze szokták mondani, hogy egyszer-egyszer kijöhet a lépés mindenkinek, de higgyék el a Dorog esetében egyáltalán nem erről van szó. Mindig nehéz ellenük játszani, meg szoktunk szenvedni még akkor is, ha a statisztika alapján inkább mi vagyunk az esélyesebbek: a második vonalban 16 alkalommal találkozott a két együttes, melyből nyolcszor a Békéscsaba, míg négyszer a Dorog került ki győztesen, a fennmaradó négy alkalommal pedig eldöntetlen eredmény született. A mérkőzéseken összességében 45 gól esett, ami 2.8-as átlagot jelent, így jó eséllyel ezúttal sem maradunk gól vagy gólok nélkül. Nulla-nullás végeredmény mindössze kétszer: 2017. május 28-án, valamint utolsó találkozásunk alkalmával 2022. augusztus 28-án fordult elő. A legnagyobb arányú, egyben legtöbb találatot hozó győzelem, illetve vereség két alkalommal fordult elő: 2022. január 30. Békéscsaba – Dorog 4-1, valamint 2019. november 6. Dorog – Békéscsaba 4-1. Idegenben is mi lennénk ezúttal a favoritok, hiszen a Dorogon lejátszott meccsek közül négyszer mi, háromszor pedig a hazai csapat tudott győzni, egyszer pedig döntetlen eredmény született.

Az biztos, hogy mindkét mérkőző fél győzelemből érkezik és a csapatoknak egyformán fontos és lényeges a végeredmény, tehát igazi vérre menő küzdelem és harc várható a bajnoki pontokért. Hazai győzelem esetén, a Dorog számára szerencsés esetben elmozdulhatnának a sereghajtó pozícióból, békéscsabai siker után pedig a többi mérkőzés eredményétől függően, számolásunk alapján akár a 16. helyre is felléphetnénk. Színes lapok egyik csapatnál sem, legfeljebb a sérültek, illetve betegek kimaradása befolyásolhatja a keretek meghatározását. Csabai oldalon a humán erőforrás optimális beosztása második csapatunk számára is lényeges, hiszen egy időben a Dorog elleni meccsel, Békéscsabán a Pénzügyőrt látják vendégül.

A Komárom-Esztergom vármegyeiek a téli szünetben próbáltak olyan erősítéseket szerezni, illetve megnyerni maguknak, akik kihúzhatják őket a bajból, hiszen az ősz katasztrofálisra sikerült számukra is. Érkeztek: Djordje Kamber – asszisztens edző, Papp Marcell (DVTK), Király Patrik (Gyirmót), Kotula Máté (Mezőkövesd – kölcsönbe), Preklet Csaba (III. ker. TVE), valamint a fiatalok közül lehetőséget kapott Selmeczi József Bendegúz és Schaffer Gergő is.

Mindentől függetlenül az biztos, hogy jócskán van nyomás és felelősség mindkét csapaton, stábtagokon és játékosokon egyaránt. Írásainkkal sosem szeretnénk további terhet tenni senki vállára sem – reméljük nem érti félre senki -, de úgy véljük a sportban dolgozóknak és a profi labdarúgóknak simán meg kell tudni birkózni az ilyen jellegű lelki teherrel is, hiszen gyakorlatilag egész életükben erre kondicionálódtak, ebben éltek és élnek majd ezután is. A feszültséget és a tét okozta extra adrenalint meg kell tanulni jó irányba fordítani és még nagyobb motivációval, lelkesedéssel küzdeni, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sorozat és eredmények után várjuk majd az év talán legfontosabb derbijét: a Békéscsaba – Szeged összecsapást! Bízunk benne, hogy minden érdekelt átérzi az eddig lejátszott és a hátralévő mérkőzések eredményeiből adódó helyzetet és szituációt, de tudjuk és mindenki tudja, hogy semmi sem dőlt még el, sok van még hátra, így bármi megtörténhet, hiszen ez a sport és ilyen a foci!

Brlázs István Gábor: – Mindenképpen azzal a szándékkal utazunk, hogy megnyerjük a Dorog elleni mérkőzést is. Az elmúlt hétvégén játékunk sajnos nem volt megfelelő, de a szerencse ezúttal mellénk szegődött és talán visszakaptuk a sorstól a Gyirmót ellen elveszített két pontot. Jelen helyzetünkben az eredményesség a leglényegesebb, úgyhogy ennek mindent alárendelve és megfelelő önbizalommal felvértezve próbálunk majd vasárnap pályára lépni. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Dorog mindig kellemetlen ellenfél és ahogy az előzményekből is látszik, bárkit képesek legyőzni. Vasárnapig próbálunk a lehető legjobb állapotba kerülni és igyekszünk úgy összerakni a csapatot, amely összeállításban a leghatékonyabbak tudunk majd lenni. Nagyon fontos lesz a pozitív és megfelelő mentális állapot, hiszen a két együttes között gyakorlatilag nüanszok fognak dönteni. A statisztikákban nem hiszek, tehát a korábbi egymás elleni mérkőzések eredményeiből véleményem szerint nem érdemes kiindulni. Minden meccsen teljesen mások a körülmények, folyamatosan alkalmazkodni kell az adott helyzethez, amely nyilvánvalóan állandóan változik, így ilyen szinten nem is lehet összehasonlítani egyik mérkőzést a másikkal. Ugyanúgy készülünk, mint bármelyik másik csapat ellen és igen komolyan vesszük az előttünk álló találkozót is, hiszen az itt szerzett győzelemért ugyanúgy három pontot adnak, mint bármelyik másikért. A Szeged elleni mérkőzéssel egyelőre nem szeretnénk foglalkozni, hiszen elsősorban a közvetlenül előttünk álló fordulóra kell összpontosítanunk. Előbb ezt megpróbáljuk minél jobb teljesítménnyel és eredménnyel lehozni, aztán hétfőtől készülhetünk a Szeged ellen.

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Móri Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Vad Anitát jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Radványi Ádám látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. október 16-án, az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 603 sárga- és 23 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabellát jelenleg a DVTK (55 pont), az MTK (50 pont) és a PMFC (43 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Békéscsaba (24 pont), a Kozármisleny (21 pont) és a Dorog (21 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 25. fordulóját február 26-án (vasárnap) 14:00 óratól Soroksár SC – Szombathelyi Haladás, Kolorcity Kazincbarcika SC – DVTK, Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny, Szentlőrinc – Budafoki MTE, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, 15:00 órától Tiszakécskei LC – ETO FC Győr, FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC, PMFC – Aqvital FC Csákvár, MTK Budapest – Credobus Mosonmagyaróvár, valamint február 27-én (hétfő) 19:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BFC Siófok párosításokban rendezik meg.

A forduló kapcsán érdemes majd figyelni a többi mérkőzést is, így ideális lehetne számunkra ha a Kozármisleny pont nélkül térne haza a Gyirmóttól, amennyiben a Szentlőrinc nem tudna pontot szerezni otthon a Budafok ellenében, de azt sem bánjuk ha a Barcika kikap a DVTK-tól a megyei rangadón, valamint a Szpari nem szerez pontot Ajkán.

Az előrejelzés szerint Dorog térségében hidegfront érkezése várható erős széllel és akár hószállingózással, a legmagasabb nappali hőmérséklet csak +4 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. február 26-án (vasárnap) 17 óra 24 perckor nyugszik.

A mérkőzést egyébként élőben (live stream) közvetítjük majd a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt, az MTVA engedélyével:
https://www.youtube.com/watch?v=G7ZmtDOvVFs

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez mindig fontos! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Következő mérkőzés:

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE

Békéscsaba 1912 ElőrePénzügyőr SE

NB III. Keleti csoport 2022/2023.
23. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE

1-1 (0-0)


Időpont: 2023. február 26. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Urbán Eszter

Asszisztensek: Gergely Márton, Majorné Nagy Petra

Békéscsaba: Apró Ármin, Bacsa Krisztián, Belanka Dávid, Sipaki Patrik Martin, Pap Szabolcs, Ilyés Tamás, Orvos Levente, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Babinyecz Balázs, Komáromi Csongor. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Kuzma Hunor Álmos, Sztankó László Márk, Rajsli Tamás, Csák Albert.
Vezetőedző: Nagy Sándor

Pénzügyőr: Puskás Bence, Balázs Bálint József, Stoiacovici Dávid Tibor, Bogdán Rajmond Márk, Biró Ákos, Bartos Julián, Bene Marcell, Karacs Roland, Tóth Kristóf, Megyeri Márk, Labát Krisztofer. Cserék: Bessenyei Barnabás Attila, Kiss Dávid, Kasza Balázs Ákos, Kovács Jenő Ádám, Popovics Bertold Mihály, Varga Örs, Urbin Martin, Bartos Norbert, Pusztai Dániel.
Vezetőedző: Lászka Balázs

 Gólszerzők: Bartos Julián (51. perc), Ilyés Tamás (78. perc).

 Sárga lapok: Karacs Roland (14. perc), Sipaki Patrik Martin (41. perc), Tóth Kristóf (55. perc).

Nézőszám: 60


Harmadik nekifutásra megszerezte első tavaszi pontját a Békéscsaba 1912 Előre második csapata. A lila-fehérek fiataljai a Pénzügyőr ellen értek el döntetlent, ami további tartást és hitet adhat számukra a folytatáshoz.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Pénzügyőr SE 1-1 (0-0)

Mindkét csapat óvatosan kezdett, a biztonságot helyezte előtérbe. Később a csabaiak előtt adódtak komoly lehetőségek, ezek közül Oláh Ákos hagyta ki a legnagyobbat, aki egy az egyben törhetett kapura, de a kapusba rúgta a labdát. A vendégek jószerivel csak pontrúgásokból tudtak veszélyeztetni, komolyabb lehetőségük azonban nem volt.

Szünet után egy beadásnál kihagyott a hazai védelem, csak szabálytalanul tudták megállítani a Pénzügyőr akcióját a büntetőterületen belül. A tizenegyest Bartos Julián magabiztosan értékesítette (0-1). A folytatásban feljebb tolta támadósorát a Békéscsaba, ennek hatására több veszélyt jelentett a fővárosiak kapujára. Az egyik végén Ilyés a bal-összekötő helyéről törte át a védelmet és kilőtte hosszú alsó sarkot (1-1). A végén a meccslabda is megvolt a hazaiak előtt, Rajslit büntetőgyanús körülmények között állították meg, de a játékvezető nagyvonalúan tovább engedte a játékot. Mindent összevetve a pontosztozkodás fedte a 90 perc összképét.

Nagy Sándor: – Szerencsére jobb pályán játszhattunk, mint a korábbiak során, amit meg is háláltak a srácok. Taktikus és fegyelmezett volt a társaság, amit megbeszéltünk az első félidőben sikerült megvalósítani. Szünet után sajnos ismét egy könnyű tizenegyeshez juttattuk az ellenfelet, mégsem lehetünk elégedetlenek, mert nem adta fel a csapat és a meccs utolsó negyedében kifejezetten jól futballoztunk, így egyáltalán nem érdemtelenül szereztünk egy pontot.


Fotók, információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

FotókMérkőzés információkFacebook esemény

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


 

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE

Újabb nehéz erőpróba előtt áll második csapatunk, amikor 2022. február 26-án (vasárnap) 14:00 órától a Pénzügyőr együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Pénzügyőr SE

Az események tükrében talán kijelenthető, hogy amennyiben a 2022. augusztus 17-én lejátszott és 0-3-as félidő után 4-3-ra elvesztett Pénzügyőr elleni idegenbeli mérkőzés eredménye számunkra kedvezőbb lett volna, talán egész csapatunk sorsa másképp alakul. Nagyon úgy néz ki, hogy az a mérkőzés kedvünket szegte, amely jócskán rányomta bélyegét a további teljesítményre, hiszen háromgólos békéscsabai előny után, sikerült ellenfelünknek úgy megfordítani a találkozót, hogy még pontot sem tudtunk szerezni. Van tehát miért visszavágnunk, ráadásul most már tényleg el kell kezdenünk a pontok gyűjtögetését, hogy minél tovább saját kezünkben maradhasson a sorsunk. Negyvenöt szerezhető pont van még a kalapban és jelen pillanatban 18 egység a lemaradásunk az első biztos, bennmaradást érő (16.) pozícióhoz képest, tehát látható, hogy igencsak győzelmi kényszerben vagyunk. Az előzményektől függetlenül azonban ezen a vasárnapon jó esély mutatkozik arra, hogy határozott és meggyőző játékot mutatva végre győztesen hagyjuk el a pályát!

Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 4-3 (0-3)

A 23. fordulóban egy stabil középcsapat jön szembe és próbál elmozdulni a táblázat közepéről. A fővárosiak 22 lejátszott mérkőzés után 9-9 győzelem és vereség, 4 döntetlen, valamint 31 bajnoki pont birtokában a 10. helyen állnak. A tabella közepe igen szoros, hiszen a 7-10. valamint 9-12. helyek között is mindössze egyetlen mérkőzésnyi a különbség, ami annyit jelent, hogy adott esetben előre is léphetnének, de számunkra szerencsésebb szituációban akár hátrafelé is csúszhatnak. Ráadásul győzelmünk esetén az egymás elleni mérleg újra a mi oldalunk felé billenhetne, mert most 2-2 győzelem és vereség, valamint egyetlen döntetlent olvashatunk ki a számokból. Az eddigi 3,6-os meccsenkénti gólátlag pedig arra enged következtetni, hogy jó eséllyel ezen a vasárnap sem maradunk találatok nélkül, azaz a két csapat mérkőzése közönségszórakoztató eseménynek ígérkezik.

Következő ellenfelünk a bajnokság felénél a 11. helyen állt, az előző szezonban (2021/2022.) pedig még a Budapest I. osztályban harcolt a feljutásért, ahol három idényen keresztül próbálta elérni a felfelé történő osztályváltást. Korábban szebb időket is megéltek, többször szerepeltek még egy osztállyal feljebb is. A klubvezetés és a szakmai stáb megpróbálta olyan módon tovább alakítani a keretet, hogy a bajnokság végére esetleg az élcsapatok közé is be tudják verekedni magukat. Érkeztek: Bessenyei Barnabás (Gyömrő), Bartos Julián (Balassagyarmat), Tóth Dávid (Kecskemét), Labát Krisztofer (Hatvan), Tóth Kristóf (BVSC), Stoiacovici Dávid Tibor (Csepel) és Zsinka Zsolt (Rákosmente). Távoztak: Csigi Ádám, Schrammel Ádám, Oláh Krisztián, Gál Márk, Bagó Patrik, Ritzl Bence, Hujbert Botond, Szogolovszkij Sámuel, Gálfi László, Járja Erik és Osztovics Marcell. Látható tehát, hogy a szinte teljes vérátömlesztésen átesett pénzügyőrök még így is stabilnak tűnnek, mert a Kisvárda II. elleni hazai vereség után, a Hatvannal szemben már 3-1 arányban győzni tudtak. Az idegenbeli mérlegük viszont nem túlságosan fényes – ez pedig a mi malmunkra hajthatja a vizet -, hiszen a tizenegy vendégségben lejátszott mérkőzésükből, mindössze háromszor sikerült győzedelmeskedni. A gólkülönbségük jelenleg pontosan nulla, mert a 31 lőtt góllal szemben ugyanennyit kaptak is, ez pedig azt jelenti hogy védelmük zavarba hozható és egyáltalán nem lehetetlen nekik gólt lőni.

Nagy Sándor: – Nem a reményeink szerint indult az év, bár tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Fiataljaink helyzetét a pályák jelenlegi állapota sem könnyíti meg, hiszen a mély talaj más stratégiát igényel, ami nem feltétlenül előnyös számukra, de hát ez is a tanulási folyamat része. Aktuális ellenfelünk rutinos csapat, jól megy át védekezésből támadásba, erre mindenképpen figyelnünk kell és nem szabad teret hagynunk nekik. Sérültünk és/vagy eltiltottunk nincs, a megszokott keretünkre támaszkodhatunk, bár nyilván lesz néhány visszajátszó is.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE mérkőzés játékvezetőjeként Urbán Esztert, segítőiként Gergely Mártont és Majorné Nagy Petrát akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival igen régen, 2018. április 15-én, a Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 261 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 23. fordulóját február 26-án (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – BVSC-Zugló, DVTK II. – DEAC, 13:00 órától Facultas-Tiszafüredi VSE – Körösladányi MSK, 14:00 órától Putnok FC – Kisvárda Master Good II., FC Hatvan – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Békéscsaba 1912 Előre II. – Pénzügyőr SE, Füzesgyarmati SK – Eger SE, Sényő-Carnifex FC – Jászberényi FC, Karcagi SE – BKV Előre, valamint március 16-án (csütörtök) 14:00 órától DVSC II. – Aqua-General Hajdúszoboszló párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatot 22 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (56 pont) vezeti a Putnok (43 pont) és a Körösladány (38 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Sényő, a Tiszaújváros, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles időjárás várható, akár havas eső is előfordulhat, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +3 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. február 26-án (vasárnap) 17 óra 24 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: