Címkézett bejegyzés

Kupacsata

A Békéscsaba 1912 Előre számára is megkezdődik a 2024/2025-ös MOL Magyar Kupa szezon, hiszen a 3. fordulóban 2024. szeptember 14-én (szombat) 19:00 órától a Debreceni Vasutas SC első osztályú együttesét látjuk vendégül.

Aki esetleg még nem tudná, a mérkőzést az M4 Sport Televízió is műsorra tűzte és élőben közvetíti a békéscsabai Kórház utcai Stadionból – ezért a villanyfényes kezdési időpont. A kommentátor Knézy Jenő, a pályaszéli riporter pedig Bobák Róbert lesz.

Meccsről-meccsre igyekszünk többet nyújtani és komfortosabbá, látványosabbá, élvezhetőbbé tenni szurkolóink számára a hazai találkozókat. Ennek egyik fontos eleme volt, egyelőre csak a Körgát felőli oldalon létrehozott mobil büfé, amely osztatlan sikert aratott. A DVSC elleni meccsen a Liget oldalán még nem, de a Körgát felőli oldalon továbbra is üzemelni fog és az üzemeltető jelzése szerint jó eséllyel a következő hazai bajnokin már a ligeti oldalon is sikerül ezt megvalósítani. Szintén lényeges lépés és hosszú hónapok munkájának eredményeképp végre megvalósulhat, hogy a televízió a Kórház utca felőli oldalról közvetítsen, így nem az üres lelátó látható majd az adásban. Számtalan apróbb fejlesztés, korszerűsítés mellett a ligeti oldalon már látható, sőt érezhető lesz, hogy a lépcsőház fedést kapott, így csapadékos időjárásban is biztonságos lesz a lépcsőkön való közlekedés.

Természetesen a kupameccs is részt vesz nyereményjátékunkban, amelyen valaki megnyerheti a szezon végén a Körös Autócentrum Kft. által felajánlott Opel Corsa típusú személygépkocsit. Érdemes tehát kilátogatni a mérkőzésre és az ellenőrző szelvényeket bedobni a pénztáraknál kihelyezett urnákba! A félidei nyereményjátékunk is folytatódik és ezúttal belépőjeggyel rendelkező látogatóink között kisorsolunk egy Békéscsaba 1912 Előre címerrel ellátott Saller márkájú, prémium minőségű pólót. A másik nyertes hűséges, bérlettel rendelkező drukkereink közül kerül ki, így valaki a Bora Kft. felajánlását, egy 25.000,- forint értékű Panoráma Étterem ajándékutalványt vihet haza.

Aki olvassa megjelenéseinket és követ minket az láthatta, hogy az elmúlt napokban áttekintettük a két mérkőző fél közös történelmét, megnéztük ellenfelünk keretét, próbáltunk a statisztikákból erőt meríteni, de nyilván tisztában van mindenki azzal, hogy ezúttal nem mi vagyunk az esélyesebbek. De, mivel egy kupameccsről van szó és tudjuk, hogy ezeken bármi megtörténhet, a lelátókról érkező támogatás pedig extra erőt és motivációt adhat, így nem feltartott kézzel, hanem elszántan lépünk majd pályára. Elég csak a 2019. december 4-én megrendezett Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC mérkőzésre gondolnunk – amely azért még mindig melengeti a szívünket -, melyen akkori vendégeinket 2-0 arányban ejtettük ki úgy, hogy az osztálykülönbségen kívül számtalan egyéb tényező is az FTC oldalára billentette a mérleg nyelvét. Gyakorlatilag tét nélkül, felszabadultan játszhat majd az, aki lehetőséget kap szombat este, bár hozzátesszük sérültjeink száma sajnos tovább nőtt, úgyhogy lassan már kihívás lesz pályára küldeni tizenegy teljesen egészséges labdarúgót, ami azért nem túl jó előjel.

Mivel mindkét együttes most kezdi a kupasorozatot, így színes lapok vagy bármilyen más oknál fogva eltiltott játékos nyilván nincs egyik oldalon sem – tehát tiszta lappal indul mindenki.

Természetesen az is benne van a pakliban, hogy hosszú esténk lesz, hiszen egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az a csapat jut tovább, amelyik a mérkőzésen több gólt szerez. Ha a lejátszott mérkőzésen mindkét csapat ugyanannyi gólt szerzett, a mérkőzés rendes játékidejének leteltét követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. A hosszabbításban több gólt szerző csapat jut tovább. Ha a hosszabbítás során mindkét csapat ugyanannyi gólt szerez, vagy nem születik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el. Ha hosszabbításra van szükség, öt perc szünetet kell tartani a rendes játékidő vége és a hosszabbítás kezdete között. A büntetőpontról történő rúgásokat az IFAB játékszabályaiban meghatározott eljárásnak megfelelően kell végrehajtani.

Máté Csaba: – Egyértelmű, hogy a továbbjutásra törekszünk. Elmondtam a játékosoknak, hogy szerintem az idény egyik legszebb mérkőzése a kupadöntő, éppen ezért az legyen a célja mindenkinek a csapatnál, hogy oda eljussunk. Ennek az útnak egy egyik állomása az, hogy nyerni kell Békéscsabán. Tudom, hogy presztízsmérkőzésről van szó, tudom mit jelent ez a meccs a szurkolóink számára. A drukkereink megtöltik majd a vendégszektort, ez óriási felelősséget jelent számunkra, de ennek meg kell tudni felelni. Vannak sérültjeink, de a lehető legjobb felállásban megyünk neki a találkozónak, hiszen tovább akarunk lépni a kupasorozatban.

Csató Sándor: – Mindig rangja volt a Békéscsaba–Debrecen csatáknak, nincs ez másként most sem, ennek megfelelően igyekeztünk felkészülni rá. Vélhetően telt ház előtt léphetünk pályára, hiszen a Hajdúságból is nagy az érdeklődés a meccs iránt, mindez a televíziós közvetítéssel és az ellenféllel együtt komoly ösztönző tényező számunkra. Az előző héten különösen sokat dolgoztunk. Minden megmutatkozó hiányosságunkat igyekeztünk alaposan átgyakorolni, hogy hasonló szituációkban ne hibázzunk. Ez azonban nyilván a fejekben dől el, és persze képesség kérdése is. A BVSC elleni edzőmeccsen fáradtan mozgott a csapat, elő is jöttek a hibák fárad, ezekre külön felhívtuk a figyelmet az e heti munka során, amely alapvetően már a Debrecenről szólt. Az edzőváltás óta kevés információ szivárgott ki a klubtól, de tisztában vagyunk azzal, hogy eddig is jó csapata volt a Lokinak, ezután is az lesz. Agresszív, gyors támadó focit játszik a piros-fehér gárda, igyekszik sokat birtokolni a labdát és mindenhol győzelemre tör. Biztosak vagyunk benne, hogy azok a játékosok számára különösen nagy motivációt jelent majd ez a meccs, akik az előző érában kevesebb bizalmat élveztek, de most megkapják a lehetőséget.

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC mérkőzés játékvezetőjeként Bogár Gergőt, segítőiként Garai Pétert és Berényi Ákost, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2019. augusztus 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 2-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.031 sárga- és 76 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A MOL Magyar Kupa 2024/2025-ös szezonjának 3. fordulóját három nap alatt 2024. szeptember 14-16. között rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szombaton gyenge eső, illetve akár viharos szél is várható, a legmagasabb hőmérséklet mindössze +16 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. szeptember 14-én (szombat) 18 óra 58 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Ellenfél-mustra

A Debreceni Vasutas SC első osztályú együttesét látjuk vendégül 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától, melyet ráadásként az M4 Sport Televízió is élőben közvetít a Kórház utcából.

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Egy NB I-es piros-fehér csapat érkezése – jó értelemben – mindig nagy felfordulást okoz Békés Vármegye szerte, az érdeklődés jelentős, a teltházas rendezés pedig szinte biztosra vehető. Ilyenkor megmozdul a szurkolók apraja-nagyja, még az is előkerül, akit réges-régen láttunk mérkőzésen. De, így van ez rendjén, hiszen nem minden héten találkozunk a Lokival, pláne hazai körülmények között.

A DVSC új vezetőedzővel érkezik a Viharsarokba, így Máté Csaba számára rögtön egy keleti rangadó jut osztályrészül, ami azért nem a legegyszerűbb feladat. Még akkor sem, ha nagyjából egy osztálynyi különbség van jelenleg a két együttes között, de jól tudjuk, egy meccsen minden megtörténhet, a különbségek lelkesedéssel, akarattal vagy éppen némi szerencsével is eltüntethetők, lehet hosszabbítás, lehetnek büntetők a végén, egyszóval a futball összes nyalánksága jelen lehet. Az viszont egészen biztos, hogy szombat este eldől, ki jut tovább a negyedik fordulóba, melynek párosításainak sorsolására 2024. szeptember 16-án (hétfőn) 18.30 órától az M4 Sportcsatorna élő műsorában kerül sor.

Dzsudzsák Balázsék számára nem indult túlságosan jól a 2024/2025-ös bajnoki idény, bár legutóbb éppen győzni tudtak a Zalaegerszeg ellen, előtte viszont két kellemetlen vereség, valamint egy szenvedős döntetlen volt az egyenleg. Öt teljesített fordulót követően – bár a bajnoki táblázat közel sem nevezhető teljesnek, hiszen több klub nemzetközi érdekeltsége miatt halasztottak el mérkőzéseket – 2-2 győzelem és vereség, valamint egy döntetlen birtokában, hét pontot gyűjtve csak a nyolcadik helyen állnak a tabellán. Az első osztályú bajnokság sajátosságai miatt egy-egy sikertelen széria könnyen lefelé történő osztályváltáshoz vezethet, így klubvezetésük nem várt tovább és vezetőedzőt váltottak. Az új mesternek egyetlen felkészülési mérkőzésre volt eddig lehetősége az FC Bihor ellen, amely 2-2 arányú döntetlen eredménnyel zárult. Azóta még igazoltak egy tapasztalt védőt a 30 esztendős Kocsis Gergő személyében, majd a 18 éves Szakács Leventével kötöttek profi szerződést. A nyári átigazolási szezonban távoztak: Tuboly Máté, Andrija Majdevac, Baranyai Nimród, Gyenti Kristóf, Erdélyi Benedek – kölcsönbe, Stefan Loncar, Batai Tamás – kölcsönbe, Bódi Ádám, Oleksandr Romachuk, Hamzat Ojediran, Nwachukwu David – kölcsönbe, Christian Manrique és Alexandros Kyziridis. Érkeztek: Batik Bence, Naoaki Senaga, Szűcs Tamás, Arandjel Stojkovic, Zhirayr Shaghoyan, Neven Djurasek, Victor Braga, valamint Yacouba Silue.

A két mérkőző fél kupamúltját előző bejegyzésünkben már áttekintettük, ám az egymás elleni meccsek száma annál a listánál sokkal bővebb. A meccstörténelem szerint 41 első osztályú, valamint 18 másodosztályú bajnoki mérkőzést játszott egymással a két csapat. A másodosztályú mérleg nyelve felénk billen, hiszen 7 csabai győzelem mellett, 6 döntetlent, valamint 5 debreceni sikert olvashatunk ki a számokból. Az első osztályú egyenleg jóval bővebb és sajnálatos módon ezen a szinten a Loki 17 győzelmet jegyezhet, míg a Békéscsaba tíz alkalommal tudta begyűjteni a három pontokat, a fennmaradó 14 mérkőzésen pedig döntetlen eredmény született. Utoljára egyébként 2021. április 28-án, a járvány miatt akkor még zártkapuk mögött, melyen egyébként 4-4 arányú döntetlen született.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Nem ez lesz az első

Nem ez lesz az első, hogy a Debrecen jön velünk szembe a Kupában és az sem hogy igen nehéz, szinte lehetetlennek tűnő küldetés előtt állunk. A 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC MOL Magyar Kupa 2024/2025. 3. forduló kapcsán természetesen felemlegetjük a korábbi találkozásokat.

Lássuk mi történt a kupakiírásokban! Háromszor találkoztunk a Magyar Kupában és négy mérkőzést játszottunk.

Első alkalommal az 1942/43-as kiírásban, 1942. október 4-én a CSAK pályán, a Réthy (ma Kórház) utcában, a 32 közé jutásért. Az Előre – akkori nevén Törekvés – szerzett vezetést egy öngóllal, ezt még szünet előtt kiegyenlítette a Loki, majd szünet után két gólt szerezve már 3:1-re vezettek a vendégek. Ezután egy tizenegyessel zárkóztak a hazaiak a 70. percben. 10 percre rá jött az egyenlítés, majd 10 percre rá, vagyis a 90. percben a győztes csabai góllal 4:3 a hazaiaknak.

Legközelebb a számunkra oly emlékezetes, kupagyőzelemmel záruló 1988-as évben játszott egymással a két csapat. Helyszín a Csányi utca, március 2-án 2.000 néző előtt játszott a bajnokságban a kiesés ellen küzdő (Békéscsaba a 14., a Debrecen 13. helyen állt) két együttes. A 8 közé jutásért játszva a DMVSC néven szereplő vendégek szereztek vezetést Bücs góljával, szünet előtt még Szekeres egyenlített, majd fordulás után sorrendben Szekeres, Ottlakán és Gruborovics góljával 4-1 a hazaiaknak és csabai továbbjutás.

Hat év szünet után immár két, az NB I-ben dobogóért küzdő együttes találkozott, tét ismét a 8 közé jutás, de 2 mérkőzésen eldöntve azt. 1994. november 23-án mindössze 1.200 néző előtt Kiss J., Major és Mracskó góljával 3-0, megnyugtató előny birtokában várhattuk a visszavágót. Egy héttel később Debrecenben 2.000 néző előtt gólnélküli első félidő után Sándor Tamás és Arany góljával az 51. percben már 2-0, de sikerült kihúzni további kapott gól nélkül a mérkőzést, így harmadszor is csabai továbbjutással zárult a párharc.

A két csapat a nem túl jó emlékű Liga Kupában is meccselt egymással 2014 őszén a csoportmérkőzések során. Érdekesség, hogy mindkétszer vendéggyőzelemmel zárult a mérkőzés, Debrecenben 2-3 (Vólent 2 gólt is lőtt), Békéscsabán 0-6 (a 31. perctől emberelőnyben játszott a DVSC) volt az eredmény.

Hajrá Lilák!

Köszönjük szépen a hasznos összeállítást Juhász Zoltánnak!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Válts belépőjegyet Előre!

Felhívjuk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők figyelmét, hogy érdemes elővételben megváltani a 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC MOL Magyar Kupa 2024/2025. 3. forduló labdarúgó mérkőzésre érvényes belépőjegyeket!

Békéscsaba 1912 Előre - DVSC

Mivel az érdeklődés már most igen jelentős – ami a keleti rangadó kapcsán teljes mértékben érthető is -, így mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg előre belépőjüket, hogy elkerülhessék a felesleges sorban állást! Az Előre Székház első emeletén található gazdasági irodában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között lehet megvásárolni a hazai szektorokba érvényes jegyeket. A mérkőzés biztonsági szempontból alap fokozatú, így mindenféle azonosítás nélkül lehet belépőjegyet váltani – azaz nem szükséges hozzá személyazonosításra alkalmas igazolvány. Egy személy akár több jegyet is vásárolhat egyszerre, tehát nincs semmiféle limitáció. A megváltott szezonbérletek természetesen érvényesek. A mérkőzés napján a pénztárak 17:00 órakor, tehát két órával a meccs kezdési időpontja előtt nyitnak majd. Figyelem: amennyiben megtelik a lelátó, tehát amikor annyi belépőjegy kerül eladásra ahány szabad ülőhely rendelkezésre áll, akkor a pénztárak bezárnak és már nem fogunk tudni több látogatót beengedni!

Online módon NEM értékesítjük a belépőjegyeket és Békéscsabán elővételben kizárólag a hazai részbe lehet jegyet vásárolni! A vendég szektorba csak elővételben, Debrecenben lehetséges belépőket vásárolni és amennyiben a mérkőzés előtt elfogynak a vendég szektorba érvényes belépők, akkor a meccs napján ki sem nyit a vendég pénztár.

Figyelmükbe ajánljuk az alábbi kapcsolódó hivatkozásokat, melyek segítségével weboldalunkon minden szükséges információt részletesen és mindenre kiterjedően elérhetnek.

Töltsük meg a lelátót és szurkoljunk együtt a srácoknak! Ne maradj otthon, nem érdemes!

Hajrá Lilák!


Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Ötven éve történt

Ötven évvel ezelőtt 1974. június 16-án jutott fel a Békéscsabai Előre Spartacus SC az első osztályba.

A közelgő évforduló apropóján 2024. május 25-én (szombaton) 16:00 órától, a CsabaPark Éttermében megrendezendő sajtónyilvános eseményen került sor az 1974-ben, azaz 50 évvel ezelőtt élvonalba feljutó, illetve az 1994-ben, az élvonalban bronzérmet nyert Békéscsabai Előre labdarúgó csapatának köszöntésére.

Az 1974-es és 1994-es csapat

A feljutás egyébként abból a szempontból is aktuális, mivel a jelenlegi Békéscsaba 1912 Előre a feljutás küszöbén áll úgy, hogy az NB III-as bajnokság Dél-Keleti csoportját már megnyerte, azaz a bajnoki címet megszerezte. A csapatra még egy bajnoki, valamint két osztályozó mérkőzés vár, így a feljutást mindenféle egyéb számolások ellenére csak akkor lehet majd százszázalékosan kijelenteni.

Több évi másodosztályú szereplés után az 1974. június 16-án, Szentendrén 5000 vendégszurkoló előtt lejátszott bajnoki találkozón aratott 2:0-ás győzelmével a labdarúgócsapat az NB I/B-s bajnokság második helyén végzett, és a Diósgyőrrel egyetemben felkerült a magyar labdarúgás első osztályába. A feljutást követően valóságos fociláz tört ki Békéscsabán, a szurkolók sorban álltak a bérletekért. Ezen a nyáron rohamtempóban átépítették a stadiont is, felhúzva a mai napig is álló nagy lelátót. 1974. augusztus 31-én az MTK látogatott a Kórház utcába az első NB I-es bajnoki mérkőzésen és a lila-fehérek nagyszerű játékkal 3:1-es győzelmet arattak 16 000 néző előtt.

A rendezvényen részt vettek: Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Szigeti Béla – az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke, az 1974-es legendás csapat tagjai, az 1994-es bronzérmes csapat tagjai, Barkász Sándor – a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa, Kozma János – igazgatósági elnök, Igricz Mihály – klubigazgató.

Szarvas Péter

Elsőként Szigeti Csaba, a békéscsabai önkormányzat oktatási, közművelődési és sportosztályának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket és több, mint negyven főt számláló vendégsereg előtt hangsúlyozta, hogy a város és a klub sohasem felejti el a múltját, a legendás sportolóit, időről-időre mindig megemlékezünk majd valamilyen módon a régi sportsikerekről. A rendezvény megszervezése egyébként igen bonyolult folyamat volt, hiszen többen külföldről tértek haza a találkozó kedvéért, de mindenkit elértek akit csak lehetett. Sajnos sokan már nincsenek közöttünk, de volt olyan is akiről évek óta nincs hír. Az elhunytak emlékére néma főhajtással emlékeztünk. A folytatásban Szarvas Péter, a város polgármestere is méltatta mindkét csapat egykori sportsikereit, majd személy szerint mindenkinek oklevéllel, valamint egy-egy palack pezsgővel kedveskedett. Az ünnepelt csapatok részéről Tóth Márton, valamint Szenti Zoltán köszönték meg a város és a klub felé a fáradozást és a megemlékezést. A közös csapatfotók elkészítése után és a vacsora előtt Barkász Sándor mondott pohárköszöntőt, majd kívánt jó egészséget és további boldog életet mindenkinek!

Az 1973/74-ben élvonalba feljutó csapat tagjai: Bánáti Imre, Dávid Imre, Dinya László, Dobó János, Hódi András, Karasz János, Kerekes Attila, Királyvári Károly, Kiss Tibor, Kvasz János, Láza János, Lengyel János, Moós János, Németh Lajos, Paróczai Sándor, Schneider István, Tasnádi Zoltán, Tóth Márton, Vágási Sándor, Zielbauer Miksa, Zsíros György.

Az 1993/94-ben bronzérmet nyert csapat tagjai: Baji Tamás, Udvarácz Milán, Árgyelán János, Lucian Ciocan, Csató Sándor, Dávid Zsolt, Fabulya György, Fodor Tibor, Anatolij Gricajuk, Gyura István, Kasik Zsolt, Kulcsár Sándor, Kulcsár Szilárd, Simion Mironas, Mracskó Mihály, Nagy László, Szarvas János, Szenti Zoltán, Jurij Usmajev, Viorel Vancea, Váczi Zoltán, Zahorán Zoltán, Laurinyecz Norbert. Szakmai stáb: Pásztor József vezetőedző, Silviu Iorgulescu másodedző, dr. Dányi József orvos, Baukó András masszőr, Zahorán György technikai vezető, Juhász Gyula és Jankulár István intézők.

Hajrá Lilák!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozások:

https://1912elore.hu/site/lila-feher-aranylabuak-ezustos-unnepe-20190616/

https://1912elore.hu/site/vasarnap-koszontjuk-a-bronzermeseket-20190825/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.