Címkézett bejegyzés

Előre program

A héten a válogatott horvátok elleni mérkőzése miatt szünetelnek az OTP Bank NB I Liga küzdelmei, valamint a 27. forduló időpontja is megváltozott, ezért Zoran Spisljak vezetőedzőnk az Újpest elleni bajnoki után három nap pihenőt adott játékosainknak.

20160322

Szerdától azonban folytatódik a feszített program és napi két edzéssel készülünk a tavaszi hadjárat folytatására. Mivel az átprogramozott sűrű menetrend szerint, első csapatunk legközelebb április 2-án fogadja a Kórház utcában a DVTK együttesét, ezért a labdarúgóink a húsvéti ünnepeket is családjuk, szeretteik körében tölthetik. Szombaton délelőtt még egy foglalkozás lesz és a közös ebéd után újabb kétnapos pihenőt rendelt el mesterünk. A jövő hét keddtől viszont már nem nagyon lesz lehetőség további szusszanásra, hiszen áprilisban nyolc mérkőzés vár a lila-fehér együttesre. A Kórház utcában három bajnoki és egy Magyar Kupa meccsre válthatnak még jegyeket ebben a szezonban – DVTK (bajnoki), Újpest FC (Magyar Kupa elődöntő visszavágó), Vasas FC (bajnoki) és DVSC-TEVA (bajnoki), de ugyanennyi idegenbeli mérkőzésen is szurkolhatnak majd az Előrének – Szombathelyi Haladás (bajnoki), MTK-Budapest (bajnoki), Puskás Akadémia FC (bajnoki), Budapest Honvéd (bajnoki).

Bár matematikailag még nem csak a PAFC, Vasas, Békéscsaba trió van veszélyben a kiesés szempontjából – hiszen a 9-12. helyezett között jelenleg 9 bajnoki egység a különbség, de valószínűsíthetően a három csapat közül kettő jövőre már nem az első osztályban folytatja. A három klub közül a PAFC háromszor játszik otthon és négyszer idegenben. A Vasas papíron háromszor lép pályára a Fáy utcában és négyszer Angyalföldtől távol (bár az MTK elleni összecsapás jó eséllyel ugyancsak a Fáy utcában lesz). A Békéscsabának szintén három hazai, bajnoki találkozója lesz. Érdekesség, hogy mindhárom csapat találkozik még egymással a hátralévő fordulókban. A felcsútiak a csabaiakkal a Pancho Arénában, a Vasassal az Ilovszky Rudolf Stadionban mérkőznek meg, míg a Vasas Békéscsabára utazik.

A 2015/2016-os bajnoki kiírás szerint a tabella utolsó két helyezettje esik ki és folytatja eggyel alacsonyabb osztályban. Helyükre az NB II 2015/2016-os bajnokságának első két helyezettje jut fel – feltéve, hogy rendelkezik a megfelelő klublicenccel. Az idei versenykiírás szerint az NB I 2016/2017-es idényében szintén 12 csapat szerepel majd. A tabellán pontazonosság esetén a következő szempontok szerint dőlnek el a helyezések, sorrendben – egészen addig, ameddig az érintettek rangsora meghatározható: 1. a bajnokságban elért több győzelem, 2. az összes bajnoki mérkőzésen elért gólkülönbség, 3. az összes bajnoki mérkőzésen szerzett több gól, 4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége, 5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége, 6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól, 7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés, 8. sorsolás.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az Előre Székházban üzemelő ügyfélszolgálati irodánk húsvét hétfőn NEM lesz nyitva. A héten a rendes és megszokott munkarend szerint intézhetik ügyeiket – hétfőtől péntekig 08:00-16:00 óra között. Az ünnep utáni első, rendes munkanap 2016. március 29. (kedd), nyitás reggel 08:00 órakor. A hátralévő hazai mérkőzésekre érvényes belépőjegyek értékesítését azonnal megkezdjük, ahogy a meccsek kezdési időpontjai pontosan meghatározásra kerülnek.

Információk: Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. április 10. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Széktói Stadion

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 1/a.

Stadion:

Belépőjegy információk:

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése:

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Információk a vendég drukkerek részére:

A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Megközelíthetőség

Helyi busszal

Noszlopy Gáspár Park (vasútállomás és buszpályaudvar mellett) – 1, 15 (Uszoda megálló), 22 (Strand megálló)

Széchenyi tér (belváros, Arany Homok Hotel) – 11, 17 (Uszoda megálló)

Autóval

Az M5-ös autópályán Szeged, vagy Budapest felől, illetve az 52-es főúton Dunaföldvár felől: Kecskemét nyugati lehajtó a belváros felé, majd a Neumann János Egyetem után rögtön balra kell kanyarodni, kb. 100 méter után következik a stadion.

Az 5-ös főúton Szeged felől: Erzsébet körútnál balra (Praktiker) majd a körúton Budapest felé, utána a Dózsa György útnál (Dunaföldvár felé) balra. A vendég szurkolóknak a körforgalom utáni első kereszteződésnél kell balra fordulniuk.

Az 5-ös főúton Budapest felől: Legcélszerűbb az Akadémia körútnál jobbra kanyarodni és a Megyei Kórház irányába tartani. A kórház balra lesz látható, itt a lámpánál egyenesen tovább haladva következik egy vasúti átjáró, majd az uszoda, ezzel szemben található a bejárat és a parkoló.

A 441-es úton Szolnok, Nagykőrös felől: a vasút után 200 méterrel jobbra a Bethlen körúton, itt majdnem egy félkör után egészen a Dózsa György útig, ahol jobbra (Dunaföldvár felé) kelle kanyarodni. Innentől mintha az 5-ös főúton jöttünk volna Szeged felől.

44-es főúton Békéscsaba felől: a repülőtérnél a belváros felé jobbra, majd az aluljáróból kiérkezve a lámpánál jobbra. Innentől a 441-es útvonala követendő.

Az 54-es úton Baja felől: legcélszerűbb Kecskemét dél csomópontjánál az autópályára felhajtani (az elkerülő szakaszon ingyenes), majd a következő, Kecskemét nyugat lehajtónál a belváros felé hajtani. Innentől az M5-ös autópálya követendő.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.kecskemetite.hu/szurkoloi-zona/merkozes-es-jegyinformaciok

https://www.kecskemetite.hu/klub/szektoi-stadion

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

plakat_elore_ujpest_20160319_webline_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya – elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

A mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárakat már reggel 08:00 órakor nyitjuk, a vendég kasszák 13:30 órától várják az érdeklődőket.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001109/Bekescsaba-1912-Elore—Ujpest-FC

line_purple

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így kiemelt rendőri jelenlét és útlezárások sem várhatók. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. Az újpesti drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/sajto/

line_purple

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Hidasnémeti VSC

Időpont: 2022. április 10. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Időpont: 2022. április 6. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 16:30 órakor, a vendég pénztár 17:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 16:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/