Címkézett bejegyzés

Sikeres nevezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottság elnöke által kijelölt versenytanács megvizsgálta a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 2019-2020. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra benyújtott dokumentációját és a 2019. június 14-én kelt, 042/2019. ügyiratszámú határozatában, tárgyalás mellőzésével folytatott versenyügyi eljárás során nevezését elfogadta.

Ezáltal a Békéscsaba 1912 Előre korábban jóváhagyott licenckérelme után, sikerrel nevezett a 2019/2020-as másodosztályú bajnokságra.

A 2018/2019-es szezon NB II-es bajnokság húszcsapatos mezőnye (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Budaörs, Dorogi FC, Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, Kazincbarcikai SC, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Szeged-Grosics Akadémia, Szolnoki MÁV FC, Szombathelyi Haladás, Vác FC, Vasas FC, WKW ETO FC Győr.

Schindler Szabolcs az új vezetőedző

Schindler Szabolcs a Békéscsaba 1912 Előre új vezetőedzője.

A 44 éves, pro-licenccel rendelkező szakember mindenben megegyezett a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosával és vezetőségével, így a lila-fehér klubnál folytatja pályafutását. Labdarúgóként számos hazai csapatban megfordult, kétszer nyert Magyar Kupát: az MTK-val 2000-ben, illetve a Honvéddal 2007-ben. Két éven keresztül, 2003 és 2005 között Békéscsabán futballozott, ahol 50 mérkőzésen lépett pályára. Háromszázadik NB I-es bajnoki mérkőzésére, 2008. szeptember 26-án, a DVSC ellen került sor. 2011 telén az NB III Duna-csoportjában szereplő Biatorbágynál folytatta karrierjét. Pályafutása befejezését követően edzőnek állt. 2017 nyarától egy éven át a Dorogi FC vezetőedzője volt, 2018 nyarán pedig az FC Ajka élére nevezték ki. A Veszprém megyei klubbal idén kiharcolta a felfelé történő osztályváltást, így az ajkai csapat az új idényben már az NB II-ben folytathatja.

Fotók: archív

A Békéscsaba szakmai stábja Kincses Ádám asszisztens edzővel egészül ki. Második csapatunk vezetőedzője továbbra is Brlázs István Gábor marad, aki egyben második asszisztensként segíti majd Schindler Szabolcsék munkáját. A klubvezetés továbbra is igen fontosnak tartja a jó bajnoki szereplést, egyben ugyanolyan lényeges lesz fiatal labdarúgóink szerepeltetése – ezért igyekezett olyan szakmai stábot kialakítani, akik magukénak érzik a klub elveit és közreműködésükkel zavartalan maradhat két csapatunk prosperálása.

Vezetőedzőnk a mindenre kiterjedő egyeztetés után, megkezdi előre eltervezett szabadságát, de a felkészülés kezdete előtt megérkezik Békéscsabára és sajtótájékoztató keretén belül a média rendelkezésére áll majd.

Szabolcs, üdvözlünk újra Békéscsabán és sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!

A Békéscsaba 1912 Előre felkészülése június 24-én (hétfőn) kezdődik, és a hathetes programban több minőségi edzőmérkőzés is szerepel, melyekről nemsokára pontos információval is szolgálhatunk. Július 1-én Tiszaújvárosba utazik csapatunk, ahol hat napon át edzőtáborban készül a következő idényre.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Kelen SC

Időpont: 2019. június 9. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

A pénztárak 16:30 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink az A, B, C, C1 szektorokban foglalhatnak helyet. Lényeges tudni, hogy az új, még építés alatt lévő lelátó továbbra SEM használható és az NB II-es mérkőzésekre megváltott bérletek erre a mérkőzésre NEM érvényesek!

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Mozgáskorlátozott bejárat a Székház után balra található 5-ös számú kapu. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre (új lelátó is) és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Felhívjuk a mérkőzésre érkezők figyelmét, hogy az István Malomban keletkezett sajnálatos tűzeset miatt a Malom tér teljes egészében el van zárva az autósok elől, így a forgalmi rend megváltozott. A stadiont a Gyulai útról balra, a Dobozi útra lekanyarodva, vagy a Dedinszky Gyula, vagy a Puskin, Telep, esetleg a Tünde utcán keresztül érhetik el. Parkolás a környező utcákban vagy a Munkácsy Hotellel szemben található, úgynevezett vendég parkolóban lehetséges.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Itt a vége

A harmadosztály kivételével véget ért a szezon.

A labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában vasárnap eldőlt, hogy a Szombathelyi Haladás mellett az MTK Budapest lett a másik kieső, az Európa-liga-indulás jogát pedig a Debrecen és a Budapest Honvéd szerezte meg. Az MTK akkor is kiesett volna, ha legyőzi a Honvédot, mert a hozzá hasonlóan a bennmaradásért küzdő Diósgyőr és Kisvárda is győzni tudott. Szintén nyert a Debrecen, ezzel megszerezte a bronzérmet. A kispestiek akkor is részt vehetnek az El selejtezőjében, ha elveszítik a jövő szombati Magyar Kupa-döntőt, mert akkor ők kapják a bajnoki második MOL Vidi FC indulási jogát.

A 38. forduló zárta a másodosztály 2018/2019-es szezonját vasárnap kora délután.

A lényegi kérdések már eldőltek az utolsó játéknapra: a bajnokságot a ZTE nyerte, mely a rivális Vasas elleni 5-0-s győzelemmel koronázta meg teljesítményét. A másik feljutó a Kaposvár lett, szintén győztes zárással: a Soroksár nem tudott pontot szerezni idegenben. Ellenben a három kieső közül csak egynek sikerült a győztes búcsú: a Cegléd a Siófoktól kapott ki, a Mosonmagyaróvár a Győrtől, a Monor viszont megverte a Budafokot. Sikerrel zárt a nagyot hajrázó Balmazújváros, Békéscsabáról szállított meglepetésgyőzelmet a Kazincbarcika, szintén idegenben nyert a Budaörs, otthon döntetlen eredményt ért el a Nyíregyháza a Gyirmóttal szemben, a Tiszakécske és a Dorog osztozkodott a pontokon.

NB III: botlott a Szolnok, óriási a harc a feljutásért keleten.

A Szeged-Grosics Akadémia vasárnap pályaválasztóként 2–1-re győzött az Iváncsa ellen a labdarúgó NB III 28. fordulójában és bár nyert az üldöző Szentlőrinc is, a Gyulán játszó szegediek újabb nagy lépést tettek a feljutás felé. A Keleti-csoportban ellenben élesedett a harc, a Szolnok hazai pályán – a 92. percben kapott gól miatt – csak döntetlent játszott a bennmaradásért harcoló Cigánddal, így az egyaránt három ponttal gazdagodó Jászberény és ESMTK felzárkózott mögé. Nyugaton a már bajnok Ajka simán kikapott a Ménfőcsanaktól, míg az alsóházban továbbra is hatalmas a tömörülés, tagjai közül a Dunaharaszti, a Csepel, a Mol Vidi II és az Andráshida is győzött. A bajnokságból még két forduló van hátra.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

Időpont: 2019. május 19. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak egységesen 13:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Mozgáskorlátozott bejárat a Székház után balra található 5-ös számú kapu. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/